2009. július 12., vasárnap

Milyen kínai autót vezetne Mao? Egy piros Hummert…

Kína a fogyasztói társadalom útján

A múlt hónapban olyasvalami történt, ami még a globalizálás furcsaságaihoz már hozzáedződött világban is újat és korábban elképzelhetetlent jelentett: a frissen tönkrement és pénzszűkében lévő General Motors eladta Hummer részlegét egy kínai cégnek. Az a Hummer, amely a hírhedten benzinfaló, fenyegetően széles és megerősített megjelenésű, eredetileg katonai járműként kifejlesztett behemót kocsikat gyártja, a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery Company nevű cég tulajdonává válik, amely a hivatalosan még ma is Kínai Népköztársaságnak nevezett országban működik. Peter S. Goodman riportjából a The New York Times-ban a fogyasztói társadalomba rohanó óriás képe rajzolódik ki.
Az amerikai utak nagymenőinek ez a játékszere olyan országba költözik át, ahol nem oly régen a kerékpár volt az úr és a kollektivizmus a szervező elv. (Mi jön ezután? A Harley-Davidsont talán Vietnam fogja elszipkázni...?) Közelebbről vizsgálva azonban figyelembe kell venni a kínai újgazdagokat, akik a növekvő elegáns elővárosokban élnek fallal körülvett kertes villákban, elegáns üzletkomplexumokban vásárolnak be és luxuskocsikat vezetnek. Kína a jelek szerint ugyanolyan tájakat és fogyasztói magatartásokat kíván teremteni, mint amelyek a Hummert produkálták.
A Hummer-üzlet nem pusztán gazdasági esemény, nemcsak Kína felemelkedésének és az amerikai nehézségeknek legújabb megnyilvánulása, hanem kulturális útválasztás is. Amikor Kína elvetette ideológiai múltját és erőteljesen modernizálta városait, logikusnak tűnt, hogy Európában vagy Japánban keres ehhez mintát, amelyekhez a népsűrűség, az importált energiától való függőség, illetve a városi környezet vonatkozásában sok tekintetben hasonlít. Ezzel szemben az amerikaiak számára ismert modell szerint Kína a gépkocsit állította a mai élet centrumába. Minden nagyvárosban lerombolták a régebbi épületeket, hogy utat teremtsenek az autók számára, autópályák látványos hálózata épült ki a hatalmas országban. A levegő minőségét és az energia-hatékonyságot háttérbe szorította a gépkocsikultusz.
Mindez korántsem a spontán fejlődés eredménye. Az utóbbi időben a kínai vezetők hatalmas összegeket fordítottak állami erőforrásokból arra, hogy gépkocsiipari vállalkozásokat hozzanak létre, fellendítve a kapcsolódó iparágakat. A petrokémia, az acél, az üveg- és gumigyártás mind gyorsan fejlődött, hogy elősegítse az autógyártást, az idegenforgalom és a kereskedelem is gyorsan nőtt, ahogy a kínaiak a volánhoz ültek.
A cikk szerzője feltette a kérdést egy fiatal párnak, amely éppen autót vásárolt: miért akar kocsit? Az asszony ingerülten válaszolt: „Ugyanazért, amiért maga. Azt akarjuk, amit maga akar." Vagyis nemcsak a kocsit magát, hanem azt is, amit elérhetővé tesz - a villákat az elővárosokban és a szupermarketeket és az új golfpályákat, stb.
Amikor a Pekinget elborító szörnyű szmogról és a főváros őrjítő közlekedési dugóiról kérdezték, a nő csak vállat vont. A gépkocsinak köszönhetően egyre több gazdag városi költözik vidékre pusztán a kellemesebb élet élvezete végett - ez ugyancsak elképzelhetetlen volt ebben az országban, amely még emlékszik arra, hogyan küldték erővel a városiakat a falvakba disznókat etetni az úgynevezett Kulturális Forradalom (1966-1976) éveiben.
Ahogy az autóvezetés a célba jutás eszközéből életmóddá változott, a személygépkocsik eladása 2005 óta évi 20-30 százalékkal nő. Idén januárban először fordult elő, hogy egy adott hónapban több autót adtak el Kínában, mint az Egyesült Államokban.
Mindazonáltal Kínát nem lehet az amerikai 1950-es évek mai másolatának tekinteni. Kína szigorúbb üzemanyag-hatékonysági normákat ír elő, mint az Egyesült Államok, és a kínai autósok zöme olcsóbb, kisebb modelleket vásárol, mint aminőket az amerikaiak az éghajlatváltozás témájának előtérbe kerülése előtt kedveltek.
Más országokhoz hasonlóan az autó Kínában is státus szimbólummá vált, ez azonban sok tekintetben ütközik az ország történelmének azzal a felfogásával, hogy az antiimperialista küzdelem megtestesítője. Az amerikai kapitalista siker jelképének szállító Cadillacot ma ugyanúgy gyártják Kínában, mint a Buickot és az Audit. A mai kínai társadalomban a középosztály kis motorral felszerelt gazdaságos járműveket szerez be, míg a gazdagok automatikus klímaberendezéssel felszerelt luxuskocsikban feszítenek.
Így természetesnek tűnik, hogy a Hummer kínai márka lesz, miközben a benzinfaló járművet egyre inkább elutasítják az Egyesült Államokban, ahol a pazarló dekadencia jelképének tekintik - arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak többsége ma már nem engedhet meg magának egy ennyire pazarló autót.

http://query.nytimes.com/search/sitesearch?query=A+little+red+Hummer&srchst=cse