Az immár ötödik
éve dúló nagy világégés a zsidókérdés történetében is új korszakot fog
megnyitni. A világ népeinek harca a közéjük nyomuló zsidóság ellen
többezeréves múltra tekint vissza. Mióta a zsidók felbukkantak a
történelem homályából, azóta tart ez a végzetes viaskodás. A faji alkat,
a fajtaösszetétel mélyén gyökerező örök ellentét állította szembe
egymással a zsidókat és a többi népeket. De bármily nagy veszélyt is
jelent a zsidóság a többi népekre, mindaddig, amíg a káros és veszélyes
hatások ellen ösztönösen vagy tudatosan védekeztek, nem kellett
súlyosabb következményektől tartani. A gettóba bezárkózott zsidóság
bármennyire káros gazdasági és társadalmi tevékenységet fejtett ki,
mégiscsak elkülönített életet élt, és állandóan ellenőrzés alatt állott.
Az
igazi veszedelem akkor jelentkezett, amikor mintegy száz-százötven
évvel ezelőtt a liberalizmus máról-holnapra kinyitotta a liberalizmus
kapuit és a zsidókat teljesen egyenrangúvá tette az őket befogadó
népekkel. A zsidók megsemmisítették a társadalmi élet erkölcsi
törvényeit és alapelveit, kíméletlenül kisajátították és birtokba vették
a gazdasági élet összes vezető intézményeit és irányító pozícióit, és a
hasznot és a profitot tették meg az új gazdasági rend egyetlen céljává.
Ennek jegyében ment végre az egyik oldalon a dolgozók millióinak
vergődése és nyomorúsága. Ugyancsak a zsidók voltak azok, akik az
elégedetlen tömegek felhasználásával az egész országot lángba borítani
akaró társadalmi forradalom megszervezésére vállalkoztak. A plutokrata
és bolsevista zsidók, bár két különböző irányból, de egy közös cél, a
zsidó világuralom elérésére törekedtek.
A
zsidóság ellen folytatott évszázados harcunkban az elmúlt hetekben
nálunk is döntő fordulat állt be. A zsidókérdés megoldását célzó
rendelkezések szelleme és tartalma nem hagy kétséget aziránt, hogy
ezúttal nemcsak látszólagos intézkedésekről van szó, hanem olyan
rendelkezésekről, amelyek ha végleg nem is oldják meg a zsidókérdést, ,
mélyrehatóan megváltoztatják a zsidóság eddig fennállott társadalmi,
gazdasági helyzetét. Véget vetnek a magyarság rovására mutatkozó kirívó
aránytalanságoknak, és a zsidóság előnyös, sok tekintetben szinte
kiváltságos helyzetének. Az eddig megjelent és az ezután sorra kerülő
rendelkezések nyilván a zsidókérdés végleges megoldását készítik elő
ugyan, de súlyos hiba volna, ha hamis illúziókba ringatnánk magunkat.
Egy
pillanatra sem szabad elfeledkeznünk, hogy sem a zsidóság elleni
világharcnak, sem a külön harcnak nincsen még vége. Ellenkezőleg, ez a
küzdelem végső elszántsággal folyik tovább. A zsidóság nem az az
ellenfél, amelyiket egykönnyen térdre lehet kényszeríteni és meg lehet
törni. A zsidóság szívós és makacs ellenfél, gyorsan alkalmazkodik a
változott helyzethez, jól ismeri a társadalmi létharc különféle formáit
és módozatait. Vele szemben csak következetesen a cél felé törő
harcmodor vezethet eredményre. A törvények és rendszabályok a zsidó
veszedelem leküzdésére magukban véve még nem elégségesek. a
társadalomnak is cselekvő módon kell kivennie részét ebből a
küzdelemből. Az egész magyar közvéleménynek ismernie kell a zsidóság
elleni önvédelmi harcnak igazi okát, értelmét és célját. Ismernie kell a
zsidóság, mint kultúra, az erkölcs, a hit, az építés örök ellenségét.
Ismernie kell a zsidóság természetét, a zsidó szellemiséget, a zsidóság
életformáját. Tudnia kell, hogy a bomlasztás és az élősdiség, a zsidó
magatartás, a zsidó karakter e két legjellegzetesebb megnyilvánulása
állandó veszélyt és fenyegetettséget jelent minden egészséges
társadalomra. A zsidó bomlasztás mindenütt a belső társadalmi összhang
és egyensúly széteséséhez vezet. Párt - és osztályellentétek tagolják
szét a társadalmat. Felszabadulnak a káosz és a zűrzavar lappangó erői. A
gazdasági és szellemi életben a súlyos válság tünetei jelentkeznek. A
nyomor és nélkülözés az egyik oldalon, a másikon az esztelen fényűzés és
kihívó jólét állanak szemben egymással. A kultúra különböző területein
bizarr, értelmetlen, torz törekvések jelentkeznek. Mindezek mögött a
zsidóság bomlasztó szándéka és akarata fedezhető fel. A zsidó élősdiség
viszont a társadalom életerejének és életképességének megsemmisüléséhez
vezethet. A mi szemhatárunk sem áll meg a zsidókérdésnél. Mi is nagyon
jól tudjuk, hogy nemzeti letünkben sok-sok nem kevésbé fontos kérdés vár
sürgős és gyökeres megoldásra. De ugyanakkor szilárd meggyőződéssel
valljuk, hogy új, országépítő munkát mindaddig nem végezhetünk, amjg a
zsidókérdést teljesen ki nem küszöböljük nemzeti életünkből. Ezért
állítottuk a Harcot kifejezetten a zsidóveszély elleni küzdelem
szolgálatába. A feladat és a kötelesség világosan áll előttünk. Megállás
és megalkuvás nélküli harc mindaddig, amíg a magyarság végleg le nem
győzte belső ellenségét, a zsidóságot. A tudás, a felvilágosítás és
meggyőzés tiszta és becsületes fegyvereivel akarunk harcolni mindig a
legelső vonalban. Előttünk állanak a példák, az Istócziak, a Simonyiak
és Verhovayak nagyszerű, áldozatos és magasztos példái. Az ő útjukon
akarunk haladni. Azt a harcot akarjuk tovább folytatni és győzelmes
befejezéshez juttatni, amelyet kegyetlen és keserű körülmények között ők
indítottak el. emlékük előtt fogadalmat teszünk, hogy addig ki nem
adjuk kezünkből a fegyvert, amíg nem értük el a végső győzelmet.
Harcot hirdetünk de nemcsak a zsidóság ellen, hanem a közöny, a
fásultság, a tunyaság, a szalmaláng és a megalkuvás ellen is. Harcot
hirdetünk az önzés, a haszonlesés, az álszent, szemforgató humanizmus
megrögzöttjei ellen.
Bosnyák Zoltán
(Harc, 1944.május 20.)
