Háborút hirdetett a
Nyugat a magyar gazdaság maradványai ellen is - ezt a következtetést
vonhatjuk le az Európai Parlamentben zajló vitát kísérő Greenpeace
jelentésből.
Korábban
az Európai Unió kilátásba helyezte az Európától idegen növényfajták
kiirtását Európa területén, aminek áldozatul esett volna az a fehér
akác, ami a magyar méztermelés 50%-át adja és az ország faállományának
mintegy 34%-át jelenti, emellett tűzifaként az egyik legmagasabb
fűtőértékű fafajta. Miután Magyarország megvétózta az ezt célzó törvényt
az Európai Parlamentben, a vita átmenetileg háttérbe szorult.
Úgy
tűnik azonban, hogy az Európai Unió nem tett le a magyar ipar utolsó
maradványainak megsemmisítéséről. A magyar méztermelés most más oldalról
lett tűz alá véve. Megjelent egy Greenpeace jelentés, ami azt állítja,
hogy a Magyarországon kapható mézek kétharmada növényvédő szert
tartalmaz, vagyis mérgező. A Greenpeace ezt a vádat összesen 107
mintavétel alapján állapította meg, vagyis a vizsgálat önmagában is
nevetséges.
Felmerül
a kérdés; milyen mézet vizsgáltak meg, és hogyan sikerült abban
növényvédőszert találni? Ha a Greenpeace értelmes választ tud adni arra,
hogyan kerül az akácmézbe növényvédő szer, az az akác inváziós fajként
betiltása alól már önmagában kihúzza a talajt. Az akác az egyik
legszívósabb fafajta, éppen ezért nem kell se permetezni, se más
vegyszerrel elősegíteni az egészséges faállomány fejlődését. Nevetséges,
hogy növényvédő szerről beszélnek egy olyan növényfajta esetében, amit
éppen amiatt akarnak kiirtani, mert életképes és agresszívan hódítja el a
területeket más fajtáktól. Ezen felül, a méhészek okkal vannak
felháborodva már magán a jelentésen is; a növényvédőszerek érzékenyen
érintik a méhállományt, ami előbb pusztul ki a vegyszertől, mint hogy a
mérgezett területből méz lenne. Ha a
Greenpeace az akácmézben növényvédőszert talált, azt utólag tették
bele. Hogy mi célból hamisítanának meg egy ilyen mintavételt, az pedig
egyértelmű: a Greenpeace is pénzből tartja fenn magát.

A
magyar méz az európai piacon versenyképes, sok nyugati országban
termelt méz híg műanyag lötty a magyar akácmézhez képest. A rosszabb
minőségű méz termelőinek pedig érdeke, hogy a minőség eltűnjön a
piacról. A saját, rosszabb minőségű termékre így tudják növelni a
keresletet, vagyis növelni a profitot. A Greenpeace pénzből tartja fenn
magát, és egyes lobbicsoportok a magyar méztermelés megsemmisítésére
használnák fel a magát környezetvédőnek nevező szervezetet.
Az
Európai Unióban a vita háttérbe szorulhat a magyar akácerdők
kivágásáról, de ez nem jelenti azt, hogy letettek az utolsó életképes és
versenyképes magyar iparág megsemmisítéséről. A "környezetvédők" által
végzett vizsgálat eredménye nem a magyar mézek káros voltát támasztja
alá, hanem azt, hogy a környezetvédelem elkurvulásának képviselője lett a
Greenpeace, ami hamis, tudományosnak látszó érveket akar
felsorakoztatni arra, miért kell újabb uniós szabályozásokat bevezetni a
magyar méztermelőkkel szemben. A Greenpeace vizsgálata azt hivatott
alátámasztani, hogy ha a magyar EP-képviselők vétója miatt a haza
méztermelést nem tudják az akácerdőink kivágásával megsemmisíteni, újabb
szabályozásokat hozhassanak, ami megfojtja a termelőket.
Az
Európai Unió célja a magyar méztermelés megsemmisítése, hogy hazai
termelés híján mi is piac legyünk a franciáktól, németektől érkező,
húgyszínű lötty felvásárlására, amit ők méznek neveznek. Vegyük
végre észre, ez a 10 év EU tagság semmilyen pozitívumot nem hozott az
országnak. Felszámolták a magyar ipart, és most megsemmisítenék a
termelés azon ágazatait, ami eddig véletlenül elkerülte a figyelmüket.
Ha
a Magyarországon kapható mézekben növényvédő szer van, akkor az
ellenőrzéseket a határon kell folytatni. Be kell vizsgáltatni minden, a
nyugati országokból érkező mézszállítmányt, hogy a magyar fogyasztókat
ne növényvédő szerekkel etessék. Nincs határellenőrzés? Akkor vissza
kell állítani. A nyugati mézeket pedig a jelenleginél szigorúbb
szabályozásnak alávetni, extra forgalmi adót kivetni rá, hogy a hazai
termelő előnybe kerüljön. Ez a mi országunk, a mi mézünk. El a kezekkel
tőle!
Molnár István
Akác - áldás vagy átok?
Az
utóbbi hónapokban, az Európai Bizottság új természetvédelmi
szabályozása kapcsán a nyilvánosság számos fórumán fellángoltak az
indulatok az akáccal kapcsolatban. Van, aki a természetért aggódik, van,
aki az akác nyújtotta gazdasági előnyökért száll síkra. Egy ilyen
kérdésben azonban nem az indulatoknak, véleményeknek és érzelmeknek kell
dönteniük, hanem a józan gondolkodásnak és a száraz tényeknek.
Írásunkban igyekszünk áttekinteni az akáccal kapcsolatos legfontosabb
tényeket, hogy minél tisztább képet kaphassunk arról, mi lenne az
ésszerű megközelítés az akác magyarországi helyzetével kapcsolatban.
Legelőször is egy kérdés megválaszolásával kell kezdenünk. A kérdés a
következő:
Van-e
a számunkra fontossága annak, hogy Magyarország igazi természetes
élőhelyeit, életközösségeit, az itt őshonos eredeti pannon élővilágot
megőrizzük a jövő számára?
Némelyek
számára esetleg úgy tűnhet, hogy a kérdésnek vajmi kevés köze van a
témához, pedig az akác helyes megítélésével kapcsolatban ez bizony az
egyik legfontosabb kérdés. Miért? Az akác helyes megítélésével
kapcsolatos egyik legfőbb problémát az jelenti, hogy az átlagember –
akinek ez nem szakmája – szinte semmilyen ökológiai (vagyis az élőlények
együttélésével, élőhelyeikkel kapcsolatos) ismerettel nem rendelkezik.
Az ő számára egy akácerdő épp olyan természetes erdőnek tűnik, mint
mondjuk egy tölgyerdő; egy szépen „berendezett” park ugyanolyan
természeti értékkel bír, mint egy természetes, emberi befolyástól mentes
gyepterület. Pedig ez sajnos távolról sincs így. Általánosságban
elmondható, hogy egy élőhely (legyen az egy erdő vagy egy rét) állapota
minél inkább közelít ahhoz, ahogyan emberi befolyástól mentesen,
természetesen, „magától” birtokba veszi a területét, minél inkább az
adott területre természetes módon jellemző, őshonos növények népesítik
be, annál többféle élőlénynek nyújt táplálékot, életteret, annál nagyobb
a fajgazdagsága, biológiai változatossága. Az ilyenfajta természetes,
élettől nyüzsgő területek pedig sajnos ma már csak apró szigetekként
léteznek az ember által alakított környezet tengerében. Ezek azok a
területek, amelyek még őrzik a ma már eltűnőfélben lévő, hungarikumnak
számító magyar növényeket, mint például a magyar kikericset, a magyar
nőszirmot vagy a pilisi lent – hogy csak néhányat említsünk. A fentiek
fényében tekintsünk át néhány tényt az akáccal kapcsolatban. Fontos
észben tartanunk: az alábbiak tények, nem vélemények; nem az a kérdés,
hogy igazak-e, hanem hogy mit kezdünk velük. - Az akác nem őshonos
növény Magyarországon; eredetileg Észak-Amerikában honos. Ezzel az a
probléma, hogy az az elmúlt néhány száz év, amióta Magyarországra az
akácot betelepítették, messze nem volt elég arra, hogy az akác bármilyen
módon beilleszkedjen az itteni természetes életközösségekbe. Más
szóval: az akác nálunk nem része a természetes táplálékláncnak, nem
nyújt táplálékot az élőlények sokaságának, ahogyan azt egy őshonos fafaj
teszi. Emiatt az akácosok élővilága rendkívül szegényes a természetes
erdőkhöz képest; mondhatjuk, hogy „kiszorítja” magából az élőlények nagy
részét. - Az akác agresszív terjedésre hajlamos növény. Mind
gyökérsarjairól, mind tuskójáról, mind magról erőteljesen képes
terjedni, magja a földben 50 évig is csírázóképes marad. Ez azt jelenti,
hogy ahová az akác „beteszi a lábát”, onnan gyakorlatilag nem lehet
többé kiirtani. Ezért nem helytálló az a megállapítás, amely szerint „a
burgonya, kukorica, paradicsom sem őshonos, ennyi erővel szabaduljunk
meg azoktól is” – a burgonya, kukorica vagy a paradicsom ott marad,
ahová ültetik, és nem terjed tovább a helyéről, kiszorítva az eredeti,
fajgazdagabb növényzetet, az akác viszont igen. - Az akác gyökerében
olyan baktériumok élnek, amelyek képesek megkötni a levegő
nitrogéntartalmát. Emiatt idővel a talaj nitrogénben feldúsul,
megváltozik a talaj tápanyagainak összetétele, ami az eredetileg ott élő
növényfajok eltűnését okozza. Nézzünk csak körül egy akácosban: a
bodzán (amely a nitrogénben gazdag talajt kedveli) és néhány igénytelen
gyomnövényen kívül az akácfák alatt mást nemigen találunk. Emellett az
akác lehulló levelei olyan anyagokat juttatnak a talajba, amelyek
gátolják más növényfajok növekedését. Ezek miatt, ha az akác elkezd
terjedni egy természetes állapotú élőhelyen (amely otthont ad számos
ritka vagy védett, a pannon élővilágra jellemző növénynek és állatnak),
akkor terjedésével párhuzamosan a biológiai változatosság drasztikus
csökkenésével, vagyis a fajok folyamatos eltűnésével kell számolni.
Az akác ezért, főként a még természetes állapotú élőhelyek közelében, kifejezetten veszélyt jelent őshonos élővilágunkra. - De
lássuk a pozitív oldalt is: az akác fája értékes tüzelő és faipari
alapanyag, virágjából ízletes akácméz készül. Ezek olyan gazdasági
tényezők, amelyek miatt az akácnak nyilvánvalóan helye van a magyar
gazdaságban. Mi lenne hát az ésszerű megközelítés az akáccal
kapcsolatban? Fontos szem előtt tartanunk, hogy az akác gazdasági
haszonnövény, nem része a természetnek Magyarországon – ekként kell
kezelni. Egy akácos valójában (a szó biológiai értelmében) nem erdő,
hanem mezőgazdasági ültetvény. Az akácnak mint „magyar fának”
hungarikummá minősítése – ahogyan ez a médiában már szóba is került – a
hungarikum fogalmának erős hígítását, degradálását jelentené.
Gyakori
félreértés, hogy az Európai Unió új szabályozásának célja „az akác
kiirtása” Európából. Ez akkor sem lenne lehetséges, ha akarnánk, de a
szabályozás nem is erről szól. Arról szól, hogy akadályozzuk meg az
agresszíven terjedő élőlények (pl. az akác) további spontán térnyerését,
így előzzük meg az ez által okozott további gazdasági és
természetvédelmi károkat. Ültessék tehát az akácot mezőgazdasági
művelésre szánt területeken, lehetőleg távol a természetes, védett vagy
védendő területektől. Termesszék fájáért, nektárjáért és egyéb
előnyeiért. Az ültetvény tulajdonosának ugyanakkor törvényi
kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy az akácot nem engedi a
területről terjedni, és ennek megakadályozására minden szükséges lépést
megtesz.
Nincs
okunk lemondani azokról az előnyökről, amelyeket egy idegen táji növény
termesztése jelent közösségünk számára. Ám legalább ekkora figyelmet
kell, hogy kapjanak az – európai szinten – még mindig egyedülállóan
gazdag, de mára már oly sebezhetővé vált természeti értékeink,
amelyeknek csodájára járnak Európából, és amelyekre joggal lehetünk
büszkék. A mi felelősségünk, hogy ezt a pótolhatatlan kincset örökül
tudjuk hagyni utódaink számára.
Dobos János - a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület vezetőségi tagja