Zjuganov: hat hónap alatt nem lehet megszüntetni a védelmi ipar problémáit

A KPRF KB elnökének interjúja a “Pravda”-ban Oroszország védelmi iparáról. 

Gennagyij Andrejevics. Nemrégiben Putyin elnökkel találkozott, és ő tájékoztatott, hogy a haditengerészet fegyverzetének és felszereléseinek fejlesztése biztosítva van. Miért fordít most az elnök olyan nagy figyelmet erre a biztonsági témára? Hiszen nemrégiben vezették be a fegyveres erőket és a katonai-ipari komplexumot súlyosan érintő reformokat, amelyek szinte nullára csökkentették az orosz védelmi szintet.

- A KPRF és az Állami Duma kommunista frakciója már az 1990-es évek eleje óta arra törekedett, hogy felhívja az ország politikai vezetésének figyelmét, hogy az összeomlás (a Szovjetunió összeomlása) súlyos következményekkel fenyegeti a fegyveres erőket, és a védelmi ipart. Azonban nem hogy nem hallgattak ránk, inkább még tudatosan munkálkodtak azon, hogy Oroszország lepusztítsa a Szovjetuniótól örökölt hatalmas hadsereget, haditengerészetet és légierőt. Egyre gyorsabban ácsolták a koporsót. Ez nem meglepő, hiszen mind a kül-, mind a gazdaságpolitika irányítói, Jegor Gajdar és Andrej Kozirjev nyíltan a Nyugat érdekei szerint cselekedtek.

Mostanság a helyzet változni látszik kissé. A külpolitika végre kezdi megérteni, hogy egyik fő feladata az orosz érdekek védelme. Maommar Kadhafi tragikus halála megmutatta az orosz vezetőknek, hogy a nyugati vezetőkhöz fűződő kiváló kapcsolatok nem garantálják a személyes biztonságot. Az is kiderült, hogy az Orosz Föderáció határvédelmének ereje is meggyengült. Valójában pedig elveszítettük az orosz külpolitika egyik erős eszközét, a haditengerészetet. Tavaly az “arab tavasz” lángba borította Észak-Afrikát és a Közel-Keletet. És nekünk a Földközi-tenger térségében nem volt egyetlen hadihajónk sem.

Látva a szíriai konfliktus élesedését, kezdett kialakulni a felismerés: szükség van a mediterrán alakulatra. Volt ilyen, de kiderült, hogy a feladatra alkalmatlan, és építeni kell új hajókat mind a négy orosz flotta számára. Mert mi maradt a feladatok ellátására? Se hajók, se legénység! Óceánjáró és a part menti övezeteink védelmére alkalmas hadihajókat két évtizede nem építettünk. A meglévő hajóink szerkezetileg rozogák. Való igaz, hogy ha egyet kiküldtünk az óceánra, egy vontatóhajót is kellett vele küldeni, mert félő volt, hogy önerőből már képtelen lesz visszatérni.

Közben viszont a világpolitika fő eseményei áttevődtek az ázsiai-csendes-óceáni térségre. Volt ott egy csomó megoldásra váró feladat, amire szükség lett volna a haditengerészetre. Ám a Csendes-óceáni flotta-enyhén szólva-igencsak legyengült állapotban volt.

Az Északi-sark térségében növekszik a konfrontáció veszélye. A Jeges-tenger talapzatában felfedezett óriási olaj és gázmező igencsak felkeltette az érdeklődést. Ugyanakkor megnőtt az érdeklődés sok ország részéről az Északi-tengeri útvonal iránt, ami a legrövidebb hajózási útvonal Európa és Ázsia között. Mindenki ott tolong, de a mi Északi Flottánk már nem képes a “kétfrontos háború” megvívására: a hagyományos - az Atlanti-út, és az új- az Északi-útvonal biztosítására. De végre a Kreml “bölcsei” felismerték a problémákat, és már ők is úgy látják, hogy az orosz államnak erősítenie kell a flottáit.

Viszont ezek csak egy részei a problémáinknak. Ismert tény, hogy az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszert épít ki Európa területén. Azzal a céllal, hogy biztosítsa az interkontinentális ballisztikus rakéták megsemmisítését arra az esetre, ha az Egyesült Államok területét nukleáris rakétatámadás érné.
Nyilvánvaló, hogy ezzel magyarázzák azt, hogy ez a rendszer nem irányul Oroszország ellen, ugyanakkor tény az, hogy az USA képes lenne (hosszabb távon is) stratégiai rakétaerőink semlegesítésére.

Az Északi-sark olvadó jege miatt az Egyesült Államok felszíni hajói képesek Oroszország partjainak közvetlen közelében tevékenykedni. Zavartalanul telepíthetik a rakétarendszereik lehallgató-felderítő elemeit. És a “Virginia” osztályú, nukleáris meghajtású tengeralattjáróik a 3000km. hatótávolságú rakétáikkal egy-két sortűzzel képesek lennének elpusztítani energiaközpontjainkat és nagyobb ipari létesítményeinket, valamint lebombázzák országunk védelmi ipara szempontjából kulcsfontosságú régióit. És a mi északi elhárító légvédelmünk szinte teljesen elavult.

-Ezek a körülmények természetesen felértékelik úgy általában a haditengerészet és a tengeri stratégiai nukleáris erőink szerepét. De amennyire tudható, ezek is szomorú állapotban vannak.

-Ami azt illeti, csak néhány harcra kész rakétahordozó stratégiai tengeralattjárónk van. A haditengerészet büszkesége - a világ legjobb “Tájfun” osztályú tengeralattjárója - az PRK SZN 941 kódjelű karbantartása anyagi okok miatt késik. Ugyanezen okok igazak több más tengeralattjáróra is Oroszországban, amik miatt a haditengerészet többet le is szerelt.

A korai 2000-es években nagy hangsúly fektettek valami “csoda” rakétahordozó tengeralattjáró, a “Bulava” kifejlesztésére. Ez az elképzelés prioritást élvezett, és majdnem kivégezte a legendás (Makejev akadémikusról elnevezett) állami Rakéta Központot, amely évtizedeken át dolgozta ki a a víz alatti rakétaindítás technológiáját. Ahelyett, hogy a rendkívül megbízható “Makejevka” rakétákat alkalmaztuk volna tovább (egy új-rakétákat hordozó, és új típusú rakétákat igénylő tengeralattjáró kifejlesztése helyett. A szerk. megj.), amit a nyugati szakértők is remekműnek tartottak, zsákbamacskát csináltunk “Bulava” néven.

Én nagyon tisztelem a “Forró Technológiai Intézetet”- ahol kifejlesztették a “Balavát”. Megérdemelt hírnevet szerzett magának az intézet a szárazföldi rakéták fejlesztése terén, igy a “Topol” rakétacsalád kifejlesztésével. Ugyancsak tisztelem a “Bulava” létrehozásában közreműködő vállalatokat és intézményeket, de kritikával kell illetni azokat, akik belehajszolták a Makejev Intézetet egy víz alatti indítású rakéta ötletébe. Hiba volt ez, vagy valami más?

Csakhogy a “Bulava” nem működött valami jól. De vele együtt kezdtek építeni egy sor, a hordozására alkalmas tengeralattjárót. Csak hát egyiket sem fejezték be. Most már nincs se “Bulava”-se hajók. Az Állami Duma pedig hallgat erről a dologról. Én úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok kongresszusa hasonló helyzetben nem hagyná büntetlenül azokat, akik gyengítették -szándékosan!- a stratégiai nukleáris erőiket. Most oly nagy divat nálunk keresni az együttműködést a “Nyugat Barátai” civil szervezetekkel. Akik bizony egyértelműen kijelenthető: ott vannak a tűz közelében. Nagy bűn nem megvizsgálni ezeket a szervezeteket, amelyek bizony ott vannak azok között, akik döntenek a védelmi ipar stratégiai fejlesztéseiről.

A harci tengeralattjárók stabil működtetési háttere is komoly problémákkal küzd. Szükséges megteremteni egy erős haditengerészeti légvédelmi rendszert a tengeralattjáró bázisok védelmére, beleértve ebbe a tengeralattjáró-elhárítást is. Kiterjedt, megbízható infrastruktúrára is szükség van a személyzeti képzéshez. A nukleáris tengeralattjárók személyzetét kiképző paldiski (észtországi) egyedülállóan kiváló központ odaveszett. Még csak remény sincs a pótlására.

-A találkozón az elnök rendre a “stabil”, a “növekedés”, a “javítani”, a “fejleszteni és korszerűsíteni” kifejezéseket használta. Vlagyimir Putyin például bejelentette, hogy ebben az esztendőben meg kell kezdeni három nukleáris tengeralattjárónk, az “Alekszander Nyevszkij” a “Vlagyimir Monomak” és a “Szeverodvinszk” felújítását. Remélhetjük, hogy nem szivattyúzzák el a pénzt ezektől a feladatoktól?

-Lendületes, hatékony kijelentések. De ha csak beszélünk arról, hogy miként javíthatóak az ország védelmi képességei, az csak propaganda. Ugyanakkor viszont építeni kell tengeralattjárókat, és ez viszont több tízezer tudós, mérnök, tervező, technikus és munkás tevékenységének az összehangolását kívánja. Ebben a folyamatban több száz vállalkozásnak kell szövetkeznie. Miközben a védelmi ipar két évtizede “éhezik” - dacára annak, hogy az utóbbi években jelentős “infúziót” kapott - még mindig mély válságban van.

A Szovjetunió összeomlása együtt járt egy sor emberi és technikai mulasztással. Ezeket egy elnöki rendelettel nem lehet egyik napról a másikra leküzdeni. De hogyan is lehetne leküzdeni, amikor egy mérnök tízszer kevesebb fizetést kap, mint egy felső vezetője, vagy egy klasszikus esztergályos fizetése jóval kevesebb országszerte, mint egy banki biztonsági őr keresete?

Nagy tudású és tapasztalt mérnökök dolgoztak a hazai ipar büszkeségének számító védelmi iparban - ám többségük elhagyta az ágazatot. Az 1990-es évek áruhiánya váltásra késztette őket, a legtöbben saját kis üzletelésbe fogtak. Ők már kiestek a gyakorlatból, ráadásul a munka annyi - vagy még kevesebb mint a védelmi iparban. Megszakadt egy generációs folyamat. A régi mesterek elmentek az ágazatból, és nincs már aki a tudást és a tapasztalatokat átadja. A fiatalok a védelmi iparban nem akarnak dolgozni, mert alacsonyak a bérek, és hiányzik a szükséges képzettség is. A Proftech-iskolák, amelyek felkészítették a védelmi ipar számára a szakembereket - gyakorlatilag megszűntek. Egy teljesen új oktatási törvényt kell csinálnunk. Szinte teljesen leállt a védelmi ipar számára szükséges, speciálisan képzett mérnökök és technikusok képzése. A közelmúltban a Fegyveres erők Akadémiájának elnöke szomorúan számolt be arról, hogy a védelmi ipari tudomány gyakorlatilag megsemmisült. Modern védelmi eszközöket viszont csak a legújabb tudományos eredmények felhasználásával lehet megalkotni.

De még ha lennének is megfelelő képzettségű munkások és mérnökök, nem tudnának dolgozni. A védelmi ipar technológiája elavult. Utoljára az 1990-es évek elején voltak korszerűsítve. A rendkívül fejlett hazai szerszámgépipar leamortizálódott. A modern, új eszközöket pedig a mi nyugati “partnereink” semmi pénzért sem hajlandóak nekünk eladni.

Van itt viszont egy másik, kevésbé közismert probléma, ami a hadseregre, a haditengerészetre, és általában a védelmi iparra igen negatív hatással van. Ez pedig a stratégiai vállalatok nagyobbik részének a privatizációja. Magánszemélyek kezébe került az ágazat döntő hányada, akiket csak a nyereség érdekel - az ország védelmi képessége nem igazán. Márpedig ez azt jelenti, hogy nagyobb valószínűséggel adják el produktumaikat külföldön -többek között NATO-országoknak- magasabb árat elérve így, mint a koldusszegény hazai hadiiparnak. Ezeknek a vállalkozásoknak jelentős része, amelyek résztvevői különböző haditengerészeti programoknak is - külföldiek birtokában van. Nagyon sok ilyen vállalkozás “hatékony tulajdonosai” az iparág elemeit kifosztották. A legmodernebb gépeket fémhulladékként eladták, az ipari területeket lerombolták, helyükön bevásárlóközpontokat létesítettek.

Azért, hogy legyen új-modern hadihajónk, senki nem tett semmit. Ezért a felelősség a vezetést terheli. 13 éven keresztül szunyókáltak, és most ráébredtek, hogy a haditengerészetünk ereje meglehetősen lecsökkent. Tengeri határainkat és az orosz érdekeket az óceánokon szinte semmi nem védi. Az elnök a hadsereg és a haditengerészet modernizálására sürgősséggel bejelentett ambiciózus terveket. De most kiderülni látszik, hogy ez a lovassági támadásra hasonlító ütem ilyen nagy horderejű programok mint egy teljes óceánjáró flotta felépítése - nem megoldott. A “csúcsvezetés” is felismerte, hogy a védelmi ipar jelenlegi állami vállalatainak állapota, és az akut személyi problémák miatt előállott helyzetben a feladat - a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt valószínűleg nem teljesíthető. Ezért az elnök bejelentette, hogy több hajó megépítésének határidejét 2015-től 2020-ig fogják megvalósítani. Vlagyimir Putyin optimizmusa, miszerint a katonai és a védelmi ipar problémás kérdéseit hat hónap alatt meg fogják oldani - legalábbis szerintem irreális. Hiszen lehetetlennek tartjuk azt, hogy a húsz év tudatos megsemmisítés által okozott károkat hat hónap leforgása alatt pótoljuk.

-De ugyanezen az ülésen az elnök azt is bejelentette, hogy az állami védelmi kiadások 2013-ban mintegy 85%-kal nőnek tavalyhoz képest. A mi meglátásunk szerint viszont a nyár közepéig a költségvetés még csak alig 15%-nyi többletforrást biztosított, ami nem ad okot az optimizmusra. Éppen ellenkezőleg!

Ön is osztja az aggodalmakat?

-A védelmi beszerzésekre vonatkozó éves elképzeléseket -a józan ész logikája szerint- már vagy év végén, vagy az év kezdetén kell kialakítani. Naiv dolog azt képzelni, hogy egy szerződés teljesítése az aláírás pillanatától felpörög. Ennek sora van. Be kell szereznie a gyártónak az alapanyagot, berendezéseket, szakembereket kell szerződtetnie. A jelenlegi rendszerben -amikor is a gyártó a szerződési megállapodást az év közepén kapja meg, csak elkerülhetetlen hibákat eredményez a végrehajtás során.

Őszintén kell beszélni a 2010 és 2011-ben megkötött védelmi célzatú szerződések teljesítése körüli zavarokról, (a Honvédelmi Minisztériumban a Szergyjukovszkij csapat a védelmi ipar árait irreálisan leszorítva kis híján lefullasztotta az ágazatot), amik miatt azok végrehajtása áthúzódott 2012-re. Sajnos továbbra is fájó pontja a hazai védelmi iparnak a hozzá nem értés, a lopás, és az, hogy számos vezető továbbra is a “kivéreztetésén” munkálkodik nagy erővel. A védelmi jellegű termékek árképzése zavaros. Tudomásul kellene végre venni, hogy a védelmi ipar az teljesen más - ott nem igazán érvényesülhetnek úgy a piaci mechanizmusok, mint a civil szektorban.

Nem igazán segíti a megrendült védelmi ipar talpra állását a lobbicsoportok érdekei alapján az “Egységes Oroszország” és a Liberális Demokrata Párt együttműködése eredményeként meghozott államvédelmi törvény. A törvény egyik nagy hátránya az, hogy három évre tervez, viszont a kifinomult fegyverrendszerek és fegyverek, különösen a tengeri megtervezése és legyártása legalább 5-7 évet vesz igénybe.

De ami a leglényegesebb: ez a törvény nem veszi figyelembe a “rendszerhiba” legfőbb okát - a korrupció lehetőségét. A kommunista párt minden kezdeményezése, hogy a gyártók és tudósok rendszeres találkozókon osszák meg egymással véleményüket, a kormányzati tisztségviselők kemény ellenállásába ütközött. A következő tiz esztendőben a védelmi kiadásokra fordítandó összeg, hozzávetőleg 230 ezer milliárd rubel lesz. (Egy rubel nagyjából 7,3 forint. B-R)

Nyilvánvalóan kemény harc zajlik a kormányon belül, hogy ki fogja szétosztani ezt az összeget.

-Lehet arról beszélni, hogy a védelmi ipar kapacitása helyreállt, hogy a hadsereg és a haditengerészet felszerelése a legmodernebb fegyverekkel megkezdődött, és nem csak szavakban hanem tettekkel is?

-Természetesen lehet! De nézze: Az első szovjet nukleáris tengeralattjárót, a “Lenini Komszomolt” 1955-ben építették, és csak három évvel később került a szovjet haditengerészethez. Tiz évvel később, 1968-ban viszont a szovjet haditengerészet már több mint 50 atom tengeralattjárót tudhatott a hadrendben. 1967-ben épült meg a “Navaga”, amely már rakéták hordozására is alkalmas volt. A Nyugat azonnal el is keresztelte “városgyilkosnak”, vagy a “világ radírja” névre. Már a hajó puszta megjelenése megváltoztatta a világ stratégiai helyzetét.

És most 22 évvel vagyunk egy hazánkon végigsöprő pusztító háború után. A mai Oroszországban, 22 évvel a “demokrácia győzelme” után még mindig zavaros a helyzet egy új harcászati tengeralattjáró körül. Ez még nem fegyver! Tanulják meg az urak, hogy ez a “vörös miniszterek” munkájának az eredménye. A mostani “szivattyúzási tisztviselők” úgy viselkednek, mint Krilov meséjében a macska: “Vaszka hallgat - és ami van megeszi”. Tisztában kell azzal lenni, hogy a korszerű fegyverek biztosítása -különösen a haditengerészet számára- csak tudományos kutatások alapján, és áttörő technológiák alkalmazásával lehetséges, fáradságos, rendszeres munka eredményeként. Ez azt jelenti, hogy a haditengerészet fejlesztése fog lendületet adni a tudomány és az ipar fejlődéséhez.

“Elitünk” végigkutatja a Nyugatot abban a reményben, hogy rátalál a legújabb gyártási fejlesztésekre. Amit az nekünk soha nem fog eladni. Viszont van számos olyan technológiánk, ami messze megelőzi a Nyugatét. Például egy eset: vásárolunk Franciaországtól két “Mistral” típusú helikopter-hordozó hajót! Pedig mi már a kalinyingrádi “Amber” hajógyárban 1978-ban gyártottunk ilyet, az 1174 lajstromjelű “Ivan Rogovot”!

Nem kellene kézi vezérléssel próbálkozni a különböző problémák -így a hazai mérnökképzés felélesztésével. Komplexen kell ezeket kezelni! Úgy, mint ahogyan az volt a szovjethatalom idején. Ám úgy tűnik, hogy a jelenlegi uralkodó csoportokban nincs meg a vágy, az akarat, vagy a képesség erre. A helyzet orvoslására (miszerint még mindig be lehet vonni a munkába a szovjet időkből tartalékolt mérnököket és munkásokat) az orosz ipar irányítását le kell cserélni. A hatékonyság érdekében az ügyvédek és finanszírozók hálózatát kell kiiktatni, de radikális változás nem szükséges.

A katonai-ipari komplexum élére -mint az volt a szovjet időkben- tudósokat, tervezőket, mérnököket kell állítani. Akkor lesz jó úton a gazdaság és a pénzügyek kezelése, ha azok kikerülnek a mostani felső vezetők kezeiből - szakemberek kezeibe. Akkor lehet bővíteni a projektek körét, amivel több százezer munkahelyet lehet teremteni! Annyit, amennyiről a mai vezetők csak titokban mernek álmodni. A “védelmi hozzáértő emberek” -idegen vikingek- állnak ma a korrupció csúcsán!

Helyre kell állítani a munka és a bér presztízsét a katonai ipari komplexum és a védelmi iparban foglalkoztatott tudósok, mérnökök, munkások körében. Így lehet újjáéleszteni a védelmi iparunkat. Ez előbb-utóbb meg fog történni! Én ebben szilárdan hiszek.

-Gennagyij Andrejevics. Oroszország külpolitikai helyzete sok téren nehezebb minr bármikor. Dacára annak, hogy az Egyesült Államokra és szövetségeseire nagy nyomást gyakorol Oroszország és Kina a legitim Szir kormány érdekében, és mert szilárd az orosz hajthatatlanság az Európába telepitendő amerikai rakétarendszer kérdésében, politikai menedékjogot adtunk Snowdennek-mégis: az utóbbi időkben kialakult nemzetközi helyzet sokkal kevésbé nyomasztja a Nyugatot.
Mivel magyarázható ez a metamorfózis?

-Úgy gondolom, több oka is van ennek. A leglényegesebb, hogy az Orosz Föderációt uraló csoportok nyugati barátai mélyen csalódtak. A korábbi gyarmatositó hatalmak nagy mesterei a politikai játszmáknak. Akik képesek megtévesztő módon segitőkészséget mutatni, barátságot sugallni. Tény, hogy a Nyugat mindig is igyekezett kedvezni kiszemeltjeinek. Mindigi is óvatosan a kölcsönös előnyöket és engedményeket hangoztatta. Ám ha meglátta a másik oldal gyengeségét, étvágya mindig kezdett nőni. Minden partnere érdekvédelmi törekvéseit zokon vett, megharagudott, majd zsarolni kezdett, végül fenyegetett.

2000-es uralkodásának kezdetén Putyin elnök belevetette magát a külpolitika legizgalmasabb részébe, a legmagasabb szintű együttműködésbe. A “magas társaság” ajtaja kinyilt előtte. fogadta az angol királynő, hivatalos látogatáson járt az Egyesült Államokban és szivélyes hangulatban tárgyalt az Egyesült Államok elnökével. A G8-ak tanácskozásán egyenrangúként fogadták.
Ám néhány év múlva rá kellett jönnie, hogy a “Válogatott Club”-tagság részvételi dija megfizethetetlenül magas. Hozzá kellett hogy járuljon a balti államok NATO-tagságához, Közép-Ázsiában amerikai katonai bázisok létrehozásához, vissza kellett vonni erőinket Kubából, és fel kellett számolni egyik legértékesebb haditengerészeti bázisunkat a vietnami Cham Ranhban.

De mit kapott ezekért cserébe Oroszország? Gyakorlatilag semmit! Megállapodtak, hogy területünkön haladhatnak át Afganisztán felé a NATO katonai ellátmányai. A kalinyingrádi régióban katonai tranzitlehetőséget biztositott a NATO Litvánián keresztül. Ennyit. Ez lenne a viszonosság? Ez nem viszonosság az új partnerek részéről! Ez a játszma túlságosan egyoldalú. 

 De vegyük példáűul az egyik legkritikusabb kérdést, az amerikai rakétatelepitéseket Oroszország határai mentén. Ha feltesszük a kérdést az Egyesült Államoknak, hogy irányul-e ez a rendszer az orosz stratégiai nukleáris erő ellen-az amerikaiak mindig megválaszolják. Azzal a nevetséges indoklással állnak elő, hogy ez a rendszer az iráni és észak-koreai rakéták elleni védelmet szolgálja.

Személyes tényezők is problémát jelentenek. Tanulságos lehetett az az Orosz Föderáció némely vezetője számára, ahogyan a Nyugat lemészárolta Szlobodan Milosevicset, Szassam Husszeint, Moammer Kadhafit. Akik valójában nem is voltak ellenségei a Nyugatnak. Kadhafi az Egyesült Államokkal és európai szövetségeseivel együttműködött. Kadhafi az utóbbi 5-7 év során szivélyesen fogadta őket, ők pedig nem kevésbé szivélyesen tették lehetővé, hogy sátrait európai fővárosok közepén verje fel. Ám ez sem mentette meg a libiai forradalom vezetőjét. Amint Európában a “barátok” megérezték a lehetőséget a megdöntésére, azonnal félredobták a barátságot. Felfegyverezték ellenzékét, pénzelték az ellene harcoló zsoldosokat, légi támogatást nyújtottak a lázadóknak. A Kadhafit lemészárolókat a NATO-országok különleges erői képezték ki.    

Putyin elnök felismerte az “új barátok” áruló természetét, és megpróbálta megakadályozni a NATO libiai beavatkozását. De Medvegyev-akit elvakitott a hatalom-és a Nyugat nagy barátja, átverte azt a döntést, hogy Oroszország nem avatkozik be Libiában. Márpedig ez azt jelentette, hogy az orosz külpolitika alapjait az áruló Jelcin-Kozirjev páros nagyon mélyre tudta gyökereztetni. Ám Moammer Kadhafi brutális lemészárlása, és a multimilliárdos állam cinikus kifosztása a nyugati bankok által, mély benyomást tett az orosz elitre.

A történtek előtt Oroszország elitje úgy gondolta, hogy a nyugati vezetőkhöz fűződő jó személyes kapcsolatok, külföldi bankszámlák rejteke megbizható garanciát és biztonságot jelentenek a jóléthez.
De mint kiderült, a nagy mennyiségű pénz a Nyugat bankjaiban jelentősen növeli a “demokráciáért vivott harc” során az áldozattá válás kockázatát.

Mennyiben alakitja a dolgokat a vezetők előrelátása vagy annak hiánya? Vannak esetleg más objektiv tényezők is?

-Az államfő személyisége természetesen nagy jelentőséggel bir. Különösen mostanság már, amikor a nagy országok vezetői közvetlenül vannak egymással kapcsolatban, és elvégeznek olyan munkákat, amit korábban a diplomaták. Ám ami nagyon fontos az az, hogy egy ország a külpolitikája alapelveit jelölje ki, és tartsa ahhoz magát. Egy országon belül különböző irányzatokhoz tartozó vezetők váltják egymást-ám a külpolitikának változatlannak kell maradnia. Legfeljebb apró kiigazitásokat kell eszközölni. Vegyük például az Egyesült Államokat, vagy az Egyesült Királyságot. Az USA-ban a demokraták és a republikánusok, Angliában a Labour és a konzervativok váltogatják egymást-vagy éppen forditva. Közben a külpolitika lényege változatlan marad. Terjeszkedni!

Az tény, hogy a külpolitika-mint bármely más szakpolitika-osztály jellegű. Ez azt jelenti, hogy tükrözi annak az adott közösségnek az érdekeit, amely birtokolja a hatalmat. Ebből a szempontból nézve a kérdést, mi ma az uralkodó elit Oroszországban? Egy komprádor oligarchikus csoport, amely elsősorban a természeti kincseink exportjára összpontosit. Az orosz elit érdekei szorosan kötődnek a nemzetkjözi oligarchiákhoz. Ezért aztán nem feltételezhetjük, hogy Moszkva ellen fog állni a Nyugatnak a nemzeti érdekek védelme miatt.

Ott van például Anatolij Csubajsz. Az Egyesült Államok Republikánus Pártja tudta értékelni, de az 1990.es években eltűnt egy nagy IMF-részlet. De ő érinthetetlen. Csakúgy, mint egy korábbi pénzügyminiszter-Kudrin. Kudrin és Csubajsz azért érinthetetlenek, mert Oroszországban ők képviselik véleményem szerint a nemzetközi oligarchákat.

Amelyek élénken ügyködnek. Az utóbbi évtizedekben-különösen a Szovjetunió elpusztitását követően-tettek komoly erőfeszitéseket a nemzetállam szerepének gyengitésére. Korlátozzák a nemzeti kormányok hatáskörének átvételével a legfontosabb alapvető döntési jogköröket a gazdasági és szociális, kül és védelmi politikai területeken. Ennek leg emblematikusabb példája az Európai Unió.

Az a variáció, hogy a gazdasági és a politikai életben a közösség államaiban ezáltal csökkennek a vámok, csökken a bürokrácia-igazán vonzó. Ám ez valójában a nagy oligarchikus csoportok összefogása Európában az amerikai és a japán monopóliumok ellen, és korlátozni Kina külkereskedelmét. A kis államok érdekeit-nem is beszélve a dolgozók érdekeiről-könnyedén áldozzák fel a nagy monopóliumok kedvéért. Az Európai Uniót uralják a legerősebb államok. Franciaország és Németország.

Oroszország kül és belpolitikai elképzeléseinek szabályait az Európai Unióban és az Egyesült Államokban alkotják. Az 1991 után a hatalmat magához ragadó Jakovlev-Gorbacsov fő ideológusa-által kimondott “kölcsönös függőség” tétele megdőlt. Ő nagyképűen azt állitotta, hogy minél inkább függünk a Nyugattól, az annál inkább függ tőlünk. Ám az eredmény ismert. A Gorbacsov-Jakovlev-Sevarnadze csoport, a Jelcin-Gajdar-Kozirjev csapat nem tanult semmit a tapasztalatokból. Oroszország kül és belpolitikáját Washingtonból irányitották.

És ez igy ment egészen a közelmúltig. Amikor bejelentették, hogy Barack Obama lemondta tervezett találkozóját Putyin elnökkel, VV Putyin azt mondta: Washingtonnak végre meg kell értenie, hogy Oroszország már-politikai értelemben-nem gyarmata az Egyesült Államoknak. Mi ez ha nem beismerése-felismerése annak, hogy még nem is régen országunk félig gyarmat volt. Gazdasági szempontból talán még mindig annak mondható, hiszen az iparilag fejlett országok nyersanyag kolóniája.

Miként kell értelmezni az orosz vezetés utóbbi időkben egyértelműen Nyugat-ellenes kijelentéseit és tetteit?

Az uralkodó elit mindig hajlandó arra, hogy az osztályellentéteket nemzeti érdekek mentén adja elő. Ebben az esetben beszélhetünk nyugodtan az úgynevezett állami-imperialista ellentmondásokról.

Oroszország uralkodó csoportjai, amelyek a ’90-es években váltak a globális oligarchia fiatal partnereivé, az olajárak 2000 évek eleji gyors növekedése miatt éljeneztek. Úgy érezték, egyenrangú játékosok ők is a Nagy Játékban. A gyenge és korrupt Jelcin csapat nagyon Oroszországra nézve hátrányos feltételekkel juttatta váratlan nyereséghez orosz forrásokból a Nyugatot, ám az Orosz Föderáció hirdette: ő nem a Nyugat vazallusa.
2000 után, a kőolaj és a földgáz kitermelésének hatalmas növekedésének köszönhetően Oroszországban megerősödött a polgári oligarchikus osztály, amely-mint Marx is megjegyezte-hajlamos rátenni kezeit a nemzet ősi földjeire. A világ oligarchái és az orosz elit felosztotta hazánk erőforrásait. A “liberalizálás” ürügyén a külföldiek hozzáférhettek az orosz kőolaj és földgázmezőkhöz Szibériában és Északon, valamint az Európába irányuló csővezeték-rendszerekre.

Persze ezt az orosz oligarchák ellenezték. Ekkor az Európai Unió-felismerve az orosz energiakitermelő kedv és a nyereség növekedését-elkezdte különböző jogszabályokkal akadályozni az orosz energiaexportot az európai piacokra. Ez pedig növelte az ellentéteket.

E tekintetben vizsgálni kell Sziria komoly gazdasági hátterét. Területén keresztül húzódik a Földközi-tenger partjáig egy nagy kapacitású tranzit kőolajvezeték, amelyen keresztül áramlik az iraki olaj. Ráadásul Sziriában eleve nagy olajtartalékok és lelőhelyek vannak. Az már csak plusz geopolitikai tényező, hogy a libiai beavatkozás kapcsán vezető amerikai politikus kijelentette: a művelet célja Oroszország és Kina kiszoritása a Földközi-tenger térségéből. Értelemszerű, hogy Libia leigázása után a következő nyugati célkitűzés Oroszország utolsó szövetségesének-Sziriának-a megsemmisitése.

Nem szabad figyelmen kivül hagyni azt a tényt, hogy belső válsághelyzet esetén az “elit” mindig keres külső ellenséget. Ennek célja nyilvánvaló: elterelni a figyelmet a belső bajokról, személyi hibákról és bűnökről, miközben hazafinak láttatja magát.Van egy olyan érzésem, hogy a jelenlegi Nyugat-ellenes hullám az orosz elit akarata szerint való, hogy elterelje az emberek figyelmét, átirányitsa a növekvő elégedetlenséget valami könnyen ellenőrizhető csatornába.

Lehetséges e, hogy az orosz külpolitika független legyen.

-Nem csak lehetséges-de szükséges. Ez azonban nehéz feladat. Ey ország külpolitikájának igazi erőssége nem abban nyilvánul meg, hogy politikusai, diplomatái nyilvánosság előtt tárgyalnak, szerepelnek. Bármely ország külpolitikájának a lényegét-súlyát objektiv tényezők alakitják. Pl- az állam, a gazdaság, a tudomány és az oktatás, a fegyvertes ertők ereje és súlya, morális tekintélye.
Csak gatdaságilag erős ország engedhet meg magának erős hadsereget. De az is előfordulhat, hogy csak kivülről látszik egy ország gazdasága és hadserege erősnek. Mint pl. Oroszországé. De hagy utaljak rá: az orosz gazdaság exportja szinte kizárólag a kőolaj és a foldgázexportra alapul. A feldolgozóipar-különös tekintettel a műszaki ágazatokra-le van ülve. A Szovjetunió felbomlását követően a tudomány és az oktatás szinvonala lehanyatlott. Ezért aztán modern, erős hadsereg a definició szerint nem létezhet, mert a tudomány nem áll elő ötletekkel, hogy az ipar gyártson modern fegyvereket.

És hát az erkölcs-mint tényező-sem utolsó. Elég csak megemlitenünk Kubát. 10 millió ember, kevés természeti erőforrás, kevés ipar, hátrányíos történelmi körülmények. Ennek ellenére Kuba-erkölcsi szuperhatalom. Mi megmutattuk: Oroszország elárulta szinte minden stratégiai szövetségesét. A Szovjetunió és Jugoszlávia eltűntek.
Most kezdenénk szövetségeseket keresni-visszaszerezni, de ez igy már nagyon fáradságos, nehéz út.

Putyin elnök elindult egy úton. Nehéz időszak előzte meg döntését-amikor menedékjogot adott Snewdennek. Snowde esetleges kiadása Amerikának katasztrfális jogkövetkezményekkel jáárhatott volna, és Oroszország mérhetetlenül nagy erkölcsi vereséget szenvedett volna. Abban az esetben a világ Oroszországba vetett bizalma rendült volna meg. Mint egykori hirszerző tiszt-Putyin-nem érti, hogy döntése miatt esetleg miért csökken jelentősen a velünk együtmműködni hajlandóak száma. De a helyes döntést hozta Snowden ügyében. A Kreml jelenlegi lakója számára az ez az ügy kiváltotta rezgés is jelzi, hogy mennyire törékeny a jelenlegi helyzet.

Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket az uralkodó csoport első, komolyabb függetlenedési törekvése. Ahhoz, hogy a világban elvesztett hitelünket és valódi függetlenségünket visszanyerjük, nem nyilatkozgatni kell, és nem fenyegetni. Mint már szó volt róla, ahhoz lakossági támogatás kell, erős gazdaság kell, és nagy, erős hadsereg kell. Ám a fegyveres erők közel húsz esztendeje már gyengültek, erősödni csak az utóbbi években tudtak.

Ám a közelmúltban az elnök rádöbbent, hogy a hadsereg igen rossz állapotban van. Korszerűsitése halaszthatatlan. De aztán kiderült, hogy a védelmi-ipar olyan szörnyű állapotban van, hogy a fejlett fegyverrendszerek előállitása óriási kihivás a számára.Ugyanakkor-paradox módon-tovább folytatja a katonai-ipari komlexum leépitését. Ez nyilvánul meg a stratégiai vállalatok privatizálásában, és ez megzavarja a katonai beszerzéseket.

A külföld lelkesedése a szovjet idők ipari és katonai erejének szól valójában. De az igazság az, hogy ez az örökség a szemümk láttára olvad el.
Ezenközben az Orosz Föderáció uralkodó csoportja nem teremti meg az objektiv feltételeit a valódi függetlenség megteremtésének.
Csak egy határozott irányváltás, a becsődölt ötletek és vezetők leváltása után nyerheti vissza hazánk egykori orosz nagyhatalmi státusát, garantálva népünknek a jólétet, garantálva a vilgnak a békét és biztonságot.

balrad.wordpress.com

Megtiltották a parlamenti képviselőknek és köztisztviselőknek, hogy külföldi bankokban tartsák a pénzüket – Oroszországban

Követendő példa! Oroszország hangja írja:

Az orosz köztisztviselőknek egy napjuk maradt, hogy bezárják a külföldi számláikat

Az orosz magas rangú köztisztviselőknek és parlamenti képviselőknek egy napjuk maradt, hogy megszabaduljanak nemzetközi számláiktól az új törvény értelmében, – amely tiltja azokat.

A köztisztviselőket, képviselőket, bírókat és a rendőrség munkatársait arra kötelezték, hogy három hónap alatt, augusztus 19-ig megszabaduljanak a külföldi bankoknál elhelyezett megtakarításaiktól. – Amennyiben megszegik a törvényt, az azonnali tisztség alóli felmentést vagy elbocsátást vonhat maga után.

A Szabad Riport megjegyzése:

Magyarországon is ezt kellene tenni. – Gyanítjuk, igencsak elnéptelenedne a parlamenti ülésterem, – de kiüresednének a minisztériumok, a bíróságok, a végrehajtói kamara és a Nemzeti Bank irodái, – de még a rendőrség felsőbb beosztású vezetőinek luxus irodái is…

Ám, ami késik, – nem múlik…

Figyelem! Veszély Az Interneten

Te is lehetsz áldozat

Soha ne tudd meg, milyen érzés, amikor a netes bűnözők visszaélnek a neveddel, ellopják a személyazonosságodat, lefosztják a bankszámládat. Az informatikai biztonsági piac vezető cége, a Symantec legutóbbi londoni tájékoztatóján három áldozat is elmondta, mi történt vele.

Tovább olvasom

A kormányok kihasználják az új szuper kémszoftver adta lehetőségeket

Az idők egyik fontos és aggasztó jele, hogy az embereket már nem is nagyon izgatja, hogy minden lépésüket megfigyelik és rögzítik. Minden üzenetet elolvashatnak, a különböző műholdak segítségével lehallgatják telefonbeszélgetéseinket és minden bankkártyával fizetett vásárlás is rögzítésre kerül. Az adatbázisok és modern keresőszoftverek segítségével meg tudják állapítani, hogy éppen hol vagyunk és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk vagy mik a preferenciáink. A Világkormány hivatalosan még nincs hatalmon, de Nagytestvér már most is figyel, és egyre szorosabbra húzza a hurkot a világ körül. (Joseph Candel)

Tovább olvasom

Itthon is egyre nagyobb veszélyben vannak az elektronikus adataink

Tavaly 42 százalékkal nőtt a célzott kibertámadások száma 2011-hez képest a Symantec 18. internet-biztonsági jelentése szerint, ezen belül a kkv-k elleni támadások száma megháromszorozódott.

Tovább olvasom

Érdekel a Megoldás

Budapesti Interpol-konferencia a kiberbűnözésről

A kiberbűnözés tavaly 90 milliárd euró kárt okozott - erről Mireille Ballestrazzi, az Interpol elnöke beszélt a szervezet 42. regionális konferenciájának budapesti megnyitóján

Tovább olvasom

Egy év alatt 37 millió felhasználót ért adathalász támadás

Az elmúlt 12 hónapban 37,3 millióra nőtt az internet felhasználókat ért adathalász támadások száma világszerte, az egy évvel korábbi időszakban mért 19,9 millióról a Kaspersky Lab felmérése szerint.

Tovább olvasom

Hackertámadás a Transparency International Magyarország ellen

Péntek reggel Bencsáth Boldizsár, a Budapesti Műszaki Egyetemen működő CrySyS Lab (Kriptográfiai és Rendszerbiztonsági Laboratórium) kutatója mondta el az MTI-nek, hogy Magyarországon két nagy civil szervezetet ért biztosan hackertámadás.

Tovább olvasom

Magyar célpontok a "miniDuke" adathalász támadásban

Több magyar célpontja is volt a "miniDuke" adathalász kibertámadásnak - jelentette be Stefan Tanase, a Kaspersky Lab globális kutatási és elemző csapatának kelet-európai, közel-keleti és afrikai régióért felelős vezető biztonsági kutatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Tovább olvasom

Érdekel a Megoldás

A hackerek előtt senki sincs biztonságban

Pozsony | Már régen nem igaz, hogy komoly számítógépes rendszerek kellenek ahhoz, hogy egy hacker valakinek kiürítse a bankszámláját. Míg évekkel ezelőtt éjjel-nappal a számítógépnél kellett ülniük, hogy bejussanak egy jól védett rendszerbe, jelenleg egy hackertámadás pár másodperc alatt is elvégezhető.

Tovább olvasom

Belát a lakásunkba és le is hallgat minket az új vírus

A Kaspersky Lab szakértői egy újabb veszélyes, böngésző alapú sérülékenységet azonosítottak, amely a gyanútlan felhasználók életét örökíti meg, tudtuk nélkül. A legújabb sebezhetőséget kihasználó vírusok a Google Chrome böngészőjén keresztül fotózzák le az áldozatok féltett pillanatait.

Tovább olvasom

A Bankszövetség figyelemfelhívása az év végén megnövekvő

pénzforgalom biz-tonsága érdekében

Elolvasom

Érdekel a Megoldás

Dúl a gyász! Meghalt a cigánykirály.

Egy törökországi klinikán szombaton meghalt a romániai Florin Cioaba, aki a romák nemzetközi királyának tekintette magát, és akit áprilisban a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé választottak – jelentette vasárnap a Mediafax hírügynökség.

A szabadságát Törökországban töltő 58 éves Florin Cioabát szívinfarktussal szállították hétfőn kórházba, az orvosok azóta küzdöttek az életéért. Traian Basescu román elnök kérésére a legismertebb román szívsebész is Törökországba utazott, hogy szükség esetén segítséget nyújtson az ottani orvoscsoportnak. Halála kapcsán megrendüléssel nyilatkozott a román sajtónak az államfő. Florin Cioaba az apjától, Ion Cioabától örökölte 1997-ben a királyi címet. Ion Cioaba romániai cigányvajda 1992-ben koronáztatta magát “a cigányok nemzetközi királyává”. Királyi tekintélyét a romániai roma közösség jelentős hányada elismerte. Az ellentábor az önmagát császárrá koronáztató Iulian Radulescu mögé sorakozott fel. A “királyi” és a “császári” család közötti rivalizálást 2013 elején szüntették be.
A béke eredményeként szervezték ez év áprilisában az erdélyi Nagyszebenben a Nemzetközi Roma Szövetség kongresszusát, amelyen Florin Cioabát választották a szövetség elnökévé. Megválasztása után Florin Cioaba “roma útlevelet” ígért a szövetség büntetlen előéletű tagjainak. Mint mondta, az okmány “a közösségen belül lesz érvényes”, kiváltói a roma közösséghez tartozást, a közösség iránti elhivatottságukat fejezhetik ki általa.
Florin Cioabára – aki egy neoprotestáns egyház prédikátoraként is működött – a Traian Basescu román államfővel kialakított jó kapcsolata révén irányult gyakran a román média figyelme. Nemzetközi botrányt váltott ki azzal, hogy a roma hagyományoknak megfelelően 12 évesen adta férjhez lányát. A botrányt követően Florin Cioaba a gyermekházasságok ellen, a roma gyermekek iskoláztatása mellett foglalt gyakran állást. A közösség vezetőjeként több esetben is közvetítői szerepet próbált betölteni a romániai romák és a román hatóságok között.
(HVG)