Jelenlegi hely Címlap ELHALLGATJÁK AZ ELFOGOTT AMERIKAI SZÁRMAZÁSÁT

AZ ELFOGOTT AMERIKAI ÚJSÁGÍRÓ IS ZSIDÓ

Az amerikai külügy könyörög az orosz fölkelőknek, hogy engedjék szabadon az amerikai újságírót. Szerencséje van a Huffpost képén látható zsidónak, hogy Ukrajnába került és nem Irakba, mert ott azonnal lefejezték volna. Amire volt példa korábban. Ez az ürge éppen a legveszélyesebb városba ment, ott forgatott filmet és persze kémkedett, de ezt a hírekben elhallgatják, akárcsak a származását. Putyin cár közben egy komoly nagyhatalmi játszmának a főszereplőjévé vált, akaratán kívül. Amerika minden áron provokálni akarja az oroszokat, újabban amerikai zsoldosokkal, de Amerika nem meri megtámadni az oroszokat, ezek a jelenségek csak amolyan erőpróbák. Az orosz medvét eddig még senki sem tudta térdre kényszeríteni Napóleon óta. Amerika és az EU akkor fog pofára esni, amikor a Kelet-Ukrajnai oroszok kérik a fölvételüket Oroszországhoz csatlakozva. Ami csak idő kérdése. A hazai hírekben mélyen hallgatnak arról, hogy az EU- sem pénzzel, sem anyagi erőforrásokkal nem tudja az oszlásnak indult Ukrajnát megsegíteni. Sőt, a májusi elnökválasztás után még rosszabb lesz a helyzet, mert akkor már az új hatalom bűnbakokat fog megnevezni. De honnan fog gázt kapni Ukrajna? Ezt még senki sem mondta meg...A népnyomorról pedig az IMF és az EU fog gondoskodni.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/elhallgatj%C3%A1k-az-elfogott-amerikai-sz%C3%A1rmaz%C3%A1s%C3%A1t

AMERIKÁBAN BETARTJÁK A TÖRVÉNYEKET

MAGYARORSZÁGON FÖLMENTETTÉK VOLNA A HAZAÁRULÓT

Hivatalosan is a Chelsea Elizabeth Manning nevet viselheti a bizalmas amerikai diplomáciai iratok kiszivárogtatása miatt 35 év börtönre ítélt amerikai közlegény, Bradley Manning. A névváltoztatást szerdán engedélyezte az amerikai Kansas állam egyik bírósága. Manning, miután augusztusban elítélték, bejelentette, hogy a jövőben nőként akar tovább élni. A 25 éves közlegényt 35 évi szabadságvesztésre ítélték a marylandi Fort Meade hadbíróságán, amiért több mint 700 ezer titkos dokumentumot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak. Denise Lind ezredes, katonai bíró 20 vádpontban - köztük a kémkedés elleni törvény hat rendbeli megsértésében - találta bűnösnek, de felmentette a legsúlyosabb vád, az ellenséggel való összejátszás alól. A sajtó értesülései szerint a női név felvétele nem változtat Manning katonai megítélésén, továbbra is férfiként kezelik. Ezért szóba sem jön, hogy büntetését esetleg egy női börtönben tölthetné. Az elmúlt hetekben Manning az amerikai hadseregnél kegyelemért folyamodott, kérvényét azonban elutasították. (hirado, részlet)

Külföldi szemmel Manning nagy tettet hajtott végre, amikor leleplezte az iraki mészárlást az amerikaiak által és a világ majdnem mindent megtudott az amerikai népirtási módszerekről. Ha Snowden visszamenne Amerikába, lehet, hogy ki is végeznék, mert amit ő tett az még nagyobb dobás volt. Kép: mashable

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/amerik%C3%A1ban-betartj%C3%A1k-t%C3%B6rv%C3%A9nyeket

Karaganov: már Putyin megdöntése a cél

Szergej Karaganov interjút adott az állami Rosszijszkaja Gazeta napilapnak az ukrajnai válságról és következményeiről.
Karaganov szerint az Egyesült Államok már régóta Oroszország feltartóztatásán gondolkodik, legalábbis tavaly nyár óta. Tavaly ősszel világossá vált, hogy az USA Oroszország-politikájában fordulat következett be. A szocsi olimpiát megelőzően oroszellenes propagandakampány kezdődött. A Nyugat folytatta az expanziót Oroszország befolyási övezetében.
Obama elnöknek nem Oroszország feltartóztatása a legfőbb célja, ő modernizálni szeretné Amerikát és megoldalni mély problémáit. „Más kérdés, hogy ez nem sikerül neki.” Az amerikai külpolitikai establishment tagjai azonban még a ’90-es évek emberei, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy Oroszország „térden áll és kegyet kér.” Ezek az emberek azok, akik Obamát a kemény oroszellenes politika felé lökik.
Ennek a politikának már nemcsak Oroszország feltartóztatása a célja, hanem a rezsimváltás előkészítése. „Bizonyos amerikai dokumentumokban ezek a szavak már előfordulnak. Más kérdés, hogy ezek még nem kerültek ki a sajtóhoz.” – mondta Karaganov. A cél tehát Vlagyimir Putyin orosz elnök megdöntése.
Az ukrajnai válság lehetőséget teremtett Európa számára demonstrálni, hogy az európai projekt még él. Az USA célja viszont eleve az volt, hogy válságot provokáljon ki Ukrajnában.
Jelenleg a válság kibontakozásának kezdetét látjuk Karaganov szerint. A figyelem középpontjában Ukrajna áll, de a válságnak mélyebb gyökerei vannak. A lényeg abban van, hogy Oroszország nem akar a Nyugat által felkínált játékszabályok szerint játszani. Ez ugyanis egy „versaillesi politika bársonykesztyűben”, hasonló ahhoz, mint amit Németországgal szemben folytattak az első világháború után. Akkor az európaiak mohóságtól és gyűlölettől vezérelve megalázó békére kényszerítették Németországot, súlyos pénzügyi feltételeket szabva ki rá, megcsonkítva területét, ezzel előkészítve a második világháborút.
Nemcsak Oroszország nem akar a nyugati feltételek szerint játszani. A világ egyre inkább veszít nyugatias jellegéből. Karaganov szerint Oroszország mögött nagy országok állnak, melyek az ő győzelmét kívánják.

KárpátInfo

Putyin bejelentette az egységes kulturális tér létrehozását

Vlagyimir Putyin orosz államfő ma bejelentette az állam új kultúrpolitikai irányelveinek lefektetését és kihirdette az egységes kulturális tér létrehozását Oroszországban. A Vlagyimir Tolsztoj kulturális tanácsadóval folytatott megbeszéléseket követően Putyin bejelentette, hogy az egységes kultúra a nép egységesítésének lényege, - és ebben a tekintetben nem az számít, mi van írva a személyigazolványokba, hanem a közös identitás, a közös értékrend és erkölcsiség. Ami igazán fontos, hogy az ember miként határozza meg önmagát, és ebből a szempontból elsődleges a környezet, amiben felnőtt, valamint, hogy mik voltak ennek a környezetnek az elsődleges vezérelvei. Az államfő szerint emiatt fontos az egységes kulturális tér kialakítása, hogy az orosz társadalmon többé ne lehessen úrrá a megosztottság.

Az egységes kulturális tér létrehozására meghirdetett program keretében az állam fokozottan támogatni fogja az orosz hagyományok megőrzését, ennek elsődleges eszköze pedig a kulturális események állami szervezése. Putyin elmondása szerint a jelenlegi, különösen bonyolult külpolitikai közegben egyre nagyobb szükség van a társadalmon belüli kulturális különbözőségek megszüntetésére, mert a kultúrának a nép életében egységesítő és egyesítő szerepet kell betöltenie.

A kulturális tanácsadó szerint nem fogják megengedni az orosz társadalmon belül a tradicionális értékekkel ellentétes kultúrák megszilárdulását, mert ez különösen veszélyes lenne a jelenlegi külpolitikai helyzetben. Tolsztoj elmondása szerint természetes, ha a tehetségek, az egyéniségek eltérő véleményen vannak egy-egy dolog kapcsán, de meg kell szabni azokat a kulturális korlátokat, melyeket átlépni nem lehet, különösen az erkölcsiség terén.

A kulturális tanácsadó szerint az ennek alapjait lefektető dokumentumot Vlagyimir Putyin utóbbi két évben mondott beszédei alapján fogják összeállítani, ami komoly üzenet nem csak az orosz társadalom, hanem a nyugati világ számára is, ahol továbbra is nagyra értékelik az orosz társadalom hagyománytiszteletét. A dokumentum alaptézise kimondja, hogy Oroszország nem Európa és nem Ázsia, hanem ősi és független civilizáció, melynek saját tradícióit kell megőriznie.

http://www.hidfo.net/2014/04/23/putyin-bejelentette-az-egyseges-kulturalis-ter-letrehozasat

A Bilderberges szabadkőműves Martonyi háborús retorikát folytat

Pár odavetett szó, egy-egy sokféleképpen értelmezhető mondat, - de mindig így kezdődik. Martonyi a magyar vezetésben a szabadkőművesség első számú képviselője. Lassan csak volt, mert nemsokára menni fog a posztjáról. Majd lesz helyette másik. Martonyi utóbbi időben adott riportjaiban élesen bírálta Putyint és Moszkva politikáját. Szavai páholyának szándékait tükrözik, de ez történelmi folyamatokba illesztve már a fenyegetés határát súrolja. Egyrészről hosszú távú gazdasági fenyegetőzéssel próbálkozik, másrészről már érzékelteti, hogy Oroszország visszaél a helyzetével. A történelem ismétli önmagát, - annak idején  a nyugat ugyanígy kezdte meg Németország fenyegetését. Azt is tudjuk, mi lett a történtek vége; Németországot provokációkkal belekényszerítették egy világháborúba.

Martonyi kifejti, hogy Magyarországnak (de ezzel együtt Európának is) a stabilitáshoz szüksége van az orosz gázra. Voltak már felvetések arra, hogy a nyersanyagokat a világ nyilvánítsa közkincsekké, és abból egyformán részesüljenek az országok. Éppen időben veti ezt fel a nyugat, miután már felélt minden nyersanyagforrást a saját területein. Bármit hajlandóak kitalálni, hogy nyersanyagokhoz jussanak, - és bármibe hajlandóak lennének belemenni, akár egy világháborúba is beleprovokálnák Oroszországot, hogy megszerezhessék nyersanyagait. Martonyi mondókája már pontosan ebbe a témakörbe illeszkedik. Előkészíti a közvélemény számára, miért is kell Oroszországgal háborúzni. "Moszkva agresszívan terjeszkedik Európa felé", ráadásul "veszélyezteti a békés, demokratikus országok stabilitását". Martonyi szerint ez elég jogalap arra, hogy csendes, vagy tevőleges háborút folytasson a nyugat Moszkvával szemben. Mi magyarok nem, mi nem akarunk, mi kimaradunk mindenből persze, csak és kizárólag az EU és a NATO kötelezettségeinknek teszünk eleget, de ezt Moszkvának el kell nézni - gondolja Martonyi.

A nyugat technikai fölénye nem egyértelmű, emberanyaga pedig teljességgel alkalmatlan egy komoly háborúra. Martonyi és cionista bandája pont úgy jár, mint ahogy Hitler a háború végén, amikor a terepasztalon nem létező alakulatokat tologattak. A világ úgy hiszi, a nyugat elegendő erővel rendelkezik egy nagy háború megvívásához. A meglepetések csak akkor kezdődnének, amikor megindulnának a harcok, - de ez lenne a cionista hatalmasok utolsó meglepetése. Birodalmuk kártyavárként dőlne össze. Marad a fogatlan vén oroszlán fenyegetőzése, - jó messziről, ahonnan még nagy és erős oroszlánnak néz ki. Ennek ellenére kiszámíthatatlanok, mert nekik nem gond, ha fehér fiatalokkal irtatják egymást önös cionista érdekekért. Ha vesztenek, akkor is nyertek, - mert millió számra hullana a fehér ember. A kérdés már csak egy; ők túlélnék-e a csalódott és fellázadt fehér ember haragját.

Kemény Gábor

Oroszország elengedi Észak-Korea adósságát

Észak-Korea 11 milliárd dollárral tartozik még Oroszországnak a szovjet időszakból. Mivel Koreának nem áll rendelkezésére valuta, hogy ezt visszafizesse, ezért Moszkva tárgyalásokat kezdett Phenjannal.

A nyugati sajtó ezt természetesen úgy tálalja, hogy az éhhalál szélén álló országnak megkegyelmeztek. Ez azonban nyilvánvalóan a nyugati cionsajtó hazug propagandája. Észak-Koreában járó újságírók, filmesek beszámolói alapján állítható, éhezést nem láttak, kifejezett szegénység nincs, de javak és gazdagság sincs. Koldust vagy számkivetettet, amelyekkel a nyugati országok tömve vannak sehol sem láttak.

Akkor miért engedte el Moszkva az adósságot? Két okból. Az egyik, hogy észak-Korea elszigeteltsége és az őket sújtó súlyos embargó miatt nem rendelkezik valutával, nincs mivel fizetni. Másrészről Oroszországnak jó gazdasági kapcsolatai vannak Dél-Koreával is, ahova eljutni a legegyszerűbb természetesen a szárazföldön. A másik ami miatt Moszkva így döntött, az a világpolitikai helyzet változása. Írtuk, hogy várható a közeledés a szomszédos Korea felé, mivel kereskedni azzal fognak, akivel lehet. Az atlantisták megszorítani próbálják Moszkvát, ezért Moszkva stabil kereskedelmi partnereket fog keresni. Mivel feloldották a dollár kereskedelmet, így mostantól azzal fizetnek az államok, amivel tudnak. Tehát észak-Korea felértékelődik mint kereskedelmi partner.

Moszkva most Kubához hasonlóan elengedte valamennyi tartozását az országnak. Két feltételt szabott, de valójában mindkét feltétel kedvező az észak-koreai államra nézve. Az egyik, hogy Phenjan hozzájárul a Dél-Koreába irányuló gázvezeték megépítésében. Phenjan abban a Gazprommal együtt közösen végzi a kivitelezést, és ráadásul jó tranzitdíjakra is számíthat, mint állami bevétel. A másik a teljes Koreát átszelő orosz vasútvonal megépítése. Ebben szintén tevőleges félként szerepet vállal Észak-Korea. Mindez rengeteg munkahelyet, és sok-sok állami bevételt jelent. Annak, hogy a Gazprom beteszi hivatalosan a lábát az országba egyéb vonzatai is vannak. A Gazprommal közösen végeznek munkálatokat, amennyiben kitermelésre alkalmas olajat vagy gázt találnak azt az észak-koreai állam a Gazprommal közösen fogja kitermelni. Ilyen szempontból Észak-Korea még majdnem szűz területnek számít, jó esély van rá, hogy az ország busás haszonra tehet szert, némi orosz segítséggel. Azonban azt is tudjuk, hogy Moszkva befejezte a "szimplán segítséget nyújtunk" pénzosztogatást. Ahogy azt a nyugattól eltanulta, el is vár a segítségért valamit. Legfőképpen katonai együttműködést. Ez pedig komoly biztosítékot jelent Észak-Koreának.

Várható lesz egy komoly változás az északiak retorikájában, akár még az atomfegyver elhatározásaik is alább hagyhatnak. Mind Észak-Korea, mind pedig Kuba az adósságok teljes elengedésével hatalmas fejlődésre kaptak egy esélyt. Olcsó munkaerő, kedvező adólehetőségek, kihasználatlan kapacitások. Minden megvan ahhoz, hogy be is következzen egy robbanásszerű fejlődés. Mindez hozzá tartozik a "kelet" felemelkedéséhez.

http://www.hidfo.net/2014/04/23/oroszorszag-elengedi-eszak-korea-adossagat

Keresztes Hadjáratok történelme 1-3. rész

Napjainkban heves viták tárgyát képezik a keresztes hadjáratok. Vannak akik ezeket a háborúkat idealizálva, egy kizárólag szent célért folytatott hősies harcnak kívánják bemutatni, míg mások ennek az ellenkezőjét állítva egy anyagi javakért folytatott barbár rablóhadjáratnak titulálják a keresztesek akcióit. Talán egyik és másik tábor állításában is találhatunk igazságot, lényegében viszont egyik sem igaz. Az eseményeket befolyásoló politikai, gazdasági, társadalmi és ideológiai tényezőket ugyanis rendszerint elfelejtik figyelembe venni, vagy ennél is nagyobb hibát követnek el: megpróbálják ezeket saját elképzeléseiknek megfelelően alakítani, egyes tényeket elhallgatni míg másokat kihangsúlyozni, egy torz (de nagyon tudományosnak tűnő) képet alkotván így arról, hogy mi is történt valójában. Ebben a cikksorozatban megpróbálom legjobb tudásom szerint bemutatni a keresztes hadjáratokat és az ezeket befolyásoló tényezőket.

Ismerkedjünk meg a kor államaival, társadalmával, a korabeli egyházzal és a vallási élettel. Milyen események és változások zajlottak le Európában és a Közel-keleten amik a keresztes hadjáratokhoz vezettek.

A római birodalom széthullása után az új európai kultúra csírái a frank birodalomban kezdtek kibontakozni. Fénykorát Nagy Károly idején élte aki 800-ban Rómában császárra koronáztatta magát ezzel létrehozva Szent Római birodalmat, ami egy keresztény császárság eszményét valósította meg. A birodalomban minden világi hatalom birtokosa a szakrális hatalmú császár, a vallási élet feje pedig a római pápa. A császárság Nagy Károly halála után hanyatlásnak indult, de majd egy évszázaddal később a Szász-dinasztiából származó I. Ottó volt az aki egyesítette a Keleti frank területeket, 951-ben meghódította Észak-Itáliát majd 962-ben császárra koronáztatta magát Rómában. Az így megalakult Német-Római császárság a középkori Európa legnagyobb és legfőbb hatalma. A birodalom legfontosabb támasza az egyház és a pápa volt, akit a császárok kedvük szerint iktatattak be vagy éppen ki... Ugyanakkor a fejedelmekkel és az Észak-itáliai városi mozgalmakkal vívott harc számos konfliktust okozott a birodalmon belül, megingatva a belső stabilitását.

A keresztes hadjáratok idejére, a pápaság és a császárság között megkezdődtek a harcok a keresztény európa feletti hatalomért.

Míg a keleten létrejött a Német-Római császárság, addig a nyugati területeket a Capeting dinasztia egyesítette. 987-ben koronázták meg Capet Hugot, a megalakult Francia királyság első uralkodóját.Az uralkodó hatalma szinte kizárólag Párizs környékére (Ile de France) korlátozódott, az ország nagy részét a szinte önálló tartományurak, a koronahűbéresek birtokolták, akik ugyan névleg a király hűbéresei voltak, ténylegesen a királytól függetlenül tevékenykedtek. Az francia királyoknak csak évszázados harcok árán sikerült az egész országra kiterjeszteni hatalmukat, amiben legfőbb támaszuk az egyház volt.

Normandia fejedelme, I. Vilmos volt az aki 1066-ban át kelt a Brit főszigetre, a Hastingsi csatában legyőzte az utolsó angol-szász uralkodót Haraldot, és létrehozta az Angol királyságot. Vilmos erős központosított hatalmat hozott létre, ahol minden hűbéres legfőbb ura a király volt.

A korábbi Normann hódítások által jött létre a Szicíliai királyság. A hódító normannok a XI. század második felében szállták meg a korábban bizánci és muszlim uralom alatt álló Dél-Itáliát valamint Szicília szigetét, és hamarosan a pápai állammal is harcokba keveredtek. Bár a IX. Leó által vezetett pápai seregek vereséget szenvedtek, 1059-ben a pápaságnak sikerült egyezményt kötnie a normannokkal. Ennek értelmében a pápa elismerte a Szicíliai királyságot mint jogszerű államot, cserébe a Szícilia királya hűbéresküt tett a pápának. Ez az erős katonaállam a pápaság egyik legfőbb támasza lesz az elkövetkező századokban.

A középkor társadalma

A középkori Európában a a világi rendet, az isteni renddel kívánták összeegyeztetni, így a szentháromság mintájára, a társadalmat három csoportra osztották: Imádkozók , dolgozók és harcosok (Oratores, Laboratores, Bellatores).

A harcosok tehát a nemesség rangjukat a szolgálataik által nyerték, amiért földbirtokot kaptak. Kezdetben ezek a birtokok nem voltak örökíthetőek, a XI. századra azonban egyre általánosabbá , hogy a szolgálati birtok örökíthető is. Ezzel egyidejűleg jelent meg egy új öröklési rend is az elsőszülöttségi jog, ami az elsőszülött fiúnak juttatta a vagyon és a birtok egészét, az utódok többi tagját kizárva az öröklésből így akadályozva meg a birtok későbbi felaprózódását. Az új öröklési rend következménye volt hogy tömegesen jelentek meg a föld nélküli nemesek akik zsoldosként nagyobb földesurak szolgálatába álltak, annak reményében hogy majd így birtokhoz juthatnak. A vagyon iránti éhségüket rendszeres fosztogatások során élték ki, többnyire a szegényebb rétegek rovására.

Ami a földbirtokosokat illeti kinek több kinek kevesebb jutott, de annyiban nem különböztek egymástól hogy a lehető legtöbbre vágytak. Erős központi hatalom nélkül ami ezt korlátozhatta volna , a királyságokban rendszeresek voltak a belháborúk kisebb-nagyobb fejedelemségek között, a győztesek ezáltal növelhették hatalmukat és persze a vagyonukat, míg a vesztesek nagyobb földesurak szolgáltalába kényszerültek rosszabb esetben föld nélkül maradtak.

Nem meglepő tehát hogy a nemesség körében igen hamar támogatókra talált egy keletre induló keresztes hadjárat terve. Lehetőség nyílt hogy hozzájussanak ahhoz egy ismeretlen földön, amit odahaza nem sikerült megszerezni: földhöz, pénzhez és hatalomhoz.

A dolgozók rétegét, a jobbágyságot sújtotta leginkább a középkori társadalom minden terhe. Az állandó háborúk és rablóhadjáratok nyomán az éhínség mindennapi volt köreikben. A szörnyű életkörülmények és rendszeres járványok végett a gyermekek nagy része nem érte el a felnőttkort sem, az átlag életkor 30-35 év volt. Az emberek mindennapjait a halál gondolata szőtte át. Keleten egy jobb és szebb életet remélhettek. Krisztus születési helyén, talán a mennyei királyság vár rájuk. Ők voltak a résztvevői a népi mozgalmaknak, amik az első keresztes hadjárat idején is útjukat vették a Szentföld felé. Általánosságban azonban nem a legszegényebbek voltak azok akik keletre indultak.

Az imádkozók, a papi réteg feladata volt biztosítani a hívők lelki üdvéhez vezető utat. Bár a frank birodalom széthullása után az egyház is belső válságot élt át, továbbra is Európa egyetlen tényleges összetartó ereje maradt. Ez lehetőséget nyitott arra, hogy a XI. században egy megújulási folyamaton menjen kereszül amiben nagy szerepe volt a kolostori mozgalmaknak egészen pontosan a franciaországi cluny apátságból kiinduló reformmozgalomnak. A mozgalom célja az erkölcstelen papi életmód felszámolása valamint a világi hatalmaktól független erős egyházszervezet létrehozása volt. A cluny kolostorból kiinduló mozgalomhoz hamarosan Európa szerte tömegesen csatlakoztak más kolostorok is, és az egyház rövid időn belül hatalmas változásokon ment keresztül, olyan változásokon amiknek igen nagy szerepe volt abban hogy képes volt a keresztes hadjáratokhoz hasonló nagyszabású vállalkozást indítani a Szentföldre.

Mint láthatjuk a társadalomban jelen voltak olyan belső problémák amiknek hatására a keresztes hadjáratra való felhívás megfelelő táptalajra talált Európában.

Legalább ilyen fontos tényező a vallási motiváció, ami nélkül sem az első, sem a többi keresztes hadjárat nem indulhatott volna meg.

Mint már láthattuk a középkori ember mindennapjait a halál gondolata szőtte át, míg az élet szépségeiből vajmi kevés jutott. A korban, a földi életre mint siralomvölgyre tekintettek, aminek célja a túlvilági létre való felkészülés volt, olyan életet élni amivel majd a mennyekbe juthatnak a halál után. Ehhez a kulcs a hit, éppen ezért mélyen vallásosak voltak.

Ugyanakkor a középkor embere legyen az jobbágy vagy nemes, műveletlen volt. A kor értelmiségi rétege a papság volt, bár nagy részüknek a tudománya nem haladta meg az írás és az olvasás képességét. Még ezzel is kiemelkedő volt a tudásuk, mivel a legtöbb ember nem tudott sem írni sem olvasni, éppen ezért nem ismerhették a Bibliát sem a maga teljességében. A középkorban nem létezett még nemzeti nyelvű liturgia, a misék latinul folytak amiből a résztvevők vajmi keveset értettek. Az emberek tehát nem rendelkeztek különösebben mély vallási ismeretekkel, ezért befolyásolhatóvá váltak a hit által. Akadtak akik ezzel visszaéltek, ezért viszont sem a vallás, sem pedig a követői nem okolhatók.

Gazdasági háttér

A római birodalom bukását követően, Európában a hanyatlás időszaka következett. A városok amik korábban a közigazgatás, ipar, kereskedelem és kultúra központjai voltak összeomlottak. A római kori technológia nagyrészt eltűnt, a termelés visszaszorult. Az elmaradott termelési módszerek nem tették lehetővé hogy kialakauljon a termelési felesleg, így az új európai gazdaság az önellátásra rendezkedett be. Ezt súlyosbította hogy a fejlett úthálózat karbantartás híján használhatatlanná vált, a megmaradt utak pedig a közbiztonság hiánya miatt életveszélyesek voltak, a kereskedelem összeomlott és helyi szintre szorult vissza.

A X. századtól azonban a mezőgazdaságból kiindulva óriási fejlődés vette kezdetét. Megjelentek a fejlettebb mezőgazdasági eszközök és technikák, a kedvező éghajlati változás (felmelegedés) pedig lehetővé tette hogy eddig nehezen vagy egyáltalán nem művelhető földeket is fel lehessen törni. Az aszimmetrikus nehézeke használata lehetővé tette a föld gyorsabb felszántását. Az egyre inkább elterjedő háromnyomásos gazdalkodás lényege hogy a föld egyik harmadába őszi vetésű gabonákat, második harmadába tavaszi vetésű gabonákat vetettek, az utolsó harmadot pedig ugaron hagyták. Hogy az adott harmadot hogyan művelték az természetesen minden évben változott, így a föld kevésbé merült ki, termékenyebb maradt és magasabb lett a terméshozam. A hatékonyabb termelés érdekében jobb minőségű eszközöket kezdtek el használni, ez kedvezett a kovácsmesterség fejlődésének is.

Az állati energia hatékonyabb felhasználásával a termelés is egyszerűbbé vált. Az addigi nyakhám helyett, az igavonó állatokat szügyhámmal látták el (nem fojtotta az állatot), valamint patkóval, így az állati segítséget hosszabb távon és jobb eredménnyel lehetett igénybe venni.

A gépi energia legelterjedtebb eszköze pedig a malom volt.Csak a XI. századi Angliában, több mint 5000 malom működött. A termelés számos területén igénybe vették ezeket a szerkezeteket, például fűrészeléshez vagy a gabonra őrléséhez. Ezeknek a széles körű használata lehetővé tette, hogy kevesebb emberi munkaerővel is gyorsabban és egyszerűbben haladjon a termelés. A magasabb terméshozamnak köszönhetően mérséklődtek az éhínségek, így nőtt a népesség. A XI. század végére Európa lakossága kb 46 millió főre duzzadt, ami a korabeli viszonyok között megnehezítette a népesség eltartását. Európa lakosságának nagy része Nyugaton koncentrálódótt, ami túlnépesedett és mint az a történelemben már számos alkalommal előfordult szükségessé tette a népmozgásokat új területek felé. „Semmi ne tartson vissza benneteket, sem vagyon sem család. Országaitok minden oldalról körül vannak zárva, magas hegyek veszik körül őket távol a tengerektől, és túl szűkek egy ilyen nagy lakosság számára.” Hangzott el II. Orbán pápa I. keresztes hadjáratra felhívó beszédén.

A mezőgazdasági termelés fellendülésének másik következménye volt hogy újra megjelent a felesleg, amit a vidék lakossága áruba bocsájthatott a közeli városokban. A városokban ezért cserébe iparcikkeket kaptak, és hamarosan kialakult város és a vidék munkamegosztása. Így a városok termékei újra felvevőpiacra találtak, és fellendült az ipari termelés. A kereskedelemből származó haszonnak köszönhetően kialakult egy vagyonosabb városi réteg akik meg tudták fizetni a jobb minőségű árukat és luxuscikkeket, a megnövekedett lakosság igényeit kielégítendő, pedig kialakult a tömegtermelés. A nagyobb városok már nem csak a helyi népesség igényeit látták el, újra fellendült a távolsági kereskedelem Európa nagyvárosai között valamint kelet felé.

A városok Európa gazdasági nagyhatalmává váltak, és ez a hatalom hamarosan ellentétekhez vezetett a vagyonos polgári réteg és a városok urai között. Függetlenséget akartak a földesúri hatalom alól. A királynak a polgárság erős hatalmi és gazdasági támaszt jelentett a feudális nagyurakkal szemben így támogatta törekvéseiket és egyre több város szerzett önálló önkormányzatot,bírói hatalmat és kiváltságokat, ami tovább kedvezett a városok fejlődésének.

A keleti kereskedelem szempontjából legfontosabb városok Észak-Itáliában helyezkedtek el, olyanok mint Genova, Velence vagy Pisa(z-vel). Ezek az önálló városfejedelemségek folyamatosan harcban álltak egymással, hogy az Európát kelettel összekötő kereskedelmi útvonalon a Levantei kereskedelemben vezető szerepet tölthessenek be. Persze minden más konkurenciát is igyekeztek kiiktatni így Bizáncot, vagy a közel-keleti muszlim államokat. Az itteni gazdag városi polgároknak a célja volt hogy Közel-keleten, leginkább a Földközi-tenger keleti medencéjében elterülő kikötővárosokban kereskedelmi telepeket hozhassanak létre, mert így Bizáncot megkerülve közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a keleti árukkal. Egy nagyobb hadjárat keletre, pedig csak jövedelmező lehet ezeknek a tengeri nagyhatalmaknak, főleg ha sikeres. Már önmagában a hadsereg és a zarándokok szállítása is nagy haszonnal járt, az esetlegesen megalakuló keleti államoknak szállított ellátmányokért kapott pénzösszeg pedig növelné az üzleti hasznot.

Az Európában lezajló gazdasági fellendülés hatására megnövekedett lakosság; a kontinens túltengett az erőtől mind gazdaságilag mind katonailag, és a XI. század végére megérett a helyzet arra hogy ez hódító hadjáratokban nyilvánuljon meg, az európai hatalmak új területeket vonjanak befolyásuk alá.

Az Egyház helyzete

Mindenféle keresztény császáreszmény ellenére, a pápa és a Német-Római birodalom császárai közötti kapcsolat még enyhén szólva is „rossz” volt. 962-ben I. Ottó által a pápának nyújtott segítségért cserébe, a pápa hűbéresküvel tartozott a császárnak, és a birodalomon belül megkapta az egyházi méltóságok kinevezésének, idegen szóval az invesztitúrának a jogát.

A pápai hatalom hol különböző itáliai családok, hol a császár által beiktatott bábok kezébe került, és a XI. század közepére általános romlás jelei mutatkoztak az egyházon belül. Épp ennek a hatására bontakozott ki cluny kolostorában a nagyhatású reformmozgalom. Az egyházszervezet újra megerősödött, és immár hamarosan a világi uralkodók szakrális hatalmát is megkérdőjelezte. Az új erőre kapott pápaság hamarosan nyíltan kijelentette hatalmi igényeit. VII. Gergely pápa (1073-1085) 1075-ben a Dictatus Papae című iratában fejtette ki a keresztény világ feletti uralmának ideológiai alapjait. Eszerint az egyház és a pápa hatalma közvetlenül Istentől ered, így tévedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Ezért világi hatalom nem állhat fölötte, de ő mindenek felett áll a Földön. Az invesztitúra joga csak őt illeti, csakúgy mint a császári cím.

Nem is várt sokat, hogy belekezdjen tervei megvalósításába, ugyanabban ez évben a lateráni zsinaton megfosztotta a világi személyeket az invesztitúra jogának gyakorlásától. Erre válaszul IV. Henrik császár 1076-ban a wormsi birodalmi gyűlésen megfosztotta a pápát a hatalmától. A pápa „hatalmánál fogva” kiátkozta a császárt, feloldozta alattvalóit hűbéresküjük alól. A császár hogy mentse hatalmát 1077-ben Canossa várába ment vezekelni, így a pápa kénytelen volt visszafogadni. Megkezdődtek tehát az invesztitúraharcok, ami lényegében a pápaság és a császárság közötti hatalmi vetekedés volt.

A hatalmi játszmákban a keresztes hadjáratok lehetőséget nyújtottak a pápának hogy mint a keresztény világ legfőbb vezetője léphessen fel ezzel is növelve politikai tekintélyét.

A megerősödött pápaság másik nagy célja volt egyesíteni a kereszténységet saját lobogója alatt. A már hosszú ideje szinte külön fejlődő katolikus és görög keleti egyház 1054-ben szakított véglegesen egymással. A pápaságnak mondhatni kapóra jött a bizánci segélykérés a nyugati világtól és nem késlekedett hogy kihasználja, hisz ezáltal kiterjesztheti befolyását a keleti keresztény területekre is, politikai vagy katonai eszközökkel elérhetővé válik hogy Bizánc elismerje Róma elsőbbségét, és uralmát maga fölött.

A harmadik tényező ami befolyásolta a pápaságot: a vallás. Új hatalmi helyzete lehetőséget adott arra hogy a kereszténység védnökeként léphessen fel Európán kívül is, és felszabadítsa híveit egy idegen vallás uralma alól. A vallás vezette cél, hatalmi érdekkel keveredett.

Ideológiai háttér

Kezdetben a kereszténységtől merőben távol állt bármiféle harcos eszme, legalábbis ami ennek a fizikai világban történő megvívását jelenti. Az őskeresztény közösségek gondolkodásának alapelve volt, az ellenség szeretete, és a Bibliai parancsolat szigorú betartása: Ne ölj! Merőben megváltozott a helyzet amikor a kereszténység üldözött szektából a politikai élet meghatározó tényezője lett. I. Konstantin császársága idején 313-ban lettek véglegesen betiltva a keresztényüldözések, és kaptak jogot a keresztények a szabad vallásgyakorlásra. A 325-ben összehívott első egyetemes zsinat is az ő vezénylete alatt zajlott, később pedig maga a császár is megtért. 380-ban Theodosius császár idején a kereszténység a római birodalom államvallása lett, és minden más hit követését betiltották. A kereszténységnek alkalmazkodnia kellett új „szerepéhez” a háború kérdését illetően is. Az Ókeresztény nagy teológusok mint Szent Ágoston próbáltak megoldást találni a kérdésre, megalkotva az igazságos is igazságtalan háború fogalmát. Igazságtalan volt a háború ha az anyagi javak (bármilyen formában legyen az föld, vagy más jellegű vagyon) megszerzéséért vívták, míg igazságosnak számított amennyiben az önvédelemből vagy mások megvédése érdekében indíttatott, továbbá ha azt eretnekek vagy pogányok ellen vívták.

Az új hitben a katonáknak is támogatást kellett találniuk, megjelentek a katonai és háborús imádságok. A Bibliában szereplő szimbólumok mint a kard vagy a pajzs, elkezdtek szó szerinti értelmezést nyerni a köreikben. Létrejött a keresztény katonaeszmény.

A római birodalom széthullása után a pápák nyugaton saját létfenntartásuk érdekében a Róma körüli területeket elfoglalták és saját kezelésbe vették. Területeiket önmaguknak kellett megvédeni így számos példa akadt amikor a pápa személyesen vezette harcba a katonáit. A középkori feudális államok kialakulásának kezdetén a földbirtokos papi réteg is saját maga védelmezte területeit. Különösen megnőtt ennek a jelentősége a IX-X. századi viking, magyar és arab támadások után, amiknek célpontjai leginkább egyházi intézmények voltak. Kialakult a harcias papi réteg, az egyház militarizálódott.

A reconquista ami az Ibériai-félszigetet VIII. század elején megszálló arabok kiűzésére irányult már jóval a keleti keresztes hadjáratok előtt megindult. (Ez egy sokkal hosszadalmasabb folyamat volt, az utolsó muszlim erőd 1492-ben esett el.) A reconquistában a pápaság nagy szerepet vállalt, és olyan tapasztalatokhoz juthatott amik sokat segítettek a későbbi keleti hadjáratokban.

A további ideológiai munkákat, finomításokat a keresztes hadjáratok érdekében VII. Gergely pápa végezte. Sikeresen összekapcsolta a Bibliai keresztényi szeretet képét a háborúval, így létrehozva a Szent Háború eszményét. Eszerint a Szent Háború, vagyis a keresztes hadjáratok célja, nem csak a keleten élő keresztény testvérek felszabadítása, hanem a pogányok lelki üdvének elősegítése is (erőszakos megtérítésük). Tovább növelte a keresztes ideológia erejét, a XI. században (később is, és napjainkban is) eluralkodó világvége hangulat. A keletre induló keresztesek körében elterjedt volt a gondolat hogy ők az utolsó idők harcosai, akik felszabadítják Jeruzsálemet, Isten városát az ördög (muszlimok) uralma alól. Az ideológiai töltet, a kor viszonyai között tökéletes anyagra talált, így vált az addigi egyszerű lovagból, zsoldosból, kézművesből, városi szegényből, gyilkosból vagy tolvajból: keresztes, Isten harcosa. Legalábbis nevében...

Keleti viszonyok

Bizánc

A Római Birodalom Theodosius császár halála után 395-ben szakadt véglegesen két részre, a Nyugat-római és a Kelet-római birodalomra. A Kelet-római birodalom központja a Konstantin által alapított Konstantinápoly volt, és magában foglalta a Balkánt, Kisázsiát, Szíriát és Palesztinát valamint Egyiptomot. 476-ban hullott szét a Nyugat-római birodalom, és Justinianus császár (527-565) terve hogy újra egyesítse a birodalmat kudarcot vallott. Az iszlám hadai a VII. században a Bizánci területek nagy részét elfoglalták, a birodalom területe Kis-Ázsiára és a Balkánra szorult vissza. A birodalom, a IX. században hatalomra kerülő makedón dinasztiával újra megerősödött, sikeres hadjáratokat folytatott a délen elhelyezkedő muszlim államok ellen, így meghódította Szíria egy részét, és visszafoglalta Antiochiát a kelet egyik legnagyobb városát és egyházi központját.

Muszlim államok

Mohamed halála után(632), utódai a kalifák az új hittől fűtött muszlim harcosokkal hódításokba fogtak. A két szomszédos nagyhatalom Bizánc és a Szasszanida Perzsia az egymással vívott háborúkban kimerült, így folyamatos vereségeket szenvedtek a muszlim hadaktól. Hamarosan muszlim kézre került Szíria, Palesztina, Egyiptom meghódították a Perzsa területeket, majd 711-ben már Észak-Afrikát magukénak tudva átkeltek Európába, elfoglalják az Ibériai-félszigetet és csak 732-ben sikerül őket megállítani Martell Károly frank majordomusnak a Poiltiers-i csatában.Az egy évszázadon belül megalakult Ommajád kalifátus területe az Atlanti-Óceántól, Indiáig terjedt.

A meghódított területeken a keresztények és a zsidók felé toleranciát mutattak, szabadon gyakorolhatták vallásukat és látogathatták szent helyeiket, cserébe külön fejadót fizettek. Erőszakos térítésekről szó sem volt, már csak azért sem mert egyszerűen nem érte meg pénzügyileg, másrészt különösebb ellentétek nem is voltak a muszlim és keresztény lakosság között. Ennek köszönhetően amikor a keresztesek megérkeztek a Szentföldre, bár az már több mint 400 éve muszlim kézen volt, továbbra is igen jelentős keresztény lakossággal találkoztak ott.

A VIII.-XI. század közötti időszak volt az Iszlám fénykora. Virágzásnak indult a kultúra és tudományok. A kor arab tudósai gyűjtötték össze az antik tudományos műveket, majd lefordították arabra, ezeket tanulmányozták majd továbbfejlesztették. Nagy eredményeket értek el matematika, csillagászat, alkímia és orvoslás terén. Nagy népszerűségnek örvendtek az európai uralkodók udvaraiban az arab tudósok, az európai egyetemeken pedig az arab szerzők munkái (pl: Avicenna).

A X. századtól a bomlás jelei mutatkoztak . Számos kisebb-nagyobb állam jött létre, amik egymással vetekedtek és vallási ellentétek osztották meg őket (siíta-szunnita). Az Ibériai félszigeten megalakult a Cordovai kalifátus, Egyiptomot 969-ben a Fatimida-dinasztia kalifái foglalták el, majd hamarosan megszállták Palesztinát, ami a keresztesek érkezésekor is az ő kezükben volt. A Fatimidák uralma alatt a keresztények békében élhettek a Szentföldön, magas hivatalokat is betölthettek. Kivételt jelentett a minden bizonnyal elmebajos Al-Hakim kalifa akinek idején 1009-ben lerombolták a jeruzsálemi Szent Sír templomot. Utódai azonban hamarosan tárgyalásokat kezdtek Bizánccal, és ígéretet tettek a templom újjáépítésére amit be is tartottak. A Fatimidák uralma a XI. század végére meggyengült, belső problémái végett.

Új erő érkezett kelet felől a területre, a Szeldzsuk török dinasztia hajtotta uralma alá a keleti muszlim területek nagy részét, 1071-ben Alp Arszlán vezette török sereg katasztrofális vereséget mért a bizánci hadakra és elfoglalta Kis-Ázsia nagy részét, már-már a fővárost Konstantinápolyt veszélyzetetve. A török hadak megszállták Szíriát és Palesztinát, az új hódítók és a háborús helyzet hatására pedig a Szentföldre vezető zarándokutak egyre veszélyesebbé váltak. Bizáncban kitört a káosz, a Makedón-dinasztia megbukott, és a hatalmat a Komménoszok vették át. I. Alexios Komménosz, bár a helyzetet sikerült stabilizálnia, a pápához fordult segítségért.

A Szeldzsuk katonai erő ugyan nagy volt, mire a keresztesek megérkeztek a birodalom egymástól csak lazán függő részfejedelemségekre esett szét, akik egymással viaskodtak, megakadályozva ezzel az egységes fellépést. A Fatimidák kiszorultak a Szentföldről belső válságuk végett nem voltak képesek ellencsapásra. Ilyen körülmények között indultak a keresztesek Európából hogy véghez vigyék hódításaikat.

I. Keresztes hadjárat
Már VII. Gergely pápa idején is tervben volt egy keletre indított keresztes hadjárat. Neki az invesztitúraharcok miatt nem volt lehetősége ezt megvalósítani, erre csak II. Orbán pápa (1088-98) idején került sor.
1095 márciusánan a Piacenzában tartott zsinaton követek jelentek meg Bizáncból, akik a török hódításokra hivatkozva katonai segítséget kértek a pápától, cserébe még a pápaság elsőbbségét is elismerték volna maguk felett. A bizánci híresztelésekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni hogy minden bizonnyal túlzóak voltak. Nekik az érdekük az volt hogy katonai segítséget kapjanak nyugattól, és mint kiváló diplomaták minden lehetséges eszközt igyekeztek felhasználni, hogy ennek szükségességéről meggyőzzék a nyugatiakat is.
A pápát a bizánci ajánlat hamar meggyőzte, és 1095 nyarán megtette a szervezéshez szükséges intézkedéseket. Megbeszéléseket tartott francia egyházi és világi méltóságokkal,például Rajmunddal Tolouse grófjával, és Adhémárral Le Puy püspökével akik a későbbiekben igen fontos szerepet játszanak.
A már előre terveszerűen előkészített nyilvános istentiszteleten Clermont városa mellett, a pápa a tömeg elé lépett és felhívást intézett hozzájuk hogy harcba szálljanak a keleten élő „pogányság” ellen akik alatt a keresztény testvéreik most szenvednek. A pápa szónoklata minden bizonnyal a történelem egyik legkiválóbb beszéde lehetett ami egyszerre szólt mindenkihez a jobbágytól a kereskedőn át a nemesig. A kor emberének pedig a lehető legtöbbet ígérte amit az kívánhatott: bűnbocsánatott, és örök boldogságot a mennyekben.
„Azok pedig akik életüket vesztik az utazás közben... vagy a pogányok elleni csatában, akkor azon órában megbocsáttatnak bűneik”
„Akik korábban ahhoz szoktak hozzá... hogy bűnös módon hívők ellen harcoljanak...akik mindeddig rablók voltak... akik hitvány bérért zsoldosok, most bizony elnyerhetik az örök jutalmat”
A résztvevőket emellett biztosították földjük és vagyonuk védelméről amíg távol vannak, valamint erre az időre betiltották a magánháborúkat.
Az összegyűlt tömeg ujjongva fogadta a pápa szavait, és az I. keresztes hadjárat később elhíresült jelszavát kiáltották: Deus Io Vult- Isten akarja. Az emberek hamarosan tolongtak hogy felvegyék a szövetből kivágott kereszteket, amiket ruhájukra vagy zászlajukra varrtak, innen a keresztes elnevezés.
Számos francia nagyúr, a korábbi megállapodásnak megfelelően, hamarosan jelezte hogy részt kíván venni a hadjáratban és toborzásba kezdett.
A pápa eközben franciaországi körútra indult, ahol újabb beszédeket és tanácskozásokat tartott. Más keresztény vidékeken is prédikátorok léptek fel akik tovább hirdették a keresztes hadjárat hírét. Tárgyalások kezdődtek Észak-Itália városaival például Genovával és Pisával a hadjáratokhoz szükséges hajóhad érdekében.
Rengeteg jelentkező akadt a nemesség és a köznép körében is. Politikai és vallási vezetésük elméletben a pápai legátusok feladata lett volna, akinek azonban nem sok beleszólásuk volt az eseményekbe lévén hogy a hadsereget nem ők irányították. Bár terv szerint a hadsereg legfőbb vezetője Tolouse-i Rajmund lett volna, ez sem tudott megvalósulni, mivel számos más nagyhatalmú főúr is részt vett a hadjáratban akiknek eszük ágában sem volt más vezénylete alá rendelni magukat.
A hadjárat leghíresebb vezetői:
St.Gilles-i IV. Rajmund Tolouse grófja, franciaország egyik legnagyobb urasága. Már korábban is részt vett a reconquista harcaiban, így egy tapasztalt és tehetséges hadvezér volt. Lovagjai a keresztes seregek egyik elit tömbjét alkották a hadjáratok során.
Boullion Gottfried, Alsó-Lotharingia hercege, birtokait elzálogosítja az így szerzett pénzből ütőképes lovagsereget toboroz. A későbbiekben igen fontos szerepet játszik ő és testvére Boulogne-i Balduin, valamint egy másik rokona Le Bourge-i Balduin.
A Dél-itáliai normann seregek fővezérei Tarantói Boemund és unokaöccse Hautville-i Tankréd. A normannok akik a pápa hűbéresei ugyanakkor Bizánc régi ellenségei örömmel csatlakoznak egy keleti hadjárathoz, bár a szent Jeruzsálem helyett nekik inkább Bizáncra fájt a foguk.
A szegények hadjárata
A prédikációk a jobbágyokra és a szegényebb rétegekre is nagy hatással voltak. A kor Európájának nyomorúságából lehetőségük volt egy új életre vagy itt a Földön, vagy a Mennyekben, de mindenképpen jobbra. A legnevesebb prédikátor a szerzetes Amiens-i Péter, vagy ahogyan hívták Remete Péter volt. A szegények igazi példaképe volt ez a szennyes, igénytelen de mélyen vallásos és tiszta életű ember akinek szavai már-már fanatikus vallási áhítattal töltték fel a tömegeket, akik készek voltak keletre indulni. A számuk még magát a pápát is meglepte, aki nem igazán irányíthatatlan és fegyelmezetlen igazából bármiféle harcérték nélküli népséget remélt és várt, de tehetetlen volt. Fontos az a tény. hogy az egyház szavai a köznéphez meglehetősen torz formában jutottak el, így az ő szellemiségük merőben különbözött a lovagseregekétől.
A mozgalmukhoz csatlakoztak kisebb rossz anyagi helyzetű nemesek is például Nincstelen Walter,majd 1096 márcusában indultak meg „seregeik”. A Rajna vidékére érkezve találkoztak az ottani városi zsidó közösségekkel. A zsidók és a lakosság közötti feszültség igen nagy volt, egyrészt a zsidó hitelezők végett másrészt a vallási ellentétek miatt , mivel a zsidókra mint Krisztus hóhéraira tekintettek. Így amikor Péter és Walter seregei megérkeztek, számos nemes csatlakozott hozzájuk például Emicho, Leiningen grófja, akik parasztokat toboroztak és velük megkezdődött a zsidó közösségek kifosztása. Jobb esetben csak fizetésre kötelezték őket, rosszabb esetben lemészárolták a zsidó lakosságot.
A csapatok ezután fosztogatva, tovább vonultak kelet felé. Több hullámban érkeztek Magyarországra, nagy részüket pusztításaik miatt Kálmán királyunk leverte, csak Nincstelen Walter seregei érték el különösebb veszteségek nélkül Bizáncot. Remete Péter augusztus 1-én érkezett megtépázott sergeivel Konstantinápolyba. Alexeios császár fogadta őket, bár valószínűleg nem kicsit volt meglepődve amikor meglátta az odacsődülő hordát. Mikor kezdtek kezelhetetlenné válni, átszállította őket Kisázsiába, azzal a figyelmeztetéssel hogy ne szálljanak harcba a törökkel amíg meg nem érkezik a nemesi sereg is. A fanatikus harcosok azonban nem hallgattak az intő szóra, így október 21-én Nicea közelében a törökök körbekerítették, és leverték őket. Szinte mind egy szálig odavesztek, maga Nincstelen Walter is. Remete Péternek sikerült megmenekülnie. Nem is végződhetett volna másképp, csak a kilátástalanság és a vak hit vezette a sok szegény lelket ebbe a katasztrófába. Tanuljon az utókor belőle...
A lovagok hadjárata
A nemesi vezetésű seregek augusztustól keltek útra Konstantinápoly felé. Mivel nem volt egységes vezetés, ezért egységes útvonal sem volt amin a seregek vonultak.

Bouillon Gottfried a Rajna és a Duna vonalát követve, Magyarországon majd a Balkánon át vonult Konstantinápolyig. Rajmund az Adria vonalát követve vonult Durazzóig (Ma Albánia) majd onnan keletre fordulva vette útját Konstantinápoly felé. Boemund, Tankréd és más keresztes hadurak pedig a Dél-itáliai Bari vagy Brindisi kikötőjéből indulva szelték át az Adriát, majd Durazzóba érkezve indultak a bizánci főváros irányába.
1097 májusáig a keresztesek sikerrel, és különösebb veszteségek nélkül megérkeztek Bizáncba.
A „felmentő sereg” érkezése sokkal inkább új aggályokat keltett a császárban minthogy megkönnyebült volna. Nagyon is tudta mi Róma valódi célja a keresztes háborúk megindításával, és jó oka volt arra hogy fenyegetve érezze magát. Ha másért nem akkor már csak a nem is olyan régen még ellenséges normannok végett, akiknek a vezére Boemund mellesleg javaslatot is tett Bizánc ostromára. A keresztesek tisztában voltak azzal hogy szükségük lesz a bizánciak támogatására, és későbbiekben egy biztos pontot jelenthetnek a keleti muszlim államokkal szemben. Az is fékezte őket hogy a császár, bár burkolva, de teljes harckészültségben volt, így erre a kockázatos vállalkozásra nem került sor. A bizánciak a haderő helyett egy másik fegyverüket igyekeztek bevetni, a diplomáciát. Kihasználva a keresztes hadurak érdekellentéteit, és azt hogy különböző időpontokban érkeztek meg sikerült mindegyiket kordában tartani. A császár célja az volt hogy a keresztesek az ő érdekeiért harcoljanak és a visszafoglalt területek bizánci irányítás alá kerüljenek. Hogy jogot formálhasson ezekre a területekre a későbbiekben, a keresztes vezérektől hűségesküt követelt. Rajmund kivételével mindenki esküt tett, ő csak szavát adta hogy nem tesz bizánc ellen.
Ezután a kereszteseket átszállították Kis-Ázsiába ahol első és legfontosabb célpontjuk Nicea volt. Ez volt a térség egyik legerősebb városa, valamint az Anatóliát birtokló rúmi szeldzsukok fővárosa. Májusban vették ostrom alá a várost, de nem sikerült teljes ostromzár alá venni, mivel a város mellett elterülő Aszkaniai-tavon keresztül folyamatos utánpótlást kaptak a védők. Ugyanakkor a rúmi szeldzsuk szultán Kilidzs Arszlán az ostrom hírére megindult egy felmentő sereggel, ám május 21.-én a keresztes seregek vereséget mértek rá. Ez volt a keresztesek első győzelme. Végül bizánci hajók segítségével sikerült megakadályozni a város utánpótlását, ami hamarosan megadta magát. De nem a kereszteseknek hanem a bizánci csapatok parancsnokának. Mivel a lakosság is a császári erőket támogatta és a bizánci befolyás még túl erős volt, a keresztesek nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Császári ajándékokkal elhalmozva június 26-án megkezdték a továbbvonulást kelet felé. Eközben bizánci hadjáratok indultak Anatólia északi és nyugati részeire. Ahogy a keresztesek távolodtak a bizánci területek magjától úgy csökkent a császár befolyása felettük. Csak kisebb csapatok maradtak a keresztesek mellett Tatikiosz vezetésével.
A keresztesek két menetoszlopban vonultak végig Kis-Ázsián Boemund és Rajmund parancsnoksága alatt. A törökök erről nem tudva megtámadták a Boemund vezette sereget, ám hamarosan megérkeztek a Rajmund vezette csapatok. A számbeli fölénybe került keresztesek megkezdték a török csapatok bekerítését ám azok felismerve a helyzetet szétszéledtek, óriási zsákmányt hátrahagyva. A győzelem biztosította számukra hogy különösebb ellenállás nélkül vonulhassanak át Anatólián, de nem akadály nélkül...
A visszavonuló törökök a felperzselt föld taktikáját alkalmazva mindent megsemmisítettek vagy elhajtottak ami az előrenyomuló keresztes hadaknak ellátmányt jelenthet. A hónapokon át tartó menetelés a száraz és forró Anatólia vidékein emberfeletti erőt is kitartást igényelt.
Augusztusban érték el Ikoniont, majd Tyanánál a sereg kettévált. Boulogne-i Balduin, Le Bourg-i Balduin és Tankréd a Taorosz hegységen át délnek vonult, Kilikia felé hogy így közelítsék majd meg Antiochia városát, a fősereg pedig északnak indult Cesarea felé hogy átkelve az Antitaoroszon elérkezzenek Maras városába majd Antiochiaba. A látszólag bonyolult északi útnak az előnye az volt, hogy örmény keresztény lakta vidékeken át vezetett így katonai szempontból biztonságosabb volt. De az Antitaoroszon való átkelés hatalmas áldozatokba került. Októberben érkezett a fősereg Marasba ahol pár hétre megpihentek majd 1098. Október 20-án érték el Antiochia városát.
Eközben Tankréd és Balduin megérkezett Kilikába és elfoglalták a legfontosabb városokat így Adanát, Tarszuszt és Alexandrattát. Ezeknek a tengerparti városoknak a megszerzésével lehetőség nyílt a tengeri utánpótlás biztosítására a főseregnek, valamint észak felől megakadályozták az esetleges török támadást.
A keresztes hadurak valódi szándékai és érdekellentétei is itt kerültek felszínre. A Kilikiát elfoglaló Boulogne-i Balduin és Tankréd közötti rivalizálás a terület feletti befolyásért számos katona halálához vezetett.
A burkolt harcokban végül Tankréd maradt alul aki csatlakozott a fősereghez, Balduin pedig az elfoglalt területeket átadta az örmény nemességnek, majd keletre vonult Edesszába, akinek örmény fejedelme segítségét kérte, hogy hatalmát megerősíthesse. Balduin először elfoglalta az Edesszától nyugatra fekvő területeket, mire Torosz a fiává fogadta. Hamarosan Edesszában felkelés tört ki és Torosz uralmát megdöntötték.Hogy a „fiának” volt-e benne szerepe azt nem tudjuk, azt viszont igen hogy semmit nem tett ez ellen. Így a Kilikában örmények körében szerzett tekintélyével átvehette az uralmat Edessza felett, mint a város grófja. Elfoglalta a környező területeket és megalapította az Edesszai grófságot az első keresztes államot.
A keresztesek November 1-én gyűltek össze hadtanácskozásra Antiochia alatt. A hatalmas falakkal és számtalan toronnyal ellátott várost lehetetlen volt tervezett ostrom nélkül rohammal bevenni. A város ura Jági Sziján hosszas védelemre rendezkedett be és várta a Szíriából érkező felmentő seregeket.
A haditanács úgy döntött hogy megpihennek és bevárják a Kilikiából érkező tengeri utánpótlást. A várost részlegesen bekerítették és felkészültek a hosszas ostromra. A tél beálltával azonban romlottak az időjárási viszonyok, és az élelmiszerellátás is akadozott. Az állandó török rajtaütések tovább demoralizálták az ostromlókat. Az óriási éhínség egyes beszámolók szerint esetenként kannibalizmus vezetett.Számos katona és vezér próbálkozott dezertálással például Remete Péter is.
Boemund akinek eddig is nagy szerepe volt a rajtaütések leverésében valamint egy török felmentősereg megsemmisítésében, befolyását kihasználva igyekezett érvényesíteni területszerző ambícióit. Tatikioszt csellel távozásra bírja, majd erre hivatkozva a vezéreket a császár ellen hangolja mondván a császár cserben hagyta őket. Ezután ajánlatot tesz: amennyiben a vezérek a későbbiekben elismerik őt mint a város urát, ő megossza velük a tervét amivel az ostrom sikerrel járhat. Hónapokon át folyik a vita az ügyben, amíg hírek nem érkeznek arról hogy Kerboga, Moszul ura nagy felmentő sereggel készülődik Antiochia felé. Ekkor a vezérek megegyeznek Boemunddal.
Boemundnak sikerült kapcsolatba kerülnie a védők egy (keresztény) parancsnokával Firúzzal aki fizetségért cserébe hajlandó beengedni a kereszteseket a városba. Így 1098. június 2-án a keresztesek visszavonulást színlelnek, majd éjszaka egy kisebb egység tért vissza akik a Két Nővér toronynál, a Firúz által leeresztett köteleken másztak fel a falakra, rajtaütöttek az őrökön és megnyitták a kapukat. A védőknek esélyük sem volt, a keresztesek a fellegvár kivételével bevették a várost, hatalmas mészárlást rendeztek és kifosztották.
Nem volt sok idejük berendezkedni, bár Kerboga seregét hetekig sikerült feltartóztatni Edesszánál, Június 5-én ostrom alá vette Antiochiát. A keresztesek már csak valamiféle csodában reménykedhettek, ami meg is történt.
Egy zarándok, Péter Bertalan bukkant fel, aki azt állította hogy látomása volt. Szent András jelent meg neki, aki megmutatta hogy hol rejlik a Szent Lándzsa amivel Krisztust oldalba szúrták a kereszten. Állítása szerint a lándzsa a Szent Péter székesegyházban volt elásva, meg is kezdték az ásatásokat de semmit nem találtak. Végül ő maga ereszkedett le a gödörbe és megtalálta a lándzsát. A vezérek között bőven akadtak kétkedők, akik megkérdőjelezték az ereklye valódiságát, például Adhémar a pápai legátus, de teljesen mindegy volt mit „talált” Péter Bertalan, hisz erőt adott az elcsüggedt katonáknak. Olyan hatalmas erőt, hogy június 28-án a városból kitörtek és legyőzték Kerboga seregét. Ehhez az is kellett hogy a török sereget belső konfliktusok gyengítsék, és Kerboga végzetes hibát követett el amikor hagyta hogy a keresztesek felvegyék a formációt, nem indított időben támadást. De a győzelem így is nagy eredmény volt. Antiochia ezek után Boemund uralma alá került, és létrejött a második keresztes állam az Antiochiai hercegség. Boemund minden ígérete ellenére sem volt hajlandó tovább vonulni Jeruzsálem felé, hanem uralma megszilárdítása kötötte le.
A győzelem után bár szinte szabad volt az út Jeruzsálem felé, a kimerült katonák és a járványok ezt nem tették lehetővé. A járványban Adhémár is életét vesztette, így jelentősen csökkent a pápaság befolyása a későbbi eseményekre. A keresztes vezérek az 1098-as év hátrelévő részét különböző szíriai területek elfoglalásával töltötték. Az egyik elfoglalt városban Al-barában szeptember 25-én avatták fel az első keleti katolikus püspököt, Narbonne-i Pétert.
A katonák azonban elégedetlenkedni kezdtek és követelték hogy vonuljanak Jeruzsálem felé, a vezérek kénytelenek voltak engedni a nyomásnak. 1099. január 13.-án indultak meg dél felé Rajmund főparancsoksága alatt.Jeruzsálemet ekkorra már a Fatimidák uralták, akik a keresztesek hódításait kihasználva csak nemrég foglalták vissza a várost és a környező területeket a törököktől. Igyekeztek tárgyalásokat folytatni a keresztesekkel, de sikertelenül. A keresztesek ismét hónapokat veszítenek. Rajmund azt tervezte ugyanis hogy Tripolisz környékén saját hatalmi központot alakít ki, ennek érdekében ostrom alá vette Arkát, ami stratégiailag fontos szerepet tölthetett volna be Tripolisz ostromában. A terv a többi keresztes úr támogatásának hiányában meghiúsult. Innen a többi tengerparti város megkerülésével vonulnak tovább, június 6-án érkeztek Krisztus születési helyére Betlehembe. Végül 1099. június 7-én láthatták először maguk előtt a célt Jeruzsálemet. A magaslatot ahonnan először eléjük tárult a város képe Montjoie-nak nevezték el, az Öröm hegyének.
Jeruzsálem védőinek parancsnoka Iftihár volt. Bár a várost alig egy éve foglalták vissza, a helyreállítási munkálatok legfontosabbjait elvégezték, és kellően felkészültek az ostromra. A keresztesek kezdetben ostromgépek híján sikertelenül próbálták bevenni a várost. Június 17-én Jaffa kikötőjébe érkezett utánpótlás, amit az egyiptomiak már korábban kiürítettek. Az így érkezett ellátmány valamint a környékről beszerzett fa segítségével sikerült ostromtornyokat, faltörő kosokat és egyéb szükséges ostromgépeket megépíteniük. A keresztes vezérek között megintcsak ellentétek alakultak ki azzal kapcsolatban ki legyen a város ura, ha majd elfoglalják. Újabb látnok jelentkezett név szerint Petrus Desiderius pap, akinek Adhémár püspök jelent meg és arra utasította a kereszteseket hogy hagyjanak fel a viszálykodással és tegyenek körmenetet a város körül. Így július 8-án körmenetet tettek a város körül.
Lelkileg feltöltődve valamint az ostromgépekkel készen, július 13-án rohamot indítottak Jeruzsálem ellen, és július 15.én sikerült bejutni. A védők bemenkültek a város jobban védhető részeibe például Dávid tornyába ahonnan végül szabad elvonulás fejében megadták magukat. De a legtöbben közel sem voltak ilyen szerencsések. A keresztesek lemészárolták a város lakásságának igen nagy részét, tekintet nélkül arra hogy muszlim, zsidó vagy éppen keresztény. Oldalakat lehetne írni a megtörtént szörnyűségekről, de elég annyi hogy olyan dolgok történtek amiken nem csak a legyőzöttek, hanem maguk a keresztesek is elszörnyülködtek később.
A Jeruzsálemi királyság megalapítása, és a keresztes államok küzdelmei
A szent helyek meglátogatása után, a legfontosabb kérdés az volt ki legyen a város, a keresztes államok ura. Az hogy az államok közvetlenül egyházi irányítás alá kerüljenek, Adhémár halála után megfelelő személy hiányában nem volt lehetséges. A július 22-én összegyűlt tanácskozáson a két fő jelölt Rajmund és Gottfried volt. Rajmund visszautasította a jelölést, így Gottfried lett Jeruzsálem ura, aki elutasította hogy király legyen helyette felvette az Advocatus Sancti Sepulchri, azaz a Szent Sír Őrzője címet.
Augusztus 1-én Rohes-i Arnuflot választották meg Jeruzsálem első katolikus pátriárkájának.
Nem volt sok idő a királyság megszilárdítására ugyanis augusztusban megindult Al-afdal vezetésével az egyiptomi sereg az új keresztes állam ellen. Gottfried kis létszámú csapatával augusztus 12-én Aszkalonnál sikeresen rajtaütött az egyiptomiakon, és nagy zsákmánnyal vonulhatott vissza Jeruzsálembe. Ezt követően csak ő és Tankréd maradtak Jeruzsálemben számos keresztes úr visszatért Európába, de utasítást kaptak hogy segítséget kérjenek a nyugattól.
II. Orbán pápa Jeruzsálem elfoglalása után nem sokkal meghalt, de előtte Adhémár helyére új legátust küldött keletre, Daimbert pisai érsek személyében. Az érsek azzal a határozott céllal érkezett hogy az itt megalakult királyságot az egyház irányítása alá vonja. Szövetkezett Boemunddal, Antiochia urával aki hűségesküt tett neki, így féken tarthatta a bizánci követeléseket Antiochia felé és megszilárdhítta uralmát. Daimbert a pisai hajóhad erejére támaszkodva, hamarosan Gottfriedt is hűbéri esküre kényszerítette, Arnulf helyére pedig magát nevezti ki pátriárkának. Gottfriedt viszont 1100 júliusában meghalt.
A Szentföldre érkezett lovagok és nemesség nem szándékozott magát alávetni az egyháznak. A korábbi Gottfriedhez hű réteg segítségével, rokonát, Boulogne-i Balduint Edessza grófját hívták meg Jeruzsálem trónjára. Daimbert nem tartózkdott Jeruzsálemben ezért tehetetlen volt. A terv sem sikerült hogy Balduint feltartsák mielőtt Jeruzsálembe érkezne. Így 1100 decemberében a Születés Emléktemplomában Balduint királlyá koronázták. Megalakult a Jeruzsálemi királyság.
A királyság területe kezdetben Jeruzsálem környékére korlátozódott, a helyi erők pedig nem voltak elegendők a további hódításokhoz. Miután a hír megérkezett Európába ,Jeruzsálem elfoglalásáról, újabb keresztesek gyülekeztek Itáliában, valamint német és francia területeken. A széttagolt tapasztalatlan, felelőtlen vezetés alatt álló seregek nagy része azonban nem érte el célját, még Anatóliában vereséget mértek rájuk a törökök.
Ennél sokkal nagyobb segítséget jelentettek az észak-itáliai városok flottái. Segítsükkel sikerült meghódítani a partmenti városok nagy részét, így Akkót, Arszufot, Bejrútot.
Tripolisz városa, aminek megszerzésével Rajmund továbbra sem hagyott fel, végül halála után 1109-ben esett el, uralkodója pedig legidősebb fia, St. Gilles-i Bertrand lett. Tripoliszt és környékét foglalta magába ez a legfiatalabb és utolsó keresztes állam, a tripoliszi grófság.

A Fatimida Egyiptom több támadást is indított a királyság ellen, ám Balduin sikeresen visszaverte ezeket. Seregei hamarosan elfoglalták a Jeruzsálemtől délre és keletre fekvő területeket, így a Vörös-tenger patján fekvő Akabát, valamint a Jordánon túli területeket ezzel stratégiailag és kereskedelem szempontjából is fontos területekhez jutott. Balduin nem csak kiváló hadvezér volt, de nagyszerű politikus is. Uralkodása ideje alatt sikerült féken tartania az egymással rivalizáló bárókat és rendeznie a belpolitikai problémákat.
A fejedelmeknek sikerült gondoskodniuk arról hogy ennek ellenére sem legyen problémamentes az életük. Antiochia fejedelme, Boemund visszatért Európába és keresztes hadjáratot szervezett Bizánc ellen. 1107-ben partraszállt Durazzoban és ostrom alá vette a várost. Megfelelő előkészületek hiányában ez kudarcot vallott, és Boemund a császárral kötött béke értelmében kénytelen volt átadni Antiochiát Alexiosznak, később számos gondot okozva ezzel a hercegségnek. Antiochia irányítását ezután Tankréd vette át, Boemund pedig visszatért hazájába.
A keresztes államok történetének legnagyobb királya I. Balduin 1118-ban elhunyt, a trónon rokona, Le Bourg-i (II.)Balduin, Edessza grófja követte. 1124-ben Velencei hajóhad segítségével elfoglalta Türoszt, ezzel a teljes tengerparti vidék keresztény irányítás alá került. Az új király azonban közel sem volt olyan sikeres a hadvezetés terén mint elődje. Többször hadifogságba került, ahonnan csak hatalmas váltságdíj fejében tudott szabadulni. Kétszer ostromolta sikertelenül Damaszkuszt, Szíria egyik legfontosabb városát. II. Balduin 1131-ben halt meg, de az utódlás kérdését még életében rendezte. Házassági kapcsolatok révén, a francia Anjou Foulque foglalhatta el Jeruzsálem trónját.
Uralkodása alatt a keresztes államok megkezdték lassú összeomlásukat a külső ellenségek nyomása alatt.A belső problémák is egyre komolyabban jelentkeztek, a szüntelen versengés a hatalomért végzetesen megingatta a keresztes államok belső egyensúlyát, a király hatalma egyre gyengült, így nem volt képes kordában tartani a folyamatokat. Pedig most lett volna a legnagyobb szükség az összefogásra.
Keleten Moszul és Aleppo szultánja Imad ad-Din Zengi hozzálátott a szíriai és mezopotámiai tartományok egyesítéséhez, hogy minden erőt felhasználva megsemmisítse a keresztesek államait.
Északon a megerősödött Bizánc trónjára János császár került, aki apja Alexiosz törekvéseit folytatva igyekezett a keresztesek által megszállt területeket bizánci fennhatóság alá vonni. A császár 1137-ben Antiochia ellen vonult, a fejedelemség ura Antiochiai Rajmund lemondott a fejedelmi címről, ha cserébe a bizánci seregek Zengi ellen vonulnak és az elfoglalt területek felett átveheti az irányítást. 1138-ban indított hadjárat Zengi ellen nem járt sikerrel, és János a birodalom más területein jelentkező problémák miatt kénytelen volt visszavonulni. Végül 1143-ban meghalt így a bizánci veszély legalább egy kis időre megszűnt.
Ugyanebben az évben halt meg Foulque király is, mivel utódja III. Balduin még kiskorú volt, Foulque felesége Méllisande urakodott mint régens. Nem volt képes rendet teremteni az egymással szüntelen harcban álló Antiochiai Rajmund és II. Joscelin Edessza grófja között. Zengi pont erre várt, és azonnal kihasználta az alkalmat. Hadjáratot indított az Edesszai grófság ellen 1144 december 23-án elfoglalta Edesszát majd a grófság nagy részét. 1146-ban meghalt, fia Nur ad-Din hódította meg a területek maradékát. Josclein fogságba esett, Edessza a keresztesek keleti bástyája, kevesebb mint 50 évi fennállás után elesett. Az eseményeknek Európában sem maradt el a visszhangja...


A keresztes államok működése: Az új élet keleten
Államszervezet
A megalakuló keresztesek államok mind az óhazai államszervezet mintájára jöttek létre. Bár a különböző államok urai más területekről érkeztek, lényegesebb különbségek nem alakultak ki közöttük ilyen téren. Bizonyos tekintetben viszont jelentősen eltértek az európai mintáktól, ennek oka hogy más viszonyokhoz kellett alkalmazkodniuk.
Az állam élén a király állt a legfőbb hadúr, és az uralom birtokosa. A királyi hatalom kezdetben igen erős volt (szemben az európai királyokéval), mivel az uralkodó és az alattvalói kölcsönösen egymásra voltak utalva, és a helyi nemesség még nem rendelkezett kellő erővel ahhoz hogy függetlenségre törekedjen. A későbbi években a király hatalma folyamatosan gyengült, és ez jelentősen hozzájárult az államok bukásához. Az uralkodó hatalmának alapját, hadereje, a földbirtokai, valamint a kereskedelemből és királyi fennségjogon beszerzett jövedelmekből felgyülemlett pénz jelentette. A bevételek az uralkodó viszonyokhoz képest bőségesek voltak, ezeknek nagy részét viszont felemésztette az állandó háborúskodás.
A királyt a nemesség választotta, az uralkodó családjából. A rendszeres csatározásokban odaveszett férfi rokonság miatt, nők is örökölhettek, vagy akár lehettek törvényes uralkodók is.
A király mellett a legfontosabb tisztviselők az udvarnagy, a főparancsnok és a marsall volt.
Az udvarnagy (senechal) feladata volt a pénzügyek kezelése, valamint az igazságszolgáltatás. Ő volt a király helyettese.
A főparancsnok (connétable) volt a királyi sereg második legfőbb embere, a királyi őrség vezetője.
A marsall (marechal) hatáskörébe tartozott hadifelszerelés ellenőrzése valamint beszerzése.
Számos egyéb hivatalnok is segítette az állam működését, így a kamarás a pénzügyek irányítója, a kancellár a hivatalos iratok kezelője, a vicomte a királyi birtokok kezelője.
A nemesség magját néhány nagybirtokos nemesi család jelentette, akik a társadalom többi részétől elkülönülve éltek, és leginkább egymás között házasodtak. Nekik volt alárendelve a számos kisebb nemes és lovag akik a föld hiányában többnyire pénzbeli járandóságot kaptak szolgálataikért. Szinte teljes függetlenséget élveztek saját alattvalókkal, sereggel és hivatalnokokkal rendelkeztek. Csupán a XII. század második felében kényszerültek rá a nemesek vazalussai, hogy a királynak is hűbéresküt tegyenek.Ők voltak a legfelső nemesi bíróság, a Haute Cour tagjai, ami a király tanácsadó szervezeteként működött. Ez döntött az utódlásról, had és pénzügyekről, és ahogy a király hatalma gyengült egyre nagyobb jelentőségre tett szert.
Az állam egyéb intézményei közé tartoztak például a Cour de Burgeois, aminek feladata a nem nemesi származású európai telepesek valamint a városi őslakosok jogi ügyeinek intézése volt.
A Cour de Syriens (Szírek bírósága) feladata volt a keleti keresztények ügyeinek képviselete. A piacokon és vásárhelyeken történő vitás kérdésekben a Cour de la Fond (kereskedelmi bíróság) döntött, a tengerészeti ügyek pedig a Cour de la Mer (tenegrészeti bíróság) felügyelete alatt álltak.
A falusiak akik nagyrészt az őslakosságból álltak, saját jogrendszerrel rendelkeztek. Ügyeiket a Cour de Rais intézte, a falusi elöljáró vezényletével.
A tengerparti városokban létrejövő itáliai valamint egyéb tengeri városok kolóniái teljeskörű autonomiát élveztek, valamint számos kiváltsággal rendelkeztek (adó és vámmentesség). Külön állam voltak az államban, és egyre növekvő befolyásuk később veszélyt jelentett a királyság egységére.
Az egyház helyzete is szilárd volt. A földbirtokok legnagyobb részével egyházi személyek illetve egyházi lovagrendek rendelkeztek. A keleti katolikus egyház élén a jeruzsálemi pátriárka állt, akinek minden püspök hűbéri esküvel tartozott, ő maga pedig a pápának tartozott esküvel. Az egyházi méltóságok megválasztását a király hagyta jóvá, így megtarthatta a befolyását az egyház felett.
Népesség 
A népesség rendkívül sokszínű képet alkotott. Megkülönböztethetünk helybelieket és európai telepeseket. Európával ellentétben itt a lakosság nagy része városlakó volt, és hatalmas metropoliszokba tömörültek, a vidék lakossága pedig viszonylag csekély volt.
Európaiak:
Mint láttuk ők alkották a nemességet, az államok vezető rétegét. Nagy részük azonban egyszerű szabad városlakó volt. Az itáliai városokkal erősödő kapcsolat révén lehetővé vált a gyorsabb és biztonságosabb tengeri út azoknak akik a keletre vágyódtak. Az évről-évre érkező zarándokok és lovagok tömegének egy része letelepedett, így az európai lakosság szépen lassan növekedésnek indult. Nincsenek pontos és megbízható számadataink sem az összlakosságról, sem az európai telepesek arányáról. A becslések szerint megközelítőleg 200.000 európai telepedett le a keresztesek államokban és az összlakosság 15-20%-át alkották. Többnyire városokban, elsősorban a tengerparti városokban éltek, mivel ezek jelentették a legnagyobb biztonságot és legtöbb lehetőséget. Legtöbbjük kereskedő vagy iparos volt.Bár történtek kísérletek az európaiak falvakba telepítésére, ezek nem jártak különösebb sikerrel.
Helybeliek:
Számos különböző népcsoportból álltak akik más és más vallási felekezethez tartoztak.
Az északi fejedelemségekben a keleti keresztény szírek,örmények és görögök alkották a többséget, míg délebbre a Jeruzsálemi királyság területén a muszlim arabok voltak többen.
A vidék lakosságának nagy részét ők alkották, csakúgy mint a keresztes államok belsőbb területein fekvő városokét. Kiskereskedők, iparosok, kézművesek voltak, valamint a városi szegénység nagy része is köreikből került ki. Szabadon gyakorolhatták vallásukat bár kapcsolatuk a katolikus hódítókkal eltérő volt. Összességében nem voltak óriási összetűzések közöttük,(erőszakos térítések sem történtek) ezt a hódítók mint kisebbség nem is engedhették meg maguknak, ezért a kezdeti ellenségeskedés után igyekeztek jó vagy legalább tűrhető viszonyt ápolni más vallások híveivel is. Ennek hatására, sikerült elérni hogy a keleti maronita(1181) és jakobita(1247) egyház csatlakozzon a katolikus egyházhoz. A görög ortodoxokkal való kapcsolatra rányomta a bélyegét a bizánciakkal való viszony, valamint az hogy a nemrégiben elszakadt görög felet a keresztesek szakadárnak bélyegezték. A várhatónál nagyobb ellenállás a muszlim lakosság körében sem volt jelent.
A helybeli lakosság életében a keresztes hódítás ellenére nem következett be nagy változás. Pusztán másnak fizették az adót és más uralkodott felettük. Az eddig uralkodó muszlim rétegből, most alávetett réteg lett, és az új urak talán valamivel kevésbé voltak toleránsak de ez közel sem vezetett polgárháborús helyzethez. Nincs információnk különösen sok parasztlázadásról, bár arról igen hogy a szökések a földesurak elől vidéken igen gyakoriak voltak. Mégis az andalúziából származó Ibn Dzsubajr földrajztudós (aki meglehetősen utálta a kereszteseket) így írt a keresztes államokban tapasztaltakról:
„Utunk összefüggő művelt földterületek és rendezett települések között vitt. Ezek lakói
mind muszlimok, akik jól megvannak a frankokkal. Allah mentsen meg az ilyen kísértéstől!
Aratáskor a gabona felét szolgáltatják be a frankoknak és személyenként 1 dínár 5 qirát fejadót fizetnek. Egyébbel, a gyümölcsökre kivetett csekély adón kívül nem bolygatják őket. Házuk és minden birtokuk teljesen az ő tulajdonukban maradt. Minden frank kézen levő tengerparti várost így igazgatnak; a hozzájuk tartozó vidék; a falvak és a gazdaságok a muszlimok tulajdonában vannak. Szívük bűnre csábíttatik, mivel látják, hogy velük ellentétben a muszlim területeken élő testvéreikkel mennyivel rosszabbul bánnak azok muszlim urai.”

Kultúra és életmód:
Az Európából érkező telepesek és katonák egy sokkal fejlettebb és kifinomultabb kulturális közegbe kerültek mint amivel Európában találkozhattak. Mindent elsöprően nagy hatása azonban nem volt ennek rájuk, mivel részben elkülönülve éltek a helybeliektől. Természetesen ez nem jelentett teljes elzárkózást, megismerkedtek a helyi szokásokkal, és a fejlettebb tudományos ismeretekre ugyan nem tettek szert, de ezek mindennapokban alkalmazható eszközeit átvették. Így a kor Európájához hasonlóan körükben is elterjedt volt az arab tudósok és orvosok alkalmazása. Követték az egészségesebb helyi étrendet, helybéli szakácsokkal készíttették ételeiket. A higénia terén is új ismeretekre tehettek szert, például arra hogy nem is olyan rossz szokás minden nap tisztálkodni. Öltözködésükben is inkább hasonlítottak akármelyik keleti lakosra mint egy európaira. Sokkal gyakoribb volt köreikben az írás és olvasás tudománya mint európai testvéreik között, és sokan közölük beszélték a helyi nyelveket, így tudtak arabul vagy görögül. Művészeti alkotások terén nem maradt az utókorra sok darab, de nem is bővelkedtek ebben. Az állandó háborús helyzet nem tette lehetővé. Alkotásaikon ugyan tükröződnek bizánci és arab hatások, mégis alapvetően az óhazai stílusirányzatokat, a román és gótikus stílust követik. Leginkább építészet terén alkottak maradandót az utókornak, mint például Krak de Chevaliers lovagterme.
Gondolkodásukra és világnézetükre voltak legnagyobb hatással a keleten eltöltött évek. Szépen lassan újabb és újabb generációk nőttek fel, akik már keleten születtek bár nyelvük, vallásuk és hagyományaik őrizték honnan származnak, sosem látták szülőföldjüket sosem találkoztak az ottani környezettel. Keleten számos más nép és vallás között nőttek fel, akik már évszázadok óta együtt éltek viszonylagos békében. Ennek hatására alakult ki bennük is az ott meglévő tolerancia, ami nyugati társaikból olyannyira hiányzott. Minden háború és katasztrófa ellenére is jobb körülmények között éltek mint európai társaik, jobb életük volt mint amilyen európában lehetett volna. A szürke komor nyugati világ helyett egy színesebb vidámabb környezetben nőttek fel, ahol a halál gondolatán kívül végre szerep jutott az élet élvezetének is. Ez egy más világ volt, a középkor amerikája (nem a mostani helyzetére értve). Miután a keresztes államok elestek, a lakosság akinek sikerült megmenekülnie nem tért vissza Európába. Ciprusra menekültek, ahol folytathatták az eddigi életüket. Keletiekké lettek, ahogy Foucher de Chartes is írja:
„..mi, akik egykor nyugatiak voltunk mostanra keletiekké váltunk. Aki római vagy frank volt, ma galileai vagy Palesztina lakója. Aki Rheims vagy Chartres polgára volt, ma Türoszban vagy Antiochiában él. Már el is feledtük azokat a helyeket, ahol születtünk, sokunk számára már nem ismeretesek, vagy nem említettek többé. Néhányan már öröklés révén birtokolnak házakat, háztartásokat. Mások nem saját népükből választottak feleséget maguknak, hanem a szírek, örmények vagy akár azon szaracének közül, akik részesültek a keresztség kegyelmében. Már vannak unokák és ükunokák. Egyesek szőlőt művelnek, míg mások a földet művelik. Az emberek különböző nyelvek ékesszólását és kifejezéseit használják az egymás közti beszédben. Különböző nyelvek szavai közös tulajdonná lettek, ismertek minden nemzetiség számára s közös hit egyesíti azokat, akik nem ismerik származásukat. Bizony írva vagyon: Az oroszlán és az ökör együtt fog legelni”
Gazdaság
A keresztes államok gazdasága, a hódítások előtti gazdasági körülményekhez igazodott.
A mezőgazdasági termelés, az állandó háborúk végett nem volt kielégítő, így importra szorultak. Tovább rontott a mezőgazdasági termelés eredményességén hogy a keresztes urak nem igazán törődtek a birtokaik fejlesztésével, egyedül a lovagrendi birtokokon folytak erre irányuló törekvések. A kevésbé termékeny területeken az állattartás volt az uralkodó, a hadi szükségletek végett elterjedt volt a lótenyésztés.
Az ipar a városokban koncentrálódott. Különböző textil, kézműves, ötvös és kovácsáruk voltak a legfőbb termékek amiket előállítottak majd nyugatra exportáltak, de nem riadtak vissza az emberkereskedelemtől sem.
Legfontosabb bevételi forrás azonban az élénk kereskedelemből származott. A Távol-Keletről,Indiából és Közép-Ázsiából érkező termékek a keresztes államok kikötőin keresztül jutottak el Európába. Az Egyiptommal folytatott kereskedelem, valamint az Egyiptomot, Szíriával összekötő kereskedelmi utak feletti ellenőrzés szintén rendkívül jövedelmező volt.
Egyéb pénzforrások közé tartozott az ereklyék és különböző szent tárgyak kereskedelme amik a Szentföldről származtak. Ezek nagy része persze nem volt tényleges ereklye, de a mélyen vallásos zarándokoknak bőven elég volt. Így kerülhetett sor arra hogy akár Krisztus Urunk 330. kislábujja is vevőre talált.
A Szentföldre érkező zarándokok, akik rendszerint összes pénzüket elkötötték itt, szintén rendkívül jó pénzforrást jelentettek.
Keresztes hadászat
A keresztesek hadseregének összetétele és harcmodora az európai hagyományokra épült, részben alkalmazkodva a közel-keleti viszonyokhoz.
A sereg magját az arányaiban kis létszámú de jól képzett és jól felfegyverzett lovagok alkották, akiknek a feladata az ellenséges vonalak áttörése, lényegében a csata kimenetelének eldöntése volt. A hatékonyság érdekében, jó esetben három lóval rendelkeztek, egy a felszerelést szállította, a másodikkal vonultak a seregben, a harmadikkal pedig a csatában. Pajzzsal, karddal, és lándzsával voltak szerelve, nehézvértet viseltek, és sisakot. A vért fölé köpenyt vettek, hogy a páncél ne forrósodjon fel a nap melegén.
Gyakran nem volt lehetőség a megfelelő mennyiségű ló biztosítására, a lovagok számára, ilyenkor mint nyergetlen lovagok szálltak harcba, bár ez a forró sivatagos területeken meglehetősen előnytelen volt.
A gyalogosok alkották a sereg legnagyobb részét, feladatuk a lovasság támogatása volt. Könnyűpáncéllal és különféle fegyverekkel voltak felszerelve mint buzogány,lándzsa, kard vagy íj.
A műszaki csapatok kezelték ostromok során az ostromgépeket, menetelés során pedig segítettek áthidalni a természeti akadályokat.
A szállítócsapatok, a sereg ellátásban illetve a felszerelés szállításában játszottak szerepet.
A keresztes seregekben újítás volt, a keleten átvett könnyűlovasság. Ők hajtották végre a felderítést, csatában pedig sikerrel be lehetett vetni őket az ellenség megzavarására, vagy üldözésére. A könnyű lovasság zömét a turkopolok alkották akiket a helyi lakosságból toboroztak, és többnyire íjjal voltak felszerelve.
Ami a taktikát illeti, nem igazán voltak jártasak a katonai alapismeretekben, az alkalmazott taktikát a tapasztalatok és a helyzet alakította.
A csata előtt a lovagok felvették az alakzatot, majd megrohamozták az ellenséges vonalakat. Ezután az alakzat fel is bomlott és egyéni harcok kezdődtek. Innentől az irányítás a lovagsereg felett mondhatni teljesen elveszett, így ha nem járt sikerrel a roham akkor igen nagy bajba kerültek.
Csatában igyekeztek az ellenséget a lovagokkal meglepetésszerűen megtámadni, még azelőtt hogy azok csatarendbe állhattak volna, ilyenkor a győzelem elsöprő volt. Ez történt az Aszkaloni csatában is amikor I. Balduin szétverte a Fatimida sereget.
Az európai harcmodor gyengéje volt, hogy nélkülözött bármiféle rugalmasságot, a nehézlovasságnak csak egy lehetősége volt hogy felvegye az alakzatot és megtörje az ellenséges vonalakat, ha ez kudarcba fulladt, akkor a csata könnyen vereséggel végződhetett.
Másik gyengéjük volt a fegyelmezetlenség, így gyakran áldozatául estek az ellenség színlelt visszavonulásának, vagy kisebb egységeket elcsalogatva a főhadtestől a túlerő megsemmisítette őket.
A fegyelmezetlen katonák összetartásához, karizmatikus vezéregyéniségre volt szükség mint I. Balduin, ennek hiányában a sereg nem volt képes hatékonyan működni. A katonák fegyelmének fenntartását segítették a szigorú katonai törvények, és az ezeket megszegőknek kijáró súlyos büntetések (korbácsolás,csonkítás,kínzás). A keresztes háborúk ideológiai töltete, amit a katonák felé a papok közvetítettek tovább növelték a harci morált és az összetartást.
A keresztes államok nem rendelkeztek megfelelő mennyiségű emberutánpótlással, míg a környező birodalmaknak szinte korlátlan emberanyag állt rendelkezésükre. Egy megsemmisítő vereség könnyen a végüket jelenthette volna,ezért igyekeztek kímélni seregeiket a nyílt ütközetektől.
Ha az ellenség nagyobb hadjáratot indított, igyekeztek azt kijátszani és időt nyerni hogy az ellenséges csapatok kimerüljenek vagy visszavonuljanak. Ha az ellenséget sikerült a keresztényeknek kedvező terepre csalogatni, vagy lehetőség nyílt meglepetésszerű támadásra akkor ezt kihasználva igyekeztek gyors győzelmet aratni.
Védelmük leghatékonyabb eszköze azonban a kiterjedt várrendszer volt, hasonló a török időkben Magyarországon kiépült végvárrendszerhez. A legjelentősebb várak a bárók, vagy lovagrendek kezelésében álltak. Kitűnő felépítésük és felszerelésük lehetővé tette akár több ezer fős helyőrség elszállásolását és ellátását. Ezekben az erődökben több évre elegendő ellátmányt halmoztak fel, így képesek voltak kitartani az elhúzódó ostromok során is. Hatékonyságukat bizonyítja, hogy az egyik leghíresebb keresztes erődöt, Crac des Chevaliers-t a muszlim seregek tizenkétszer próbálták bevenni, bármiféle eredmény nélkül. A vár a felújítási munkálatoknak köszönhetően a mai napig fenn áll és hirdeti a keresztes erődök dicsőségét.

Wunderwaffe Oszkár

Venezuela: Az USA tovább erőlködik

Venezuelában letartóztattak egy amerikai állampolgárt, aki aktívan részt vett a kormányellenes tüntetések szervezésében. A Nicolas Maduro ellenes tiltakozások szervezésével vádolt floridai állampolgár állítólag legálisan tartózkodott az országban, valós papírokkal, és amerikai állampolgárként szította a feszültséget.

A hatóságok kiderítették, hogy az amerikai állampolgár közvetlen kapcsolatban volt azokkal a személyekkel, akik az immár hónapok óta zajló utcai harcokban rendőrökre támadtak és a rendfenntartó erők ellen gerillaharcot folytató csoportok keménymagját alkották.

Az amerikai gyanúsított letartóztatása során gépfegyvereket és egy mesterlövészpuskát foglaltak le, melyek bevizsgálása során bebizonyosodott, hogy az egyik fegyver összefüggésbe hozható egy helyi lakos halálával.

Lefoglalt fegyverek, minden bizonnyal a "békés tüntetők" részére érkeztek volna.

Venezuelában az ukrán felforgatás kezdetével egyidőben kezdődött az USA által pénzelt kormányellenes szervezkedés, melyben mostanra több mint 42-en vesztették életüket, közel 700-an szenvedtek könnyebb sérüléseket és 175 ellenzéki aktivistát tartóztattak le. A venezuelai kormány az első pillanattól kezdve az Egyesült Államokat okolja a felforgatásért, amit a nyugatbarát atlantista ellenzék szervez. Az USA feltehetőleg dollár-milliárdokat költ a venezuelai demokrácia építésére, ahogy az ukrán demokrácia építésére is bevallottan 5 milliárd dollárt költöttek.

Nicolas Maduro venezuelai államfő korábban bejelentette, hogy atlantista katonai puccsot hiúsítottak meg. Azt követően kezdődtek az utcai „civil” tiltakozások, amit Maduro egyszerűen csak „lassú puccsnak” nevezett, amit más eszközökkel, de ugyanúgy meg fognak hiúsítani.

http://www.hidfo.net/2014/04/23/venezuela-az-usa-tovabb-erolkodik