2008. október 11., szombat

A Défense: egykor a siker, most a kudarc jelképe

Le Monde
  A Coeur Défense - a Défense negyed „szíve" - torony, amelyet Jean-Paul Viguier tervezett, 2001-től mostanáig az ingatlanpiac fellendülésének, újabban éppenséggel a kudarcának a jelképe lett.
        A lenyűgöző és elegáns toronyházat 2001 májusában adták át a nyugat-párizsi üzleti negyed központjában. Az első példája volt az 1990-es évek ingatlanválsága után tervezett új, modernebb, a korábbinál igényesebb építészeti megoldásokat felmutató épületeknek, amelyek lehetővé tették a Défense negyed számára, hogy a londoni Canary Wharf üzleti negyed komoly versenytársa legyen.
        Az óriási épületek erdejében a maga 180 méteres magasságával szinte szerénynek tűnhet, de a két karcsú, alig 25 méter széles, 40 emeletes, egymáshoz képest eltolt, de összekapcsolt, ellipszis formájú toronyból álló komplexum mégis Európa legnagyobb irodaegyüttese: 350 ezer négyzetméteres területéből 190 ezer négyzetméter a munkaterület.
        A Coeur Défense kétségkívül a boldogult Lehman Brothers amerikai befektetési bank egyik legkomolyabb vesztesége. A ma csődbement cég 2007 márciusának végén 2,11 milliárd euróért vásárolta meg két akkori tulajdonosától, az Unibail ingatlancégtől és az egyik fő vetélytársának számító Goldman Sachs amerikai befektetési bank Whitehall ingatlanalapjától.
        Ezzel a Coeur Défense Európa legdrágább épületévé vált, messze megelőzve a londoni „uborkát", a City híres, lövedék-szerű felhőkarcolóját, amelyet Norman Foster tervezett és amelyet 2007-ben „csak" 911 millió eurónak megfelelő összegért adtak el
        Ez az üzlet kétségkívül a csúcspillanat volt a francia ingatlanpiacon, mivel 18 hónappal később a Coeur Défense a szakértők szerint már csak 1,1 és 1,8 milliárd euró közötti összeget ér, sőt inkább az előbbihez áll közel. Mihelyt tisztázzák a különböző tulajdonos cégek közötti jogi viszonyt, eladása elkerülhetetlen lesz és a Lehman Brothers feltehetően nemcsak a saját forrásból befektetett 528 millió eurót fogja elveszíteni, de az ügylet során felvett 1,8 milliárd eurós kölcsön egy részét is. A társbefektető General Electric és egy, a Lehman által kezelt alap (75, illetve 78 millió euró) szintén sokat veszthet az ügyleten.
        Előzőleg azonban az épületen előző tulajdonosai jócskán kerestek. Goldman Sachs 2004 decemberében 1345 millió euróért vásárolta meg és alig két évvel később 56 százalékkal drágábban adta el a Lehmannak. Az Unibail, a Coeur Défense kezdeményezője és első tulajdonosa még többet nyert az építkezésen, amelyet alig 32 hónap alatt bonyolított le - időben ahhoz, hogy az ingatlanpiac fellendülésekor adhassa át a tornyot 2001-ben és végül egymilliárd eurót nyerhessen rajta -, amivel egyben a legnagyobb francia, sőt európai ingatlancéggé vált.
        Ma viszont a Coeur Défense a szilárdnak tekintett, de a válság által kivégzett nagy bankházak hanyatlásának jelképeként került be ismét a hírekbe. „Tetszik vagy nem, magyarázza Léon Bressler, az Unibail volt vezetője, az ingatlanpiac ciklikus."   

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1054277

Válság - határok nélkül

„Az állami szabályozás nem azonos a szocializmussal”
Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője visszatekint az elmúlt évre, hogy felvázolja 2009 legnagyobb kihívásait. A globális gazdasági válság kapcsán megjegyzi, hogy a hitelpiacok összeomlása nem írható kizárólag a eladósodott Nyugat számlájára: a jelentős tartalékokat felhalmozó hitelezők is felelősek az ingatlan- és tőkepiaci buborék kialakulásáért. A válság megfékezéséhez az állami szerepvállalással kell a piaci átláthatóságot növelni, és a kapitalizmust erősíteni. De csak a közös fellépés és globális intézményrendszer segíthet: a nyugati nagyhatalmak ugyanis nem rendelkeznek elég forrással a világgazdaság újraindításához, így a feltörekvő országok világpolitikai jelentősége nőni fog. Amerika hegemóniája véget ér, és multipoláris világrend alakul ki.
„Ha a történészek visszatekintenek majd, lehet, hogy a túlzott siker következményeként fogják magyarázni a gazdasági válságot" - írja Zakaria. A hidegháború lezárulása utáni két évtized során a világgazdaság rendkívüli ütemben bővült. 2006-ban és 2007-ben 124 országban volt 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedés. A háborúk is kevesebb áldozatot szedtek, mint a korábbi időszakokban - annak ellenére, hogy a magas olajár következtében a nem demokratikus rezsimek - Oroszország, Irán, Kína és Venezuela - is megerősödtek.
A gazdasági növekedés jelentősen átrendezte a világ pénzügyi viszonyait. Nyugat és Kelet ugyanis egészen máshogyan reagált a hirtelen támadt bőségre. A fejlett országok nyakló nélkül költekeztek, hiszen a hitel olcsó volt, és úgy tűnt, sosem apad el. A feltörekvő ázsiai országok viszont egyre több tartalékot halmoztak fel, amely egy részét hitel formájában visszajuttatták a gazdag államokba. Így a fogyasztás tovább nőhetett, és a globális gazdaság tovább erősödhetett - közben viszont a piaci buborék is egyre nagyobbra duzzadt. A történet következő fejezetét már ismerjük.
Mindebből az következik, hogy egyoldalúak azok a vélemények, amelyek kizárólag a nyugati fogyasztási modellt, és a fejlett államok eladósodását teszik felelőssé a krízisért. „Ha Amerika túl sokat költött, akkor Ázsia túl sokat takarított meg." A hitelspirál kialakulásához két szereplő kell: az adós és a hitelező. Ha Kína és az ázsiai országok nem finanszírozzák az amerikai fogyasztást, akkor aligha alakulhatott volna ki ingatlan- és pénzpiaci lufi, amelynek kipukkanása most a világgazdaság összeomlásával, de legalábbis recesszióval fenyeget.
Zakaria azonban mégsem pesszimista. „Bármilyen rossznak tűnik is a helyzet, a pénzügyi válság véget fog érni. Nem tudom, hogy mikor és hogyan, de a kormányzati beavatkozásoknak előbb-utóbb lesz hatása. Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert a kormányok erősebbek a piacnál: bezárhatják a tőzsdét, államosíthatják a vállalatokat és új szabályokat alkothatnak." Egyáltalán nem valami példa nélküli eset, hogy a kormány határozott lépésekkel akadályozza meg a piac összeomlását - emlékeztet az amerikai publicista az elmúlt harminc év válságaira, amelyek esetében a kormányok beavatkozása normalizálta a viszonyokat.
Az állami szerepvállalás növelése és az államosítások viszont nem jelentik, hogy a szocializmus irányába haladnánk - aligha valószínű, hogy visszatérünk akár csak a 35 évvel ezelőtti gazdasági rendszerhez, amelyben a stratégiai üzletágak egy jelentős része állami tulajdonban volt a világ jelentős részén, és amelyben a devizaárfolyamoktól kezdve a cementig minden hatósági áras termék volt. „Az állami szabályozás erősödni fog. A szabályozás azonban nem azonos a szocializmussal." A kapitalizmus mára globálissá vált, és a válságból kivezető út is szabad versennyel van kikövezve. A jelenlegi krízisen nem kevesebb, hanem több kapitalizmussal lehet úrrá lenni - de a több kapitalizmushoz nagyobb átláthatóság kell, amelyet viszont az államnak kell biztosítania.
De vajon milyen geopolitikai következményekkel jár a válság? Hogy hogyan is alakul át a világ a gazdasági válság hatására? Zakaria szerint a világpolitika a G20-ak novemberi történelmi találkozójához fog hasonlítani: a stratégiai döntéseket nem a nemzetközi szervezetek - a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) -, illetve a G7-ek hozzák, a globális válság megoldásához ugyanis nincs elég hatalmuk és pénzük. A kríziskezeléshez szükséges összegeket csak a 2000 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkező Kína és a szintén jelentős tartalékokkal bíró olajexportőr államoknak biztosíthatják. „Legitimitás tekintetében a régi nyugati elitklub egy letűnt világ archaikus ereklyéje, amely egyedül nem képes úrrá lenni a válságon."
A geopolitikai hatalom keletre tolódása azonban nem kell, hogy a globális stabilitás csökkenésével járjon. Amerika hegemóniája nem az egyik napról a másikra szűnik meg, és ráadásul nem egy rivális nagyhatalom lép a helyébe, hanem multipoláris világrend alakul ki, több hatalmi centrummal - idézi fel Zakaria A posztamerikai világ című nemrég megjelent könyvének legfőbb gondolatát. A közeli jövőben még az Egyesült Államok lesz a legfontosabb hatalmi tényező, és Amerika katonai ereje még sokáig a globális stabilitás legfőbb záloga marad - jóval azután is, hogy az Egyesült Államok elveszíti világgazdasági vezető szerepét.
Az összehangolt válságkezeléshez persze elengedhetetlen, hogy a nemzetállamok felülkerekedjen az önérdeken: a nacionalizmus és a protekcionizmus ugyanis csak a krízis elmélyülését okozná. Az egységes fellépés nem csak gazdasági szempontból lényeges: a terrorizmus, a járványok, a globális felmelegedés és az energiahiány sem ismer határokat, így csak a globális együttműködés kiszélesítésével lehet úrrá lenni rajtuk. „A 21. század legnagyobb vállalkozása egy olyan új globális intézményrendszer kialakítása kell hogy legyen, amely biztosíthatja a gazdasági növekedést és a békét" - fejezi be cikkét Zakaria.

http://www.newsweek.com/id/177385