Hazudnak a környezetvédők, felszámolnák a magyar méztermelést

Háborút hirdetett a Nyugat a magyar gazdaság maradványai ellen is - ezt a következtetést vonhatjuk le az Európai Parlamentben zajló vitát kísérő Greenpeace jelentésből.

Korábban az Európai Unió kilátásba helyezte az Európától idegen növényfajták kiirtását Európa területén, aminek áldozatul esett volna az a fehér akác, ami a magyar méztermelés 50%-át adja és az ország faállományának mintegy 34%-át jelenti, emellett tűzifaként az egyik legmagasabb fűtőértékű fafajta. Miután Magyarország megvétózta az ezt célzó törvényt az Európai Parlamentben, a vita átmenetileg háttérbe szorult.

Úgy tűnik azonban, hogy az Európai Unió nem tett le a magyar ipar utolsó maradványainak megsemmisítéséről. A magyar méztermelés most más oldalról lett tűz alá véve. Megjelent egy Greenpeace jelentés, ami azt állítja, hogy a Magyarországon kapható mézek kétharmada növényvédő szert tartalmaz, vagyis mérgező. A Greenpeace ezt a vádat összesen 107 mintavétel alapján állapította meg, vagyis a vizsgálat önmagában is nevetséges.

Felmerül a kérdés; milyen mézet vizsgáltak meg, és hogyan sikerült abban növényvédőszert találni? Ha a Greenpeace értelmes választ tud adni arra, hogyan kerül az akácmézbe növényvédő szer, az az akác inváziós fajként betiltása alól már önmagában kihúzza a talajt. Az akác az egyik legszívósabb fafajta, éppen ezért nem kell se permetezni, se más vegyszerrel elősegíteni az egészséges faállomány fejlődését. Nevetséges, hogy növényvédő szerről beszélnek egy olyan növényfajta esetében, amit éppen amiatt akarnak kiirtani, mert életképes és agresszívan hódítja el a területeket más fajtáktól. Ezen felül, a méhészek okkal vannak felháborodva már magán a jelentésen is; a növényvédőszerek érzékenyen érintik a méhállományt, ami előbb pusztul ki a vegyszertől, mint hogy a mérgezett területből méz lenne. Ha a Greenpeace az akácmézben növényvédőszert talált, azt utólag tették bele. Hogy mi célból hamisítanának meg egy ilyen mintavételt, az pedig egyértelmű: a Greenpeace is pénzből tartja fenn magát.

A magyar méz az európai piacon versenyképes, sok nyugati országban termelt méz híg műanyag lötty a magyar akácmézhez képest. A rosszabb minőségű méz termelőinek pedig érdeke, hogy a minőség eltűnjön a piacról. A saját, rosszabb minőségű termékre így tudják növelni a keresletet, vagyis növelni a profitot. A Greenpeace pénzből tartja fenn magát, és egyes lobbicsoportok a magyar méztermelés megsemmisítésére használnák fel a magát környezetvédőnek nevező szervezetet.

Az Európai Unióban a vita háttérbe szorulhat a magyar akácerdők kivágásáról, de ez nem jelenti azt, hogy letettek az utolsó életképes és versenyképes magyar iparág megsemmisítéséről. A "környezetvédők" által végzett vizsgálat eredménye nem a magyar mézek káros voltát támasztja alá, hanem azt, hogy a környezetvédelem elkurvulásának képviselője lett a Greenpeace, ami hamis, tudományosnak látszó érveket akar felsorakoztatni arra, miért kell újabb uniós szabályozásokat bevezetni a magyar méztermelőkkel szemben. A Greenpeace vizsgálata azt hivatott alátámasztani, hogy ha a magyar EP-képviselők vétója miatt a haza méztermelést nem tudják az akácerdőink kivágásával megsemmisíteni, újabb szabályozásokat hozhassanak, ami megfojtja a termelőket.

Az Európai Unió célja a magyar méztermelés megsemmisítése, hogy hazai termelés híján mi is piac legyünk a franciáktól, németektől érkező, húgyszínű lötty felvásárlására, amit ők méznek neveznek. Vegyük végre észre, ez a 10 év EU tagság semmilyen pozitívumot nem hozott az országnak. Felszámolták a magyar ipart, és most megsemmisítenék a termelés azon ágazatait, ami eddig véletlenül elkerülte a figyelmüket.

Ha a Magyarországon kapható mézekben növényvédő szer van, akkor az ellenőrzéseket a határon kell folytatni. Be kell vizsgáltatni minden, a nyugati országokból érkező mézszállítmányt, hogy a magyar fogyasztókat ne növényvédő szerekkel etessék. Nincs határellenőrzés? Akkor vissza kell állítani. A nyugati mézeket pedig a jelenleginél szigorúbb szabályozásnak alávetni, extra forgalmi adót kivetni rá, hogy a hazai termelő előnybe kerüljön. Ez a mi országunk, a mi mézünk. El a kezekkel tőle!

Molnár István

Akác - áldás vagy átok?

Az utóbbi hónapokban, az Európai Bizottság új természetvédelmi szabályozása kapcsán a nyilvánosság számos fórumán fellángoltak az indulatok az akáccal kapcsolatban. Van, aki a természetért aggódik, van, aki az akác nyújtotta gazdasági előnyökért száll síkra. Egy ilyen kérdésben azonban nem az indulatoknak, véleményeknek és érzelmeknek kell dönteniük, hanem a józan gondolkodásnak és a száraz tényeknek. Írásunkban igyekszünk áttekinteni az akáccal kapcsolatos legfontosabb tényeket, hogy minél tisztább képet kaphassunk arról, mi lenne az ésszerű megközelítés az akác magyarországi helyzetével kapcsolatban. Legelőször is egy kérdés megválaszolásával kell kezdenünk. A kérdés a következő:

Van-e a számunkra fontossága annak, hogy Magyarország igazi természetes élőhelyeit, életközösségeit, az itt őshonos eredeti pannon élővilágot megőrizzük a jövő számára?

Némelyek számára esetleg úgy tűnhet, hogy a kérdésnek vajmi kevés köze van a témához, pedig az akác helyes megítélésével kapcsolatban ez bizony az egyik legfontosabb kérdés. Miért? Az akác helyes megítélésével kapcsolatos egyik legfőbb problémát az jelenti, hogy az átlagember – akinek ez nem szakmája – szinte semmilyen ökológiai (vagyis az élőlények együttélésével, élőhelyeikkel kapcsolatos) ismerettel nem rendelkezik. Az ő számára egy akácerdő épp olyan természetes erdőnek tűnik, mint mondjuk egy tölgyerdő; egy szépen „berendezett” park ugyanolyan természeti értékkel bír, mint egy természetes, emberi befolyástól mentes gyepterület. Pedig ez sajnos távolról sincs így. Általánosságban elmondható, hogy egy élőhely (legyen az egy erdő vagy egy rét) állapota minél inkább közelít ahhoz, ahogyan emberi befolyástól mentesen, természetesen, „magától” birtokba veszi a területét, minél inkább az adott területre természetes módon jellemző, őshonos növények népesítik be, annál többféle élőlénynek nyújt táplálékot, életteret, annál nagyobb a fajgazdagsága, biológiai változatossága. Az ilyenfajta természetes, élettől nyüzsgő területek pedig sajnos ma már csak apró szigetekként léteznek az ember által alakított környezet tengerében. Ezek azok a területek, amelyek még őrzik a ma már eltűnőfélben lévő, hungarikumnak számító magyar növényeket, mint például a magyar kikericset, a magyar nőszirmot vagy a pilisi lent – hogy csak néhányat említsünk. A fentiek fényében tekintsünk át néhány tényt az akáccal kapcsolatban. Fontos észben tartanunk: az alábbiak tények, nem vélemények; nem az a kérdés, hogy igazak-e, hanem hogy mit kezdünk velük. - Az akác nem őshonos növény Magyarországon; eredetileg Észak-Amerikában honos. Ezzel az a probléma, hogy az az elmúlt néhány száz év, amióta Magyarországra az akácot betelepítették, messze nem volt elég arra, hogy az akác bármilyen módon beilleszkedjen az itteni természetes életközösségekbe. Más szóval: az akác nálunk nem része a természetes táplálékláncnak, nem nyújt táplálékot az élőlények sokaságának, ahogyan azt egy őshonos fafaj teszi. Emiatt az akácosok élővilága rendkívül szegényes a természetes erdőkhöz képest; mondhatjuk, hogy „kiszorítja” magából az élőlények nagy részét. - Az akác agresszív terjedésre hajlamos növény. Mind gyökérsarjairól, mind tuskójáról, mind magról erőteljesen képes terjedni, magja a földben 50 évig is csírázóképes marad. Ez azt jelenti, hogy ahová az akác „beteszi a lábát”, onnan gyakorlatilag nem lehet többé kiirtani. Ezért nem helytálló az a megállapítás, amely szerint „a burgonya, kukorica, paradicsom sem őshonos, ennyi erővel szabaduljunk meg azoktól is” – a burgonya, kukorica vagy a paradicsom ott marad, ahová ültetik, és nem terjed tovább a helyéről, kiszorítva az eredeti, fajgazdagabb növényzetet, az akác viszont igen. - Az akác gyökerében olyan baktériumok élnek, amelyek képesek megkötni a levegő nitrogéntartalmát. Emiatt idővel a talaj nitrogénben feldúsul, megváltozik a talaj tápanyagainak összetétele, ami az eredetileg ott élő növényfajok eltűnését okozza. Nézzünk csak körül egy akácosban: a bodzán (amely a nitrogénben gazdag talajt kedveli) és néhány igénytelen gyomnövényen kívül az akácfák alatt mást nemigen találunk. Emellett az akác lehulló levelei olyan anyagokat juttatnak a talajba, amelyek gátolják más növényfajok növekedését. Ezek miatt, ha az akác elkezd terjedni egy természetes állapotú élőhelyen (amely otthont ad számos ritka vagy védett, a pannon élővilágra jellemző növénynek és állatnak), akkor terjedésével párhuzamosan a biológiai változatosság drasztikus csökkenésével, vagyis a fajok folyamatos eltűnésével kell számolni.

Az akác ezért, főként a még természetes állapotú élőhelyek közelében, kifejezetten veszélyt jelent őshonos élővilágunkra. - De lássuk a pozitív oldalt is: az akác fája értékes tüzelő és faipari alapanyag, virágjából ízletes akácméz készül. Ezek olyan gazdasági tényezők, amelyek miatt az akácnak nyilvánvalóan helye van a magyar gazdaságban. Mi lenne hát az ésszerű megközelítés az akáccal kapcsolatban? Fontos szem előtt tartanunk, hogy az akác gazdasági haszonnövény, nem része a természetnek Magyarországon – ekként kell kezelni. Egy akácos valójában (a szó biológiai értelmében) nem erdő, hanem mezőgazdasági ültetvény. Az akácnak mint „magyar fának” hungarikummá minősítése – ahogyan ez a médiában már szóba is került – a hungarikum fogalmának erős hígítását, degradálását jelentené.

Gyakori félreértés, hogy az Európai Unió új szabályozásának célja „az akác kiirtása” Európából. Ez akkor sem lenne lehetséges, ha akarnánk, de a szabályozás nem is erről szól. Arról szól, hogy akadályozzuk meg az agresszíven terjedő élőlények (pl. az akác) további spontán térnyerését, így előzzük meg az ez által okozott további gazdasági és természetvédelmi károkat. Ültessék tehát az akácot mezőgazdasági művelésre szánt területeken, lehetőleg távol a természetes, védett vagy védendő területektől. Termesszék fájáért, nektárjáért és egyéb előnyeiért. Az ültetvény tulajdonosának ugyanakkor törvényi kötelezettséget kellene vállalnia arra, hogy az akácot nem engedi a területről terjedni, és ennek megakadályozására minden szükséges lépést megtesz.

Nincs okunk lemondani azokról az előnyökről, amelyeket egy idegen táji növény termesztése jelent közösségünk számára. Ám legalább ekkora figyelmet kell, hogy kapjanak az – európai szinten – még mindig egyedülállóan gazdag, de mára már oly sebezhetővé vált természeti értékeink, amelyeknek csodájára járnak Európából, és amelyekre joggal lehetünk büszkék. A mi felelősségünk, hogy ezt a pótolhatatlan kincset örökül tudjuk hagyni utódaink számára.

Dobos János - a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület vezetőségi tagja