2009. május 1., péntek

Hogyan fenyegetheti Obama Amerikája Izraelt?

A kulcskérdés: várni az iráni csapásra, vagy megelőzni?

Jelent-e Barack Obama Amerikája fenyegetést Izrael számára? - teszi fel a kérdést Norman Podhoretz a Commentary Magazine-ban. Már a kérdésfelvetés is bizarr, hiszen sokak szemében az „ostromlott" zsidó állam egyetlen barátja az Egyesült Államok. S ezen Obama sem akar változtatni. A 2008-as elnökválasztási kampány idején egyesek mégis aggódtak, aminek a fő oka a későbbi elnök Iránnal kapcsolatos álláspontja volt. Úgy vélte, az Izrael eltörléséről beszélő és előrehaladott nukleáris programot folytató perzsa állammal „előfeltételek nélkül" tárgyalni kell.
Kétségtelen, hogy a demokrata jelölt környezetében korábban voltak olyanok, akik sohasem rejtették véka alá az Izrael-gyűlöletüket. A kampány során azonban Obama eltávolodott tőlük vagy elutasította a nézeteiket. Zsidó támogatói annak idején minden követ megmozgattak, hogy elhitessék az emberekkel, ő igenis „Izrael liberális támogatója". Ennek meg is lett az eredménye: a választáson az amerikai zsidó közösség 78 százaléka Obamára adta a voksát. Ez 35 százalékponttal magasabb, mint a rászavazó fehérek (43százalék) és 11 ponttal magasabb, mint a rászavazó spanyolajkúak (67 százalék) aránya. Egyedül a feketék körében élvezett az első afroamerikai elnök nagyobb népszerűséget (95 százalék). A szavazatok vallási megoszlása még érdekesebb: a protestánsoknak csak a 45, a katolikusoknak csak az 54 százaléka szavazott rá.
Obama zsidó ellenzőinek ugyanakkor igazuk lett abban, hogy az új elnök kevésbé barátságos Izraellel, mint George W. Bush volt. Utóbbi mindig elismerte a zsidó állam jogát az önvédelemhez, legyen szó az öngyilkos merénylők elleni fellépésről, a biztonsági fal építéséről, a 2006-i libanoni háborúról vagy éppen a 2008 végén indított gázai hadjáratról. Gázával kapcsolatban ugyan Obama megjegyezte, „hogyha valaki rakétákat lőne ki arra a házra, ahol a lányaim alszanak, akkor én minden tőlem telhetőt megtennék, hogy megállítsam, s remélem, Izrael is ezt fogja tenni", de a közel-keleti békét mégis máshogy képzeli el, mint az elődje.
Vitathatatlan, hogy Bush volt az első amerikai elnök, aki nyilvánosan a palesztin állam létrehozása mellett szállt síkra, de 2002-ben rögtön hozzátette, hogy „a palesztin hatóságok bátorítják a terrorizmust. Az Egyesült Államok addig nem fogja támogatni a palesztin állam létrehozását, amíg a vezetői lankadatlan harcot nem kezdenek a terroristák ellen, és le nem rombolják az infrastruktúrájukat." Sürgette, hogy a palesztinok Jasszer Arafat helyett válasszanak maguknak új vezetőt, az ellenségeskedésekért pedig példátlan módon kizárólag a palesztinokat és az őket támogató arab államokat tette felelőssé. Két évvel később Izrael „biztonságos és elismert határainak" szükségességéről beszélt, amelyeknek „magukban kell foglalniuk a meglévő nagyobb izraeli lakott településeket". Vagyis elutasította azt az általánosan elfogadott elvet, hogy a palesztin állam létrejöttének előfeltétele a zsidó telepesek maradéktalan elköltöztetése a Nyugati Partról.
Egyelőre úgy tűnik, Obama elnökként sok tekintetben folytatja Bush közel-keleti politikáját. Ő is szorgalmazza a palesztin állam létrehozását, ám a kétállamos megoldás legfőbb akadályának elődjével ellentétben nem kizárólag a palesztinokat tartja. Igyekszik nyomást kifejteni Izraelre a palesztinoknak nyújtandó egyoldalú engedmények érdekében. Ez azt jelenti, hogy újra kell indítani a békefolyamatot, Izraelnek vissza kell vonulnia az 1967-i határok mögé, Jeruzsálemet meg kell osztani, a nyugati parti zsidó telepeket pedig ki kell üríteni. Hillary Clinton külügyminiszter keményen ostorozta a Jeruzsálemmel kapcsolatos izraeli politikát, miközben 900 millió dollárt ajánlott fel Gázának.
Ciszjordánia teljes kiürítésére azonban nincs esély. Az izraeli vezetők megtanulták, hogy a visszavonulás egy megszállt területről biztonsági veszélyt jelent (Dél-Libanon és Gáza a Hezbollah, illetve a Hamász kezére jutott), ráadásul a 8000 gázai izraeli telepes kiköltöztetése akkora fájdalommal és nemzeti traumával járt, hogy ennek megismétlése a Nyugati Parton elképzelhetetlen. Hiába születne valamiféle megegyezés a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmúd Abbásszal, az a Gázai övezetre nem terjedne ki, hiszen az a Hamász kezében van. Ráadásul mindezidáig, ha a palesztinoknak lehetőségük adódott arra, hogy létrehozzák a saját államukat, akkor mindig a háborút választották a béke helyett (1947, 2000, 2005). Lehet, hogy igazán nem is akartak soha saját államot? - kérdi Podhoretz. Vannak olyan izraeliek, akik szerint ez az igazság. Egy friss közvélemény-kutatás szerint mindenesetre a palesztinok többsége elutasítaná a kétállamos megoldást még akkor is, ha minden vitás kérdést rendeznének, még akkor is, ha a saját államuk fővárosa Kelet-Jeruzsálem lenne, a „visszatérés jogát" pedig az izraeliek elismernék.
Jelenleg a palesztin-izraeli tárgyalások sikerének az esélye minimális, ezért még a békefolyamat legelvakultabb amerikai hívei szerint is inkább Szíriával kellene próbálkozni. De ez sem kecsegtet több reménnyel. Még ha Damaszkusz a Golán-fennsíkért cserébe hajlandó is lenne békét kötni Izraellel, kizárt, hogy a zsidó állam teljes egészében ki akarná (vagy tudná) költöztetni a területről a már régóta ott élő mintegy 20 ezer telepesét.
Ezért Podhoretz szerint az Izraelre kifejtett amerikai nyomás semmilyen valódi eredménnyel sem járna a térségben. Izraelre az igazi veszélyt Amerika iráni politikája jelenti. Obama tárgyalni akar a perzsa állammal, jóllehet az európaiak Teheránnal folytatott tárgyalásai csak arra voltak jók, hogy Irán időt nyerjen, az oroszok és a kínaiak pedig a Biztonsági Tanácsban a komolyabb szankciók bevezetését megakadályozták.
Egyesek szerint Irán „már átlépte a nukleáris küszöböt". Az iráni bomba realitása közeli. Nehéz megmondani, vajon Obama hisz-e abban, hogy Irán a tárgyalások nyomán feladja a nukleáris programját. Az azonban biztos, hogy tárgyalásra hívja Afganisztánról, videó-üzenetében „tiszteletét" fejezte ki a „brutális és zsarnoki" teheráni rendszerrel szemben. „A konstruktív párbeszéd" csak arra jó, hogy Irán további időt nyerjen a programja befejezéséhez. Obama ajánlatára a „Halál Amerikára!" jelszó és előfeltételek jöttek válaszul (bocsánatkérés az elkövetett „atrocitásokért", ígéret az amerikai politika „mély és alapvető" átalakítására). Úgy tűnik, Obama Szírián keresztül próbál meg nyomást gyakorolni Teheránra a tárgyalások érdekében, ezt az „ostobaságot" pedig azzal toldja meg, hogy kijelenti: „A Szíriával való egyetértés ösztönzőleg hatna a többi arab országra és a mérsékelt palesztinokra, hogy tárgyaljanak Izraellel. Ez növelné a nyomást a Hamászra, hogy enyhítse az Izraellel szembeni ellenséges álláspontját."
A végeredmény az, hogy Irán előbb-utóbb bombához jut. Ekkor Obama kénytelen lesz beismerni a kudarcát, bejelenteni, hogy „együtt tudunk élni" a nukleáris Iránnal. Az elrettentés miatt - mondják egyesek - a mollahok nem merik majd bevetni a fegyvert Izrael ellen. Akik így látják, elfelejtik, hogy a „fanatikus" Ahmedinezsádot, de még a „mérsékeltnek" mondott Rafszandzsáni ajatollahot sem érdekli az elrettentés, amit egyébként meg is mondtak. Hogyan tudná a zsidó állam ilyen körülmények között megakadályozni az első csapást? Arról már nem is beszélve, mekkora a veszélye a proliferációnak a térségben, ha Irán hozzájut a bombához. Izrael kénytelen lesz ellenállhatatlan megelőző csapást mérni. Ha nem, megindul a nukleáris kereskedelem, „s csak Isten tudja, a pusztítás meddig fog terjedni". Csak remélni lehet, hogy Izrael - akár amerikai segítséggel - megteszi a katonai lépéseket.
Ha Izraelt az Egyesült Államok részéről fenyegeti valami, az az, hogy Obama tartózkodik a katonai erő bevetésétől, s erre inti a zsidó államot is.


http://www.commentarymagazine.com/viewarticle.cfm/how-obama-s-america-might-threaten-israel-15132