2009. január 11., vasárnap

Előrejelzés a következő száz évre

Japán, Törökország és Lengyelország évszázada következik?
George Friedman, a magyar születésű geopolitikai elemző, napjaink egyik legismertebb külpolitikai szakértője előadást tartott a Carnegie Council előtt, melyet a szervezet honlapja teljes terjedelmében közöl. Friedman a legutóbb megjelent könyvében (The Next 100 Years) azokat az erőket igyekezett feltárni, amelyek az emberiség sorsának meghatározói lesznek a következő ötven, száz évben.
Száz évre előre rendkívül nehéz jósolni, hiszen ki mondhatta volna meg 1900-ban, hogy egy évszázad múlva a nagy európai dinasztiák már nem lesznek, Amerika megerősödik, Kína, Japán, Korea gazdasága felemelkedik, Izrael pedig jelentékeny katonai erővel bíró államként lesz jelen a Közel-Keleten. Valójában még tíz évre előre is szinte lehetetlen jósolni, éppen ezért a jelen folyamatait nem lehet egyszerűen extrapolálni, mert a folyamatok nem lineárisan tartanak egy irányba, hanem számos töréspont van bennük. A kérdés tehát a következő: melyek lesznek a 21. század repedései, töréspontjai, és milyen erők okozzák majd ezeket a „diszkontinuitásokat"?
Friedman szerint a 21. századot alakító erők egyike a népességrobbanás befejeződése, hiszen a születési arányszámok mindenütt csökkennek. A népesség egyszerű reprodukciójához egy nőnek átlagban 2,1 gyermeket kellene szülnie, a fejlett országokban azonban ez a szám legfeljebb 1,7. Régen a gyerekek a család munkaerejét gyarapították, ma azonban, amikor a gyerek 25 éves koráig gyerek marad és a szülei tartják el, a gyermekvállalás már luxus. Még az olyan országokban, mint Banglades vagy Kongó is radikálisan csökken a demográfiai növekedés, vagyis terjedőben van az „európai demográfiai modell".
1492 után Európa megteremtette a globális gazdaságot. Addig az aztékoknak fogalmuk sem volt a mongolokról, a mongoloknak pedig a zulukról. Az európai imperializmus azonban összekötötte őket és globális rendszert hozott létre az izolált rendszerek csoportjai helyett. Akkoriban Európát a népesség növekedése jellemezte, ezt a modellt pedig exportálta. A kapitalizmusnak egyre több munkásra, fogyasztóra és katonára volt szüksége. Ennek a rendszernek azonban befellegzett, mert az európai modell lehanyatlott (vö. dekolonizáció).
Ebben a rendszerben a világot az uralta, aki a kereskedelem központjának számító észak-atlanti térséget ellenőrizte. Az 1980-as évek elején azonban korszakos dolog történt: a Csendes-óceánon zajló kereskedelem volumene a történelem során először utolérte az atlanti árucsere nagyságát. Ettől kezdve már nem Európa volt a globális rendszer központja és nem az észak-atlanti térség volt a globális hatalom egyetlen kulcsa. Létrejött egy másik kulcs is, a Csendes-óceán. Aki mind a két óceánt uralni tudta, különleges helyzetbe került. Erre csak az Egyesült Államoknak voltak meg az eszközei, ezért válhatott a nemzetközi rendszer súlypontjává, míg korábban Európa kerek ötszáz évig, 1492-től 1991-ig, a Szovjetunió felbomlásáig állt a középpontban. Az Egyesült Államok domináns pozíciója sem örök, csupán a kedvező földrajzi fekvésének köszönhető. Persze az is lényeges, hogy az amerikai földrészen nincs ellensége, több mint száz éve pedig gyakorlatilag nem viseltek háborút a földjén.
Ma divatos dolog az Egyesült Államok válságáról beszélni, de nem árt tudni, hogy gazdasága még mindig nagyobb, mint az utána következő négy ország (Japán, Kína, Egyesült Királyság, Németország) gazdasága együttvéve. A 2,8 trillió dolláros ipari kibocsátás felülmúlja a japán és a kínai ipar együttes teljesítményét.
Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az emberiség történetében egyetlen hatalom sem ellenőrizte a világ összes tengeri útvonalát. Az Egyesült Államok haditengerészete ugyan nem lehet ott mindenütt, de ott lehet bárhol. Erre egyetlen más hatalom sem képes; még ha szövetkezik másokkal, akkor sem veheti fel a versenyt az amerikai flottával. Műholdjain keresztül a világ minden pontját képes ellenőrzés alatt tartani, aminek két következménye adódik:
  1. képes megtámadni a világ bármely országát, miközben ellene invázió nem hajtható végre, ami hatalmas előny;
  2. rendelkezik azzal a potenciállal, amellyel, ha akarja, átalakíthatja a nemzetközi kereskedelem főbb jellemző jegyeit. Bármikor, bárki ellen képes szankciókat bevezetni vagy blokádot létesíteni.
Ezek a tények a jelenlegi gazdasági válság idején is érvényesek. Akkor tehát mi várható?
Először is az Egyesült Államok történetének legádázabb háborúja nem száz évig fog tartani, hanem tovább, egy radikális iszlámista akár ezer év múlva is készen állhat egy merénylet végrehajtására. Amerika azonban kivonulhat Irakból és Afganisztánból, amit sem Nagy Sándor, sem a szovjetek, sem a britek nem tehettek meg hatalmuk lehanyatlása nélkül. Olyan amerikai-orosz szembenállás, mint a hidegháború idején volt, már nem várható, de persze mindketten éberen figyelnek a másikra és próbálják a másikat „befolyásolni". Az oroszoknak van pár ütőkártyájuk az európaiakkal szemben, például az energiaellátás, ami miatt az európai külpolitikának mindig számolnia kell az oroszokkal, Európa nem fordulhat szembe teljesen Moszkvával (ld. a grúziai háború példáját).
Vajon melyek lesznek a 21. század nagyhatalmai? Friedman szerint Kína nem fog közéjük tartozni, hiszen Kína a harmadik világ része, a lakossága óriási többsége kevesebbet keres évi 2000 dollárnál, ráadásul gazdasága lényegében az amerikai gazdaság „nyúlványa". Helyzete hasonló az 1985-ös Japánéhoz, mely nem tudta felülmúlni az Egyesült Államokat. Ázsia nagyhatalma egyértelműen Japán, mely a világ második számú gazdasága, hatékony haditengerészete, kiváló légiereje és nagyobb hadserege van, mint Nagy-Britanniának. Senkit se tévesszen meg mérsékelt fellépése, politikája! Kétségkívül Japán lesz a 21. század egyik főszereplője.
Másodsorban Törökország jöhet szóba, mely a világ 17. legnagyobb gazdasága. Hadserege első rangú, s noha komoly belső feszültségek között él, ez a káosztól nagyon messze van. Befolyása a Balkánon, a Kaukázusban, Irakban fokozatosan nő, Izrael és Szíria között is közvetít. Egyértelműen felemelkedőben van.
Friedman harmadik jelöltje meglepő módon Lengyelország. Miért? Mert szemben áll Oroszországgal, ő a kulcsa annak, hogy Moszkva ne térjen vissza Közép-Európába. Az Egyesült Államok számára Lengyelország nagyon-nagyon fontos, ezért masszív gazdasági koncessziókat és technológiai transzfert valósít meg, aminek komoly következményei lehetnek. Miért ne történhetne Varsóval ugyanaz, mint ami Dél-Koreával vagy Izraellel 1950 után? Az amerikaiaknak az NSZK-hoz és Japánhoz hasonlóan érdekük fűződött hozzájuk, így segítették fejlődésüket. Lengyelország mindenesetre a jövőben kritikus ország lehet.
Az Egyesült Államok ereje tovább fog nőni. Ez az emelkedés 1870 óta folyamatos és rendkívül látványos. Úgy tűnik, az elmúlt 100-150 évben a sok-sok változás mellett egyetlen dolog volt állandó: Amerika felemelkedése. Amerikának további előnyt jelent Japánhoz vagy Németországhoz képest, hogy alacsony a népsűrűsége, tehát megtanulta, hogyan kell viszonylag kevés népességgel együtt élni, ugyanakkor azt is, hogyan kell a bevándorlókat integrálni. Az Egyesült Államok földrajzi értelemben jókor van jó helyen.
Friedman vitatkozik Huntingtonnak a civilizációk összecsapásáról vallott nézeteivel, mert szerinte az „iszlám civilizációt" nem lehet egységesnek tekinteni (szunnita-síita, arab-nem arab, szekuláris-vallásos stb. ellentét). Az iszlám világ is nemzetállamokból áll, melyek egymással is versengenek. A civilizációk egymással versengő országokból állnak, így, például az Egyesült Államok által, manipulálhatók egymás ellen. Értelmezhetetlen az az állítás, hogy Amerika szemben áll az iszlám civilizációval, miközben Egyiptommal, Törökországgal, Szaúd-Arábiával stb. szövetségesi kapcsolatokat ápol. A nemzetközi rendszer mozgatója a 18. század óta a nemzetállam és ez így lesz a 21. században is.
Természetesen a jövőben az államközi együttműködés rendkívül fontos lesz, de az igazi kérdés az, ki megkerülhetetlen és ki nem az. A 19. századi európai politikában a szerbek megkerülhetők voltak, a britek nem. Az Egyesült Államok ma megkerülhetetlen pozícióban van, nélküle például komoly klímaegyezmények megkötésének nem sok értelme van. Az amerikai kultúra nagyon fiatal, ezért tűnik arrogánsnak, pimasznak, mint egy 15 éves gyerek. Az európaiak sokszor lenézik az amerikai kultúrát, pedig az amerikaiak sokkal többet tudnak Európáról, mint amennyit az európaiak Amerikáról. Ettől függetlenül igaz: az Egyesült Államok még „éretlen" ország. A 21. században azonban az „érett korba" léphet.
India azért nem lehet főszereplő, mert hihetetlenül megosztott. Igazából nem is egy ország. A britek teremtettek belőle egy államot, de ma is nagyon különböző. Az ottani üzletvitel roppant nehéz, a központi hatalom nem elég erős. Ezért a növekedésének és felemelkedésének strukturális korlátai vannak. Mélyreható forradalomnak kellene benne végbemenni, erre azonban nem látszik esély.
A szénhidrogénkorszak véget ért, helyét az energiaellátásban az atomenergia vagy a napenergia veheti át. Utóbbiak azonban jellegüknél fogva nem jelentenek kielégítő és megnyugtató megoldást a technológiai korlátok és a költségek miatt. Az űrkutatás ebből a szempontból lényeges, hiszen onnan korlátlan forrásokhoz juthatnánk.
Az ENSZ szerepe is változni fog, olyan lehet, mint a világ legnagyobb és legjobban szervezett nem kormányzati szervezete (NGO). Alkalmanként játszhat fontos szerepet, összességében azonban mégiscsak másodlagos lesz. Szervezetileg persze átalakulhat, a Biztonsági Tanács kibővülhet, de maga az ENSZ leginkább a nemzetek közötti konfliktusok, verseny és együttműködés terepe marad.

http://www.cceia.org/resources/transcripts/0111.html