Twitterezik a pápa!

Néhány nap múlva a pápa is jelen lesz a világ legelterjedtebb közösségi hálóján. Már elkészült a pápa fiókja, amelyet december 3-án, hétfőn mutatnak be a Vatikánban.

Antonio Spadaro, az olasz jezsuiták La Civiltà Cattolica című folyóiratának igazgatója, az új technológiák és a digitális kommunikáció szakértője a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: „A kommunikáció mai logikája szerint az értelmes üzeneteket, következésképpen a vallási üzeneteket is nem elegendő mindössze közzétenni, hanem azokat meg kell osztani másokkal.” Ezek az üzenetek tehát a közösségi hálók, mint a Facebook, a Twitter és annyi más oldal révén jutnak el egyre szélesebb közönséghez. A közösségi oldalak olyan helyekké váltak, ahol az emberek megosztják egymással gondolataikat, életük pillanatait. Már sok vallási vezető alkalmazza a Twittert. Ezért teljesen természetes, hogy a pápa is hamarosan elindítja 140 karakteres üzeneteit.

2012. december 3. lényegében kapcsolódik 1931. február 12-hez, amikor XI. Piusz pápa első rádióüzenetét intézte a világhoz a Vatikáni Rádión keresztül. Már XI. Piusz pápa is azt hirdette, hogy a technológiát az emberi kapcsolatok szolgálatába kell állítani, nem pusztán a propaganda céljaira kell felhasználni. A közösségi hálózatok a gondolatok, üzenetek egymással való megosztását szolgálják. Közismert, hogy a Twitteren megjelent üzenetekre lehet válaszolni, azokat lehet továbbítani, kommentálni. Ez az előnye XVI. Benedek pápa Twitteren való jelenlétének: lehetőséget jelent arra, hogy minél szélesebb körben hirdessük az evangéliumi üzenetet.

Antonio Spadaro jezsuita atya azt is kifejtette: helytelen megközelítése a kérdésnek, ha azt állítjuk, hogy az egyház azért van jelen a Twitteren, hogy kövesse a kor divatját. Éppen ellenkezőleg: az egyház az utóbbi évtizedekben, pontosan XI. Piusztól kezdődően megmutatta, hogy szoros kapcsolatban áll a kommunikációval. Emlékezzünk rá, hogy a 46. tömegkommunikációs napra küldött üzenetében XVI. Benedek pápa hangsúlyozta: a „szociális hálók” segíthetnek korunk emberének abban, hogy megtalálja a csend, az ima, a meditáció pillanatait, megossza másokkal Isten szavát. Világos tehát, hogy a keresztények jelenléte az interneten teljesen sajátos, nem pedig a divat követését szolgálja.

A tömegkommunikációs világnapra írt üzenetében a pápa, anélkül, hogy név szerint megemlítette volna a Twittert, utalt az üzenetek rövidségére is, amely gyakran nem haladja meg egy bibliai idézet hosszát. Ki lehet fejezni mély gondolatokat 140 karakterrel is. Ez tehát a twitterezés helyes olvasata: ápolnunk kell belső, lelki életünket. Ennek köszönhetően pontosan megfogalmazott, mélyen szántó üzeneteket tehetünk közzé, oszthatunk meg másokkal.

Ehhez szükség van arra, hogy jól kidolgozzuk a nyelvezetet. Egyfajta költői alkotómunkáról van szó, amely egybefűzi a bölcsességet és a pontosságot. Eszerint a vezérfonal szerint a szintetikus kifejezésmód nem csökkenti a gondolat mélységét. Erről tanúskodik az a jelenség, hogy a Twitteren nagy sikere van a verseknek, költeményeknek.

Sebesen zajló életünkben egyre jobban igényeljük a bölcs, magvas gondolatokat, amelyek elmélkedésre késztetnek, megszakítva frenetikus mindennapjaink ritmusát – nyilatkozta Antonio Spadaro.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

"MICSODA FENSÉGES ERKÖLCSÖK!"

„Bezzeg az én időmben!”- halljuk a bölcselkedést napról-napra az előttünk lévő generációktól. De vajon, hogyan is „tették a szépet” a lyányoknak a legények, és ők miként is fogadták a „szándékkal bíró” legények közeledésit?

Erre ad választ – talán a te érdeklődésedre is számot adó- egyperces olvasmány:

Udvarlás és Jegyesség- uszkve, száz esztendővel ezelőtt…

„Elég korán kezdik a fiúk és a leányok az érintkezést. A leányokat hamar viszik férjhez, már 16 éves korában kész eladó, 19 éves korában vén-nek mondják. A legények is korán nősülnek és a 16-18 éves legénynek már rendesen van választottja; ha pedig a maga gazdája, pl. árván marad, 18 éves korában már meg is házasodik.
Mégis leginkább a katonaság után nősülnek.

Már az aprólegénykék eljárnak esténként a lányos házhoz a napi munka után.
Egy ideig a szobában beszélget a legény meg a leány, azután a legény elköszön, a leány úgy tesz, mintha kikísérné. A konyhában aztán vagy a tornáczon, a kiskapuban megáll a legény és elkezd diskurálni a lánynyal, suttogva, mindenről, s arra igyekszik mindenik, hogy kiismerje a másikat.
A lány szülei egy szó nélkül hagyják ezt a kint való suttyogást, csak arra vigyáznak, hogy baj ne legyen, meg hogy jó választást tegyen a lány. Ezeknek az esti diskurálásoknak régente gyakran volt rosz következése, de ma már nagyon vigyáznak, még pedig a legények.

Végre a legények főleg oda járnak, a hová nagyon is lekötötték magukat, úgy hogy már borral is megkínálják őket. A leány egy legényt sem utasíthat el, mert abból roppant nagy sértés kerekedik, csak a viselkedésével mutathatja ki, hogy nincs kedvére a legény. A legény, ha tisztességes, nem szalad "olyan szekér után, a melyik nem veszi fel", a gazdag után, "a nyomós", módos után, hanem az olyan leányt választja, a ki "meggondolt szavú, dolgos; ha szegény is, többet ér az ilyen, mint a keztyűs gazdag." A szegény szülő nem igen avatkozik a fia választásába: "nem nekem vesz feleséget, magának!" A gazdag szüle annál jobban megnézi, kifélét, mifélét választ a gyereke.

Ha már a legény meg a leány jól összebarátkoztak, a legény megpendíti a leány előtt, hogy neki "szándékja vóna!"
Azután megbeszéli a dolgot a szüleivel s ha nincs semmi baj, vagy ő, vagy szülei fölkérik valamelyik rokonukat, ismerősüket násznagynak s ez vagy magában, vagy az apával elmegy megkérni a leány kezét. Jövetelük napja nem titok a leányos háznál, mert már "susogóba" járt egy öreg asszony, közös ismerősük, a ki kitudta, hogy hajlandók-e odaadni a leányt s ez elárulja, hogy "ez s ez napon becsületes vendégeket várjanak kigyelmetek."
Persze jól értik itt, kik lesznek azok a becsületes vagy "tisztességes" vendégek. De a legény még ennél is elébb kitudta magának, mit gondol a lány felőle, mert az utólsó estén, mikor találkoztak, almát adott neki. Ha azt a lány megette, akkor biztos, hogy szereti és hozzámegy. Ősi szokás ez, még Ázsiából hozták eleink s a török népeknél is szokásban van máig s azt tartják, hogy az alma megtermékenyíti az asszonyt.

Mikor megjelennek a becses vendégek, igen szívesen fogadják őket, pohár borral, harapnivalóval megkínálják s a násznagy előadja jövetelük czélját, a mire is a szülők megadják beleegyezésüket. Megbeszélik a kézfogó napját is, a mikor elébb elmennek a paphoz, jelentkezni, aztán egy kis vacsorára gyűlnek este a leányos háznál, a mikor vacsora végével kezet fognak egymással a leendő ifjú pár, s jegyet adnak egymásnak, még pedig a legény pénzt, a saját sorsához illően, a leány pedig pántlikát, fenntartván ezzel az ősi szokást, a mely még abban az időben kezdődött, mikor rabolta vagy vette magának a legény a feleséget.
Ha a jegyváltás után lemond a legény a leányról, ő visszaküldi a kendőt, de a leány megtartja a pénzt. Viszont, ha a leány hagyja cserben a legényt, ő küldi vissza a pénzt, s a legény a nála maradt kendővel őt csúffá teheti, ha más leányt vesz el, úgy, hogy piszkafára köti a kendőt s az utczán meghordozzák, besározzák s így hajtanak el a hűtlen leány háza előtt.”

/ Borovszky Samu - Magyarország vármegyéi és városai c. munkája alapján/