2012. május 17., csütörtök

Mérgező viharok Kolontár környékén


Tovább rombol és szedi áldozatait az a sikkasztásokra, pénzlenyúlásokra és hosszú távú vezetői hanyagságra visszavezethető katasztrófa, ami a környék lakosainak életét eddig is pokollá tette. A zsidó cégvezető, és a demokrata politikus is gyorsan felejt. Emlékeztetőül néhány kép a kolontári vörösiszap-katasztrófáról, hogy a most elhangzó bárgyú nyilatkozatokat is ennek fényében hallgassuk:

Bakondi György tavaly nyáron "sikersztorinak" nevezte a timföldgyár állami felügyelete alatt lezajló "technológiaváltást", majd kijelentette, hogy szerinte a jövőben már nem kell komolyabb ökológiai katasztrófával számolni. Ő volt az a "katasztrófavédelmi főigazgató", akit a helyzet elmérgesedésekor gyorsan megajándékoztak egy újabb jól fizető állással, amiben elég hangzatos kijelentéseket tenni a nagy pénzek elnyeréséhez. Az állam pumpálta a pénzt a Mal Zrt. "technológiai váltásába", és a kinevezett katasztrófavédelmi biztos sikeresen keltette azt a látszatot, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tartják.
Mint utólag kiderült, a Mal Zrt. és az azt övező botrány egyike a Fidesz legaktívabb pénznyelő gépezeteinek. A cég az elmúlt egy évben hatalmas forrásokat nyelt be az úgynevezett technológiai váltás megvalósítása címén, a helyreállítási keretet teljes egészében felemésztették, de a  hangzatos kijelentések ellenére Kolontár környékén mégis mérgező viharok vannak. Milliárdok lettek elkülönítve a minisztériumok forrásaiból, és a "kármentesítésre" elkülönített összeget pillanatok alatt elosztogatták Fidesz-közeli cégeknek. Mi lett ennek az eredménye? 2011 márciusában elrendelték a folyékony iszapos termelési módszer leállítását, azóta a gyár mellékterméke könnyen száradó formában kerül a tározókba. A tározókba, ahonnan felkapja a szél, és szétfújja 50 kilométeres körzetben.

Kolontár környékén a helyi lakosoknak néhány havonta mérgező homokviharokkal kell szembenézniük, ami nagyobb viharok esetén kiterjed a Balaton-felvidék egészére. Az adatok szép csendben megjelentek, de gyakorlatilag senki nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, ameddig fel nem hívtuk a figyelmet a Kolontár környéki brutális légszennyezettségre.
A kormány által elkülönített 22 milliárd forintból alig 500 milliót költöttek az átállásra és a helyreállításra, a pénz fennmaradó részét elosztogatták egymás közt.
Itt tart most az ország. Idióta politikusok nagy pénzeket tologatnak egymás közt, és akár a rosszban sántikáló, csíntevő óvodások, csendben lapítanak, hogy valaki észreveszi-e, mit művelnek. Ide vezette az országot a pártrendszer! Elvégre, ameddig a média nem foglalkozik a mérgező viharokkal, nincs is semmi probléma, ugye? A többszáz milliós luxusingatlanokba nem jut el a homokvihar, de ha mégis, akkor majd kiszűri valamilyen méregdrága berendezés.
Ameddig az emberek nem tudnak róla, a probléma nem létezik? Mindeddig a demokrata politikus, és a cégvezetés is homokba dugta a fejét.
Csakhogy a helyzet kitudódott, és újra nyilvánosságot kapott. Az újból leállítással fenyegetett Mal Zrt. most aktívan dolgozik a tározók befedésén, az egyszerre több megyére is porfelhőt eregető tározókat homokkal töltik fel. Ha a probléma megoldása ilyen egyszerű lenne, mégis mit műveltek az elmúlt egy évben?
Normális társadalmakban ilyen mértékű felelőtlenségért nem a céget fenyegeti bezárás, hanem a felelősöket azonnal sarokba állítják. Nem úgy, ahogy a rosszban sántikáló óvodásokkal szokás, hanem életükben utoljára.
Itt, Magyarországon, ahol se a társadalom, se az államvezetés nem normális, a Mal Zrt. újabb milliárdokat kap homoklapátolásra.
Fenyvesi Áron

Kolontár. Légszennyezettségi adatok. Tapolcai bajtársunk hívta fel a figyelmünket, nézzünk rá az időtérkép légszennyezettségi adataira.
Amit ott láthattunk, meglehetősen durva képet mutat. Kíváncsian várjuk a kormány intézkedéseit. Ha nem tesznek semmit, vagy mint a csernobili katasztrófa idején jelentéktelennek minősítik a pánik elkerülése végett, az akár a bűncselekmény kategóriájába is eshet. Kolontáron a legmagasabbak az értékek.
Köze van ehhez a kolontári vörösiszap tározó katasztrófájának? Mennyire tartós és mennyire károsítja a környezetet a jelenlegi szennyezettség? Külön kiemelnénk azt is, hogy az időkép ezen az egy mérési helyen nem írja ki a levegőben található káros anyagok összetételét.
Most már ideje lenne, ha az ország vezetői kibújnának a fővárosi steril és légkondicionált páholyaikból, és nyilatkoznának, hogyan lehetséges ez? Ezek szerint nem tettek meg mindent az ott lakó emberek egészsége védelmében? Ha nem, miért nem? Ha olyan mértékű a szennyezés, hogy ennek a töredékénél már leállítják a forgalmat Budapesten, akkor miért hallgat a média és a minisztériumok?
A környéken élők követeljék a korrekt tájékoztatást és a megfelelő lépéseket az ország vezetőitől!
Tálas András


Robbanás történt pénteken hajnalban (2012.05.18-án) a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában, és egy tartályban bitumen gyulladt ki. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, szerencsére senki sem sérült meg.
A Zalai Finomító bitumenes tároló tartályának teteje ma hajnalban, 3 óra 20 perckor műszaki meghibásodás miatt felhasadt, a kiáramlás helyén tűz keletkezett a detonáció miatt egy ezer köbméteres tartály teteje részben levált, s az ott tárolt bitumen meggyulladt. A lángokat a tűzoltók eloltották, a további hűtéshez nitrogént és gőzt juttatnak a nagyjából tíz méter magas tároló belsejébe. A tartály csak részben, mintegy 10 százalékos mértékben volt feltöltve bitumennel. Az üzemi személyzet a tüzet a tűzoltóság kiérkezése előtt eloltotta, és megkezdték a tartály hűtését. A lakosságot érintő intézkedésre nincs szükség az olajfinomító környékén. Személyi sérülés nem történt - közölte a magyar olajipari társaság.
A környezetbe minimális – nem kimutatható - mennyiségű légnemű káros anyag került, amely a lakosságot nem veszélyeztette. A MOL-csoporthoz tartozó Zalai Finomító a reggeli óráktól ismét teljes kapacitással működik. A kár mértéke meghaladja a 10 millió forintot. A káresemény okának kivizsgálására vizsgálat indult.
Energiainfo.hu

A gyógyszer rezisztens mikrobák eddigi legveszélyesebb formája jelent meg Indiában

Ma már nem titok, hogy a gyógyszer rezisztens mikrobák egyre nagyobb számban és gyorsabb ütemben bukkannak fel és terjednek szerte a világon az antibiotikumok túlzott és helytelen használata miatt, a gyógyászatban és a mezőgazdaságban egyaránt. Most úgy tűnik, hogy ezeknek a rezisztens törzseknek a kialakulásáért felelős gének is elkezdtek terjedni, halálos gyilkossá változtatva az egyébként ártalmatlan betegségeket, mint mondjuk egy torokgyulladást is.
Az NDM-1, azaz Új Delhi metallo-beta-laktamáz-1 névre keresztelt gének, a plazmid nevű mobilis DNS molekulákkal utazva különböző baktériumokhoz próbálnak kapcsolódni. A végeredmény, hogy a baktérium parazitaszerű megszállásával a relatív ártalmatlan mikrobák is rendkívül fertőzővé és a legmodernebb antibiotikumokkal szemben is rezisztenssé válnak.
„A torokgyulladás vagy egy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé válhat,” mondta Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója, a közlemúltban ez ügyben Koppenhágában tartott megbeszélésen. „A jelenség miatt egy csípőprotézis műtét, a szervátültetések, a kemoterápia vagy a koraszülöttek kezelése sokkal komplikáltabbá és túl veszélyessé válhat.”
A Bloomberg riportja szerint az NDM-1 és egyéb antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok terjedése olyan mértéket öltött, hogy már a probiotikumként vagy az emésztőrendszer mikroflórájaként ismert, hasznosnak tartott baktériumokat is érinti. Sajnos azonban, amíg az antibiotikumokat továbbra is a mostanihoz hasonló gondatlan módon használják, a helyzet csak romlani fog és egyre több korábban ártalmatlan fertőzés válhat halálos kimenetelű betegséggé.
„Ha az NDM-1 egyszer felüti a fejét a kórházainkban, semmit sem tehetünk megállítására,” mondja Donald E. Low, a torontói közegészségügyi laboratórium vezetője. „Nagyobb pusztító erőt rejt magában, mint bármilyen más organizmus.”
Hogyan harcolhatunk az antibiotikumokkal szemben rezisztens szuper-baktériumokkal szemben
A problémával kapcsolatos tudatosság növelése és az antibiotikumokkal való visszaélés megszüntetése mellett jelenleg nem sokat tehetünk a gyógyszer rezisztencia terjedésének megakadályozására. Van azonban néhány egyszerű lépés, amit mindenki megtehet saját maga és családja védelmében.
Húsvásárlásnál próbáljunk természetes, nem pedig nagyüzemi körülmények között nevelt állatoktól származó terméket választani (ami Magyarországon kétszeres árat jelent, így sok ember számára megfizethetetlen), mivel a nagyüzemi állatokat agyon antibiotikumozzák.
Betegség esetén kerüljük az antibiotikum kúrát és próbáljunk alternatív módszerekhez, illetve a természetes antibiotikus hatású készítményekhez folyamodni. Ahelyett, hogy minden apró-cseprő fertőzésre antibiotikum szednénk, próbáljunk ügyelni egészségünk megőrzésére és immunrendszerünk erősítésére.
Hívjuk fel környezetünk figyelmét a túlzott antibiotikum használat veszélyeire. Sok ember egyszerűen nem tudja, mennyire visszaélnek manapság a mezőgazdaságban és a gyógyászatban az antibiotikumokkal és nem ismerik az alternatív megoldásokat.
A cikkhez használt források:

Forrás: NaturalNews

Kormánnyá fejlesztenék az Európai Bizottságot?

A német pénzügyminiszter tegnap javasolta, hogy az Európai Bizottságot fejlesszék kormánnyá, az Európai Uniónak pedig válasszanak elnököt.
Az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások egyre nagyobb rendszerességgel történnek. Az sem elhanyagolható tény, hogy egyre magasabb rangú tisztviselők feszegetik a kérdést - ez a feszültség fokozásának célját szolgálja, azt sugallja, mintha egyre fontosabbá válna az egységes európai állam létrehozása. A kérdés csak az, mikor követi tett a kijelentéseket. Ugyanis a javasolgatók, a felszólítgatók mindannyian tisztában vannak vele, hogy ezt semelyik európai ország állampolgárai nem akarják - és rettegnek a következményektől. Nem merik meglépni, amit az összeomlás előtt még meg kell lépniük. Talán abban reménykednek, hogy a felvetés a tagállamok gazdasági összeomlástól rettegő politikusai körében majd támogatásra lel, és a folyamat magától megindul, nekik csak a kezdőlöketet kell megadni.
Csakhogy - ha az Európai Bizottságot kormánnyá fejlesztik, a tagállamokban pedig beiktatják a "költségvetési biztos" intézményét - ahogy Görögországban azt már megtették - az Európai Bizottság kormányként irányítaná Európát, egy az "amerikai álom" mintájára létrehozott Európai Egyesült Államok modellben. Aztán a költségvetési biztost követően jöhetnek még mindenféle biztosok, hogy a nemzetek biztos ne tudjanak függetlenedni a nyakukra telepedő terror-államtól.
Még a legutolsó féreg-politikus is tisztában van vele, hogy ez a pozíciója elvesztésével járhat akármelyik pillanatban. Az Európai Bizottságnak ugyanis nincs demokratikus legitimációja. Márpedig ha teljhatalmat adnak egy szervezetnek, aminek nincs demokratikus legitimációja, az annyit jelent, hogy "a demokrácia megszűnik létezni". Eddig sem létezett, csakhogy Európában civil szervezetek millióit hozták létre és működtették ennek az álomvilágnak a megvédésére - és ez az egész mesterkedés most visszafelé fog elsülni.
Dollár és euró milliárdokat pumpáltak "a demokrácia védelmezésére", és ezek a milliárdok most mind ellenük dolgoznak. Ugyanis ezek a civil szervezetek, az aktivistáik arra lettek kondicionálva, hogy védelmezzék a "demokratikus értékeket". A végsőkig védelmezni fogják azokat, és aki ezt teljesen komolyan gondolja, az nem fogja elfogadni, hogy a régi ura most valami egészen mást akar. Nem a beszervezettekre kell ezt érteni, hanem azokra az aktivistákra, akik tényleg komolyan gondolják. Amit az elmúlt évtizedekben a szabadkőműves politikusok összehazudoztak, most az fogja őket akadályozni a valós tervek megvalósításában. Az általuk behülyített emberek még akkor is a hazugságot fogják védelmezni, mikor ők már előhozakodnának a nyers igazsággal, hogy központosított, demokratikus legitimáció nélküli európai vezetést akarnak. Persze, mindig is ezt akarták - de ezt a demokráciát akarók nem tudják, ezért ellenezni fogják.
Ide vezet az állami szintű hazudozás. Meg fogják lépni, amit meg kell lépniük - csak a kelleténél jóval lassabban. Mert amit eddig felépítettek, az egy illúzió. És az emberek nagyon tudnak ragaszkodni az illúziókhoz, a demokrácia illúzióját sem fogják egykönnyen maguk mögött hagyni. A helyzet szépségét az adja, hogy ha a célzottan elbutított tömegeket meg akarják győzni arról, hogy most mégsem kell a demokrácia, a teljes propagandagépezet ezen fog munkálkodni. Bárhogy is nézzük, a mi malmunkra hajtják a vizet. A demokrácia nem működik, és mi ezt soha nem is rejtegettük. Ha Európai Egyesült Államokat építenek, akarva-akaratlanul a mi ellenzékünk egy részével fognak leszámolni.
Csak így tovább! Tegyétek, amit a páholyban a fületekbe suttogtak, és mikor jön az elszámoltatás, már senki nem fogja azt mondani, hogy ehhez nekünk nem volt demokratikus legitimációnk.
Fenyvesi Áron

THRIVE HUN - Növekedj!

HD minőségben: http://youtu.be/20EWMaAaMsY
Még több hasonló témájú anyag: http://horvatholiver.blogspot.hu/
A Thrive egy rendhagyó dokumentumfilm, amely fellebbenti a fátylat arról, mi folyik valójában a világunkban. A pénz útját követve feltárja a globális hatalom azon szándékát, hogy miképp akarja megszilárdítani saját hatalmát az életünk minden területe felett. Bemutatja a tudományos áttörés lehetőségeit a tudat és az aktív cselekvés segítségével, amely megoldásokat kínál a valódi boldogulásra, és képessé tehet bennünket arra, hogy visszaszerezhessük az irányítást az életünk felett.
http://www.thrivemovement.com/
Eredetileg darabokban közzétette: BG71bg71 , http://youtu.be/8XgBVnj_yMA
Magyar szöveg: Péter, Lívia, Mónika, Gergely, Józsi bácsi és Both Gábor.
Narrátor: Both Gábor (http://www.emberiseg.hu)
Köszönjük nekik munkáukat!

MVSZ sajtóközlemény

Az alapításának 75. évfordulójához közeledő, és a magyar állam által tizenhárom éve támogatásától megfosztott Magyarok Világszövetsége a sajtóból értesült arról (például a hvg.hu-ról és kuruc.info-ról – szerk. megj.), hogy Magyarország kormánya 36 millió forinttal támogatja az Auschwitz-ban létesített múzeum fenntartását. Felkérjük a kormányt: szenteljen kellő figyelmet annak, hogy az évente embermilliók által látogatott auschwitzi emlékhelyen a magyarországi történéseket hitelesen ismertessék – mondta az MVSZ Sajtószolgálatának nyilatkozva Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke, elrettentő példaként megemlítve az egy évvel ezelőtt még ott forgalmazott magyarellenes angol-magyar-lenyel nyelvű kiadványt, és kérte annak késlekedés nélküli visszavonását, amennyiben ez még nem történt volna meg. Alább ismételten közzétesszük Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa által írt, és sajtószolgálatunk által több mint egy évvel ezelőtt ismertetett bírálatot, amely honlapunkon is olvasható.
Az auschwitzi kiállítás-vezető bírálata
2012. május 17.
A Magyarországot érő méltatlan támadások okainak vizsgálata során szólni kell azokról a magyarság arculatát elképesztően torzítva bemutató kiadványokról, amelyeket a világ meghatározó, nagy látogatottságú pontjain terjesztenek, sokszor a magyar állam tevőleges részvételével. Alább közzétesszük Bácsfainé Dr. Hévízi Józsa történész, az Erdélyi Szövetség elnöke korábban írt bírálatát az Auschwitz-ban terjesztett angol-magyar-lengyel nyelvű kiállítás-vezetőről, melynek címe: Az elárult állampolgár.
Kertész Ákos Auschwitzban járhatott, a Magyar Nemzeti Múzeum 2004. évben felállított kiállításán … (Romboló ország-imázs állami milliárdokért)
Igen nem lehet más a magyarázat, bizonyosan ő is láthatta a magyar kormány támogatásával felállított és egyoldalúan – mondjuk ki bátran: magyarellenesen felépített kiállítást! Igen Auschwitz egyik épületét szentelték 2004-ben a magyarok bűnösségének igazolására; a két szint megtekintése után kótyagosan jövünk ki; kicsit körülnézünk, vajon hány országból érkező külföldi láthatja ezt? Kell-e ennél negatívabb országimázs?
Mi az iskolai cserekapcsolattal most júniusban jártunk ott, ez volt az első program, amire vendéglátóink elvittek, és amint kijöttünk kérdőn tudakolták, hogy mit szólunk a kiállításhoz?
A tárlatvezető azzal kezdte magyar nyelven, hogy Európában az első zsidóellenes törvényeket Magyarországon hozták, és a legtöbb zsidó áldozata a holocaustnak innen volt… Ezek után került sor a borzalmas állapotok és bánásmód részletezésére…
Megvettem hát az angol-magyar-lengyel nyelvű kiállítás-vezetőt, amelynek címe „Az elárult állampolgár”[1], s amelyről előszavában Dr. Bozóki András kultuszminiszter azt írja, hogy az album „tankönyv a jövő nemzedéknek”. Vajon a meghamisított magyar történelem lehet csak tankönyv most már minden időre hazánkban?!
Íme, a 11. oldalon a végkövetkeztetés és ítélet: „Nehéz megérteni, hogy a magyar állam megtagadta, meghurcolta, kifosztotta és a halálba küldte sok százezer polgárát.” – Dr. Magyar Bálint tollából, aki a Magyar Köztársaság oktatási minisztereként jegyzi az idézett sorokat…
Vajon nincs-e különbség a Kállay-kormány, a Sztójay-kormány, a Szálasi-kormány és a korabeli többi kormány politikája között? Hiszen nemcsak parlamenti képviselőket, hanem minisztereket és felsőházi tagokat, németellenes politikusokat is letartóztattak a Gestapo-ügynökök 1944. március 19. után! A Kállay-kormány tagjai közül a miniszterelnök a török követségen talált menedéket, belügyminiszterét, Keresztes-Fischer Ferencet a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. Lehet-e így általánosítani, a magyar államot (netán nemzetet) gyilkosnak kikiáltani, amikor éppen a legszervezettebb zsidómentés hazánkban volt?!
A magyar történelmi múltat hamisan eltorzító sorokkal szemben hadd idézzem a holocaust-szakértő Karsai László történészt:
„Mégis, minden jogfosztás, üldöztetés, deportálás és a fentebb említett két tömeggyilkosság ellenére megállapíthatjuk, hogy a magyar zsidók döntő többségének élete nem forgott közvetlen életveszélyben az ország német megszállásáig (1944. március 19.). 1942-ben törvényt hoztak a zsidók földbirtokainak árjásításáról, de a náci megszállásig nem nyúltak a zsidók városi ingatlanjaihoz, bérházaihoz, sőt a bankjaikhoz, gyáraikhoz sem. A hatalmas Weiss Manfréd gyárkomplexum, Közép-Európa egyik legnagyobb hadiüzeme (is) buzgón termelt a német és a magyar hadsereg számára. Magyar zsidók százezrei, és a Lengyelországból, a Cseh-Morva Protektorátusból, a „független” Szlovákiából hozzánk menekült zsidók ezrei 1944 márciusáig még jogosan reménykedhettek: ők, ellentétben lengyelországi, baltikumi, szerbiai stb. hitsorsosaikkal, túlélhetik a világháborút. Románia vezetője, Ion Antonescu marsall 1942 októberében, némi habozás után, követve Mussolini és tábornokai, valamint Pétain marsall és nem utolsó sorban Horthy Miklós példáját, nem engedélyezte a romániai zsidók deportálását. A Conducator döntése meglepetést okozott Berlinben. Románia 1942 októberéig, a zsidómentes Európáért folytatott küzdelem élharcosa volt. A román szoldateszka balkáni brutalitással deportált több százezer zsidót a Dnyeper és Dnyeszter folyók közötti területre, ahol többségük szörnyű szenvedések közepette halt meg. A román megszálló csapatok, csendőrök olykor még a náci tömeggyilkosokat is felháborító kegyetlenséggel gyilkolták halomra a hatalmukba került zsidókat. A nácikat elsősorban nem a tömeggyilkosságok ténye zavarta, hanem az, hogy a kirabolt, megkínzott, majd meggyilkolt emberek eltemetéséről a román hatóságok nem gondoskodtak. A román holocaust áldozatainak számát kb. 270-280.000 főre becsülhetjük.”[2]- Mi volt a helyzet Szlovákiában ugyanekkor? Szlovákiában 1939-ben összesen kb. 90.000 zsidó élt. 1942 tavaszán a nácikkal szövetséges országok közül az elsők között éppen Szlovákiából kezdték a zsidókat deportálni és őszig több mint 70.000 zsidót el is vittek különféle náci lágerekbe. Ekkor a szlovák vezetők leállították a zsidók deportálását, a férfiak egy részét munkatáborokban dolgoztatták, de Hitler állításával ellentétben, nem zárták valamennyi zsidót koncentrációs táborba. A szlovák zsidók sorsa véglegesen 1944 őszén, a Szlovákiai Nemzeti Felkelés leverése idején pecsételődött meg, amikor Himmler, azt gyanítva, hogy a zsidók nagy számban álltak a felkelők közé, elrendelte a maradék zsidóság deportálását – írja a történész Karsai László.[3]
A numerus clausustól a zsidótörvényekig című fejezetben (47.old) olvasható: „A Teleki Pál kormánya által 1920-ban elfogadott numerus clausus (zártszám) törvény volt a háború utáni Európa első zsidóellenes törvénye.” – Ez a megállapítás természetesen félrevezető. Az 1928-ban visszavont törvény a nemzetiségi arányoknak megfelelően akarta a felsőfokú képzésben részesíteni a lakosságot, elsősorban azért, hogy a határokon túlról Trianon után hazánkba menekülő diplomásokat álláshoz juttassa.
Ugyanakkor eleget akart tenni a közmegítélésnek is a „Tanácsköztársaság” alatt (a parasztok, polgárok, papok ellen előszeretettel) elkövetett gyilkosságokért, vérengzésekért, amelyeket a túlnyomóan zsidószármazású népbiztosoknak tulajdonított a korabeli közvélemény. A bolsevik diktatúrát kihasználva követelték az osztrákok Nyugat-Magyarország (Burgenland) elcsatolását is. Ugyanakkor arra is rá kell mutatni, hogy 1920-tól lényegében a rendszerváltásig kimondva vagy kimondatlanul ugyanilyen nemzetiségi arányszám érvényesült a szomszédos országok felvételi rendszerében is; a kisebbségi magyarok jóval a számarányuk alatt juthattak be (Mennyire múlt ez?) a felsőoktatásba… – Tisztességesebb lenne korrigálni tehát ezt a magyarság számára diszkrimináló megállapítást, és az 1938-as évet az I. zsidótörvény megjelenését jelölni meg a zsidók életét korlátozó törvények kiadása kezdetének!
A magyar zsidóság kifosztása című fejezetben (60.old) olvashatjuk:
„Mivel az állam és a piac nem tudott több hivatalnokot, orvost és vállalkozót eltartani, a keresztény igényeket csak a zsidók kárára lehetett kielégíteni. ezért az első magyar zsidótörvények a munkanélküli keresztény értelmiségiek, valamint a kereskedők és iparosok érdekében meghozott diszkriminatív intézkedések voltak.”
De nézzük, mit ír erről a Jewish Year Book[4]:
„Azok közül, akik feladni kényszerültek eredeti foglalkozásukat, meglehetősen sokan találtak valamilyen kiskaput, hogy ha nem is törvényesen, de mégis valami megtűrt jövedelemhez jussanak, megengedték, hogy a zsidó közösség megszervezze a nagyarányú önsegélyezést. Azért volt képes erre, mert a földtulajdon kivételével nem szüntették meg a zsidók tulajdonjogát egészen a végzetes 1944 tavaszáig. A zsidók biztonságban lakhattak eredeti otthonaikban; nem korlátozták mozgásszabadságukat, szabadon utazhattak és üdülhettek, és nem részesültek hátrányos megkülönböztetésben az élelmiszerek elosztása terén. Megvédelmezték őket a helyi náci csoportok rosszindulatától is.”
Ugyanakkor a történész Karsai a német megszállás egyik okaként éppen a kormány magatartását látja a zsidókérdésben, amely eltérően a környező országoktól a nem teljesen következetesen végrehajtott zsidótörvényekig volt hajlandó elmenni, hogy a német követelések teljesítését megtagadhassa. A náci vezetés 1942-től kezdve egyre növekvő ingerültséggel figyelte Magyarország kül- és belpolitikáját. 1942 őszétől hol keményebb, hol mérsékeltebb hangnemben, folyamatosan követelték, hogy a magyar zsidókat bélyegezzék meg sárga csillaggal, zárják gettókba, majd deportálják az országból.
1942. december 2-án Sztójay Döme berlini magyar követ kénytelen volt átadni kormánya határozott hangú jegyzékét a német Külügyminisztériumban. Az antiszemita magyar követ nem helyeselte, hogy kormánya megtagadta azoknak a német követeléseknek a teljesítését, amelyeket még október 17-én adtak át Budapesten. A jegyzékben Kállay Miklós miniszterelnök leszögezte, hogy nem tartja lehetségesnek sem a sárga csillag bevezetését, sem azt, hogy deportálják a Magyarországon élő zsidókat.[5] – Ugyanerről beszél visszaemlékezésében a kormányzó is: „Horthy viszont március 19-én Koronatanácsot hívott össze, és ezen részletesen elmondta, miről és milyen hangnemben tárgyalt vele a Führer. Ennek a Koronatanácsnak a jegyzőkönyve fennmaradt, a „tradicionális” szaktörténészek jól ismerik, idézik is szövegét. Horthy ezen a Koronatanácson elmondta, hogy: „Hitler azt is kifogásolta előttem, hogy a zsidókkal szemben nem teszi meg Magyarország a szükséges intézkedéseket. Bűnünk tehát, hogy Hitler kívánságát nem teljesítettem, és nem engedem a zsidók lemészárlását. – A magyarországi zsidókérdés, pontosabban ennek „német minta” szerinti megoldása, vagy megoldatlansága igenis az 1944. március
18-i tárgyalások egyik központi témája, a megszállás egyik fontos oka volt.”[6]
De nézzük, hogyan látta a magyar kormányok zsidópolitikáját a kortárs?
„Az, hogy Magyarország a nácik karmai közé került, nagyobb tragédia, mint milyennek az amerikai nép hiszi. Tény, hogy Magyarország hosszú hónapokon át készségesen rendelkezésre bocsájtotta azt az útvonalat, amelyen át a zsidók és mások számtalan százai menekültek a náci terror elől.” – írta 1944 márciusában ezt a New Leader-ben a baloldali beállítottságú Mr. Jonathan Stout.
A kiállítás-vezető a következő fejezetben, melynek címe: Minden tizedik” az 1944 nyarán bekövetkező deportálásról olvashatunk:
„ Az auschwitzi-birkenaui krematóriumok soha nem működtek olyan intenzitással, mint 1944 nyarán, a több százezer magyar zsidó megsemmisítése során. A magyar kormány és hatóságainak kollaborációja, valamint a nem zsidó lakosság szinte teljes közönye nélkül mindez nem történhetett volna meg” – Ezen állítás legjobb cáfolatát a korábban idézett Karsai cikkekben találhatjuk meg. Hogyan látta ezt a kortárs Mrs. Anne O’Hare McComick?
„Magyarország javára kell írni, hogy amíg a németek át nem vették a hatalmat az országban, az utolsó menedékhely volt Közép-Európában a zsidók számára, akik képesek voltak elmenekülni Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából. Most ezek a szerencsétlen emberek ki vannak szolgáltatva ugyanannak a kegyetlen deportálási és megsemmisítési politikának, amelyet Lengyelországban végrehajtottak. De addig, amíg volt hatalmuk saját házuk táján, a magyarok megpróbálták védelmezni a zsidókat.” – írta a New York Times 1944. július 15-i számában.
Minden tizedik c. fejezetben arról olvashatunk, hogy 1944 tavaszáig 15 000 zsidó menekült, 1939 után több tízezer lengyel és más állampolgárságú üldözött talált itt menedéket. – A fejezet ismeretlen megfogalmazója talán arra a 140 000 lengyelre, zsidóra gondol, akit idősebb Antall József vezetésével mentettek meg a magyar hatóságok? Mindenesetre erre a Kapronczay Károly[7] által alaposan feldolgozott akcióra egyetlen mondatot sem pazarolnak a szövegírók és a kiállítás-rendezők.
„Az első lépések” című fejezetben (73.old) olvashatjuk: „A passzivitásba menekülő Horthy felhatalmazta a Sztójay-kormányt, hogy előzetes hozzájárulása nélkül adjon ki zsidóellenes rendeleteket.” – De akkor miért nem ítélték el Horthyt háborús bűnösként 1945-ben?
Karsai szerint „Horthy Miklós még arról, az alkotmányban, vagy törvényben nem rögzített jogáról is lemondott, hogy a (zsidótárgyú) rendeleteket neki előzetesen bemutassák.. Már a megszállás utáni első olyan minisztertanácson, ahol sorozatban tárgyalták a zsidótárgyú rendeleteket, fölmerült, hogy mi lesz Horthy „előszentesítési” jogával. Sztójay sietett megnyugtatni a kormány tagjait: a zsidókérdés terén a kormányzó úr neki és kormányának szabad kezet adott. Kérdés, hogy mire kaptak szabad kezet a kollaboráns Sztójay-kormány tagjai?”
„1944. március 19 és következményei” című fejezet (69.old) egy középiskolás tankönyv színvonalát sem üti meg, nemhogy tudományos alapossággal megvilágította volna a bel- és külpolitikai körülményeket. A színvonalra elegendő, ha egy mondatot idézek: „Néhány napos zsarolást követően Horthy a berlini magyar követet, a németbarát Sztójay Dömét bízta meg a kormányalakítással.”
141. oldalon: „A semleges országok képviseletei viszont élesen elítélték az újrainduló deportálásokat és a budapesti terrort” – olvashatjuk. – ­­Karsai László történész korántsem látja olyan dicséretesnek a nyugati világ hozzáállását:
„Eden angol külügyminiszter, F. D. Roosevelt elnök csak gesztus-politizálást folytatott. Későn, túlságosan későn, csak június végén tiltakoztak, fenyegették meg Horthy Miklóst a deportálások miatt. XII. Pius is óvatosan megvárta, amíg Róma június 6-án felszabadul, majd három héttel később küldött tiltakozó táviratot Horthynak. Bizonyos, hogy ezek a táviratok hatottak a kormányzóra, megerősítették lassan érlelődő elhatározásában, hogy leállítja a deportálásokat… Az Office of Strategic Services illetékesei május elején még azt az ötletet is elvetették, hogy röpcédulák ezreit szórják le Magyarország fölött, ezeken figyelmeztessék mindazokat, akik a deportálásokat szervezik, hogy a háború után felelősségre fogják őket vonni”. [8]
Magyar Bálint a bevezetőjében azt írja, hogy „a magyar társadalom többsége passzívan nézte honfitársai kálváriáját”… – Talán nem akar tudomást venni a történeti szakirodalom eddig feltárt zsidómentéseiről – még kérdésben uralkodó „számháború” ellenére is –, ami a Holocaust központban feldolgozásra vár, vagy a ma élő tanú hiánya miatt a dokumentációt nem fogadják el önmagában bizonyító erejűnek?
Mindenesetre a zsidómentésekre csak egy oldalt szánnak a kiállítás vezető „album” szerkesztői, amelyben sem az egyéni akciók sokaságára, sem a keresztény egyházak zsidómentő szervezett tevékenységére nem jut hely:
A keresztény egyházak a magyar országgyűlésen végül nem szavazták meg a harmadik zsidótörvényt, hanem fenntartásaik kifejezéseként tartózkodtak. A Szovjetunió elleni háború idején a zsidóságot árulással, az ellenséggel való együttműködéssel kezdték vádolni, megteremtette annak a lehetőségét is, hogy a hadsereg és a Külföldieket Ellenőrző Országos Hivatal, a KEOKH radikális antiszemita vezetői megkezdjék a Magyarországra menekült külföldi, illetve a „kétes állampolgárságú” zsidók fizikai megsemmisítését is. Ez az akció volt a „körösmezei deportálás”, amikor a Kárpátok hágóján át több mint tizennégyezer embert, férfiakat, nőket, gyerekeket szolgáltattak ki a németeknek, akiknek többségét az SS Sonderkommandója 1941 augusztusában Kamenyec Podolszk térségében agyonlőtte. A szörnyű eseményekről Slachta Margit, a Szociális Nővérek szerzetesrend főnöknője tájékoztatta Horthy Miklósnét, majd a helyszínre utazott, s jórészt fellépésének köszönhető, hogy az akciót leállították. A zsidó származású katolikusok gyámolítására létrehozott Szent Kereszt Egyesület új elnökének, Apor Vilmos püspöknek 1942 karácsonyán elmondott beszédét az összes lapoknak megküldték. Minthogy nyíltan kiállt a „faji felfogás ellen”, a cenzúra mindenhonnan törölte, így aztán az országos közvélemény nem reagálhatott rá. Kinyomtatták viszont – igaz, a Lélek szava című, kis példányszámú missziós folyóirat január elsejei számában – azt az Újévi levelet, melyet Slachta Margit, a Szociális Testvérek Társasága főnöknője írt. Slachta, akinek hervadhatatlan érdemei voltak az 1941. augusztusi KEOKH-deportálás leállításában, a honvédelmi miniszter beszédére hivatkozva valóságos társadalmi akció megszervezésébe fogott a munkaszolgálatosok érdekében. Felhívta a keresztény híveket: fogadjanak szívükbe „egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvér-közösségből”. Sürgette őket, hogy keresztényi részvétet tanúsítsanak a munkaszolgálatosok és itthon maradt családjuk iránt, s családtagjaikon keresztül gyakoroljanak nyomást a keret tagjaira, viselkedjenek emberségesen a bevonult zsidókkal.
Slachta erkölcsi nagyságát bizonyítja, hogy 1942. december végén már azonos, emberséges elbánást követeltelt a kitért és a hitükben megmaradó zsidóknak.[9]
Teleki Pál megszervezteti az id. Antall József vezetése alatt álló IX. ügyosztállyal a lengyelek, és a lengyel zsidók mentését. Létrehozza a miniszterelnökség IV. osztályát, a Nemzetpolitikai Szolgálatot, melynek részeként az egyházi vezetők és szervezeteik terjesztik a titkos propaganda anyagot (= Teleki hivatalos politikájával szemben), és szervezik a maguk egyházi egyesületeikkel, plébániai egyházközségeikkel az ellenállást a nyilas és a Volksbund mozgalommal szemben; s a zsidómentést szintén plébániai és egyházszervezeti szinteken[10] Apor püspök és az Actio Catholica irányításával. 35 budapesti rendházban és egyéb egyházi intézményben több mint 3 ezer embert rejtegettek. Slachta Margit szociális testvéreinél ezer fő talált menedéket, a munkaszolgálat miatt megmenekült 5 ezer fő (pl. A Szent Margit Gimnáziumban a megváltós nővérek 50 zsidó leányt rejtegettek), nem tudjuk még mindig a plébánosok által titokban kikereszteltek számát, egyes számítások 124 000-re teszik az így megmentettek számát. (1944. december 27-én a nyilasok a mintegy ezer zsidó életét megmentő Salkaházi Sára testvért a jeges Dunába lőtték.) Hetényi Varga Károly szerint – aki ezen időszak üldözött papi személyeinek életrajzát összeállította – 150 pap és szerzetes vett részt e munkában, akik sorsa később a fordulat éve után megkínzatás vagy internálás lett. Becslések szerint ezeken felül még 350-400 pap és szerzetes volt elkötelezve az ellenállásban. Összesen tehát 500 pap és lelkész kockáztatta meggyőződésből az életét[11].
A kiállítás és a vezető végig magyar zsidókról beszél, elhallgatva azt a tényt, hogy a környező országokból 1939-től tömegesen menekültek a zsidók Magyarországra az ottani zsidóüldözések elől, amint már fentebb erre utaltam!
Hiányzik a korabeli kormány helyzetének árnyalt bemutatása. A propagandakönyv utolsó lapján a kolofonban kis betűvel feltüntetve szerkesztőként Rajk Judit, Szabó Mónika neve, a „szöveg” alatt Kádár Gábor és Vági Zoltán neve, a fotók alatt Kovács Ferenc, Markovits Péter és Rajk László neve áll. (Felelős kiadó: Dr. Kováts Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.) Az egyes fejezetek íróit nem ismerjük, nincs aláírás, ahogyan források, lábjegyzetek, sincsenek! Európa minden szögletéből érkező látogatók számára készített, a magyar államnak sok millió adóforintjába kerülő kiállítás, mely a magyarságról kialakuló ismereteket külföldön meghatározza nem szolgálhat propaganda célokat, és történészek által készített tárlatvezető- könyvet igényelne. Vajon nem kellene egy tisztességes és következetes munkával újrarendezni a kiállítást?!
Lehet, hogy mindez direkt történik, hogy azt a látszatot keltsék, amit mi magyar látogatók is éreztünk, hogy mi vagyunk Európában egyedül a felelősek a zsidó holocaustért…
Bácsfainé Dr. Hévizi Józsa
történész
az Erdélyi Szövetség elnöke
Jegyzetek:
1 195 oldalas, gazdagon fotókkal illusztrált album a 2004. április 15-én megnyíló auschwitzi állandó kiállítás katalógusa.
2 Karsai László (SZTE): Túlélhették volna a magyar zsidók a holocaustot? Régi kérdés, új válaszok. www.ksze.hu/eload05.html :”… magyar zsidók zöme akkor élhette volna túl a világháborút, ha Magyarország pontosan úgy kollaborál a harctéren a nácikkal, mint azt a románok tették, és Horthy Miklós kormányzó ugyanolyan gyorsan és ügyesen áll át a Vörös Hadsereg oldalára, mint azt Mihály román király tette. A végkövetkeztetés azért „ijesztő”, mert ha ez igaz, akkor – legalábbis Magyarország, és tegyük hozzá, Románia esetében – a zsidóknak addig volt esélyük a holocaust túlélésére, ameddig Hitler bízott abban, hogy Horthy és Antonescu hű szövetségese.”
3 Karsai László (SZTE): Túlélhették volna a magyar zsidók a holocaustot? Régi kérdés, új válaszok. www.ksze.hu/eload05.html
4 idézi Montgomery: Magyarország a vonakodó csatlós, Zrínyi, Bp., 1993.93.old.
5 Karsai-Ungváry vita: kik a vidéki zsidóság eltűnésének fő felelősei? Tallózó – Szemle. 2011. május 18. szerda, 07:25. www.tte.hu/tallozo/43/7236
6 u. ott
7 Kapronczai Károly: A magyar –lengyel történelmi kapcsolatok évszázadai, Mundus, 2000. Azóta jelent meg: Kapronczay Károly: Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945, Mundus, 2009.
8 u.ott
9 Vigília 66. évfolyam 2001. január
10 Főleg az egyházi szervezetek (Actio Catholica, Magyar Szent Kereszt Egyesület, Jó Pásztor Bizottság, Soli Deo Gloria Református Diákszövetség, Pro Christo, Keresztyén Ifjúsági Egyesület stb.), de a kisebb náciellenes csoportok, sőt egyedül dolgozó magánszemélyek is nagyon sokat tettek az üldözött zsidók megmentéséért. In: http://www.magyarszemle.hu/img/cim.jpg?lang=HU Magyar Szemle Budapest, 2004. Új folyam, XIII. 3. szám.
A katolikus püspöki kar 1939. október 3-i találkozója után Zichy Gyula gróf, kalocsai érsek – aki a jezsuiták egykori tanítványa és későbbi jótevője volt – vezetésével megalakult egy külön bizottság, amely dr. Cavallier József irányítása alá került. A bizottság a II. világháború kitörése után először a menekültekkel kezdett el foglalkozni, majd a részt vállaltak a nagyobb zsidó szociális szervezetekkel együttműködve a zsidótörvények által sújtottak segítésében. Azonban 1940. december elején a hatékonyabb munka érdekében a bizottság beolvadt a P. Jánosi József SJ vezetése alatt álló Szent Kereszt Egyesületbe. A német bevonulás után a SzKE teljes erővel részt vett az áttérteknek a zsidóellenes intézkedéseitől való megmentésében. P. Raile Jakab Igen sokat tett az üldözött zsidók megmentése érdekében P. Raile Jakab SJ (1894–1949). P. Raile, Köhler lazarista atya mellett, a budapesti mentési akció egyik legfőbb irányítója volt. P. Reisz Elemér SJ (1904–1983) is számos zsidó családot kihozott a gettóból. A rendházban élő zsidó menekültek száma mintegy 120 személyre tehető. In: Bikfalvi Géza: A magyar jezsuiták budapesti embermentő tevékenysége 1944–1945-ben In: Párbeszéd– Magyar jezsuita portál www.parbeszed.com. A Magyar Szent Kereszt Egyesület létszáma 1939: 114, 1941: 1948, 1944: 7301fő. Anyagi alapját gyűjtés és a gazdag zsidók, így Weiss Manfréd adományai szolgáltatták. Kapcsolatban álltak a br. Weiss Edit vezette Izraelita Pártfogó Irodával is. A püspökök segítségével helyi csoportjaik jöttek létre Szegeden, Győrött, Pécsett, Nagykanizsán, Nagyváradon, Kassán és Szombathelyen. Sokoldalú segítséget kívántak adni: jogi tanácsadást, anyagi segélyt, elhelyezést, zsidó munkaszolgálatosok segélyezését. www.lexikon.katolikus.hu
11 Varga József: Bűnös nemzet vagy kényszerű csatlós, Bp., 1991. II. kötet. 205.old.
MVSZ Sajtószolgálat
8002/130814
Azt mondják, hogy sok évvel ezelőtt egy elmegyógyintézetben szokatlan tesztet végeztek annak megállapítására, hogy az ott ápoltak mikor válnak alkalmassá a külvilágba való visszatérésre. A jelöltet bevitték egy szobába, ahol a vízcsapból ömlött a víz és már az egész padlón állt a víz. Aztán odaadtak neki egy fölmosó rongyot és megmondták, hogy törölje föl a vizet. Ha a betegnek elég esze volt ahhoz, hogy először elzárja a vízcsapot, mielőtt föltörölte volna a vizet, akkor el lehetett bocsátani a kórházból. De ha a beteg kezdte föltörölni a vizet anélkül, hogy elzárta volna a vízcsapot, további kezelésnek vetették alá. – A keresztyének olyan világban élnek, ahol harcolniuk kell a világot uralom alatt tartó gonoszsággal. De ha rájönnek, hogy hol van a gonoszság forrása, akkor hozzá tudnak járulni a helyzet javításához. Először a fölött a gonoszság fölött kell győzniük, amely a saját szívükből árad ki. Ez a megtéréssel indul. Csak ezután vehetik kézbe a “fölmosó rongyot és a vödröt”, azokat a lelki fegyvereket, amelyet Isten ajándékoz nekik.

Paul Krugman igen borús képet fest arról, miként omolhat össze az euró, mindössze néhány hét leforgása alatt.


Görögország „nagyon is elképzelhetően a jövő hónap során” kilép az eurózónából. A spanyol és olasz bankokból óriási mennyiségű összegeket próbálnak Németországba menteni. Ennek következtében bankok tömege fordulna az Európai Központi Bankhoz kölcsönért a banki összeomlást elkerülendő. Esetleg átutalási és készpénzfelvételi korlátozásokat vezethetnek be.
Ezen a ponton Németország döntésre kényszerülne: Vállalja a spanyol/olasz, stb. adósságok terhét vagy hagyja összeomlani az egészet. Az euró vége.
Krugman következtetése szerint „egy ilyen forgatókönyv esetében hónapokról, nem évekről beszélünk.”
A forgatókönyv extrémnek hangzik, pedig a jelen helyzetben egyáltalán nem elképzelhetetlen. A lényeg, hogy a görög kilépés elindíthatja a dominókat. Az eurózónából történő kilépés szörnyű következményekkel járhat, amivel mindenki tisztában van, és részben ezért gondolja a legtöbb befektető, hogy ez nem fog megtörténni. A helyzet ilyen mértékben drámai.


Az idő előrehaladtával és a gazdasági helyzet további romlásával soha nem látott mértékű bizonytalanság uralkodik el a világ pénzpiacain. Amikor ez bekövetkezik, az emberek úgy érzik majd, hogy csupán egy gazdasági zseni húzhatja ki a világot a bajból. Paul Henri Spaak, az Egyesült Nemzetek első főtitkára azt mondta: „Megfelelő kaliberű embert szeretnénk, aki engedelmességre bír minden népet, és kihúz minket abból a gazdasági fertőből, melybe egyre inkább belesüppedünk. Ilyen emberre várunk, és ha eljön – legyen akár Isten, vagy maga az ördög – tárt karokkal fogadjuk majd.”
És pontosan ez fog történni. A világ népei megváltót keresnek, aki visszahozza a stabilitást és gazdasági jólétet. Amikor az Antikrisztus megjelenik a színen, látszólag éppen ezt teszi majd, így az emberek hősként fogják üdvözölni őt is és az általa bevezetésre kerülő új pénzrendszert is. Az Antikrisztus „kimenti” majd a világot a saját maga által létrehozott gazdasági csapdából és övé a győzelem – de csak egy kevés időre. – Joseph Candel

Megdöbbentő látni a Görögországban folyó bankrohamokat, pedig ez még csak a kezdet. Néhány nap leforgása alatt 700 millió euróval csökkent a banki betétállomány az országban. Ez a teljes betétállomány fél százaléka, de a jelenség önmagában is könnyen pánikot indíthat, az amúgy is gyenge lábakon álló országban.
Ki ne akarná kivenni pénzét egy görög bankból? Amennyiben az ország kilép a monetáris unióból a bankban lévő eurókat nyilván drachmára váltanák, aminek az árfolyama minden bizonnyal drámai zuhanásnak indulna. Egyes becslések szerint az eurózónából történő kilépés esetén a görög állampolgárok bankbetéteinek értéke akár 50%-kal is csökkenhet.
Tehát, akinek egy görög bankban van a pénze, minden bizonnyal megpróbálja minél gyorsabban egy másik országba átmenteni. Az eurózóna fokozatos összeomlásával ez a jelenség egyik országról a másikra terjedhet. Bolondság lenne egy olasz vagy spanyol bankban tartani a pénzünket, ha Németországba is átvihetjük. Ebből következtetve a mostani görög rohamok csak az előfutárai annak, ami még hátravan.
Egy görög kilépés következményei tehát igen csúnyák lehetnek. Aki azt mondja, hogy Görögország távozása a monetáris unióból rendezetten is végbemehet, nem tudja, miről beszél, vagy nem őszinte. Az Independent a következőket írta a napokban:
„Aki azt állítja, hogy a görög kilépés nem lenne komoly dolog, az vagy idióta, vagy hazudik, vagy őszintétlen,” mondja Sony Kapoor, a Re-Define nevű európai agytröszttől. A közgazdászok attól tartanak, hogy egy kaotikus kilépés befektetői rohamot eredményezne a spanyol és olasz adósságokra, arra kényszerítve ezeket az országokat, hogy mentőcsomagot kérjenek az EU mentőalapból, ami mindössze 500 milliárd eurós tartalékával félő, hogy nem tudna megbirkózni egy ekkora nyomással.”
A görög kilépés nemcsak a spanyol és olasz kötvényekre lenne negatív hatással, de bankrohamokat okozhat a spanyol és olasz bankokban.
A zöld út Görögországnak, az eurózóna elhagyására, egyúttal zöld utat jelentene a többi tagországnak is. Amint neszét veszik, hogy ezek az országok is visszatérhetnek korábbi valutájukhoz, egyetlen épeszű ember sem akarná spanyol vagy olasz bankokban tartani a pénzét.

A félelem rendkívül erős hajtóerő. A görög eurók drachmára váltása egyértelműen jelezné, hogy nem minden euró értéke egyenlő. A pénz német bankokba történő mentése felgyorsulna.
Ugyanakkor a görög kilépés már az IMF szerint is lehetséges:
Christine Lagarde, az IMF vezetője arra figyelmeztet, hogy „technikailag készen áll bármire” hozzátéve, hogy mindent meg kell tenni a görög kilépés rendezett lezajlása érdekében. A lépés hatása valószínűleg „elég csúnya lesz,” jelentős kockázattal a növekedésre, a kereskedelemre és a pénzpiacokra nézve. „Ez rendkívül sokba kerülne, hatalmas kockázattal járna, de ez is egy opció és technikailag muszáj számba vennünk,” mondta.
Mindeközben más európai bankok alatt is inog a talaj. A spanyol bankrendszerben teljes a káosz, a Moody’s pedig 26 olasz bankot minősített le hétfőn.
Talán Olaszországot kellene leginkább szemmel tartani. Ambrose Evans-Pritchard a következőket írta a helyzetről:
Romano Prodi, Olaszország egyik volt miniszterelnöke azt mondta, az EU az állandó spanyol, olasz és francia gazdasági zsugorodást kockáztatja azzal, ha elengedi Görögországot. „Az egész kártyavár borulni fog,” mondta.
Angelo Drusiani, a Banca Albertini eszközkezelési igazgatója szerint, a katasztrófa kizárólag úgy kerülhető el, ha az Európai Központi Bank egy végső hitelező intézménnyé alakul, különben Olaszország „hihetetlen mértékű leértékeléssel, három-öt év hiperinflációval és tarthatatlan mértékű munkanélküliséggel néz majd szembe.”
Mit lehet tenni?
Természetesen sok mindent lehetne tenni, ha az európai politikusok letérnének a hatalom által kitaposott ösvényről.
Az igazság az, hogy Görögország négy egyszerű lépésben megoldhatná pénzügyi gondjait. Ehhez persze szembe kellene fordulnia Európával és elfogadni, hogy a nemzetközi közösség fekete listájára kerül, de azért lehetséges.
Íme a recept:
  1. Jelentsék be a fizetésképtelenséget valamennyi adósságra,
  2. Lépjenek ki az eurózónából,
  3. Térjenek vissza az adósságmentes drachmához, amit nem egy központi bank, hanem közvetlenül a görög kormány ad ki és állít forgalomba,
  4. Elindulhatnak a jólét felé vezető úton.
Egy ilyen forgatókönyvvel a görög államadósság nem jelentene problémát többé és a görög kormány nem kényszerülne újabb kölcsönokre illetve megszorító intézkedések bevezetésére.
Természetesen meg kellene birkózzanak az inflációval, de a jelenlegi gazdasági borzalomhoz képest az semmi.
Miután a görög gazdaság ismét növekedésnek indult, egy idő után áttérhetnek egy „keményebb valutára” ha jónak látják.
Jó lenne, ha az emberek megértenék, hogy csupán azért, mert a globális pénzrendszer ma egy bizonyos módon működik, nem jelenti azt, hogy mindig így kell működnie.
Mikor ébrednek rá, hogy a központi bankrendszer nem a megoldás, hanem a probléma gyökere?
Mikor ébrednek rá, hogy a kormányoknak nem lenne feltétlenül szükséges eladósodniuk, ha nem akarják?
A világban ma sokkal több adósság van, mint pénz.
A rendszer óhatatlanul össze fog omlani, pedig léteznek alternatívák.
Sajnos a politikusok továbbra is a jelenlegi adósságalapú pénzrendszer szolgái akarnak maradni és mindannyian kénytelenek leszünk viselni ennek következményeit.



Forrás: The Economic Collapse

A fosztogatás anatómiája

1.A hitelek csapdája
---------------------

-T. Olvasó!

-Egy helyi pénz kibocsátásának előkészületeit próbáltuk elvégezni, amikor arra kellett rádöbbennem, hogy a pénzkibocsátás mikéntjét, elveit, szabályait nemcsak, hogy szinte senki nem ismeri, de még ráadásul az érdeklődő elől, valami ködbe vesző mítosz is eltakarja. Ezen tevékenység közben szerzett tapasztalataimat szeretném önökkel megosztani, ha hajlandóak az alábbi néhány sort elolvasni.
Katartikus élmény lesz.

-A pénzkibocsátás alapelvei, a pénzpiac működtetésének, jellegének legfontosabb információi soha nem kerülnek napvilágra.
-Nevezetesen például az az egyszerű tény sem, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a kereskedelmi bankok által forgalomba hozott (nevezzük a továbbiakban hitelpénz néven) pénz közötti leglényegesebb különbség, hogy míg az előbbi pénz, a második nem az.

-A legfontosabb különbség amelyre kutakodásaink során rádöbbentem az, hogy a nemzeti bankok által kibocsátott pénz és a banki betétek együttesen, a világon mindenhol,-így Magyarországon is-csak töredékét fedezik a kibocsátott hitelek értékének. A bankokba elhelyezett betét a legjobb esetbe is csak töredékét, ötödét, hatodát fedezi a bankok által kibocsátott hiteleknek. A sokat hangoztatott érvből, hogy ők a betétesek pénzét kezelik és őrzik egy szó sem igaz.
A hitelként felvett összeg amit az adós megkap, nem az átlagember fogalmai szerinti fedezettel bíró pénz, hisz a bankban ezzel szemben nincs ennyi betét legfeljebb csak a töredéke.

- Ez a pénz tulajdonképpen talán egy időben és térben korlátlanul leszámítolható váltónak tekinthető, mert a mögötte lévő fedezet csak az, hogy a hitel felvevője aláírta, hogy majd megtermel ennyi értéket és ellentételezni fogja a törlesztés folyamán annak lezárultáig, vagy nem teljesítés esetén a jelzálog tárgy értékesítésével kiegyenlíti.
-A helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a mindenkori GDP- vel egyenlő, piacképes, már megtermelt, értékesíthető áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Óriási a különbség abból a szempontból, hogy már megtermelt, illetve folyamatosan termelődő, használati értékkel bíró piacképes javakat állítok egy pénz mögé fedezetül, vagy egy aláírt kötelezvényt arról, hogy az aláírója valamilyen módon ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
Az elsőt a klasszikus köznapi értelemben is pénznek nevezhetjük, míg a másodikat a legnagyobb jóindulattal is csak legfeljebb váltónak.

- Az a megtévesztő ebben a nyilvánvalóan szándékos csalásban, hogy a helyi nemzeti bankok kontrolljával kibocsátott, az illető országban a piacképes, már megtermelt, értékesíthető, a mindenkori GDP- vel arányosan kibocsátott, áruval fedezett pénz nem különböztethető meg ettől a tulajdonképpen pénznek nem nevezhető, a kereskedelmi bankok által kibocsátott, pénznek kinéző váltótól.
-Ugyanis, ha nem a megtévesztés a cél, akkor a kibocsátó banknak ebben az esetben egy külön erre a célra szolgáló, az általánosan használttól jól megkülönböztethető "bankjegyet " kellene használnia. A bank sajnos a használatban lévő pénz kibocsátójától jogot kap arra, hogy egy a pénztől jól megkülönböztethető váltó helyett az adott nemzeti bank pénzét használja.

-Mivel a gazdaság szereplői a kétféle pénzt egymástól megkülönböztetni nem tudják,-és még ha meg tudnák különböztetni akkor is erre törvény kötelezi őket-így természetesen a hitelfelvevőtől kapott hitelpénzt, ezt a pénz kinézetű váltót elfogadják.
-Sajnos kénytelenek ezt a fedezet nélküli papírt elfogadni cserébe az álataluk nyújtott valós értékkel bíró javakért, így a hitelt valójában a gazdaság, a piac összes szereplője nyújtja, akik ezt az időben és térben korlátlanul leszámítolható váltót elfogadva valós használati értékkel bíró tárgyakra, illetve szolgáltatásra cserélik a hitelpénznek nevezett ígérvényt.
A bank úgy adja kölcsön a termék eladójának, a szolgáltatás nyújtójának a tőkéjét az adósnak, hogy azok nem is tudnak róla, hogy most ők ezt az összeget kölcsönadták, mert az érte kapott váltó ugyanúgy néz ki mint az igazi pénz.
A kölcsönt a valóságban a gazdaság szereplői nyújtják a hitelt felvevőnek aki náluk vásárol és akik neki egy ígéret fejében a javaikat hitelbe átadják.

-A bankok ezeknek a kölcsönöknek a kamatait, költségeit az adóstól beszedik, de természetesen a kölcsönt valójában folyósító piaci szereplőknek az árujukat eladóknak és a szolgáltatásokat nyújtóknak akik itt a jog szerinti tulajdonképpeni betétesek kellene, hogy legyenek, természetesen a betéti kamat összegét ami őket illetné nem fizeti ki! A kereskedelmi banknak itt csak a közvetítő szerepe szabadna, hogy jusson, hisz csak a két fél között közvetített.

-Ha a nemzeti bankok bocsáthatnának ki pénzt, akkor ugyan továbbra is egy nemzetgazdaság egésze hitelezne a hitel felvevőjének csakhogy ekkor a beszedett kamat is a nemzetgazdaság egészéhez, a nemzeti bankhoz kerülne vissza.
A nemzeti bank ezeknek a kamatjövedelmeknek a gazdaságba történő visszaforgatásával, állami finanszírozású beruházásokkal ki tudná egyenlíteni a kamatokkal történő jövedelem kivonást.
Esetünkben a kereskedelmi bankok a nemzetgazdaság egésze által nyújtott hitelt odaadják a hitelt felvevőnek, az érte kapott kamatot természetesen beszedik, majd azt egyszerűen zsebre rakják és a nemzeti bankokba egy fillért sem fizetnek be.
Ezzel minden egyes ügyletnél a pillanatnyi kamatnak megfelelő összeget kivonják a gazdaságból.

-Ráadásul mindezt minden felelősség nélkül teszik , mert a más tőkéjét adják kölcsön anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne róla, valamint ha bármi baj történne, az adófizetők pénzéből megmentik őket.
-Ez a bizonytalan fedezetű váltó leszámítolási határidő előtti, kereskedelmi forgalomba hozásának klasszikus esete. Mivel a váltó fedezetét pont maga a kibocsátó ellenőrzi és garantálja, valamint a leszámítolást ő maga azonnal el is végzi természetesen semmiféle felelősséget nem vállalva érte, ez egy elég fura biztosítékrendszer.
-Ez a rendszer így tökéletesen működik, csak sajnos nincs olyan gazdasági tevékenység ami elbírná, hogy ilyen mértékben fosztogassák, nincs olyan mértékű egyenletes és folyamatos növekedés ami az állandó tőkekivonást ellensúlyozni képes lenne.

-A lényeg összefoglalva az, hogy a pénz kétféleségét ( úgy mint nemzeti bank által kibocsátott pénz és hitelpénz) nem szabadna összekeverni mert a kétféle pénz háttere, fedezete nem azonos és a mai konstrukcióban a hitelpénz haszna, kamata jövedelmei nem a jogosulthoz kerülnek a pénzrendszer működése folyamán, hanem a kereskedelmi bankokhoz.
Pénzt forgalomba hozni kizárólag azon az alapon szabadna, hogy aki biztosítja annak a fedezetét az bocsáthasson ki pénzt. A kereskedelmi bankok ebben a folyamatban kizárólag közvetítői szerepet szabadna, hogy kapjanak.
- Mint a helyi pénzek között kiemelkedően jól működő svájci WIR esete mutatja, a pénzkibocsátó banknak kizárólag beruházási hiteleket szabad kibocsátania és el kell zárkóznia a fogyasztói hitelektől. Ezeket a jóval rizikósabb ügyleteket a pénzkibocsátó nemzeti banktól felvett kölcsönökből és az általuk gyűjtött betétekből finanszírozott kereskedelmi bankoknak kellene átadnia. Ugyanis ha ezek csődbe kerülnek, a pénzpiac logikája szerint kötelezően hagyni kellene őket csődbe menni.

-Véleményem szerint a FED magalakulása óta ez a gazdaság legnagyobb problémája. A fedezetlen pénz kibocsátása, vagyis a pénzhamisítás mindig is jó üzlet volt. Nem is beszélve arról, hogy mivel az alkalmazott módszerekkel a haszon a kibocsátónál csapódik le, a költség pedig ellenőrizhetetlen módon szétoszlik a gazdaságban, ezért a közlegelők klasszikus példája szerint minden piaci szereplőnek akinek erre lehetősége van az az érdeke, hogy minél több fedezetlen pénzt dobjon a piacra.
A közgazdaságtanban alapismeretként tanított közlegelők példája arra figyelmeztet minket, hogy ez egészen addig folytatódik amíg az egész piac egyetlen kézbe nem kerül, vagy valaki erőszakos módon beavatkozva nem írja felül a játékszabályokat.

2.A pénz kétféle funkciója
-------------------------

-Az a lényeges jellemzője a hitelpénz működésének, hogy a gazdaság egészének a tőkéjét (tulajdonosának hozzájárulása nélkül) kikölcsönözve egy még meg sem termelt gazdasági produktumot hoz kereskedelmi forgalomba abból a célból, hogy a kamattal a majdan termelődő hasznot, amit a keletkezésének pillanatában azonnal beszed,(vagy legalább is annak egy jelentős részét) kivonja gazdaságból nem tűnik fel a mindennapi tevékenységünk során.
Ezt természetesen az követi, hogy a következő tevékenység megkezdéséhez az előzőleg elvont tőkét már eleve hitelből kell pótolni és ekkor már a hitel kamatjának a kamatját is fizetni kell, így azután a kör lassanként bezárul és néhány tíz tranzakció után a tevékenység teljes jövedelmét tetszés szerint elvonhatom a gazdaság szereplőitől a kamat mértékének a szabályozásával.

-A váltó-amit mi hitelpénznek nevezünk-legfontosabb jellemzője, hogy csak a leszámítolhatóságot biztosító határidő lejártával válik teljes értékűvé amikor kiegyenlítették. Tulajdonképpen pénzként forgalomba hozni a hitelpénzt, csak a hitelszerződés lejártakor szabadna, addig korlátozottan forgalomképes értékpapírként kizárólag erre a bizonytalan ügyletre szakosodott pénzügyi intézményekben(jelesül leszámítoló bank) szabadna forgalmazni illetve beváltani. Az ilyen ügyletek bizonytalanságát a leszámítolás alkalmával az azt végző le is szokta vonni az elméleti értékből. Egy a váltók kibocsátáskori, azonnali leszámítolását végző bank nem szabadna, hogy azonos legyen a kibocsátó bankkal. Nézetem szerin ugyanis ellenérdekelt felek.
Ez ma a gyakorlatban nem így van, ez a megkülönböztetés nem létezik, ez a hitelpénz teljes értékű pénzként kerül forgalomba, az ügylet bizonytalanságából eredő veszteségeket nem a bank -aki a kibocsátó és leszámítoló is egyben- szenvedi el, hanem a gazdaság összes szereplőjére hárítja, vagy mint inflációt, vagy mint bankkonszolidációs költséget, ha csőd fenyegetné.

-Azonban a kétféle pénz szétválasztás nem is feltétlenül szükséges, mindössze arra lenne szükség, hogy a hitelpénz forgalomba hozatalából keletkező nyereség-merthogy a kölcsönt a gazdasági közösség nyújtotta-a pénzkibocsátás monopóliumával rendelkező, a pénzt kibocsátó gazdasági közösségek, egységek, államok, államszövetségek közösségi kasszájába kerüljön vissza. Azaz egyedül arra lenen szükség, hogy kölcsönt kizárólag a nemzeti bankok folyósíthassanak, a kereskedelmi bankok ezt csak közvetíthessék és a betéti kamatokat a kvázi betétesek, a hitelnyújtó gazdasági közösség bankjába, az adott nemzeti bankba fizessék be amely így jogos tulajdonosaihoz kerülhetne.

-Szintén nem térnek ki az ezzel foglalkozó ismertetők arra a problémára (vajon miért?), hogy a pénz univerzális használhatóságából eredő nehézségeket hogyan lehet megszüntetni. Mivel a pénz egyszerre csereeszköz és értékmegőrző is univerzalitásánál fogva mindig kisebb veszély a tőkét pénzben tartani mint materiális javakban. Jóval egyszerűbben tárolható, mobilizálható, bontható, használható fel, ha a szélsőséges esetektől eltekintünk-esetleges katasztrófák, háborúk- mint a materiális javak nagy része.

-Azt be kell látnunk, hogy erre a célra alkalmasabb eszközünk nincs tehát ez a funkciója kiiktathatatlan, a feladat megoldása megkerülhetetlen.
A kétféle funkció szétválasztására a történelem folyamán történt kísérletek(bélyeg, felülbélyegzés stb.) nem igen váltak be, erre úgy látszik tökéletesen csak a kamat alkalmas.

-Ha a gazdaságban csereszközként használom a pénzt akkor az nem hoz hasznot, kizárólag az eszköz funkciója a mérvadó. Amikor időben, vagy helyileg pillanatnyilag fel nem használható tőke keletkezik azt a gazdaságból ki is kell vonni, mert lokálisan a pénztöbblet inflációt, válságot okozna. Ennek a többletnek a gazdaság más szegmensében kamat fejében történő felhasználása logikus lépés. Mivel a kamat nagysága szabályozza azt, hogy a gazdaság szereplőjének érdemes-e a tőkéjét visszaforgatnia, vagy mivel több kamatot hoz mint amennyi a tevékenységének nyeresége lenne-mert más jobb hatásfokkal tudja hasznosítani-, érdemesebb betétként kamatra kihelyezni, a döntést neki magának kellene meghoznia.
-Csakhogy megint visszajutottunk az eredeti problémához, nevezetesen, hogy a már megtermelt javak tulajdonosai ezen javaikat értékesítve "igazi", materiális fedezettel rendelkező pénzhez jutnak az árujuk értékesítése folyamán. Elsősorban ezen materiális javak megtermelői kellene, hogy kapják a kamatjövedelmeket akik valódi fedezettel rendelkező betéteikből a tőkét biztosítják, mert az ő betétjeikből kihelyezett kölcsön nem növeli a gazdasági közösség általános eladósodottságát. A kamat természetesen arányos kell legyen a gazdaságban elérhető haszonnal, hisz ha kevesebb, nem lesz aki kölcsön adjon, ha több nem lesz érdemes termelni.
A hitelpénzből létrehozott, kibocsátott kölcsön csak másodlagos kölcsönként szabadna, hogy megjelenjen a hitelpiacon, mivel ez a gazdasági közösség általános eladósodottságát és így a bizonytalanságot nagymértékben növeli, még abban az esetben is ha központi-nemzeti bank-bocsátja ki. Nem lényegtelen ugyanis az a szempont sem a hitelpénzből létrehozott tőke esetében, hogy csőd etén a kárt az egész közössége viseli. A tőke kétféleségének nyilvántartása, értékének megkülönböztetése elkerülhetetlen, mert a rossz döntések alapján hozott befektetések, csődök kára ez esetben nem teríthető szét automatikusan a gazdaságban, annak következményei betétből képzett magántőke esetén kizárólag a döntéshozót terhelik.

-A problémát nem az jelenti, hogy a forgalomba lévő pénz is és a tőke is kétféle és a csereszközként használt forgalomban lévő pénz nem kamatozik a bankban lévő pedig igen, hanem az, hogy a forgalomban lévő csereeszköznek mindig arányosnak kell maradnia a forgalomban lévő javak értékével. Ebből logikusan az következik, hogy a bankban elhelyezett tőkét megengedhetetlen szabadon hozzáférhető módon kezelni.
-Nem vonhatok ki csereeszközt egy piacról, illetve nem dönthetek kontroll nélkül számolatlanul csereeszközt egy piacra. Aki a pénzt ami az adott időpontig csereeszköz volt kivonja a piacról és másik funkciójában mint értékmegőrző eszközt kívánja használni, annak tudomásul kell vennie, hogy a piacra történő visszavezetés csak a piac akkori, vissza helyezéskori állapotának megfelelő tempóban történhet és nem az ő igényei szerint.
-Valamint azt is tudomásul kell vennie ennek a piaci szereplőnek, hogy a tőkéje ezek között a feltételek között nem biztos, hogy gazdára talál a beruházók között és kamatozik neki, előfordulhat, hogy el kell vinnie máshová, vagy neki kell fizetnie a megőrzésért. Ez ma furán hangzik, de sokszor volt már ilyen, a svájci frank esetében pl. nem is olyan régen. Természetesen kereskedelmi bankon keresztül fogyasztási hitelezésre kihelyezheti, de ennek a veszélyei sokkal nagyobbak és csőd esetén elbukhatja.
-A globális kereskedelem miatt az adott piacra bevitt áruk ellentételezését is biztosítani kell, tehát ha valaki bevisz egy a piacra árut, annak ugyanennyi árut onnan ki is kell vinnie, különben kivonja a piacról a csereeszközt. A tőke számára ugyanis szinte mindegy, hogy monetáris, vagy materiális javakban testesül meg lévén ő maga egy viszonyrendszer a szereplők között.

-Ha ezt nem irányítjuk, nem ellenőrizzük folyamatosan, akkor értelemszerűen a tőke kezelőjének a kezébe korlátlan hatalmat adunk, mert bármikor képes lesz a gazdaságban akár hiányt, akár inflációt előidézni. Ha magas kamattal a tőkét magához vonzza kereslet csökkenést generál a gazdaságban és tönkreteszi a termelőket, ha alacsony kamatot kínál a tőkére akkor rászabadít a piacra egy akkora pénzmennyiséget amit a termelők nem tudnak áruval ellátni és így a szűk kínálat miatt az árak mennek feljebb inflációt okozva.

-Magyarul egy központi pénzügyi szervnek-nemzeti bank-korlátlan jogokat kell adnunk nemcsak a pénzkibocsátás terén, de abban az értelemben a betétek felett is , hogy a betétek mobilizálhatóságát nagyságtól függően szabályozhassa. Mint ahogyan ez katasztrófahelyzetben így is történik.

Önmagában a pénz kibocsátásának monopóliuma nem biztosít korlátlan hatalmat a pénzpiac irányítása felett, mit az a történelem folyamán már többször bebizonyosodott.
A pénz akkumuláló szerepe miatt a pénztőke kialakulása kiiktathatatlan, mozgásának totális ellenőrzése nélkül a pénzpiac kontrollja megvalósíthatatlan. Ráadásul ez nem is elég, mert mint az argentinok mostanában rájöttek, párhuzamosan az áruk mozgását is kontrollálni kell, különben ugyanaz következik be mint a pénzpiac kontrollálatlanságának esetén.
A tőke számára ugyanis indifferens, hogy monetáris, vagy materiális javakból áll-e, legfeljebb ez utóbbi kissé kevésbé mobil és kezelése macerásabb.

-Ahogyan a pénzt kétfélesége alapján-mint fedezettel bíró csereeszköz és hitelpénz, azaz váltó- is meg kell, hogy különböztessük, ugyanúgy funkciója alapján-mint csereeszköz és tőke, mint a javak univerzális akkumulálója-is különbséget kell tennünk pénz és pénz között.

-A legnehezebb probléma a tőke helyzetének a tisztázása. Keletkezése, kezelése, kontrollja mind-mind újabb és újabb megoldhatatlannak tűnő feladatokat állít az elemző elé. A gazdasági közösségekben a tevékenység folytatása közben óhatatlanul aránytalanságok lépnek fel (tudás, tapasztalat, eszköz, tehetség stb. különbözőségéből fakadóan) és a közösség egyes tagjainak a keletkező bevételeiket nem kell teljes egészükben a termelő tevékenységbe visszaforgatniuk annak fenntartása érdekében. Az így keletkező többlet amit a gazdasági folyamatból elvonhatnak valamilyen formában akkumulálódik. Az így keletkező tőke szabadon felhasználható, illetve önmaga is önálló árucikként értékesíthető. A bérbeadásából, illetve értékesítéséből származó kamat, vagy jutalék egyáltalán nem ördögtől való. Ilyen formájában ő ugyanis egy eszköz, egy szerszám aminek a használata teljesen természetes és hasznos is lehet.
Az, hogy a tőkét nem a tulajdonosa használja csak egy további transzformációja források hasznosítása során kialakuló különbségekből következő viszonyrendszernek. Aki jobb hatásfokkal eredményesebben tudja használni az eszközt, a szerszámot annak érdemes a használat jogát biztosítani.
-Azokkal reformközgazdászokkal akik folyamatosan kamat ellen kampányolnak a legkevésbé sem tudok egyetérteni. Mint az első írásomban is utaltam rá , fogadjuk már el, hogy létezik pénzügyi veszteség, nulla és negatív kamat is. Ha valamit nem gazdaságos működtetni akkor azt nem is fogják működtetni. Egy zárt rendszerben az elérhető növekedés nulla. Ugye a sokat idézett szöveg szerint aki egy zárt rendszerben exponenciális növekedést tart elképzelhetőnek, az vagy elmebeteg, vagy közgazdász.
Itt van valahol az eb elhantolva ,mert végeredményben a rossz befektetésekből eredő veszteségek és normális gazdálkodás esetén az időnként előforduló negatív kamatok, valamint az esetleges infláció egyik irányból, a pozitív kamatok a másik irányból a nulla felé kellene, hogy konvergáljanak.
Ez azonban a pillanatnyilag exponenciálisan növekszik a csalással, a fedezetlen hitelpénzekkel történő folyamatos tőkekivonással, felelőtlen fogyasztási hitelekkel, piacmanipulálással és egyéb eszközökkel kikényszerített nagy összegű pozitív kamatok miatt.
Ha ezeket kiiktatnák a kamat azonnal a nulla közelébe csökkenne.
Az én nézetem szerint nem a kamatot kellene megszüntetni, hanem a tőke hozadékainak összege, eredője kellene, hogy nulla legyen. A tőke kölcsönzésének kamatait nem csökkenthetem a nullára, mert ezzel a képződését szüntetem meg. A különböző okokból bekövetkező tőkeveszteségeket valahogyan pótolni kell, különben felélem az eszközeimet.

-A tőke tulajdonságai között is van azonban egy nagyon lényes. Mivel a gazdaságban felhasználhatósága szempontjából univerzális, ezért hatása a gazdaságra semmivel össze nem hasonlítható. Tulajdonlásának, vagy kezelési jogának a birtoklása korlátlan befolyást biztosít a gazdaság egésze felett. Éppen ezért érthetetlen az a gyakorlat, hogy felhasználását nem vonjuk közösségi felügyelet alá, a tőke keletkezése pillanatától nem követjük nyomon annak működtetését. Számomra teljes rejtély, hogy pl. a magánszemélyeknek a bankokban elhelyezett pénzük felhasználásáról halovány fogalmuk sincs és a közösséget sem ruházzák fel az ellenőrzés jogával.
Azok a hitelek amelyek a gazdaságban beruházási céllal kerülnek felhasználásra egy hihetetlen méretű nemzeti banki és kormányzati ellenőrzés nélküli befolyást tesznek lehetővé a választók pénzéből az ő hozzájárulásuk nélkül a tőke kezelőinek számára.
Nem tudok másképpen fogalmazni mint, hogy ez a helyzet egyszerűen szürreális. Ilyen egy normális világban csak nagyon csúnya gonosz mesékben képzelhető el, a valóságban ilyen nem lehetséges.
-Itt nem csak, -bár elsősorban- a pénzről van szó, ugyanez az anomália fennáll a materiális javak esetében is pedig van ennek gyakorlata ( közraktárak) ott ahol szintén kiemelkedően fontos és elkerülhetetlen. Üdítő kivételek egy vagyonelem közösségi szabályok szerinti hasznosítására mint például az erdőgazdálkodás ritkán fordulnak elő és persze ott sem tökéletesek.

-A globálisan szinte teljesen szabad tőkemozgás, a pénz és ezen keresztül a tőke kétféleségének az összemosása kaotikus tisztázhatatlan viszonyokat eredményez. A világon nagyon széles skálán mozgó törvényi, etikai, politikai normák lehetetlenné teszik a pénzpiaci szabályok egységesítését és a betartatásukról már szót ejteni is kár. Nem is beszélve arról, hogy egyes helyi gazdasági érdekcsoportoknak ezek betartása nem feltétlenül kell, hogy előnyös legyen és megfeleljen. A rengeteg ellenérdekelt féltől elvárni, hogy a lokálisan esetenként hátrányos szabályokat betartsa egy globális, számára elvont közösségi előny érdekében szinte lehetetlen.

-Amikor valaki egy magánbanktól felvett hitelből folytat egy gazdasági tevékenységet, mivel ő ekkor egy váltóval fizet, akkor esetleg a következő történhet.
-A valahol a világ másik végén felvett kölcsönből itt megvalósított befektetés esetén a helyi itteni termelők hitelbe odaadják javaikat valakinek, aki valakinek valahol megígérte, hogy majd valahol, valamikor, valahogyan, valakinek ki fogja egyenlíteni ezt a tartozást.
-Követhető volt? Ezt hívják külföldi működőtőke behozatalnak. Mi adjuk oda most a javainkat, és ezt majd valaki, valahol, valamikor, valakinek ki fogja fizetni. Addig itt van biztosítéknak egy darab papír. És nagyon el vagyunk keseredve, ha nem jön ide a külföldi működőtőke.
Hát ne legyünk.
-Minden közösségnek vannak lokális gazdasági, kulturális, természeti adottságai és az ideális az lenne ha ezeket a viszonyokat figyelembe véve mindenki maximálisan kihasználná a saját helyi adottságokból következő, azzal összehangolt lehetőségeit. Ez azonban a legkevésbé sem esik egybe a globalizáció érdekeivel, így a konfrontáció sajnos ezen a téren is elkerülhetetlennek látszik.

A tőke és az áruk szabad mozgásának elve az ezeket mozgató, irányító szervezetek korlátlan uralmához vezet.

3.A következő buktató
------------------------------

-Míg mi ennek a közérthető megfogalmazásával vagyunk elfoglalva és esélyünk sincs arra, hogy ezek az elvek a törvények szintjén mint szabályozók megjelenjenek, addig a pénzvilág irányítói már a következő csapdasort állítgatják az elejteni kívánt vadaknak. Ennek a munkának is a vége felé tartanak.
Sajnos a pénzpiac működtetésének eddig taglalt problémái amik persze a mai napig megoldatlanok és a világ nagy részén megoldásra várnak, szerintem már régen túlhaladottak.
-
-A ma gondjait sokkal inkább a tömeg és piacmanipulálás nagyon kifinomult módszerei jelentik. Az, hogy pénzügyi eszközökkel mennyire tudok irányítani egy piacot, hogy a gazdaság szereplőinek mekkora mértékű a függése a pénzügyi háttértől, hogy milyen mértékben és mélységben tudom ellenőrizni és befolyásolni egy gazdaság működését kizárólag pénzpiaci módszerekkel, ma már szinte teljesen átlátható.
Sokkal súlyosabb, szinte megoldhatatlannak tűnő feladat a piaci viszonyok szinte totális manipuláltságának a megszüntetése és a befolyásoló eszközök működésének és működtetésének szabályozása.
-
Ezek a piacmanipulációs technikák sokkal veszélyesebbek, mert a torz piaci viszonyok kialakulása nem ismerhető fel olyan könnyedén, mint a pénzügyi befolyásolás esetében. Ha a piacon csak a valós, a fogyasztók élete során felmerülő reális igények kielégítése történne meg, akkor a fogyasztók jövedelmüknek csak egy részét költenék el.
Az el nem költött jövedelmet tőkeként akkumulálhatnák ami felett szabadon rendelkezhetnének. Ha ez a valós fedezettel rendelkező tőke megjelenne a tőkepiacon, ennek a hozadékai nem a hitelpénzek kamatbevételeit kisajátító kereskedelmi bankokba folynának be, hanem ezekhez a tőketulajdonosokhoz kerülnének vissza és tovább növelnék a részesedésüket a tőkepiacból.

-Természetes reakció, hogy a kereskedelmi bankokban jelen lévő tőke a monopolhelyzetének megőrzése érdekében mindent megtesz ennek a szituációnak a megakadályozására. Elsősorban a médián, de minden egyéb felhasználható eszközön keresztül a fogyasztókat számukra teljesen felesleges termékek fogyasztására próbálja ösztönözni.
Mivel a fogyasztó ugyanazzal a felesleges dologgal sokszor egymás után nem csapható be, ezért ugyanazt vagy sokszor még rosszabb terméket újként és még újabbként reklámozva vonja el az akkumulálható jövedelmeket. Hogy a beruházásait maximálisan kihasználhassa és a termelő kapacitását a lehető legtovább működtesse, minden fogyasztót megpróbál ugyanannak a terméknek a fogyasztására rákényszeríteni, függetlenül attól, hogy a termék a lokális igények kielégítésére a legtöbb esetben teljesen alkalmatlan. Mivel megfelelő mennyiségű reklám bevetésével a fogyasztás a máshol készült termékek irányába terelhető, a helyi termelés és kereskedelem tönkretehető, így a jövedelmek az adott területről elvonhatóak és beterelhetőek a már működő, hozzájuk vezető pénzcsatornákba.

-Az így okozott kár sokkal nagyobb mint amennyi a pénzügyi veszteség számokban kifejhető összege. Ezeknek a folyamatoknak a során a megtermelt felesleges termékek előállítása által okozott károk, a termelés és a szállítás során keletkező környezeti károk, a felesleges termékek megsemmisítése által okozott veszteségek valószínűleg össze sem vethetők a konkrét pénzügyi károkkal.
A legnagyobb katasztrófa pedig az, hogy az ilyen módon realizált igen költséges bevételt jó részét, esetenként 80-90%-ban a reklámokba forgatják vissza, mert már ekkora képtelen költségű reklámkampány szükséges ahhoz, hogy az egyébként teljesen felesleges terméket újra el lehessen adni,a fogyasztót újra és újra rá lehessen venni egy számára szükségtelen termék megvásárlására. Gazdaságunk jó része a marketing, a reklám, a kereskedelem egy része ma mint mókuskerék működik, mely semmit nem termel és kizárólag ara szolgál, hogy a folyamatos pénzügyi mozgást fenntartsa.
A gazdaságnak ebben a teljesen felesleges, inproduktív ágazatában használt és ezért a racionális beruházásoktól elvont tőke a valódi gazdaságban hiányzik. Egyes közgazdasági elemzések szerint a gazdaság működésének pillanatnyilag mintegy felét ennek a felesleges és káros szegmensnek működtetésére pazaroljuk. Kizárólag azért, mert jövedelmet elvonni csak valamilyen pénzügyi tranzakció közben lehet és így néhány piaci szereplő a dominanciáját meg tudja őrizni és a keletkező jövedelmeket apró részletekben feltűnésmentesen meg tudja kaparintani.

-Ennek a problémahalmaznak a megoldása jóval nehezebbnek tűnik és valószínűleg sokkal radikálisabb eszközöket kívánna.
A média elképesztően szigorú ellenőrzése nélkül, a nevelésnek és kultúrának minden területére kierjedő,-a pénzügyi hatalomtól védett és független-irányítása nélkül a pozitív változások ezen a téren elképzelhetetlenek.
Az a pszichológusok és marketingszakemberek körében közismert tény, hogy az emberek 5-20% hajlamos kábítószer vagy alkohol függésre illetve egyéb addikciókra, reklámokkal viszont több mint 90% tökéletesen manipulálható mutatja, hogy milyen súlyú problémával állunk szemben. A manipulatív reklámot a számok alapján ötször, hússzor olyan súlyosan kellene büntetni mint a kábítószer kereskedelmet, mert ennyivel veszélyesebb és ennyivel több kárt okoz.
Ezeknél jóval veszélyesebb és szinte felismerhetetlen, a szinte mindenkire ható virtuális világ lassú észrevehetetlen becsempészése a valóságos világunkba. A valóságos világ elemeinek óvatos egyenkénti fokozatos felcserélése a virtuális világ nyújtotta elemekkel és ennek a virtuális világnak a teljes irányíthatósága ami teljes egészében egy, a nyilvánosság számára ismeretlen, szinte nem is létező tulajdonosi réteg kezében van maga az előttünk megtestesülő rémálom.
A megvásárolt, a pénz által pórázon tartott politikusok ennek a feladatnak a megoldására, erre a szerepre teljesen alkalmatlanok.
Ezen az úton haladva amit a mi logikánk diktál, a gondolkodó ember bárhogy ódzkodik is sajnos lépésenként, lassan eljut a fasizmus doktrínájáig.

HGY