„Az állami szabályozás nem azonos a szocializmussal”
Fareed Zakaria,
a Newsweek szerkesztője visszatekint az elmúlt évre, hogy felvázolja
2009 legnagyobb kihívásait. A globális gazdasági válság kapcsán
megjegyzi, hogy a hitelpiacok összeomlása nem írható kizárólag a
eladósodott Nyugat számlájára: a jelentős tartalékokat felhalmozó
hitelezők is felelősek az ingatlan- és tőkepiaci buborék
kialakulásáért. A válság megfékezéséhez az állami szerepvállalással
kell a piaci átláthatóságot növelni, és a kapitalizmust erősíteni. De
csak a közös fellépés és globális intézményrendszer segíthet: a nyugati
nagyhatalmak ugyanis nem rendelkeznek elég forrással a világgazdaság
újraindításához, így a feltörekvő országok világpolitikai jelentősége
nőni fog. Amerika hegemóniája véget ér, és multipoláris világrend
alakul ki.
„Ha a történészek visszatekintenek majd, lehet, hogy a
túlzott siker következményeként fogják magyarázni a gazdasági válságot"
- írja Zakaria. A hidegháború lezárulása utáni két évtized során a
világgazdaság rendkívüli ütemben bővült. 2006-ban és 2007-ben 124
országban volt 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés. A háborúk is
kevesebb áldozatot szedtek, mint a korábbi időszakokban - annak
ellenére, hogy a magas olajár következtében a nem demokratikus rezsimek
- Oroszország, Irán, Kína és Venezuela - is megerősödtek.
A
gazdasági növekedés jelentősen átrendezte a világ pénzügyi viszonyait.
Nyugat és Kelet ugyanis egészen máshogyan reagált a hirtelen támadt
bőségre. A fejlett országok nyakló nélkül költekeztek, hiszen a hitel
olcsó volt, és úgy tűnt, sosem apad el. A feltörekvő ázsiai országok
viszont egyre több tartalékot halmoztak fel, amely egy részét hitel
formájában visszajuttatták a gazdag államokba. Így a fogyasztás tovább
nőhetett, és a globális gazdaság tovább erősödhetett - közben viszont a
piaci buborék is egyre nagyobbra duzzadt. A történet következő
fejezetét már ismerjük.
Mindebből az következik, hogy
egyoldalúak azok a vélemények, amelyek kizárólag a nyugati fogyasztási
modellt, és a fejlett államok eladósodását teszik felelőssé a
krízisért. „Ha Amerika túl sokat költött, akkor Ázsia túl sokat
takarított meg." A hitelspirál kialakulásához két szereplő kell: az
adós és a hitelező. Ha Kína és az ázsiai országok nem finanszírozzák az
amerikai fogyasztást, akkor aligha alakulhatott volna ki ingatlan- és
pénzpiaci lufi, amelynek kipukkanása most a világgazdaság
összeomlásával, de legalábbis recesszióval fenyeget.
Zakaria
azonban mégsem pesszimista. „Bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, a
pénzügyi válság véget fog érni. Nem tudom, hogy mikor és hogyan, de a
kormányzati beavatkozásoknak előbb-utóbb lesz hatása. Hogy miért
gondolom ezt? Azért, mert a kormányok erősebbek a piacnál: bezárhatják
a tőzsdét, államosíthatják a vállalatokat és új szabályokat
alkothatnak." Egyáltalán nem valami példa nélküli eset, hogy a kormány
határozott lépésekkel akadályozza meg a piac összeomlását - emlékeztet
az amerikai publicista az elmúlt harminc év válságaira, amelyek
esetében a kormányok beavatkozása normalizálta a viszonyokat.
Az állami szerepvállalás növelése és az államosítások viszont nem
jelentik, hogy a szocializmus irányába haladnánk - aligha valószínű,
hogy visszatérünk akár csak a 35 évvel ezelőtti gazdasági rendszerhez,
amelyben a stratégiai üzletágak egy jelentős része állami tulajdonban
volt a világ jelentős részén, és amelyben a devizaárfolyamoktól kezdve
a cementig minden hatósági áras termék volt. „Az állami szabályozás
erősödni fog. A szabályozás azonban nem azonos a szocializmussal." A
kapitalizmus mára globálissá vált, és a válságból kivezető út is szabad
versennyel van kikövezve. A jelenlegi krízisen nem kevesebb, hanem több
kapitalizmussal lehet úrrá lenni - de a több kapitalizmushoz nagyobb
átláthatóság kell, amelyet viszont az államnak kell biztosítania.
De vajon milyen geopolitikai következményekkel jár a válság? Hogy
hogyan is alakul át a világ a gazdasági válság hatására? Zakaria
szerint a világpolitika a G20-ak novemberi történelmi találkozójához
fog hasonlítani: a stratégiai döntéseket nem a nemzetközi szervezetek -
a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) -, illetve a G7-ek hozzák, a
globális válság megoldásához ugyanis nincs elég hatalmuk és pénzük. A
kríziskezeléshez szükséges összegeket csak a 2000 milliárd dollár
devizatartalékkal rendelkező Kína és a szintén jelentős tartalékokkal
bíró olajexportőr államoknak biztosíthatják. „Legitimitás tekintetében
a régi nyugati elitklub egy letűnt világ archaikus ereklyéje, amely
egyedül nem képes úrrá lenni a válságon."
A geopolitikai
hatalom keletre tolódása azonban nem kell, hogy a globális stabilitás
csökkenésével járjon. Amerika hegemóniája nem az egyik napról a másikra
szűnik meg, és ráadásul nem egy rivális nagyhatalom lép a helyébe,
hanem multipoláris világrend alakul ki, több hatalmi centrummal - idézi
fel Zakaria
A posztamerikai világ
című nemrég megjelent könyvének legfőbb gondolatát. A közeli jövőben
még az Egyesült Államok lesz a legfontosabb hatalmi tényező, és Amerika
katonai ereje még sokáig a globális stabilitás legfőbb záloga marad -
jóval azután is, hogy az Egyesült Államok elveszíti világgazdasági
vezető szerepét.
Az összehangolt válságkezeléshez persze
elengedhetetlen, hogy a nemzetállamok felülkerekedjen az önérdeken: a
nacionalizmus és a protekcionizmus ugyanis csak a krízis elmélyülését
okozná. Az egységes fellépés nem csak gazdasági szempontból lényeges: a
terrorizmus, a járványok, a globális felmelegedés és az energiahiány
sem ismer határokat, így csak a globális együttműködés kiszélesítésével
lehet úrrá lenni rajtuk. „A 21. század legnagyobb vállalkozása egy
olyan új globális intézményrendszer kialakítása kell hogy legyen, amely
biztosíthatja a gazdasági növekedést és a békét" - fejezi be cikkét
Zakaria.
http://www.newsweek.com/id/177385