2012. február 25., szombat

Mi történik akkor, ha egy köztársasági elnök hirtelen el kezd gondolkodni

A mai világban egy állam negyedik erőszakszerve a média, mely győzedelmeskedet a német köztársasági elnök felett. Ha valaki csak a magyar fősodratú médiát követi, úgy jár, mint Németország lakosságának tömege. Félre van vezetve. Mit lehet a szivárvány médiákban olvasni? Mind azt, amit a kedves olvasó szívesen olvas; a szennyesek kiteregetését.
Nagyon sokakban az fogalmazódik, meg hogy egy köztársasági elnök sem tud időtlen időkig a népe ellen kormányozni. Téves. Valahogy így kellene hangzania, hogy egy köztársasági elnök sem tud a média ellen kormányozni. Teljesen mindegy hogy most kicsi vagy nagy az a tömeg, aki a Wulff lemondása mellett foglalt állást, mert a nép mindig azt gondolja, amit a média gondol (diktál neki) a tömeg fogékonysága ebben az esetben 80% volt. A kérdéses "minőségű média" kezdettől fogva formálta, irányította a nyilvános vélemény alakulását.

De mi is történt a valóságban? Egy elnök elhagyta a csordát. Ez az ember egyszer csak elkezdett gondolkodni, ami egy köztársasági elnöknek tilos. Ha egy köztársasági elnök gondolkodik, valószínűleg cselekszik is, illetőleg nem cselekszik, mert amit tennie kell az a szövetségi tanács által beterjesztett törvényjavaslatok aláírása, ami majd ez után törvényerőre emelkedik. Az hogy egy köztársasági elnöknek joga van a beterjesztett törvényjavaslatot ellenőriznie, az aláírását megtagadnia, ez nem gond mindaddig, amíg a számára behatárolt játékterén belül marad, mert valójában nem okoz problémát a szálakat mozgatóknak mindaddig, míg kiszámíthatónak marad. Sőt hasznos is, mert egy alkotmányellenes törvényjavaslatot aláírásával legalizálhat. Van elegendő példa erre, melyet az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított, és amit előtte egy köztársasági elnök aláírt.

Természetesen nemkívánatos köztársasági elnök az, aki a szövetségi tanács előtt gondolatait kifejti. De ez nem volt elegendő. A 2011. március. 31-én Berlinben, a XIX. német banki napokon tartott beszédében, kételyeit fejezte ki a további pénzügyi támogatásokról, és már itt észlelhető volt, hogy ez az ember gondolkodik. „Kételyeim vannak azzal szemben, hogy a már nyújtott állami támogatások a bankrendszerünk stabilitását szolgálták. Örömmel és megelégedéssel venném, ha kételyeimet eloszlatnák.” ... Ne hitegessük magunkat azzal, hogy egy újabb központosított mentési akció megismételhető
Ezzel a beszédével Wulff beindította az ellene irányuló kampányt. Azonnal megindult a szennyesek teregetése. Hogy a felhozott vádak, gyanúsítások mennyire fedik a valóságot az a jelenlegi politikai életben teljesen lényegtelen. Lényege a Wulff elleni kampánynak hogy a csordába nem illő személyt eltávolítsák.

Hasonló az eset, Horst Köhlerrel, volt elődjével, aki 2010-ben a pénzügyi krízis közepén nyújtotta be lemondását. Hosszú idők óta Ő volt az első köztársasági elnök, aki az aláírási jogát kétszer is megtagadta a repülés biztonságát szabályzó, valamint a fogyasztói információt szolgáló törvény meghozatalával szemben.

Akkor fontos és szükséges egy köztársasági elnök személye, amikor a szövetségi tanács egy alkotmánnyal ellentétes, vagy egy alkotmányellenes törvényjavaslattal nyilvánosan is túlterhelik az alkotmányt, és egyben provokálják az elnököt. Ebben az esetben, a már itthon is közkedvelten kritizált, de a nyilvánosság előtt nem eléggé ismert ESM szerződés aláírásáról van szó (Európa stabilitását szolgáló mechanizmus???). Ha sikerül a tervezetet 2012 közepétől Európában bevezetni, amely nem csak a német alaptörvényekkel, hanem szinte minden európai alkotmánnyal ellentétes, egy pénzügyi diktatúra felállása születik meg. Egy meg nem választott, és a büntető jog alól felmentett grémium egy Gouverneu-tanács, amely korlátlan -és visszavonhatatlan pénzlehívást hajthat végre az ESM tagállamai számláiról, vagyis az adófizetők pénzéből.
Egy diktatúra minden kontroll nélkül azok számára, akik a népek alkotmányát lábbal tiporják. Az ESM ugyanúgy, mint az IWF azon ESM államok számára nyújt stabilitási segítséget, akik a szabályos pénzhez jutásban korlátozottak, vagy korlátozás fenyegeti őket. - lehet az ESM szerződésében olvasni.
Mit jelent ez magyarul? Ha már, nincs az, az őrült, aki az érintett országnak hitelt szolgáltasson, akkor az ESM tagállamok adófizetőit léptetik akcióba.
Minden ESM tagállam elkötelezi magát, hogy korlátlanul és visszavonhatatlanul, a mindenkori ügyvezető igazgató intézkedésére az esedékes pénzösszeg hét napon belül lehívható vagy az átutalandó. A szerződés meghatározatlan időre szól, a felmondás lehetőségét kizárja, vagyis nem tartalmazza. Egy Monopoli játék az adófizetők pénzével, egy rémálom.
Egy pár dolgot szeretnék kiemelni a szerződésből:
31. Fejezet (1) Az ESM főigazgatóság székhelye Luxemburg (2) az ESM Brüsszelben egy kapcsolatfenntartó irodát nyithat. Magyarul, a nemzetközi jogban elfogadott Luxemburg s ennek törvényei alatt létrehozott Részvény Társaság. Alapító tőkéjét a tagállamok adják össze. Ide nagyon jól illik John D. Rockefeller egyik mondása: "a világ legjobb üzlete mások pénzével való üzletelés"
További idézetek a szerződésből, 32. Fejezett (1) foglalkozik a jogisággal, az előjogokkal és a felmentéssel (diplomata státus).
A 35. Fejezet a személyi immunitás (1). Az ESM Gouverneu-tanács, ennek tagjai, igazgató tanács és ennek tagjai és kiszolgáló személyzete, okirataik, cselekedeteik mind mind immunitás alá esnek. Úgyszólván felmentve mindennemű büntetőjogi felelősségre vonás alól.
A 36. Fejezet az adómentességről szól. Amelyben az ESM és ennek képviselői, úgy a helyi és a nemzetközi adózás alól felmentve. Az ESM saját adót vezet be a saját személyzete jövedelmének adózására. Ezt a bevételt az ESM fenntartási költségei fedezésére fordítja. (kiveszem a jobb zsebemből és visszateszem a bal zsebembe)

Röviden: ha valaki ezt a szerződést aláírja, akkor a szövetségi tanács tagjai a saját néptársait az európai pénzügyi juntának elárulva kiszolgáltatja. Egy köztársasági elnök, aki sokat gondolkodik, problémás lehet. Christian Wulff-ot szabad vaddá nyilvánították, és kiadták rá a kilövési engedélyt, amit a média segítségével el is értek.

A mindenható óvja meg Magyarországot egy ESM tagságtól!

/Aramis/

Előrevetített PIIGS fosztogatás: 3233 tonna arany

Bár a fővonalas médiában nem sokat hallani róla, az elmúlt 48 óra legfontosabb híre kétségkívül az volt, hogy szuverenitása és még néhány számára fontos dolog elvesztése mellett, a görög lakosság aranykészletének is búcsút mondhat hamarosan, méghozzá teljesen törvényes módon, hiszen az ország élére felülről, választások nélkül elhelyezett bankár vezetők önkényesen megváltozatták az alkotmányt, ami ezt a lépést lehetővé teszi. Az új alkotmány feljogosítja az ország hitelezőit (értsd: fizetésképtelen európai bankok), hogy megszabadítsák Görögországot aranytartalékától, ami az Arany Világtanács adatai szerint legalább 111,6 tonnát jelent.
A kör bezárul, az európai periféria banki intervenciója elérte célját: az arany elkobzását. Mégis mennyi aranyat rabolhatnak a banki oligarchák? (Hihetetlen mennyi weboldal gondolta, hogy az arany érinthetetlen, mivel azt regionális és országos bankok őrzik és ezért olyan erős az euró. Sajnos nem így van és erre nem is kell más bizonyíték, mint az arany várható lefoglalása és átvándorlása olyan országokba, ahonnan az soha többé nem tér vissza.)
Ahogyan azt az Arany Világtanács legújabb adataiból láthatjuk a PIIGS országok, akikre valószínűleg a görögökéhez hasonló sors vár, várhatóan 3234 tonna aranytól lesznek kénytelenek megválni, ha a fenti lépés valóban bekövetkezik. Erre annál is inkább megvan az esély, mivel a várható alkotmánymódosítások a következő fontos lépés, a magánkézben lévő aranybefektetések beszolgáltatásának elrendelését is nyilván megkönnyítik majd.
Mennyi pénzről beszélünk? Mai áron körülbelül 185 milliárd dollárról (138 milliárd euró). Természetesen mire a piac észbe kap, és rájön mi történik, a sárgafém spot ára sokkal magasabb lesz. Az is lehet persze, hogy sokkal alacsonyabb, értsd rögzített, hiszen az aranypiac nem tudni meddig lesz még nyitott, amikor is visszatérnek a Roosevelt féle aranyelkobzás és árrögzítés napjai.
Az alábbi táblázatban a 40 legtöbb arannyal rendelkező ország aranykészletét láthatjuk tonnában és tartalékuk százalékában. Szegény Írország mindössze 6 tonnájával lecsúszott a listáról. (Magyarország 3 tonnájával pedig…)

Forrás: ZeroHedge


"Korlátozott szuverenitás" - 160 német adóbehajtó megy Görögországba


Korábban bejelentettük, hogy a görög államiság megszűnt létezni. Ez az elsőre furcsának tűnő kijelentés nem alaptalan, és a közeljövő eseményei ezt sorra igazolni fogják. Az Európai Unió nem bízza a nép soraiból kiemelkedő politikusokra a leigázott ország vezetését, mert a folyamat előbb-utóbb nyílt terrorba torkollik, és a hazai politikusok nem fogják azonnal teljesíteni a parancsot.
A demokratikusnak látszó szerveződések szintén megszűnnek demokratikus látszatúnak lenni, erre jó példa az a közelmúltban történt szavazás, ami után több mint 40 görög politikust zártak ki saját pártjából, mert vezetői utasításra nem volt hajlandó megszavazni az újabb hitelcsomagot. Nem kell ezen meglepődni, elvégre nem a páholymester "tanácsai" szerint jártak el.
Hétfőn egy cikket fognak közölni a német Wirtschafts Woche magazinban, ami arról ad jelentést, hogy 160 német "pénzügyi szakértő" utazik Görögországba. Állítólag azért, hogy "megerősítsék a görög adózási mechanizmust". A német pénzügyminiszter természetesen tompítani akarja az éleket azzal a kijelentéssel, miszerint többen közülük beszélnek görögül...
Hogy miért utaznak oda valójában? Mert Brüsszel nem bízik abban, hogy a görög pártok az országgyűlési választások után is tartják magukat a megbeszéltekhez. Görögországban kegyetlen adóemelések lesznek, és a várható újabb tiltakozási hullám miatt készülnek arra, hogy ne a hazai szakértőknek kelljen levezényelni a folyamatot. A német pénzügyminiszter szerint számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy az aktív szolgálatból visszavonult adóbehajtókat is visszaállítják a korábbi munkaviszonyukba.
Az idegen adóbehajtók azért lesznek Görögországba küldve, mert az Európai Bizottság egy jelentése szerint Görögországban az adóztatás folyamata különösen problémás. Ők akkor is brüsszeli utasítás szerint járnak el, ha a görög politikusok nem szavazzák meg a következő megszorításokat és az újabb adóemeléseket. Ezzel Görögország hivatalosan is gyarmattá vált. Már nem csak a hazai javak "elszívásáról" van szó, a közeljövőben be akarják majd vezetni a központi uniós adóztatást, ennek első lépése az, ami most Görögországban zajlik.
Ha a nép nem hajlandó tenni a jövőért, akkor minden uniós tagállam erre a sorsra jut. A központosított európai állam kiépítésének egy lépése ez, és Magyarországon is fel kell készülnünk arra, hogy az uniós diktatúra olyan adóbehajtókat küld a nyakunkra, akik még csak magyarul sem tudnak.
Fenyvesi Áron

7 tipp fejfájásra a természetgyógyásztól

A migrénes rohamok, de egy egyszerűbb fejfájás is megkeserítheti az életünket és gátolhat a mindennapi tevékenységeinkben. Érdemes utánajárni, honnan erednek a tüneteink és annak megfelelően kezelni a bajt. Hogyan? Javaslatok a természetgyógyász tarsolyából.
A 26 éves Ramóna krónikus migrénes panaszokkal fordult hozzám. Már 10 éve fáj a feje, rengeteg kivizsgáláson járt, de igazi segítséget nem kapott eddig - mesélte már-már belefáradva. Kezdjük talán egy beszélgetéssel - gondoltam, az állapotfelmérés ráér később is. "Minden természetgyógyász kicsit pszichológus is" - emlékeztem vissza professzorom tanítására, és megérzésem beigazolódott, mivel rögtön az elején kiderült, páciensem bizony lelki sérülésből eredő fájdalmát raktározta el, amit 10 éve nem tudott igazán feldolgozni, és ez a fizikai egészségét is kezdte veszélyeztetni. Kombinált terápiát alkalmaztam nála: a megfelelő akupresszúrás pontokat kezeltem, meditációs állapotban szeretet-energiával nyugtattam, majd folytattam egyspeciális indiai fejmasszázzsal, és egy lazító testmasszázzsal fejeztem be. Természetesen a gyógytea-keverék sem maradt el, és az étkezésén néhány apróbb változtatásra volt szükség. Ramóna pár kezelés óta tünetmentes, de  jó közérzete fenntartására havonta ellátogat rendelőmbe.
Apró gyógynövény-olajos fiola lapul táskájában, segítségével a stressz hatására  kezdődő migrént messze űzi. Esete gyakori, de nem általános, ugyanis többféle ok válthat ki fejfájást, amit az oknak megfelelően kell  kezelni. Néhány tanács gyors segítségképpen:
  1. A  migrén első jelére  20 csepp borsmentaolajból és 5 ml mandulaolajból készült keveréket masszírozzunk  gyengéden a halántékra és tarkóra. Próbáljunk a fejre hideg borogatást tenni. Ha nem használ, tegyünk hozzá levendulaolajat. Más migrénesek a meleg borogatásra reagálnak jól. Mindkét esetben a fájó pontot kenjük be borsmentaolajjal.
  2. A borogatást 5 percenként cseréljük. Feküdjünk le sötét szobában, aromamécsesben párologtassunk bazsalikomolajat.
  3. Migrénes hajlam esetén hetente 2-3 alkalommal vegyünk lazító és keringést serkentő illóolajos fürdőt.
  4. Táplálkozási tudnivalók 
    A migrénes betegek kerüljék színezék- és adalékanyagaik miatt az alábbi ételeket: halkonzervek, kagylók, rákok, húsok, kolbászfélék, belsőségek, húsos leveskocka, szójatermékek, csokoládé, kakaó, savanyú káposzta, vörösbor, sör, hüvelyesek, paradicsom.
  5. Ha a fejfájás alacsony vérnyomással is párosul: ne kávézzon, igyon 2-3 csésze rozmaring- és ginzengteát.
  6. Magas vagy ingadozó vérnyomás esetén: reggelente igyon előző este beáztatott fagyöngyteát.
  7. Stresszes fejfájásra citromfű és orbáncfű keverékéből igyon teát.
Balázs István okl. természetgyógyász

Forrás: http://www.harmonet.hu/szepseg-wellness/60977-7-tipp-fejfajasra-a-termeszetgyogyasztol.html

Anna Ryden: Az olajcsúcs felismerésének lélektana

Anna Ryden svéd mérnök írása. Fordította Olajos Tibor — Molnár Géza

„A legkülönbözőbb témában olvasok szakkönyveket, rendszeresen figyelemmel kísérem a gazdaságról, az éghajlatról és az olajcsúcsról szóló blogok egy részét. Ezen felül elolvasom néhány újság online kiadását is, hogy elkerüljem a riogatások és összeesküvések csapdáját. Igaz, ezek az újságok szerintem nem elég egyértelműek. A tények ott vannak ugyan, de nem fehéren-feketén, inkább csak a sorok között. Kivétel ez alól a Financial Times, melynek online előfizetője vagyok. Ezt az újságot becsülöm, ha szabad ezt a kifejezést használni, mert szókimondó, és keményen fogalmaz.
Minél szélesebb körben tájékozódom, és lehetőség szerint elolvasom a másik oldal hangadóit, véleményformálóit is. Ez időnként szórakoztató, máskor nyomasztó, de feltétlenül szükséges, mert ha az ember csak a saját elképzeléseit tükröző újságokat és blogokat olvassa, könnyen elszigetelődik az interneten.
Néha nehéz értelmezni ezeket a szövegeket, ennek ellenére felfigyeltem arra, a bolygónkat tönkretevő hármas gazdasági, ökológiai és erőforrásválsággal foglalkozó szerzők nem véletlenül fogalmaznak annyira eltérően egymástól. Úgy érzem, az egyes írások nyelvezete sejtetni engedi az energia-csúccsal történő találkozás lélektani folyamatát. Azt hiszem, hogy az olvasók többsége képes felismerni a nagyon is elütő megfogalmazások mögött húzódó érzelmeket. Ezek aztán kirajzolhatnak egy utat, mely nem lineáris, és azt sem mondhatjuk, hogy mindenki végigmegy minden egyes állomásán. Ezzel együtt az az érzésem, az érintettek, írók és olvasók vélekedése mögött ott húzódik egy időben változó érzelmi skála. Ez egyaránt vonatkozik azokra, akik elfogadják, és azokra is, akik elvetik az olajcsúcsot.
Az egyes szakaszok hossza függ többek között:
  • az induló, kezdeti ismeretektől, iskolázottságtól: általánosságban egy műszaki/tudományos alapképzettséggel könnyebb elfogadni a növekedés végét, mint egy közgazdasági iskolával.
  • az életstílustól: minél inkább a tárgyaktól függ a boldogságod, annál nehezebb lesz elbúcsúzni a kőolajtól.
  • az ideológiai meggyőződéstől, társadalmi hovatartozástól: minél közelebb van valaki a tűzhöz, tehát minél többet keres a központi bankok hülyeségein, annál kevésbé hajlandó útirányt változtatni, míg a többi halandó, akiknek az infláció felemészti a megélhetését, még akkor is, ha jelentős szellemi erőfeszítéseket tesz, hogy „jó”” fektessen be, hogy megóvja a pénzét, könnyebben fogadja el a helyzetet.
Az én skálám többé-kevésbé így néz ki:
1.) Első találkozás. — Az ember hall valamit az olajcsúcs elmélet létezéséről.
2.) Kíváncsiság — Az ember valamilyen okból elgondolkodik a véges energia koncepcióján, legtöbbször épp a végtelen gazdasági növekedés téziseiből kiindulva.
3.) A probléma felismerése — az ember lassan megérti, mit is jelent, és hová vezet a könnyen elérhető és olcsó energiától való függés.
 4.) Sokk — A megismerés következtében az ember rádöbben, hogy a következő húsz év teljesen más lesz. Gyermekeink egy teljesen más világba nőnek majd fel és nem adatnak meg nekik ugyanazon a választási lehetőségek.
5.) Szomorúság — Hogyan ússzuk meg? Lesznek még egyetemek a gyerekeink számára? Lesz-e és ha igen miből lesz kenyerünk, ha az iparszerű mezőgazdaságnak bealkonyul? Mi lesz a gyógyszereinkkel? Nyugdíjainkkal? Nyolcvanöt éves korunkig dolgoznunk kell? stb. stb.
6.) Elfogadás — Az ember úgy érzi, hazatért. Egy olyan kivándorlóhoz vált hasonlatossá, aki legyőzte honvágyát, sajátjának érzi az új országot, ahová került, s úgy véli, joggal bírálhatja mindazt, amit maga körül lát.
7.) Boldogság — Tökéletesen felkészültél a várható változásokra. A tény, hogy a jövő más, mint a múlt, szinte csak a reménység és új lehetőségek forrása.
Ezeket a szakaszokat, az utolsó kivételével végig követik a kételyek, vagy ha úgy jobban tetszik, a remény, hogy az olajcsúcs tévedés.
Esetemben az első szakasz kb. 18 évig tartott, ami kétségkívül világrekord. Még 1992-ben, egy geológia órán ismertem meg az olajcsúcs koncepcióját. De mivel mindannyian, ideértve a geológia professzort is, hittünk a műszaki haladásban, úgy véltük a megoldást nyugodtan a piacra bízhatjuk. Biztosak voltunk benne, hogy az új, tiszta technológia bevezetése küszöbön áll.
Svédországban a biomassza, a vízi- és nukleáris energia igen olcsó és bőséggel áll rendelkezésre, emiatt a benzin árának emelkedése alig hatott a piacra, miért is soha nem alakult ki új szállítási technológia.
Visszatérve gondolatmenetem fősodrába, mikor idővel újra beleáshattam magam a témába, a folyamat már nem szakadt meg, de a boldogság állapotáig még nem jutottam el. Ma valahol a Szomorúság és az Elfogadás között ingadozom, de gyakran vannak még furcsa, meglepően tiszta Sokk-pillanataim is.
Olvasmányélményeim alapján úgy vélem, hogy a „Boldog” emberek keményen dolgozva felkészültek az olaj nélküli világra. Gyakran munkát váltottak, hogy vidékre költözhessenek. A nyugati világban számos helyen élnek emberek, akik újra meghódították nagyszüleik világát, földet művelnek, élelmet tartósítanak, kézművességet tanulnak. Aranyat és ezüstöt halmoznak fel. A céljuk nem a befektetés, hanem a vagyon megőrzése. Ők arra készülnek, hogy a jövő pénze ismét a nemesfémeken alapul majd. Az Amerikai Egyesült Államokban fegyverkeznek is. És persze a családjukat is elindították az úton egy lépéssel megelőzve a többieket. Rémhír-hívők lennének, vagy realisták? Annyi bizonyos: erőteljes egyéniségek, akik a kötelező kincstári optimizmus világában sem félnek attól, hogy pesszimistának tekintik őket.
Néhányan közülük, mint Chris Martensen, Cristio di Io, a Transition Town mozgalom és Nicole Foss di The Automatic Earth, egész közösségeket segítenek az önellátás lehetősége felé. Mások az „új túlélők táborából”, a túléléshez szükséges eszközökkel is kereskednek, és túlélő tanfolyamokat tartanak, mint Michael Ruppert di CollapseNete, André Angelantoni di Peak Post Living. Aztán ott van Sharon Astyk, aki ez egészségmegőrzés, a táplálkozás, a szülés, a higiénia, tiszta vízhez való hozzáférés felől közelít a kérdéshez. Azt vizsgálja, mit is tehetnek, milyen helyzetbe kerülhetnek a nők az előttünk álló válságban. (ford. megj. a nevek alapján rájuk lehet keresni, annak aki szeretné tovább mélyíteni az ismereteit)
Úgy gondolom, hogy az energetikai csúcs megértésének lélektani folyamatában akkor érhetünk el a végállomáshoz, ha olyan helyen élünk, ahol legalább egy bizonyos szintig el tudjuk látni magunkat energiával és élelmiszerrel. Ezzel szemben én egy nagyvárosban lakom (Milánó), nem készültem fel a költözésre, mert ide köt a családom, vannak megrögzött városlakó szokásaim, és persze itt tart a kétely is. Néhanapján még az olajcsúcsot is elutasítom. Különösen akkor, amikor az események a maguk medrében folynak, minden nyugodt köröttem, és persze süt a nap. Ilyenkor a tükörbe nézek, hogy emlékeztessem magam, nem száz méteres síkfutáson veszünk részt. Nem. Az előttünk álló folyamatok nem rövidtávúak, a cél nem 2030 körülre tehető. Ami történni fog, sokkal inkább egy 200 évig is elhúzódó maratoni futás lesz.”
_____________________________________________________________________________________________________________________________
Néhány megjegyzés Anna Ryden írásához
Az adott esetben nem képzett szakember gondolatait közvetítettük, hanem egy a válság kérdésével foglalkozó hölgy személyes vallomását tettük közzé. Az út egyes állomásait ő azonosította be, és ő is jellemezte, saját életútja alapján, és elég pontosan elhelyezte magát a válsághoz való viszonyulás érzelmi állapotai között. Kiegészítésünkben elsősorban arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Anna Ryden érzelmi viszonyulása – ahogy mindenki másé is – elég széles skálán mozog. Általában a „Szomorúság” és az „Elfogadás” jellemzi, de néha visszaesik a „Sokk” állapotába, sőt olyan is előfordul, hogy kétkedni kezd.
A kétkedések hátterében két mozzanat állhat. A remény, hogy mindennek még sem kell így történnie, illetve egyfajta egészséges önzés. Látjuk, érezzük, hogy a világ rossz felé tart. Elméletben tudjuk, véges rendszerben nem képzelhető el végtelen növekedés. Tisztában vagyunk tehát a jelen őrületének minden várható következményével, de abban bízunk, hogy a fal, amely felé őrült tempóban száguldunk, még legalább száz, jobb esetben akár ezerévnyire is lehet tőlünk. E tekintetben mindaz, amit Anna Ryden „Boldogság” címszó alatt ért, megnyilvánulhat a tagadásban is. A lényeg, hogy az ember egy biztos nézőpontba helyezte magát, és onnan nem billentheti ki semmi. Amikor megismerkedik az olajcsúcs elméletével és megérti, mindez mivel járhat. Amikor rádöbben, milyen mértékben függ olyan folyamatokról, amire az égadta világon semmi féle hatása nincs, az átlagember összeroppan egy kicsit. Elveszti lelki nyugalmát. A „Boldogság” e lelkinyugalom visszaszerzése.
Mindez az itt fogalmazó szerzőkre éppígy igaz. Az egyes írások hangulata nagyban függ attól, hogy az adott szerző milyen viszonyban áll a tényekkel és a tényeken alapuló következtetésekkel, elméletekkel. Két korábbi sorozatot is abban a hiszemben indítottam el, hogy lehet valamiféle megoldást találni. A tételek kifejtése során aztán sikerrel cáfoltam magam, viszont e folyamat eredményét már nem akartam közzé tenni. Amikor az ember rájön, hogy zsákutcába jutott, célszerű visszafordulni, különösen akkor, ha jogosan számolhat azzal, néhányan biztosan követik, de legalábbis valamiféle útmutatást várnak tőle.
A válsághoz való viszony attól is függ, hogyan és miként ismerkedik meg az ember a kérdéskörrel. Ez egy nagyon fontos mozzanat. Én az 1980-as évek közepén kerültem először kapcsolatban a válsággal foglalkozó irodalommal, még pedig Hamvas Béla írásain keresztül. Ez alapvetően befolyásolta nézeteimet. A válságot magát emiatt egyértelműen erkölcsi-társadalmi válságnak éreztem. Úgy véltem a dolgok mélyén az emberi viszonyrendszer áll. Ez egyébként teljesen egyértelműen kitűnik későbbi írásaimból is. Még ugyanebben az időszakban ismerkedtem meg a természet leépüléséből következő úgy nevezett ökológiai válság fogalmával. Olyan emberek írásai, gondolatai alapján, mint Vargha János, Gyulai Iván, Vida Gábor, vagy „Piros” – ahogy György Lajost hívta mindenki, aki ismerte. Ugyanakkor a legtöbb ökológiai ismeretet Andrásfalvy Bertalannak köszönhetem, akinek a Duna mente ártéri gazdálkodásáról szóló könyve több gyakorlati ismeretet adott e téren, mint bármilyen más elméleti szakkönyv. A sort Konrád Lorenz zárta. Ugyanakkor be kell vallanom, mind a válság, mind a lehetséges okok megítélésének kérdésében döbbenetes hatással voltak rám Pap Gábor, Molnár V. József előadásai, illetve Götz László „Keleten kél a nap” című műve. Igaz, ezek a szerzők nem foglalkoztak közvetlenül a válsággal, de ők értették meg velem, hogy a múlt egészen más szemszögből is megítélhető, és bizony a tények gyakorta szöges ellentétben állhatnak az iskolában tanultakkal. Mindebből következően magam soha sem azonosítottam a válságot egyetlen terület problémáival. Számomra nem a gazdaság, nem a pénzügy, nem a társadalom volt válságban, és a válság nem köthető egyszerűen az energiához, az olajcsúcshoz, mint ahogy a szó szoros értelmében ökológiai válságról sem beszélhetünk. Úgy véltem és ma is azt gondolom, mindaz, amit válságjelenségekként tapasztalunk az ember alapvetően téves önképéből, önértékelési zavaraiból, és az ember és természet viszonyából következnek. Egy általános áttekintő képre van tehát szükség ahhoz, hogy a lehetőségek szerint pontosan mérjük fel, mivel is kell szembenézni. Mintha egy kerek, de meglehetősen romlott tortát szemlélnénk, melyet le akarnak tuszkolni a torkunkon. Az olajválság e tortának csupán az egyik szelete, nem is oldható meg önmagában. De ugyanez valamennyi szeletről is elmondható. A válsághoz való viszonyunk érzelmi töltete elsősorban annak függvényében alakul, mennyit látunk a tortából.
A következő jelenség, amely befolyásolhatja vélekedéseinket saját beállítódásunk. Az emberek nagy része, Anna Rydenhez hasonlóan hisz a műszaki haladásban, és úgy véli, a technika, a technika fejlődése választ ad a felmerülő kérdésekre. A helyzet az, hogy ez a vélekedés nem is teljesen alaptalan, mert a „technika fejlődése” tényleg rejt magában egyfajta választ. Így például az iparszerű technológia a talaj kimerülésére tápanyag-utánpótlással válaszol. Ennek azonban számos következménye, mellékhatása adódik, a növények hiánybetegségétől kezdve a felszíni vizek elszennyezéséig. Minden hatás és mellékhatás újabb és újabb kérdést vet fel, melyekre megszületik az újabb és újabb válasz. Például: étrend kiegészítőkkel pótoljuk a kiesett nyomelemeket, mélyebben fekvő rétegekből emeljük ki és használat előtt tisztítjuk, különféle vegyszerekkel kezeljük a vizet. Már e vázlatos felvetésből is kitűnik, a technikai válaszok közös jellemzője, hogy még több kérdést vetnek fel, melyekre újabb és újabb energiaigényes válaszok születnek. Mindez rendkívül áldásos hatást fejt ki a gazdasági növekedésre, és természetszerűen jelenik meg a GDP-ben. Ugyanakkor ez arra is rávilágít, hogy a gazdasági növekedés hátterében a felmerült problémákra adott technikai válaszok húzódnak meg. A gazdasági növekedés megtorpanása, visszaesése, azt jelenti, bizonyos problémákra már nem tudunk választ adni. Minél mélyebb a recesszió, annál nagyobb számban maradnak válasz nélkül jelentős problémák. Tulajdonképpen ezt a folyamatot tekinthetjük rendszerszintű összeomlásnak. A játék alapja a technikai válaszok leglényegesebb tulajdonságaiban rejlik, ami azt is jelenti, hogy e rendszeren belül egyetlen helyes út létezik, ez pedig a gazdasági növekedés. A növekedés hiánya nem egyszerűen egy életformát, egy közgazdasági elméletet kérdőjelez meg, hanem az egész technológiai válaszokra épülő rendszert, azaz magát a technikai civilizációt. A megoldás roppant egyszerű, csak ma kivitelezhetetlen: kerülni kell a technikai válaszokat. Nagyon egyszerű példával, a belvíz problémára adott technikai válasz a vizek összegyűjtése, és a folyókba történő átemelése. Mindez energiaigényes, és bizonyos körülmények összjátéka miatt egyre nagyobb energiát igényel (pl. az árvízszint fokozatos emelkedése, az egyre szélsőségesebb csapadékeloszlás és az egyre gyakoribb intenzív csapadékképződés, illetve az elvezető, és az azt kiszolgáló energiaellátó rendszer elöregedése miatt). Amikor a vizek elvezetéséhez szükséges energia mennyisége meghaladja a rendelkezésünkre álló mennyiséget a technikai válaszok ellehetetlenülnek, és a rendszer összeomlik. A nem technikai jellegű (akár ésszerűnek is nevezhető) válasz a belvizes területeken történő művelési ágváltás lenne, olyan gazdasági szerkezet kialakítása, mely igényli az időszakos vagy tartós vízborítást. Az adott esetben a kérdés nem az, hogy veszni hagyunk-e területeket, hanem az, hogyan használjuk azokat. A használat megváltoztatása nem technológia válasz, abban az értelemben semmiképp sem, hogy nem igényel újabb energia felhasználást, ellenkezőleg, az eddig felhasznált energia nagy részére nincs tovább szüksége. Ez persze kedvezőtlenül hat a GDP-re.
Ha mindezt következetesen végig gondoljuk, megérthetjük, hol húzódnak a rendszer alkalmazkodó képességének a határai. Ahhoz azonban, hogy ezt felfogjuk, látni kell a válság valódi természetét, és nem szabad összekeverni a tüneteket, a mellékkörülményeket a valódi problémákkal. A 2008-as válság idején a legtöbb gazdasági szakember a növekedési pálya visszaállításában kereste és találta meg a kilábalás lehetőségét. Ennek hátterében nem feltétlenül szakmai elfogultság, vagy szűklátókörűség állt. Az emberiség a technikai válaszok csapdájába esett. Ha válaszolni akar a felvetett problémákra, növelnie kell az energia felhasználását, ha növeli az energia felhasználását, új problémákat generál, amelyek új válaszokat követlenek tőle. Mindez addig tart, amíg el nem fogy az energiánk, vagy ameddig a kérdés-feleletjátékunk fel nem emészti az emberi civilizáció fizikai alapjait.
Végül is az, hogy a válság felismerésének érzelmi skáláján hol helyezkedünk el, attól is függ, mennyit tudunk felfogni ezekből a folyamatokból. Mennyiben ismerjük fel a válaszok jellegét, és mennyiben tudnunk olyan megoldásokkal dolgozni, melyek nem technikai jellegű választ adnak a problémákra. Ebben a megközelítésben tehát azok lesznek a „Boldog” emberek, akik képesek elkerülni ezt a csapdát, akik képesek kitörni e kérdés-feleletjáték ördögi köréből.  

http://oronero.wordpress.com/2012/02/15/psicologia-del-picco-energetico