2009. február 15., vasárnap

Ismét Paris, Texas…

Faji nyugtalanság egy gyilkosság után
Brandon McClelland meggyilkolása, jóllehet borzalmas volt, mégsem írható le klasszikus lincselésként. A rendőrség állítása szerint két barátja egy kisteherautóval elgázolta egy italozással töltött éjszakán. McClelland azonban fekete volt, míg a gyanúsítottak fehérek. Az eset újabb faji ellentétekhez vezethet Parisben, ebben a texasi kisvárosban, ahol nemzedékek óta elterjedt volt a fajgyűlölet. Száz évvel ezelőtt még brutális nyilvános lincselésekre is sor került - írja James C. McKinley Jr. a The New York Times-ban.
A feketék arról panaszkodnak, hogy az igazságszolgáltatás ellenük van, míg a fehérek a feketék körében elterjedt bűnözés, a fiatalkori terhességek és a drogozás miatt vannak elkeseredve.
Paris mezőgazdasági település Dallastól 100 mérföldre északkeletre, ahol főleg gyapot- és gabonatermesztésből éltek az emberek. 1850-ben 4000 lakosa volt, a negyedük rabszolga. A bíróság előtti téren a konföderációs déli hadsereg bronzemlékműve ma is áll, de a piactéren semmilyen mementó sem őrzi a 19. század folyamán és a 20. század elején ott élve elégetett vagy felakasztott feketék emlékét.
Ma 26 ezren élnek itt, közülük 5700 fekete. Főképpen a városközpont tőszomszédságában lévő lakótelepen élnek, gyermekeiket pedig a városi középiskolába járatják, ahol a diákok fele fekete, a tanulmányi eredmények pedig kifejezetten rosszak. A jobb képzést nyújtó North Lamar High Schoolban a tanulók 86%-a fehér, a feketék pedig azt állítják, hogy a beiskolázási körzeteket azért húzták meg így, hogy ezt az állapotot fenntartsák.
Lamar megye legmagasabb rangú választott tisztségviselője, M. C. Superville bíró szerint azok, akik elégedetlenek a helyi igazságszolgáltatással, eltúlozzák a rasszizmus szerepét a legutóbbi eseményekben. „Sok a félreértés a feketék és a fehérek között, de nem hiszem, hogy a megyében szisztematikus faji diszkrimináció uralkodna" - vallja. Ennek ellenére a szövetségi igazságügyi minisztérium közvetítő csapatot küldött a helyszínre, hogy rávegye a lakókat a problémák megbeszélésére és a lehetséges megoldások kidolgozására.
Januárban több mint százan, fehérek és feketék gyűltek össze és mondták el sérelmeiket, a közvetítők pedig igyekeztek fenntartani a rendet. Jelen voltak a dallasi Új Fekete Párducok Párt tagjai, akik rasszizmussal vádolták a helyi hatóságokat, és idősebb fekete parisi lakosok, akik pedig azt vetették a fiatal feketék szemére, hogy a mai problémákat az évtizedekkel ezelőtti Jim Crow-korszakkal (az iskolákban, nyilvános helyeken, közlekedési eszközökön, éttermekben stb. érvényesülő szegregációs törvények időszaka 1876-1965 között - a szerk.) hozzák párhuzamba.
McClelland meggyilkolása Lamar megye határain túl is figyelmet keltett, mert emlékeztetett egy másik faji alapú gyilkosságra, amelyet 1998-ban Jasperben követtek el. Három, fehér felsőbbséget valló férfi elfogta a fekete James Byrd Jr.-t, akit kötélen teherautóval addig húztak maguk után, amíg meg nem halt. A 24 éves McClelland hasonlóan végezte, holttestére, összeroncsolt koponyájára az út mentén találtak rá. A szegény sorsú fiatalember régóta barátságban állt a két 27 éves gyanúsítottal, akik a rendőrség feltételezése szerint együtt szórakoztak McClellanddel, majd összevesztek vele, elgázolták és magára hagyták. Később elmentek az anyjához és elmondták neki, hogy a fiát gyalogosan ott hagyták az út szélén, mert összekaptak azon, hogy melyikük vezessen. Ezt a rendőrök először elhitték és cserbenhagyásos gázolásnak tartották az esetet, később azonban megváltoztatták a véleményüket, amikor McClelland vérét megtalálták a kisteherautón. A vádlottak azóta is tagadnak.
Az ügyet bonyolítja, hogy az egyik vádlott, Finley 2003-ban - állítása szerint gondatlanságból - lelőtt egy embert, aki fehér volt. Három évet töltött börtönben. Ráadásul McClelland a tárgyaláson a barátjának, Finley-nek megpróbált hamis alibit igazolni, amiért egy év börtönbüntetést kapott. Emiatt a barátság miatt gondolta a rendőrség azt, hogy nem rasszista indítékok állhattak McClelland meggyilkolásának hátterében.
Az áldozat anyja szerint az első vizsgálatokat szakszerűtlenül folytatták le. A nyomozók nyilvánvaló bizonyítékokat nem vettek észre vagy figyelembe a helyszínen. Szerinte a polgárjogi harcosok nyomásának köszönhető, hogy a vádlottakat letartóztatták. „Szőnyeg alá akarták söpörni az ügyet" - állítja.
A gyilkosság egy évvel azután történt, hogy ugyanitt egy másik eset is felkeltette a rasszizmus gyanúját. Superville bíró egy évre a fiatalkorúak börtönébe küldött egy 14 éves fekete lányt, amiért nekilökött a falnak egy teremfelügyelő tanárt. Három hónappal korábban viszont próbaidőre bocsátott egy 14 éves fehér lányt, aki felgyújtotta a családi házukat. Az aránytalan ítéleteket heves tiltakozások követték. A bíró szerint azonban szó sem volt rasszizmusról, a fekete kislánynak már azelőtt súlyos magatartásproblémái voltak, az anyja pedig elutasított minden együttműködést az állami hatóságokkal lánya magatartását megváltoztatandó.
Az anya persze úgy véli, lányát „szándékosan juttatták börtönbe". Többször is tiltakozott az iskolaszéknél amiatt, hogy nem azonos súlyú büntetéseket szabnak ki a fekete és a fehér diákokra. Az emiatt feldühödött tisztviselők szerinte a lányán álltak bosszút.
Paris polgármestere, a fehér Jesse James Freelen szerint az ilyen vélekedések nem „a kommunikációhiány" eredményei. Emlékeztet arra, hogy az elődje fekete volt, akit a város szabadon választott meg. Megjegyzi: „Remélem, megoldjuk azokat a problémákat, amelyekről azt hiszem, nem is olyan nagyok, mint gondoljuk."

http://www.nytimes.com/2009/02/15/us/15paris.html?scp=2&sq=James%20C.%20McKinley%20Jr.%20Killing%20Stirs%20Racial&st=cse

A Próféta ötödik oszlopa


Szarajevó, az iszlám „balkáni Jeruzsáleme”
Radikális muszlim imámok és különféle nacionalista politikusok fenyegetik Szarajevó multikulturális örökségét - figyelmeztet riportjában Walter Mayr a Spiegel Online-on. Az arab adományoknak köszönhetően a mélyen vallásos hit új követőkre talált. „A balkáni Jeruzsálemben" az iszlámisták csillaga emelkedőben van.
A mecsetekben Izrael pusztulását jósolják az imámok: „cionista terroristák", „emberbőrbe bújt állatok", gázai „koncentrációs tábor", „a zsidó pszeudo-állam végének kezdete". A pénteki ima idején mintegy 4000 hívő - a nők szigorúan elkülönítve - hallgatja az imámot a szarajevói Fahd Király Mecsetben, amely az egykori szaúdi uralkodóról kapta a nevét. Később Nezim Halilovic imám vendégszerető családja körében fogad. A meleg családi hangulat és a négy gyermek vidámsága éles ellentétben áll a mecsetben elmondottakkal.
A Fahd Király Mecsetet több millió dolláros szaúdi adományból építették, ez a Balkán legnagyobb muszlim imaháza. A mecset mágnesként vonzza a bosznia-hercegovinai iszlám fundamentalistákat, az imám pedig állítólag a vahhábiták patronáltja, jóllehet ők „szalafistáknak" nevezik magukat a szunnita iszlám egyik ultrakonzervatív irányzata nyomán. Halilovic szerint a vahhábizmus egyenlő az al-Kaidával, az al-Kaida pedig a világméretű terrorhálózattal. Neki ehhez semmi köze, a vallásosság megerősödését viszont támogatja: „A Nyugatot zavarja, hogy számos muszlim visszatér a hitére, ahelyett, hogy - mint azelőtt - mulatókba járna, alkoholt inna, és disznóhúst enne." Sok boszniai megveti a „Nyugatot", amiért 1992-ben az ENSZ fegyverembargót rendelt el, ami megnehezítette a muszlimok harcát a „szerb agresszorok" ellen. Csak négy év és 100 ezer halott után szánta rá magát a nemzetközi közösség, hogy az Egyesült Államok vezetésével véget vessen a mészárlásnak. A boszniai háborúban életüket vesztő civilek 80%-a muszlim volt.
Ez a trauma mély nyomot hagyott a hagyományosan kozmopolita muszlim bosnyákok tudatában és utat nyitott az iszlámisták számára. Évekkel később a fundamentalisták a keresztény szerbek és horvátok támadásait „keresztes hadjáratoknak" állították be, magukat pedig a muszlimok rendíthetetlen védelmezőinek titulálták. Halilovic a 4. muszlim dandár parancsnokaként maga is részt vett a háborúban. Tanúja volt annak, hogy a Közel-Keletről és Észak-Afrikából számos vallásos harcos érkezett Boszniába, akik az eredeti, tiszta iszlám helyreállítását akarták elérni.
Szarajevó a Kelet és a Nyugat találkozásánál fekszik Európa szívében, ahol muszlimok, katolikusok és ortodox keresztények találkozhatnak, ám ha a város elvesztené a muszlimokat, s az ő közvetítőszerepüket, akkor még robbanásveszélyesebb helyzet alakulhatna ki. A bosnyák főváros ma is nyüzsgő, eleven, élénk az éjszakai élet. A hagyományos iszlám viselet viszonylag ritka. Egy 2006-os vizsgálat szerint ugyanakkor a boszniai muszlimok 3%-a, több mint 60 ezer nő és férfi a vahhábita iszlám híve, 10% pedig szimpatizál az erkölcsvédőkkel. Ezek az emberek esténként kis csoportokban gyülekeznek a mecset körül, a többi muszlimtól elkülönülve imádkoznak, még a köszönésüket sem fogadják.
A szarajevói muszlimok idősebb generációi a szakállas misszionáriusoktól kapnak kioktatást arról, mi törvényes (halál) és mi tilos (harám), mintha ők és őseik eddig helytelen módon éltek volna. Ez ellen tiltakozva a Császári Mecset nagytiszteletben álló imámja ideiglenesen be is zárta az imaház kapuját, ami a 450 éves történetében először fordult elő! A civilizációk harca az interneten is folyik, az egyik honlapon az „istentelen" szocialista Jugoszlávia örökösei információkat találhatnak a szalafista doktrínáról, mely szigorú erkölcsi utasításokat tartalmaz (zenehallgatás, dohányzás tilalma stb.). A fórumon szó esik a dzsihádról is, a hozzászólók a Fahd Király Mecsetbe járnak imádkozni. Kérdés, létrejöhet-e egy radikális, potenciálisan erőszakos, muszlim dominanciájú párhuzamos társadalom abban a Bosznia-Hercegovinában, mely nemrég írta alá az Európai Unióval a Stabilizációs és Szövetségi Szerződést.
Vannak erre utaló jelek, erre már Resid Hafizovic, az Iszlám Egyetem professzora is felhívta a figyelmet. A boszniai szövetségi rendőrség nemrég jelentette be, hogy nő az „iszlámista karakterű terrorizmus" veszélye, s öngyilkos merénylők készülődéséről is tudnak. Már letartóztatások is történtek, sőt félreeső helyeken fegyverraktárakat és katonai felszereléseket is találtak. 2001. szeptember 11. után fokozódott a nemzetközi nyomás a szarajevói kormányra annak érdekében, hogy lépjen fel határozottabban a szélsőségesek ellen. Ennek meg is lett az eredménye: a boszniai segélyeket koordináló szaúdi megbízott irodáját bezárták és átkutatták. Olyan hírek is elterjedtek, hogy arab támogatók 500 eurót fizettek havonta azoknak a nőknek, akik előírásos muszlim öltözékben jártak.
Az iszlámisták lassan, de biztosan behatolnak a szarajevói társadalomba és kiterjesztik a befolyásukat. 2008 szeptemberében „Allah Akbar!" felkiáltással egy kisebb csoport megzavarta az első boszniai homoszexuális és leszbikus fesztivál rendezvényét. Egyes vahhábiták huligánok módjára utcai verekedéseket provokálnak, amelyeket a Boszniai Helsinki Bizottság elnöke, Srdjan Dizdarevic mélységesen elítél.
Sajnos a politikusok radikalizálódása mindehhez jó hátteret kínál és fenyegeti Bosznia szekuláris jellegét, valamint a muszlimok, szerbek és horvátok kompromisszumán nyugvó egységét. Helyi politikusok követelik, hogy az iskolai osztályokat a vallási hovatartozás szerint különítsék el egymástól, 2008 decemberében pedig több helyen is elfogadták azt a tilalmat, mely érintette az állami óvodákat Szarajevóban (karácsonyi ünnepségek). A kormány és a politikai pártok felelőssége elsődleges. Nikola Spiric szerb miniszterelnök szerint valós a veszélye annak, hogy az ország darabokra hullik. Boszniát gyakorlatilag 1995 óta a dyatoni békeszerződés nyomán létrehozott Főképviselet Hivatala irányítja. A korábban rendkívül agilis Haris Silajdzic, a boszniai elnökség muszlim képviselője a kimerültség jeleit mutatja, de még mindig őt tekintik a muszlim érdekek legravaszabb képviselőjének. Ő nem látja Szarajevó iszlámizálódásának jeleit, de szerinte garantálni kell, hogy a muszlimoknak igazságot szolgáltassanak az 1990-es évek „genocídiuma" után. Reméli, hogy a Nyugat megérti, mekkora a tét: „Bosznia kis ország, de nagy jelkép."
Musztafa Spahic az ország legrégebbi korániskolájának tanára, a jugoszláv időkben öt évet töltött börtönben azzal az Alija Izetbegoviccsal, aki később Bosznia-Hercegovina elnöke lett. Szerinte Szarajevó az európai iszlám szellemi élet erődje, s nem fog a szaúd-arábiai fanatikusok kezébe kerülni. Egy példázattal él: „Ha valaki ki akar itt vágni egy szilvafát, mert nem akarja, hogy pálinka legyen a gyümölcséből, és datolyapálmát akar ültetni a helyébe, merthogy a Próféta is datolyát evett, mi azt mondjuk neki, a mi hazánkban a datolyapálma nem él meg."
Musztafa Ceric boszniai főmufti külföldön népszerű, Németországban még díjat is kapott a demokrácia terjesztéséért. Sosem hagyott kétséget afelől, hogy mélyen hisz a liberális boszniai iszlám hagyományokban. Ugyanakkor mások a szemére vetik, hogy szoros kapcsolatokat ápol a szalafisták táborával, amit ő visszautasít, de azt nem tagadja, hogy az iszlám társadalom kialakításában érdekelt.
Jasmila Zbanic rendezőnő, aki 2006-ban Berlinben Arany Medvét kapott, filmet forgatott a Fahd Király Mecsetről. A film szerelmi történet, amelyben a fiú a szalafizmus felé fordul. A sztori modellje Nermin Karacic, aki harcolt a háborúban, majd iszlámista lett. A boszniai szalafisták egyik befolyásos vezetőjeként egy radikális szervezet élén állt, melyet a szaúdiak pénzeltek az amerikaiak tudtával. Utóbbiak riadót csak szeptember 11. után fújtak. Karacic szervezetét a hatóságok terroristának bélyegezték és betiltották. „Istenre esküszöm, semmit sem tudok az al-Kaidáról" - mondja, s állítja, semmilyen bűnt nem követett el. Ma már másképp gondolkodik, de a háború idején a mudzsáhidok segítsége nélkül „nem látta volna az alagút végét". Amikor pedig a hitre terelődik a szó, Karacic bevallja, még mindig úgy érzi, szoros kapcsolatban áll külföldi fegyvertársaival: „Még mindig úgy érzem, szalafista vagyok."

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,609660,00.html

Diktatúrák alkonya

Kína és Oroszország fölívelése… Hol vannak már a tavalyi prognózisok?!
Egy éve még sokan biztosra vették, hogy a 21. század eleje a nyugati demokráciák hanyatlását és a keleti nagyhatalmak, mindenekelőtt Kína előretörését hozza. Joshua Kurlantzick Ázsia-szakértő, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa a The American Prospect magazinban megjelent esszéjében arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági válság könnyen elsöpörheti az autoritárius rezsimeket. Ahogy mélyül a recesszió, a korábban a hatalommal kiegyező, a szabadság korlátozását a jólétért cserébe elfogadó tömegek szembefordulnak a kínai, orosz venezuelai és a többi autoritárius vezetéssel.
A gazdasági válság kirobbanása előtti időszakban számos olyan elemzés látott napvilágot, amely a Nyugat alkonyát jósolta, és a keleti nagyhatalmak, egyebek között Kína és Oroszország nagyhatalmi státuszának megerősödését jövendölte. Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője A posztamerikai világ című, tavaly megjelent könyvének legfontosabb tétele szerint hamarosan véget érhet az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai hegemóniája. Robert Kagan tekintélyes amerikai elemző Francis Fukuyama 1989-es, a történelem végére és a liberális demokráciák végső győzelmére vonatkozó tézisére utalva egyenesen azt állítja A történelem visszatérése, avagy az álmok vége című könyvében, hogy Oroszország és Kína vezetésével nemzetközi antidemokratikus tengely van kialakulóban.
A makrogazdasági adatok valóban a fenti forgatókönyvet látszottak igazolni - ismeri el Kurlantzick. Kína az elmúlt években rendre 10 százalék körüli gazdasági növekedést produkált, amelynek köszönhetően 7000 dollárra nőtt az egy főre jutó GDP. Az 1990-es évek elején még a csőd szélén álló Oroszország az energiahordozók világpiaci árának köszönhetően szintén jelentős növekedésnek indult, és több százmilliárd dolláros tartalékot halmozott fel. Azar Gat a Foreign Affairsben azt jósolta, hogy a kapitalista piacgazdaság és a kommunista politika elemeit ötvöző, rendkívüli sikereket felmutató államok fogják a jövőben a legnagyobb kihívást jelenteni a Nyugat számára.
A gazdasági válság miatt azonban minden a feje tetejére állt. Kurlantzick arra hívja fel a figyelmet, hogy a recesszió miatt Kínában és Oroszországban egyre nagyobbak a feszültségek. Kínában, főleg vidéken, gyakoriak az erőszakos tüntetések - az elégedetlenkedők már a rendőrök és a pártirodák elleni támadásoktól sem riadnak vissza. Sőt, a korábban az ipar és a kereskedelem központjainak számító virágzó városokban is elszabadulhatnak az indulatok. Több nagyvárosban sztrájkolni kezdtek a taxisok. Hongkongban az elmaradt bérük miatt dühös tömegek fosztogatták az áruházakat. Oroszországban sem nyugodtabb a helyzet. A rendőrséget és a különleges alakulatokat már többször be kellett vetnie a kormánynak a tüntetők megfékezése érdekében.
„A gazdasági visszaesés veszélyezteti az autokratikus rezsimeket - Kínát, Oroszországot, Venezuelát és az olajexportőr arab államokat" - véli Kurlantzick. A nyugati liberális demokráciák számára a globális recesszió elsősorban gazdasági jellegű problémákat vet fel. Az autoritárius diktatúrák azonban mélyebb, politikai és társadalmi kihívásokkal kell hogy szembenézzenek: a recesszió a rezsimek létét fenyegeti.
„A modern autokráciák nem hasonlítanak a hagyományos diktatúrákhoz. Nem az ideológia, a titkos rendőrség, a szólásszabadság korlátozása biztosítja a pekingi és a moszkvai autoritárius vezetés hatalmát, hanem a hallgatólagos megegyezés a középosztályokkal, akik a jólétért cserébe elfogadták a szabadság hiányát." Amíg a középosztályok jólétben élhettek, addig nem volt mitől félnie a szabadságjogokat korlátozó rezsimnek. Oroszországban az ellenzék követeléseit nem támogatták széles rétegek, Putyin népszerűsége rekordokat döntött. A városi középosztály Kínában egészen tavaly őszig elégedett volt a sorsával: a Pew közvélemény-kutató adatai szerint a kínaiak világviszonylatban is a legelégedettebb nemzetek közé tartoztak.
„A kormány igazi próbája a recesszió." Kínában és Oroszországban a belföldi kereslet igen gyenge, ezért az export lassulása rendkívül súlyosan érinti mindkét gazdaságot. A szintén olajexportból élő Venezuelában és a Perzsa-öböl arab államira ugyanez jellemző. Az autoritárius vezetők kezdetben nagyon magabiztosak voltak, és úgy nyilatkoztak, hogy a hanyatló Nyugat válsága elkerüli őket. Gyorsan bebizonyosodott, hogy ez tévedés. A gazdasági visszaeséssel azonnal felerősödött az autoritárius rezsimek kritikusainak hangja. Kínai értelmiségiek chartában követelték az egypártrendszer végét, a venezuelai önkormányzati választásokon előretört Chávez ellenzéke, Oroszországban a biztonsági erőket kellett bevetni a kormányellenes tüntetők ellen. Kazahsztánban és Iránban is egyre aktívabbak az ellenzéki szervezetek.
A tüntetőkkel szembeni kemény fellépéssel párhuzamosan a diktatúrák igyekszenek csökkenteni a recesszió hatásait és az elégedetlenséget. Kína és Oroszország a korábban felhalmozott dollármilliárdokat gazdaságélénkítésre és szociális kiadásokra költi. Kurlantzick szerint azonban a tartalékok csak ideig-óráig ellensúlyozhatják az export visszaesését. Előbb-utóbb eljön az igazság órája, kiürül az államkassza, és akkor Pekingnek, Moszkvának és a többi autoritárius kormánynak szembe kell néznie a valósággal. Ha a viszonylagos jóléttel a rezsimek legitimációja is megszűnik. A tekintélyes Ázsia-szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy Kína és Oroszország megpróbálja majd a nacionalista érzelmek felkorbácsolásával maga mögé állítani a népet, azt remélve, hogy az ideológiai bázis kiépítése ellensúlyozhatja az életszínvonal visszaesését. Ez azonban szintén kudarcra ítélt kezdeményezés, hiszen nem lehet az ideológiai azonosulást egyik napról a másikra kialakítani: bármennyire is gyengék a demokratikus intézmények és a sajtószabadság, Oroszországban és Kínában ma már nem képzelhető el az észak-koreaihoz hasonló személyi kultusz.
„Az 1930-as évek világválsága veszélyes, autokratikus ideológiák megerősödését hozta - egyebek között a  fasizmusét és a kommunizmusét. A második világgazdasági válság viszont lehet, hogy felszámolja majd őket. Könnyen elképzelhető, hogy a gazdasági válság megpecsételi az 1990 óta gazdasági szárnyalást produkáló autokratikus rezsimek sorsát. Így legalább lenne jó oldala is a pénzügyi összeomlásnak" - fejezi be cikkét Joshua Kurlantzick.

http://www.prospect.org/cs/articles?article=twilight_of_the_autocrats