Bizony igen: immáron évtizede él a magyar népesség 30%-a a létminimum alatt és itt nem a cigánysággal összemosott adatokra gondolunk. Mélyszegénység, hát ide jutottunk.

A magyarság történelme nem az éhínségek története. Voltak ugyan nehéz korszakok, járványok, háborúk, hét szűk esztendő az időjárás miatt, na de akkor sem ezek a történetek jellemzőek.
"A "Gerilla-gyógyászat..." cikkzarozattal is már az volt a célunk, hogy ínséges időkben - a mai korban, értsd: pénztelen - alternatívát adjunk természetben előforduló és egészséges gyógymódokról és étkekről, elkészítési és tartósítási eljárásokról. A Hernád Völgye háztáji gazdálkodás és az ország területén máshol is jelen lévő hungarista szellemiségű gazdálkodói közzösségeink, valamint a Jövőnk Cégcsoport mind-mind jó példával előljár egyrészt, másrészt hatalmas felvilágosító és felkészítő munkájával járul a valódi nemzetmentés asztalához..." - idézem Várhegyi Kálmán írásából.
Mi változott meg mostanra? Miben más a mai mélyszegénység – és így a szegény sorú táplálkozás túlélő technikája ma?
Moricz.jpgAz alapoknál kell kezdenem. Valahol Móricz Zsigmond írja, - aki különben igen kedvelte a jó debreceni töltött káposztát – hogy a szegény embernél, még a legszegényebbnél is néhány a túlélést végsőkig biztosító állatka csak volt a gyűszűnyi ablakú vályogháza udvarán. Kapirgált ott néhány tyúkocska, még akkor is, ha már az ólban nem röffent egy malacka se.
Nagyapám jut eszembe, aki 90 évesen is nagy figyelemmel volt a gyakorlati kérdések iránt:
-
Aztán kisfiam: ott, abban a távoli Meszlenben megterem-e a krumpli?
- Meg, Nagyapám…
- Aztán ültettetek e?
- Ültettünk, Nagyapám… (ez kegyes hazugság volt, de hát nem akartam elkeseríteni.)
- Akkor jó…
- Hát lisztet beszereztél e télire? És lehet ott venni háztól tojást, tyúkot, levesbe valót?
- Lehet, lehet, nyugodjon meg nagyapám… füllentettem megint „kegyesen”.
- Zsírzótok van e? – kérdezte, - mert az a legfontosabb!
…szerencsére tudtam, hogy ő a disznózsírra gondol. Tudják, ami alá húst is lehet eltenni, ha nincs hűtőszekrény. Bizony, a sózott szalonnával együtt ez volt a legfontosabb...
bugaci_paraszt.jpgÉs így tovább.
Az öreg két világháború tapasztalatával kérdezgetett pontosan arról, ami valaha a túlélés alapja volt.
Arra nagyon figyeltek akkoriban, hogy liszt, zsír, tojás, hagyma, és valami kásaféle: köles, hántolt árpa, búzadara, hajdina, - és jó 150 éve már a krumpli - legyen télire. Hiszik, vagy sem: ezt hívták „főzeléknek”, nem a száraz babot, lencsét és hasonlót. Valaha pásztor járandóságként is köteles volt a „főzeléket” a nagygazda kiadni a felfogadott pásztorembernek. Mégpedig éves mennyiségben és előre.
A többi már ráadás volt.
És mi van ma?
Egy kedves olvasónk küldte ezt a fényképet az otthoni nem túl régi (60-as évek?) receptkönyvből:
SANY0002.JPG

Ne azon keseregjünk most, hogy mivé lett a nép kenyér tisztelete, hová lettek a kemencékkel együtt az igazi sütő asszonyok, hiszen a mai kor embere már alapvető ételeket se tud megfőzni. (No nézd csak, mi minden van abban a hamis gulyásban?)


szobabelso.jpg
Van, akinek új az alábbi recept?
Köménymag leves pirított kenyérkockákkal:
Alap recept, hiszen a pirított lisztet bármilyen darabosabb gabonaféle helyettesítheti. A kenyér újrahasznosítása pedig alapvető túlélési fogás.
Zsírt forrósítunk egy láboskában, aztán egész köményt és hagymát dobunk rá, majd pedig némi pirítgatás után megszórjuk liszttel, illetve azzal a gabona félével, ami kéznél van. Kicsit átpirítjuk, sózzuk, majd felöntjük jó vízzel.
Hát ennyi az alap technika. Ez a köménymagos „rántott” leves, ám de finom is lehet, sőt: akár gyógyerejű étel is. A luxus utána jön: zsírban, vagy szárazon pirított kenyér, buggyantott tojás, de akkor némi ecet is kell előtte, mert az meg akkor jó, ha a fehérje egyben tartja a finoman folyós tojássárgáját.
Fejlődjünk!
A konyhaművészet magyar változatában rengeteg „tészta” leves szerepel!
Ezeket hívják „perkelt” leveseknek. Attól perkeltek, hogy a fenti alapreceptben szereplő pirított liszt helyét a tészta veszi át, azt pörkölik meg a hagyma előtt (!) a zsírzóban.
Fő változataik: a lebbencsleves, a tarhonya leves, a krumplis lebbencs, az öreg lebbencs, és a luxus: a bőséges szalonnazsíron készült igazi öreglebbencs: a slambuc, vagy öhöm, most a nevén ne vitatkozzunk.
Mára azonban már a tésztagyúrás is feledésbe ment. Pedig csipetkét készíteni a világ legegyszerűbb dolga: egy tojás és annyi liszt kell hozzá, amennyit felvesz, azaz jól elgyúrva csipkedhető keménységű tészta lesz belőle. Ez is mehet az alaplevesbe, ha nincs otthon készen száraztészta. (csak összehasonlításként: 50 forint árából egy nagycsalád jóllakik azzal a csipetkés alaplevessel, amihez ennyi pénzből még a tarhonyát se lehetne megvenni.
De a házi lebbencs elkészítése sem bonyolult: liszt, tojás, nagyon kevés víz, jól eldolgozott tészta, majd gyúródeszkán egy milliméteres vastagságúra elnyújtani, aztán deszkástól kitenni napos helyre, hagyni megszáradva felpöndörödni, és mehet is a vászonzacskóba, ott eláll, akár egy évig is.

Most csak néhány megjegyzés a tapasztalatokról,
- a hántolt árpa minden rizses ételbe kiváló, töltött káposztába egyenesen jobb a rizs helyett.
- a kölest is próbáltam, csakhogy én a természetből vettem. Az pedig azért nem jó, mert soha az életbe nem puhul meg. "koptatott" kölest kell beszerezni, a boltokban eleve így kapni. Ez is rizshelyettesítő, csak ragadós természete van, ezért több zsírt alá a pirításkor, és lassú fövést igényel.
-  Zalában volt kényszermegoldás igen régen a kenyérsütés tölgyfakéreg lisztből, gesztenye lisztből, meg a ménkű tudja, olyan szegínek voltak szegények.
-  A Tiszántúlon, Erdélyben a kukorica szerencsére a szegényedést megelőzően elterjedt. Így lett a puliszka (olaszul: polenta) kultusz, ami ma nagyon trendi és ez egyszer: ami trendi nem is drága.

- Sokat gondolkoztam, hogy ott, ahol nagy a száraztészta kultusz, miért nem divat az ételek rántásos sűrítése? Rájöttem! Minden a főzési technikán múlik! Egy jó gulyást elronthat a "meztelen" tészta, de ha előzőleg akár szárazon is átpirítjuk a kész szárított csipetkét, akkor mennyei... Persze gulyást berántani maga a főben járó bűn. Azonban a pirított tarhonya, pirított csipetke akár a hússal egyidőben is belekerülhet, hiszen nem fő túl. Annyi lisztecske pedig csak leoldódik belőle, amennyitől az étel testesebb lesz.
- Az a fenti képként közölt "hamis gulyás" ma már luxus. Talán a 60-as évek szakácskönyvéből lett kifényképezve. akkor még volt magyar élelmiszer és nem volt gond a felsoroltak beszerzése a legvékonyabb pénztárcának sem. Ma már keményebb időket élünk. Ám de van megoldás...


Bíró Dalma összeállítása