A homoszexualitás kérdése kettészakíthatja az anglikán egyházat
Paul Elie, akinek vallási témájú írásai jelentek meg többek közt a New York Times, az Atlantic és a katolikus Commonweal lapjain, ezúttal The Atlantic hasábjain az anglikán felekezet állapotát taglalja, amelyet kettészakíthatnak a homoszexualitással kapcsolatos nézeteltérések.
Ebben
a kérdésben nem új keletű a vita, de az ellentéteket kiélezte, hogy az
anglikán egyház feje, Rowan Williams canterburyi érsek ellenezte a
homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai V. Gene Robinson
episzkopális lelkész kinevezését New Hampshire püspökévé, és nem hívta
meg a püspökök tízévenként Canterburyben rendezett
„csúcstalálkozójára", a prímás hivatalos londoni rezidenciájáról
elnevezett Lambeth-konferenciára sem. Elie mégis bátornak látja a
Williamset, mert párbeszédet kezdeményez a meleg papok elfogadásáról
akkor, amikor az egész keresztény táborban viszály dúl emiatt: a
presbiteriánusok és a kongregacionalisták pártolják a melegek
egyenjogúsítását, az evangélikusok hevesen ellenzik, a Vatikán nem
hajlandó változtatni a tanain, a mormonok népszavazással döntenének,
Afrika keresztény vezetői pedig egyenesen Nyugatról importált
veszedelemnek tartják a homoszexualitást.
Az anglikán közösség
történetében nem ritka a válság: a Church of England VIII. Henrik
dührohamából született a 16. században, megrázta a reformáció és a
puritanizmus, a 19. században gyengítette az Oxfordi Mozgalom (amelynek
hatására számos kiválósága katolizált), megsínylette a két
világháborút, és Diana hercegnővel együtt mintha az anglikán egyházat
is elhantolták volna. De amit Angliában elveszített, azt mindig
ellensúlyozták a világ - a birodalom - más részein (például Afrikában,
Indiában és Hongkongban) bekövetkezett változások. Ma a római és a
görög ortodox egyház után a harmadik legnépesebb, 80 millió lelket
számláló felekezet négyötöd része Anglia határain kívül él, míg az
országban a vallásukat gyakorló muszlimok száma meghaladja a gyakorló
anglikánokét.
Williamset 2002-ben választották Canterbury
érsekévé. Ezt a tisztséget hagyományosan váltakozva tölti be az
anglikán egyház két, anglokatolikus felső és evangélikus alsó ágának
jelöltje. Az evangélikus George Carey helyébe az anglokatolikus
Williams lépett, aki azonban egyesítette a két irányzat jellemzőit:
walesi származású, presbiteriánusnak született, de az anglikán egyházat
választotta, szocialistának vallotta magát, mégis teológiát tanult,
majd tanított, méghozzá Cambridge-ben, hogy aztán visszatérjen Walesbe,
mesterfokon elsajátítsa a welsh nyelvet, és végül a tartomány püspöke
legyen. Ellentmondásos alak, egy személyben tudós és vezető, írásaiban
is gyakran felbukkant az ellentmondásosság témája. 1989-ben - amikor
világszerte felismerték, milyen óriási veszélyt jelent az AIDS - a
Lesbian and Gay Christian Movement felkérésére előadást tartott (The Body's Grace),
és a testi örömök szerzését, a másik számára fontossá válást kegyelmi
állapotnak festette le, amelyet a homoszexuális emberektől sem lehet
megtagadni, hiszen az ilyen kapcsolatban tanúsított hűség a hitbéli
hűséggel rokon. Fogalmazásában is megtalálta a jellegzetesen anglikán,
a tradicionális és a progresszív közötti „középutat" (via media).
Vagyis
Elie szerint Williams érdeme, hogy bár nem „helyesli", hogy melegeket
is pappá szenteljenek egyházában, a homoszexualitást mai életünk
részének tekinti. Épp emiatt bírálják mindkét oldalról: a progresszív
irányzatnak nem elég támogató, a tradicionálisnak pedig nem elég
elutasító. Próbakőnek bizonyult Jeffrey John esete: Williams földijét
és barátját readingi püspöknek jelölték, ő jóvá is hagyta a kinevezést,
de visszakozott, amikor kampány indult a meleg püspök ellen. Ezzel
Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érseket is meglepte, aki úgy
véli, hogy amit az 1980-as években nem tehettek meg Afrikában (mert a
melegek jogairól folytatott vita megbonthatta volna az apartheid elleni
egységfrontot), annak épp itt az ideje, és a meleg püspökök is sokat
várnak Williamstől.
A homoszexualitással szemben számos
keresztény forrást idézhetünk: a Genezis szakaszait, Pál apostol
leveleit, egyházi hagyományokat és szokásokat, a férfi és nő
kapcsolatára és a házasság szentségére, a gyermeknemzésre vonatkozó
tanításokat. Idővel azonban enyhült a szigor, ma már akadnak a
tiltásnak ellenzői. A tradicionális irányzat képviselői viszont úgy
vélik, hogy a „puhítás" hatására a keresztények a szexualitást is
másként ítélik majd meg, és maga Benedek pápa figyelmeztetett arra,
hogy ez nemcsak a házasság intézményét ingathatja meg, hanem az Isten
képére teremtett ember természetét is eltorzíthatja.
Williams
ebben a helyzetben kísérelte meg közelíteni az álláspontokat a
Lambeth-konferencián. De a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött:
liberálisok és konzervatívok, korábbi gyarmati területek és az Egyesült
Államok, Anglia álltak szemben egymással az elmérgesedett
„kultúrháborúkban", nehéznek tűnt értelmes vitára bírni őket. A prímás
úgy véli, hogy tudósként bátrabban fogalmazhatott, egyházvezetőként
azonban óvatosabbnak kell lennie, emiatt határozatlannak tartják. Épp
ezért arra törekszik, hogy türelemre intse és egy asztalhoz ültesse a
szembenállókat. A konferencia előtt az elszakadással fenyegetőző
püspökök Jeruzsálemben tanácskoztak, miközben az angliai püspökök
Yorkban jóváhagyták a nők pappá szentelését. A sajtó már-már elsiratta
Williamset, egyházszakadást jósoltak.
De mi történt? Ez az egyház
nagy nyilvánosság előtt döntött a jövőjéről, prímása nemhogy fékezni
próbálta volna a folyamatot, hanem épp ellenkezőleg, igyekezett
nyitottá tenni. Hiszen szerinte az egyház feladata, hogy feloldja az
efféle konfliktusokat. A konferencián az egységről beszélt, elérte egy
vitákat eldöntő fórum létrehozását, de egyházában továbbra sem lehet
püspökké szentelni homoszexualitásukat nyíltan vállaló vagy regisztrált
élettársi kapcsolatban élő papokat, és nem adja áldását az azonos
neműek viszonyára sem. Hiába, nem következett be egyházszakadás, amit a
sajtó Williams megfontolt stratégiájának tulajdonít. Úgy tűnik,
Canterbury érseke még nem látja elérkezettnek az időt, hogy egyházában
szabad utat kapjanak a melegek. Az egység megőrzésével mégis megmutatta
a követendő irányt. Tavaly decemberben neotradicionális amerikai
mozgalom alakult az Illinois állambeli Wheatonban. Bár a szakadár
püspököknek számos támogatója akadt, éppen annyian elpártoltak tőlük,
ráadásul a mozgalmukat máris belső viták gyengítik. A brit Guardian
a Lambeth-konferenciát követően közölt néhány részletet Williams
2000-2001-es leveiből, amelyekben az érsek leírta, hogy az egyháznak
változtatni kellene a melegek házasságával kapcsolatos álláspontján.
Anglia prímása a konferencián nem tette meg a döntő lépést, nem foglalt
állást, de nyitva hagyta a változás lehetőségét - ami azt sugallja,
hogy helyesli egyháza fokozatos megnyitását a melegek előtt.
http://www.theatlantic.com/