Van az úgy néha, hogy kellenének a hősök. A kérlelhetetlenek, az
elvek és értékek mentén haladó megingathatatlan bajnokok. Akik kérés
nélkül is mennek és küzdenek, ha látják: baj van. Mert olyankor
biztosan kellenek a hősök, amikor baj van. Akkor kiáltunk
nekik,rémülten keressük őket, majd jól a hátuk mögé állunk, mert hiszen
neki kell előre menni mellel a golyók felé, hiszen ők a hősök.
Általában akkor. Bár ha jól végiggondoljuk, a hősökkel akkor is kéne
mit kezdeni, amikor éppen nincsen semmi rendkívüli, semmi olyan amitől
mindenki beijed, amikor csak úgy vannak. Ezekkel a hősökkel viszont
ilyenkor csak a baj van. Mert amikor a simulékonyság, az érvényesülés
ideje van, amikor nem az érték, hanem az érdek vezérel mindent és
mindenkit, ők akkor is olyanok, amilyennek a Teremtő gondoskodása révén
leszülettek erre a világra: Kemények, kérlelhetetlenek, és csak egyenes
vonal mentén, és csak valódi értékekért képesek élni és harcolni
ezekben az időkben is, és amilyen botorság a sorstól, ezek képesek rá,
és ezt is tennék és teszik is, amikor éppen nincsen rájuk szükség,
akkor is. Pontosítok: Szükség mindig lenne rájuk, de vannak hosszú
időszakok, amikor igen kellemetlenek ezek a kemény emberek, többek
között például amikor a lágyság, a lágyságból fakadó kegyetlenség, a
suskus, az ügyeskedés uralja a terepet. Amikor jobb lenne ha nem
lennének. Ilyenkor jó lenne egy kis időre kikapcsolni őket. És ha nem
megy egy időre, akkor végleg ki kell őket kapcsolni. Na ezért vannak
nekünk manapság ilyen végleg kikapcsolt hőseink. Mert csak utólag
minősítik őket hősnek, és csak akkor tudunk róluk, amikor már jól
megöldösték őket, és az elmúlt teljesítmény borzongós-kegyeletes
emlegetése valamilyen jó kis hasznot hozhat az érdek embereinek. Mert
ők azok, akik miután megöldösték a nemzet segítségére teremtett és
akként működő harcosokat, kis idő elteltével, ( általában ez 20-50 év),
méltóságteljesen, kegylettel és áhítatosan suttogva fürödnek az
elpusztított hősök dicsfényében, saját malmukra hajtják az belőlük
kiontott vért, majd suttyomban körültekintenek, hogy van e most valaki
hős-jelölt, akiket vagy így vagy úgy de el kell tüntetni ebből a
világból, mert még előfordulhat, hogy idő előtt bekapcsolnak, és akkor
jaj az érdekembereknek. Mert ezek arra születtek kérlelhetetlen
programmal a lelkükben, hogy a TÖRVÉNYT, annak minden betűjét érvényre
juttassák ebben a teremtettnek csúfolt világban. Mondom a TÖRVÉNYT, és
nem a törvényt. Nem az érdekemberek által mindig újrafércelt törvényt,
ami csak arra jó, hogy tovább pusztíthassák a tagadás „emberei” az
áldott világot. Ezért vannak nekünk kizárólag halott őseink. Pedig
életképes emberi közösségek pontosan tudják, hogy kik azok az emberek,
akikre baj esetén számíthatnak. Normális esetben vigyáznak rájuk és
megbecsülik őket ezért. Az egy sajnálatos tény, hogy ezek az emberek
akkor is igen hatékonyan tudják szolgálni népüket, amikor nincsen nagy
vész. De akkor az ügyeskedők, a világpusztítók mikor érvényesüljenek?
Normális esetben sose. De hol normális a mi esetünk? Ezért a pusztítók
legfontosabb foglalatossága hatalmuk biztosítása érdekében, hogy
kiirtsák a leküldött hősöket. Azt a néhányat is, akik túlélték az
agymosás óvodáit és iskoláit, akiket a nagybetűs élet nem tudott
darabokra rágni, na azokat is igen hirtelen el kell pusztítani. Ma csak
mellőzéssel, híresztelésekkel, intrikával, helyezkedéssel, médiával,
de eljön az idő, amikor újra fel kell tárni e nemzet hőseinek kilétét,
hollétét, és rendre el kell őket taposni. Az 1700-as években ehhez még
8 év kellett, akkor még olyan sok hősünk volt, bár addigra már alaposan
megcsócsálta e teremtett nép gerincét a pusztítók hada. Az 1800-as
években ehhez már elég volt másfél év. Fejlődött a módszer, és már
kevesebb hőst kellet eltüntetni a használható népességből. ( „Sándor a
sáncban van?”) ’56 -ban már 2 hét is elég volt hogy kiszűrje a
nemzetből az hőslelkűeket. A technika tovább fejlődött, és már csak
kevés pusztítandó maradt. 2006 -ban pedig nem egészen egy nap kellett
mindehhez. Minden világos. Fogynak a hősök, a cél pedig változatlan.
Elvenni az embertől ami az emberé és elvenni az Istentől, ami az
Istené. És akik ma híreket és intrikákat terjesztenek, akik lapulva
rágódnak, akik sutyorogva tesznek lehetetlenné célra küldött embereket,
azok irtanak és temetnek. Temetnek többek között jövőt, múltat és
embert. Aztán majd csodálkoznak: Milyen rossz lett a világ…. Mert akik
megtarthatták volna ezt az ORSZÁGOT az ISTEN oldalán, azok már el
vannak temetve. Élve vagy halva, de eltemettettek. Ilyenből nekünk sok
van. Temetett hősből nagyhatalom vagyunk. Amíg éltek, amíg hagyták őket
élve szolgálni ezt a nemzetet, addig valójában is az voltunk.
Nagyhatalom. Emberségből, képességből, szeretetből TÖRVÉNYBŐL szőtt
hatalom, amely hősi vállakon nyugodott. Porladnak már ezek a vállak, és
az újonnan született, újonnan küldött erősekre vadászik a világ, hogy
még mielőtt hatni tudnának kerüljenek a föld alá, vagy a feledés földje
alá. Mindegy . Nekünk marad, amit magunknak választottunk. Egy temető.
A Hősök temetője: Magyarország...
"Az Igazság fel fog szabadítani bennünket!"
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/1989-hsoek-hazaja-magyarorszag
A nevem, Thúry György!
Ez csak egy név, nem ez vezetett sikerre, ha a munkámat amit életem
ideje alatt végeztem lehet ezzel a jelzővel illetni. Miért mondom hogy
munka az a több mint 650 életre-halálra vívott párbaj-tusa, hol puszta
kézzel, kés, fokos, szabja, íj, ostor, buzogány használatával és még
sorolhatnám mi mindennel képes voltam dolgomat végezni mint a jó juhász
a nyája gyarapodása érdekében? Mert ahogy és amiért cselekedtem az
munka volt Isten udvarán.
Amit kaptam a Úr Istentől születésem pillanatában az nem volt más
mint egy olyan szem, ami az emberben belül van és magába lát vele.
Láttam az agyamban, és testemben mi mindennek szabok szűk határt
kicsinyességem és gyenge hitem miatt. Meg kellett tanulnom még életem
hajnalán, hogy amiben tiszta szívből hiszem azt nem gátolhatja meg csak
egy valaki, és mindig láttam szívemet tiszta-e, vagy sem, így gyorsan
rákényszerültem megtanulni a bűnös dolgok kizárását, szűrését mert e
nélkül nem lehet elérni Istennek tetsző dolgokat.
Ti ott a földön dicsőségért, hírnévért, vagyonért, kegyekért sok
mindenre képesek vagytok, lelketek megnyugtatása érdekében jó célok,
egyház és Isten nevében próbáltok tetszelegni, de ott van mögötte a
sátán, nincs teljesen önzetlen cselekedetek, mindig motoszkál valami a
háttérben ami nem őszinte, káros a lelketekre, megromlik a kapcsolat
lelkeddel így Istennel is, aki bennetek is lakozik.
A munkám nem másból állt mint hirdetni Isten hatalmát és Dicsőségét
fizikai harc árán, mert tudjátok a gyerek lelkének nagyobb tanulás és
fejlődés egy pofon a csínyért, ami erősíti, büszkeséget tartást és
mellé szeretetet ad. Hogy ad szeretetet a pofon? A pofon nem a
gyereknek szól, hanem a lelkét csalogató gonosznak, mert bizony már
gyermeki korban elültetjük a jó vagy rossz képviseletét a lélekben. Ez
elkísérhet életünk végéig, és amikor az Úr színe előtt állunk már
pedergethetjük a bajuszt az már nem segít semmit.
De nincs minden veszve, az Úr mindig vár bennünket mert szeret
minket minden rossz tulajdonságunkkal együtt, mert ő maga a szeretet!
Találjuk meg a harmóniát az élet minden területén, és akkor az Úrnak
tetszően élünk. Az a fajta munka amit én kaptam, a földi életben csak
kívülről csábító, hírhedt rettegett harcos nevében állni, a
legyőzhetetlen dunántúli oroszlán, pej lova hátán, pompás díszes
fegyverei, ragyogóan szúrós tekintet, minden fehérnép álma, férfiak
példaképe, soroljam még? Ami mögötte van az teljesen más, aminek egy
napját sem bántam meg. Elmondom hát mi volt felnőtt napjaim nem látott
cselekedetei.
Reggel a nappal keltem, testi alázatmutatással kezdődött napom,
letérdeltem az Úr elé és imádkoztam amíg nem szóltak "készen állsz,
mehetsz". Első utam az istállóba paripáimhoz vezetett, persze voltak
segítőim akik már ellátták őket, énnekem már csak köszönöm és áldást
kellett rájuk kérni. Megreggeliztem és irány a fegyverek és a páncélok
kiválasztása amire szintén áldást és fényt kértem, nehogy a gonosz
irányításába kerüljön. Lovas és gyalogos harcmodornak szinte minden
formáját gyakoroltam, naponta kétszer. Délben kint az ég alatt
alázatgyakorlás, utána étkeztem bőséggel amiért szintén köszönetet
mondtam. Társaimmal elindultunk hol portyázni vagy vadászni esetleg a
környező falvakba megjelenni reményt adva a fejet leszegőknek, Isten
általunk vigyáztatik rájuk. Hazatérésemkor dolgaim elvégeztével az Úr
színe előtt mutattam alázatot, és amennyit ebből én mérek annyi mérést
kapok vissza, tehát mértem én eleget sokszor ebben rogytam össze.
Tavasztól őszig 20-30 kihívóm akadt, ezek mind a hitem erejét tették
csak próbára még akkor is ha életre-halálra vívtunk, hisz mindenki
Isten teremtménye hasonló képességekkel vagyunk megáldva.
Akkor kérdezitek miért kellett életével fizetni annyi vitéz török
harcosnak, hisz ők is Isten teremtményei, bennük is ott él az Isten? Az
úr annyira szeret minket hogy értünk feláldozta fiát, Jézus meghalt
érettünk, ki lenne még erre képes? Bemutatta az Úr az én munkám által,
nélküle nincs se élet se halál. Ezzel, mindenki tisztában volt.
Gondoskodtam róla, hogy Európa szerte követték történéseimet, amit az
Úr hirdetett általam. Ha Isten előtt letérdelek, bárki ellen képes
vagyok felállni! Ezt jól jegyezzétek meg, és kövessétek példámat, nem
tudni mikor jön el a ti Thúry Györgyötök. Ezt a munkát közületek is
vállalni kell valakinek! Légy bátor mint az oroszlán hisz az Úr veled
van, és térdelj le előtte.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Hidvégi Szabolcs