2009. augusztus 10., hétfő

Nagy árat fizetünk az olcsó húsért


Meg kell reformálni a húsfogyasztási és az állattartási szokásokat

Az állatvédők már régóta ellenzik az ipari állattenyésztést. Az elmúlt években kialakult sertés- és madárinfluenza járványok arra figyelmeztetnek, hogy nem csak az állatok, de az emberek egészségét is veszélyeztetik a modern, olcsó hús előállítására alakult állatfarmok. Az Egyesült Államokban hovatovább népbetegségnek számító túlsúlyosság, az antibiotikumokkal és vegyszerekkel fertőzött élelmiszerek egyaránt az ipari körülmények közötti állattartásra vezethetők vissza. Ráadásul a modern állattenyésztés jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz is - figyelmeztet Bryan Walsh az amerikai Time magazinban.
Upton Sinclair amerikai író és publicista A dzsungel című könyvében már több mint száz éve felhívta a figyelmet a modern, nagybani állattenyésztés visszásságaira: a borzalmas körülményekre, az állatok szenvedésére. A huszadik század második felétől pedig egyre több állatvédő szervezet lép fel az állítok jogainak védelmében, de sokáig elsősorban csak jogi aktivisták tekintették fontosnak a kérdést, az amerikaiak többségét az érdekelte, hogy minél több olcsó hús legyen a piacon.
Az elmúlt évtizedekben egyre hatékonyabbá váló óriási farmokon jelentősen csökkent a hús előállításának költsége: a kis ketrecekben hizlalt sertések gyakorlatilag egyáltalán nem mozognak, így már öt hónap alatt elérik a vágósúlyt. A kiadásokat és velük a hús árát csökkenti az állami támogatásnak és a modern vegyszerezésnek köszönhetően olcsó kukorica. A rossz körülmények között, az ürülék közvetlen közelében élő sertéseket antibiotikumokkal óvják a betegségektől és a fertőzésektől. A farmok hatékonyságának köszönhetően az amerikaiaknak egyre kevesebbet kell húsra fordítani: a mezőgazdasági minisztérium adatai szerint 1966-ban egy átlagos háztartás még bevételeinek 18 százalékát költötte élelmiszerre, ma viszont mindössze 10 százalékot, annak ellenére, hogy jelentősen nőtt az élelmiszer-fogyasztás.
Az elmúlt években azonban egyre inkább világossá kezd válni, hogy nem csak az állatok szenvedésének enyhítése érdekében lenne szükséges megreformálni az állattartási szokásokat.
Az olcsó hús miatt az elmúlt évtizedek során egyre nőtt a túlsúlyos és az elhízott amerikaiak aránya is - figyelmeztet Walsh. Az államilag támogatott kukoricának köszönhetően olcsó az ennivaló: egy 5 dolláros kisebb McDoanld's menü 1200 kalóriát tartalmaz, ami több mint fele egy felnőtt számára ajánlott napi bevitelnek. Nem véletlen, hogy az amerikaiak ma átlagosan 20 százalékkal több kalóriát visznek be naponta, mint negyven éve. A probléma elsősorban a szegényeket sújtja: szakértők számítása szerint egy dollárból 1200 kalóriányi sült krumplit, 875 kalóriányi üdítőitalt lehet venni, zöldségből viszont mindössze 250 kalóriát, gyümölcsből alig 170 kalóriát. Szinte természetes, hogy a kevésbé tehetősek a kalóriában gazdag, egészségtelen ételeket fogyasztják. „Nem meglepő, ha a szegények körében magasabb az elhízottak aránya, hiszen soványnak lenni túl sokba kerül."
Súlyos környezetvédelmi problémát jelent az állati ürülék is. A trágyát gyakran a szabad ég alatt hagyják, ahonnét az eső az ivóvízbe mossa az ürüléket. A Mississippi olyan szennyezetté vált a trágya és a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszerek miatt, hogy a folyó torkolatánál a Mexikói-öbölben több mérföldes körzetben kihaltak a halak. Az olcsó húst biztosító nagy kukoricahozamhoz viszont elengedhetetlen az intenzív műtrágyázás és vegyszerezés.
Az állattartás közvetlenül hozzájárul a globális felmelegedéshez is. A klímaváltozásért felelős, üvegházhatást okozó gázok egy jelentős része az állattartás során képződik: az Egyesült Államok összes energiafogyasztásának 19 százalékát az állattarásban használják fel.
Komoly egészségügyi kockázatokat jelent az állatok gyógyszeres kezelése is. A modern ipari farmok egyre több antibiotikumot használnak: az amerikai összes antibiotikum 70 százalékát kapják tenyészállatok - közel kétszer annyit, mint amennyit a lakosság. Az antibiotikumok persze megjelennek a húsban is, és így bejutnak az emberi szervezetbe.
Ráadásul - teszi hozzá Walsh -, a farmokon összezárt, az agyongyógyszerezés miatt gyenge immunrendszerű állatok között új, ellenálló baktérium- és vírustörzsek fejlődhetnek ki. Halálos vírusok a természetben is létrejönnek, de az ipari állattartás az újabb és veszedelmesebb mutációk kialakulásának melegágya. Szakértők szerint a sertésinfluenza néven ismertté vált A/H1N1 vírustörzs kialakulásában minden bizonnyal nagy szerepet játszott a modern ipari állattartás. Amerikai biológusok feltételezése szerint a sertésektől származó vírustörzs, amely a Mexikóban kirobbant járványt okozta, egy észak-karolinai sertésfarmon korábban kialakult változat mutációja.
Walsh szerint az elkövetkező években még súlyosabbá válhatnak a fenti problémák, hiszen Kína és India felzárkózásával egyre inkább nő a hús iránti igény. Szakértők szerint 2015-re 25 százalékkal nőhet a globális csirke- és sertésállomány. Ezért mielőbb átfogó reformokra van szükség: nem csak az állattartási előírásokat kell szigorítani, de az étkezési szokásokat is át kell alakítani.
A leginkább előnyös az lenne, ha a fejlett nyugati államok visszatérnének a hagyományos állattartáshoz, a legeltetéshez: ezzel ugyanis egyszerre meg lehetne oldani a fenti problémákat. A szabadon tartott állatok életminősége jelentősen javulna, csökkenne a környezetszennyezés és az előállított hús nemcsak egészségesebb, de ízletesebb is lenne. Nyilvánvaló, hogy mindez a húsárak emelkedésével járna - ám egészségügyi szempontból az is előnyös lenne, ha az amerikaiak kevesebbet ennének.

http://www.time.com/time/printout/0,8816,1917458,00.html

A palesztin fegyveres küzdelem teljes kudarca


Mahmud Abbasz kötéltánca

A Fatah betlehemi kongresszusa kapcsán Adrien Jaulnes, a párizsi Le Figaro jeruzsálemi tudósítója rámutat, hogy 40 év alatt a különböző palesztin fegyveres szervezetek erőszakos akciói csak annyit értek el, hogy súlyosbították a palesztin lakosság életkörülményeit és kudarcra kárhoztattak minden olyan törekvést, amely a palesztin állam megteremtésére irányult.
A palesztin Fatah mozgalom hivatalosan ezúttal sem mondott le az Izrael elleni fegyveres harcról. A Betlehemben a mozgalom logója, a két keresztbetett kalasnyikov alatt egybegyűlt kongresszuson az idős fedajinok megakadályozták pártjuk eme alapító elvének bárminő módosítását, noha Mahmud Abbasz, Arafat utóda már régóta ellenzi az erőszak alkalmazását. Amióta 2004-ben a mozgalom vezetője lett, saját népszerűségének rovására próbál tárgyalásos megoldást elérni Izraellel. Belső politikai okok miatt azonban nem szállhatott szembe a palesztin „ellenállásra" való szent jog elvével. Mindazonáltal a Fatah kongresszusát megnyitó beszédében világosan érzékeltette, hogy ez az ellenállás más formákat is ölthet, mint a fegyveres küzdelem. Példaként említette azokat a nem erőszakos tüntetéseket, amelyek csaknem hetente zajlanak a ciszjordániai Bilinben a biztonsági fal létesítése ellen.
Ez a példa azonban elszigetelt. A palesztin ügy egyik sajátossága, hogy néhány ritka kivételtől eltekintve sohasem folyamodott a passzív, erőszakot nem alkalmazó ellenállás módszeréhez. A Fatah és a Hamász szemében a palesztin követelések kinyilvánításának egyedüli módszere a fegyveres harc.
Az eredmény azonban csúfos kudarc. Negyven év alatt az összes palesztin szervezetek erőszakos akciói csak azt érték el, hogy a palesztin lakosság életkörülményei súlyosbodtak, s hogy kudarcba fulladt minden kísérlet egy palesztin állam megteremtésére. Ciszjordánia izraeli megszállása folyamatosan keményebbé vált és végül elválasztó fal felépítésére vezetett, Gáza blokádja pedig erősödött.
Morális szempontból a palesztin ügy, amely mellett különben számos érv szól, ma egy táborban találhatja magát a modern erőszak legrosszabb formáival. A terrorizmus eszközének alkalmazása mindig elítélendő, de kétszeresen az, ha lejáratja az ügyet és csak fokozza annak a lakosságnak a szenvedéseit, amelyet állítólag védelmez.
A cinikus számítás, amellyel a 20. század forradalmárai és lázadói erőszakhoz és terrorizmushoz folyamodtak, nevezetesen hogy rákényszerítsék ellenfelüket az elnyomó módszerek alkalmazására, aminek eredményeként mozgósítani lehet ellene a lakosságot és végül tárgyalóasztalhoz lehet kényszeríteni a hatalmat, a palesztinok esetében sohasem vált be.
Azoknak az izraelieknek, akik minden tárgyalást elleneznek, sohasem voltak jobb szövetségesei, mint előbb a Palesztin Felszabadítási Szervezet, a PFSZ, majd a Hamász aktivistái. A gépeltérítésektől az öngyilkos merényletekig ezek a mozgalmak tálcán szállították azokat az érveket, amelyek a párbeszéd kapujának bezárásához voltak szükségesek.
Katonailag a palesztin fegyveres harc sohasem jelentett igazi veszélyt izraeli ellenfele számára. Néhány olyan összecsapástól eltekintve, mint a „karamehi csata" a Jordán völgyében 1968-ban, a dél-libanoni csatározások 1978-ban vagy a Bejrút külvárosaiban 1982-ben vívott harcok, a fedajinok gyakorlatilag szinte sohasem bocsátkoztak harcba az izraeli hadsereggel. Sokkal gyakrabban kerültek szembe más arabokkal, például a jordániai Arab Légióval 1970-ben vagy a szíriai hadsereggel és a keresztény milíciákkal a libanoni polgárháború idején. Ezektől eltekintve a palesztin küzdelem haditettei főleg polgári személyek elleni terrorakciók voltak.
Az 1972-es müncheni merényletektől a 2000-es évek öngyilkos merénylőiig ennek a „fegyveres harcnak" fő eredménye a palesztin ügy lejáratása volt, valamint az, hogy növelte ellenfeleinek nemzetközi támogatottságát, csaknem teljesen eltűntette a békés megoldás híveinek táborát Izraelben és nehezebbé tette a palesztin lakosság életkörülményeit
Mahmud Abbasz megértette, milyen zsákutcába vitte a palesztin ügyet a „fegyveres harc". Bár nem rendelkezik sem egy Gandhi karizmájával, sem egy Martin Luther King ékesszólásával, most meg kell győznie a palesztinokat arról, hogy a békés módszerek sokkal hatásosabbak lehetnek.


http://www.lefigaro.fr/debats/2009/08/10/01005-20090810ARTFIG00168-l-impasse-de-la-lutte-armee-palestinienne-.php