2009. február 25., szerda

„Néhány nap elég ahhoz, hogy a barbárság felszínre törjön”


Max Gallo a francia forradalomról és hagyatékáról
Az 1789 évi és a 2009 évi helyzet között vont párhuzamot a Le Point című francia hetilapnak nyilatkozva Max Gallo francia író-történész, a francia forradalomról szóló új könyv szerzője. Max Gallo, aki a kommunista mozgalomban kezdte, majd a szocialistákhoz csatlakozott és az 1980-as évek kezdetén Pierre Mauroy kormányának szóvivője volt, legutóbb Sarkozyre szavazott, mert a válságra szerinte ma nem baloldalon kell keresni a megoldást. Ugyanakkor az interjúban kifejtette: a pártpolitikában már nem tekinti magát baloldalinak, de abban az értelemben igen, hogy hisz az ember alkotóerejében és abban, hogy meg kell adni számára az eszközöket a kiteljesedéshez.
Legutóbbi könyvének témájáról szólva kifejtette: sohasem értett egyet François Furet történész értékelésével, amely szerint a francia forradalom parazsa 1989-re, a bicentenárium idejére, kialudt volna. Véleménye szerint a két évszázaddal korábbi eseménysorozatból olyan új világ született, amely radikalizmusával és brutalitásával mélyen beleivódott a nemzettudatba. Olyannyira, hogy a franciák politikai és emberi magatartását sokban ennek a múltnak az ereje határozza meg.
Arra a kérdésre, hogy magát ama marxista és szocialista szerzők egyikének tekinti-e, akik szerint a Forradalom nem ért véget, a szerző kifejtette: egy ilyen nagyságrendű esemény sohasem befejezett, ő másra helyezi a hangsúlyt. A forradalmat elemezve kiderül, hogy mennyire törékeny egy szervezett társadalomban az emberek közötti együttélés (sociabilité). Elég ahhoz néhány nap, egyes esetekben akár néhány óra is, hogy az emberi magatartásokból ismét felszínre törjön a barbárság.
A mai társadalmakat fenyegető egyik fő veszély az erőszak és a barbárság. A francia forradalom olyan antimodell, amely ma is érezteti súlyát. A francia nép képes néhány óra alatt elsöpörni egy olyan ezeréves intézményt, mint a monarchia. Mindig készen áll egy kormány megdöntésére. Nincs eleve biztosított legitimitás, mivel a politikusok gyanúsak. A forradalmi időszak megmutatta, hogy képtelenek megoldani a problémákat. 1798-ban a tíz évi erőszak után is ugyanúgy éhínség sújtotta az országot, mint 1788-ban. A háború és a zűrzavar nem old meg egyetlen problémát sem. Az emberek rájöttek, hogy a politikusok szélkakasok. Azok, akik „Éljen a király!"-t kiáltottak, később Robespierre mögött vonultak fel és királygyilkosként végezték.
Max Gallo szerint a két évszázaddal ezelőtti „üres hasúaknak" (ventres creux) vannak mai megfelelői, azok, akik nehéz körülmények között élnek. 1789. augusztus 26. óta legalább formailag szabadnak és egyenlő jogúaknak születnek. De nem ez volt a helyzet azok számára, akik a forradalom idején éhen haltak és akik egy cipókenyérért tüntettek.
Szociálisan robbanékony keverék, ha valaki a francia kultúra örököse és üres a hasa. A nemzeti jellegzetességek egyike, hogy a francia rendkívül érzékenyek az egyenlőtlenségre... Minden emberben van valami szent. Az értékeke között szerepel az egyenlőtlenség elutasítása. Az alacsonyabb rendűség érzete nehezen elfogadható. Az egész francia világban ugyanazok a tiltakozó szavak hallhatók: „Lenéznek bennünket!" „Megbecsülést követelünk!". Ez az érzékenység kifejezi az egyenlőségre irányuló elvárást, ami a nemzeti jelmondat - Szabadság, egyenlőség, testvériség - sarkköve is.
A mai politikai szóhasználata is az üres és az aranyozott vagy éppen rothadt hasak szembeállítására játszik. Amikor elhangzik, hogy milliárdokat adtak a bankoknak, egyesek azt felelik: „És semmit a többieknek!". Minden bináris szembeállításokra egyszerűsödik. A főnökök részvény-opciói, a tőzsdeügynökök prémiuma, a Total energiacég profitja.. mindez sokak szemében elfogadhatatlan. Mindenről az a Mária Antoinette jut az emberek eszébe, aki a monarchista tisztek előtt a tüntető tömegre utalva állítólag megvetően kijelentette: „Ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot!"
Arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államokban, ahol ugyancsak léteznek egyenlőtlenségek, elképzelhető-e egy nagy forradalom, Max Gallo arra hívta fel a figyelmet, hogy ott a feketék amerikaiaknak tekintik magukat - nincs az a szétdaraboltság, mint Franciaországban. Mindenki az amerikai zászlót tűzi ki a házára, a gomblyukába, az embereket összefogja a vallásos érzés, s az a kötelék, hogy a nemzet egy gyarmatosító elleni harcban született meg. A nemzeti egység kevésbé törékeny, mint Franciaországban.
Az író-történész szerint a történelem az egyedüli laboratórium, amelynek segítségével az emberek a társadalom működését megérthetik. Minden reform bevezetésénél szem előtt kell tartani az egyenlőtlenség iránti erős ellenérzést. 2006-ban azért váltott ki erős tiltakozást a CPE rövidítésű, a fiatalok foglalkoztatását célzó „első munkaszerződésről" szóló törvény, mert az ellenzők szerint egyenlőtlenséget teremtett a különböző korosztályok között. A tervezet szerzői nem mérték fel, hogy az a többséget ellenük fordíthatja.
Max Gallo bírálja a politikusokat, köztük név szerint említve Nicolas Sarkozy elnököt, mert nem veszik eléggé figyelembe a történelmet, pusztán tükrözik a globalizáció, illetve a nemzeti fogódzók elvesztése által jellemezhető helyzetet. Súlyosbító tényező, hogy kialakult az imázs társadalma, a kép az események egyidejűségét vitte be a társadalomba. A képnek nincs emlékezete, addig hat, amíg jelen van.
Ez a médianyomás, a közvéleményével párosulva nagyon bonyolulttá teszi a hatalom gyakorlását - holott a kormányzás hosszú távon valósul meg. Egy Franciaországhoz hasonló öreg ország sohasem áll készen a reformra. Az 1981-től egymást követő elnökök (Sarkozy előtt 14 éven át a szocialista François Mitterrand és 12 éven át a középjobb Jacques Chirac - globusz.net) azt választották, hogy nem reformálják meg a társadalmat és nem néznek szembe annak bonyolult problematikájával. 1774-től 15 éven át a francia politikai elit, a király és a reformer miniszterek támogatásával tudatában volt a reform szükségességének. Megvalósítására azonban képtelen volt. Ezért arra kényszerült, hogy összehívja a rendeket, hogy mindenki kifejthesse véleményét, panaszait. A követelés és a felszólamlás akkor vált a francia történelem jellemzőjévé.
Max Gallo szerint a nemzet eszméjére ezután is szükség van. A globalizációnak megvan a maga fontossága. A kommunikáció eszközei, az azonnaliság elavulttá teszik a klasszikus nemzeti határokat. Ez a globalizáció azonban szükségessé teszi a gyökerek megőrzését. Miközben az embereknek megvan a maguk Facebook azonosítójuk és interneten vásárolják könyveiket, gyökeret vernek a falvakban. Jelenleg a demokratikus működés legkiegyensúlyozottabb keretét a nemzeti hagyományok biztosítják. A Szovjetunió összeomlása, a berlini fal ledőlése óta újból előtérbe kerültek a nemzetek. Erre a legújabb bizonyíték Európa kudarca a válságkezelő programok összehangolásában - minden terv nemzeti.
Mindennek ellenére az író-történész Európa hívének nevezi magát, egy olyan Európáénak, amely nem a nemzetek halálára épül.


http://www.lepoint.fr/actualites-politique/2009-02-25/interview-max-gallo-il-suffit-de-quelques-jours-pour-que-la/917/0/320453

A válság véget vet a gazdasági liberalizmusnak Közép-Európában

A gyors liberális reformok hozták meg a legnagyobb sikereket
A cseh származású Jacques Rupnik Franciaország egyik legkiemelkedőbb Kelet-Közép-Európa szakértője: vele készített interjút a párizsi Le Monde. Rupnik Korábban dolgozott Václav Havel cseh elnök munkatársaként, vendégprofesszorkodott a Harvard Egyetemen, jelenleg az Európai Bizottság tanácsadója, a bruges-i College of Europe és a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetének tanára. Kutatásaiban a volt szocialista országok demokratikus átmenetét és európai uniós integrációját valamint a nacionalizmus történetét, gyökereit, ideológiáját  és megjelenési formáit vizsgálja.
Rupnik szerint a térség országainak lesz a legnehezebb búcsút mondaniuk a gazdasági liberalizmusnak, amelyet 1989 után a korábbi rendszer lebontásának okából alkalmaztak. emlékeztet arra, hogy a gazdasági liberalizmust nem szabad összemosni a liberális politikai pártokkal. Ez utóbbiak az emberi jogok és az egyéni szabadság hívei, míg a gazdasági liberális gazdaságpolitika a piac mindenek feletti szerepét hangsúlyozza a korábbi tervgazdasági rendszer ellenében.
Az állam szerepéről a két vonulat szereplői hasonlóan gondolkodnak, ezért sem értik, miért hangzik meglehetősen negatív konnotációval  a liberalizmus Franciaországban. Ezek az elitek megpróbálkoztak a sokkterápiával, ami a jelző nélküli liberalizmust feltételezi, és ellentétes a szociális piacgazdasággal.
Rupnik olvasatában a gyors liberális reformokat bevezető országok eredményesebben menedzselték az átmenetet, mint a fokozatos reformokat preferáló államok, kivétel ez alól Szlovénia. A liberalizmus ebben az összefüggésben tehát nem ideológia, hanem nagyon is praktikus, érdekeket artikuláló gyakorlat. A gyors reformok hatására a legtöbb térségbeli államban több mint tíz évig Nyugat-Európához képest kétszer-háromszor magasabb gazdasági növekedést produkáltak, ügyesen kihasználva a komparatív előnyöket (alacsony bérek és adók, rugalmasság). Ha hazai tőke nélkül építjük a kapitalizmust, akkor a pénz csak külföldről érkezhet, a nyugati beruházások és a világpiacba való betagozódás a válság hatására ezen országok gyengeségét okozza. Jelenleg a legradikálisabb liberálisok a csehek és a lengyelek, a korábban kifejezetten liberális gazdaságpolitikát folytató Magyarország az utóbbi években egy kicsit visszavett az elánból.
Rupnik összeveti két hasonló nagyságú ország, Észtország és Szlovénia fejlődését: Tallin a legliberálisabb modell mellett döntött és sokáig Európa Hong Kongjának számított, elsősorban az új technológiákat használó iparágak beruházásaival. Ljubljana még a korábbi rendszerben elkezdte a reformokat, az önállósodás után nem volt szüksége a sokkterápiára, ezért vegyes rendszert vezettek be, fokozatos privatizációval és az állami szektor részleges megtartásával. A volt szocialista orstzágok közül Szlovénia léphetett be elsőnek az euró-övezetbe és nemzeti jövedelme is igen magasnak mondható.
A francia elemző szerint a válság kétféle politikai indíttatásból rendítette meg a liberalizmust a térségben: Lengyelországban jobbról, Szlovákiában balról támadják a populisták a korábbi gazdasági stratégiát, a szociális demagógiától sem visszariadva. A térség országai nem voltak felkészülve a gazdasági válságra, válaszaik a régi receptre hajaznak, változatlanul a liberális megoldásokat preferálják. A kelet-közép-európai országok az utolsó liberálisok, de természetesen ők sem vonhatják ki magukat a krízis alól - jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy Magyarországnak és Lettországnak a Nemzetközi Valuta Alaphoz kellett fordulnia gyors kölcsönért. Ez is mutatja, hogy a válság kivégezte a liberalizmust a térségben.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1071813&clef=ARC-TRK-D_01#ens_id=1141592

2009. február 24., kedd

Terria és Lerzia meséje - avagy mese a bankrendszerről


Érdekes kis tanmese a jelenlegi pénzrendszerről
 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas birodalom, neve Terria. Minden tartománya, összes népe gazdgságban, biztonságban, boldogságban élt. Jólétük forrása a termőföld volt, mely kevés gondozásért cserébe bőséggel látta el a birodalom lakóit élelemmel és nyersanyaggal.
Terria leghíresebb tartománya a mesés, gazdag Lerzia volt. A lerzek kiváló iparosok voltak, s okos, nagy tudású, jó szívű és derék, szorgalmas embereknek ismerték őket minden tartományban, ahol megfordultak; mert utazgattak, igen sokat, szemben más tartományok népeivel, kik a lábukat se nagyon tették ki a falusi járásból, nemhogy a tartományukból. A lerz helytartót birodalomszerte a legbölcsebb embernek tartották. De nem csak legbölcsebb, hanem legvagyonosabb is volt mind közül.
Egyszer aztán Terria királyának azt javasolta egyik lerz tanácsnoka, hogy változtassák Terriát ipari birodalommá - ha hatalmas gyárakat építenek, az embereknek nem kell két kezi munkával előállítaniuk saját hétköznapi használati tárgyaikat, így még kevesebb munka árán még többet birtokolhatnának; Terria gazdagabb lenne, mint valaha.
A király hallgatott az okos szóra, és hatalmas iparváros építésébe kezdett - minthogy e munka koordinálása sokkal nehezebb feladat volt, mint a földművelésé, idővel trónszékhelyét is ide helyezte át, s az új fővárost Terropolisznak nevezték.
Hogy, hogy nem, pár év után azonban kifogyott a kincstárból az arany, bár Terropolisz felépítése még nem ért a végére. Búsult is a király... Hamarosan azonban megjelent udvarában a lerziai helytartó, s a lerzek tizenkét szekéren hozták mögötte az aranyat! A király nagyon megörült, bár nem értette, a lerzek miért akarják a birodalmat ily önzetlenül megsegíteni. A helytartó biztosította róla, nem kér semmit cserébe; ám az aranyat nem örökbe adja, csak kölcsön, s a király majd visszafizeti neki, mikor a hatalmas beruházás megtérült.
Úgy is lett. A terriai ipar virágzott, a gazdag falvak kalandvágyó fiai pedig a még gazdagabb városi létről álmodoztak, s a kincstár hamarosan roskadozott az aranytól. A király, hálája jeléül nem tizenkét szekérnyi aranyat adott vissza a lerz helytartónak, hanem tizenhármat, s olyannyira csodálatos dolognak tartotta a kölcsönzés intézményét, hogy rendelkezett: állami bankot kell létrehozni, mely a pénzt igénylő embereknek szerény kamatra kölcsönad.
Hosszú sor kígyózott a Terriai Királyi Bank előtt reggeltől estig: kérelmezők hada folyamodott hitelért, némelyek a rossz termés miatt szorultak meg, mások nagyobb, cifrább házról álmodtak - de a legtöbben lerzek voltak közöttük, ügyes és szorgalmas mesteremberek, akik saját ipari vállalkozások alapítására kértek hitelt, a haszonból megfizetve azt kamatostul.
Terria ipara hamarosan százszorosára növekedett, ontotta magából az árukat, s a munkaerő csak úgy özönlött a falvakból az egyre szaporodó és növekvő városokba. Özönlött, csak özönlött - s eljött az ideje, hogy nem maradt elég ember a vidéken, megművelni a földeket, s jóllakatni önmagukon kívül a városok egyre csak szaporodó lakosságát.
Hatalmas éhínség köszöntött Terriára. Városi és falusi egyaránt a kétségbeesett, tehetetlen királyt okolta; mindenki másként hitte, mi a kialakult válságos helyzet pontos oka, de mindenki egyformán tudni vélte a megoldást, s a kocsmákban gyakran vitatkozó embereknek sok nem kellett hozzá - csak néhány bölcs lerziai filozófus, kik az emberi egyenlőségről és a központi kormányzás megszüntetéséről álmodtak -, hogy felkeljenek a király ellen, lefejezzék, s Terriát szövetségi köztársasággá kiáltsák ki, független, a nép által választott tartományi kormányokkal.
Telt-múlt az idő.
Ágrólszakadt Jánoska egy nyomorúságos kis faluban látta meg a terriai napvilágot. A gyermekkor nélkülözéssel telt évei után a város felé vette az irányt - Terropolisz felé, ahol már az iparban is csak kevesek dolgoztak, hisz gépek végezték a munka nagy részét, az emberek pedig kényelmes irodákban ültek, adminisztratív munkakörökben dolgozva. Legtöbb fiatalnak ez volt az útja, hiszen falun már úgysem volt munka, a földet is gépekkel művelték...
Jánoskát egy lerz bankvállalat alkalmazta - több száz ilyen működött már Terriában, a király bukása óta bárki foglalkozhatott hitelezéssel, s a lehetőséget főleg a lerziai üzletemberek használták ki. A fiú kapott egy lakócellát a vállalati lakótelepen, s hogy munkáját megfelelően végezhesse, a vállalati iskolába, a Lerz Pénzügyi Főiskolára kellett járnia.
Hallgatótársai, a kedves, derék lerz iparosok leszármazottai, az ifjú lerziai bankártitánok legtöbbször szinte levegőnek nézték Jánoskát. Ha szóltak is hozzá, foghegyről beszéltek vele, de leginkábbis egymás között diskuráltak fennhangon a csak általuk ismert lerziai nyelven. Ágrólszakadt Jánoska úgy érezte, falusi származása miatt nézik le ezek a Terropoliszban felnőtt lerz fiatalok, s gyakran szeretett elbújdosni a főiskola néptelen részein; szolgálati helyiségekre nyíló kihalt folyosókon mászkált, alagsorokban kalandozott, eljutva olyan helyekre, hol tán még az öreg lerz professzorok sem jártak soha.
Egyszer azután rábukkant a legmélyebben fekvő folyosóra, melyben örök sötétség honolt. Jánoska villanyt sem talált, csak két mobiltelefonjának háttérvilágítását egyesítve tudott előrehaladni. Fémes csengés-bongás és víz csurgása-csobogása hallatszott a folyosó távoli végéből, hol Jánoska, óvatosan előrehaladván, egy réges-régi faajtót világított meg telefonjaival.
A furcsa zajok elhallgattak, s egy rekedten károgó férfihang azt kiáltotta:
- Ki az? Ki van odakint?
Jánoska nem tudta hirtelen, mitlévő legyen... ám az ajtó kitárult, s ő egy vénséges-vén, összeaszott arcú, púpos hátú, hosszú ősz szakállú öregembert pillantott meg egy sötétbe vesző, hatalmas terem közepén állva, mögötte irdatlan hegynyi csillogó aranypénzzel, előtte pedig egy kőtállal, amelyben víz felszínén csillogott a benti fény. Közelebb lépve észrevette, hogy az öregembernek tipikus lerz arcvonásai vannak.
- Te lerziai vagy... - nyögte bután, hisz ezerszer érdekesebb tényeket is szóvá tehetett volna, például az aggastyán háta mögött tornyosuló végeláthatatlan aranydombságot.
- Így van, fiacskám. Nem is akármilyen lerz... Én voltam az utolsó terriai király uralkodása alatt Lerzia helytartója! Én találtam fel a bankot!
- De hiszen az évszázadokkal ezelőtt volt...
- Úgy van! E helyt állott a Terriai Királyi Bank központi értéktára. S a lefejezett király a túlvilágról iszonyú büntetéssel sújtott engem, amiért a bankrendszert megalkottam, s amiért utána a forradalmat a háttérből szerveztem és támogattam pénzzel: minden egyes alkalommal, mikor a lerz bankok egy korabeli aranypénznek megfelelő értékű Terrkreditet multiplikálnak, nekem itt egy aranypénz megjelenik a semmiből, s azt meg kell mosnom ebben a kőtálban, hogy újra semmivé foszoljon. Addig kell élnem, amíg e munkát el nem végeztem! Ha mindet megtisztítottam, akkor meghalhatok. - S a csontvázszerűvé aszalódott kezek hátrafelé intettek: - Amint láthatod, kissé le vagyok maradva.
Jánoska tudta, mi az a pénzmultiplikáció, hiszen pénzügyi iskolába járt, így csak annyit kérdezett:
- De hát miért haragszik rád a király szelleme a multiplikált pénz miatt? Hiszen annak az élettartama véges, nem igazi pénz, kikerül a forgalomból, s aki erején felül multiplikál, csődbe juttatja magát!
Az öregember keserűen felnevetett.
- Valóban ezt tanítják, ez volt a multiplikált pénz valaha - s ne aggódj, minden alkalommal, mikor egy aranypénznyi Terrkreditet kivonnak a forgalomból, a hozzá tartozó érme tisztítás nélkül eltűnik mögülem. Fiacskám, ez a hegy a hátam mögött egyre csak növekszik, már a végét se látom. Ennyi az a multiplikált pénz Terriában, melyet soha nem fognak kivonni a forgalomból, mely helyett valódi kézpénzt soha nem fognak követelni az emberek a bankokon; miért is tennék! A csekket, átutalást, bankkártyát mindenki épppúgy elfogadja!
- Hogy hagyhatja az Állami Bankárügyi Főhivatal, hogy a bankok ezt csinálják?! - kiáltotta döbbenten Jánoska. - Nekik tudniuk kell róla...
- Ugyan, fiam, három alulfizetett állami hivatalnok fogja megállítani a lerziai bankokat abban, hogy bekebelezzék a világot? Elárulok azonban még valamit... de előbb felelj jól egy kérdésemre: hogy számolod ki a forgalomban lévő összes pénz mennyiségét?
- A pillanatnyilag forgalomban lévő multiplikált pénz és a jegybankpénz összege - vágta rá az iskolában tanult képletet Jánoska.
- Magyarán? - vonta fel szemöldökét az öreg lerz.
- Magyarán az emberek betétei a bankban és a forgalomban lévő készpénz együttesen.
- Úgy van! Most mondd meg, hogyan számolod ki az összes hitel mennyiségét!
- Az összes hitel... - felelte töprengve Jánoska. - Ezt még nem tanultam...
- Ohó! És nem is fogod! Ezt nem tanítják semmilyen iskolában! De gondolkodj csak... ha a bank a betétes pénzét adja ki hitelbe, akkor a hitelek összege egyenlő a...
- A betétek összegével! - kiáltott fel Jánoska, hirtelen rádöbbenve az egyszerű igazságra. Azonban az aggastyán olyan rikácsolva kiáltott fel, hogy a fiú összerezzent:
- Tévedés, tévedés, tévedés!!! Az összes hitel nem csak az összes betétnél, de az összes pénznél is sokkal több! Na figyelj ide, te mamlasz! Bemegyek a bankba, és beteszek egymillió Terrkreditet. Neked kéne az a pénz, de nincs, ezért kölcsönkéred a banktól. Bemész egy bevásárlóközpontba, amit „véletlenségből" szintén a lerz bankárok birtokolnak, és veszel belőle egy marhanagy plazmatévét! A pénzt kifizeted, az visszakerült a lerzekhez, ők meg visszaadják nekem, és ott tartunk, ahol az elején, igaz?
- Ööö... igaz.
- Nem igaz, te tuskó, hogy lenne igaz! Használd az eszedet, még mindig tartozol a banknak az egymillióval!
Jánoska dermedten próbálta a hallottak jelentőségét felfogni, az öreg azonban megelőzte:
- Na így haladja meg a hitelállomány mérete a betétállományét! - Fújt egyet. - De végül is a pénz körbejár. Mitől csökken a hitelállomány? ...Ne tátsd a szád! Hogyan szünteted meg a fennálló adósságodat?
- Kifizetem a ténylegesen megkeresett pénzemből.
- Vagyis dolgozol. Az elvégzett munka mennyisége csökkenti, az elfogyasztott javak mennyisége növeli a hitelállományt - és ezt a nagy kupacot itt mögöttem! Márpedig az öreg király pont azért kezdte a terriai ipart építeni, hogy kevesebb munkával többet fogyaszthassunk - hiszen a gépek dolgoznak majd helyettünk! Ehelyett, a piac ugyan tele van árukkal, az emberi munkaerő értéke viszont csökken... de sebaj, mindig lehet hitelt felvenni! Na ezért is nem fog ez a hegy soha elfogyni mögöttem, s ezért válik majd egy szép napon egész Terria fizetésképtelenné. - Az öreg lerz szinte suttogta az utolsó mondatokat: - S akkor minden a lerz bankok tulajdona lesz majd, s mindenki az ő rabszolgájukká válik majd.
- Elmondom! Nyilvánosságra hozom! - kiabálta Jánoska. - Ha az emberek megtudják, vége lesz az egész rémálomnak, és... - szava elakadt az aggastyán pillantásától.
A jellegzetes sötétkék lerz szemek huncut csillogással fürkészték Jánoska arcát, majd az öregember végre megszólalt:
- És ugyan ki fog hinni neked...?

Kadarkúti Hétfői üzenetek 17-18. - A Mennyei atya beszél ismét a tisztítótűzről

 Mennyei Atya: A tisztítótűz I.
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. A tisztítótűzről foglak tanítani benneteket. Két részre osztjuk az anyagot: ma az 1. résszel, jövő hétfőn a 2. résszel foglalkozunk.
Egy látomással kezdem. A ti korotokban élt, csak kicsit régebben, Mária Natalia nővér. Jézus Uratok egyszer rózsafüzér imádkozás közben kiragadta a lelkét és elvitte a tisztítóhelyre. Egy végelláthatatlan szürke porral fedett pusztaság tárult a nővér szeme elé. Sok szomorú embert látott gubbasztani, járkálni lehorgasztott fejjel. Ők Jézussal ketten megálltak a tér közepén és azonnal körbevették a szenvedő lelkek Mária Natália nővért és így kérlelték: Értem mondd a rózsafüzért! Értem mondd! A nővér megkérdezte Jézust: „Uram, miért kérik ennyire a rózsafüzért?" Jézus elővett egy élő virágszemekből álló rózsafüzért, melynek minden szemében valami piros csepp csillogott és így szólt: „Ez az Én rózsafüzérem, melynek minden szemében az Én Szent Vérem csillogott és így szólt: „Ez az Én rózsafüzérem, melynek minden szemében az Én Szent Vérem Csillog és arra a lélekre ömlik, akiért mondod a rózsafüzért. Azonnal enyhül a szenvedése, vagy kiszabadul a tisztítótűzből." Van olyan választottam, aki azt látja, hogy lángokban emberi alakok mozognak föl és alá, tisztítja őket a tűz. Más előtt megjelenik a sötét térben egy szabálytalan, világos, ovális forma szélén sötét alakok állnak, ők a halottak jelképei. Az ovális forma összehúzódik és a lila fény ( a tisztítóhely) beszippantja a halottakat. Ima közben ez a lila fény kinyílik és fényes alakokat lövel ki magából. Ez a lelkek szabadulásának a szimbóluma.
Amint látjátok, mindegyik választottamnak más és más képekben mutatom a tisztítóhelyet. Ez azt jelenti, hogy ezek a látomások csak szimbólumok. A testben élő ember csak térben tud gondolkodni, ezért a látomásoknál alkalmazkodom a ti értelmetekhez, látásmódotokhoz. A valóságban a tisztítóhely nem valami hely, főleg nem börtön, hanem a léleknek egy tisztuló állapota.
A tisztítóhely az Én irgalmamnak legtökéletesebb megnyilvánulása. Ugyanis az első ítéletkor, halálotok után azonnal Elém kerül a lelketek. Az ember ilyenkor az Én megvilágításom által meglátja, hogy milyennek kellett volna lennie az Én terveim szerint, és milyen messze maradt ettől a valóságban. Így ebben az állapotában nem tudná elviselni a Mennyország tisztaságát, fényességét, és ha nem lenne tisztítóhely, egyenesen a pokolba kerülhetne.
Vannak felületesen gondolkodó emberek, akik azt állítják, hogy nincs tisztítóhely, mert az Isten jóságához méltatlan lenne. Nincs igazuk. Ha a sok rosszindulatú, gátlástalan, irígy, hatalmaskodó, szeretetlen ember mind azonnal a Mennyországba kerülne, milyen keservessé tenné az ott lakók örök életét. Az Én igazságosságomnak az felel meg, hogy mindenki lerója az adósságát. Olvashatjátok Máté evangéliumából: „Bizony mondom néktek, ki nem jössz onnét, még le nem fizeted az utolsó fillért!"
A másik tény, hogy ha nem lenne tisztítótűz, akkor majdnem mindenki elkárhozna, mert ha a kegyelem állapotában halt is meg, tele van tökéletlenséggel, hibával, amivel nem lehet azonnal üdvözülni.
Nézzük a következő kérdést: Valóban van-e tisztítóhely?
Már az ókori egyiptomi halotti szertartások könyvei is beszélnek kiengesztelő szenvedésekről, amiken a jók lelkének előbb át kell menniük, hogy aztán bebocsátást nyerjenek Osiris mennyei birodalmába. Az ókori görögök az empyrosisról, a tűz szféráiról beszélnek, ahol a lelkek hibáiktól megtisztulnak. A tisztítótűz hite valamilyen formában az emberiség közkincse volt, már a kereszténység előtt is. A kereszténység ősidők óta vallotta tisztítóhely hitét. Emellett tanúskodik a Szentírás. Már az ószövetségi Szentírásban olvashatjátok, hogy Makkabeusi Júdás tizenkétezer ezüst drahmát küldött Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be a megholtak bűneiért.
De világosan beszél a tisztítóhelyről az újszövetségi Szent Pál is, aki szerint a Mennybe nemcsak olyanok jutnak, akik haláluk után közvetlenül bemehetnek, hanem olyanok is, akiknek földi építését a tűz majd kipróbálja, és ha munkájuk értékesnek találtatik, ezek is Üdvözülnek majd, de úgy, mint tűz által.
Az emberi logika is arra a következtetésre vezet benneteket, hogy azok számára, akik nem halálos bűnben haltak meg, tehát nem Istentől elszakadtan, hogy ezek számára az érésre, a jóvátételre, a tisztulásra kell még egy átmeneti helynek lennie. Isten törvényein ejtett sérelmekért elégtétel jár.
Mi következik abból, hogy van tisztítóhely?
  • 1. Az egyik ami következik belőle, hogy a tisztítóhely hite messzebb viszi tőletek a poklot. Milyen sok embert kétségbe ejt a pokol gondolata. Sokan így gondolkoznak: Valóban jó-e az Isten és irgalmas-e, ha meg tudta teremteni az örök poklot? De mindjárt érthetőbbé válik és elfogadhatóbbá számotokra ez a tény, ha tudjátok, hogy van tisztítóhely, mely az Én irgalmam, szeretetem jele. Csak akkor lenne elviselhetetlen a pokol gondolata, ha nem volna tisztítótűz. Akkor az emberek legnagyobb része elkárhozna.
  • 2. A másik ami következik a tisztítóhely létezéséből, hogy ennek a hite közelebb hozza nektek a Mennyországot. Vannak, akik úgy érzik, számukra elérhetetlen a Mennyország a magas követelményeivel. Viszont a tisztítótűz mindenkinek lehetővé teszi az üdvösséget tüze tisztító erejénél fogva.
És most elérkeztünk a legizgalmasabb kérdéshez: Miben áll a tisztítóhely büntetése? A tisztítótűz elnevezésében benne van a tűz szó. Ez a tűz teljesen eltér az általatok ismert földi tűztől. A földi tűz csak a testet égeti, a purgatórium tüze viszont a lelket, ezért sokkal fájdalmasabb. A földi tűz teljesen elhamvasztja, elpusztítja, ami belekerül, a purgatóriumi tűz a lelket nem pusztítja el, addig tart, amíg a lélek meg nem tisztul.
A tűznél is jobban kínozza a lelket az Istentől való elszakítottság. Halálotok után azonnal találkoztok Velem, Istenetekkel. Elkápráztat benneteket ez a fényes lény, mert kimutatja, hogy ő őrülten szerelmes belétek és ti is beleszerettek, úgy, mint még soha senkibe itt a Földön. Azt is érzitek, hogy ez ragyogó lény alig várja, hogy megöleljen, eggyé váljon veletek. De ti hirtelen úgy érzitek, hogy piszkosak, mosdatlanok, foltosak vagytok, tele bűnnel, tökéletlenséggel, meg kell tisztulnotok valahol, így a tisztítóhelyre külditek magatokat. De a szívetekben olyan égő, heves a szerelem, az Irántam érzett vágy, hogy alig bírjátok ki ott a várakozást.
A tisztítótűz a vágy helye, az őrült vágyakozásé Isten iránt, akit már ismertek, mert láttátok Őt az első ítéletkor és még nem egyesülhettek Vele. A tisztítóhelyi büntetés 3. formája a végtelen nagy bűnbánat. Az ott lévő lelkek mélyen bánják, hogy a meggyónt, megbánt halálos bűneik utáni adósságot nem vezekelték le a Földön felajánlott szenvedéseikkel, virrasztással, áldozatokkal. Bánják a sok bocsánatos bűnt, amit talán meg sem bántak földi életükben. Bánják a hálátlanságukat, szeretetlenségüket, hogy Rám csak öt percet szántak, a nap 24 órájából. Bánják, hogy sok jócselekedetet elmulasztottak. Bánják a lustaságukat, kényelemszeretetüket és az állapotbeli kötelességeik elmulasztását. Ez a nagy bűnbánat is tűzként égeti és tisztítja lelküket.
Miért hosszú a vezeklés a tisztítóhelyen? Biztosan állíthatjátok, hogy a lelkek több időt töltenek a tisztítóhelyen, mint ahogy elképzelitek. Persze nem minden lélek egyaránt hosszú ideig van ott. Mert akik önmegtartóztató életet éltek és sokat szenvedtek, vezekeltek, azok a lelkek hamar kikerülnek onnan. Bizony vannak lelkek, akik 40-50 évig, sőt több száz évig ott szenvednek, sőt a világ végéig. Azért kell a hosszú vezeklés, mert elkövetett bűneitek nagyon súlyosak. Ami a ti szemetekben csak egy kis hiba, az tulajdonképpen lázadás Ellenem.
Sokan vannak, akik meggyónt halálos bűnökkel kerültek a tisztulás helyére, de gyónáskor semmi bűnbánatot nem éreztek, és semmi elégtételt nem végeztek. Az ilyeneknek megbocsátottam, de bizony hosszan le kell szenvedniük a tisztítóhelyen a tartozásukat. A szentek nagyon kicsi bűnöket követtek el és ritkán, mégis sokat bánkódtak és vezekeltek. Ti sok súlyos bűnt követtek el, mégis alig van bennetek bűnbánat.
Azok az emberek szenvednek a tisztítóhelyen legtovább, akik életük legnagyobb részét súlyos bűnben töltötték, és halálos ágyukon megbánták és meggyónták. Ezért a kárhozattól megmenekültek, de a világ végéig a tisztítótűzben kell törleszteniük.
Végül tanításomban mai utolsó kérdés: Kik szenvednek a tisztítóhelyen a legkeményebben? A válaszom meglepő lesz. Nem a paráznák, házasságtörők, homoszexuálisak, a rablók, a hirtelen felindulásból gyilkoló emberek, hanem akik haraggal, gyűlölettel, szeretetlenséggel a szívükben haltak meg, akik nem tudnak megbocsátani ellenségüknek.
Ezért kérlek titeket, drága Gyermekeim, nagyon vigyázzatok, hogy senkire se haragudjatok. Nem elég mondogatni, hogy nem haragszom, hanem valóban szeretni kell megbántótokat, jót kell vele tenni, imádkozni kell érte. Mert akinek a szívében haragot látok halála pillanatában, az nagyon keményen fog szenvedni, és hosszú ideig. Drágáim! Még van időtök, de nem tudjátok mennyi.
Pótoljátok mulasztásaitokat, gyakoroljátok bűnbánatot, a megbocsátást. Ajánljátok fel szenvedéseiteket, önmegtagadásaitokat elégtételül, hogy adósságotok csökkenjen vagy egészen megszűnjön. Minden vágyam, hogy a tisztítóhelyet elkerülve egyre többen jussatok be az Örök Boldogságba.
Megáldalak benneteket a bűnbánat és vezeklés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Az 5 Szent Seb rózsafüzér előtt
Én: Drága Jézusom! Ezzel a rózsafüzérrel most engesztelni és vigasztalni szeretnénk Téged azokért a bűneinkért, melyeket meggyóntunk ugyan, de nem bántunk meg szívünk mélyéből. Ezért utána ott maradt a tartozásunk. Minden egyes bűnünkkel Téged bántottunk meg és a szentgyónás alatt hulló könnyek között kellett volna megbánni, de mi erre nem voltunk képesek. Helyette eldaráltuk a bánatimát, lélektelenül. Mindegyikünk számára fogadd el ezt az 5 Szent Seb rózsafüzért elégtételül. Ámen.
Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Atyám mai tanítása arra volt jó, hogy felébresszen benneteket tespedtségetekből. Én ültem ott a gyóntatószékben és bizony sokszor hallottam, mikor csak gépiesen, átérzés nélkül soroltátok Nekem bűneiteket. Sőt láttam kedélyeskedő, nevetgélő gyónókat is. Nekik is megbocsátottam. Most már itt az ideje mindezekért az elégtételnek, mert ha így marad, vihetitek tartozásaitokat a tisztítóhelyre. Ha ezt a rózsafüzért összeszedetten, bűnbánattal tele szívvel fogjátok elimádkozni, minden eddigi tartozásaitokat letörlöm Szent Véremmel. Ezután már csak vigyáznotok kell, hogy újabb adóságot nem gyűjtögessetek.
Most pedig Szent Szívemre ölelve megáldalak benneteket az elégtétel és vezeklés lelkületével. Amen.
2009.február 16.

2009. február 23. hétfő Mennyei Atya: A tisztítótűz II.
Mennyei Atya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Újra a tisztítótűzről tanítalak benneteket. A múlt hétfőn a tisztítóhely fogalmáról és az ott átélt szenvedésekről volt szó.
Ma a tisztítóhely fokozatairól tanítalak benneteket, majd arról, el lehet-e kerülni a tisztítóhelyet, vannak -e gyermekek ott? Azután a tisztuló lelkekkel kapcsolatos karizmákról. Megvizsgáljuk, milyen eszközök vannak a szenvedő lelkek szabadítására. Megtudhatjátok látják-e, hallják-e imáitokat, áldozataitokat és hogy mit tesznek értetek hálából a kiszabadított lelkek.
Az első kérdés: Vannak -e fokozatok a tisztítóhelyen? Bizony vannak. 3 szintre lehet osztani. Miért vannak fokozatok? Mert csak így felel meg ez az állapot az Én abszolút igazságosságomnak. Hogyan is kerülhetne ugyanolyan mély szintre az a kényelemszerető ember, aki némelykor elhanyagolja dolgait, mint az a rablógyilkos, aki előre megfontolt szándékkal öl.
Nézzük kik kerülnek a legmélyebb szintre? Azok, akik súlyos bűnökben töltötték életüket és csak a halálos ágyukon bánták meg. Azok is itt vannak, akik haraggal, gyűlölettel a lelkükben haltak meg. Vannak haldoklók, akik hirtelen balesetben mennek el, nagyon bűnös életet éltek, nincs már idejük gyónni. Ezek egyik oldalán ott áll Szent Fiam és a Szűzanya és kérlelik, hogy őket válasszák, de a másik oldalukon ott van a gonosz, és el akarja ragadni. Ha Jézust választják, elkerülik a poklot, de a tisztítótűz legmélyére kerülnek.
Itt szenvednek azok a lelkek is, akik egész életüket közömbösségben töltötték, néhány jócselekedetük mégse engedte a pokolba jutni őket. És mos mondok egy meglepő dolgot: akik itt a legmélyebb szinten élnek, azoknak nem használnak imáitok, áldozataitok.
Rajtuk egyedül Mi segíthetünk, hogy lassan feljebb kerüljenek. A középső szinten azok a lelkek vannak, akik bocsánatos bűnökkel haltak meg, melyekért nem adtak elégtételt. Ide kerülnek a lanyhák, a lusták, akik elhanyagolják a szentáldozást, akik figyelmetlenül vettek részt a szentmisén, nem imádkoztak rendszeresen. Az értük mondott imáitok már tudnak segíteni rajtuk.
A legfelsőbb szint a vágy tisztítótüze, amit Küszöbnek is neveznek. Ide kerülnek, akikben erős a hit, sok a szeretet, áldozatkészség, alázat, de még vissza-vissza esnek apró gyengeségeikbe. Ők azok, akikről azt gondoljátok, hogy nem is kell imádkozni, mert úgyis a Mennyben vannak. A tisztítóhely 3 fokozata közül ez az egyetlen hely, ahol a lelkeket nem égeti tűz, csak a vágyakozva tisztulnak.
Második kérdés: El lehet-e kerülni a tisztítóhelyet? Igen, embernek lehetetlen, de a Mi segítségünkkel lehetséges. Kérjétek gyakran: „Uram, itt a Földön csak tégy velem, amit akarsz, csak odaát üdvözíts! Engedd, hogy inkább itt szenvedjek, minta tisztítótűzben!" És higgyétek el, ez meghallgatásra talál. Azoknak van a legnagyobb esélyük, hogy egyenesen a Mennyországba jussanak, akikben nagy a szeretet, akik jó szível vannak mindenki iránt.
A szeretet a bűnök sokaságát elfedi. Olyanok is bekerülhetnek tisztítótűz nélkül a Mennybe, akik életükben nagyon sokat imádkoztak a tisztuló lelkekért, s mikor ő haldoklik az általa üdvözült lelkek seregestül jönnek neki segíteni és bevezetik a Mennyországba.
Azok is elkerülhetik a tisztítóhelyet, akik nagyon alázatosak: tisztában vannak vele, hogy minden jó, ami bennük van nem az ő érdemük, hanem az Én ajándékom. Nem magukban bíznak, hanem Bennem. Azok is azonnal a Mennybe juthatnak, akik nem aggodalmaskodnak folyton, hanem teljesen Rám hagyatkoznak.
Elmondhatjátok tehát, hogy a közvetlen mennybe menetel három arany kulcsa a szeretet, az alázat és az Istenre hagyatkozás. Tehát nem az abszolút bűntelenség, melyre ti emberek, gyarlóságaitoktól fogva képtelenek vagytok.
Egy különös kérdés: Vannak -e gyerekek a tisztítóhelyen? Igen. Vannak, de a tisztítótűz számukra nem tart nagyon sokáig és nem nagyon fájdalmas, mert náluk a jó és rossz megkülönböztetése hiányosan működik. Ők is elkövetnek bűnöket, irigyek, szeretetlenek tudnak lenni, amiért tisztulniuk kell. Értük is imádkozni kell, ha meghalnak, mert többségük először a tisztítóhelyre kerül.
Most a tisztuló lelkekkel kapcsolatos karizmákról szeretnék beszélni. Ez egy különleges karizma, amelynek mély gyökerei vannak az Egyház történetében, mert sok szent gyakorolta ezt az ajándékot: Szent Gertrúd, Genovai Szent Katalin, a Paray Szent Margit Mária, a Szent Arsi plébános, Fausztina nővér stb. Közéjük tartozik Maria Simma az osztrák Sonntágból és a ti egyik kedves lelki testvéretek: Bali Marika. Most megkérem álljon ide Éva mellé és mesélje el egyik legmegdöbbentőbb élményét egy tisztítóhelybeli lélekkel kapcsolatban: ...
Maria Simma karizmájával folytatom, akinek a tisztítóhelyről érkező lelkek sok mindent árulnak el. Neki nem fényalakban jelennek meg a lelkek, hanem hús-vér formájában látszódnak, de nem tudja őket megfogni, mert keze áthatol rajtuk. Beszélnek is hozzá. Mindig kérni jönnek valamit, hol imát, hol áldozatot, hol szenvedést, hol szentmisét. Egy lélek sem akar visszamenni a földre. A tiéteket végtelenül meghaladó tudással rendelkeznek.
A tisztítótűz rettenetes fájdalma ellenére ott van bennük az Örök Élet bizonyossága. Ti élők még elveszíthetitek a Mennyországot, de ők már nem. Az örömük nagyobb a fájdalomnál. Semmi nincs a földön, ami arra késztetné őket, hogy újból ott akarjanak élni, ahol az ember nem biztos semmiben. Maria kérdéseket is fel szokott tenni a lelkeknek. Pl. az egyiket megkérdezte, hogy az ördög megtámadhatja-e az embert halála pillanatában? A lélek így válaszolt: Igen, de az ember ahhoz is kap kegyelmet, hogy elzavarja. Ilyenkor, - ha ellenállnak neki - a gonosz semmit se tehet. A másik lélektől megkérdezte, hogy Jézus szokta-e látogatni a tisztuló lelkeket. Ő így felelt: Jézus nem, de a Szűzanya gyakran ott van a tisztítóhelyen. Maguk a tisztuló lelkek sem kereshetik fel egymást, de még az üdvözült lelkek sem mehetnek látogatóba a tisztítóhelyre. Viszont az angyalok ott vannak, és mindenkivel vele van az őrangyala. Mariához öngyilkos lelkek is jöttek. Ezek nagyon megbánták tettüket, mert haláluk pillanatában Isten szemével látták, hogy öngyilkosságukkal mennyi kegyelmet elpazaroltak. Látják azt a sok jót, amit tehettek volna, de nem tettek, mert megrövidítették az életüket. Ha betegség okozta az öngyilkosságot, azt Én a büntetésnél figyelembe veszem. Egyik alkalommal egy drogos, máskor egy alkoholista kereste fel a tisztítótűzből Mariát. Mindegyik elmondta, hogy a pokoltól megmenekültek ugyan, de sokat kell szenvedniük. Egy homoszexuális fiatalember lelke is meglátogatta. Elmondta, hogy a szenvedés mértéke attól függ, hogy a hajlam vele született-e, vagy akarattal eltanulta valakitől. Enyhébb a büntetés, ha születéstől kezdve ilyen, ugyanis a gonosz ülteti bele a fogantatáskor az emberbe. Nekik Szent Mihály főangyalhoz kell sokat imádkozni, hogy míg élnek szabaduljanak meg e kísértésektől.
Most pedig vizsgáljuk meg, milyen eszközeink vannak a tisztuló lelkek szenvedésének enyhítésére és kiszabadításukra! A tisztítóhely lehetővé teszi, hogy a földön élő emberek szeretete átnyúljon a síron túl is, hogy az élők segíthessenek a megholtak lelkén. Szomorú látvány a temetés: síró gyászolók, alig van a sírnál kezét összetevő imádkozó ember, hátul fecsegők állnak. A sírt elborítják a koszorúk, virágok. Ez a sok koszorú tulajdonképpen csak a gyászolókat vigasztalja, a halott ezeknek nem veszi semmi hasznát. Azok a virágok se jelentenek nekik semmit se, amit később a sírjára kivisznek. Sőt a méregdrága díszes, cifra márványsírok se adnak enyhülést nekik.
Lelki segítségre vágynak: szentmise bemutatásra, imára, jócselekedetekre, szentmiséitek felajánlására. A leghatásosabb segítség a tisztuló lelkek megszabadításához a SZENTMISE. Miért? Mert az Én Szent Fiam maga ajánlja fel és áldozza fel magát értetek. A halottak közül az nyer a legtöbbet az őérte bemutatott szentmiséből, aki életében vasárnap és hétköznap rendszeresen járt misére. Itt is érvényes, hogy ki mint vet, úgy arat.
Az ilyen, halottért mondott szentmise szabadító erejét növeli, ha a résztvevők a tisztuló lélek szenvedéseit hozzákapcsolják Jézus szentmisei áldozatához, és felajánlják Nekem Szent Fiamat kínszenvedésének és halálának összes érdemével együtt. Ide tartozik az a csoda, ami az Arsi plébános paptestvérével történt. Ennek a szentéletű papnak meghalt a legjobb barátja. Szentmisét mondott érte. Az Úrfelmutatáskor, ahogy két kezében fogta a Szentostyát így szólt: Atyám! Én most kezemben tartom Szent Fiad Testét és Vérét, Te pedig kezedben tartod a tisztítótűzben az én barátom lelkét. Cseréljünk!!! Én felajánlom és Neked adom Jézus minden kínszenvedését és halálát, Te pedig szabadítsd ki ennek fejében barátomat a tisztítótűzből! Erre magasba emelt keze mögött megjelent barátja ragyogó, tiszta, fényes alakja, ahogy száll felfelé Istenhez. A másik hatásos eszköz a tisztuló lelkek megsegítésére az IMA.
Különösen a Keresztút értékes, mert Jézus szenvedésén elmélkedtek és ez nagy megkönnyebbülést hoz a szenvedő lelkeknek. Azután a Keresztút megindítja bennetek a bűnbánatot, és közben a tisztuló lelkek bűneit is bánjátok helyettük. Egy másik lényeges eszköz a lelkekért a rózsafüzér, a Szűzanya imádsága, ezzel minden évben sok-sok lélek szabadul ki a tisztítóhelyről. Jézus Vére hullik arra, akiért mondják. Különben bármilyen imát mondtatok halottaitokért, összegyűjtöm azokat és alkalmas időben enyhítem velük szenvedéseiket.
Drága Gyermekeim! Ne felejtsétek el, hogy a jócselekedetek is menthetik a tisztuló lelkeket, ha felajánljátok értük. Pl. Egy munka elvégzése, ami nem a ti feladatotok lenne, vagy egy beteglátogatás, szegények támogatása stb. A szenvedések, vezeklések, böjtök, betegségek, gyász, ezekkel is sokat lehet segíteni a szenvedő lelkeknek.
Tudjátok-e, hogy a földi szenvedés sokkal értékesebb a szememben, mint a tisztítóhelyi? A 3 óra hosszat tartó földi szenvedés 20 év tisztítótüzi szenvedéssel ér fel. A földi szenvedéssel érdemeket tudtok szerezni, a tisztítóhelyen már nem. Ott a szenvedés csak a bűnöktől való tisztulást szolgálja.
Most egy érdekfeszítő kérdés következik: Hogyan érzékelik a tisztuló lelkek, ha imával, szentmisével, szentáldozás és szenvedés, böjt, virrasztás felajánlásával segítenek rajtuk a földön élők? Először is azonnal megérzik a jótékony hatást, mert szenvedésük csökken. Már mondtam, hogy a Velem való találkozásukkor, tehát haláluk után lelkük megvilágosodik, és nálatok sokkal magasabb szinten gondolkoznak. A részleteket nem árulom el, hogy hogyan tapasztalják a segítségeteket, de határozottan tudják, hogy kitől jön az ima, áldozat vagy szenvedés.
 Nagyon hálásak érte és alig várják, hogy viszonozhassák nektek. Amikor kiszabadulnak végre a tisztítótűzből, és a Mennyországba kerülnek, nem felejtik el jótevőiket, akiknek köszönhetik a szabadulást. Hálájuk nem ismer határt. Leborulnak Előttem és szüntelenül értetek imádkoznak. Imáikkal közbenjárnak értetek a földi dolgaitokban is. Kieszközölik nektek, hogy távol maradjon tőletek a kísértés, a betegség. Ezt mind addig teszik veletek, míg a földön éltek. Ha pedig elkövetkezik halálotok, kikönyörgik számotokra a rövid és viszonylag könnyen viselhető tisztítóhelyi büntetést, vagy akár annak teljes elengedését.
Drága Gyermekeim! Tanításom végéhez értem. Kettős célom volt vele. Egyrészt meg akartam ismertetni veletek ennek az irgalmas művemnek, a tisztítóhelynek mibenlétét, hiszen átmenetileg szinte mindnyájan oda kerültök, másrészt együttérzést kívántam kelteni bennetek az ott szenvedő lelkek iránt, hogy minél többet segítsetek rajtuk erőtökhöz képest.
Kívánom, hogy oly tisztán éljétek le hátralévő éveiteket, hogy csak nagyon rövid időt töltsetek ott, vagy egyenesen elkerülhessétek a tisztulás helyét. Megáldalak benneteket a remény lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 

2009. február 19., csütörtök

A Hamász nem fél Izraeltől

Egy palesztin politológus elemzése
Mkhai mar Abusada, a gázai Al-Ahzar Egyetem politológus professzora szerint Izrael nem érte el a céljait a Hamász elleni háborúban: a palesztin szervezet nem gyengült meg, rakétatámadásai sem fejeződtek be. A Hamász számára a következő választások jelentik a katonai csapásoknál is nagyobb fenyegetést - szögezi le a német gazdasági napilap, a Handelsblatt vendégszerzője.
A Palesztin Törvényhozó Tanács 2006 januári választásán aratott győzelme után a Hamászt elszigetelődés, támadások és szankciók vették körül. A 2007. júniusi, a Palesztin Autonómia-hatóság ellen végrehajtott puccsát pedig a mostani háború követte. Mindez azonban csak növelte a népszerűségét, főként az arab és muszlim világban. Gyengülhet viszont a támogatottsága - írja -, ha nem tud javítani a gázai lakosság életkörülményein.
Egyiptom erőfeszítéseket tesz, hogy a jelenlegi törékeny tűzszünetet hosszú távú megállapodás váltsa fel. A Hamász akkor hajlandó erre, ha Izrael feloldja a blokádot, és megnyitja az átkelőhelyeket, amiért viszont az utóbbi a 2006 júniusában elrabolt katona, Gilad Shalit szabadon engedését követeli. Ezért cserébe pedig a Hamász akarja elérni Izraelben bebörtönzött palesztinok szabadon bocsátását.
A patthelyzet egy további mozzanatát abban látja a szerző, hogy az izraeli választás győzelmi esélyese, Benjamin Netanjahu a gázai Hamász-rendszer megdöntéséről beszél, amit a másik fél nem vesz komolyan, tudván, hogy Izrael számára előnyös a Jordán nyugati partvidékének és Gázának a szétválása.
Ezután áttér a palesztin professzor a Hamász helyzetének a taglalására. A szervezet korábban még hajlandó lett volna tárgyalni Mahmud Abbász palesztin elnökkel, aki a Fatah első embere is, aztán bekeményedtek a pozíciói. Most már az Izraellel történő tárgyalás elutasítását szabja a dialógus feltételéül, ami véget vetne Izrael és a Palesztin Autonómia-hatóság biztonságpolitikai együttműködésének a Jordán folyó nyugati partvidékén. Mi több, Khale Mesál Hamász-vezér új palesztin szervezet létrehozását tervezi, hogy megtörje a Palesztin Felszabadítási Szervezet hegemóniáját a nemzetközi elismertség terén.
De tisztában van a Hamász azzal is, milyen árat kell fizetnie a nemzeti dialógus elutasításáért és azért, hogy akadályozza az egyiptomi béke-erőfeszítéseket - véli a Handelsblatt vendégszerzője. Egyre növekvő belső nyomás nehezedik rá, miután annak idején a „változás és reform" jelszavával hódította el a szavazataikat. Ehelyett csak blokád és egy borzalmas háború jutott ki nekik. Ha a Hamász nem lát neki lendületesen az újjáépítésnek, elveszítheti az elgyötört gázaiak bizalmát. Mármost három feladatot kell elvégeznie egy időben: a fegyvernyugvást Izraellel, a nemzeti párbeszédet a Fatahhal és az újjáépítést a Gázai-övezetben. Hogy képes lesz-e előrelépni, az napokon belül ki kell, hogy derüljön. Így vagy úgy, a palesztinok felelősségre vonják a 2010-es parlamenti választásokon - vonja le a következtetést Mkhai mar Abusada a Handelsblattban.
http://www.handelsblatt.com/politik/gastbeitraege/die-hamas-hat-keine-angst-vor-israel;2147447;0

2009. február 16., hétfő

Szomália, Oroszország, Mexikó és a többiek – az „ingatag államok tengelye” fenyegeti a világot

Niall Ferguson: „A legveszélyesebb geopolitikai helyzet minden sajátossága adott”
A 21. század elején nem Irán, Irak, és Észak-Korea, a George W. Bush által a „gonosz tengelynek" nevezett államok fogják a legnagyobb globális fenyegetést jelenteni, hanem Szomália, Oroszország, Mexikó és a többi ingatag állam - figyelmeztet Niall Ferguson a Foreign Policy hasábjain. A tekintélyes brit történész szerint a gazdasági válság elmélyülésével egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy ismét az egész világ stabilitását veszélyeztető háborús konfliktus tör ki. Ferguson úgy látja, hogy geopolitikai szempontból egyre inkább a harmincas éveket idézi a kialakult helyzet, és félő, hogy a recesszió miatt az Egyesült Államok sem sokáig vállalhatja a globális rendteremtő feladatát.
George W. Bush elnökségét meghatározta a gonosz tengely - Irán, Irak és Észak-Korea - elleni küzdelem. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után az Egyesült Államok a terrorizmust támogató államokat tekintette a legnagyobb veszélyforrásnak, és mindent elkövetett leszerelésük érdekében. Az előző amerikai elnök szándékosan a második világháborús tengelyhatalmakkal állította szembe a terrorizmust támogató rezsimeket.
„Barack Obamának azonban egy sokkal nagyobb és veszélyesebb tengellyel kell szembenéznie: az ingatag államok tengelyével" - írja Ferguson. A gazdasági válság hatására egyre több országban szaporodhatnak el a tüntetések és lázadások. Míg a gonosz tengelye a második világháború előtt és alatt létrejött tengelyhatalmakkal áll párhuzamban, a gazdasági válság miatt instabillá vált államok a harmincas években a világgazdasági válság hatására meggyengült államokhoz hasonlítanak.
A brit történész tisztában van vele, hogy a történelmi párhuzamok mindig csalókák, de úgy véli, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti és a mostani gazdasági válság nyomában hasonló geopolitikai átalakulások indulnak. Ferguson utal híres (Magyarul: A világ háborúja - A gyűlölet évszázadának története, Scolar, 2008) könyvére, amelyben a 20. századi világháborúk okait kereste. A monumentális történeti munka három okra vezeti vissza a 20. századi véres összecsapásokat: az erősödő etnikai feszültségekre, a gazdasági bizonytalanságra és a birodalmak hanyatlására. Minél nagyobb az etnikai ellentét, a gazdasági bizonytalanság és a nagyhatalmi átrendeződés, annál valószínűbb, hogy háborús konfliktus robban ki.
Az etnikai ellentétek és a nagyhatalmi hanyatlás - az Egyesült Államok térségbeli hegemóniájának gyengülése - már jó ideje tapasztalható. Tavaly ősz óta pedig a gazdasági bizonytalanság is megjelent. A gazdasági válság következményei - hála a kormányok határozott fellépésének - ezúttal aligha lesznek olyan súlyosak, mint a harmincas években, de így rengetegen veszítik el munkájukat és nagy lesz az életszínvonal visszaesése. Az ilyen folyamatok pedig mindig geopolitikai következményekkel járnak.
Ferguson szerint már láthatók is a felbolydulás jelei. A gázai háború óta újra rendkívül feszültté vált a izraeli-arab viszony, és megerősödtek az iszlám szélsőségesek a térségben - írja a brit történész. A Hamászt és a Hezbollahot támogató Irán atomprogramja gőzerővel halad előre. Izrael azonban minden bizonnyal bármi áron hajlandó lesz megakadályozni, hogy Teherán révbe érjen. Ha Barack Obama közvetítésével nem sikerül békés megoldást találni, az izraeli katonai csapás tovább erodálja a térség már most is ingatag stabilitását.
Nem sokkal jobb a helyezet néhány ezer kilométerrel keletebbre sem: az afganisztáni háború holtpontra jutott, a pakisztáni kormány pedig nem képes ellenőrzése alá vonni az ország területét. Az iszlámista szélsőségesek mindkét országban egyre erősebbek, és - mint azt a decemberi mumbai terrortámadás is megmutatta - már a szomszédos országokat is fenyegetik, és vele a térség nyugalmát. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy India és Pakisztán egyaránt rendelkezik atomfegyverekkel - teszi hozzá Ferguson.
A lista folytatható lenne. Oroszország, Thaiföld, Törökország, Szudán, Kongó és Zimbabwe egyaránt súlyos gazdasági és politikai problémákkal küzd.
Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok a recesszió miatt elsősorban a saját bajaival van elfoglalva. A kormány mindent elkövet a gazdasági visszaesés megfékezése és a recesszió hatásainak enyhítése érdekében. Az idei évre prognosztizált 2-3 százalékos GDP-csökkenés és az év végére akár 10 százalékosra emelkedő amerikai munkanélküliségi ráta aligha teszi lehetővé, hogy az Egyesült Államok továbbra is ellássa a világ rendőrének feladatát.
„Gazdasági bizonytalanság, etnikai ellentétek és egy hanyatlóban lévő birodalom: a legveszélyesebb geopolitikai helyzet minden sajátossága adott" - fejezi be a jövőt meglehetősen sötét színekben lefestő cikkét Ferguson.
http://www.foreignpolicy.com/story/cms.php?story_id=4681

2009. február 15., vasárnap

Ismét Paris, Texas…

Faji nyugtalanság egy gyilkosság után
Brandon McClelland meggyilkolása, jóllehet borzalmas volt, mégsem írható le klasszikus lincselésként. A rendőrség állítása szerint két barátja egy kisteherautóval elgázolta egy italozással töltött éjszakán. McClelland azonban fekete volt, míg a gyanúsítottak fehérek. Az eset újabb faji ellentétekhez vezethet Parisben, ebben a texasi kisvárosban, ahol nemzedékek óta elterjedt volt a fajgyűlölet. Száz évvel ezelőtt még brutális nyilvános lincselésekre is sor került - írja James C. McKinley Jr. a The New York Times-ban.
A feketék arról panaszkodnak, hogy az igazságszolgáltatás ellenük van, míg a fehérek a feketék körében elterjedt bűnözés, a fiatalkori terhességek és a drogozás miatt vannak elkeseredve.
Paris mezőgazdasági település Dallastól 100 mérföldre északkeletre, ahol főleg gyapot- és gabonatermesztésből éltek az emberek. 1850-ben 4000 lakosa volt, a negyedük rabszolga. A bíróság előtti téren a konföderációs déli hadsereg bronzemlékműve ma is áll, de a piactéren semmilyen mementó sem őrzi a 19. század folyamán és a 20. század elején ott élve elégetett vagy felakasztott feketék emlékét.
Ma 26 ezren élnek itt, közülük 5700 fekete. Főképpen a városközpont tőszomszédságában lévő lakótelepen élnek, gyermekeiket pedig a városi középiskolába járatják, ahol a diákok fele fekete, a tanulmányi eredmények pedig kifejezetten rosszak. A jobb képzést nyújtó North Lamar High Schoolban a tanulók 86%-a fehér, a feketék pedig azt állítják, hogy a beiskolázási körzeteket azért húzták meg így, hogy ezt az állapotot fenntartsák.
Lamar megye legmagasabb rangú választott tisztségviselője, M. C. Superville bíró szerint azok, akik elégedetlenek a helyi igazságszolgáltatással, eltúlozzák a rasszizmus szerepét a legutóbbi eseményekben. „Sok a félreértés a feketék és a fehérek között, de nem hiszem, hogy a megyében szisztematikus faji diszkrimináció uralkodna" - vallja. Ennek ellenére a szövetségi igazságügyi minisztérium közvetítő csapatot küldött a helyszínre, hogy rávegye a lakókat a problémák megbeszélésére és a lehetséges megoldások kidolgozására.
Januárban több mint százan, fehérek és feketék gyűltek össze és mondták el sérelmeiket, a közvetítők pedig igyekeztek fenntartani a rendet. Jelen voltak a dallasi Új Fekete Párducok Párt tagjai, akik rasszizmussal vádolták a helyi hatóságokat, és idősebb fekete parisi lakosok, akik pedig azt vetették a fiatal feketék szemére, hogy a mai problémákat az évtizedekkel ezelőtti Jim Crow-korszakkal (az iskolákban, nyilvános helyeken, közlekedési eszközökön, éttermekben stb. érvényesülő szegregációs törvények időszaka 1876-1965 között - a szerk.) hozzák párhuzamba.
McClelland meggyilkolása Lamar megye határain túl is figyelmet keltett, mert emlékeztetett egy másik faji alapú gyilkosságra, amelyet 1998-ban Jasperben követtek el. Három, fehér felsőbbséget valló férfi elfogta a fekete James Byrd Jr.-t, akit kötélen teherautóval addig húztak maguk után, amíg meg nem halt. A 24 éves McClelland hasonlóan végezte, holttestére, összeroncsolt koponyájára az út mentén találtak rá. A szegény sorsú fiatalember régóta barátságban állt a két 27 éves gyanúsítottal, akik a rendőrség feltételezése szerint együtt szórakoztak McClellanddel, majd összevesztek vele, elgázolták és magára hagyták. Később elmentek az anyjához és elmondták neki, hogy a fiát gyalogosan ott hagyták az út szélén, mert összekaptak azon, hogy melyikük vezessen. Ezt a rendőrök először elhitték és cserbenhagyásos gázolásnak tartották az esetet, később azonban megváltoztatták a véleményüket, amikor McClelland vérét megtalálták a kisteherautón. A vádlottak azóta is tagadnak.
Az ügyet bonyolítja, hogy az egyik vádlott, Finley 2003-ban - állítása szerint gondatlanságból - lelőtt egy embert, aki fehér volt. Három évet töltött börtönben. Ráadásul McClelland a tárgyaláson a barátjának, Finley-nek megpróbált hamis alibit igazolni, amiért egy év börtönbüntetést kapott. Emiatt a barátság miatt gondolta a rendőrség azt, hogy nem rasszista indítékok állhattak McClelland meggyilkolásának hátterében.
Az áldozat anyja szerint az első vizsgálatokat szakszerűtlenül folytatták le. A nyomozók nyilvánvaló bizonyítékokat nem vettek észre vagy figyelembe a helyszínen. Szerinte a polgárjogi harcosok nyomásának köszönhető, hogy a vádlottakat letartóztatták. „Szőnyeg alá akarták söpörni az ügyet" - állítja.
A gyilkosság egy évvel azután történt, hogy ugyanitt egy másik eset is felkeltette a rasszizmus gyanúját. Superville bíró egy évre a fiatalkorúak börtönébe küldött egy 14 éves fekete lányt, amiért nekilökött a falnak egy teremfelügyelő tanárt. Három hónappal korábban viszont próbaidőre bocsátott egy 14 éves fehér lányt, aki felgyújtotta a családi házukat. Az aránytalan ítéleteket heves tiltakozások követték. A bíró szerint azonban szó sem volt rasszizmusról, a fekete kislánynak már azelőtt súlyos magatartásproblémái voltak, az anyja pedig elutasított minden együttműködést az állami hatóságokkal lánya magatartását megváltoztatandó.
Az anya persze úgy véli, lányát „szándékosan juttatták börtönbe". Többször is tiltakozott az iskolaszéknél amiatt, hogy nem azonos súlyú büntetéseket szabnak ki a fekete és a fehér diákokra. Az emiatt feldühödött tisztviselők szerinte a lányán álltak bosszút.
Paris polgármestere, a fehér Jesse James Freelen szerint az ilyen vélekedések nem „a kommunikációhiány" eredményei. Emlékeztet arra, hogy az elődje fekete volt, akit a város szabadon választott meg. Megjegyzi: „Remélem, megoldjuk azokat a problémákat, amelyekről azt hiszem, nem is olyan nagyok, mint gondoljuk."

http://www.nytimes.com/2009/02/15/us/15paris.html?scp=2&sq=James%20C.%20McKinley%20Jr.%20Killing%20Stirs%20Racial&st=cse

A Próféta ötödik oszlopa


Szarajevó, az iszlám „balkáni Jeruzsáleme”
Radikális muszlim imámok és különféle nacionalista politikusok fenyegetik Szarajevó multikulturális örökségét - figyelmeztet riportjában Walter Mayr a Spiegel Online-on. Az arab adományoknak köszönhetően a mélyen vallásos hit új követőkre talált. „A balkáni Jeruzsálemben" az iszlámisták csillaga emelkedőben van.
A mecsetekben Izrael pusztulását jósolják az imámok: „cionista terroristák", „emberbőrbe bújt állatok", gázai „koncentrációs tábor", „a zsidó pszeudo-állam végének kezdete". A pénteki ima idején mintegy 4000 hívő - a nők szigorúan elkülönítve - hallgatja az imámot a szarajevói Fahd Király Mecsetben, amely az egykori szaúdi uralkodóról kapta a nevét. Később Nezim Halilovic imám vendégszerető családja körében fogad. A meleg családi hangulat és a négy gyermek vidámsága éles ellentétben áll a mecsetben elmondottakkal.
A Fahd Király Mecsetet több millió dolláros szaúdi adományból építették, ez a Balkán legnagyobb muszlim imaháza. A mecset mágnesként vonzza a bosznia-hercegovinai iszlám fundamentalistákat, az imám pedig állítólag a vahhábiták patronáltja, jóllehet ők „szalafistáknak" nevezik magukat a szunnita iszlám egyik ultrakonzervatív irányzata nyomán. Halilovic szerint a vahhábizmus egyenlő az al-Kaidával, az al-Kaida pedig a világméretű terrorhálózattal. Neki ehhez semmi köze, a vallásosság megerősödését viszont támogatja: „A Nyugatot zavarja, hogy számos muszlim visszatér a hitére, ahelyett, hogy - mint azelőtt - mulatókba járna, alkoholt inna, és disznóhúst enne." Sok boszniai megveti a „Nyugatot", amiért 1992-ben az ENSZ fegyverembargót rendelt el, ami megnehezítette a muszlimok harcát a „szerb agresszorok" ellen. Csak négy év és 100 ezer halott után szánta rá magát a nemzetközi közösség, hogy az Egyesült Államok vezetésével véget vessen a mészárlásnak. A boszniai háborúban életüket vesztő civilek 80%-a muszlim volt.
Ez a trauma mély nyomot hagyott a hagyományosan kozmopolita muszlim bosnyákok tudatában és utat nyitott az iszlámisták számára. Évekkel később a fundamentalisták a keresztény szerbek és horvátok támadásait „keresztes hadjáratoknak" állították be, magukat pedig a muszlimok rendíthetetlen védelmezőinek titulálták. Halilovic a 4. muszlim dandár parancsnokaként maga is részt vett a háborúban. Tanúja volt annak, hogy a Közel-Keletről és Észak-Afrikából számos vallásos harcos érkezett Boszniába, akik az eredeti, tiszta iszlám helyreállítását akarták elérni.
Szarajevó a Kelet és a Nyugat találkozásánál fekszik Európa szívében, ahol muszlimok, katolikusok és ortodox keresztények találkozhatnak, ám ha a város elvesztené a muszlimokat, s az ő közvetítőszerepüket, akkor még robbanásveszélyesebb helyzet alakulhatna ki. A bosnyák főváros ma is nyüzsgő, eleven, élénk az éjszakai élet. A hagyományos iszlám viselet viszonylag ritka. Egy 2006-os vizsgálat szerint ugyanakkor a boszniai muszlimok 3%-a, több mint 60 ezer nő és férfi a vahhábita iszlám híve, 10% pedig szimpatizál az erkölcsvédőkkel. Ezek az emberek esténként kis csoportokban gyülekeznek a mecset körül, a többi muszlimtól elkülönülve imádkoznak, még a köszönésüket sem fogadják.
A szarajevói muszlimok idősebb generációi a szakállas misszionáriusoktól kapnak kioktatást arról, mi törvényes (halál) és mi tilos (harám), mintha ők és őseik eddig helytelen módon éltek volna. Ez ellen tiltakozva a Császári Mecset nagytiszteletben álló imámja ideiglenesen be is zárta az imaház kapuját, ami a 450 éves történetében először fordult elő! A civilizációk harca az interneten is folyik, az egyik honlapon az „istentelen" szocialista Jugoszlávia örökösei információkat találhatnak a szalafista doktrínáról, mely szigorú erkölcsi utasításokat tartalmaz (zenehallgatás, dohányzás tilalma stb.). A fórumon szó esik a dzsihádról is, a hozzászólók a Fahd Király Mecsetbe járnak imádkozni. Kérdés, létrejöhet-e egy radikális, potenciálisan erőszakos, muszlim dominanciájú párhuzamos társadalom abban a Bosznia-Hercegovinában, mely nemrég írta alá az Európai Unióval a Stabilizációs és Szövetségi Szerződést.
Vannak erre utaló jelek, erre már Resid Hafizovic, az Iszlám Egyetem professzora is felhívta a figyelmet. A boszniai szövetségi rendőrség nemrég jelentette be, hogy nő az „iszlámista karakterű terrorizmus" veszélye, s öngyilkos merénylők készülődéséről is tudnak. Már letartóztatások is történtek, sőt félreeső helyeken fegyverraktárakat és katonai felszereléseket is találtak. 2001. szeptember 11. után fokozódott a nemzetközi nyomás a szarajevói kormányra annak érdekében, hogy lépjen fel határozottabban a szélsőségesek ellen. Ennek meg is lett az eredménye: a boszniai segélyeket koordináló szaúdi megbízott irodáját bezárták és átkutatták. Olyan hírek is elterjedtek, hogy arab támogatók 500 eurót fizettek havonta azoknak a nőknek, akik előírásos muszlim öltözékben jártak.
Az iszlámisták lassan, de biztosan behatolnak a szarajevói társadalomba és kiterjesztik a befolyásukat. 2008 szeptemberében „Allah Akbar!" felkiáltással egy kisebb csoport megzavarta az első boszniai homoszexuális és leszbikus fesztivál rendezvényét. Egyes vahhábiták huligánok módjára utcai verekedéseket provokálnak, amelyeket a Boszniai Helsinki Bizottság elnöke, Srdjan Dizdarevic mélységesen elítél.
Sajnos a politikusok radikalizálódása mindehhez jó hátteret kínál és fenyegeti Bosznia szekuláris jellegét, valamint a muszlimok, szerbek és horvátok kompromisszumán nyugvó egységét. Helyi politikusok követelik, hogy az iskolai osztályokat a vallási hovatartozás szerint különítsék el egymástól, 2008 decemberében pedig több helyen is elfogadták azt a tilalmat, mely érintette az állami óvodákat Szarajevóban (karácsonyi ünnepségek). A kormány és a politikai pártok felelőssége elsődleges. Nikola Spiric szerb miniszterelnök szerint valós a veszélye annak, hogy az ország darabokra hullik. Boszniát gyakorlatilag 1995 óta a dyatoni békeszerződés nyomán létrehozott Főképviselet Hivatala irányítja. A korábban rendkívül agilis Haris Silajdzic, a boszniai elnökség muszlim képviselője a kimerültség jeleit mutatja, de még mindig őt tekintik a muszlim érdekek legravaszabb képviselőjének. Ő nem látja Szarajevó iszlámizálódásának jeleit, de szerinte garantálni kell, hogy a muszlimoknak igazságot szolgáltassanak az 1990-es évek „genocídiuma" után. Reméli, hogy a Nyugat megérti, mekkora a tét: „Bosznia kis ország, de nagy jelkép."
Musztafa Spahic az ország legrégebbi korániskolájának tanára, a jugoszláv időkben öt évet töltött börtönben azzal az Alija Izetbegoviccsal, aki később Bosznia-Hercegovina elnöke lett. Szerinte Szarajevó az európai iszlám szellemi élet erődje, s nem fog a szaúd-arábiai fanatikusok kezébe kerülni. Egy példázattal él: „Ha valaki ki akar itt vágni egy szilvafát, mert nem akarja, hogy pálinka legyen a gyümölcséből, és datolyapálmát akar ültetni a helyébe, merthogy a Próféta is datolyát evett, mi azt mondjuk neki, a mi hazánkban a datolyapálma nem él meg."
Musztafa Ceric boszniai főmufti külföldön népszerű, Németországban még díjat is kapott a demokrácia terjesztéséért. Sosem hagyott kétséget afelől, hogy mélyen hisz a liberális boszniai iszlám hagyományokban. Ugyanakkor mások a szemére vetik, hogy szoros kapcsolatokat ápol a szalafisták táborával, amit ő visszautasít, de azt nem tagadja, hogy az iszlám társadalom kialakításában érdekelt.
Jasmila Zbanic rendezőnő, aki 2006-ban Berlinben Arany Medvét kapott, filmet forgatott a Fahd Király Mecsetről. A film szerelmi történet, amelyben a fiú a szalafizmus felé fordul. A sztori modellje Nermin Karacic, aki harcolt a háborúban, majd iszlámista lett. A boszniai szalafisták egyik befolyásos vezetőjeként egy radikális szervezet élén állt, melyet a szaúdiak pénzeltek az amerikaiak tudtával. Utóbbiak riadót csak szeptember 11. után fújtak. Karacic szervezetét a hatóságok terroristának bélyegezték és betiltották. „Istenre esküszöm, semmit sem tudok az al-Kaidáról" - mondja, s állítja, semmilyen bűnt nem követett el. Ma már másképp gondolkodik, de a háború idején a mudzsáhidok segítsége nélkül „nem látta volna az alagút végét". Amikor pedig a hitre terelődik a szó, Karacic bevallja, még mindig úgy érzi, szoros kapcsolatban áll külföldi fegyvertársaival: „Még mindig úgy érzem, szalafista vagyok."

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,609660,00.html

Diktatúrák alkonya

Kína és Oroszország fölívelése… Hol vannak már a tavalyi prognózisok?!
Egy éve még sokan biztosra vették, hogy a 21. század eleje a nyugati demokráciák hanyatlását és a keleti nagyhatalmak, mindenekelőtt Kína előretörését hozza. Joshua Kurlantzick Ázsia-szakértő, a Carnegie Endowment for International Peace munkatársa a The American Prospect magazinban megjelent esszéjében arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdasági válság könnyen elsöpörheti az autoritárius rezsimeket. Ahogy mélyül a recesszió, a korábban a hatalommal kiegyező, a szabadság korlátozását a jólétért cserébe elfogadó tömegek szembefordulnak a kínai, orosz venezuelai és a többi autoritárius vezetéssel.
A gazdasági válság kirobbanása előtti időszakban számos olyan elemzés látott napvilágot, amely a Nyugat alkonyát jósolta, és a keleti nagyhatalmak, egyebek között Kína és Oroszország nagyhatalmi státuszának megerősödését jövendölte. Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője A posztamerikai világ című, tavaly megjelent könyvének legfontosabb tétele szerint hamarosan véget érhet az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai hegemóniája. Robert Kagan tekintélyes amerikai elemző Francis Fukuyama 1989-es, a történelem végére és a liberális demokráciák végső győzelmére vonatkozó tézisére utalva egyenesen azt állítja A történelem visszatérése, avagy az álmok vége című könyvében, hogy Oroszország és Kína vezetésével nemzetközi antidemokratikus tengely van kialakulóban.
A makrogazdasági adatok valóban a fenti forgatókönyvet látszottak igazolni - ismeri el Kurlantzick. Kína az elmúlt években rendre 10 százalék körüli gazdasági növekedést produkált, amelynek köszönhetően 7000 dollárra nőtt az egy főre jutó GDP. Az 1990-es évek elején még a csőd szélén álló Oroszország az energiahordozók világpiaci árának köszönhetően szintén jelentős növekedésnek indult, és több százmilliárd dolláros tartalékot halmozott fel. Azar Gat a Foreign Affairsben azt jósolta, hogy a kapitalista piacgazdaság és a kommunista politika elemeit ötvöző, rendkívüli sikereket felmutató államok fogják a jövőben a legnagyobb kihívást jelenteni a Nyugat számára.
A gazdasági válság miatt azonban minden a feje tetejére állt. Kurlantzick arra hívja fel a figyelmet, hogy a recesszió miatt Kínában és Oroszországban egyre nagyobbak a feszültségek. Kínában, főleg vidéken, gyakoriak az erőszakos tüntetések - az elégedetlenkedők már a rendőrök és a pártirodák elleni támadásoktól sem riadnak vissza. Sőt, a korábban az ipar és a kereskedelem központjainak számító virágzó városokban is elszabadulhatnak az indulatok. Több nagyvárosban sztrájkolni kezdtek a taxisok. Hongkongban az elmaradt bérük miatt dühös tömegek fosztogatták az áruházakat. Oroszországban sem nyugodtabb a helyzet. A rendőrséget és a különleges alakulatokat már többször be kellett vetnie a kormánynak a tüntetők megfékezése érdekében.
„A gazdasági visszaesés veszélyezteti az autokratikus rezsimeket - Kínát, Oroszországot, Venezuelát és az olajexportőr arab államokat" - véli Kurlantzick. A nyugati liberális demokráciák számára a globális recesszió elsősorban gazdasági jellegű problémákat vet fel. Az autoritárius diktatúrák azonban mélyebb, politikai és társadalmi kihívásokkal kell hogy szembenézzenek: a recesszió a rezsimek létét fenyegeti.
„A modern autokráciák nem hasonlítanak a hagyományos diktatúrákhoz. Nem az ideológia, a titkos rendőrség, a szólásszabadság korlátozása biztosítja a pekingi és a moszkvai autoritárius vezetés hatalmát, hanem a hallgatólagos megegyezés a középosztályokkal, akik a jólétért cserébe elfogadták a szabadság hiányát." Amíg a középosztályok jólétben élhettek, addig nem volt mitől félnie a szabadságjogokat korlátozó rezsimnek. Oroszországban az ellenzék követeléseit nem támogatták széles rétegek, Putyin népszerűsége rekordokat döntött. A városi középosztály Kínában egészen tavaly őszig elégedett volt a sorsával: a Pew közvélemény-kutató adatai szerint a kínaiak világviszonylatban is a legelégedettebb nemzetek közé tartoztak.
„A kormány igazi próbája a recesszió." Kínában és Oroszországban a belföldi kereslet igen gyenge, ezért az export lassulása rendkívül súlyosan érinti mindkét gazdaságot. A szintén olajexportból élő Venezuelában és a Perzsa-öböl arab államira ugyanez jellemző. Az autoritárius vezetők kezdetben nagyon magabiztosak voltak, és úgy nyilatkoztak, hogy a hanyatló Nyugat válsága elkerüli őket. Gyorsan bebizonyosodott, hogy ez tévedés. A gazdasági visszaeséssel azonnal felerősödött az autoritárius rezsimek kritikusainak hangja. Kínai értelmiségiek chartában követelték az egypártrendszer végét, a venezuelai önkormányzati választásokon előretört Chávez ellenzéke, Oroszországban a biztonsági erőket kellett bevetni a kormányellenes tüntetők ellen. Kazahsztánban és Iránban is egyre aktívabbak az ellenzéki szervezetek.
A tüntetőkkel szembeni kemény fellépéssel párhuzamosan a diktatúrák igyekszenek csökkenteni a recesszió hatásait és az elégedetlenséget. Kína és Oroszország a korábban felhalmozott dollármilliárdokat gazdaságélénkítésre és szociális kiadásokra költi. Kurlantzick szerint azonban a tartalékok csak ideig-óráig ellensúlyozhatják az export visszaesését. Előbb-utóbb eljön az igazság órája, kiürül az államkassza, és akkor Pekingnek, Moszkvának és a többi autoritárius kormánynak szembe kell néznie a valósággal. Ha a viszonylagos jóléttel a rezsimek legitimációja is megszűnik. A tekintélyes Ázsia-szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy Kína és Oroszország megpróbálja majd a nacionalista érzelmek felkorbácsolásával maga mögé állítani a népet, azt remélve, hogy az ideológiai bázis kiépítése ellensúlyozhatja az életszínvonal visszaesését. Ez azonban szintén kudarcra ítélt kezdeményezés, hiszen nem lehet az ideológiai azonosulást egyik napról a másikra kialakítani: bármennyire is gyengék a demokratikus intézmények és a sajtószabadság, Oroszországban és Kínában ma már nem képzelhető el az észak-koreaihoz hasonló személyi kultusz.
„Az 1930-as évek világválsága veszélyes, autokratikus ideológiák megerősödését hozta - egyebek között a  fasizmusét és a kommunizmusét. A második világgazdasági válság viszont lehet, hogy felszámolja majd őket. Könnyen elképzelhető, hogy a gazdasági válság megpecsételi az 1990 óta gazdasági szárnyalást produkáló autokratikus rezsimek sorsát. Így legalább lenne jó oldala is a pénzügyi összeomlásnak" - fejezi be cikkét Joshua Kurlantzick.

http://www.prospect.org/cs/articles?article=twilight_of_the_autocrats

2009. február 13., péntek

Két kultúra egy országban

Iszlám törzsi hagyományok Hamburgban
A bírósági procedúra, amelyről Barbara Hans számolt be a hamburgi Der Spiegelben nemcsak a sajtóban már megjelent gyilkosság hátterét világítja meg jobban, hanem arra is rávilágít, hogy milyen áthághatatlannak tűnő fal választja a törzsi hagyományokat és törvényeket a nyugati civilizációban is érvényesítő muszlimokat a befogadó ország jogrendjétől.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek Németországban egy afgán származású hamburgi fiatalembert, aki azért ölte meg 16 éves húgát, mert a család nyugatiasnak tartotta a lány életvitelét. Ahmad Obeidi tavaly májusban 23 késszúrással, a nyílt utcán gyilkolta meg testvérét, Morsalt. A vádlottat az ügyészség indítványának megfelelően szándékos emberölés miatt ítélték el. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a 24 éves fiatalember azért követte el az úgynevezett „becsületbeli" gyilkosságot, mert nem sikerült az ősi afgán törzsi hagyományok követésére bírnia a diáklányt.
A tárgyalást vezető bíró száraz hangon sorolta, hányszor kért segítséget Morsal telefonon a rendőrségtől, mert fenyegette a családja: általában hetente többször, néha naponta is többször. Ekkor a tárgyalóteremben tartózkodó családból az anya néhai lányát szidalmazva kiabálni kezdett. [Azt visítja, hogy „rendőrkurva".] Ahmad Obeidi elismerte a gyilkosságot, a tárgyalás során egyébként csöndben maradt.
A bíróság megállapította, hogy a szülők erkölcsileg bűnrészesek a bestiális tettben, de ezért jogilag nem vonhatók felelősségre. A taláros testület idézte az áldozatot, aki a rendőröknek azt mondta, a család szerint öltözködése és az, hogy sminkeli magát, az egész família becsületét veszélybe sodorja. 2007-ben Afganisztánba küldték úgymond „nyaralni", valójában azért, hogy megtanulja, miként kell viselkednie egy afgán nőnek - például, hogy nem szabad egyedül kilépnie otthonából. Mint a bíró megjegyzi, ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel, nem tudták megfegyelmezni a lányt.
A bíró kiemelte, „becsületből" megölni valakit a német jogrend szerint aljas indokból elkövetett gyilkosság. Hangsúlyozta, hogy Németországban a német törvények érvényesek, nem az afgán törzsi hagyomány. A bűncselekmény jogi megítélésén nem változtat a vádlott világnézete.
Az ítélethirdetéskor az addig hallgató Ahmad Obeidi üvöltve gyalázni kezdte a bíróságot, az ügyészeket, a rendőröket és az újságírókat. Ahogy a vezető bíró berekesztte a tárgyalást, az elítélt egy iratköteget vágott a vádhatóság képviselőjéhez, akit hörögve szidalmazott, igencsak vulgárisan. Közben az üvegfallal elválasztott családtagok és Ahmad Obeidi barátnője is magukból kikelve őrjöngtek, szidalmazták Németországot és mindenkit, akit a szerintük rossz ítéletért felelősnek tartanak. Az elítélt öccse azt kiabálta: „megöltétek a húgomat, elvettétek a családomat". Anyja hasonlóképp: „tönkretettétek a családomat", majd kirohant, azzal fenyegetőzve, hogy kiugrik az ablakon. Végül a rendőrök kivezették őket, tombolásukat az utcán folytatták. Azt ismételgették, hogy csak azért büntetik Ahmad Obeidit, mert afgán.

http://www.spiegel.de/panorama/justiz/0,1518,607444,00.html

2009. február 12., csütörtök

Putyin Oroszországa, avagy jön az új hidegháború?

A „menedzselt demokrácia” alkotóelemei
Christian Caryl, a Newsweek tokiói irodájának vezetője a New York Review of Booksban  Edward Lucasnak, az Economist közép- és kelet-európai tudósítójának könyvét méltatja (The New Cold War. Putin's Russia and the Threat to the West. Palgrave Macmillan, 260 o.).
A kötet 2008 februárjában jelent meg először, azóta 12 nyelvre fordították, és átdolgozott kiadásához Norman Davies történész írt előszót. Címe különös jelentőséget nyert a grúziai háború nyomán, amikor Európa és az Egyesült Államok külpolitikai szakértői, politikusai között vita kerekedett arról, hogyan válaszolhatnának Moszkva erődemonstrációjára. Félelmeiket fokozta az orosz-ukrán gázháború és Medvegyev elnök bejelentése, hogy válaszlépéseket terveznek Amerika cseh- és lengyelországi rakétatelepítési programjának ellensúlyozására.
Lucas megállapítja, hogy Oroszország - lenézve a nyugati normákat - bel- és külföldön is egyre inkább úgy viselkedik, mint a hajdani Szovjetunió, mégis változott valami: elfogadták a kapitalizmus sajátos formáját, így a gyakran korábbi oligarchák irányította, „menedzselt demokrácia" jött létre, amelyben a liberalizmus elemei (választások, tulajdonjog, mozgásszabadság) szovjet nosztalgiával és a Nagy-Oroszország nacionalista víziójából születő idegengyűlölettel keverednek. A rendszer kritikusait (például Anna Politkovszkaja újságírót és Alexander Litvinyenko hajdani hírszerzőt) elhallgattatják, a politikai ellenfeleket (Kaszparovot és a korábbi miniszterelnök Kaszjanovot) üldözik, a jelcini korszakban kialakult sajtószabadságot csorbították, a rivális üzletemberek (például Mihail Hodorkovszkij) börtönbe vagy  száműzetésbe kényszerültek, a tankönyvek dicsőítik Sztálin második világháborús vezérségét. Vlagyimir Putyin mégsem veszített népszerűségéből, mert bár az oroszok nem azt választják, akit akarnak, és nem tudnak hatni a kormányzatra vagy a rendszer működésére, jobban és szabadabban élnek, mint valaha. Noha a gazdasági világválság, az olajárak drasztikus csökkenése Oroszországnak sem kedvez, Putyin korábbi óvatos reformjainak, a visszafogott katonai kiadásoknak köszönhetően mégsem elviselhetetlen a visszaesés.
De ha az új ország nem azonos a régi Szovjetunióval, akkor miért beszél Lucas „új hidegháborúról"? A revizionista nacionalizmus nemcsak szomszédait, hanem magát Oroszországot is veszélyezteti, amely egyértelműen igyekszik helyreállítani hatalmát az Európát is magába foglaló régióban. Hadereje nem a régi, mégis elég más országok megfélemlítéséhez - olyan, mint „egy mankójával hadonászó ember", mondja Lucas. Moszkva legveszélyesebb fegyvere világbeli helyének megerősítésében épp a kapitalizmus lehet. A világ második legnagyobb olajexportőre és legnagyobb gázkitermelője. A földgáz még mindig csővezetéken szállítható a leggazdaságosabban, amelynek megépítése sokba kerül, így a gázmonopólium révén Oroszország politikai nyomást is gyakorolhat. A Gazprom - amelyet korábban a mai elnök, Medvegyev vezetett - nemcsak az orosz gázmezők birtokosa, hanem a földgázt a piacokra eljuttató vezetéket is ellenőrzi (az Európai Unió gázellátásának mintegy 30 százalékát adja). Az orosz politikát helytelenítő szomszédot a gázárak drasztikus emelésével vagy az ellátás megszakításával bünteti. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a januári gázháború során is a Nyugatot akarták figyelmeztetni az oroszok, hogy ne avatkozzon az ukrán ügyekbe. Ráadásul a Gazprom résztulajdonossá vált számos nyugati állam energiaipari cégeiben (ilyen az olasz Eni, a német BASF vagy a Gaz de France), ezzel még inkább növekedett a befolyása.
Ha a Kreml nacionalista erői mindenáron igyekeznek érvényesíteni az orosz nemzeti érdekeket, ha ez a szándék vezérli az orosz külpolitikát, akkor valóban fenyegetheti Európa energiabiztonságát és bizonyos mértékig politikai függetlenségét is. Kérdéses azoknak az országoknak a politikai-gazdasági jövője, amelyek az Európai Unió és Oroszország közötti törésvonalon találhatók (Grúzia, Ukrajna és Belorusszia), hiszen ez a térség kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a közép-ázsiai köztársaságokból (például Türkmenisztánból) származó földgáz eljusson a világpiacra. Ukrajna nagy és instabil ország, lakosságának több mint 20 százalékát oroszok alkotják, ezen kívül jó ideje folyik a politikai vetélkedés Juscsenko elnök és Timosenko miniszterelnök között. Az orosz nacionalista törekvéseket a világ pénzügyi központjainak szabályozóival lehet megfékezni, ha a sokszor pénzmosásra szolgáló és kétes tulajdonosi körű cégeket nem engedik a piacra, így az orosz gazdaság nagyobb mértékben integrálódhatna a nyugati piacokba, szabályozási rendszerekbe, és stabilabbá válna. Lucas arra is rámutat, hogy Oroszországot ki kellene zárni azokból a nemzetközi szervezetekből, amelyek szabályait nem tartja tiszteletben (például az EU emberi jogi szervezetéből vagy akár a gazdasági nagyhatalmak G-8 csoportjából). A gazdasági szankciók hatástalannak bizonyultak, sőt erősítik a korrupciót és az elkülönülést, és az oroszok bizalmatlanul fogadják, újabb beavatkozási kísérletnek tekintik a „demokráciatámogató" programokat is. Ezért hangsúlyozza a szerző, hogy Európa csakis úgy enyhítheti az orosz energiaforrásoktól való függőségét, ha igyekszik létrehozni egy sokféle ellátási forrásra alapozott, egységes európai energiapiacot. Az európai országok közösen építhetnének olyan csővezetékeket, amelyek orosz közvetítők nélkül, közvetlenül kapcsolódnának a türkmenisztáni vagy kazahsztáni forrásokhoz.
Lucas úgy véli, hogy a szabadság előbbre való a piacnál. Kérdés - különösen ha figyelembe vesszük a mai pénzügyi válság várható következményeit -, hogyan birkóznak meg a liberális demokráciák a kapitalizmus autoritárius formájával. Az orosz törekvések megfékezésének másik útja az lehet, ha Grúzia és Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, hiszen a szervezet korábbi bővítése is stabilizálta a közép-európai térséget a Varsói Szerződés szétesése után, véli a szerző. Caryl azonban úgy látja, hogy ez aligha következhet be a közeljövőben, részben a grúzok és Abházia, Dél-Oszétia etnikai kisebbségei közötti konfliktusok miatt, Ukrajna esetében pedig az oroszok lakta keleti országrész és a krími térség okozhat gondot. Az elhamarkodott bővítési kísérlet a NATO-nak is árthat, mert tagországai még egymással sem tudtak megállapodni e kérdésben. Az Egyesült Államok és Európa is távol állnak a megegyezéstől, hiszen a Szovjetunió összeomlása óta Amerika az egyedüli, „nélkülözhetetlen" nagyhatalom, ugyanakkor Európa is igyekszik megalapozni a maga gazdasági hatalmát és „posztnacionális" jövőjét. Obama ígéretet tett, hogy javítani igyekszik országa viszonyát a szövetségesekkel, de egyértelműen nem mond le a vezető szerepről. Caryl szerint nem beszélhetünk új hidegháborúról, mert egyrészt már Amerika sem a régi, veszített a kétpólusú világban elfoglalt helyzetéből, másrészt Oroszország sem nyerte vissza szuperhatalmi pozícióját. Az utóbbi hatalmas energiaforrásokkal rendelkező, erősödő regionális hatalom, a gazdasági válság és a Grúzia elleni fellépése mégis rámutatott a gyengéjére: elveszítette a befektetők bizalmát, részvényeinek értéke az elmúlt hónapokban 75 százalékkal csökkent. Ráadásul az ország demográfiai változásai is aggodalomra adnak okot, mert nő a kábítószer- és az alkoholfogyasztók aránya, roskadozik az egészségügyi ellátás, és gyorsan terjed az AIDS. Caryl úgy véli, csakis Oroszországon múlik, hogy pozitív változást indít-e határain belül és az egész régióban. Szerinte most kerülendő a (hideg)háborúskodás, inkább azt kell közösen kitalálnunk, hogyan találhatja meg a helyét a zűrzavaros 21. században a birodalmi pozícióját vesztett Oroszország - ami nem lesz könnyű, hiszen egyrészt rá kell kényszeríteni a szabályok betartására, másrészt nem lehet örök ellenségnek tekintve végleg elszigetelni.

http://www.nybooks.com/articles/22277