A vallás főképpen az értelmiség és a gazdasági elit körében hódít
The Economist
The Economist
Manapság közhelyszámba menő állítás, hogy a világ jövőjének egyik
legmeghatározóbb tényezője Kína lesz, illetve sok tekintetben már ma is
az. Nagyon fontos kérdés ugyanakkor, hogy ez milyen esetleges
kulturális, civilizációs sajátosságokat - illetve feszültségeket - jár.
A szekularizációs elmélet globális hanyatlása, az ennek nyomában
megjelenő vallási újjáéledés politikai, geopolitikai következményei
szintén egyre komolyabb prioritássá lépnek elő a nemzetközi
kapcsolatokban.
Mindezt figyelembe véve különösen izgalmas jelenségre világít rá a The Economist
cikke, amely a kínai kereszténység meghökkentően nagy arányú
növekedéséről számol be. A lap által idézett Pew Forum amerikai intézet
adatai szerint a keresztények száma jóval magasabb nem csak a
hivatalosan elismertnél, de az ez idáig napvilágot látott becsléseknél
is: mintegy 130 millióra tehető. Ez azt jelenti, hogy immár több
keresztény hívő van Kínában, mint kommunista párttag (a pártban 74
millió tagot tartanak nyilván), és több keresztény, mint a világ
bármely országában. Vagyis Kína lett a világ legnagyobb keresztény
országa!
A kínai keresztények többsége úgynevezett házi gyülekezeteket látogat.
E gyülekezetek - noha alapvetően protestánsok - nem tartoznak
hivatalosan egyik ismert felekezethez sem, nincsen egyedi liturgiájuk,
nincsenek fizetett lelkészeik, tisztviselőik, és legfeljebb huszonöt
tagot vehetnek fel. Ez esetben az állam megtűri létezésüket, annak
ellenére, hogy nem minősíti őket elismert egyházaknak. E sajátos
jellemzők bizonyos értelemben hasonlatossá teszik e házi gyülekezeteket
a korakereszténység idején általános keresztény közösségekhez. Abban az
értelemben is, hogy akárcsak annak idején, a kis létszám kényszerű
megtartása most is a gyülekezetek rendkívüli elszaporodásához, tehát a
kereszténység térbeli terjedéséhez, proliferációjához, a társadalom
fokozottabb behálózásához vezet.
A kínai kereszténységre jellemző, hogy az értelmiségiek, a nyugati
tanulmányaik után hazatérők között, vagyis az értelmiségi, gazdasági
elit körében is nagyon népszerű. A The Economist
kínai keresztényeket idéz, akik szerint míg Európában a kereszténység
a hagyományokhoz és a rituálékhoz kapcsolódik, vagyis egyfajta
tradicionalzmust jelenít meg, addig Kínában éppenséggel a
modernitáshoz, az üzlethez és a tudományokhoz kötődik, vagyis a
társadalmi és intellektuális haladást képviseli.
Mindez egyre sürgetőbben veti fel a kérdést, hogy mit kezdjen az állam
a jelenséggel. A lap szerint a keresztények és a kommunisták óvatosan
méregetik egymást, de nem kerülhető el az a következtetés, hogy a
kereszténység egy nap politikai tényezővé fog válni. "Ha tudni akarják,
milyen lesz Kína a jövőben, akkor vegyék tudomásul, hogy az a
kereszténységgel fonódik össze" - fogalmaz Zhao Xiao, egy kereszténnyé
lett egykori pártfunkcionárius.
Ezek után persze a következő kérdés az, hogy vajon követi-e a kínai
kereszténység e tekintetben is a korakeresztény időket: tudniillik a
korabeli államhatalom közelébe jutva a hosszú időn keresztül üldözött
keresztény egyház - némi állami segédlettel - csakhamar átvette a
birodalmi vallás helyét. Kína esetében egy másfél milliárd lélekszámú
birodalomról, az elkövetkező évtizedek világgazdaságának és
következésképpen világpolitikájának egyik legfontosabb szereplőjéről
beszélünk.
http://www.economist.com/