2012. szeptember 6., csütörtök

A Fed revíziója rávilágított a globális csalás fontos elemeire

Ben Bernanke, Fed elnök nagy bosszúságára Ron Paul szenátor benyújtotta a 2012. évi Ferederal Reserve Átláthatósági törvényjavaslatot (HR459), amit augusztusban a képviselőház 327 igen szavazattal, 98 nem ellenében, megszavazott.
Paul szenátor, aki a Fed átláthatóságáért harcol, azt mondta, hogy az amerikaiaknak „elege van a mentőakciókból, mert miközben a gazdagokat kimentették, a szegények elvesztették állásaikat és otthonaikat.”
A Fed-átláthatósági törvény lehetővé teszi, hogy az állami számvevőszék amerikai megfelelőjének számító GAO (Government Accountability Office) felügyeletével, ami egy független kongresszusi hivatalként működik, elvégezzék a Fed monetáris politikájának teljes felülvizsgálatát, míg a könyvvizsgálatot a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságra (Federal Open Market Committee) bíznák.
Az amerikai számvevőszék (GAO) júliusban tette közzé a New York-i Federal Reserve Bank (FRBNY) első auditjáról szóló jelentését. Bernie Sanders szenátor szerint „az audit eredményeként most már tudjuk, hogy a Federal Reserve több mint 16 ezermilliárd dollár értékben nyújtott pénzügyi segítséget az Egyesült Államok és a világ legnagyobb pénzintézeteinek és vállalatainak. Ez egyértelmű szocializmus a gazdagok felé, mindenki másra pedig a „ki-ki-küzdjön-meg-magáért individualizmust” vonatkoztatják.”
2007 és 2010 között a Federal Reserve bankok több ezermilliárd dollár értékben nyújtottak „segítséget” úgynevezett „vészkölcsönök” formájában a pénzrendszer stabilizálására.
Egy forrás a Deutsche Banktól elmagyarázta, hogy 2008-ban a pénz- és monetáris rendszer teljesen összeomlott és azóta a bankkartellek tartják egyben a gépezetet, hogy úgy tűnjön, minden rendben van. A valóságban azonban az értéktőzsde és a monetáris rendszerek már csak mesterségesen tudnak létezni, ami azt jelenti, hogy látszólag stabilizálták őket a tőzsde 5 évvel ezelőtti összeomlása óta.
A Deutsche Banki informátor azt mondja, hogy a bankok kimentésének hátterében egy óriási adósság állt, amit az Egyesült Államoknak sürgősen vissza kellett fizetnie Kínának, aki komoly mennyiségű jelzálogfedezetű értékpapírt vásárolt, amelyek becsődöltek miután a globális csalás kiderült. Amikor a kínaiak rájöttek, hogy értéktelen, értékpapírosított kölcsönöket vettek, követelték a szerződések biztosítékaként megjelölt ingatlanokat. A kínaiak készen álltak, hogy az Egyesült Államokba küldjék saját embereiket a fedezetként szolgáló ingatlanok lefoglalására.
Ennek megakadályozására George W. Bush és pénzügyminisztere, Hank Paulson kikényszerítették az intézkedést, nyomatékosan kijelentve a szenátus előtt, hogy a 700 milliárdos mentőcsomag jóváhagyása nélkül azonnali szükségállapot lesznek kénytelenek kihirdetni. Azt a pénzt a Federal Reserve Bankon keresztül egyenesen Kínának és még néhány azonnali fizetést követelő országnak fizették ki, az értékpapírrá alakított, tisztességtelen jelzálogszerződésekért.
A pénzügyi katasztrófa és további adósság illetve ingatlan lefoglalási fenyegetések elkerülése végett Kína részéről, az eurót kezdték támadni, szakadékba lökve számos európai országot, ahonnan tudták, hogy nem lesznek képesek kimászni.
A pénzt, amit elvileg a bankok kértek a csőd elkerülésére szintén Kínának küldték, tovább növelve az ingatlanpiaci lufi kidurranásakor keletkezett sok ezermilliárdos veszteséget.
A számvevőszéki audit szerint a Fed New York-i leánybankjától a kínai központi banknak küldött pénz egy „rendkívüli és sürgető helyzetre” adott válasznak tekinthető, amihez a New York Fed „vészhelyzet esetére biztosított intézkedési jogosultságára” volt szükség.
Sanders rámutat, hogy a NY Fed óriási összegeket adott külföldi bankoknak és multinacionális társaságoknak. „Megengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok bármelyik hivatala külföldi bankokat vagy cégeket mentsen ki kongresszusi és elnöki felhatalmazás nélkül,” mondta.
„Vészkölcsönök nyújtásának” látszatával a banki alkalmazottak és magáncégek, joglemondásaikért jutalékot kaptak. Jamie Dimon, a JP Morgan Chase elnök-vezérigazgatója és a New York Fed igazgatótanácsának tagja például hozzávetőlegesen 390 milliárd dollár „segélyt” kapott a Fed New York-i bankjától. Hasonlóképpen, a JP Morgan Chase bankot is felhasználták a pénzmosáshoz a jelzálog-fedezetű értékpapír és derivatíva botrány idején.
Jamie Dimont 2007-ben választották be a Fed igazgatótanácsába és pozícióját a saját és más megabankok által elindított pénzügyi válság egész ideje alatt megtarthatta.
A Fed revízióját követelő Bernie Sanders szenátor, a CNN riporterének, Wolf Blitzer-nek nyilatkozva elmondta, „Az összeférhetetlenség annyira nyilvánvaló, hogy az már nevetséges. Itt van egyrészről a Fed, aminek a Wall Street szabályozása lenne a feladata, ugyanakkor a legnagyobb Wall Street-i intézmény elnök-vezérigazgatója ott ül annak a Fed-nek az igazgatótanácsában, aminek az ő bankját felügyelnie kellene. A kecskére bízták a káposztát.”
A JP Morgan számára nyújtott „vészkölcsönök,” különleges kiváltságok és nulla százalékos kamatra kapott dollár milliárdok idején a Morgan Stanley-nek ítéltek egy 108,4 milliárd dolláros szerződést (természetesen pályáztatás nélkül), hogy segédkezzen az AIG kimentésében.
Most azonban a Morgan Stanley áll a csőd szélén, miközben részvényei lassan teljesen elértéktelenednek a New Yorki tőzsdén. Folyamatosan próbálnak megszabadulni fölösleges eszközeiktől, hogy csökkentsék az európai fedezeti alapokban és a jelzálogalapú értékpapírok és derivatívák miatt rogyadozó társaságokban lévő kitettségüket.
Rick Wiles a következőket mondta néhány napja:
„Arról kapok híreket, hogy egy nagy pénzügyi cég össze fog omlani,” mondta a TruNews házigazdája. „A név, amit hallottam, nem más, mint a Morgan Stanley… Úgy tűnik a pénzügyi elit a bank feláldozása mellett döntött.”


Forrás: Infowars.com

A cionisták vegyi fegyverek bevetésére készülnek Szíriában

Ahogy a szír helyzet körül fokozódik az információs háború, a nyugati cionistákkal együttműködő arab államok a média terén is újabb erőfeszítéseket tesznek a szír kormány elhallgattatására. Az Arab Liga kairói találkozóját követően rekord gyorsasággal szüntette be az összes, szír kormánypárti csatorna sugárzását a Nilesat és Arabsat műholdas TV társaság. Nem csak az Asszád-rendszert támogató/elfogadó műsorszolgáltatók kerültek blokkolásra, hanem kiiktattak minden csatornát, kivéve azokat, amelyek a nyugati terrorista csürhe pusztítását valamiféle felvilágosult szabadságharcnak mutatják be.

Ugyanezt a módszert lehetett látni Líbia amerikai megszállása előtt, ahol az állami média elhallgattatásával párhuzamosan megjelentek a nyugatról pénzelt, a terroristák pusztítását legitimáló TV csatornák. Ezek a Nyugat hírnökeként megjelenő csatornák kezdetben teljes elutasítással övezettek, mivel ömlik belőlük a mocsok, erkölcstelen nyugati műsorokat sugároznak, miközben a nőket (és fiúgyermekeket) megerőszakoló külföldi zsoldosokat megpróbálják szabadságharcosként bemutatni.

Az állami média elhallgattatása csak egy valamit jelent: a nyugati fél valami olyan lépésre szánta el magát, amiről nem csak azt nem akarja, hogy Nyugaton is bekerüljön a közbeszédbe, hanem egyenesen azt, hogy már a helyiek se értesüljenek róla (a közvetlen érintetteken kívül). Ha az állami média nem tud sugározni, onnantól kezdődik a műsor, ahogy Líbiában is tették: katari makett-városokban leforgatott filmekkel akarják elhitetni a terroristák győzelmét egy-egy nagyobb városban, vagy az elnök, az állami vezetők halálhírét keltik, hogy a lakosság kedvét elvegyék az ellenállástól.

Figyelembe véve ezt a hírt, és a korábbi amerikai felszólításokat, miszerint az Asszád-rendszer óvakodjon a vegyi fegyverek bevetésétől, akár azt is előrevetíthetik, hogy Szíriában tömeggyilkosságot készítenek elő. A cionistákat erkölcs híján eddig egyetlen dolog tartotta vissza a célország lakosságának kiirtásától – hogy a hírek kikerülnek, és a tömegmédiának köszönhetően a világ túlsó felén is „politikai veszteségeik” lehetnek belőle. Bele lehet gondolni, mi fog zajlani Szíriában, miután a kormánypárti média megszűnik működni, és ez az utolsó visszatartó erő is megszűnik.

Fenyvesi Áron

Olajfestmény volt a lelőtt MiG-23-as

Augusztus közepén a szíriai terroristák bejelentették, hogy lelőtték a kormányerők egyik MiG-23-as repülőgépét (MiG-21-est is emlegettek, de a videón jól látszik, hogy MIG-23-asról van szó, ugyanis a két egymástól teljesen eltérő sárkányszerkezetet már messziről meg lehet különböztetni). A szóvivőjük szerint „a gép olyan alacsonyra repült, hogy géppuskával is le lehetett lőni”… és a nemzetközi média attól volt hangos, hogy a győzedelmes lázadók egy 14,45 mm kaliberű géppuskából lőtték le a MiG-23-as vadászrepülőgépet. (igen, sárkányrepülőt esetleg – a szerk.)

Mivel az országban terroristaként működő külföldi zsoldosok győzelmét senki nem hiszi el, a patkányok minden igyekezetükkel azon vannak, hogy eredményt mutassanak fel a támogatóknak – amit facebook üzenetben meg is tettek, hogy bizonyítsák az olajpénzen vett terrorizmus hatékonyságát.

A lelőtt MiG-23-as meséje kapcsán később kiderült, hogy az idén augusztus 30-án megjelent „fotók” a roncsról még 2003-ban, Irakban készültek a Talil katonai repülőtér elleni támadásokat követően. Az amerikai katonák ugyanis megörökítették a történteket – nem is akármilyen módon, hanem többen közülük olajfestmény formájában. 2004 október 29-én az Andrews légibázison az amerikai légierő átvett több mint 200 festményt, melyet összesen 150 személy adományozott a légierőnek. A 200 (digitális) festmény egyike az a „fénykép”, amit a szír lázadók állítólag idén augusztusban lőttek le.

Fenyvesi Áron

Botrányos IMF igények

Rendkívül kemény, mondhatni brutális követelményeket támaszt az IMF a további tárgyalások elé. Erről kormányzati körökből kiszivárgott hírek szólnak, melyre azonnal ráharapott a sajtó, és most torka szakadtából kiabál mindenki. A családi pótlék csökkenéstől kezdve a nyugdíjakon át az adóemelésig minden van a követelések között.

Ahogy erről gazdasági oldalakról értesülhetünk, ezek külön-külön már mind elhangzottak, de így együtt már sok. Ez lehetetlen, ezt képtelenség keresztülvinni, és hasonló megjegyzések látnak napvilágot. Több oldal, főleg a kormánnyal ellentétes oldalak arról beszélnek, hogy az egész csak kitaláció, és ezt csak a kormány mondja, hogy a nép felé igazolja az IMF-fel szembeni politikáját. A valóságban biztosan a fele sem igaz.

Ebben is lehetne logika, ha nem tudnánk azt, hogy az egész egy nagy színjáték. Olyan színjáték, amit a politikai porond színészei játszanak, a bolondok meg elhisznek. Valójában az egész színjátékkal jó előre tisztában volt mindegyik fél, és az ilyen részletek semmi másra nem valók, mint néphülyítésre. A kormány soha sem akart az IMF-fel szakítani, ha akart volna, már megtette volna. Az IMF valójában ki sem tette a lábát Magyarországról egyetlen pillanatra sem, mint ahogy annak igazgatója Christine Legarde kijelentette, várnak egy kicsit, úgyis lesznek tárgyalások.

Vagyis mindenki jól tudta, hogy lesznek újabb hitelek, lesznek tárgyalások, és lesz megegyezés is. Csak a nép hülyítésére kellett ezt az egész, pár hónapig tartó színjátékot lejátszani, hogy a nép elfogadja az elfogadhatatlant is. Hogy Orbán kijelenthesse, mi mindent elkövettünk, de ez van. Most sajnos még hússzor nagyobb megszorítás kell. Ugyan megígértük, hogy nem lesz, ugyan megígértük, hogy mostantól már sokkal jobb lesz, de hát ez a fránya IMF nem engedi. Enélkül meg összedől minden. A sok birka pedig majd béget ehhez is. Ha béget. Ami nem olyan biztos már.

Az IMF követelései pedig nem valószínű, hogy kitalációk lennének. Mögöttük van sok tapasztalat, legfőképpen a görög tapasztalat, ami rendkívül súlyos pénzekbe került, és kerül nekik most is. Az IMF nem azért van, hogy 100 milliárd eurós csúszópénzek vándoroljanak a kezekbe és kormányokhoz, nem azért, hogy fizessen, hanem azért, hogy kiverje az országokból a legkisebb megtakarításokat is, minden egyes fillért, amit a népre költhetnek, és még többet is. Vagyis az országok ne iskolákra, kórházakra, egészségügyre költsenek, hanem arra, hogy a cionista zsidóknak legyen miből kiskirályt játszani, palesztinokat bombázni, és háborúkat pénzelni – fenntartani a nyugati cion-imperialista birodalmat.

Innentől kezdve az IMF követelése teljesen mindegy. A kormány a gazdasági helyzet miatt így is úgy is hasonló lépéseket tett volna, már csak azért is, mert nem tud más tenni, és így legalább az IMF nyakába lehet varrni az egészet. Pedig nem lehet. Még csak a Fidesz nyakába sem lehet. Hanem az elmúlt két évtized valamennyi kormányának és pártjának, amelyek – akár ellenzékiként is - részt vettek ebben a minden képzeletet felülmúló hazaárulásban. Ők mindannyian a felelősei a jelenlegi helyzetnek.

Megoldás? Jelen keretek között nincsen. Azt a bolondot, aki még így is a Fideszt vagy bármelyik pártot támogatja, nyugodtan őrültté lehet nyilvánítani. A megoldás egyetlen dolog lehet: az egész nyamvadt rendszert kormányostul, ellenzékestül el kell utasítani. A jövő nem az övék. Említhető múltjuk pedig nincs. Egy nihilista társaság ugyanennyi ésszel a fejükben. Persze, hogy nincsenek megoldások. A megoldásokhoz egy új képlet és egy új államvezetés kell. Ennyi.

Kemény Gábor


Magán célra felvett és elhasznált kölcsönök visszafizetésére közpénzeket szétosztani felhatalmazás nélküli és törvénytelen cselekedet volt, ráadásul kirekesztő módon hátrányosan megkülönböztető is, mivel nem mindenki részesedett belőle egyformán. Mindezért is felelniük kell az érintett vezetőknek, de a hazaárulás vádja mellett már csekélység a hűtlen kezelés bűntette. Ha az adósok nem kértek segítséget akkor amikor felvették és elköltötték a kölcsönösszegeket, akkor nem kérnek segítséget a visszafizetéskor sem. Egyébként az árfolyamrögzítés „segítsége” egy újabb megtévesztő cselekedete a jelenlegi nemzetpusztító hatalomnak, ugyanis semmi más célt nem szolgál, minthogy közpénzeket juttat a nyerészkedő bankárok zsebébe. Ezzel mindössze az érhető el, hogy aki már most fizetésképtelen lenne és „bedobná a törölközőt” azt még néhány évig feji a bank úgy, hogy még közpénzekhez is hozzájut. Mindez nem menti meg az adóst, mert a rögzítés időszaka után a gyűjtőszámlán kamatozó különbözet ismételten fizetés képtelen helyzetbe taszítja. A közpénzek elherdálásán és az adós további kiszipolyozásán kívül még egy nemzetmegosztó hatása is van a folyamatnak. Összeugrasztja a hatalom azokat, akik nem vettek fel kölcsönt azokkal, akik felvettek. (http://kaslerarpad.hu/?p=1580#more-1580)

Jó kis gondolatébresztő klip az új világrendről, és annak fontos kérdéseiről.

David Icke brixtoni előadása (megtekintése erősen ajánlott):
http://www.youtube.com/playlist?list=PLQKWj3qzPLk5HYroJaQ0jNaRCh5jpy-D7.

Fordította és feliratozta:
http://www.youtube.com/SzeretetCsatorna

Vinnie Paz - "Végnapok" Ft. Block Mccloud

Gazdag István: Dél-Afrika, a szivárványos rémálom

Sztrájkoló és sztrájktörő munkások között napokig tartó és több tucat halálos áldozatot követelő véres összecsapások után augusztus 17-én a Pretoriától keletre fekvő Marikana platinabánya környékén igazi csatajelenetekre került sor, amikor a rendőri erők csak úgy tudtak kiszabadulni a felfegyverzett lázadók gyűrűjéből, hogy a tömeg közé lőttek. „Szakszerű intézkedésük” mérlege mintegy negyven halott, száznál több sebesült és félezer őrizetes. Mivel a zendüléses sztrájkok sokasodnak országszerte, a dél-afrikai biztonsági helyzetre az jellemző, hogy a rendőrség képtelen megfékezni a mindenre elszánt tüntetőket, akiket már az egymással rivalizáló szakszervezetek sem tudnak kordában tartani.
Eddig a prózai tények, de a hátterüket megvilágító elemzés sem adhat alkalmat a lírára. Mára ugyanis egyértelművé vált, ha esetleg valakinek még lettek volna kételyei e tekintetben, hogy a dél-afrikai „csoda” csupán egy délibáb, az országot irányító Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANK) kudarca ugyanis totális, gyakorlatilag minden területen. Ami pedig a részleteket illeti: a munkanélküliség a munkaképes korosztály mintegy 40 százalékát sújtja, és a fekete népesség legnincstelenebb rétegének - vagyis az összlakosság 40 százalékának - az átlagjövedelme fele akkorára zsugorodott, mint a fehér uralom alatt volt 1994 előtt. Eközben teljesen megmérgezte a társadalmi légkört az ország gazdaságát lenyúló és luxuséletmódjukat gátlástalanul fitogtató néger újgazdagok, a kielégíthetetlen étvágyú „fekete gyémántok” (Black Diamonds) táplálta kirívó egyenlőtlenség. Ahogyan az általános afrikai tapasztalat alapján várható is volt, a fekete rezsim a dzsungel törvényeinek szolgáltatta ki az országot, éspedig nemcsak a fehér kisebbséget, hanem legalább annyira, sőt talán még inkább a fekete többséget is. Brutális bűncselekmények visszatérő rendszerességgel borzolják a kedélyeket, és naponta átlag ötven gyilkossággal Dél-Afrika a világ egyik legveszélyesebb helye.
Az ország jövőjét tekintve talán még ennél is nyugtalanítóbb, hogy az állami ideológia rangjára emelt „pozitív szegregáció” vagy „fordított diszkrimináció” a faji preferenciával váltotta fel az érdemet és a szakmai hozzáértést mind a munkahelyek betöltése, mind a politikai, államigazgatási, társadalmi pozíciók odaítélése során. Így természetesen a Dél-Afrikai Köztársaság annak a tétnek sem tudott megfelelni, amely az olcsó fekete munkaerő és a magas színvonalú fehér szaktudás párosításával a gazdaság fellendítésével kecsegtetett. 1994 óta ugyanis a közbiztonság drasztikus romlása, az őket érő különböző államhatalmi vegzálások sorozata és nem utolsósorban a mértéktelen túladóztatás jórészt elüldözte a fehér diplomásokat, akik pedig mindennek ellenére mégis maradtak, azok visszahúzódtak fokföldi „gettóikba”, miközben a feketék sem hajlandók többé éhbérért robotolni a többnyire Citybeli és manhattani tőkéscsoportok által birtokolt bányákban és üzemekben.
A marikanai véres incidens ugyanakkor abba az ádáz rivalizálásba illeszkedik, amely az ANK-ban zajlik a különböző klánok között a következő elnökválasztás jelöltjének kijelölése végett. Ugyanaz a forgatókönyv, amely 2007-ben Thabo Mbeki megbuktatásához vezetett, vajon megismétlődik a pártvezér (és egyúttal a következő államfő) személyéről dönteni hivatott decemberi kongresszuson is? Minden esély megvan rá, hiszen az ANK-ban egyre növekszik a feszültség zuluk és kszoszák, posztmarxista doktrinerek és pragmatikus kapitalisták, ortodox afrikanista nacionalisták és a fajok békés egymás mellett élésének hívei között. Ugyanakkor feloldhatatlan nemzedéki ellentét állítja egymással szembe a „fekete angol úriemberekből” (black englishmen) álló régi vezetőgárdát a fehérellenes „faji felszabadítás” - fehér farmerek ezreinek halálát követelő - zimbabwei gyakorlatát preferáló fiatal trónkövetelőkkel.
Ez utóbbiak vezéralakja a pedi etnikumhoz tartozó Julius Malema, aki a sztrájkoló bányászok mellé állt, nagyon is jól tudván, hogy a bányák államosításával és a fehér földbirtokok elkobzásával kapcsolatos radikális álláspontját a néger lakosság elsöprő többsége támogatja. Miután az AMK-ból kizárták, Malema arra számít, hogy a zendüléses sztrájkok sokasodása meggyöngíti, sőt aláássa Zuma elnök hatalmát, aki ugyan élvezi a legerősebb bányászszakszervezet, a zulu többségű NUM támogatását, a marikanai sztrájkot viszont a belőle kivált AMCU szervezte. Mivel az ország gazdasági és társadalmi helyzete könyörtelen szabályszerűséggel romlik, a fekete extrémizmus mindenképpen szép napoknak nézhet elébe.
Nelson Mandela és utódai tehát egy olyan országot, amely valaha Európa meghosszabbodása volt az afrikai földrész túlsó végén, hamisítatlan harmadik világbeli állammá változtattak, amely valósággal fuldoklik a korrupció, a nyomor és az erőszak tengerében. Ezt a realitást ugyan részben még eltakarja egy rendkívül hatékony, de egyre zsugorodó szektor teljesítménye, amelyet persze fehérek irányítanak, akik csak az alkalomra várnak, hogy tehetségüket és szaktudásukat Kanadában vagy Ausztráliában kamatoztassák, „angolos” távozásukkal fejezve ki véleményüket az ország jelenéről és jövőjéről egyaránt.
Természetes következményeként annak, amikor ideológiai megfontolásokból felülírják a tapasztalati tényeket. A Nyugat negédeskedő képmutatásának kielégítésére szánt „szivárványnemzet” fogalmával hiába igyekeztek elhomályosítani azt a tényt, hogy a dél-afrikaiak nem alkotnak egységes nemzetet. Valójában csak egy alkalmi jellegű mozaikról van szó, olyan népekből mesterségesen összetákolva, amelyek kulturális referenciái összeegyeztethetetlenek egymással, miközben az érdekeik ellentétesek, az érzelmeik pedig ellenségesek egymással szemben. Bizonyos szempontból viszont Dél-Afrika kétségtelenül egy tipikus állatorvosi ló: a harmadik világbeli fordított gyarmatosítást elszenvedő Európa elrettentő előképe. Multikulturális álomból szivárványos rémálom.
MD 2012. IX. 5.