2008. július 28., hétfő

Kína és Amerika egymásra vannak utalva

Newsweek
Kína segítsége nélkül megfékezhetetlen a globális gazdasági válság. Rendkívül súlyos következményei lesznek, ha nem sikerül meggyőzni Pekinget, hogy elemi érdeke összefogni az Egyesült Államokkal. Barack Obamának ezért különösen körültekintően kell majd kijelölnie Amerika új kínai nagykövetét - figyelmeztet Fareed Zakaria az amerikai hetilapban.
A tekintélyes publicista szerint egyre inkább körvonalazódik a konszenzus, hogy a gazdasági válságon csak az állami kiadások növelésével lehet úrrá lenni. Az összeomlás megakadályozása érdekében engedni kell a fiskális szigorból: a költségvetési hiány növekedése kevésbé égető probléma, mint a recesszió. A költekezéshez azonban pénz kell, és jelenleg csak Kína rendelkezik a szükséges devizatartalékokkal.
Szeptemberben Kína megelőzte Japánt, és az Egyesült Államok legfőbb hitelezőjévé lépett elő: becslések szerint az amerikai államkötvények 10 százaléka a kínai állam tulajdonában van. Peking 2000 milliárd dollár tartalékkal rendelkezik, amiből futná további hitelekre, csakhogy a kínai vezetés attól tart, hogy az ázsiai ország növekedése is lassul, ezért elsősorban a hazai gazdaság élénkítését tartja szem előtt. A munkanélküliség növekedése miatt ugyanis tüntetések törhetnek ki, és veszélybe kerülhet az ország - és a pekingi vezetés - stabilitása.
A hazai gazdaság védelme mellett azonban Pekingnek az Egyesült Államokat is támogatnia kell. Ha az amerikai gazdaság recesszióba esik, akkor csökken a kereslet a kínai export iránt - írja Zakaria.
A pekingi nagykövetre így rendkívül fontos feladat hárul. Meg kell győznie a kínai politikusokat, hogy ne csak a belső kereslet támogatásával segítsék a kínai gazdaságot, hanem folytassák az amerikai fogyasztás támogatását, hogy a külső kereslet se csökkenjen.

http://www.newsweek.com/id/170357/page/1

A jelenlegi válság a feudalizmus összeomlásához hasonlítható


Amikor egy korszak és egy ciklus vége összeér

A nemzetközi rendszerek kutatásában már a hatvanas években világszerte ismertté lett   Immanuel Wallerstein 2005-ben az egyik aláírója volt a Porto Alegre-i szociális fórum felhívásának (Tizenkét javaslat egy lehetséges másik világért), alapítója a történelmi rendszerek és civilizációk tanulmányozásával foglalkozó Fernand Braudel központnak   New York Állam Egyetemén (SUNY), Binghamptonban. A Le Monde-nak adott interjújában azt elemezte, miként értékelhető a jelenlegi gazdasági-pénzügyi válság a kapitalizmus „hosszú távú" történetében.
Az általa vezetett kutatóközpont névadója, Fernand Braudel (1902-1985) az emberi történelem hosszú távú („longue durée") korszakait elemezte, s ezeken belül a Nicolas Kondratieff (1892-1938) és Joseph Schumpeter (1883-1950) által leírt hosszú konjunkturális ciklusokat. Most - mondja Wallerstein - nyilvánvalóan egy Kondratieff-ciklus B szakaszában vagyunk, amely 35 éve kezdődött, egy olyan A szakasz után (1945-1975), amely a leghosszabb ideig tartott a kapitalista rendszer történetében.
Egy A szakaszban a profit az anyagi - ipari vagy más - termelésből ered, a B szakaszban a kapitalizmusnak a további profittermelés érdekében financiális eszközökhöz kell folyamodnia és a spekulációba kell menekülnie. Márpedig az utóbbi 30 évben a vállalatok, az államok és a háztartások tömegesen adósodnak el. Most egy Kondratieff-ciklus B szakaszának végső részében vagyunk, amelyben a virtuális hanyatlás reálissá válik és a buborékok egymás után pukkadnak ki, a csődök megsokszorozódnak, a tőkekoncentráció nő, a munkanélküliség úgyszintén. Ma azonban a konjunkturális ciklus e szakasza egybeesik két hosszú távú rendszer közötti átmenettel, és azt még súlyosabbá teszi. Ezért azt gondolja Wallerstein, hogy harminc éve beléptünk a kapitalizmus végső szakaszába, amelyben már nem lesz képes új egyensúlyt kialakítani. Most már nem a rendszer hívei és ellenfelei közötti harcnak vagyunk tanúi, hanem minden szereplő közötti küzdelemnek, amelynek az a tétje, hogy mi lépjen a kapitalizmus helyébe.
Eddig létezett kereskedelmi, ipari, majd pénzügyi kapitalizmus. A kapitalizmus mindenevő, mindenütt a profit maximalizálására törekszik, erre szolgáló monopóliumokat hoz létre, legutóbb például a biotechnológiában és az információs technológiákban, de az akkumulációs lehetőségei eljutottak a végső határig - hangoztatja az amerikai kutató. Amióta megszületett a 16. század második felében, a kapitalizmus a profitot összpontosító centrum és a - nem feltétlenül földrajzi - perifériák közötti különbségből táplálkozik. Márpedig ebből a szempontból Kelet-Ázsia, India és Latin-Amerika felzárkózása leküzdhetetlen kihívást jelent a Nyugat számára, amely már nem képes ellenőrzése alatt tartani a felhalmozás költségeit. A munkaerő és a nyersanyagok ára, valamint az adók évtizedek óta erősen nőnek, a rövid neoliberális periódus csak időlegesen fordította vissza ezt az irányzatot: az 1990-es évek végén a költségek kétségtelenül kisebbek voltak, mint 1970-ben, de jóval nagyobbak voltak, mint 1945-ben. Az utolsó valóságos felhalmozási periódus, a Jean Fourastié (1907-1990) által „30 dicsőséges évnek" nevezett időszak a második világháború után csak azért volt lehetséges, mert a keynesi politikát alkalmazó államok a kapitalizmus szolgálatába álltak - de ezen a téren is elértük a határokat.
Az emberiség történetében Wallerstein szerint voltak hasonló korszakváltások, mert a 19. században elterjedt nézettel ellentétben, amely szerint a fejlődés folyamatos és elkerülhetetlen (van ennek marxista változata is), a haladás csak lehetőség, nem szükségszerű. A kapitalizmus kétségtelenül képes volt az anyagi javak soha nem látott tömegének előállítására, de látni kell az általa a környezetnek és a társadalomnak okozott veszteségeket is. Holott az egyedüli kritérium az lenne, hogy a lehető legtöbb embernek biztosítsanak ésszerű és intelligens életet.
Ennek leszögezése mellett Wallerstein szerint a mostanihoz leginkább hasonlító legutolsó válság a feudalizmus összeomlása és a kapitalista rendszerrel való felváltása volt Európában a 15. század közepén kezdődött száz évben. A vallásháborúk, a városok és a leggazdagabb paraszti közösségek fölötti királyi, földesúri és vallási hatalom összeomlása nyomán puhatolták ki azokat a váratlan megoldásokat, amelyeknek sikere „rendszert alkotott" és fokozatosan megteremtette a kapitalizmust.
Ami a jelenlegi válság időtartamát illeti, egy Kondratieff-ciklus B-szakaszának értékromboló időszaka általában 2-5 évig tart egy újabb A-szakaszba való belépés előtt, de az, hogy ugyanakkor egy rendszerválság is zajlik, olyan politikai zűrzavar korába visz, amelyben a főszereplők, beleértve a vállalatokat és a nyugati államokat, minden technikai lehetőséget felhasználnak az egyensúly helyreállítására - de nagy a valószínűsége annak, hogy sikertelenül.
Egy olyan, meglehetősen ritka periódusban vagyunk, amelyben a válság és a hatalmasok tehetetlensége mindannyiunk számára lehetőséget nyújt a jövő befolyásolására egyéni akcióinkkal, de mivel ez a jövő megszámlálhatatlan akcióból adódik össze, lehetetlen megjósolni, végül milyen modell diadalmaskodik. Tíz, húsz vagy negyven év múlva kialakulhat az új rendszer, amely Wallerstein szerint lehet a kapitalizmus még erőszakosabb kizsákmányoló formája, de lehet egy egyenlősítőbb, újraelosztó változata is.
A jelenlegi válság annak az amerikai hegemóniának a végét is jelenti, amely ugyancsak a hetvenes években alakult ki. Az Egyesült Államok fontos szereplő marad, de nem lesz képes visszahódítani korábbi domináns pozícióját a szaporodó hatalmi központokkal, Nyugat-Európával, Kínával, Brazíliával, Indiával szemen. Egy új hegemonikus hatalom talán 50 év múlva alakulhat ki, de nehéz megmondani, melyik lesz az. Közben számolni kell a válság politikai következményeivel, mivel a hatalom bűnbakokat keres majd az összeomlás magyarázatára. Wallerstein szerint az amerikai nép fele nem fog belenyugodni abba, ami most kialakulóban van, tehát kiéleződnek majd a belső konfliktusok az Egyesült Államokban, amely úton van afelé, hogy a világ politikailag leginkább instabil államává váljék. „És ne felejtsék, hogy mi, amerikaiak, valamennyien fel vagyunk fegyverezve..." - figyelmeztet Immanuel Wallerstein.