2013. március 4., hétfő

Kártérítéssel tartoznak a kereskedelmi bankok a devizaadósoknak

Reményt adhat az Osztrák Legfelsőbb Bíróság véleménye
Nemcsak nálunk vannak bajban a devizaadósok. Ausztriában egyenesen a legfelsőbb bíróság alkotott véleményt, miszerint kártérítéssel tartoznak a hiteleseiknek azok a kereskedelmi bankok, amelyek nem tájékoztatták megfelelően az ügyfeleiket a devizakölcsön kockázatairól . „Egyértelmű, hogy a bankoknak ügyfeleik figyelmét minden kockázatra fel kell hívniuk. A bíróság úgy vélekedett, ha ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, akkor mulasztottak, és kárt okoztak a hiteleseknek. Márpedig ilyen esetben kártérítéssel tartoznak ügyfeleiknek” – mondta lapunknak Dávid László ügyvéd. Hangsúlyozta, amíg egy osztrák hitelfelvevőnek az alapösszeg húsz-harminc százalékára rúgó kárt kell lenyelnie, addig a magyarnak a felvett pénz dupláját. Közben az unió úgy döntött, az egyéves alapfizetésükben maximálják a bankároknak fizethető bónuszokat, de a részvényesek hozzájárulásával ennek duplájára is emelkedhet a juttatás.

http://www.magyarhirlap.hu/karteritessel-tartoznak-a-kereskedelmi-bankok-a-devizaadosoknak

Az első „pápalátogatás” Magyarországon

Szinte természetesnek hat napjainkban, hogy a római pápa utazik. Apostoli látogatásai során számos országot felkeres, hogy közelebbről is megismerkedjen az ottani viszonyokkal. A középkorban mindez nehezen volt kivitelezhető, IX. Leó pápát (1002–1054) azonban nem hátráltatták a logisztikai nehézségek. Útra kelt, hogy a helyszínen személyesen felügyelje az általa kezdeményezett reformokat, tájékozódjon a konfliktusok hátteréről, és problémák esetén megoldást találjon. Így jutott el 1052-ben Pozsonyba is, hogy I. András magyar király és III. Henrik német-római császár közötti békekötésben közvetítsen.
Bruno touli püspököt, Egisheim és Dagsburg grófját III. Henrik császár emelte Szent Péter trónjára a pápaság és a német császárság 962-es szerződése, a Privilegium Otthonianum jegyében. Henriket jogos aggodalom vezérelte, hogy beleszóljon a pápaválasztásba, mivel a pápaság a római nemesi családok pártharcainak hadszínterévé vált, és ez rendkívül rombolta az egyház tekintélyét. A császár beavatkozásának három kiváló egyházfő köszönhető, köztük az 1049-ben trónra lépett IX. Leó, aki igen előkelő, II. Konrád német-római császárral rokon családból származott.
Kortársai nemcsak műveltségét és széles látókörét, hanem jámborságát is csodálták. IX. Leó trónra lépésekor az egyház éppen két évszázados válságból lábalt ki. A Karoling-birodalom összeomlásával a pápaság elveszítette legfontosabb támaszát, és a római nemesség játékszerévé lett, ami miatt arra méltatlan személyek kerültek a pápai trónra. A gyenge egyházfők sorozatát alulról jövő kezdeményezéssel sikerült megtörni, mégpedig a clunyi szerzetesi közösségből kiinduló reformmozgalommal, melynek Bruno püspök is követője volt. Bruno az újításokat sikeresen alkalmazta egyházmegyéjében, pápaként is arra törekedett, hogy azokat kiterjessze az egész egyházra. Ám nem elégedett meg azzal, hogy Rómából irányítsa és hirdesse a reformokat, hanem utazások, találkozók, összejövetelek, szinódusok sorával megpróbálta tettekre váltani azokat a Respublica Christiana legfontosabb országaiban. Pápaságának öt évéből csupán néhány hónapot töltött Rómában, többnyire a húsvéti ünnepek idejét. 1052-ben harmadszor kelt át az Alpokon, ezúttal azért, hogy Pozsonyban közvetítsen békét a magyar király és a császár között.
Míg Szent István király arra törekedett, hogy Magyarország ne kerüljön függésbe a német birodalomtól, utóda, a trónjáról elűzött Orseolo Péter III. Henrik császárt hívta segítségül. Az őt követő Aba Sámuel háborút kezdett a németek ellen, amely az 1044-es ménfői csatában vereségével végződött. Péter királyként térhetett vissza, országát a német uralkodó hűbéresének nyilvánította, s a vezető tisztségeket az őt kiebrudaló magyarok helyett németeknek és olaszoknak juttatta. Az elégedetlenkedők szervezkedni kezdtek, velük szövetkeztek a hazatért hercegek, András és Levente. A Vata-féle pogánylázadás Péter elmenekülésével (egyes források szerint halálával is), majd 1046 végén András királlyá koronázásával végződött. I. András szembeszegült a német-római császárral, és hazahívta Lengyelországból a kiváló hadvezér hírében álló öccsét, Bélát.
A császár 1050-ben hadat indított Magyarország felé, ám azt a magyar csapatok sikeresen visszaverték. A következő évben Henrik serege a Rába vonalán tört be az országba, jelentős erőt képviselő dunai hajóhad kíséretében. A magyarok azonban csellel, egy hamisított levéllel visszafordulásra kényszerítették a hajókat, így a császár hiába várta segítségüket Székesfehérvár előtt. Serege rendkívül legyengült, mivel nem jutott élelemhez: András király és Béla herceg az útjukba kerülő összes gabonakazlat és szénaboglyákat fölégettette, a lakosságot pedig állataikkal együtt kitelepíttette a veszélyeztetett vidékről. A megtámadott császári sereg minden felszerelését hátrahagyta a Vértesben (innen a hegység neve), III. Henrik békét kért. A békekötés azonban elmaradt, hiába bízta meg Leó pápa Hugót, Cluny híres apátját, hogy közvetítsen a két uralkodó között. A vereségbe belenyugodni nem tudó császár 1052 nyarán újra támadásba lendült Magyarország ellen, ekkor Pozsony várát vette célba, ám ismét vereséget szenvedett, mivel hajóit elsüllyesztették (lásd Búvár Kund története a Képes Krónikában).
Leó pápa a támadás hírére Pozsonyba utazott, hogy Hugó apát kudarca után ő maga közvetítsen Henrik és András között. Augusztusban érkezett Magyarország földjére, a tárgyalás két-három hetében a császár táborában tartózkodott. András király korábban már próbálta Leó segítségét kérni, hogy a német–magyar ellentét kardcsapás nélkül, diplomáciai úton megoldódjon, ezért többet is ígért a pápának, mint amennyit valójában teljesíteni akart. A pápa közbenjárására a császár is visszalépett szándékaitól, és elvonult Pozsony alól. IX. Leó útját tehát siker koronázta, ám András király nem sietett teljesíteni az egyházfőnek ígért adófizetési kötelezettségeit. Ennek komolyabb következménye nem lett, mivel a pápa inkább a Magyar Királyság függetlenségi törekvéseit támogatta, mint a hatalomvágyó Henrik császár jogtalan igényeit.
Benkéné Jenőffy Zsuzsanna

Jézus hívó szava


Jézus, hallom hívó szavad
Te nem ezt akartad!
Amit az egyház mond:
Olyanok mint a farizeusok.

Te a Hit és spontánság
Erő, Ész, Akarat műve voltál!
A nagy mű, amit elénk letettél,
Nem más ma, mint porrá lett emlék.

De mégis itt vagy a szívünkben.
A 21. században is élsz mindenünkben,
Valahol, érezzük mi lenne a helyes,
De nem hagyjuk felébredni a lelkünkben.

Isten háza a Templom és Szív,
De ez lehet akár egy pigmeus is
Nem baj, ha nem ismerik a Nevedet,
Csak legyen meg végre már a szívekben Szeretet!