„A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel"
Der Spiegel
Der Spiegel
Az IMF, a globalizáció kritikusainak kedvenc céltáblája a pénzügyi
válság hatására kénytelen engedni korábbi neoliberális elveiből. Az
egykor nagyhatalmú intézményt az elmúlt évtizedekben folytatott
hitelezési gyakorlata miatt megvetés és közöny veszi körül - így látja
legalábbis Susanne Amann a Der Spiegelben.
Amikor a Nemzetközi Valutaalap francia elnöke, Dominique Strauss-Kahn
kijelentette, hogy „a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket
követel", ezzel az intézmény saját korábbi politikáját bírálta. Azt
indokolta ugyanis ezzel, hogy az IMF ezentúl feltételek nélkül hajlandó
rövidtávú segélyek nyújtására.
Korábban éppen az előfeltételek okoztak felháborodást, és ennek lett a
következménye, hogy az egykor félve tisztelt válságkezelő szervezet
háttérbe szorult. A bírálatok újra és újra megismétlődtek: a fejlett
nyugati gazdaságok az általuk irányított testületen keresztül a saját
neoliberális gazdaságpolitikájukat akarják ráerőltetni a fejlődő
országokra. Eközben egyáltalán nem vizsgálják meg, milyen
következményekkel jár az általuk javasolt gazdaságpolitika az érintett
országokban.
Nem nehéz példákat találni - a Nemzetközi Valutaalap utolsó nagy
szerepvállalása az 1997-98-as ázsiai válság idejére esik. Akkor a nem
utolsósorban nyugati befektetők által fújt ingatlanpiaci lufi pukkadt
ki, és a külföldi beruházók kivonták a pénzüket a térségből. A
valutaalap hiteleinek akkor olyan feltételei voltak, amilyenek ma már
szóba sem jöhetnének: „csak akkor volt pénz, ha az állami vállalatokat
privatizálták, a kereskedelmet és a tőkepiacot liberalizálták". A
szerző tovább idézi Peter Wahl pénzügyi szakértőt, az Attac
antiglobalista hálózat németországi szervezetének egyik alapítóját:
„közölték az országokkal, hogy több piacra és kevesebb szabályozásra
van szükségük".
Ez drámai következményekkel járt - állapítja meg Susanne Amann a német
hetilapban. Az olyan, makrogazdasági szempontból alapvetően egészséges
országok, mint Thaiföld vagy Dél-Korea, szigorú takarékossági
intézkedések bevezetésére, mindenekelőtt a szociális kiadások
csökkentésére kényszerültek, hogy megkaphassák és aztán törleszthessék
a hiteleket. A magas kamatokkal együtt ez aztán súlyos recesszióhoz, a
munkanélküliség erőteljes emelkedéséhez, végeredményben pedig milliók
elszegényedéséhez vezetett, főleg az városokban.
Manapság a valutaalap már hallani sem akar saját egykori dogmatikus
piaci fixációjáról. A közepesen fejlett országoknak szánt
segélyprogramja lehetővé teszi, hogy minden előfeltétel nélkül
rövidtávú pénzügyi segélyhez jussanak. A célcsoportot azok az országok
alkotják, amelyeknek egészséges a nemzetgazdasága, csak a válság
hatására, önhibájukon kívül és átmenetileg sújtja őket tőkehiány.
Mindez azt jelenti, hogy a Nemzetközi Valutaalap tanult a 90-es években
elkövetett hibáiból? Vagy inkább - mint a rossz nyelvek állítják - csak
a saját klientúráját próbálja megkímélni a válság következményeitől, és
ennek érdekében sutba dobja az elveit? - teszi fel a kérdést Susanne
Amann. A válaszhoz egy, a munkaadói oldalhoz közel álló kölni
gazdaságkutató intézet, az IW munkatársát, Jürgen Matthest idézi, aki
úgy látja, hogy az IMF már korábban módosítani kezdte hitelnyújtási
feltételeit, jobban szem előtt tartva a helyi érdekviszonyokat. Azt a
korábban idézett globalizáció-kritikus Peter Wahl is elismeri, hogy a
hitelre szorulóknak takarékoskodniuk kell. És ha a valutaalap a jövőben
az országokra bízza, miből és hogyan takarítsanak meg, akkor valóban
tanult a válságból. Az ázsiai válságot követően ugyanis olyan
országokban veszett el az intézménnyel szemben a bizalom, mint Kína,
India, Brazília vagy Argentína - ebben mindkét megkérdezett szakember
egyetért. Ázsiában és Latin-Amerikában regionális alapokat hoztak
létre, hogy mielőbb visszafizessék az IMF-hiteleket, és véget vessenek
a függésnek. A Der Spiegel
szerzője ismét Matthest idézi: „Egyes országok esetében
politikai-ideológiai hátterű az IMF bírálata, de ha egy olyan,
liberális ország is elfordul a szervezettől, mint Brazília, az
mindenképpen elgondolkoztató.".
A valutaalap is érzékeli, hogy lejárt a korlátlan piac, a
laissez-faire-politika ideje. Olykor egyenesen egy világméretű
szabályozási stratégiáról esik szó. Strauss-Kahn a két héten belül
esedékes G20-tanácskozáson ötpontos javaslattal kíván előállni a
jövőbeli gazdasági lufik kialakulásának megakadályozására, hiszen
ezeknek a kipukkadása „a tényleges gazdaságot teszi tönkre" - idézi az
IMF elnökét a Susanne Amann.
http://www.spiegel.de/