2013.03.19
Mennyei Atya: Az alázatosság a mindennapi életben
Mennyei Atya: Drága, Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és ma Én tanítalak benneteket. Az alázatosságról lesz
szó, az erények erényéről, mely az életszentség alapköve. Csak az
alázatosak juthatnak be a Mennyországba. Arról fogok beszélni, hogy
életetek mindennapjaiban hogyan kell megnyilvánulnia ennek a fontos
erénynek.
Egy
példával kezdem, melyet az életből merítettem. Van egy imacsoport,
nyolc buzgó rózsafüzéres asszonyból áll. Ők nemcsak a szóbeli imákat
ismételgetik, hanem minden alkalommal saját szavaikkal, szívük mélyéből
is szólnak Hozzánk. Egyikük, Erzsike ott a templomban az Oltáriszentség
előtt folyton hangoztatja: Uram, én csak egy porszem vagyok, méltatlan
arra, hogy rám tekints, hogy meghallgass. Én, utolsó féreg, a
legnyomorultabb bűnös, egyenesen a kárhozatot érdemlem. Viszont mikor
arról van szó, hogy az imakönyvből mit énekeljenek, és a csoportvezető
kiválaszt egy szép éneket, így szól: „Én ezt nem ismerem. Ha nem
választotok másikat, csak énekeljétek!” Ezután sértődötten összecsomagol
és elviharzik. A többiek ámulva összenéznek. Még arra se marad idejük,
hogy Erzsike kiengesztelésére egy másik éneket válasszanak, mert addigra
eltűnt. Ez a gyermekem hiába mondogatja „porszem vagyok, a legutolsó…”,
ha önzésével ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Az alázatosság
elsősorban nem szavakban mutatkozik meg, hanem a cselekedetekben.
Gyermekeim, az alázatos ember valóban semmisége tudatában él.
Belátja, hogy egyetlen olyan érdem nincs benne, amely arra jogosítaná,
hogy tartsa magát valaminek. Hiszen minden egyes jótulajdonságot a
Szentlélek Isten ültetett bele. Viszont, ami rossz van benne: a
gyarlóság, a bűn, a gyengeség, a nyomorúság – az az övé. Továbbá az
igazán alázatos ember arra gondol, hogy nincs az a legnagyobb bűn,
gonosztett, amit ő el ne követhetne. Egyedül csak az Én kegyelmemnek
köszönheti, hogy segítségemmel ideáig nem esett bele. Szent
Ágoston szerint, „nincs bűn a világon, amit ember elkövetett, hogy egy
másik ember el ne követhetné, ha a kéz, amely az embert teremtette,
megszűnnék őt támogatni.”
Erre
is mondok egy példát. Élt egy asszony, Ágnes, aki azóta öreg korában
már meghalt. Úgy teltek az évtizedek felette, hogy sosem vétett a VI.
parancs, a tisztaság ellen. Szűzen ment férjhez, és férjét sohasem
csalta meg. Szentmisére járó jó keresztény volt, kezdett erre büszke
lenni. Egy engesztelő közösségben megismerkedett, mint 42 éves 2
gyermekes családanya, egy hasonló korú leánnyal. Összejártak, és mély
lelki kapcsolat alakult ki közöttük. Együtt imádkoztak és zarándokutakra
jártak. A túlzásba vitt ragaszkodás, egymás bálványozása a
legocsmányabb bűnbe torkolt, a fajtalankodásba. De Én, végtelen
szeretetemben és irgalmamban beleszóltam az életükbe. Ágnes hamarosan
kiismerte leszbikus hajlamú barátnőjének egyre önzőbb természetét.
Egészen ki akarta sajátítani őt magának. Őrülten féltékeny volt férjére
és két kislányára. Minden dologban az ő akaratának kellett
érvényesülnie. Ágnesnek kezdett terhessé válni és mardosta a bűnbánat.
Szakítani akart. Rettegett attól, hogy férje és gyermekei megtudják ezt a
bűnös helyzetet. Ekkor léptem Én közbe. Ágnes idegei felmondták a
szolgálatot és idegösszeroppanással kórházba került. Barátnőjének így
már nem kellett, betegen. Elhagyta, és más nő után nézett. Ágnes, ahogy
gyógyultan elhagyta a kórházat elment a szentmisére és sírva, zokogva
meggyónt, megáldozott. Gondoskodtam róla, hogy ezt a szégyenteljes
megbánt bűnt levezekelhesse. Egy hideg téli napon elcsúszott a jeges
utcán, és eltörte az egyik lábát. Hosszú ágyhozkötözöttsége alatt volt
ideje saját lelkéért és másokért imádkozni és fájdalmait felajánlani.
Megtanulta, hogy egyetlen erényére se lehet büszke, mert gyengeségében
bármikor elveszítheti.
Gyermekeim, a valóban alázatos emberben kell, hogy legyen istenfélelem és egy bizonytalanságérzet
saját lelke felől. A mélyen hívő ember sohasem érzi magát egészen
tisztának, tökéletesnek, csak a szentgyónás és szentáldozás után végzett
teljes búcsú elnyerésével. De csak addig, amíg nem jön egy újabb
kísértés és bűn. Nem lehet biztos abban, hogy elnyeri-e az örök életet,
vagy akár elkárhozik. Abban meg különösen bizonytalan a buzgó
keresztény, hogy halála után elkerüli-e a tisztítótüzet vagy még oda
kerül vezekelni. Kicsinyeim, örüljetek ennek a bizonytalanságnak, mert
Én adom, azért, hogy alázatosságban tartson benneteket. Eszközöm, Éva
egyik testvérével a Nagyfigyelmeztetésről beszélt, és arról, hogy lelkét
meg kell előtte tisztítani, hogy felkészülve tudja várni a Szentlelket.
Ő így válaszolt: „Én jó ember vagyok. Mindenkinek segítettem, aki
rászorult. Emlékezz, rajtad is. Nem gyilkolok, nem lopok, nem csalom meg
a feleségemet. Nincs semmi bűnöm.” Ó, mennyire téved! Bioenergetikai
gépeket gyárt, aurával foglalkozik és nem szentségi házasságban él már
45 éve. Ő, aki félhetne Jézus ítélőszéke előtt megjelenni, teljes
biztonságban érzi magát. Sajnos teremtményeim 80-90 %-a így gondolkodik.
Drága,
Engesztelő Gyermekeim! Csak akkor hihetitek el, hogy igazán alázatosak
vagytok, ha tapasztaljátok magatokban a szelídséget, a türelmet, az
engedelmességet és az önmegtagadások cselekedeteit. Csak ha le tudtok
mondani saját érzelmeitekről és saját véleményetekről, ez irtja ki
belőletek a helytelen önszeretetet, mely táptalaja a kevélységnek.
Nézzük sorba ezeket a kialakítani valókat az alázat érdekében. Itt van
pl. a szelídség. A
goromba, kiabáló, veszekedő viselkedés nem csupán rossz modor, hanem
kevélység, gőg. Az ilyen ember azért durva a környezetéhez, mert
különbnek tartja magát náluk. Legyetek mindig szelídek, kedvesek,
győzzétek le indulataitokat. Ha ez sikerül, építitek magatokban az
alázatot. A másik a türelem.
Ha családtagjaitok, munkatársaitok, szomszédaitok, ismerőseitek
másságát, gyengeségét és hibáit képesek vagytok tolerálni, ha tudjátok a
fájdalmakat, a szenvedéseket tűrni, akkor jó úton jártok. A harmadik
bizonyítéka alázatotoknak az engedelmesség.
A gőgös, kevély, öntelt ember képtelen engedelmeskedni, mert önmagát
mindenkinél jobbnak tartja. Vizsgáljátok meg magatokat, mennyire tudtok
engedelmeskedni az Én Tízparancsolatomnak! Meg tudjátok-e állni, hogy
senkiről ne mondjatok rosszat? Mindig csak igazat mondotok? Isten nevét
nem ejtitek ki feleslegesen? Tényleg első vagyok a szívetekben?
Vigyáztok-e gondolataitok tisztaságára? Azután tudtok-e engedelmeskedni
felebarátaitoknak, családtagjaitoknak, lelki testvéreiteknek,
feletteseiteknek? Ha igen, akkor növekszik bennetek az alázat.
Utolsóként említem az alázat próbái közül az önmegtagadó cselekedeteket.
Ilyen például: vendégségben a legkényelmetlenebb széket választani, a
legkisebb húst kivenni a tálról, a zarándokbuszon a leghátsó és
legrázósabb helyre ülni, nyári hőségben az utca napos oldalán menni,
buszon felszálláskor másokat előreengedni, meghallgatni a panaszkodókat,
akkor is, ha fáradt vagy stb. Ha mindezt megteszitek, akkor Én, Atyátok
meglátom lelketekben az alázatot, mint ragyogó drágagyöngyöt, mely
belépő a Mennyországba.
Drága
Gyermekeim! Most misztikus dolog következik, amit csak Én, a ti Mennyei
Atyátok, látok. Itt állok előttetek, miután elmondtam tanításomat.
Hosszú, hófehér ruha van rajtam, isteni dicsőségem sugarait ontom rátok.
E pillanatban az a kívánságom, hogy váljatok kicsi, kétéves
gyermekekké. Már meg is történt. Ott ülök a széken, oly csöppek vagytok,
hogy lábatok le se ér. Csupa mosolygós, szép kislány és kisfiú. Ezzel
azt akarom érzékeltetni veletek, hogy lelketekben legyetek egészen
kicsinyek. Az alázatos ember a legkisebbnek képzeli magát. Az
következik, hogy Én, Égi Atyátok itt az asztal előtt leguggolok, kitárom
karjaimat, és mosolyogva kérdezem: „Ki szeret engem?” Erre ti nagy
igyekezettel leszálltok a székről, és szinte egymással versenyezve ide
szaladtok Hozzám. Átöleltek, ahol értek, szakállamat simogatjátok,
arcomat csókolgatjátok és kedves, szerető szavakat suttogtok a fülembe.
Felállok és a Mennyből a mennyezeten át egy szép, magas fehérruhás
fényes angyal repül ide mellém. Az Én ajándékomat fogja a kezében. Egy
doboz, díszes világoskék csomagolópapírban, széles aranyszalaggal
átkötve. Eszközöm, Évám felé fordulok, és ezt mondom: „Bontsd ki, légy
szíves!” Egy fénylő mennyei nagy ékszerdoboz van benne. Éva felnyitja a
tetejét, lehajol és megmutatja nektek. Annyi fehér kagyló van benne,
ahányan vagytok. A nyitott dobozt átadja az angyalnak. Felétek fordulva
így szólok hozzátok: „Drága Kicsinyeim, akik itt tolongtok kíváncsian
Körülöttem! Mindegyiketeknek hoztam egy ajándékot. Ezeket a kagylókat
angyalaim a trónom előtti üvegtengerből halászták ki, és mindegyikben
más színű igazgyöngy van. Opálos fényű, különböző színű gyöngyök. Az
angyal Felém nyújtja az ékszerdobozt, Én pedig boldogan osztogatom a
kagylókat. Most, hogy mindnyájan megkaptátok, feszegessétek szét a
kagylók héját és vegyétek ki belőle a pici gyöngyöt. Tudjátok mit jelent
ez? Az alázatot.
Helyezzétek a lelketekbe. Ez az igazgyöngy, a ti alázatotok. Ahogy telik
az idő és gyakoroljátok magatokban az erényeket, ez az igazgyöngy
mindig fényesebb és nagyobb lesz bennetek. Mikor majd hazaszólítalak
titeket, visszakérem tőletek ezt a kis ajándékot. Akinek ez a gyöngye
legnagyobb és legfényesebb lesz, az kapja meg Tőlem a legnagyobb mennyei
dicsőséget. És mindenki annak arányában részesül a dicsőségből,
amekkorára növelte magában az alázatot. Még mindig kicsinyek vagytok.
Egymásután ölbe veszlek benneteket, és homlokotokra egy Atyai
szeretetcsókot lehelek, majd a helyetekre küldelek. Máris úgy ültök a
széketeken, mint felnőttek.
Köszönöm,
hogy végighallgattátok tanításomat és nagy atyai szeretetemben
megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK
2013.04.02
Szentlélek: Az alázatosság a mindennapi életben II.
Szentlélek: Drága
Gyermekeim! Ma is az alázatosságról lesz szó, az egyik legfontosabb
erényről, az életszentség alapjáról. Örömmel hallgatom, mikor így
fohászkodtok: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a te
Szíved szerint.” Mélységes alázatát már fogantatása előtt bizonyította
azzal, hogy vállalta az emberré-válást, a megtestesülést. Hatalmas,
fényes Istenségből, Mindenhatóságából átváltozott egy kicsiny, gyenge
emberré. A Mennyország gazdagsága, ragyogó pompája után elfogadta az
alacsonyabbrendű földi életet, a szegénységet, a fáradságot, az
igazságtalan ítélkezéseket, a kínszenvedést és a kínhalált. Szerényen,
ellenkezés nélkül tűrte a hamis tanuk rágalmait, Pilátus ostorozásra
ítélését. Engedelmesen hagyta, hogy a töviskoronázás alatt gúnyt űzzenek
belőle. Nem futott el a nehéz kereszt hordozása elől, hanem
felvonszolta a Golgota tetejére. Mikor durván rálökték a fekvő
keresztre, alázatosan megcsókolta és átölelte a fát, melyre majd
rászögezik. Ezzel az irántunk, a megváltandó gyermekei iránt érzett
szeretetét fejezte ki. Hálával gondoljatok az Ő kimondhatatlanul nagy és
szelíden viselt fájdalmaira.
Tanuljatok
tőle alázatot, amely erényben Ő utolérhetetlen. Most is, mint múlt
héten a Mennyei Atya, Én is adok nektek néhány tanácsot az alázatosság
mindennapi gyakorlására. A beszéd
az egyik terület, melyben megmutatkozik, hol tart ebben az illető. Erre
kiemelek nektek egy példát az életből. Juliska társaságban szeretné
megünnepelni 60. születésnapját. Férjével szépen megterítették az ünnepi
asztalt és várták a vendégeket: húgát, Irénkét a férjével és bátyját
Pistát a feleségével. Először Pistáék érkeztek, helyet foglaltak a
halban és kellemesen, vidáman társalogtak. Hamarosan megjött a másik
házaspár. Irénke harsogó, kitörő lelkesedéssel ölelte át a többieket.
Bedobta magát a legkényelmesebb fotelba és elkezdett beszélni. Hosszasan
ecsetelte, hogy csak pár napja gyógyult ki az influenzából és milyen
sokat szenvedett vele. Elújságolta, hogy unokájuk egyedül lett kitűnő az
osztályban. Felháborodva mesélte, hogy menye milyen hallgatag,
kedvtelen, barátságtalan vele. Férje, Zoli meg se tudott szólalni
mellette, pedig neki is lett volna mondanivalója. A többiek is csak
ültek, megfagyott a levegő körülöttük. Zoli végül is felemelte a hangját
és így szólt: Irénkém! Most már elég volt, engedj minket is szóhoz
jutni. Szeretnénk felköszönteni Juliskát. Drága Gyermekeim! Akiből ömlik
a szó és mindenkit lehengerelve uralja szavaival a társaságot, abból
hiányzik az alázat. De Irénkében az is kifogásolható, hogy folyton
önmagáról beszél, henceg és panaszkodik. Ott ülnek még öten körülötte,
de egyáltalán nem érdekli, hogy mi van velük. Az igazán alázatos ember
társaságban csendesen viselkedik, és csak akkor szól szerényen,
egyszerűen és röviden, amikor kell. Ha nem hallgatják meg, akár
lekicsinylésből, akár bármilyen más okból, nem érzékenykedik, és békével
viseli a megaláztatást. Csak akkor beszél saját magáról, ha oka van rá.
Nem dicséri önmagát, hogy ezáltal elismerjék, tiszteljék.
Nemcsak a bőbeszédűség mutatja az alázat hiányát, hanem a csipkelődő, gúnyolódó beszéd.
Mindenki tudja az irodában, hogy Andreát bántja a súlyfeleslege. A
mellette dolgozó Kata hangosan megjegyzi: Milyen jól nézel ki! Mintha
híztál volna egy kicsit. Szegény kis asszony piros lesz a szégyentől és
hallgat. Bizonyára, Gyermekeim, ti is találkoztatok már másokat
megszégyenítő, magukat eredetinek tartó emberekkel, akik a többieken
élesítik a nyelvüket, akik humorosnak akarják magukat feltüntetni,
miközben áldozatuk tekintélyét megcsorbítják. Az ilyenek felelni fognak
önteltségükért.
Az az ember sem alázatos, akinek beszédje tele van ítélkezéssel.
Őrizkedjetek más tetteinek megítélésétől. Ha valakit szidnak előttetek,
próbáljátok az illetőt védelmetekbe venni és azt emlegetni, ami benne
jó. Ha pedig nyilvánvaló a rossz, amit elkövetett, igyekezzetek
kisebbíteni a bűnét, meggondolatlanságnak, hirtelenségnek betudni.
Mondjátok az ítélkezőnek, hogy bízza Istenre, Ő majd megítéli. Tehát az
alázatos ember óvakodik mások megítélésétől, de annál inkább szigorú önmagához.
Ti is, Gyermekeim, legyetek magatok vádolói, szigorú bírái
tetteiteknek, hiszen ott lapul a sok hiba bennetek és követelődzik az
önszeretetetek. Nehogy új járjatok, ahogy a Szentírásban olvasható: hogy
mások szemében a szálkát is meglátod, de a magadéban a gerendát sem.
Mint a 86 éves Mariska néni, aki már egy órája áll a kapuban és szapulja
az ismerősének a szemközti házban lakó 16 éves Zsófikát, aki diszkóba
jár, és hol egyik, hol másik fiú kíséri haza. Már eszébe se jut, hogy ő
valamikor fiatal korában kicsapongó asszony hírében állt. A háború alatt
orosz katonák szeretője volt, akik hálából elhalmozták rablott
ékszerekkel és élelmiszerrel, ruhaneművel. Odavezette a katonákat a
gazdagok házaihoz, elárulta őket. Kinek nagyobb a bűne? A szomszéd
diszkózó Zsófikának, vagy Mariska néninek? Már erősen közeledik számára a
különítélet, ahol az örök bíró keményen felelősségre vonja majd.
Az, aki alázatos, vigyázni szokott arra, hogy jelentéktelen dolgokban ne ellenkezzen
azzal, akivel beszélget. Kerülje a veszekedésre az alkalmat. Inkább
szerényen enged a másiknak. Viszont ha az igazságot kell megvédeni,
bátran teszi azt, de harag és gúnyolódás nélkül. Sajnos vannak
rosszindulatú, piszkálódó emberek, akik igazságtalanul sértegetnek,
szidnak benneteket. Legtöbbször hitetek, vallásosságotok, Isten-
szeretetetek miatt, hogy elkeserítsenek titeket. Engesztelő
magatartásotokat túlzásnak, rögeszmének tartják, szentfazéknak neveznek.
Azt mondják, minek csúsztok, másztok a templomba és zarándokhelyekre,
hiszen Istennek nagyobb a gondja, mint hogy veletek törődjön. Ezt az
igaz, tiszta engesztelést szektának nevezik. Csúfolnak, hogy ide jártok.
Ha ezek bármilyen mély sebet is okoznak nektek sértő szavaikkal, legyen erőtök a nyugalom határain belül maradni.
Ne gondoljatok rájuk bosszúvággyal, hanem bocsássatok meg nekik
szívből. Higgyétek el, ez a legjobb módszer arra, hogy Isten eltörölje
az Ellene elkövetett bűneiteket. Mindig arra kell gondolni, hogy
rosszakaróitokat az Én ellenségem és démonai piszkálják fel ellenetek.
Imádkozzatok értük, hogy kiszabaduljanak a Sátán bilincséből. Akkor
vagytok igazán alázatosak, ha bántóitokkal kapcsolatban képesek vagytok
így gondolkozni. De a megbocsátásnak valóságosnak kell lenni.
Ferinek volt egy csinos mennyasszonya, de Laci elcsábította és elvette
felségül. Nagy volt a harag, körülbelül 10 évig nem szóltak egymáshoz.
Azután látszólag kibékültek, és köszönő viszonyban vannak. Azóta eltelt
50 év. Nem rég megkérdezte Ferit a felesége, hogy miért haragszik még
mindig Lacira, hiszen fiatal korukban olyan jó barátok voltak. Feri
csodálkozva így szólt: Isten őrizzen, hogy haragudjak rá, csak nem
szeretek a közelében lenni. Semmi közöm hozzá. Sajnos e két férfi
ellenszenve a kevélységből fakad, azért nem tudnak igazán kibékülni,
mert gőgösek. Az ilyenek hiába mondogatják, hogy nincs bennem harag,
gyűlölet. Míg le nem győzik ezt az ellenszenvet az alázattal, nem
juthatnak be a Mennyországba.
Drága
Gyermekeim! Veletek vagyunk mind a négyen. Nyitva van a mennyezet,
megnyílik az ég és Mennyei Atyátok dicsősége fényét árasztja rátok. Az
egész terem veletek együtt ragyog a fényben. E fénysugárban lassan,
méltóságteljesen leereszkedik egy hatalmas, hófehér, ragyogó Szentostya.
Én, a Szentlélek Isten eszközöm mellől, ahol eddig is beszéltem,
figyelem, mi történik. Az Eucharisztián egy kétszárnyú ajtó jeleneik
meg, kitárul és kilép belőle Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök. Ezután az
Oltáriszentség eltűnik. Jézus gyönyörű szép. Körvonala feloldódik a
körülötte lévő nagy fényben. Mennyei Édesanyátok is itt van, Tőlem
jobbra. Kezében tartja Szent Szívét, melyen szeretetlángja lobog.
Először Jézus nyitja meg ajkait és szeretetteljes, elbűvölő mosolyával
így szól hozzátok:
„Drága
Engesztelő Gyermekeim! Lángoló Szent Szívem isteni szeretetével
köszöntelek benneteket. Tanuljatok Tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos
szívű! Ha most Velem jöttök, megmutatom nektek, milyen az igazi alázat.
Szükségem van rátok, kísérjétek el. Egy kórház női kórtermébe nyitunk
be. Az egyik ágyban fekszik egy 70 éves nő. Nagy beteg. 2 éve
gyomorrákos. Áttételei vannak a májában, veséjében, beleiben. Iszonyú
fájdalmakban haldoklik. Nincs egyedül, mellette ül egy pap és gyóntatja.
Bűnbánatában hullik a könnye. Vádolja magát, sorolja bűneit, még a
kicsi hibáit is halálos bűnnek érzi. Gyónás közben Hozzám könyörög, hogy
legyek irgalmas hozzá és engedjem be a tisztítótűzbe. A feloldozáskor
már megengedem neki, hogy ne pap fiamat, hanem Engem lásson.
Boldogságában nem is érzi a fájdalmakat és ezt mondja Nekem: „Sajnálom,
hogy nem tudtalak eléggé szeretni. Meg tudsz bocsátani nekem? Hadd
kapcsoljam hozzá hatalmas kínszenvedésedhez e csekély fájdalmakat, amit
betegségem miatt elszenvedek. Így akarom felajánlani a Mennyei Atyának a
szegény hitetlen, közömbös és megátalkodott lelkekért.” Válaszolok
neki: „Tisztaszívű Gyermekem, feloldozlak minden bűnöd alól. Alázatod,
mellyel szenvedésedet hordozod, megrendítette Szent Szívemet. Fogadd ezt
az útravalót” Nyelvére helyezem Szent Testemet és Véremet. Ebben a
pillanatban lelke elhagyja testét, Édesanyám és Én szívünkre öleljük és
átadjuk őrangyalának, aki azonnal elindul vele a Menny felé. Ezt a
kedves, alázatos lelket, drága Gyermekeim, énekszóval kísérjük a
Mennyországba vezető úton. Nyissátok ki a Hozsannát a 154. éneknél:
„Jézusomnak Szívén…”
Újra
Én szólok hozzátok, Kicsinyeim, Én a Szentlélek Isten. Kinyújtom
tenyeremet felétek: sok kicsi, arany színű mag csillog benne. Tárjátok
ki szívetek ajtaját, mert körbemegyek és mindannyiótoknak a szívébe
elültetek egy ilyen csöpp magot. Öntözgessétek sok jócselekedettel,
szelídséggel, önmegtagadással, felajánlott szenvedésekkel, hadd hajtson
ki, hadd szökkenjen szárba, szép lombos fává terebélyesedjen és hozza az
alázat édes zamatos gyümölcseit.
Köszönöm,
hogy türelmesen végighallgattátok tanításomat. Megáldalak titeket a
szelídség és alázat lelkületével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében.
ÉGI ÜZENETEK
2013.04.09
Jézus: Az alázatosság a mindennapi életben III.
Jézus: Drága
engesztelő Gyermekeim! Hogy az alázatosság az erények királya, az is
utal rá, hogy már harmadszor beszélünk róla. Csak akkor juthattok be az
Örök életbe, ha sikerül levetni magatokról a gőg, az önteltség és
kevélység legutolsó maradványait is.
Hogy ki az alázatos és ki öntelt, azt sok mindenből le lehet mérni. Például abból, hogyan viseli a lelki bánatot.
Van
egy idős leány, 75 éves. Ildikónak hívják. Nagyon szép fiatal leány
volt, derékig érő, hosszú, göndör szőke haja, ragyogó nagy kék szemei,
csinos alakja felhívta magára a férfiak figyelmét. Özvegy édesanyja
egyetlen, elkényeztetett gyermeke volt. Megszokta, hogy mindig az ő
akarata érvényesül. Öntelt, gőgös viselkedése miatt párkapcsolatai
rövidéletűek voltak, senki nem akarta feleségül venni. Teltek az
évtizedek, egyre magányosabbá és elkeseredettebbé vált. A szomszédaival
állandó haragban van. Még egy barátnője sincs. Egy fiatalkori főiskolás
társnője fel szokta hívni. Állandóan panaszkodik neki. Ha ilyenkor a hit
erejével próbálja vigasztalni, gorombán helyreutasítja, hogy nincs is
Isten és túlvilág, ne zaklassa ostobaságokkal. A gonosz szegény Ildikó
szíve köré gőgből és kevélységből egy kemény, fekete burkot képezett,
mely egészen elzárta mindenkitől és keserűvé tette. A magány és a
másoktól kapott lelki sebek számára elviselhetetlenek, mert nincs benne
egy szikra alázat sem.
Az
a hajdani csoporttárs, aki néha vigasztalni próbálja szeretetével,
Rózsa, aki szintén leány maradt. Őt nem fogja el a kétségbeesés, nem
érzi magányosnak magát. Neki is van bánata. Unokahúga, szemefénye
külföldre költözött egy házasemberrel, aki itt hagyta miatta két
gyermekét és feleségét. Sokat imádkozik érte, félti lelkét, de hatalmas
gyermeki ráhagyatkozással bízik Bennem, Jézusában, hogy helyes útra
fogom terelni a kis rokonát. Rózsa élete tartalmas. Vallását gyakorló,
jó katolikus, mint festőművész művésztelepekre jár, és közben
apostolkodik. Sok kiállítása van és kedves, jó barátai. Egy cseppet sem
érzi magányosnak magát. Soha nem vétett a VI. parancs ellen, szíve
egészen az Enyém.
Külsejéből
és lelkéből sugárzik az alázat. Néha ő is szomorú, mert bántják a hite,
vallásossága miatt, de alázatában nem kérdez semmit Tőlem, hanem
bánatát leteszi a lábam elé, felajánlja a lelkekért, és Én azonnal
megvigasztalom.
Abból is látszik, hogy ki alázatos és ki gőgös, hogy hogyan viszonyul a bántásokhoz, sértésekhez vagy igazságtalan elítélésekhez. Ó, Gyermekeim! Nekem milyen sokszor részem volt ilyesmiben:
Amikor
szeretett zsidó népem ellenem fordult, és hamis tanúként vádolt Engem a
főpapok előtt, Pilátustól Barabás szabadon bocsátását követelte és az
Én keresztre feszítésemet. Pedig előtte való napokban még tanítottam,
gyógyítottam őket és lelkesen ünnepeltek. Én ezeket a sértéseket
alázatosan, méltatlankodás nélkül, irántatok érzett szeretetből
elfogadtam. Kicsinyeim, ha olyanok bántanak benneteket, akik inkább
megérdemelnék a bántást, akkor ne mondogassátok magatokban: „Jobban
tenné, ha magával törődne!” Inkább nézzetek mélyen magatokba, hogy
nincs-e elrejtve bennetek valami hiba, amit a sértés által okozott
fájdalom levezekelhet. Vagy egyszerűen azért engedem meg e lelki sebet,
hogy ez által növekedjen alázatotok.
Drágáim! Abból is lehet látni, hogy valaki hol tart az alázatosság dolgában, hogy milyen mértékben vágyódik a többi ember szeretetére és elismerésére.
Az a vágy, hogy rendkívüli módon másoknál jobban szeressenek és
becsüljenek, nem egyeztethető össze az őszinte alázatossággal. Ha már
lelketek nem áhítozik a teremtmények szeretetére, akkor az Én Sebeimben
keres hajlékot magának és az Én imádásra méltó Szívemben, melyben
kimondhatatlan isteni édességet élvez. Az a szeretet, amit Én nyújtok
nektek, magasan felülmúl mindenféle emberi szeretetet. Ha lemondotok a
földi örömről és a teremtmények iránt táplált szeretetről, akkor
osztatlan szívvel tudtok szeretni Engem. Nehogy attól féljetek, hogy így
kihűl bennetek a felebaráti szeretet! Ellenkezőleg! Tisztább és
tökéletesebb szeretettel szeretitek majd embertársatokat, mert nem saját
érdeketekből szeretitek – azért, hogy viszontszeressen –, hanem egyedül
Isten tetszéséért.
Egyik
gyermekem, akinek nagy kegyelmeket adtam, Zsófia, helytelenül értelmezi
ezt. Bezárja szívét a környezete, családja, lelki testvérei előtt, és
naphosszat elmélkedik, imádkozik magában. Hetekig nem szól azokhoz, akik
vágyakoznak szeretetére. Ez nem helyes. Az Én lángoló szeretetemet kell
nyújtania feléjük szavakkal és tettekkel. Ez az igazi alázat, mert az
Én szeretetemet engedi áradni az emberek felé.
Kedves Gyermekeim! Abból is lehet következtetni, hogy alázatos-e az illető, hogy elfogadja-e másoktól a jó tanácsot.
Eszközöm, Éva gyakran fordul kérdéseivel lelkivezetőjéhez, aki mindig
nagyon bölcs tanácsokkal látja el. Ne higgyetek azoknak a
választottaknak, akik állítják hogy nekik nem kell lelkivezető, mert ők
maguk el tudják dönteni, hogy ki szól hozzájuk. Nincs az a
választottunk, aki 100%-ig minden szót Tőlünk, Égiektől kap. Néha
belekeveredhet saját gondolata vagy ellenségemé. Erre kell a
megkülönböztetés kegyelmével megáldott lelkivezető pap, aki átvizsgálja a
közvetítendő szavakat. A tanácskérés mindannyiatokra vonatkozik. Fontos
dolgokban ne szégyelljetek nálatok jártasabb, okosabb emberhez
fordulni, természetesen olyanhoz, aki közel áll az életszentséghez.
Aki igazán alázatos, az nem bízik meg magában,
bármily magas fokát érte el az erényeknek. Akkor sem, ha egész életét
buzgó áhítatban élte le, ártatlanságban és áldozatosságban, mert
bármikor eleshet. Emlékezzetek a Szentírás egy részletére. Két ember
megy be a templomba imádkozni. Az egyik előre megy, és hálásan köszöni
Istennek, hogy ő milyen tiszta, jó és bűntelen. A másik hátul megáll,
tele van bűnbánattal és kéri a Mindenhatót, hogy irgalmazzon neki
szegény, nyomorult bűnösnek. Az első önteltségében, gőgjében távozott, a
második viszont megigazultan, alázatos szívvel.
Kicsinyeim,
ha ezt a legfontosabb erényt, az alázatot el akarjátok nyerni, lássátok
be, hogy milyen igaz, amit XIII. Leó pápa tanított, hogy „Isten
kegyelme nélkül semmire sem vagytok jók, és kérjétek szakadatlanul, hogy
legyen hozzátok irgalommal, és ne hagyjon a magatok kénye-kedvére
egyetlen pillanatra sem!”
Gyermekeim!
Most megint olyan jelenet következik, amit szemetekkel nem láthattok,
de Én, a ti Jézusotok elmondok nektek. Ketten állunk előttetek. Fehér
ruha és piros köpeny van rajtam, a kezemben egy üveg forrásvíz. A
Mennyből hoztam, Atyám trónjából eredő örök élet vizének forrásából.
Édesanyám itt áll mellettem világoskék, csillagokkal díszített
ruhájában, derekán arany övvel, fején fehér tüllfátyollal. Egy
aranytálat tart a kezeiben. Kérésemre közétek megy. Nyissátok ki
kebleteket, mert kiemeli, és a tálban összegyűjti kis szíveteket. Ide
hozza Elém, Én pedig, az örök élet vízével egyenként alaposan megmosom a
ti piros, dobogó, élő szíveiteket. Teljesen letisztítom róluk az
önteltség, gőg, kevélység legapróbb porszemeit is, rálehelek, bevonom az
alázatosság, szerénység fényével, megcsókolom és visszahelyezem a
tálba. Ó, milyen szépen ragyognak! Mennyei Édesanyátok boldogan,
mosolyogva viszi és visszarakja kebletekbe. Őrizzétek meg ezt az értékes
ajándékomat, és ne engedjétek, hogy az alázat ragyogása behomályosodjon
a kevélység foltjaival.
Köszönöm,
hogy végighallgattátok tanításomat. Az alázat kegyelmével megáldalak
benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.