2009. március 3., kedd

Kadarkúti Hétfői üzenetek - 19 - Szűzanya beszél a nagyböjti előkészületekről

Szűzanya: A nagyböjti előkészületek
Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok, és Éva hangján szólok hozzátok. Ma a Nagyböjti előkészületről szeretnék tanítani benneteket. Mint, ahogy a Karácsonyt Advent időszaka vezeti be, úgy Húsvétot a Nagyböjt liturgiája. A Nagyböjt előhírnöke Jézus Krisztus kínszenvedésének, kínhalálának és dicsőséges feltámadásának.
Szent Fiam nyilvánosságra lépésekor, 40 napig és 40 éjjel a pusztában bujdokolt és böjtölt. Most felolvasom Máté evangéliumának idevaló részét:
„Jézus megkísértése: Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. 40 nap és 40 éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Azt felelte: Meg van írva, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik. Most a szent városba vitte a sátán, és a templom párkányára állította: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, hiszen írva van: „Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad."
Jézus így válaszolt: Az is meg van írva: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, és felvonultatta előtte a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom - mondta -ha leborulva imádsz engem." Jézus elutasította: „Távozz, sátán!" Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj! Erre otthagyta a sátán és angyalok jöttek szolgálatára."
Mint mindennek, ennek is volt előképe az Ószövetségben: a zsidó nép kivonulása Egyiptomból, vándorlás a pusztában. A zsidók is éheztek és szomjaztak, Jézus is. Isten égből hullott mannával táplálta őket és Mózes által sziklából fakasztott vízzel itatta őket.
A zsidó népet is megkísértette a sátán. Hányszor és hányszor vissza akartak fordulni az egyiptomi húsosfazekakhoz.. Szent Fiam ezzel a 40 napos böjttel példát mutatott nektek, hogy ha valami szent célért harcoltok - lelkek megtéréséért, haldoklókért, betegekért, tisztuló lelkekért - hogyan kell magatokat teljesen kiüresíteni és egészen odaáldozni a szent célnak. Tételezzük fel, hogy egy mélyen hívő engesztelő gyermekemnek vagy egy hitetlen, ateista fia. Nagyon szeretné, ha megtérne. Bizony az ima itt kevés. Böjtölni és virrasztani kell érte, lemondani érte minden élvezeti cikkről a megtéréséért. Így sokkal nagyobb esély van rá, hogy fia Isten felé fordul.
A nagyböjt összefüggésben van a böjt fogalmával. A böjtről nem kívánok bővebben szólni, mert Jézus az áldozatokról c. tanításában részletesen kitért rá. A böjt nagyon régi eredetű szokás. Már az ószövetségi zsidók is böjtöltek. Prófétájuk Joel ezt hangsúlyozta: Istenhez kell térnünk böjttel, sírással és jajgatással. A régi zsidók, ha valami fájdalom vagy tragédia érte őket, megszaggatták ruhájukat. Joel pedig ezt mondta nekik: Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruháitokat. Isten Joelen keresztül igazi bűnbánatot kér népétől, ami a szív megszaggatásával jár, vagyis a szívről le kell tépni a bűn láncait, de azt is jelenti, hogy a megtépedt szívből patakozni kezdhetnek a bánat könnyei.
A mohamedánok is böjtölnek, már nagyon régóta. Szigorúan tartják a ramadánt, vagyis egész nappal nem esznek semmit, amikor azonban a müezzin énekkel jelzi a naplementét, nekiesnek az evésnek, akár hajnalig is egyfolytában.
Mi katolikus módon böjtölünk. Régen szigorúbb volta a böjt, az év minden péntekjére vonatkozott, hogy húst nem szabadott enni. Ma már csak a Nagyböjt péntekjeire érvényes ez. A többi pénteken szabad húst enni, de helyette valami áldozatot kell hozni. A liturgiában egész évben csak két nap van, amikor szigorú böjtöt kell tartani: a hamvazószerda és a Nagypéntek.
Ez azt jelenti, hogy ilyenkor 3-szor ehettek, de csak egyszer lakhattok jól és húst nem fogyaszthattok. Hamvazószerdával bűnbánati idő kezdődik az Egyházban. Ha vasárnap és 40 köznap nem énekelünk Alleluját és lilába öltözik a miséző papság. Az egyház bűnbánatot hirdet, és böjtöt kér. Nézzük, drága Gyermekeim, hogy ebben a nagyböjti időben hogyan kell előkészülnünk Szent Fiam szenvedésére, halálára és feltámadására!
  • 1. Mindennapi lelkiismeretvizsgálattal. Törekednetek kell arra, hogy legalább most Nagyböjtben egészen tisztán tartsátok szíveteket. Én, égi Édesanyátok kérlek benneteket arra, hogy még a legkisebb bűnt is kerüljétek! Lefekvés előtt este térdepeljetek le, és kérjétek a Szentlelket, hogy világosítsa meg előttetek az aznap elkövetett bűneiteket, eleséseiteket. Még azokért a hibákért is kérjetek bocsánatot Jézustól, amire nem tudtok emlékezni. Bánjátok mások bűneit is, gyermekeitekét, unokáitokét, a legmegátalkodottabb emberekét is. Minden bűn egy tövis Jézus homlokába. Gondolatban törüljétek le a vércseppeket, melyek fején, arcán végiggördülnek a tövisek sebéből. Ha így vizsgáljátok meg lelkiismereteteket, akkor eredményes lesz. Az én irgalmas Fiam a bűnbánat könnyeit fogja fakasztani szemetekből, és bűneitek azonnal bocsánatot nyernek. Kicsinyeim! Ti két csoportra szoktátok osztani a bűnöket: bocsánatos és súlyos bűnök, csak az a baj, hogy nem mindig érzitek, hogy hol a határ közöttük. Ebben szeretnék néhány példával segíteni.
  • Ha elmész egy ház előtt és látsz egy érett gyümölcsökkel teli fát, megszomjazol és eszel belőle néhány szemet a gazda megkérdezése nélkül, az bocsánatos bűn. Ha másnap visszamész egy reklámszatyorral és szedsz a családodnak is, az súlyos bűn. Ha vasárnap azért nem mész szentmisére, mert lázas beteg vagy, esetleg nagy fájdalmaid vannak, az egyáltalán nem bűn. Ha azért maradsz otthon, mert van a egy jó film a TV-ben, vagy egyszerűen főznöd kell, vagy nincs kedved elmenni, ez mind súlyos bűn. A főzést előző este, vagy vasárnap kora reggel is meg lehet oldani. Ha egy súlyos beteg ápolása az akadály, az nem számít bűnnek. Az ítélkezéssel kapcsolatban is mondok néhány esetet. Ha
    megbántanak és elmondod legbensőségesebb barátodnak vagy családtagodnak és ezzel a megbántód hibáját feltárod, az bocsánatos bűn. Ha ugyanezt sokaknak elpanaszolod, hogy eláztasd ellenségedet, az súlyos bűn. Ha hallasz valami rosszat valakiről és meggyőződtél, hogy igaz és elmondod másnak: az ítélkezés bocsánatos bűn. Ha becsületbe vágó, erkölcstelen dolgot tudsz meg valakiről és anélkül, hogy meggyőződnél róla, hogy igaz-e, mégis elmondod, az rágalmazás és súlyos bűn. Ez csak ízelítő volt, nem sorolom tovább.
  • 2. A nagyböjt alatt legalább egyszer gyónni kell, hogy tiszta lélekkel várhassátok az ünnepet. A súlyos bűnöket mindenképpen meg kell gyónni, a bocsánatos bűnöket nem kötelező, de ajánlatos. Komolyan és mély bűnbánattal a szívetekben járuljatok szentgyónáshoz. Tulajdonképpen Szent Fiamnak gyóntok, a pap csak eszköze neki. Azzal a szándékkal kell bemenni a gyóntatószékbe, hogy ugyanezeket a megszokott bűnöket már nem akarjátok elkövetni többé. Akkor eredményes igazán a gyónásotok, ha ezek a régi bűnök lassan egészen elmaradoznak. Aki azt akarja, hogy tisztítóhelyi adóssága bűnei után ne gyarapodjon, az gyónás közben nagyon mélyen bánja meg, hogy megsértette Istent és ne elégedjen meg a feladott 1-2 Üdvözléggyel, hanem elégtételül még ajánljon fel böjtöt, virrasztást, valami önmegtagadást. Így lehet tartozásaitoktól itt a földön megszabadulni.
  • 3. A Nagyböjtben nagy örömet okoznátok Szent Fiamnak, ha naponta elmondanátok a Keresztutat. Közben átélve, szemlélődve mondani ezt a szép imát. Amikor együttéreztek 2000 ével ezelőtti szenvedésével, enyhítitek fájdalmait, amit bűneitek miatt érez.
  • 4. A Nagyböjtben el kell határoznotok, hogy sokkal jobbak lesztek, mint eddig voltatok, növekedni akartok a felebaráti szeretetben. A rosszakaró, az ellenség is felebarát, küzdenetek kell azért, hogy őt is tudjátok szeretni. Ki kell engesztelődnötök mindenkivel, meg kell tudni bocsátani.
  • 5. Jócselekedeteitekkel is elő kell készülnötök e nagy ünnepre, Húsvétra. Elsősorban azokkal kell a legtöbb jót tenni, akikkel együtt éltek: a családtagokkal. Hogyan? Morgolódás, zúgolódás nélkül szeretetből megteszitek helyettük azokat a házi munkákat, ami az ő dolguk lenne. Az az igazi, ha közben nem érzitek mártírnak magatokat. Ha van betegetek, ha van magányos ismerősötök, aki szeretetre, társaságotokra vágyik, akkor most Nagyböjtben látogassátok meg! Ha van nálatok sokkal szegényebb felebarátotok, aki szemmel láthatóan nélkülözik, adjatok neki feleslegeitekből. De a jócselekedet csak akkor lesz Isten előtt kedves, és csak akkor jutalmazza meg, ha más nem tud róla, csak Ő meg te.
Ha így mindezeket figyelembevéve töltitek ezeket a nagyböjti heteket, akkor előkészületetek Istennek tetsző lesz és legnagyobb ünnepetekre boldogságot és békét áraszt a szívetekbe. Édesanyai áldásomat küldöm nektek az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Az 5 Szent Seb Rózsafüzér előtt
Én: Édes jó Jézusunk! Ezzel a rózsafüzérrel arra kértünk, hogy az idei Nagyböjtre valami egészen különleges bűnbánattal töltsd meg a lelkünket, olyannal, ami még nem volt.
Jézus: Drága Kicsinyeim! Teszek egy ígéretet nektek. Amikor a mai engesztelés után hazamentek és otthon kis szobátokban esti imátokat mondjátok, történni fog valami veletek. Amennyiben sikerül elcsendesednetek és kinyitnotok a szíveteket Felém, megkapjátok a mély bűnbánat könnyeit. Bánni fogjátok régi bűneiteket, mert akkor még nem szerettetek eléggé Engem, és bánni fogjátok jelenlegi apró mulasztásaitokat, eleséseiteket. De nemcsak magatok bűneit, hanem a sok hitetlen és közömbös ember rengeteg bűnét, melyekkel sok fájdalmat okoznak Nekem. Ezzel a ti mai nagy bűnbánatotokkal és az Én Szent Véremmel hófehérre mosom lelketeket. Akinél a mai napon ez a különleges bűnbánat nem történik meg, az számítson rá, hogy a Nagyböjt bármelyik napján megtörténhet vele. Megáldalak benneteket Én, a megbocsátó, irgalmas Jézus a bűnbánat kegyelmével.
(Most álljanak fel azok a testvérek, akik szívesen vállalnának bármekkora szenvedést itt a földön, csak azért, hogy a tisztítóhelyet kikerülve egyenesen a Mennyországba juthassanak!)
Én: Drága, forrón szeretett Jézusom! Nézz végig rajtunk, akik most állunk! Erősíts meg minket, bátoríts minket és add meg nekünk kegyelmedet, hogy tartozásainkat itt a földi életbe róhassuk le, legyen az bármilyen gyötrelmes és nehéz!
Jézus: Ó, Kicsinyeim! Mennyire szeretlek benneteket ezért a bátor elhatározásért. Mindezt azért teszitek, hogy majdani halálotok után ne kelljen Rám várnotok, azonnal együtt lehessetek velem az Örök Életben. Én is alig várom, hogy színről-színre lássuk egymást, és Magamhoz öleljelek benneteket. Ha tudnátok, milyen boldog vagyok! Ilyen felajánlást már kaptam 1-1 gyermekemtől, de így közösen még nem. Úgy vigyázzatok, hogy elfogadom választásotokat. Megáldalak benneteket a bátorság lelkületével!
2009 Március 2.

A válság pszichonalízise

Nem létezik „új, morális kapitalizmus”
Vezető francia értelmiségieket szólaltatott meg minapi összeállításában a párizsi Le Monde „A válság pszichoanalízise" összefoglaló címmel, kiemelve, hogy „a jelenlegi felfordulás nem csupán pénzügyi és gazdasági, hanem egyben társadalmi, etikai és mentális jellegű is".
Jean-Paul Fitoussi közgazdász, egyetemi tanár, a lap meghívott vezércikkírója bevezető elemzésében abból indult ki, hogy az „etika" elöntötte a kommunikáció terét. Szüntelenül „etikus kereskedelemről", „etikus pénzpolitikáról" lehet olvasni, a cégek „etikai chartákat" fogadnak el, mindez akkor, amikor a kapitalizmus éppen mélypontra kerül:  a leggazdagabbak abszurd magasságú jövedelmei, csalóka teljesítmények, a nyomor obszcenitása, az egyenlőtlenségek robbanás-szerű növekedése, a környezet leromlása jár vele. Lehetséges, hogy az etika előtérbe kerülése nem más, mint reagálás az etikátlanná vált gazdasági világ erkölcsi és szociális következményeinek lesújtó látványára?
       Nem lehet kézlegyintéssel elintézni azt a feltevést, hogy  a rendszer azért jutott válságba, mert mind a múltban, mind a jelenben megfeledkezett az etikáról - véli Fitoussi, aki Keynes-től a következőt idézi: „A mai gazdasági két markáns vétke az, hogy nem biztosítja a teljes foglalkoztatottságot, s hogy a vagyon és a jövedelem megoszlása önkényes és igazságtalan". A piacgazdaságot a történelmi és intézményes környezettől függetlennek tekintették, pedig, mint Marx mondta, a kapitalizmus történelmi alakulat, egy termelési mód: sorsát nem vésték márványba. A kapitalizmus egységét a jogállam és a gazdasági tevékenység kölcsönös függősége teremtette meg.  A gazdaság autonómiája ugyanolyan illúzió, mint az, hogy a gazdaság képes az önszabályozásra. A mai gátszakadásra azért került sor, mert a mérleg nyelve túlságosan ennek az illúziónak az oldalára billent.
Ezzel párhuzamosan felcserélődtek az értékek. Azt gondolták, etikusabb lenne jobban megregulázni az államok működését és ugyanakkor fokozni a piacok deregulációját. A többit megtette a pénzpiacok találékonysága, majd elvakultsága.
A mai kapitalizmus etikai botránya a szegénység globalizálása, kiterjesztése még a leggazdagabb országokra is. Még felháborítóbb az egyenlőtlenségek elviselhetetlen mértékének tudomásul vétele a demokratikus országokban is. A rendszer ugyanis két elv közötti feszültség alapján működik: az egyik a piac és az egyenlőtlenség elve (egy euró, egy voks), a másik a demokrácia és az egyenlőség elve (egy ember, egy szavazat). A kettő között állandóan keresni kell a kompromisszumot. Ez teszi lehetővé a rendszer számára az alkalmazkodást, míg a csupán egyetlen szervezési elvet követő (szovjet) rendszer végül összeomlott.
Ma viszont a könnyű pénzszerzés perspektívája összezavarja a horizontokat. Az abnormálisan magas pénzügyi hozamok látványa hozzájárul a jövő elértéktelenedéséhez, a jelennel kapcsolatos türelmetlenséghez, a munkából való kiábránduláshoz. Fitoussi a megoldást a demokráciák szabályainak megfordításában (deréguler les démocraties)  keresi, ami az ő értelmezésében azt jelentené, hogy nagyobb helyet a politikai akaratnak és jobban szabályozzák a piacot, ebben nagy szerepe lenne a parlamentek állásfoglalásának azt illetően, hogy milyen mértékű egyenlőtlenség az, ami a társadalom számára még elviselhető.
Robert Castel szociológus „a vadliberalizmus órája befellegzett" címmel fejtette ki: a válság világossá tette, hogy a piac, ha magára hagyják, katasztrófára vezet. Az „önszabályozó" piac  Nyugat-Európa demokráciáiban sokáig nem tudta kikényszeríteni hegemóniáját, mert elég erős ellensúlyok épültek ki az ipari kapitalizmus „szociális kompromisszuma" keretében. Az állam a szolidaritás és a társadalmi béke nevében korlátozta a piac törvényét a munkára és a szociális védelemre vonatkozó jogok révén. Mintegy három évtizede azonban a világ belépett egy olyan kapitalizmusba, amely fittyet hány a szabadpiac minden eddigi korlátozására. A társadalom nagy szektorait bocsátják ismét áruba, tömegessé válik a munkanélküliség, mert  ez a kapitalizmus képtelen biztosítani a teljes foglalkoztatottságot, új rétegek helyzete válik bizonytalanná (részmunka, szegénység, mind többen élnek „napról napra"). Ebben a helyzetben ugyanazok, akik nemrég még túlzottnak tartották az állam súlyát, most éppenséggel fokoznák szerepét és „új, morális kapitalizmust" hirdetnek meg - ami a szerző szerint képtelenség, mivel a kapitalizmus természetéből következően amorális: nem törődik sem az etikával, sem a szolidaritással, csak a versenyképességgel. Mivel forradalom nélkül (de ki csináljon forradalmat?) a piacot nem lehet kiiktatni,  a probléma immár a következő: „miként éljünk együtt a kapitalizmussal úgy, hogy nem fal fel?" A mostani válság megmutatta, hogy a piac miként képes felfalni a társadalmat, ha szabadjára engedik, a feladat most az, hogy megszelidítsék és a tőke profitját a társadalmi igazságosság  és a szolidaritás követelményeivel egyensúlyozzák ki.
Zygmunt Bauman, a leedsi egyetem szociológia professzora cikkében arról ír, hogy a kapitalizmus többé nem a nadrágszíj meghúzását igényli a megtakarítások érdekében, hanem azt, hogy az emberek éljenek hitelből. A szerző Rosa Luxemburg téziséből indult, ki amely szerint a kapitalizmus csak addig életképes, amíg új szűz területeket képes meghódítani, de ezzel éppen ezek fogynak el és így saját farkába harapó kígyóra emlékeztet. A gyarmati korban Rosa Luxemburg nem láthatta, hogy a kapitalizmus új szűz területet lesz képes meghódítani a hitelkártyák révén. A hitelrendszer akkor igazán jövedelmező, ha az adósság olyan aktívummá válik, amely állandó profitot generál. A bankok ezért készek új hiteleket nyújtani a korábbi hitel visszafizetéséhez. De nem abban érdekeltek, hogy az adósok visszafizessék adósságaikat, hanem abban, hogy azok vég nélkül törlesszenek, a profit az adósság kezeléséből ered. A hitelező szervezetek az adósság határidő előtti visszafizetését megnehezítik, súlyos teherrel sújtják, viszont örömest nyújtanak újabb hiteleket a visszafizetésre képtelen adósoknak. A hitelválság nem a bankok csődjét bizonyítja, hanem sikerük eklatáns bizonyítéka: sikerült az emberek elsöprő többségét krónikus kölcsönigénylővé változtatni, akik számára az egyedüli kiút a túladósodás. Most azonban ismét érvényesül Rosa Luxemburg  gondolata:  a hiteliparnak szüksége lenne újabb olyan új ügyfelekre, akik még nem adósodtak el, csak már nincsenek, Rosa Luxemburgnak igaza volt.
Henry Sztulman pszichoanalitikus a pénzügyi depresszió és a lelki rosszullét összefüggéseiről szóló írásában abból indul ki, hogy a mai világot a válság eltávolítja az emberi értékektől. Irányított gondolatok, természetellenes érzelmek, meghamisított cserearányok, a fejlődés kizárólag mennyiségi szemlélete, civilizációs betegségek terjedése, a külföldiek politikai kiközösítése, a fizikai vagy lelki betegségekben szenvedők társadalmi elkülönítése, a konfliktusok exportálása a legszegényebbekhez, a demokratikus eszme manipulálása a pénz hatalmasságai által formált közvéleményben - mindez egyszerre jellemzi a helyzetet. A fogódzóitól megfosztott anonim, felcserélhető és magányos posztmodern ember nem rendelkezik erőteljes és tartós belső szervezettséggel: megfelelő identifikációk hiányában nem építhet fel időtálló önazonosságot. Nem marad számára más, mint a gyönyör, a „mindent azonnal" illuzórikus és veszélyes élvezete, amelyet oly sikeresen aknáz ki a sokféle kereskedelmi technika valamint a tranzakciók virtualizálása. Az a társadalom, amely az eszmét anyaggá, a vágyat szükségletté redukálja, mindenkit lényének homályos és titkolt részébe taszít, a negatívumba, amely ott lakozik mindenkiben. A hatalmasok szempontjából ez a mozgás mély regressziós érzések eredményének tekinthető: ilyen a fékezhetetlen kapzsiság, a kielégíthetetlen ragadozó ösztön, a mindent megtartani, semmit visszaadni makacssága, az arra való késztetés, hogy az így felhalmozott gazdagságot és hatalmat birtokosaik kizárólag maguk használják fel, s hogy ellenőrizzék a világot, a másikat.  Ez a rendszercsőd a népek számára előbb regressziót hoz, majd  mind depresszívebb, agresszívebb létezési  módokra vezethet, az aggódó világ szenved és nem tud véget vetni szenvedésének. Nincs  veszélyesebb robbanóanyag, mint az igazságtalanság és a vele szembeni tehetetlenség érzésének ötvözete - írja Sztulman, aki végül azt hangsúlyozza, hogy a válság nemcsak pusztulást hozhat, hanem egyedülálló alkalmat is jelenthet arra, hogy az ember visszatérjen alapvető értékeihez és egy új világot építsen fel.
Pascal Bruckner író és esszéista mintegy e pszichológiai megközelítés kiegészítéseként „az autó libidódefektjéről" ír. Az Európa és Amerika tárolóhelyein  ezrével sorakozó és vevőre váró „gyári új autóroncsok" jelzik, hogy véget ért a 20. század egyik fétisének számító gépkocsi karrierje. Három ok magyarázza ezt. Az autó hosszú időn egy szabadságálmot testesített meg, azt, hogy az ember korlátlanul közlekedhet. A hosszú ideig falusi életmódba kényszerült világban csodának tűnt napokon át gurulni, keresztül szelni országokat, nem függni senkitől, stb. Ez az álom lassan omlott össze a városok és az utak zsúfolttá válásával. Ha ma minden francia, belga vagy amerikai rendelkezik autóval, boldog tulajdonosa lehet ugyan, de közlekedni vele nem tud többé. Az autó, amely egy kisebbség számára csodálatos eszköz volt, rémálommá vált, amikor mindenki számára elérhetővé vált és minden vezetőt saját kocsijának foglyává változtatott. Vége a száguldásnak, eljött a dugók ás a balesetek kora. Roberto Calasso olasz író a demokráciát úgy határozta meg, hogy abban „mindenki számára elérhetővé válnak azok a javak, amelyek már nem léteznek." A gépkocsi a felszabadulás jelképéből az elidegenedés és a tehetetlenség jelképévé vált, a csoda tragaccsá vált, olyan zajos hulladékká, amelytől borzadva fordulnak el. Persze a jövőben is fognak autót gyártani, de ökoelvek alapján: elektromos meghajtásút, kicsit, amely nem bocsát ki szén-dioxidot, és az emberek tömegközlekedési eszközöket fognak használni, nem fognak kőolajéhségükben véreskezű diktátorokat és elnyomó rendszereket pénzelni - reméli Bruckner. Az autó, amely nem lesz pompázatos, szennyező és zajos, már nem lesz a vágy tárgya, csak egy közlekedési eszköz. De nem lehet  megölni egy szenvedélyt, ha nem állítanak helyébe egy másikat. A rozsdásodó autók helyét máris elfoglalták a laptopok, a hordozható számítógépek, amelyek megfelelnek a függetlenség és a mozgékonyság kettős követelményének, már egy lépést sem teszünk nélkülük. Az energiafaló szörnyek helyébe a sokfunkciós lapos képernyők lépnek, amelyek az egyént a mobilitás és az önállóság új korába röpítik. Nem a piac haldoklik, hanem a kapitalizmus egy túlhaladott formája, amely azért tűnik el, mert már nem kívánatos. 

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1072608