2009. május 31., vasárnap

Thatcher öröksége


A jobboldali fordulat évfordulóján
Harminc éve a brit jobboldal történelmi győzelmet aratott. A toryk dicsőséges éveinek ikonikus figurája Margaret Thatcher, a három cikluson át kormányzó miniszterelnök. Az évforduló és a gazdasági válság kapcsán Nagy-Britanniában számos mérleg készült a Vaslady örökségéről. A miniszterelnök személyének és politikájának egyik legalaposabb elemzését Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere készítette a Standpoint magazin számára.
Különös aktualitást ad a brit konzervatívok 1979-es történelmi győzelmének a gazdasági válság. Szinte elkerülhetetlen a rendkívül súlyos brit recesszió kapcsán az előző kormányok felelősségének vizsgálata.
Sokan elsősorban a jelentős kiadáscsökkentést, privatizációt és deregulációt végrehajtó Thatcher-kormányt, és a toryk által megkezdett reformokat folytató Tony Blairt tették felelőssé a brit visszaesésért. Akadt, aki szerint a tavaly kirobbant globális válsággal véget ért a Thatcher miniszterelnökké választásával kezdődött konzervatív ciklus: Robert Skidelsky közgazdász amellett érvelt, hogy az állami beavatkozástól mentes szabadpiaci doktrína korszaka leáldozott, és vissza kell térni az erőteljesebb állami szerepvállalást szorgalmazó keynesiánus intervencionizmus politikájához.
Hasonló szellemben, de talán még keményebb szavakkal értékelte a thatcheri örökséget Gideon Rachman, a Financial Times szerkesztője április végén. A tekintélyes brit publicista szerint nem csak Nagy-Britanniában, de az egész világon véget ért a szabadpiaci konzervativizmus harminc éves korszaka: a thatcheri fiskális konzervatív gazdaságpolitika nem csak a fejlett országokban, de Kelet-Európában, Kínában és Oroszországban egyaránt katasztrofális következményekhez vezetett.
A jobboldalon természetesen máshogy látják a dolgot. Lord Powell, Thatcher egykori titkára állítja, hogy a konzervatív reformok nélkül ma Nagy-Britannia még súlyosabb válsággal küzdene: Powell szerint a szigetország már régen Zimbabwe sorsára jutott volna. David Willetts, Thatcher korábbi tanácsadója némileg kritikusabban fogalmaz. Továbbra is kitart mellette, hogy a tory reformok többsége elkerülhetetlen és sikeres volt, de hozzáteszi, hogy a Vaslady hibát követett el, azzal, hogy túlzottan érzéketlennek mutatkozott a szociális kérdésekkel kapcsolatban.
Nigel Lawson, a Thatcher-kormány pénzügyminisztere a tory választási győzelem évfordulójára készült tanulságos elemzésében a konzervatív reformok értékelése mellett arra is kitér, hogy mi tette lehetővé a thatcheri átfogó, és a társadalom széles rétegeitől rendkívüli áldozatokat követelő reformokat.
A deregulációval, a privatizációval és az állami szerepvállalás csökkentésével kapcsolatban Lawson megjegyzi, hogy alaptalanok azok a kritikák, amelyek a jelenlegi válság gyökereit a 19 éve leköszönt Thatcher számlájára írják. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy milyen borzalmas állapotban volt a brit gazdaság a hetvenes évek végén. A túlzottan nagy hatalommal rendelkező szakszervezetek elleneztek minden az állami tulajdonban lévő iparágakra vonatkozó reformot. Pedig nem csak közgazdászok tudták, hogy Nagy-Britannia a csőd felé araszol. Ezért az adott helyzetben elkerülhetetlen volt az állami szerepvállalás csökkentése és a gazdasági növekedést ösztönző piacbarát dereguláció.
Lawson megjegyzi, hogy még Thatcher legkeményebb baloldali kritikusai sem gondolják, hogy vissza kellene térni a hetvenes évek gazdaságpolitikájához, és államosítani kellene a fontosabb iparágakat, illetve kvótákat kellene bevezetni. Hozzáteszi azt is, hogy a Thatcher-kormány valóban híve a dereguláció politikáját képviselte, ami viszont egyáltalán nem jelenti, hogy a szabályozatlanság híve lett volna. A konzervatívok a hetvenes évek végén nem általában ellenezték a piacok ellenőrzését, hanem csak a korábbi munkáspárti kormányok alatt kialakult túlszabályozás mértékét sokallták.
Nem helyes, ha a thatcheri évek mérlegét a tavaly kirobbant gazdasági válság alapján vonjuk meg. A konzervatív kormány évei alatt sikerült megfékezni az inflációt és tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot. A munkanélküliség nőtt ugyan, de ez elsősorban a korábbi évek állami túlfoglalkoztatottságának felszámolásának következménye volt.
Lawson szerint komoly tanulságokkal jár annak átgondolása, hogy hogyan volt képes Margaret Thatcher ilyen jelentős, és a társadalom széles rétegeinek rövid távon rendkívül hátrányos reformok keresztülvitelére.
A reformok sikerében fontos szerepe volt annak, hogy a brit gazdaság rendkívül rossz helyzetben volt, és a lakosság többé-kevésbé tisztában volt azzal is, hogy csak megszorítások árán lehet megfékezni a recessziót. Az elit körében pedig egyetértés uralkodott abban a tekintetben, hogy nem lehet folytatni a korábbi szocialista kormányok gyakorlatát, amely minden bajra még több állami szerepvállalással akart megoldást találni.
Lawson arra is felhívja a figyelmet, hogy a britek nem becsülik túl a demokráciát: tudják, hogy a szabadság a legfontosabb érték, és a demokrácia csak eszköz, amely arra alkalmas, hogy négy évenként erőszakmentesen le lehessen váltani a kormányt, ha elégedetlenek vele. A ciklus közben viszont tudomásul kell venni, hogy a kormány a jog szabta kereteken belül azt tesz, amit akar. Hiába fájtak tehát a thatcheri reformok, a britek tudomásul vették, hogy csak a ciklus végén mondhatnak véleményt a kormány teljesítményéről.
A reformok sikerében nagy szerepe volt Margaret Thatcher személyiségének is - teszi hozzá Lawson. A Vaslady kérlelhetetlen eltökéltségével a kormány átfogó reformjait kivitelezhetetlennek tartó konzervatív politikusok sem mertek szembeszállni. Az ellenzékkel pedig nem sokat bíbelődött Thatcher: tudta, hogy az általa szükségesnek ítélt változások tekintetében nem lehetséges konszenzus kialakítása, ezért a siker érdekében bátran vállalta a konfrontálódást. A miniszterelnök eltökéltségét az egy évig tartó, az országot kis híján meegbénító, szélsőbaloldali szakszervezeti vezetők által indított bányászsztrájk sem törte meg.
A szerencse is Thatcher kezére játszott - ismeri el egykori pénzügyminisztere: a falklandi háborút sikerült gyorsan megnyerni, ami kapcsán az emberek kezdték elhinni, hogy a Vaslady bármire képes.
Lawson nem mulasztja el megjegyezni, hogy a Thatcher-kormány sikere fontos tanulságokkal szolgál a David Cameron vezette Konzervatív Párt számára, amely a jövő évi parlamenti választások után minden bizonnyal kormányt alakíthat. A gazdasági válság miatt ugyanis valószínű, hogy Cameronnak is átfogó és fájó intézkedéseket kell hoznia. Thatcher példája azonban igazolja, hogy nem kell megijedni a széles rétegek rövid távú érdekeit sértő reformoktól, csak kellő kitartással és következetességgel kell végrehajtani az átalakítást.


http://www.standpointmag.co.uk/node/1484/full

Az iráni elnökválasztás tétje a külpolitikai enyhülés

Külpolitikai kérdések az Iráni elnökválasztás fókuszában
Council on Foreign Relations

Célegyenesbe fordult az iráni elnökválasztási kampány. A Council on Foreign Relations külpolitikai intézet Farideh Farhit, a Hawaii Egyetem és a Teheráni Shahid Behesti Egyetem politológusát, a Urbánus forradalmak Iránban és Nicaraguában című könyv szerzőjét kérdezte az esélyekről és a választás kimenetelének külpolitikai következményeiről. Az Irán-szakértő politológus szerint jó esély van rá, hogy a történelem során először veszítsen a hivatalban lévő elnök, és az ellenzéki győzelem után enyhüljön Irán és a Nyugat viszonya.
Elemzők néhány hónapja még egyöntetűleg azt állították, hogy a június 12-én esedékes iráni elnökválasztás kampánya a gazdasági kérdésekre fog összpontosítani. Mahmúd Ahmadinezsád elnökségét állandó társadalmi, gazdasági és politikai viszályok övezték. A kormány képtelen volt megoldani Irán szociális, gazdasági és társadalmi problémáit, amiért az ellenzék és a külföld egyaránt élesen bírálta. A gazdasági válság kirobbanása óta jelentősen zuhant a kőolaj világpiaci ára, és vele az iráni kormány bevételei.
Az elmúlt hónapokban azonban egyre inkább a külpolitikai kérdések kerültek a kampány fókuszába. Ahmadinezsád jelenlegi elnök mindhárom kihívója elsősorban a külpolitika terén ígér változásokat: a konzervatív elnök keményvonalas, provokatív és agresszív fellépésének bírálói enyhülést szeretnének. Az elmúlt hetekben minden jelölt emelte a tétet, és mára nyilvánvalóvá vált, hogy az elnökválasztás döntően befolyásolhatja Irán külpolitikáját, mindenekelőtt az iráni-amerikai viszonyt - állítja Farhi.
Ami az esélyeket illeti, Farhi szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy melyik jelölt szerzi meg a legtöbb szavazatot. Az iráni közvélemény-kutatások elég megbízhatatlanok. Annyi mindenesetre a rendelkezésre álló felmérések alapján is valószínűsíthető, hogy második fordulóra kerülhet sor, hiszen kevés rá az esély, hogy az első körben bármelyik jelölt 50 százalékos támogatásra tenne szert. Felmérések szerint a második fordulóra Mir Hoszein Muszavi korábbi miniszterelnöknek, a reformista ellenzék vezérének és Mahmúd Ahmadenizsádnak van esélye. Bár Muszavit a legfrissebb felmérések valamivel esélyesebbnek mondják, a június 19-i második forduló eredményét lehetetlen megjósolni, hiszen a két kieső jelölt szavazóinak magatartása jelentősen megváltoztathatja az erőviszonyokat.
Farhi emlékeztet rá, hogy a négy évvel ezelőtti választásokon is rendkívül szoros eredmény született. Az iráni politológus szerint azonban a második forduló az ellenzéknek kedvez: az első fordulóban az ismertség még a jelenlegi elnöknek kedvez, de ha második fordulóra kerül sor, ahol a reformista Muszavi és Ahmadinezsád közül kell választani, akkor a jelenlegi elnök kritikusai győzelemre juttathatják Muszavit. „Ha Ahmadinezsádnak nem sikerül a szavazatok felét begyűjtenie június 12-én, akkor a második fordulóban valószínűleg veszíteni fog." Ha így alakulna, az történelmi jelentőségű esemény lenne: Iránban hivatalban lévő elnök még sosem veszített az elnökválasztáson - igaz, eddig egyetlen elnöknek sem volt annyi kritikusa, mint Ahmadinezsádnak. És - ellentétben a korábbi választásokkal - most egyetlen jelentős szervezet sem szólította fel bojkottra támogatóit, ami szintén az ellenzéknek kedvez.
Ahmadinezsád veresége esetén jelentős külpolitikai változásokra lehet számítani - véli Farhi. „Ahmadinezsád mindhárom kihívója olyan irányzatot képvisel, amely ellenzi a jelenlegi elnök bombasztikus külpolitikai stílusát: a holokauszttagadást, és az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalási módot. Mindhárom elnökjelölt mérsékeltebb külpolitikát és enyhülést szeretne." Farhi ezért úgy véli, hogy ellenzéki győzelem esetén jelentősen javulna az atomprogram jövőjével kapcsolatos amerikai-iráni tárgyalások sikerének esélye. Bíztató az is, hogy az Obama-kormány elődjénél jóval rugalmasabbnak és nyitottabbnak tűnik, ami megteremtette a párbeszéd lehetőségét - még a keményvonalas konzervatív Ahmadinezsád sem utasíthatta el a tárgyalás lehetőségét. Az elnökválasztás után nyáron, de legkésőbb ősszel megkezdődhetnek az atomprogrammal kapcsolatos egyeztetések.

http://www.cfr.org/publication/19494/foreign_policy_factor_in_irans_presidential_race.html

Nem igaz, hogy ez a legnagyobb válság 1929-33 óta

A recesszió földrajzi dimenziói
Stratfor

Semmilyen valós alapja sincs annak az állításnak, hogy a jelenlegi gazdasági válság a legnagyobb volna az 1929-33-as világválság óta; ez egy sokak által szajkózott mítosz – állapítja meg Peter Zeihan tanulmánya, melyet az amerikai biztonságpolitikai elemzőközpont, a Stratfor tett közzé. Valóban jelentős válságot él át a világ e pillanatban, a legnagyobbat 1982 óta – állítja –, amikor hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie a gazdaságnak, főként azoknak az ágazatoknak, amelyeket érzékenyen érintett az energiahordozók akkori drágulása. Mindazonáltal a mostani folyamatoknak van egy eléggé különös, sőt abszurd jellege. Az Egyesült Államokban a gazdaság 2,6 százalékkal esett vissza, Oroszországban 9,5 százalékkal, Japánban 9,1 százalékkal stb.
Ennek láttán sokakban felmerül a kérdés: vajon nem is Amerikából indult volna ki a mostani recesszió? De onnan – válaszolja a szerző –, csakhogy részben a pénzügyi háttér, továbbá a gazdaságot mozgató filozófia, és nem utolsó sorban a földrajzi – más szóval a geopolitikai – adottságok sok tekintetben befolyásolják a dolgok alakulását; egyes helyeken tompítják a krízis hatásait, másutt felerősítik azokat.

Az Egyesült Államok
Mind Oroszország mind pedig Kína messze elmarad Amerika mögött a mezőgazdaságilag hasznosítható területek tekintetében – írja s szerző. Ez az Egyesült Államok egyik nagy előnye. Továbbá a területi nagyság dacára Oroszország, mely összehasonlíthatatlanul nagyon szárazföldi területekkel rendelkezik, Kínához hasonlóan messze elmarad Amerika mögött az urbanizáció terén, valamint az egyes vidékek technikai-ipari fejlődése tekintetében.
A másik fontos előny amerikai szempontból az ottani tengeri, illetve folyami hajózhatóság technikailag magasa színvonala. A Mississippit már évszázadosan kiépített, bonyolult és jól funkcionáló rendszer köti össze a Louisianát átszelő Red, illetve a Missouri, Ohio és Tennessee folyókkal, amelyek összekapcsolják a legfejlettebb területek kereskedelmi hálózatát az egész világgal. Ami a tengerhajózási lehetőségeket illeti, Amerika e téren szintén roppant előnyökkel rendelkezik. Elég csak a térképre nézni: a San Francisco-öböl, a Washingtontól délre fekvő Chesapeak-öböl, továbbá Long Island és New York kikötői egész éven át jégmentesek, tehát fogadhatnak hajókat. Az Egyesült Államok olcsón és nagy biztonsággal képes eljuttatni árúit nem csak egyik pattól a másikig, hanem gyakorlatilag az egész világ bármely tájára. Nem mellékes, hogy a belső víziutak, valamint a legnagyobb kikötői kapacitások közvetlenül és szinte szimmetrikusan kapcsolódnak a nagy mezőgazdasági területekhez.
Egyrészt Amerika már rég kiépítette e kapacitásokat, másrészt azonban ezek a természeti adottságok az évtizedek során nagyon nagy tehertételtől szabadították meg a nemzetgazdaságot, illetve ma is jelentősen csökkentik a költségvetési kiadásokat.
A harmadik nagy előny, hogy Amerikának – szemben Oroszországgal vagy Kínával, de e téren az Európai Unió is említhető – kevés térségbeli versenytárssal kell számolnia. Kanada zord időjárása és túlnyomóan hegyes domborzata teljességgel alkalmatlan a mezőgazdasági tömegtermelésre, azok a bel-közlekedési útvonalai, melyekre érdemben számíthat – melyek főként a nagytavak vidékét fedik le – lényegében megoszlik Amerika és Kanada között. Kanada már rég felismerte, hogy számára az ipari és gazdasági előnyök sokkal könnyebben realizálhatók, ha inkább integrálódik az Egyesült Államokba semhogy konkurálna azzal.
A másik nagy szomszéd Mexikó még kevesebb kihívást jelent; gazdasága semmilyen szempontból sem versenyképes, amit az is jelez, hogy sem számottevő tengeri kereskedelmi kapacitással, sem pedig belső hajózási rendszerrel sem rendelkezik.
Amerika számára egyik szomszédja sem képvisel biztonsági kihívást; Kanada részben máris az amerikai gazdasági szféra részét képezi, a két ország között gyakorlatilag határ sem létezi. Ami Mexikót illeti, ott ugyan biztonsági kihívást jelent az illegális migráció, amit vaskerítések oldanak meg, de nem szükséges, hogy költséges, a biztonságot garantálni képes haderőt tartson az Egyesült Államok a déli határokon.
Mindezek elképesztő energiákat és potenciálokat szabadítanak fel, melyeket Amerika más célokra mozgósíthat.
És ez még csak a földraji lehetőségekkel összefüggő előnyök. Az amerikai kapitalizmus – a laissez-faire filozófiája – szintén nagy versenyelőnyt jelent. A túlnyomórészt a privátszektorban működő tőke ugyan számos esetben kaotikus állapotokat okoz, mindazonáltal ez a legalkalmasabb gazdasági szerkezet arra, hogy leghatékonyabb módon termelje magát újra a tőke, méghozzá hosszú távon. A jelenlegi, elsősorban hitelorientált krízis mindenekelőtt a rövidtávú gazdasági folyamatoknak a része, így ezekben okozza a legtöbb gondot, ez azonban az Egyesült Államok szabadvállalkozásokra épülő gazdaságát hosszú távon semmiképp sem érinti. Létezik persze fezsültség, e rendszernek látványos gyengéje az egyenlőtlenség és a társadalmi stressz, de a távlati folyamatokat ezek sem befolyásolják. És ha valaki ebben kételkedik, elég csak ha fellapozza az ország történetét: a polgárháború óta Amerika számos konfliktusnak volt a részese, és egyedüli államként gazdagabban és erősebben lépett ki e konfliktusokból, mint ahogy azokba belépett.

Oroszország
Elég csak az ország térképére nézni, hogy bizonyítva lássuk: óriási üres területek vannak, amelyeken nem vagy nem megfelelő minőségű mezőgazdasági termelés folyik. Az orosz sztyeppe és az eurázsiai tajga gyakorlatilag kihasználatlanak, és sok tekintetben még lakóhelynek sem alkalmasak. A lakosság zöme városokban él, melyeket azonban gyenge és elavult úthálózat köt össze. Az olcsó és biztonságos vízi közlekedési hálózatoknak Oroszország teljességgel híján van. A Volga-vízirendszer kiépítésére valaha megindultak bizonyos beruházások, de a folyó az év jelentős részében befagy tehát hajózhatatlan, ugyanakkor a Kaspi-tengerbe ömlik, amely egy elszigetelt vízi terület, nemzetközi gazdasági kapcsolatokban gyakorlatilag értéktelen. Ráadásul a Volga torkolatát itt is évente hónapokra jég fedi.
Ha a jövőt nézzük – állapítja meg a szerző – a 21. század úgy köszöntött rá az oroszokra, hogy használható modern úthálózattal nem rendelkeznek.
Oroszországot, határai mentén – a volt szovjet és az azt megelőző cári imperializmus áldatlan hagyatékaként – az őt gyűlölő népek gyűrűje veszi körül. Nem véletlen, hogy a függetlenségi törekvések megelőzése végett Moszkva arra kényszerül, hogy költséges és nagyon nagy hadsereget állomásoztasson a Kaukázus térségétől, közép-Ázsián át a Távol-Keletig. A ma is tapasztalható orosz törekvés, hogy nagy területeket hódítsanak vagy szálljanak meg, óriási energiákat emészt fel, hisz kellő mértékben ki nem épített infrastruktúrákkal kell e problémákat megoldaniuk, ugyanakkor olyan populációt kényszerítenek minduntalan orosz fennhatóság alá, amely permanens ellenségességet mutat.
Oroszország munkaerő- és töke-tartalékai messze nem elégségesek ahhoz, hogy megoldják a gazdasági gondokat, illetve, hogy csökkentsék az ország sebezhetőségét. Mindez Moszkva számára olyan kényszerhelyzeteket teremt, amelyek kikerülhetetlenné teszik a központi tervezést, ami eleve megakadályozz azt, hogy valódi szabadpiaci állapotok meghonosodhassanak. Az efféle tervgazdaság csak látszatra garantál hosszú távú hatást, valójában – miként a történelemben mindenkor – lényegében rövidtávú reakciókra volt csak képes, és ennek negatívuma a mostani válság kezelésekor is több, mint nyilvánvaló.

Kína
Ennek a hatalmas birodalomnak a földrajza sem kényezteti el az ott élőket, illetve azok gazdasági lehetőségeit sem javítja. A legnagyobb három folyó – a Sárga-folyó, a Jangce és a déli Gyöngy-folyó – csak részben volt hajózható az évszázadok során. A gyakori árvizek nem tették lehetővé biztos kikötői infrastruktúra kiépítését, bár a Jangce mostani szabályozása stratégiai beruházásnak fog bizonyulni, miként a Sárga-folyó és a Jangcét összekötő Központi Csatorna kiépítése is, melyre a pekingi kormány szinte erejét meghaladó összegeket költ. A mezőgazdasági termelés is csak egyes elszigetelt vidékekre jellemző, az ország legnagyobb részén nem igazán térül meg az ebbe ölt energia.
Kína válasza a jelenlegi kihívásra viszonylag egyszerű. Minthogy az ország gazdaságának legalább 50 százaléka exportorientált, a kivitel volumenének biztosítása mindennél fontosabb. A recesszió meglehetősen lecsökkentette az igényt a Kína által eddig exportált áruk iránt, így Peking jelentős pénzeket pumpált a bankokba, hogy azok hitellel láthassák el a kieső exportjövedelmek elmaradása miatt csőd szélére került vállalatokat. 2009 első négy hónapjában annyi pénz ment ki ilyen hitelekre, mint a teljes 2008-as évben.
Európai Unió
A szerző a világkrízis hatásainak vizsgálatakor kontinensünk esetében is elsősorban a földrajzi adottságok vizsgálatából indul ki. Európának hagyományosan kiválóan hajózható folyói vannak – állapítja meg –, de néhány kivételtől eltekintve nem igazán köti össze őket hasznosítható csatornarendszer. Az itteni kikötők is vannak olyan jók, mint az amerikaiak, ugyanakkor nem oszlanak el megfelelő egyöntetűséggel, így egyes országok komoly hasznot húznak azokból, másoknak meg semmi sem jut. Mezőgazdasági területekben is bővelkedik a kontinens, de azokon is – így az Észak-közép-európai Alföldön – több mint hét etnikailag elkülönülő térség osztozik, melyeknek viszonya nem mindig kiegyensúlyozott.
Európa egységének legnagyobb akadálya a szerző szerint, hogy földrajzi felülete rendkívül változatos, ami a kapcsolatokat akadályozta, a habitusokat pedig rendkívül differenciálta. Csak néhány példa: Spanyolország hosszú tengermellékkel rendelkezi, miközben Ausztriának egyáltalán nincs kijárata a tengerre, felszínét pedig magas helyek uralják; Hollandia ezzel szemben lapos és ki van szolgáltatva a tengernek, az apró Észtország pedig az év java részében fagy alatt áll. Még ha lenne is az Uniónak egy olyan nemzetek-feletti autoritása, amely megoldaná a közös adózást vagy a bankrendszer szabályozását, a nemzetek-feletti megoldások mindig megbuknának az egyes országok érdekei által alakított politikán.
Mindez Európa szerte a nemzetek-feletti politikával kapcsolatos gyanakvásban ölt testet; jó példa erre a helyi bankoknak a preferálása mint befektetési technika; sokkal kevésbé jellemző az itteni állapotokra a bizalom a tőzsdék tőkegyarapító lehetőségeivel kapcsolatban. Vagyis, a helyi bankok helyi tőket használnak, és helyi szabályozás vonatkozik rájuk, miközben a tőzsdék valóban nemzetközi perspektívát tudnának nyitni a tőke számára. Spanyolországban, Itáliában, Svédországban, Görögországban és Ausztriában a finanszírozás 90 százaléka bankokon át történik, Nagy-Britanniában ez 84, Németországban 76 százalék. Mindeközben az Egyesült Államokban mindössze 40 százalék.
Ha most azt vesszük, hogy a jelenlegi válság a gazdaságnak ebből a szegmenséből – vagyis a bankokból – indult el, azaz alapvetően pénzügyi válságként indult, akkor felmérhetjük azt a drámai helyzetet, amit a kialakult helyzet Európában okozott, épp a bankszektor nagy befolyásának következtében. Az egész Európát átfogó erőteljes reformok és új irányok megszabása nélkül a jelenlegi válság ott nem megoldható, vagyis felül kell emelkedni az egyes országok sajátos érdekein.

http://www.stratfor.com/

2009. május 29., péntek

Küldhessen-e a hatóság kémprogramot a gépünkre?


Az internet szabályozásának hátulütői

Dadvsi, Hadopi és újabban Loppsi - ezekben a francia betűszavakban két dolog közös: bonyolult nevű törvények rövidítései, illetve különböző közhasznúnak tartott célok érdekében szabályozni próbálják az internet használatát vagy meg kívánják akadályozni a hálóval való visszaéléseket. A sorban a legújabb a Loppsi2, amelyet még csak ezután fog megvitatni a francia parlament: ez lehetővé tenné, hogy az internetes bűnözés elleni harcban a hatóságok kémprogramokat küldjenek a felhasználók számítógépeire, tehát a hackerek módszereit használják fel a bűnözők elleni harcban. A párizsi Le Monde online portálja (Monde.fr) Guillaume Lovet szakértőt kérte fel, hogy chat-fórum keretében válaszoljon a törvénnyel és általában az internet szabályozásával összefüggő kérdésekre.
Lovet a cyberbűnözés szakértője, aki a hálót érő fenyegetések kivédésére irányuló kutatásokkal foglalkozik. Véleménye szerint az internetet mintegy ördögi színben feltüntető törvények sorozata sajnálatos és valószínűleg a kívánt hatás ellenkezőjét fogja elérni.
A 2006-ban elfogadott Dadvsi a szerzői jogok védelmére, az idén tavasszal elfogadott Hadopi a hálóról történő illegális letöltések fokozatos szankcionálására (előbb figyelmeztetés, majd az internet-kapcsolat akár egy évre történő felfüggesztése) vonatkozik. A Loppsi első változata a 2002-2007-es közbiztonsági kerettörvény volt, a most napirenden lévő Loppsi 2 annak aktualizált változata, amely először tartalmazza a gyanúsított személyek számítógépeire a nyomozó hatóság által küldendő „cookie"-k, felderítő szoftverek alkalmazásának törvényesítését a terrorizmus és más súlyos bűntettek elleni küzdelemben.
Guillaume Lovet véleménye szerint az utóbbi előírás (a törvénytervezet 5. fejezetének 23-ik cikke) minőségi különbséget jelentene a klasszikus, mikrofonos vagy rejtett kamerás megfigyeléshez képest, mivel a magánéletbe való behatolás foka az előbbieknél nagyobb, és főleg mérete kiterjedtebb lehetne. Lehetetlen mindenkinél poloskákat vagy kamerákat felszerelni, ez túl sok időbe telne és túl sokba kerülne. A számítógépekre küldhető kémszoftvert, ezt az „elektronikus trójai falovat" viszont tetszés szerint lehet sokszorosítani, és viszonylag könnyű nagy méretekben alkalmazni. Annak kockázata tehát, hogy egy globális megfigyelés felé csúszik a gyakorlat, sokkal nagyobb, mint a hagyományos lehallgatásnál.
A törvény szövegében szerepel az a megkötés, hogy ezt a megfigyelési formát csak a legsúlyosabb bűnözési formák, így a terrorizmus elleni küzdelemben, a vizsgálóbíró ellenőrzése alatt, az államügyész felhatalmazására lehet alkalmazni. Lovet szerint is fontos, hogy az állam egyenlő fegyverekkel vehesse fel a harcot a cyberbűnözők ellen, de állandó éberségre van szükség az alkalmazással való  visszaélés megelőzésére. A chat során több partner is felvetette, hogy a Loppsi-2 keretében szó van például a „szervezett bandában" elkövetett bűntettek elleni harcról is, tehát nem csak a terroristák ellen lehet bevezetni ezt a megfigyelési formát.
További kockázat, hogy az elektronikus megfigyelő szoftver olyan keyloggert tartalmaz, amely a továbbiakban továbbítja a megfigyelőnek a számítógép klaviatúrájával végzett munka adatait, azaz ugyanolyan elv alapján működik, mint a hackerek és a cyberbűnözők számítógépes programjai. A vírusellenes programok pontosan ezeknek a kiszűrésére szolgálnak. Ez is különbség a hagyományos lehallgatáshoz képest, hiszen senki sincs felszerelve mikrofonok felderítésére szolgáló műszerekkel, de minden pc-hez tartozik vírusölő program. Jó esélye van tehát annak, hogy a számítógép védelme a hatóság trójai falovát is felderíti, ami oda is vezethet, hogy a gyanúsított a hatóság ellen alkalmazza saját eszközét. Az úgynevezett reverse ingeneering (a kém-szoftver megfejtése és felhasználása) nem igényel költséges felszerelést, csak alapos hozzáértést. Fennáll tehát annak a kockázata, hogy a hatóság eszközét „eltérítik" és arra használják fel a bűnözők, hogy hamis, például ártatlanokat bemártó információkkal vezessék félre a nyomozókat.
Egy chatpartner felvetette, hogy a Loppsi 2 lehetővé teszi a bűnügyi rendőrségnek „az internetes adatok távolból történő megszerzését". Ez felveti a digitális szuverenitás kérdését. A rendőrség hatásköre a francia területre terjed ki, viszont a digitális bűnözés java külföldről, Oroszországból, Kínából, az Egyesült Államokból, Nyugat-Afrikából ered. Jogilag hogyan lehet külföldi számítógépből adatokat lefoglalni? Lovet szerint erre valószínűleg nemzetközi felügyelő szerv engedélye alapján kerülhetne sor.
A francia szakértő rámutatott, hogy a háló törvényes célokra kezdeményezett szűrésével világszerte sok esetben visszaéltek. Így például 2008 decemberében a sajtó- és információs szabadság védelmével foglalkozó Wikileaks közzétette a thaiföldi informatikai minisztérium által megfigyelt portálok titkos jegyzékét. Noha elvileg a pedofília elleni küzdelem jegyében rendelték el felügyeletüket, 1203 megfigyelt honlap minősítése „felségsértés" volt - vagyis a királyi család bírálóit ellenőrizték.  2009 márciusában az ausztráliai lista került nyilvánosságra: felerészben semmi közük nem volt az internetes pedofíliához, sok hagyományos pornó-honlap, de póker-, wikipédia-, meleg és sátánista portálok is szerepeltek rajta: minden, ami egyes cenzoroknak nem nyerte el a tetszését. Finnországban pedig a listán egyenesen ott szerepelt az internetszabályozási törvény ellenzőinek portálja is.  
További veszély, hogy a háló felügyeletére irányuló törvények nyomán az internetezők maguk is védeni kezdik hálózataikat. A Hadopi esetében, amely az illegális letöltést büntetné, megjelentek azok az ellenprogramok, amelyek a felhasználók számára részletesen elmagyarázzák, miként lehet elkerülni a megfigyelést, valamint a fizető kódolt illegális magán-letöltési programok. Nincsenek olyan kémprogramok, amelyek egyszerre több keresőmotorra alkalmazhatók, de lehet mindegyikre megfelelő változatot készíteni. Viszont a ritkább rendszerek használata ahhoz hasonló védettséget nyújthat a nyomozóprogramok ellen, mint a kódolás.  
A chat-fórum zárószavában Guillaume Lovet megjegyezte, hogy bármilyen céllal vezettek be egy-egy titkos tartalom-megfigyelési rendszert, mindig voltak antidemokratikus elcsúszások. Csupán annak alapján, ami a pedofil- és pornográfia-portálok megfigyelésére létesített szűrőprogramok nyomán történt, a szakértő szerint fel lehet tenni a kérdést, hogy ezzel a törvénnyel a hatóságok nem nyitnak-e kiskaput az internet kormánycenzúrája felé.

http://www.lemonde.fr/technologies/chat/2009/05/29/loppsi-2-les-ecueils-ethiques-techniques-et-juridiques-en-question_1199303_651865_2.html

2009. május 27., szerda

Egy fanatikus iszlamista, aki elítélte 9/11-et


Interjú a Hezbollah szellemi vezetőjével


„Az arab-izraeli konfliktus hosszú története során még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy az amerikaiak semleges álláspontra helyezkedtek volna. Az 1940-es években általában szerettük Amerikát. Wilson [elnök] elvei [a nemzeti önrendelkezés] a szabadságot jelképezte Európával szemben, amely gyarmatosított minket. Csakhogy Amerika mai politikája rosszabb, mint a brit vagy a francia gyarmatosítás" - mondta Mohamed Husszein Fadlallah Bejrútban Robert L. Pollocknak, a The Wall Street Journal újságírójának még a választások előtt készült interjúban.
Az interjúra Dél-Bejrút egyik erősen őrzött épületében került sor. A környék tele volt a Hezbollah „mártírjait" dicsőítő plakátokkal. A plakátok szerint Fadlallah nagy ajatollah a Hezbollah szellemi vezetője, habár formálisan nem tagja a Hasszán Naszrallah által irányított libanoni síita szervezetnek. A tolmács ugyanakkor elárulta, hogy 2006 nyarán az izraeliek bombázták a házát. 1985-ben is megpróbálták eltenni láb alól, a neki szánt bomba közel 80 civilt gyilkolt meg Bejrútban. Ez akkoriban történt, amikor a szervezet öngyilkos merényleteket hajtott végre (1983: amerikai és francia katonák ellen), valamint amerikai túszokat ejtett foglyul. Az iráni forradalmi rendszeren kívül a Hezbollah tett a legtöbbet azért, hogy a síizmust sokan a radikalizmussal és a terrorral azonosítsák.
Az 1935-ben született Fadlallah fekete turbánt hord, szemei élénken csillognak. Gyakran mondják róla, hogy „progresszív" gondolkodó, mert a nők szerepét egyenértékűnek tekinti a férfiakéval a muzulmán társadalmakban. Semmi kétség, az ajatollah nézeteit nagyban befolyásolták annak a Libanonnak a törékeny belső viszonyai és erőszakos története, amelyet az 1960-as évek közepe óta a hazájának vall. Egy 1984-ben megjelent könyv előszavában a következőket írta: „A civilizáció nem azt jelenti, hogy furkósbottal szegülsz szembe egy rakétával, papírsárkánnyal egy vadászgéppel vagy vitorlással egy hadihajóval. Az embernek erővel kell szembeszegülnie a vele egyenlő vagy nálánál erősebb ellenféllel. Ha egyszer legitim dolog az önvédelem és a hazánk és a jövőnk védelme, akkor ez azt jelenti, hogy mindenféle önvédelem legitim."
Fadlallah az iraki Nedzsefben született, ahol apja egy vallásos szemináriumban tanított. Ettől az iskolától kapta vallástudósi címét (a síiták csak nagyon kevés embert ismernek el nagy ajatollahnak, nekik van joguk vallási szabályokat, azaz fatvákat kibocsátani). „Nemzetközi" neveltetése erősen hatott a gondolkodására. Arra a kérdésre, hogy Iraknak jobb volt-e Szaddám Huszein diktatúrája alatt, mint most, így felel: „Iraknak nehéz volt a diktatúra idején, de ez a diktatúra kapcsolatban állt a korábbi amerikai adminisztrációval. [Irán ellen] az amerikaiak stratégiáját hajtotta végre. Szaddám Huszein a CIA eszköze volt, s a feladatát elvégezte." A Bush-kormány a „konstruktív káosz" politikáját folytatta a megszállás során.
Amikor 2005-ben megszűnt a szíriai megszállás Libanonban, napirendre kerültek a választások. Fadlallah a Nyugatot állította be jó példa gyanánt: „Azt reméltük, a választások ugyanolyan szabadok lesznek, mint a civilizált népek esetében. Az arab világ problémája az, hogy az emberek félnek a vezetőiktől, ezért nem jutnak el odáig, hogy leváltsák őket, pedig a dolgok természete az lenne, hogy a vezetők tartsanak a népüktől. Nagyra értékeljük az Amerikában vagy nyugaton érvényes választási szabályokat, az amerikaiak és az európaiak nem ragaszkodnak egyetlen személyhez. Mérlegelik elnökük vagy kormányuk sikereit és kudarcait, majd időről időre lecserélik őket."
Pollock felvetésére, miszerint a politikai síizmust sokan Iránnal és a vilájat al-Fakíh koncepciójával [a vallástudós uralmával] azonosítják, Fadlallah kijelentette: „Ennek Libanonban semmilyen szerepe sincs. Talán vannak olyanok, akik azonosulnak a politikájával, mint ahogy olyanok is vannak, akik a Vatikán politikáját támogatják [a maronita közösség a katolikus egyház részét képezi]. Az a véleményem, hogy a vilájat al-Fakíh nem azonos az iszlám rendszerrel."
Fadlallah úgy látja, egy muzulmánnak a választásokon a saját véleményét kell képviselnie. „Az iszlám arra tanít: ha szavazol, tekints Istenre, hiszen Isten felelőssé tesz téged a választás végeredményéért. Ha olyan emberre szavazol, aki méltánytalan volt, akkor Isten számon fogja rajtad kérni, hogy részt vettél ebben a méltánytalanságban. Azok az amerikaiak, akik Bushra szavaztak, felelősek a háborúban és a megszállás alatt kiontott minden csepp vérért."
A Hezbollahhal kapcsolatban leszögezte: „A Hezbollah a modernizációt támogatja. Olyan síitákból áll, akik egyetemet végeztek. Tudjuk, hogy akár itt, Libanonban, akár nyugaton számos olyan embert találni az egyetemeken, akik egyetértenek a Hezbollah eszméjével." Legalábbis ami az Izraellel kapcsolatos magatartást illeti... „Mi nem utasítjuk el a Nyugatot. De nem értünk egyet bizonyos nyugati kormányokkal. Azt gondoljuk, Amerika nem egyenlő a kormány által kormányzott Amerikával. Amerika sokkal inkább az egyetemeket, a kutatóközpontokat és az amerikai embereket jelenti. Ezért akarunk barátai lenni az amerikai népnek. Én voltam az első muzulmán személyiség, aki elítélte a szeptember 11-i eseményeket. Négy óra elteltével sajtóközleményt adtam ki, amelyben kimondtam, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan az isteni vagy a vallási törvények szerint is."
Arra a kérdésre, hogy az amerikaiak valóban felelősek-e a vezetőik tetteiért, Fadlallah így felelt: „Az embereknek megvan a felelősségük, de elismerem, hogy nem láthatják előre vezetőik jövőbeni tetteit. Amit el akarok mondani, az az, hogy azért akarunk az amerikai nép barátai lenni, hogy párbeszédet folytassunk vele a döntéseiről, ahogy ő is párbeszédet folytat velünk a mi döntéseinkről. A barátság nem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk, amit a barátunk mond vagy tesz. A párbeszéd megerősíti a barátságot, nem pedig megszünteti."
Obama elnökről érdekes véleményt fogalmazott meg: „Azt hiszem, hogy egyes kijelentései azt mutatják, hisz a párbeszéd lehetőségében. Csakhogy van itt egy fontos dolog: Amerikát nem egy ember, hanem különböző intézmények irányítják. A kérdés az, milyen befolyása lesz az elnökre az olyan intézményeknek, mint a Kongresszus. Ha különvéleménye van, vajon az elnök képes lesz-e kivédeni az intézmények és a körülmények befolyását a kormány tevékenységére? Nekünk az arab országokban, itt keleten nincsenek intézményeink. A vezető egy személy, esetleg egy család. Így hát a nép nem tiltakozhat. Azt kívánjuk, hogy Obama elnök a mandátuma alatt mindvégig próbálja meg érvényesíteni azokat a jelszavakat, amelyeket jelöltként közreadott, hogy minden erejével terelje a világot a párbeszéd, ne pedig a háború útjára. Nekünk egyetlen amerikai elnökkel sincs bajunk, csak a politikájával, mely keresztezi a stratégiai érdekeinket. Szeretjük a szabadságot, ezért aztán mindenkivel összefogunk, aki a szabadságunkat tiszteletben tartja."
Mielőtt válaszolt volna arra a kérdésre, hogy Bush talán nem a szabadságot és a demokráciát akarta-e elvinni a Közel-Keletre, vett egy mély lélegzetet: „Rá lehet-e erőltetni a demokráciát a népekre? A megszállás megjeleníti-e a demokráciát a nép számára? A demokrácia a népek szabad döntéséből fakad. Bush elnök elérte, hogy Amerikát az egész világon gyűlöljék. Politikája a háború mentalitása volt, nem pedig humánus gondolkodásmód. A békéről beszélt, de a béke szón háborút értett. Ezért utasította el az amerikai közvélemény."
A Hezbollah Libanonon belül és kívüli szerepvállalásáról Fadlallah így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy a Hezbollahnak Libanonon túlmutató tervei lennének. A Hezbollah Libanonban jött létre válaszul az évtizedekkel ezelőtti izraeli agresszióra. A libanoni hadsereg gyenge, elrettentő ereje csekély. Következésképpen semmilyen izraeli agressziónak sem képes ellenállni. A Hezbollah segít a libanoni hadseregnek megvédeni az országot. Ha a hadsereg megerősödne annyira, hogy meg tudja védeni az országot, többé nem lenne szükség az ellenállásra."

2009. május 26., kedd

Sok milliárd eurós üzlet lehet a folyók megtisztítása

Súlyos ártalmakat okoznak a PCB-k
A rendkívül ártalmas PCB-k, azaz a poliklórozott bifenilek évtizedeken át szivárogtak be a környezetbe, különösen a folyók medrében halmozódtak fel. A dél-franciaországi Rhône-Alpes tartomány Axelera nevű gazdaságfejlesztő társulása áprilisban nagyszabású programot indított olyan módszerek kidolgozására, amelyek segítségével a vízfolyásokat meg lehet tisztítani az egészségre és az élővilágra káros anyagoktól. Nem mellékesen komoly üzletről is szó van - állítja Véronique Labonté  a Le Monde-ban -: akár 10 milliárd euróba is kerülhet a folyók nagytakarítása.
Egyelőre nincsenek biztos kimutatások arról, hogy hosszú távon milyen károsodással járhat a PCB-mérgezett halak fogyasztása, de már számos alkalommal megfigyeltek bőrirritációt, májfertőzést és sterilitást a halkedvelőknél. A WWF környezetvédelmi szervezet 2008-ban végzett franciaországi felmérése azt mutatta, hogy a Rhône és a Szajna medréből kifogott halak rendszeres fogyasztóinak vérében a PCB-tartalom legalább ötszöröse az átlagosnak.
Egy 2008 februárjában megkezdett, a Suez Environnement cég által  megvalósított 10,5 millió eurós kutatási program révén vizsgálják a PCB hatásait, az eredményeket 2012-re várják. A Monsanto amerikai vállalat 1930-tól forgalmazza a PCB-tartalmú termékeket, amelyeket kezdetben transzformátorok szigetelő anyagaként és kenőanyagként használtak. Franciaországban 1987-től betiltották ezeket a termékeket, amelyek kevéssé oldódnak és feltehetően rákkeltő hatásúak. Mielőtt bejutnának a táplálékláncba, a poliklórozott bifenilek a folyók medrében rakódnak le. 2006-ben az Európai Unió átvette az Egészségügyi Világszervezet normáit a halakban elfogadható PCB-tartalomról, azóta számos prefektusi határozat születetett, amely tiltotta a Somme, a Rhône és a Szajna bizonyos szakaszain kifogott halak fogyasztását.
A folyók megtisztítása komoly gazdasági szektorrá válhat. „2012-ben csak az Alexandra fejlesztési pólus területén 440 munkahely jön létre, a projekt 250 millió eurós évi forgalmat generál, ebből 165 milliót Franciaországban - közölte a lappal a pólus elnöke, Bruno Allenet. Az EU vízminőséggel kapcsolatos előírásai szerint a folyókat 2015-ig kell „jó ökológiai állapotba" hozni, ez az európai piacon 10 milliárd eurós forgalmat teremthet.
Technikailag a probléma nem egyszerű, mivel, mint Anne-Valérie Goulard, a Suez Environnement új környezetvédelmi  technológiákkal foglalkozó igazgatónője  elmondta,  több mint 200 eltérő PCB-forma létezik. Gondosan mérlegelni kell a mérgezett helyek földrajzi adatait is, különös tekintettel azokra a kockázatokra, amelyekkel a folyók alsóbb szakaszára nézve járhatnak a mederben végzendő munkálatok. Várhatóan nagy földmunkákra lesz szükség, mivel ha nem lehet kezelni a mérgezett rétegeket, akkor egy biztonságossá tett helyre kell szállítani azokat.
Ezt a megoldást alkalmazzák a Hudson folyón, amelybe az amerikai General Electric 1947 és 1977 között több mint 590 tonna PCB-t eresztett. Az amerikai környezetvédelmi hivatal kötelezte a céget a folyómeder megtisztítására. A májusban kezdődő munkálatoknak már az első évében 242 ezer tonna hordalékot kotornak ki. Ez a módszer rendkívül költséges, ezért a francia tudósok új eljárásokat keresnek.
Baktériumok, gombák, aktív szén, melegítés: a legkülönbözőbb módszereket alkalmazzák a PCB semlegesítésére. Az eljárások lényege már ismert, a tudományos előrelépés elsősorban az alkalmazás módjában keresendő - húzzák alá a kutatók.

http://www.lemonde.fr/planete/article/2009/05/26/la-depollution-des-eaux-contaminees-aux-pcb-un-marche-prometteur_1198101_3244.html

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 30 - A Mennyei Atya szavai a 6. parancsolatról

Mennyei Atya: VI. parancs: Ne paráználkodj!
Én: Édes Jézusom, szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Mennyei Atyám: Örömmel várjuk bölcs tanításodat. Szentlélek Úristen jöjj, segíts, hogy Mennyei Atyánk szavait méltóképpen tudjam közvetíteni.
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a VI. parancsról lesz szó, mely így hangzik: „Ne paráználkodj!"
A paráználkodás kényes téma, mert a mai romlott világban ezt az emberek inkább erénynek, mint bűnnek tartják. Ha a modern emberek nem is tekintik bűnnek, mégis súlyos bűn, mely a kárhozatba vezet, ha tudva és akarva teszik azt. Sokakban felvetődik a kérdés: ugyan, miért is lenne bűn, amit a testemmel művelek, hiszen ez az én testem, azt teszek vele amit akarok! Kinek ártok vele? Ez bizony ostoba kérdés. Először is mindenkiben benne lakik a Szentlélek: tisztában és bűnösben, hívőben és hitetlenben. A test így a Szentlélek temploma. Tisztelni kellene. Aki paráználkodik, az ezt a szent templomot bemocskolja, tehát Engem és az egész Szentháromságot sérti vele. Tehát elsősorban Nekem, az Istennek árt vele. Másodszor a párjának, akivel elköveti, őt is a bűnbe rántja. Harmadszor saját lelkének árt, mert általa kiesik a kegyelem állapotából és egyenesen a pokol felé halad, hacsak nem bánja meg, nem gyónja meg és nem hagy fel vele. És nem utolsósorban testének is árthat, mert összeszedhet fertőző betegségeket, még halálos kimenetelűt is.
Mint minden bűnre, így erre is jellemző, hogy háromféleképpen lehet elkövetni: gondolatban, szóban és cselekedetben.
Egy példát szeretnék mutatni nektek a millióból, hogy hogyan lehet gondolatban paráználkodni. Képzeljetek magatok elé egy zsúfolt strandot. Ragyogó napsütésben közel egymáshoz ülnek, napoznak a füvön gyékényeiken. Közöttük ott van egy család: apa, anya és három kisgyermek. Közben letelepedik melléjük egy csinos, bikinis fiatal lány.  Elmegy fürödni, és mikor visszajön, leül, szemérmetlenül leveszi a fürdőruhája felső részét, és hanyatt ráfekszik a törülközőjére, hogy napozzon. A családanya megdöbbenve, rosszalóan veszi tudomásul és próbálja elfoglalni gyermekeit, hogy ne nézzenek arra. A férje viszont nem tudja levenni róla a szemét, gondolatban továbbvetkőzteti és bűnös vágyakozás ébred benne. Ebben az esetben az ördög egy erkölcstelen nőt használt fel arra, hogy a férfit bűnre csábítsa gondolatban.
Szóban vétkezik az az erkölcstelen leány, aki barátnőinek elhenceg új és új fiúkapcsolataival és részletesen beszámol az átélt paráználkodásairól.
A legsúlyosabban vét a VI. parancs ellen, aki cselekedeteiben parázna, sajátmagával vagy mással.
A paráznaságnak két területe van: 1.) a házasságon belüli és a 2.) házasságon kívüli paráznaság. 1.) A házasságon belüli  területéről lehet, hogy meglepő dolgot fogok mondani nektek. Drága Gyermekeim! Ugye azt hiszitek, hogy a szentségi házasságon belül férfi és nő között semmi sem bűn. Hát ez nem egészen így van. Ha a házastársak csak kölcsönösen kielégítik egymás érzéki vágyait és teljesen megakadályozzák, hogy gyermek szülessen szerelmükből, akkor megszentségtelenítik házasságukat. Gyermekeim! A házasság szentség, és azt a legnagyobb tiszteletben kell tartani. Ha csak úgy egymás mellett van egy férfi és nő és gyermekeik vannak, legyen bennük felelős apasági és felelős anyasági érzés, gyermeknevelési kötelezettség. Együtt kell maradniuk, hogy mindezeknek eleget tegyenek. Már azzal is nagyot vétkeznek, hogy ész nélkül alkalmazzák a gyilkos fogamzásgátló szereket és eszközöket, melyek az évek során százával ölik meg a megfogant, kis kezdődő életeket. Az is bűn, hogy a szentségi házasságot kizárólagosan csak érzéki vágyaik kielégítésére használják, és ezzel Engem megakadályoznak abban, hogy életet adjak. A nászágyat bordélyházzá teszi az, aki bepiszkolja érzékiséggel, és nem szenteli meg anyasággal. Én most a házasságot a szántófölddel szeretném összehasonlítani, a búzatáblával, melyben az asszony a föld, a férj a mag és a búzakalász a gyermek. A föld nem utasítja el a magot, befogadja és palántává nő. A mag belekapaszkodik a földbe, gyökeret ereszt és kalászba szökken. Azaz a búzakalászok a föld és mag házasságából származnak. Ti asszonyok, tanuljatok a földtől, mely soha nem utasítja el a magot, hogy kalász, azaz gyermek teremjen belőle.
2.) A paráznaság második területe a házasságon kívüli paráznaság.
A mai emberiség olyan romlott, hogy már nem is tekinti bűnnek a házasság előtti együttélést férfi és nő között. Régen, ha valakinek viszonya volt valakivel, azt mélyen titokban tartották, és ha mégis kiderült, megbotránkozva suttogtak róla. Ma hencegnek a nők a barátjukkal, a férfiak a barátnőikkel. Semmi szégyenérzet vagy bűntudat nincs bennük, sőt nem is akarnak házasságot kötni, nem akarják feladnia a szabadságukat. Nem kell válni, ha megunják egymást, másik barát vagy barátnő után néznek. Ó, Gyermekeim! Ha tudnátok, mennyire fáj ez Nekem, hogy teremtményeim, akiket tisztának teremtettem az Én képmásomra, a bűn sarába hemperegnek és a pokol felé vezető utat mocskos érzéki bűneikkel kövezik ki maguknak.
Ennél is undorítóbb bűn az üzletszerű kéjelgés. Mennyi leány kínálja magát a bordélyházakban, a nagyvárosok hírhedt utcáin és az országutakon és csábítják a férfiakat. Egyik sem érez már örömöt, csak csömört és undort. Szívük vágyik az igazi boldogságra, hogy őket is szeresse valaki, ne csak használja, mint egy tárgyat. De ebből az életformából már nagyon nehéz szabadulni. Általában az alvilág emberei foglalkoztatják őket, ütik-verik őket, elveszik keresetüket, és ha menekülni akarnak, megölik őket. Az ilyen szegény, boldogtalan és lezüllött teremtményeim lelke nagyon távol van Tőlem. Ha mégis sikerül némelyiküknek kiszakadniuk e nyomasztó helyzetből és feltámad a bűntudatuk, mélyen lehajolok hozzájuk, megbocsátok nekik és megtisztítom őket.
Az ember önmagában is tud paráználkodni. Ne hallgassatok a rossz, bűnös tanácsokra, hogy az önkielégítés egészséges. Erre a gonosz kísértései kényszerítik az embert, hogy elveszejtsék a lelkét. Az ilyen bűntől senki sem tud magától megszabadulni, csak imával és böjttel. A hitben erős ember ki tud gyógyulni ebből a bűnös szenvedélyből, ha Hozzánk fordul, Égiekhez segítségül. Ezt az erős emberi ösztönt csak Mi tudjuk fékentartani. Utoljára a természetellenes paráznaságból kell szólnom. A fajtalankodás a legundorítóbb bűnök közé tartozik Előttem. A homoszexuális férfiak és leszbikus nők igyekeznek elhitetni a társadalommal, hogy amit ők tesznek, az nem bűn, de még mindig az emberek nagy része elítéli viselkedésüket. Vannak köztük, akik azért élnek így, mert ezzel a hajlammal születtek, és vannak akik úgy tanulják el másoktól. Mind a kettőnek bűn amit tesz, se súlyosabb lesz a büntetése annak, akiben nincs ilyen hajlam, mégis igyekszik elsajátítani.
Egy esetet fogok elmesélni most nektek, hogy egy leány, akit Eszternek hívnak, hogyan szabadult ki egy ilyen kapcsolatból. Eszter szüleinek szótfogadó, jó kislánya volt. Komoly vallásos nevelésben részesült. Volt benne némi hajlam a homoszexualitásra, kamaszkorában ugyanis gyakran álmodott arról, hogy lányokba szerelmes. Amikor elvégezte az egyetemet egy könyvtárba került dolgozni. Volt ott egy nála pár évvel idősebb leány, aki nagyon kedves volt hozzá. Az ismeretségükből hamarosan egy mély lelki barátság lett. Csak egy valamit hiányolt belőle Eszter, hogy nem volt vallásos, sőt egyenesen ateista volt. Ennek ellenére egyre közelebb kerültek egymáshoz, szabályosan egymásba szerettek. Összeköltöztek és úgy éltek egymással, mintha házastársak lettek volna. 2 évig voltak így együtt. Eszter továbbra is elárt a vasárnapi szentmisékre, de egyedül, mert barátnőjét nem tudta rávenni. Ebben a bűnös állapotban nem gyónhatott és nem áldozhatott és ez egyre jobban hiányzott neki. Lelkiismerete nem hagyta nyugodni, elkapta a bűnbánat: mocskosnak, tisztátalannak, végtelenül bűnösnek érezte magát. Sírva közölte a barátnőjével, hogy haza akar menni. Az dühösen fogadta ezt a változást és nem akarta megérteni és elengedni. Hogy is értette volna meg a bűnbánatot, mikor nem volt hívő ember? Eszter keményen elhatározta magát, hogy hazamegy. Mikor barátnője éppen nem volt otthon, összecsomagolt. Szakadó esőben, tomboló szélviharban elindult a bőröndjével. Egy templom előtt ment el, ahol tudta, hogy este 6 órakkor misét szoktak tartani. 6 óra múlt 10 perccel, de a kapu zárva volt. Csalódottan, megrendült lélekkel tiszta erővel dörömbölt a zárt templomkapun és zokogva, kiabálva mondta Nekem: „Bocsáss meg, Istenem, többé nem vétkezem! Engedj be a házadba, ne zárj ki engem! Hát nem szeretsz? Hát nem a bűnösökért jöttél a világra? Most nem engedsz magadhoz? Gyónni akarok! Nem hallod?" -közben ömlött a könnye és összekeveredett a szakadó esővel. Ott állt az én bűnbánó, bőrig ázott, elkeseredett kislányom házam kapujában és Hozzám akart jönni. Egyszercsak valaki kinyitotta belülről a kaput, meghallotta a dörömbölést. Tulajdonképpen nem is volt bezárva, csak zaklatottságában félig nyomta le a kilincset.  Folyt a Szentmise és leült a hátsó padba. Lelkébe béke és nyugalom költözött. Sóvárogva nézte az Úrfelmutatáskor a Szentostyát, amiből már 2 éve kizárta magát.  A Szentmise végén odament a paphoz és sírva kérte, gyóntassa meg. A pap végignézett rajta és megrendülve igent mondott. Eszter örömtől sírva fogadta a feloldozást. Utána a kedves pap meg is áldoztatta. Így tért vissza Eszter a szülői házba, megtisztulva és megújulva.
Kincseim! Én az embert végtelenül szeretem, csak a bűntől irtózom. Mindent meg tudok bocsátani, ha látom a mély bűnbánatot. Mélyítsétek el magatokba tanításomat: tiszta legyen minden gondolatotok, szavatok és cselekedetetek, hogy hamarosan hófehér lélekkel állhassatok oda Szentlelkem elé!
Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
2009.05.25., hétfő

Európa demokratikus deficitje


„Az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált.”
Miért alacsony az EP-választásokon a részvételi hajlandóság? Miért érzik úgy az európai polgárok, hogy Brüsszelben nem érvényesülhet az akaratuk? Milyen reformokra lenne szükség az uniós intézményrendszer demokratikus deficitjének csökkentéséhez? Menyiben felelős az Unióval szembeni bizalmatlansággal vegyes érdektelenségért a média és a politikusok? Mennyiben tekinthető az EU gazdasági és szociális tekintetben egységesek? A Der Spiegel az európai parlamenti választás előestéjén Martin Schulz német politikust, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét kérdezte.
A Der Spiegel riportere mindenekelőtt arról faggatja a frakcióvezetőt, hogy ismert politikusként miért Brüsszelt választotta, amikor akár német tartományi elnök is lehetett volna belőle. Schulz azzal magyarázza döntését, hogy már fiatalon is az európai integráció elkötelezett híve volt, és politikusként szeretne mindent megtenni az Unió sikerességéért. Ez azonban nem könnyű feladat - teszi hozzá a Der Spiegel, hiszen a június elején esedékes európai parlamenti választásokon a szavazásra jogosultak 35 százaléka tervez részt venni. Az alacsony részvételi hajlandóság arra utal, hogy az embereket nem nagyon érdeklik az uniós ügyek. A német politikus szerinte ennek hátterében elsősorban az áll, hogy az európai polgárok nem is tudják, hogy életüket milyen mértékben határozzák meg a Brüsszelben hozott döntések.
Kétségtelen - ismeri el Schulz -, hogy az Európai Unió súlyos demokratikus deficittel küzd. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fontos ügyekben döntő Európai Bizottság elnökét nem az Európai Parlament választott képviselői, hanem a kormányfők választják. Ezért az Európai Szocialista Frakció valószínűleg nem fogja tudja megakadályozni José Manuel Barroso mandátumának meghosszabbítását - könnyen elképzelhető, hogy a Bizottság elnöke akkor is konzervatív politikus lesz, ha az EP-választásokon a szocialista pártok kapják a legtöbb szavazatot. Nem meglepő hát, ha az európai állampolgárok úgy érzik, hogy az Unió döntéshozásában nem tudják érvényesíteni az akaratukat.
„Az Uniót egyelőre a kormány- és államfők a Bécsi Kongresszushoz hasonló testülete irányítja. A Lisszaboni Szerződés ezen is változtatna, és lehetővé tenné, hogy a Bizottság elnökének személyéről is az EP-választás döntsön." Schulz valószínűsíti, hogy a kormányfők mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a Bizottság elnökét még a Lisszaboni Szerződés ír és cseh ratifikálása előtt kinevezzék.
Az Unió legitimitásával kapcsolatos legnagyobb probléma így a kormány felelősségével kapcsolatban vetődik fel. A demokráciában a kormány a parlamentnek tartozik elszámolással. Az EU-ban a demokrácia alapfeltétele az lenne, hogy a kormányfő szerepét betöltő európai vezetőnek a választott parlamenti képviselők többségének támogatását kell élveznie.
Az Unióval kapcsolatos érdektelenség és bizalmatlanság másik oka a média - teszi hozzá a német politikus. „A média mindent nemzeti szemüvegen keresztül mutat be." Európai nyilvánosság nem létezik, csak a 27 tagállam különálló nyilvános szférája. Persze ez is elsősorban a politikusok felelőssége. Az uniós döntéseket a politikusok Brüsszelből hazatérve kizárólag az adott ország érdekeinek tükrében értékelik. Természetesen a tagállam szempontjából előnyös határozatokat saját sikerükként állítják be, ha viszont hátrányos döntés születik, akkor azt az európai intézmények bürokratizmusának és rugalmatlanságának tudják be.
A szocialista politikus nem mulasztja el megjegyezni, hogy az Unióval szembeni elégedetlenség hátterében a demokratikus deficit mellett a közös szociális intézményrendszer hiánya húzódik meg. „Gazdasági és pénzügyi tekintetben az Európai Unió úgy működik, mint egy nemzetállam, és ezeken a területeken ráadásul nagyon is sikeres. Az egységes piac rendkívüli lehetőségeket nyújt az európai cégek számára. A munkavállalók szociális jogainak kérdése azonban a háttérbe szorult." Míg az áruk és a tőke szabadon áramlik az Unión belül, a mai napig nem került sor egységes szociális alapelvek és munkavállalói jogok kidolgozására. Schulz kiemeli, hogy ezért helyezte ő is a hangsúlyt az EP-választási kampányban a szociális Európa gondolatára.
A Der Spiegel felveti, hogy a polgárok érdektelenségéhez hozzájárulhat az is, hogy az Uniónak nincsenek olyan közös szimbólumai, amelyekkel azonosulhatnánk - nincs himnusza, nincs labdarúgó válogatottja. Schulz egyetért a német hetilappal. „Sajnos az Európai Unió a szakértők intellektuális belügyévé vált", és az összetartozás érzését erősítő szimbólumok kialakításának ügye a háttérbe szorult. Így pedig arra sincsen esély a közeljövőben, hogy a tagállamok jelentősége csökkenjen, és létrejöjjön egy összeurópai nemzetállam.

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,626815,00.html

2009. május 22., péntek

Kína lassú demokratikus átalakulása


Húsz évvel a Tienanmen téri vérengzés után
A Szovjetunióban és a kelet-európai országokban szinte egyik napról a másikra dőlt meg a szocialista párt egyeduralma, és kezdődött demokratikus átmenet. 1989-ben egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Kínában is hasonló folyamatok indulhatak el. A Kínai Kommunista Párt azonban vérbe fojtotta a demokratikus átalakulásokat követelő diákok tüntetését. Mi történt azóta? Hol tartanak a demokratikus reformok? A Tienanmen téri vérengzés huszadik évfordulójának alkalmából Sharon LaFraniere, a The New York Times publicistája, és Tania Branigan, a The Guardian pekingi tudósítója keresi a választ a kérdésekre.
Április 30-án a Pekingi Egyetem vezetése 32 630 hallgatójának küldött SMS-üzenetet. „Vigyázz, hogy mit mondasz, és hogyan viselkedsz az ifjúság napján, mert a helyzet rendkívül bonyolult" - szólt a lapidáris figyelmeztetés. A dodonainak tűnő üzenetet mégis minden diák értette: az egyetem vezetői a Tienanmen téri tüntetések huszadik évfordulójának előestéjén azt nyomatékosították, hogy bármilyen demonstráción való részvétel elfogadhatatlan.
Sharon LaFraniere riportjából azonban kiderül, hogy az egyetem vezetésének félelmei alaptalanok voltak. A fiataloknak ugyanis eszében sem volt tüntetést szervezni a demokráciáért. „Ha valaki az utcára vonulna, azt bolondnak néznék az emberek. Mindenki tudja, hogy hol a határ. Az 1989-es eseményekről szabad ugyan gondolkodni, talán még beszélni is, de tilos minden, aminek társadalmi következményei lehetnek" - magyarázta az egyik diák, akinek az iskolában alaposan a fejébe vésték a Tienanmen téri vérengzés történelmi leckéjét.
Az amerikai publicista tapasztalata szerint annyira sikeres volt a kommunista párt propagandája, hogy még az egyetemisták is felelőtlennek tartják az 1989-ben a demokratikus reformokat követelő diákokat. Pedig többségük (névtelenséget kérve) bevallotta, hogy az internetről letöltötte és elolvasta a Tienanmen téri eseményekről készült nyugati beszámolókat.
LaFraniere szerint az egyetemisták hozzáállását egyebek között az magyarázza, hogy a mai fiatalok az elmúlt két évtized gazdasági szárnyalásának köszönhetően sokkal jobb körülmények között élnek, mint elődeik. Ezért kevesebb okuk van a kommunista párt ideológiájával és vezetésével szembeni elégedetlenségre. Húsz éve a fiatalok leginkább csak láncaikat veszíthették, ma viszont a karriert és a viszonylagos jólétet kockáztatja az, aki nyíltan bírálja a pártvezetést. A fiatalok a politikai szabadságjogok helyett inkább külföldi ösztöndíjat, majd jól fizető állást szeretnének. A politikai apátia mértékét jól mutatja, hogy még a People's Daily, a Kínai Kommunista Párt lapja is hiányolta az idealizmust az egyetemekről.
Egyes elemzők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a békés és lojális közhangulat könnyen fordulhat, ha az elmúlt évtizedek gazdasági növekedése lassul, és visszaesik a viszonylagos jólét. LaFraniere szerint azonban még jelentős recesszió esetén sem vonulnának a fiatalok az utcára. A pártvezetés ugyanis felismerte, hogy a kilátások nélküli fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt a hatalomra. Ezért az elmúlt húsz évben a mindent elkövetett annak érdekében, hogy minél több tehetséges ifjút csábítson a pártba - a hatalmi gépezetbe integrált fiatalok aligha tüntetnek a kormány és a párt ellen. Míg 1989-ben csak a diákok egy százaléka volt párttag, ma már 9 százalék az arányuk. A pártba belépett diákok többsége pedig úgy véli, hogy a nyugati típusú demokrácia nem is való a kínaiaknak - a nép tanulatlan, ezért helyes, ha ők, a képzett párttagok irányítják az országot. A hivatalos ideológián már senki sem hisz, még azok sem, akik tanítják - a párttagság a karrierálmok, és nem a kommunista álom megvalósításához szükséges.
Tania Branigan, a The Guardian pekingi tudósítója némileg optimistábban látja a helyzetet. Elismeri, hogy a párt továbbra is rajta tartja a szemét mindenen, ahogyan ezt a közelmúltban a 
demokratikus átalakulást követelő petíciót fogalmazó értelmiségiek bebörtönzése és ellehetetlenítése is jelezte.
„Közhelyszámba menő nézet, hogy a kínai gazdasági reformok nem hozták el a demokratikus reformokat, és hogy az 1989-es diáktüntetések leverése óta teljesen megrekedt a demokratizálódási folyamat." Az igazság ennél azonban bonyolultabb - véli Branigan. Igaz ugyan, hogy az emberek nem lázadnak a pártvezetés ellen, de ennek oka elsősorban az, hogy a párt lassú reformokat indított el. A kommunista vezetés lehetővé tette, hogy az egypártrendszeren belül érvényre juthasson valami a népakartból. Helyi szinten kísérleti jelleggel bevezette a korlátozottan demokratikus választásokat: néhány járás vezetőit már nem a központi pártvezetés nevezi ki, hanem a helyi párttagok választhatják. A fiatalítás, a tehetséges ifjak felkarolása és az idős pártvezetők kötelező nyugdíjazása ennek a folyamatnak a része: Branigan szerint a fiatalok egy jelentős hányada nem merő opportunizmusból és karrierizmusból csatlakozik a párthoz, hanem azért, mert szeretne demokratikus reformokat elindítani. Mivel a párt legitimitását kétségbe vonó kritikára nincs lehetőség, a reformok egyetlen lehetséges útja a párton keresztül vezet. „Kritizálni könnyű, de azzal nem érünk el semmit. A rendszert belülről lehet megváltoztatni" - nyilatkozta az egyik pragmatikus fiatal párttag. „Akit nem tudsz legyőzni, ahhoz jobb, ha csatlakozol" - mondta egy tapasztaltabb.
Fang Ning, a Tudományos Akadémia egyik politológusa tavaly a nyugati demokráciákat egy olyan étteremhez hasonlította, ahol a vendégek megválaszthatják a szakácsot, de nem szólhatnak bele, hogy az mit főz nekik. „A kínai demokrácia ezzel szemben olyan étteremre hasonlít majd, ahol a vendégek kedvükre válogathatnak az étlapról, de a szakácsot - a Kommunista Pártot - nem cserélhetik le."
A jelek szerint a közvélemény hallgatólagosan elfoadta a vezetés által ajánlott kompromisszumokat. Branigan az Asian Barometer nemrégiben készült felmérését idézi, amelyből kiderül, hogy a kínaiak több mint fele híve a demokráciának. Talán ennél is meglepőbb, hogy a megkérdezettek átlagosan 7,22 pontra értékelték a kínai rendszer demokratikusságát: a többség úgy ítélte, hogy Kína demokratikusabb, mint Japán vagy Dél-Korea. Nem csoda hát, ha nem akarnak az utcán tüntetni még több demokráciát követelve.
Branigan is kitér rá, hogy a marxista ideológiát már a párt vezetői sem támogatják. Egyre több értelmiségi inkább a nyugati demokratikus szocializmus irányába fordul - a brit Új Baloldal, a német szociáldemokraták és a francia szocialisták programját tanulmányozzák: a szociális intézményrendszer megerősítése a reformerek számára is fontos. A negatív példa a Gorbacsov által meghirdetett gyors átalakulás: a kínai vezetés pontosan tudja, hogy nem szabad kapkodni. A reformokat csak lassan, lépésről lépésre lehet bevezetni.

http://www.nytimes.com/2009/05/22/world/asia/22tiananmen.html?_r=3&ref=todayspaper

2009. május 19., kedd

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 29 - Az Úr Jézus szavai az 5. parancsolatról

Jézus: V. parancs: Ne ölj!
Én: Édes Jézusom, nagyon szeretlek! Tégy engem békéd eszközévé! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani bennünket végtelen szeretetedben. Szentlélek Istenem, jöjj segíts, hogy az Úr Jézus Szavait akadálytalanul tudjam közvetíteni.
Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és Éva hangján szólok hozzátok. Ma az V. parancsról lesz szó: Ne ölj!
Első kérdésem: ki ellen vétkezik az ember a gyilkolással? Ember ellen és Isten ellen egyaránt. Erre elmondok nektek egy megdöbbentő és szomorú példát: Egy hetedik osztályos kislány télen, este 6h-kor egyedül ment haza az iskolából, zeneóra után. Táskája a hátán, a hegedűtok a kezében. Ha a rövidebb utat akarta választani, akkor a kisváros egyik sötét parkján kellett átmennie. Észrevétlenül utána osont egy férfi. Hátulról szorosan befogta a száját, hogy ne sikoltozzon, durván megerőszakolta, majd egy késsel elvágta a nyakát. A szegény gyermek holttestét csendben elrejtette a bokrok mögé. Az eset hamar kiderült, a nyomok egyértelműen a gyilkoshoz vezettek. Felmerül a kérdés, hogy ez a gonosz ember ki ellen vétett? Azt válaszolnátok rá, hogy a hazafelé igyekvő kislány ellen. Ez igaz, mert neki is, mint mindenkinek joga lett volna az élethez, és nagy testi-lelki fájdalmat okozott neki. Mivel hirtelenül érte a halál, nem volt ideje bűneit sem megbánni. De a gyilkos nemcsak a kislánynak ártott, hanem szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek is hatalmas bánatot okozott. És nemcsak az embereket bántotta meg, hanem Istent is. A háromszemélyű egy Istennek rengeteg teremtménye van: a hegyek, a völgyek, a ragyogó kék ég, a hullámzó tengerek, a csillogó tavak, folyók, a Nap, a bolygók, a csillagok, a növények és az állatok. De legkedvesebb teremtménye: az ember, mert saját képére teremtette, gyermekének tekinti, és örök szellemi lelket adott neki. Mennyei Atyám Engem is emberi testbe öltöztetett és így küldött közétek a Földre, mint Megváltót. Ha a szülőnek megölik a gyermekét, jobban szenved, mintha őt ölték volna meg. Istennek is nagyon nagy fájdalom, ha bármelyik gyermekét meggyilkolják, mert csak Ő adhatja az életet, és Ő veheti el. Az ember ölés beavatkozás Isten hatalmába, mert tönkreteszik egyik művét: egy embert.
Kivétel nélkül minden gyilkosság bűn, és sír a lelkem, ha látom, de a gyilkos lelkének elbírálásakor figyelembe veszem a szándékot. Még a világi bíróság is különbséget tesz a felindulásból vagy a szánt-szándékból elkövetett gyilkosság büntetése között. Képzeljetek magatok elé egy kocsmát, ahol két részeg ember elkezd kötekedni egymással, veszekednek, verekednek és az egyik pillanatok alatt, gondolkozás nélkül szíven szúrja a másikat. Ez is nagy bűn Előttem, de mégsem akkora, mint azé, aki hónapok óta tervezi őrült féltékenységében, hogy kicsapongó feleségét és annak szeretőjét megölje. Előre elmegy az üzletbe és vesz egy hangtompító pisztolyt. Kinyomozza a helyet és az időpontot, ahol megcsalják őt, tetten éri őket és mind a kettőt lelövi. Az előre megfontolt szándék Előttem is jelentősen súlyosbítja az ítéletemet.
Most vizsgáljuk meg milyen okok válthatják ki a gyilkosságot! Az iskolából hazatérő kislány letámadásánál az ok a test bűne, a paráznaság. A férj esetében a féltékenység. De kiválthatja más pénzének, vagyonának megkívánása, más állásának vagy hatalmának irigylése vagy egy veszélyes tanútól való megszabadulás vágya. A félelem és gyűlölet miatt is szoktak ölni, hogy megszabaduljanak rosszakaróiktól. Vannak olyan gyilkosságok, amit a mai ember már nem is tart bűnnek: ilyen az abortusz. A legkegyetlenebb és legalávalóbb gyilkosságok egyike. A szerencsétlen kismamák nem is gondolnak arra, hogy a fogantatás első pillanatától benne van a magzatban a lélek. A különböző védekező szerek és eszközök ezeket a kezdődő életeket oltják ki. Például aki egy spirált használ, hogy ne essen teherbe, nyugodtan nevezheti magát tömeggyilkosnak, úgy mint a kolumbiai fogorvosnő esetében, akinek a történetét pár hete hallottátok tőlem. Ebből csak annyit szeretnék felidézni nektek, hogy mi történik a pici magzattal, akit darabokban távolítanak el a kismamából. A lelke felnőtt lélek, mint a tiétek és fájdalmában, tehetetlenségében felkiált az Égre. A Mennyország megrendül e kiáltásra. A pokolban viszont örömrivalgás - mintha gólt lőnének egy futball meccsen, mert egy bűnös lélekkel több került a pokolba, a kismama lelkével. Bizony a legsúlyosabb büntetés vár az abortuszt elkövetőkre, hacsak mélyen meg nem bánják és meg nem gyónják.
Sok ember az öngyilkosságot se tartja bűnnek. Egyházam szigorúan veszi ezt. Régen nem is lehetett egyházi temetése az ilyeneknek, és csak a temető szélére, egy elkülönített helyen engedélyezték az eltemetését. Ma már nem így van. Drága Gyermekeim! Mondjátok meg azoknak, akik nagyon el vannak keseredve, hogy nincs olyan nagy baj, amiből ne lenne kiút. A másik, amit üzenek nekik, hogy az öngyilkosság nem gyógyír a gondokra, bajokra, a haláluk után a konfliktusok nem szűnnek meg, hanem még jobban kiéleződnek. A sorsuk a túlvilágon a következő: vagy a tisztítóhely legmélyére kerülnek, ahol összehasonlíthatatlanul többet szenvednek lelkükben és érzékileg is, mint itt a földön, mielőtt megölték magukat, vagy a pokol vár rájuk, ahol örökkön-örökké elviselhetetlen és nagyon intenzív fájdalmakat kell átélniük. Tehát ami legrosszabb, amit tehet magával egy ember, ha öngyilkos lesz. Miért olyan nagy bűn az öngyilkosság? Mert az ilyen nemcsak önmaga ellen vét, hanem Isten ellen is, áthúzza szándékát, beleszól hatalmába.
Nemcsak méreggel, fegyverrel vagy kődarabbal lehet „ölni", hanem rágalmazással is. A bankban dolgozott két férfi, az egyik a pénztárnál ült. Egymás mellett volt a helyük. Az egyiknek az volt a feladata, hogy az ügyfeleknek a papírokat rendezze, a másik a pénzt vette be, adta ki. A pénztáros a főnök kedvence volt, gyakran megdicsérte és nagyobb jutalmakat kapott. A másik e megkülönböztetés miatt irigy lett rá. Elhatározta, tönkreteszi a becsületét. Mikor senki nem látta és kollégája egy pillanatra kiment, átnyúlt a fiókjába, kiemelt belőle egy 20 000-est, és belecsempészte a pénztáros zakójának zsebébe. A munkaidő végén szokás szerint a pénztáros számolja a pénzt, és ámulva veszi észre, hogy hiányzik 20 000 Ft. Nézi, hogy nem hullott-e le a földre, nem maradt-e az asztalán, de bizony sehol nem találja. Kérdezi a szomszédja ravaszul: mit keresel? Közelben állt a főnök. Mondja a pénztáros: hiányom van. És a hazug, irigy munkatárs megjegyzi: „Csak nem azt a 20 000-est keresed, amit a szemem láttára zsebre vágtál?" A főnök meglepődött. Meg kellett mutatni a zsebeit, de bizony nem volt benne. Majd a székre akasztott zakóját is megnézték és ott lapult a pénz. Szegény megszégyenített, ártatlan embernek azonnal felmondtak. A rágalmazót pedig megdicsérték, milyen szemfüles volt, hogy észrevette. Szegény pénztárosnak megölték a becsületét. Elterjedt a híre az egész városban, még az újságba is betették. Elkeseredésében nem sok választotta el az öngyilkosságtól. Végül szeretném elmondani, hogy az V. parancs ellen nemcsak az vétkezik, aki gyilkol, hanem az is, aki veszekszik, verekszik. Drága Gyermekeim! Ha valaki kötekedik veletek, kerüljétek ki, ne keveredjetek ilyesmibe. Ugye hogy fáj a szívetek, hogy látjátok saját gyermekeiteket veszekedni, civakodni, verekedni? Higgyétek el, Én is szomorú vagyok, mikor köztetek hangos szóváltásra, veszekedésre kerül sor. Sajnos mindenki a saját igazát keresi, a másik szemszögéből sose nézi a tényállást. Pedig, ha egy kicsit tárgyilagosabbak lennétek, látnátok, bennetek is van hiba, ti is tévedhettek. Ha pedig igazságtalanul bántanak is, tűrjétek el, mint ahogy Én tettem. Hívjatok segítségül, hogy csendesítselek el benneteket!
Az V. parancs fejtegetésének a végére értem. Tehát tanításomból azt a fontos végkövetkeztetést vonjátok le, hogy aki az V. parancs ellen vét, az nemcsak az emberek ellen, hanem Isten ellen is vétkezik. Legyetek béketűrőek, szelídek és alázatosak és imádkozzatok a gyilkosság bűnében szenvedő felebarátaitok lelkéért, mert nagyon súlyos büntetés vár rájuk.
Megáldalak benneteket a szelídség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
2009. 05.18, hétfő,

2009. május 18., hétfő

Dick Cheney tévedése


Miért visel hatékonyabb háborút a terrorizmus ellen Obama, mint Bush?

Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.
Dick Cheney volt amerikai alelnök mondta, hogy a Bush-korszak terrorizmus-politikájának Obama általi elvetése veszélybe sodorja Amerikát. Csakhogy Cheney súlyosan tévedett: az Obama-kormány nem vetette el elődje politikáját - állítja Jack Goldsmith jogászprofesszor a The New Republicben. Éppen ellenkezőleg: az új kabinet sok esetben lemásolta Bush lépéseit, számos elemüket még ki is bővítette, s csak nagyon kevés részüket dobta sutba. Az Obama-féle változások megragadtak a csomagolás, az érvelés, a szimbólumok és a retorika szintjén. A terrorimzus-politika legitimálásához azonban mindez életbevágóan fontos.
Bush terrorizmusellenes megközelítése 11 lényeges elemet tartalmazott. Lássuk, miként vélekedik ezekről Obama!
1. Háború kontra bűn
Bush kiindulópontja az volt, hogy az al-Kaida által jelentett fenyegetés miatt az elnöknek joga van katonai erőhöz folyamodni. Többen ezt elutasították, mondván, a terrorfenyegetés ellen a büntetőjog eszközeivel kell fellépni. Obama lényegében magáévá tette Bush álláspontját, s kijelentette, hogy a nemzet igenis harcban áll, amit a Kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság is megerősített.
2. Guantánamo
Obama bejelentette, hogy bezárja a guantánamói börtöntábort, amit már a Bush-adminisztráció is meg akart tenni. Ez azonban az őrizetesek szempontjából nem sok változást jelent majd, hiszen ha amerikai földre szállítják is őket, több joggal ott sem rendelkeznek majd a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az igazi kérdés nem az, hol tartják őket fogva, hanem az, hogy milyen alapon. E tekintetben pedig az új elnök nem különbözik a régitől.
3. Bírósági ítélet nélküli fogva tartás
Sokan gondolják, hogy Obama ellenzi a terroristagyanús emberek bírósági ítélet nélküli fogva tartását. Erről szó sincs. Nemrég az igazságügy-minisztérium kiadott egy olyan jegyzéket, amelyben kifejtik, hogy az al-Kaida, tálibok, a „szövetségeseik" vagy a támogatóik továbbra is fogva tarthatók bírósági ítélet nélkül, bárhol is fogják el őket. Legfeljebb apró finomításokra került sor, ami azonban a lényeget nem érinti.
4. Habeas Corpus
Obama a kampányban hangsúlyozta a hadifoglyok fogva tartása felülvizsgálatának fontosságát. A törvénytelenül fogva tartottak szabadon engedése az angol-amerikai jog alapja, mondta. Kormánya mégis ugyanabban a szellemben cselekszik, mint Bush. A börtönkörülmények nem változtak, a genfi konvenció rendelkezéseit nem léptették hatályba, a 200 guantánamói fogolynak megadott jogokat nem terjesztették ki a bagrami légi bázison fogva tartott 600 emberre. Nekik továbbra sincs joguk ügyvédhez.
5. Katonai bíróságok
Obama az első munkanapján 120 napra felfüggesztette a katonai bíróságokat. Később azonban újra működésbe hozták őket, mondván, az ő ügyeikkel a szövetségi bíróságok vagy a normál katonai bíróságok nem tudnának mit kezdeni. A működési szabályok alig változtak valamelyest, sőt...
6. Célzott gyilkosságok
A Bush-kormánynak ezt a politikáját is folytatta, sőt kiterjesztette Obama. Afganisztánban és Pakisztánban még a korábbiaknál is nagyobb arányban alkalmaznak távirányítású robotrepülőgépeket gyanús al-Kaida-célpontok megsemmisítésére. A polgári lakosság soraiban mindez súlyos veszteségeket okozott. Nem véletlen, hogy a külügyminisztérium a Vörös Kereszt tiltakozását „problematikusnak" ítéli.
7. Rabok külföldre szállítása
Az Obama-kormány nyíltan megmondta, hogy ezt a gyakorlatot folytatni fogja (valakit az egyik országban fognak el, de egy másik országba szállítják kihallgatásra). Amerikában hiába tilos a kínzás, más országban ez bevett gyakorlat. Külföldön 50% az esélye annak, hogy a rabokat megkínozzák.
8. Titkos börtönök
Mivel Obama nem vetette el a külföldre szállítás lehetőségét, a Bush-féle titkos börtönöket megszüntették. Ez azonban csak a látszat, a gyakorlat itt is közel áll a korábbi elnökéhez. A CIA ugyanis kapott kiskapukat, amelyek segítségével rövid időre átmeneti bázisokon tarthat foglyokat. A „rövid időre" értelmezése azonban már a végrehajtóktól függ.
9. Lehallgatás
Obama a kampányban elítélte Bush bírói engedély nélküli lehallgatási programját. A Fehér Házba kerülve mégsem szűkítette e program jogait. Hiába a magán- és polgárjog megerősítésének szándéka, úgy tűnik, Obama lehallgatási politikája semmiben sem különbözik Bushétól.
10. Államtitkok
Bizonyos államérdek esetén egyes tények napvilágra kerülését akár a bíróságokon is meg lehet akadályozni. Obama jelöltként ezt a doktrínát bírálta, elnökként azonban alkalmazza, jóllehet a szűkítéséről beszél.
11. Kihallgatás
Obama elrendelte, hogy a CIA csak emberséges módszereket alkalmazzon a kihallgatások során. 2007 óta azonban már ugyanez volt a gyakorlat a tiltakozások hatására, 2002-2003-hoz képest tehát már Bush idején sokat változott a helyzet.
Obama gyakorlata ugyan javított valamelyest az őrizetesek helyzetén, de a politikája összességében mégis nagyon közel áll a késői Bush-korszakéhoz. Miért van ez így és mit jelent mindez?
Először is a 2008-as Bush-politika már nem ugyanaz volt, mint a 2002-es. A terrorfenyegetettség enyhülni látszott, így az érvényben lévő szabályokat is enyhítették. A jogot illető átláthatóság és pártokon átnyúló konszenzus 2009-ben már sokkal nagyobb volt, mint hét évvel korábban. Obama politikájának számos eleme ezt a konszenzust tükrözi. Arról is szó van, hogy a nemzetbiztonság helyzete ma másmilyen, mint volt. Van idő arra, hogy az őrizetesekből már módon szedjék ki az információkat, ezért Guantánamóra már kevésbé van szükség. Obama mindenesetre olyan kihívásokat örökölt, amelyeket Bush döntései keltettek, ezekkel a döntésekkel pedig mi annak idején nemigen értettünk egyet.
A harmadik ok, hogy a Bush-politika visszatükrözi a végrehajtó hatalom régóta meglévő álláspontját. Minden háborús elnök fenntartotta magának a jogot, hogy háború idején bírósági ítélet nélkül tartsa fogva az ellenséget. Többen arra használták a katonai bíróságokat, hogy háborús bűnöket kövessenek el. Semmi meglepő nincs abban, hogy Obama folytatja ugyanazt, amit elődei legalább az 1970-es évek óta űztek. Éppen az lenne a meglepő, ha nem ezt tenné.
A végső ok pedig a két elnök hasonlóságára az, hogy sokkal könnyebb kampányolni, mint kormányozni. Az ellenzék természetszerűleg kevéssé érzi át a nemzetbiztonság problémáját. Obama elnökként ugyanazokat a nemzetbiztonsági veszélyekről szóló jelentéseket olvassa, mint azelőtt Bush, s ugyanúgy az iszlámista terrorista kihívással néz szembe. Obama nagyon jól tudja, hogy az amerikai nép őt hibáztatná, ha a terroristák az Egyesült Államokban ismét lecsapnának. A veszély elhárításhoz ezért minden eszközt felhasznál, mint az elődje.
Az igazi különbség a két politika között nem a tartalomban, hanem a csomagolásban található. Bush nem törődött politikája legitimálásával, Obama viszont sokat foglalkozik vele. Bush szeptember 11. után maximálisan kiterjesztette az elnöki hatalmat, egyoldalúan cselekedett, jogi lépéseihez nem szerezte meg sem a Kongresszus, sem a Legfelsőbb Bíróság támogatását. Ez a közvéleményben egy idő után ellenérzéseket szült. Lincoln és Roosevelt is rendkívül erős elnöki hatalmat építettek ki, de mindig ügyeltek arra, hogy az alkotmányos értékek tiszteletben tartására hivatkozzanak. Sokan úgy vélekedtek, Bush inkább a hatalma növelésén dolgozik, semmint a nemzetbiztonság megerősítésén. Bushnak nem sikerült meggyőznie az embereket arról, hogy hatalma növelése a polgárok javát szolgálja, nem személyes érdekeit. S hiába kezdett el így cselekedni a második ciklusában, már késő volt.
Obama viszont hatalmas hitelességi tőkével lépett be a Fehér Házba. Döntése, hogy lényegében folytatja Bush politikáját, Nixon kínai látogatására emlékeztet. Obama politikája Bushéval ellentétben inkább tűnik a terrorveszélyre adott megfelelő válasznak. Obama igyekszik kétpárti politikát folytatni, nemzetbiztonsági csapatában republikánusok is vannak, s ezzel azt sugallja, hogy nemzetbiztonsági politikája az egész nemzet érdekeit képviseli, nem pedig csak egy pártét. A Kongresszussal való szoros együttműködése is ezt a célt szolgálja.
Végül pedig Obama követi Lincoln és Roosevelt példáját a retorika és a nyilvános szimbólumok terén is. Sokat beszél az alkotmányos értékekről, nyíltan aggódik amiatt, hogy a terrorveszély miatt hozott intézkedések túl messzire mennek, s azt üzeni, kézben tartja őket. Guantánamo bezárása nagyszerű szimbólum: visszatérés a jog hatalmához, még akkor is, ha az őrizetesek helyzete jottányit sem változik. Obama terrorellenes stratégiája úgy foglalható össze, hogy politikailag igyekszik a Bush-féle megközelítés lényegét alkalmazni, törvényileg, jogilag azonban elfogadhatóbb, következéséképpen fenntarthatóbb módon.

http://www.tnr.com/article/politics/the-cheney-fallacy?id=1e733cac-c273-48e5-9140-80443ed1f5e2

2009. május 15., péntek

Az egykor kínai pártfőtitkár titkos visszaemlékezései

Teng Hsziao-ping szerepe a Tienanmen téri vérfürdőben
Csaknem húsz évvel azután, hogy a kínai hatalom kíméletlenül leverte az 1989-es demokrácia-mozgalmat, Csao Ce-jang titkos naplója címen kínai és angol nyelven is május 19-én megjelenik - Hongkongban és egy amerikai kiadónál - a Kínai Kommunista Párt volt főtitkárának visszaemlékezéseiből szerkesztett kötet. Mint arról a The New York Times olvasható ismertetés beszámol, 1989 májusában Csao Ce-jang (Zhao Zijang), aki akkor hivatalosan a párt első embere, főtitkára volt, személyes találkozót kért a hatalom igazi urától, a veterán Teng Hsziao-pingtől (Deng Xiaoping), hogy a diákmozgalom kezeléséről kérje ki véleményét. Azt a választ kapta, hogy május 17-én legyen Teng otthonában. Csao magánmegbeszélésre számított, de meglepetésére a helyszínen Teng mellett ott találta a legbefolyásosabb hatalmi szerv, a Politikai Bizottság több tagját, köztük legfőbb ellenfeleit is.
„Azonnal megértettem, hogy a dolgok rosszra fordultak" - emlékezik vissza Csao a titkos memoárban, amely most kerül csak napvilágra, a kommunista Kínában szinte példátlan személyes visszaemlékezésként egy már félreállított csúcsszintű vezető részéről. Teng türelmetlen gesztusaiból és vetélytársainak heves bírálatából világos volt, hogy Teng már elvetette Csao javaslatát a diákokkal folytatandó párbeszédre,  és elhatározta, hogy bevezeti a statáriumot - olvasható a memoárban.
„Úgy látszik, küldetésem már befejeződött. Azt mondtam magamnak, hogy bármi is történjen, nem én leszek az a főtitkár, aki a diákok ellen veti be a katonákat" - visszaemlékezései szerint ezt mondta azon a napon a párt egyik idősebb vezetőjének Csao Ce-jang. Csaót valóban rögtön félre is állították, és hamarosan azzal vádolták, hogy „megosztja a pártot". Eltávolították a vezetésből és 2005-ben bekövetkezett haláláig házi őrizetben tartották.
Ám hosszú kényszerű visszavonultságában, mint most kitűnik, Csao titokban rögzítette saját változatát arról, hogy mi történt. A visszaemlékezéseket 30 magnókazetta tartalmazza, amelyeket korábbi munkatársai és támogatói juttattak ki az országból. A volt főtitkár feleleveníti szövetségét és viszályait Tenggel abban a küzdelemben, amelyet a szovjet stílusú pártellenőrzés feloldásáért és azért folytatott, hogy Kínát ráállítsa arra az útra, amely a mai dinamikus gazdasági fejlődést lehetővé tette.
Csao azt hangsúlyozta visszaemlékezésében, hogy szorgalmazta Kína gazdaságának megnyitását a külvilág felé és a piaci erők kezdeti bevezetését a mezőgazdaságba és az iparba - amit szavai szerint hevesen elleneztek a keményvonalasak és nem mindig támogatott teljes mértékben a legfőbb vezető, Teng, akit pedig gyakran tekintenek a piaci nyitás bajnokának.
Az 1970-es évek végén Szecsuan (Sichuan) tartomány pártvezetőjeként Csao kezdte meg a maoista rendszerű kollektív gazdaságok, népi kommunák felszámolását. Teng, aki éppen akkor szilárdította meg hatalmát Mao halála nyomán, 1980-ban rendelte Csaót Pekingbe, hogy miniszterelnökként ő valósítsa meg az átalakításokat.
Roderick MacFarquhar, a Harvard egyetem Kína-szakértője , aki a könyv előszavát írta, kifejtette, hogy a visszaemlékezések alapján másként látja Csao szerepét az olyan gazdasági stratégiák kidolgozásában, mint például a külkereskedelem ösztönzése a tengerparti parti tartományokban -  ezekre inkább ő beszélte rá Tenget, mint fordítva. „Teng Hsziao-ping volt a keresztapa, de a mindennapokban Csao volt a reformok tényleges építésze" - mondta a lapnak az amerikai szakértő.
Csao eredetileg gyermekdalokat tartalmazó magnókazettákra rögzítette visszaemlékezéseit a Tienanmen tértől északra lévő őrzött kormányzati negyedben. Kezdetben írásos feljegyzéseket készített, de 2000 körül áttért a magnóra, és a kazettákat négy olyan személynek adta át, akik egymást váltva jelen voltak a felvételeknél - mondta Pao Tung (Bao Dong), Csao egyik korábbi tanácsadója, akit továbbra is szoros megfigyelés alatt tartanak Pekingben. Pao egy e héten készült interjú során elmondta, hogy 2007-ben szerzett tudomást a kazetták létezéséről és közreműködött a teljes sorozat összegyűjtésében, mivel a memoárt olyan „nagyon ritka történelmi anyagnak" tekinti, „amely Kína egész népére és a világra tartozik".  Hitelességéhez, mivel maga Csao mondta őket magnószalagra, és mivel a jelenlévők is megerősíthetik, nem fér kétség.
Noha az 1989-es események ma távolinak tűnnek sok kínai számára, továbbra is tiltott, az interneten is erősen cenzúrázott témát jelentenek, amelyet csak ritkán említenek az államilag ellenőrzött médiában. A pekingi hatóságokat valószínűleg kellemetlenül fogja érinteni, hogy Csao nyíltan beszél más kínai vezetőkkel, különösen a Li Peng miniszterelnökkel való konfliktusairól, s hogy beszámol arról, hogy hogyan mesterkedtek Tengnél az ő leváltásának eléréséért. Hasonlóan kínos lehet számukra az a következtetés, amelyet a félreállított Csao vont le magányában, nevezetesen hogy Kínának a parlamenti demokrácia felé kell haladnia, ha meg akarja fékezni a korrupciót.
 A konzervatívok sikere elfojtotta azt a reményt, hogy a kínai gazdasági átalakítás politikai reformokkal párosul majd. Az, hogy miként válaszoljanak a diákok követeléseire, része volt a gazdasági vagy a politikai változások elsőbbségével kapcsolatos vitának. Gazdasági sikerei  ellenére Csaóra a legtöbben úgy emlékeznek majd, hogy ő volt az, akinek hiába próbálta megakadályozni az erőszak alkalmazását. A volt főtitkár elmondta, miként tudta meg, hogy a hadsereg megkezdte véres menetelését a Peking központjában lévő, a diákok által megszállt  Tienanmen tér elfoglalására: „Éppen az udvaron üldögéltem családom tagjaival, amikor meghallottam a heves puskaropogást" - emlékezett a leváltott főtitkár.
http://www.nytimes.com/2009/05/15/world/asia/15zhao-transcript.html?_r=2&scp=2&sq=Zhao%20Ziyang&st=cse