2009. március 6., péntek

A bársonyos fordulat vagy új reformáció?

A homoszexualitás kérdése kettészakíthatja az anglikán egyházat

Paul Elie, akinek vallási témájú írásai jelentek meg többek közt a New York Times, az Atlantic és a katolikus Commonweal lapjain, ezúttal The Atlantic hasábjain az anglikán felekezet állapotát taglalja, amelyet kettészakíthatnak a homoszexualitással kapcsolatos nézeteltérések.
Ebben a kérdésben nem új keletű a vita, de az ellentéteket kiélezte, hogy az anglikán egyház feje, Rowan Williams canterburyi érsek ellenezte a homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai V. Gene Robinson episzkopális lelkész kinevezését New Hampshire püspökévé, és nem hívta meg a püspökök tízévenként Canterburyben rendezett „csúcstalálkozójára", a prímás hivatalos londoni rezidenciájáról elnevezett Lambeth-konferenciára sem. Elie mégis bátornak látja a Williamset, mert párbeszédet kezdeményez a meleg papok elfogadásáról akkor, amikor az egész keresztény táborban viszály dúl emiatt: a presbiteriánusok és a kongregacionalisták pártolják a melegek egyenjogúsítását, az evangélikusok hevesen ellenzik, a Vatikán nem hajlandó változtatni a tanain, a mormonok népszavazással döntenének, Afrika keresztény vezetői pedig egyenesen Nyugatról importált veszedelemnek tartják a homoszexualitást.
Az anglikán közösség történetében nem ritka a válság: a Church of England VIII. Henrik dührohamából született a 16. században, megrázta a reformáció és a puritanizmus, a 19. században gyengítette az Oxfordi Mozgalom (amelynek hatására számos kiválósága katolizált), megsínylette a két világháborút, és Diana hercegnővel együtt mintha az anglikán egyházat is elhantolták volna. De amit Angliában elveszített, azt mindig ellensúlyozták a világ - a birodalom - más részein (például Afrikában, Indiában és Hongkongban) bekövetkezett változások. Ma a római és a görög ortodox egyház után a harmadik legnépesebb, 80 millió lelket számláló felekezet négyötöd része Anglia határain kívül él, míg az országban a vallásukat gyakorló muszlimok száma meghaladja a gyakorló anglikánokét.
Williamset 2002-ben választották Canterbury érsekévé. Ezt a tisztséget hagyományosan váltakozva tölti be az anglikán egyház két, anglokatolikus felső és evangélikus alsó ágának jelöltje. Az evangélikus George Carey helyébe az anglokatolikus Williams lépett, aki azonban egyesítette a két irányzat jellemzőit: walesi származású, presbiteriánusnak született, de az anglikán egyházat választotta, szocialistának vallotta magát, mégis teológiát tanult, majd tanított, méghozzá Cambridge-ben, hogy aztán visszatérjen Walesbe, mesterfokon elsajátítsa a welsh nyelvet, és végül a tartomány püspöke legyen. Ellentmondásos alak, egy személyben tudós és vezető, írásaiban is gyakran felbukkant az ellentmondásosság témája. 1989-ben - amikor világszerte felismerték, milyen óriási veszélyt jelent az AIDS - a Lesbian and Gay Christian Movement felkérésére előadást tartott (The Body's Grace), és a testi örömök szerzését, a másik számára fontossá válást kegyelmi állapotnak festette le, amelyet a homoszexuális emberektől sem lehet megtagadni, hiszen az ilyen kapcsolatban tanúsított hűség a hitbéli hűséggel rokon. Fogalmazásában is megtalálta a jellegzetesen anglikán, a tradicionális és a progresszív közötti „középutat" (via media).
Vagyis Elie szerint Williams érdeme, hogy bár nem „helyesli", hogy melegeket is pappá szenteljenek egyházában, a homoszexualitást mai életünk részének tekinti. Épp emiatt bírálják mindkét oldalról: a progresszív irányzatnak nem elég támogató, a tradicionálisnak pedig nem elég elutasító. Próbakőnek bizonyult Jeffrey John esete: Williams földijét és barátját readingi püspöknek jelölték, ő jóvá is hagyta a kinevezést, de visszakozott, amikor kampány indult a meleg püspök ellen. Ezzel Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érseket is meglepte, aki úgy véli, hogy amit az 1980-as években nem tehettek meg Afrikában (mert a melegek jogairól folytatott vita megbonthatta volna az apartheid elleni egységfrontot), annak épp itt az ideje, és a meleg püspökök is sokat várnak Williamstől.
A homoszexualitással szemben számos keresztény forrást idézhetünk: a Genezis szakaszait, Pál apostol leveleit, egyházi hagyományokat és szokásokat, a férfi és nő kapcsolatára és a házasság szentségére, a gyermeknemzésre vonatkozó tanításokat. Idővel azonban enyhült a szigor, ma már akadnak a tiltásnak ellenzői. A tradicionális irányzat képviselői viszont úgy vélik, hogy a „puhítás" hatására a keresztények a szexualitást is másként ítélik majd meg, és maga Benedek pápa figyelmeztetett arra, hogy ez nemcsak a házasság intézményét ingathatja meg, hanem az Isten képére teremtett ember természetét is eltorzíthatja.
Williams ebben a helyzetben kísérelte meg közelíteni az álláspontokat a Lambeth-konferencián. De a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött: liberálisok és konzervatívok, korábbi gyarmati területek és az Egyesült Államok, Anglia álltak szemben egymással az elmérgesedett „kultúrháborúkban", nehéznek tűnt értelmes vitára bírni őket. A prímás úgy véli, hogy tudósként bátrabban fogalmazhatott, egyházvezetőként azonban óvatosabbnak kell lennie, emiatt határozatlannak tartják. Épp ezért arra törekszik, hogy türelemre intse és egy asztalhoz ültesse a szembenállókat. A konferencia előtt az elszakadással fenyegetőző püspökök Jeruzsálemben tanácskoztak, miközben az angliai püspökök Yorkban jóváhagyták a nők pappá szentelését. A sajtó már-már elsiratta Williamset, egyházszakadást jósoltak.
De mi történt? Ez az egyház nagy nyilvánosság előtt döntött a jövőjéről, prímása nemhogy fékezni próbálta volna a folyamatot, hanem épp ellenkezőleg, igyekezett nyitottá tenni. Hiszen szerinte az egyház feladata, hogy feloldja az efféle konfliktusokat. A konferencián az egységről beszélt, elérte egy vitákat eldöntő fórum létrehozását, de egyházában továbbra sem lehet püspökké szentelni homoszexualitásukat nyíltan vállaló vagy regisztrált élettársi kapcsolatban élő papokat, és nem adja áldását az azonos neműek viszonyára sem. Hiába, nem következett be egyházszakadás, amit a sajtó Williams megfontolt stratégiájának tulajdonít. Úgy tűnik, Canterbury érseke még nem látja elérkezettnek az időt, hogy egyházában szabad utat kapjanak a melegek. Az egység megőrzésével mégis megmutatta a követendő irányt. Tavaly decemberben neotradicionális amerikai mozgalom alakult az Illinois állambeli Wheatonban. Bár a szakadár püspököknek számos támogatója akadt, éppen annyian elpártoltak tőlük, ráadásul a mozgalmukat máris belső viták gyengítik. A brit Guardian a Lambeth-konferenciát követően közölt néhány részletet Williams 2000-2001-es leveiből, amelyekben az érsek leírta, hogy az egyháznak változtatni kellene a melegek házasságával kapcsolatos álláspontján. Anglia prímása a konferencián nem tette meg a döntő lépést, nem foglalt állást, de nyitva hagyta a változás lehetőségét - ami azt sugallja, hogy helyesli egyháza fokozatos megnyitását a melegek előtt.

http://www.theatlantic.com/doc/200903/archbishop-canterbury