2009. május 3., vasárnap

Környezetvédők elől menekülő őslakosok


A természetvédelem és az őslakosok közötti harc évszázada
A világ környezetvédőinek gondolkozását sokáig a 19. századi közepének romantikus arisztokrata felfedezőinek szemléletmódja határozta meg. A nemzeti parkok megalapítását szorgalmazó természetvédők az emberi beavatkozástól mentes vidék konzerválásának nevében elüldözték vagy kiirtották a területen élő őslakosokat is. A „vadaknak" tekintett törzseket sokáig nem illették meg az emberi jogok, és kultúrájuk fennmaradása sem volt érték a természetvédők számára - derül ki Mark Dowie Természetvédelmi menekültek: a természetvédők és az őslakosok konfliktusának évszázada című könyvéből, amelyből a Guernica környezetpolitikai magazin és a The Boston Globe közöl részleteket.
Dowie a néhány éve megjelent Talajvesztés, avagy az amerikai environmentalista mozgalom a huszadik század végén című könyvében élesen bírálta a zöldmozgalmak dogmatizmusát és elitizmusát. Új könyvében a természetvédők és az őslakosok közti háborúról számol be.
A 19. század közepén kialakult környezetvédő mozgalom romantikus eszméken alapult. A természet legfőbb értékének az emberi beavatkozástól mentes vadont tekintették. Az amerikai nemzeti parkok kialakítását szorgalmazó természetjárók idillikus képet festettek a vadonról: úgy mutatták be, mintha a szó szoros értelmében érintetlen lenne.
Dowie a kaliforniai Yosemite Nemzeti Park történetén mutatja be a bukolikus szemléletet. Lafayette Bunnell felfedező az 1850-es években vetődött az azóta nemzeti parkká nyilvánított völgybe. A vidék annyira lenyűgözte, hogy a Paradicsomhoz illetve a mennyországhoz hasonlította. A természet iránti bűvölete azonban nem terjedt ki a környéken élő miwok indiánokra. Úti beszámolóiban a 4000 éve a területen lakó őslakosokat „sikoltozó démonoknak" illetve „túlméretezett gonosz kölyköknek" nevezte, és kifejtette, hogy „a vadon megmentése érdekében meg kell tisztítani a környéket az elszórtan élő törzsektől, amelyek megfertőznék a természetet". Bunnell expedícióját az amerikai történelem egyik legbrutálisabb milíciája, az indiánok kiirtásában élen járó Mariposa Zászlóalj kísérte. James Savage, a zászlóalj vezetője mindent elkövetett a nagy természetjáró óhajának megvalósítása érdekében: felgyújtotta az indiánok élelmiszerraktárait, és akit nem sikerült kiéheztetéssel távozásra bírni, azt erőszakkal telepítették ki. A kéttucat ellenálló őslakost lemészárolták. Bunnell végignézte a brutális népirtást.
A Yosemita-modell Amerika- és világszerte népszerűvé vált. Az elmúlt évszázadban létrehozott amerikai, ausztrál, új-zélandi, kanadai  és afrikai nemzeti parkok többségéből rendszerint elüldözték az őslakosokat az érintetlen természet megóvására hivatkozva. A természetvédelem nevében elüldözött bennszülöttek számát szakértők 20 millióra becsülik -többségüket (14 millióan) afrikai területekről telepítették ki. Az elmúlt negyven évben százszorosára nőtt a természetvédelmi területek kiterjedése a világon. Ma már az összes szárazföld 12 százaléka védett, ami többet tesz ki Afrika egész területénél.
Dowie egy néhány éve megjelent esszéjében arról számolt be, hogy még ma is előfordulnak az őslakosokkal szembeni kegyetlenkedések, főleg Afrikában. A földjüket elhagyni kényszerülő „természetvédelmi menekültekre" általában sanyarú sors vár. Gyakran hajléktalanként tengetik életüket. A szakképzetlen, csak saját nyelvüket beszélő bennszülöttek jobb esetben is csak a társadalom alsóbb rétegeit gyarapítják. A biodiverzitás érdekében kitelepített törzsek nyelve és kultúrája kipusztul. Nem csoda, ha sokan „a gazdasági és kulturális hegemónia terjesztőihez hasonló gyarmatosítónak tekintik a természetvédőket". A természetvédők ellenségként kezelnek minket" - jelentette ki a nomád törzsek képviselője egy néhány éve rendezett konferencián. „A természetvédő szervezetek jelentik a legnagyobb veszélyt az őslakosokra" - fogalmazták meg az őslakosok világfórumán.
Kétségtelen, hogy a természetvédelmi mozgalom 19. századi romantikus arisztokratái kizárólag a biodiverzitás fenntartását tartották szem előtt, a kulturális sokszínűség megőrzésének azonban semmilyen jelentőséget tulajdonítottak. A „vadaknak" tekintett őslakosokat nem tartották méltónak a „civilizált" embereket megillető alapvető jogokra, de paradox módon azt sem ismerték el, hogy a természet részei.
Pedig van megoldás a természetvédelem és az őslakosok jogainak összeegyeztetésére. Sok helyen - Ausztráliában, Bolíviában, Nepálban és Kanadában - olyan szabályokat hoztak, amelyek egyszerre biztosítják a biodiverzitást és az őslakosok érdekeit. Ezekben az országokban felismerték, hogy a vadonban élő törzsek nem ellenségei, hanem részei a természetnek.
Az ENSZ által 2007-ben elfogadott, az őslakos népek jogait rögzítő nyilatkozat már ebben a szellemben született. Az őslakos népek közel száz éves az elismerésért folytatott küzdelmét megkoronázó deklaráció kimondja, hogy, az őslakosoknak joga van kultúrájukhoz, és hogy beleegyezésük nélkül nem telepíthetők ki az általuk lakott területekről. Az ENSZ közgyűlése 11 tartózkodás mellett 4 ellenszavazattal (Kanada, Egyesült Államok, Új-Zéland, Ausztrália) fogadta el a határozatot.
Dowie könyvének a Guernica magazinban közölt fejezetéből az is kiderül, hogy a környezetvédők egyre inkább elfogadják a kulturális antropológia szemléletmódját, amely az őslakos törzseket a természet részének tekinti, és a kulturális sokszínűséget a biodiverzitással egyenrangú értéknek ismeri el, szakítva az előző évszázadok szemléletével, amely az érintetlen környezet idillikus és hamis felfogásából indult ki. A szemléletbeli fordulatban jelentős szerepet játszott, hogy a környezetvédők felismerték, hogy az őslakos törzsek kultúrája összhangban van a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkozás modern alapelveivel.

http://www.boston.com/bostonglobe/ideas/articles/2009/05/03/no_natives_allowed/

Amerika új gazdasági modellje

Obama új alapokra helyezné a gazdaságot
Barack Obama április közepén a Georgetown Egyetemen tartott beszédében értékelte a kormány első tizenkét hetét és felvázolta a legsürgősebb tennivalókat. Az amerikai elnök a gazdasági válsággal indokolta a ciklus elején hozott fontos, és az amerikai gazdaság alakulását hosszú távon meghatározó döntéseket. Utalt rá, hogy a recesszió megfékezése után az Egyesült Államok gazdaságát teljesen új alapokra kell helyezni. Az elnököt az új amerikai gazdasági modellel kapcsolatos elképzeléseiről David Leonhardt, a The New York Times gazdasági rovatának kolumnistája kérdezte.
Barack Obama április 14-i beszédében kiállt a gazdaságélénkítő csomag mellett. Kifejtette, hogy a nyakló nélküli hitelezés miatt kialakult ingatlanpiaci buborék kipukkanása nyomán kirobbant súlyos gazdasági válság csak a kereslet és a kiadások növelésével fékezhető meg. „Jobb- és baloldali politikusok egyetértenek abban, hogy a kormány azzal követné el a legnagyobb hibát, ha a recesszióban kiadáscsökkentést hajtana végre." A megszorítások és a költségvetési szigor hatására ugyanis csökkenne a fizetőképes kereslet, ami újabb elbocsátásokhoz, gyárbezárásokhoz, vállalati csődökhöz és velük még nagyobb recesszióhoz vezetne. Mivel sem a lakosságnak, sem a vállalatoknak nincsenek megtakarításaik, a kormánynak kell elősegítenie a kereslet élénkülését. Ehhez pedig elengedhetetlen a csőd szélén álló bankok megmentése is: a pénzintézetek csődje esetén ugyanis teljesen elapadnának a hitelforrások, és leállna a gazdaság. Az amerikai elnök hozzátette, hogy az állami gazdaságélénkítés csak átmeneti lehet, és a befektetők bizalmának visszatérése után mielőbb meg kell kezdeni az államháztartási hiány lefaragását és az államadósság visszafizetését.
Obama kiemelte, hogy bár a kormány legsürgősebb feladata a válság megfékezése, olyan intézkedésekre van szükség, amelyek biztosítják, hogy a jövőben ne robbanhasson ki a mostanihoz hasonló krízis. Ehhez mindenekelőtt a pénzügyi szektor szerepét kell átértékelni: tarthatatlan ugyanis, hogy a vállalati szektor össznyereségének 40 százalékát a bankok termelik. Beszéde végén a hegyi beszédből idézett, és kifejtette, hogy a recesszió utáni amerikai gazdasági modellt nem szabad a pénzügyi szolgáltatások futóhomokjára építeni: a tartós és stabil növekedést csak a reálgazdaság erősítésével, munkahelyteremtéssel, infrastrukturális beruházásokkal és a termelés növelésével lehet biztosítani, nem pedig pénzügyi spekulációval és hitelekből fedezett fogyasztásnövekedéssel. Az amerikai elnök szerint a jövőben az oktatás, az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztés és az egészségügy lehetnek a legfontosabb húzóágazatok.
David Leonhardt a beszédben felvázolt gazdasági modell részleteiről kérdezte Obamát. Az elnök megerősítette, hogy elnökségének első száz napjában legfontosabb feladata a hitelezési hajlandóság megerősítése volt: ha a vállalatok nem jutnak hitelhez, akkor a recesszión aligha lehet úrrá lenni.
A hosszú távú elképzeléseivel kapcsolatban kifejtette, hogy nem lehet visszatérni a válság előtti gazdasági modellhez: a jelzálog-hitelezési piac összeomlása bebizonyította, hogy nem lehet a gazdaságot a pénzügyi szférára alapozni. Obama mindazonáltal hangsúlyozta, hogy bankokra természetesen a jövőben is szükség lesz, hiszen a hitelek és befektetések a válság után is lesznek. A pénzintézetek azonban elsősorban a reálgazdaság forrásigényének biztosítására valók, és súlyos aránytalanságokhoz vezet, ha a pénzügyi szektor válik a legnyereségesebb ágazattá.
Az amerikai elnök elmondta azt is, hogy a jövőben elengedhetetlen lesz a pénzügyi szabályok szigorítása. Miután gyakorlatilag minden állampolgár befektetőnek tekinthető (hiszen a nyugdíjpénztárak és az egészségbiztosítók is részvényeket és kötvényeket vesznek a tagok által befizetett összegekből), az emberek jogosan követelik a kormánytól, hogy tegyen meg mindent a megtakarításaikat veszélyeztető spekuláció és a kockázatos, ám a hétköznapi emberek számára átláthatalan derivatív befektetések ellen.
A sokak által bírált gazdaságélénkítéssel kapcsolatban Obama ismét megerősítette, hogy a vezető közgazdászok körében teljes az egyetértés az állami beavatkozás szükségességével és a pénzügyi szabályok szigorításával kapcsolatban. Az elnök kitért rá, hogy a fontosabb döntések előtt jobb- és baloldali közgazdászokkal egyaránt konzultál, hogy minden lehetséges stratégiát végiggondolhasson.
Barack Obama kitért rá, hogy prioritásnak tekinti a középosztályok támogatását. Kiemelte, hogy az oktatás színvonalának emelése elengedhetetlen, hiszen Amerika csak akkor őrizheti meg versenyképességét, ha kellő számú tehetséges ember - vállalkozók, tudósok és kétkezi munkások - fogható munkára. „A globális gazdasági versenyben azok az államok - Kína, India, az Európai Unió tagjai, Brazília, Dél-Korea - rendelkeznek a legjobb munkaerővel, amelyek oktatási rendszerében kiemelt szerepet kap a tudományos képzés és a matematika oktatása."
Az interjú végén Leonhardt azt kérdezte az elnöktől, hogy elég mélynek érzi-e a gazdasági válságot a tervezett átfogó, és minden bizonnyal súlyos áldozatokkal járó reformok elfogadtatásához. „Átfogó reformokra csak súlyos recesszió vagy háború idején nyílik lehetőség. Gondolja, hogy a mostani válság kellően mély ehhez?"
Obama azt válaszolta, hogy a kormány feladata a fájdalmas reformok szükségességének és hosszú távú hasznának megértetése az emberekkel. De elismerte, hogy a súlyos visszaesés ellenére sem nőtt drámaian a munkanélküliség, így az amerikai gazdaság teljes átalakítására vonatkozó reforcsomag minden elemének sok ellenzője lesz.

http://www.nytimes.com/2009/05/03/magazine/03Obama-t.html?_r=1