Szeretnék megosztani egy élettapasztalatot azokkal az emberekkel,
akik úgy érzik, a lelkük magasabban van hangolva, a harcos szint elérése
a cél, mert legbelül, mélyen a zsigerekből mindig kapunk egy biztatást;
ne add fel, tovább, küzdj. Ez ideáig nem nehéz, sok mindenkiben megvan
ez a veleszületett képesség, de a legtöbben ezt a tüzet kioltják
magukban, esetleg lebeszélik ősi ösztöneiket arról, amiért e világra
hivatottak.
Nagyon nehéz egy ilyen értéktelen, aljas, hitetlen világban megélni a
hősi ösztönök hívó szavait, mérlegelünk, mondjuk mi, ezzel már
meggátoltuk önmagunk kiteljesedését. Ez ne azt jelentse, hogy ezek után
mindenkinek nekiesünk, mert úgy érezzük ez a helyes, mert ebben a sötét
világban már többet irányít a gonosz, hisz most teljhatalma van, és az
ember önálló akarattal bír - a fény pedig nem irányít minket - hanem
nekünk kell megpróbálni az útján járni.
Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a belső késztetésünk helyes
értelmezésére, nehogy rossz irányba lengjen ki az inga. Fizikai munka
árán el lehet érni nagy tetteket, le lehet küzdeni nagyon kemény
ellenfeleket, de aki ezt már kipróbálta és átélte, az rájöhet,
akármilyen erős a belső késztetés, mindig van egy pont, ahol mégis
feladod - még életed elvesztése árán is - csak szabadulj a kíntól vagy
megpróbáltatástól.
Igazán nagy tetteket azok tudnak véghez vinni, akik ezt a pontot
átlépik és küzdenek tovább, ez egyébként igaz az élet minden területére.
Mi ez a küszöb amit át kell lépni? Nem véletlenül kezdtem gondolatomat a
harcosokról, mert leghamarabb ők szembesülnek ezzel az akadállyal, és
közülük ismerik fel a legtöbben azt, aminek a világ legtermészetesebb
dolgának kellene lennie.
ISTEN nélkül feladod! Ez a titok nyitja, nem több. Meg kell tanulnod,
hogy küzdelemben nem az előtted álló akadályt, ellenfélt kell
legyőznöd, hanem saját magad fizikai és szellemi korlátait. Hiszen azt a
leküzdendő akadályt is a jó ISTEN tette eléd, hogy bizonyosságot
nyerjen hited erejéről képességeidhez mérten.
Én személy szerint minden egyes napon kérem, hogy segítsen hitem
erősítésében, és hogy minél nagyobb és keményebb akadályok leküzdésével
bizonyítsam, nem fordulok el az ISTENTŐL, még akkor sem, ha porrá
zúznak, hisz csak magamat hibáztathatom, nem voltam eléggé alázatos és
ezt a leckét meg kell tanulnom. A vereségből többet tanulok, mert azt
nem felejtem el egyhamar, mint a győzelmet.
Na ez a fajta életfelfogás irányítson, mikor a belső éned tettekre
akar sarkalni, mert ha ezek alapján mérlegelsz és cselekszel, az ISTEN
előtt mindig tetsző lesz . Áldás-békesség, mi áldunk és utána jöhet a
béke.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hidvégi Szabolcs