Washington kudarcának okai
Roger Cohennek, a The New York Times külpolitikai elemzőjének adott interjút Mohamed el-Baradei,
a Nemzetközi Atomerő Ügynökség vezetője, elemezve a Bush-kormányzat
hibáit és egy Irán irányában elképzelhető radikálisan új politika
lehetőségeit.
Az egyiptomi atomtudós a beszélgetés során kétszer
is a Darth Vader néven említette Dick Cheney volt amerikai alelnököt,
az Irán irányában meghirdetett kemény politika fő értelmi szerzőjét.
„Az amerikai politikának két mantrája volt: Irán nem tehet szert a
tudásra (az atomfegyver megépítését illetően) és nem hozhat működésbe
egyetlen (urániumdúsító) centrifugát sem. És azt hajtogatták, várjunk,
Irán nem Észak-Korea, engedni fog. Az abszolút tévedés volt." - idézte
el-Baradeit Cohen.
Ahelyett, hogy támaszkodtak volna Irán 2001
évi afganisztáni segítségére, hogy kipuhatolták volna Irán „nagy
alkura" vonatkozó egyik ajánlatát 2003-ban, vagy támogatták volna a
2005 évi európai közvetítési ajánlatot, amely attól függött, hogy az
Egyesült Államok támogatja-e egy francia atomerőmű eladását Iránnak,
„megkaptuk Darth Vadert és társaságát, akik azt hirdették, hogy Irán a
gonosz tengelyének része és meg kell változtatnunk ezt a rendszert."
Az
eredmény El Baradei szerint: ahelyett, hogy Irán programja megmaradt
volna néhány tucat centrifugánál, „ma csaknem 5500 centrifugája van és
1000 kiló alacsonyan dúsított uránja, és birtokában van a
know-how-nak". Mindazonáltal túlzás azt mondani, hogy Irán „holnap
atomfegyverrel rendelkezhet", ez el-Baradei szerint inkább 2-5 éves
időkeretben képzelhető el.
Cohen a Bush-kormányzat iráni
politikáját mindezek alapján ahhoz hasonlítja, mintha Roosevelt
1942-ben azt mondta volna Sztálinnak: „Jóska, nem szeretjük kommunista
ideológiádat, és ezért nem fogadjuk el segítségedet a nácik
szétzúzásához. Tudjuk, hogy nagy erőt képviseltek, de nem tárgyalunk az
ördöggel."
Így most, több ezer centrifugával később Irán megkapta
azt, amire hosszú ideje törekedett: a rendszer elismerését az
Obama-kormányzat részéről, a fenyegetések feladását. Washington
lemondott arról a feltételről is, hogy Iránnak be kell szüntetnie az
urániumdúsítást, mielőtt Amerika csatlakozna a többi ország részéről
Iránnal folytatott tárgyalásokhoz.
El-Baradei nem biztos abban,
hogy az irániak már elhatározták az atomfegyver megépítését, „de
abszolút mértékben eltökélték magukat a technológia elsajátítására,
mert úgy gondolják, hogy annak birtoklása hatalmat és tekintélyt hoz
számukra és biztosítást jelent".
Roger Cohen hozzáteszi: ma már
csaknem bizonyosan túl késő van ahhoz, hogy megakadályozzák Iránt „a
virtuális atomhatalom státusának megszerzésében" - ez ahhoz hasonló,
ahogy Brazília vagy Japán birtokában van a know-how-nak anélkül, hogy
magával a fegyverrel is rendelkezne. Át lehet viszont alakítani azt a
feltételrendszert, amelyben Irán működik: ettől függ, mennyire marad
„virtuális" Irán atomstátusa.
Az összefüggések tekintetében
módosító tényező Obama felhívása egy atommentes világ megteremtésére:
nehéz a nonproliferáció mellett érvelni a leszerelés kérdésének
kezelése nélkül. El Baradei véleménye: "Nem lehet egyszerre kilenc
olyan ország, amely az Iránhoz hasonló államoknak azt hirdeti, hogy az
Önök számára veszélyes az atomfegyverek birtoklása, de nekünk tovább
kell tökéletesítenünk a saját arzenálunkat." El-Baradei, aki 2005-ben
megkapta a Nobel-békedíjat és akinek megbízatása a NAÜ élén idén lejár,
úgy látja, hogy két a két fél közötti bizalmatlanságot figyelembe véve
kétévi tárgyalásra lesz szükség, amelynek során minden sérelem az
asztalra kerülhet.
Cohen felvázol egy normalizálási forgatókönyvet:
Irán
megszünteti a Hamász és a Hezbollah katonai támogatását; „malajziai"
megközelítést fogad el Izrael irányában (el nem ismerés és be nem
avatkozás); hajlandó tenni a stabilizációért Irakban és Afganisztánban;
belegyezik a csak békés célokat szolgáló korlátozott atomprogram átfogó
ellenőrzésébe a NAÜ részéről; megígéri az al-Kaida terrorizmusa elleni
fellépést; elkötelezi magát emberi jogi gyakorlatának javítására.
Az
Egyesült Államok elkötelezi magát az Iszlám Köztársaság biztonsága
mellett és támogatja sarkalatos regionális szerepét; elfogadja Irán
jogát egy korlátozott urániumdúsítási létesítmény működtetésére több
száz centrifugával, kutatási célokra; hozzájárul, hogy Irán új
atomerőművet vásároljon Franciaországtól; támogatást ígér Iránnak a
Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) való felvételhez;
visszaszolgáltatja az elkobzott iráni javakat; feloldja az összes
szankciókat; és tudomásul veszi a korábbi iráni nyilatkozatokat egy, a
palesztinok számára elfogadható kétállamos izraeli-palesztin megoldás
támogatásáról.
Minden ilyen alku olyan mértékben változtatná
meg a játszmát, mint Nixon tette Kínával (egy másik olyan elnyomó
állammal, amely az emberi jogok terén sok kívánnivalót hagy). Bármikor
kisiklatható lenne továbbá, ha Izrael, amely világosan leszögezte, hogy
saját nem virtuális atomtöltetei ellenére sem fogja elfogadni a
virtuális atomhatalom státust Irán esetében, támadásra szánná el magát.
El
Baradei szerint azonban „Izrael őrültséget követne el Irán
megtámadásával. Egy (izraeli) bombázás tűzgömbbé változtatná a térséget
és Teheránt az egész muzulmán világ támogatásával az atomfegyver
gyorsított megszerzésére irányuló hajszába vinné bele."
Roger
Cohen konklúziója: „Ennek a lázálomnak elkerülése végett Obamának
keményebben kell fellépnie Izrael irányában, mint az utóbbi években
bármely más amerikai elnök tette. Itt az ideje."http://www.nytimes.com/2009/