2012. március 22., csütörtök

Moszkva támadásba lendül a rakétavédelem kérdésében

Oroszország információs támadásba lendül az európai rakétavédelmi rendszer kérdésében. A védelmi tárca páratlan lépésre határozta el magát: május 3-án–4-én Moszkvában nemzetközi rakétavédelmi konferenciát rendeznek. Személyre szóló meghívókat küldtek a FÁK, a NATO tagországai, Kína, India, Japán védelmi tárca vezetőinek. Vélhető, hogy nem politikusok, hanem a katonaság fogja megvitatni a kialakítandó rakétavédelmi rendszer hatását az erőegyensúlyra és ebből kifolyólag az orosz nukleáris erőket fenyegető esetleges veszélyeket. Ezt egy külön sajtótájékoztatón jelentette be Anatolij Antonov védelmi miniszterhelyettes.
Anatolij Antonov mai sajtótájékoztatójára tegnap hívták meg az újságírókat. Az orosz médiában információk jelentek meg, hogy Moszkva nincs megelégedve azokkal az információkkal, amelyeket Washington bocsátott rendelkezésére az európai rakétavédelmi rendszer paramétereiről. A nem hivatalos információk bebizonyosodtak: a védelmi miniszterhelyettes majdnem száz külföldi katonai attasé jelenlétében bejelentette, hogy május 3. és 4. között az orosz fővárosban nemzetközi rakétavédelmi konferenciát rendeznek. Az orosz katonaság számára ez a lépés páratlannak minősül – mondja Anatolij Antonov.
„Azt hiszem, önök nagyon jól megértik, hogy minden egyes országban a védelmi minisztérium eléggé zárt struktúra. Mi azt gondoltuk, hogy megfordítjuk a helyzetet és a legnagyobb szakembereket hívjuk meg a rakétavédelem terén a világ különböző országaiból. A konferenciára meghívjuk a nyugati politológiai központok, az Oroszországi Föderációban létesített nemkormányzati szervezetek képviselőit. A vezető katonai személyek – hangsúlyozni szeretném, hogy katonai szakemberekről van szó – egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy a problémákat hadi-műszaki szemszögből vizsgálják meg.”
Előreláthatólag a konferencia központi eseménye lesz az orosz hadsereg vezérkari főnöke, Nyikolaj Makarov hadsereg-tábornok beszéde. Az Oroszország Hangja hírforrásai szerint jelenleg egy speciális prezentációt készítenek, amelynek keretében szemléletesen be fogják mutatni, hogy a rakétavédelmi rendszer miképpen bontja meg a nukleáris erőegyensúlyt. Konkrétan az európai rakétavédelmi rendszer kialakításának harmadik és negyedik szakaszáról lesz szó, amelynek keretében a radarok és az elfogó rendszerek képesek lesznek beazonosítani és megsemmisíteni az orosz területről induló ballisztikus rakétákat. A konferencia mégsem lesz egyoldalú – hangoztatta Anatolij Antonov. Az USA és Európa végre tárgyilagosan és nyíltan megmagyarázhatja álláspontját.
ruvr.ru

Helyi pénzt helyezett forgalomba Navracsics

Forgalomba helyezte a Balaton térségi pénzhelyettesítő utalványt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön.


A balatoni korona az első rendszer, amely többségi önkormányzati részvétellel működik. Az utalvány kibocsátója a Balatoni Korona Zrt., amelyet hét önkormányzat: Veszprém, Várpalota, Balatonfüred, Balatonalmádi, Litér, Tihany és Nemesvámos alapított a megyei iparkamarával és a Kinizsi Bankkal közösen. A helyi pénz bevezetésének célja, hogy az adott térségben élénkítse a gazdaságot, pluszforrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban részt vevők számára. A tervek szerint egy-másfél éven belül mintegy háromszáz helyszínen lehet majd fizetni a térségben a balatoni koronával, a bank százmillió forintos kibocsátással számol.
Ki akarnak törni
A veszprémi megyeházán tartott rendezvényen Navracsics Tibor hangsúlyozta: ez a térség ki akar törni a gazdasági válságból, ennek szimbóluma a balatoni korona, hiszen kitalálói nem várnak az Európai Unióra, arra, hogy Brüsszel, Budapest oldja meg helyettük a problémákat. Térfásan úgy fogalmazott: a balatoni korona baráti szövetséget ajánl az eurózónának, megnyugtatjuk a nemzeti bank esetlegesen aggódó vezetőit, hogy nem tör a forint babérjaira, a magyar államegységért aggódókat pedig, hogy ez nem a függetlenség kivívásának első lépése.
Navracsics Tibor
Navracsics Tibor
Fotó: MTI

A politikus hangsúlyozta: az utalvány sikere a helyieken múlik; azon, hogy minden egyes vásárláskor gondolnak-e arra, hogy a helyi vállalkozásokat, általa a helyi gazdaságot erősítsék.
Segély koronában
Porga Gyula (Fidesz–KDNP), Veszprém polgármestere bejelentette: a város a szociális szolgáltatásainak egy részét (például átmeneti segély) balatoni koronában juttatja a rászorulóknak, ez évi 15-18 millió forintot jelent. Ugyancsak balatoni koronában kapják béren kívüli juttatásaikat a városi köztisztviselők, valamint balatoni koronával fizethetnek az önkormányzat tulajdonában lévő Veszprémi Közüzemi Zrt.-nek a hat hónapnál hosszabb ideje tartozók a hő- és szemétszállítási díjat.
Perkovátz Tamás, a soproni helyi pénz, a kék frank „szülőatyja” elismerését fejezte ki, amiért a balatoni korona mögött nem civil, hanem széles körű önkormányzati összefogás áll, és díszcsomagolású kék frankot ajándékozott a zrt.-nek.
Előnyök
Leitold László, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatója a helyi pénz jelentőségéről szólva elmondta: a világon több mint kétezer ilyen rendszer létezik. Előnye, hogy felhasználója kedvezményekhez jut, hogy többször felhasználható, alacsony költségű, továbbforgatható, élénkíti a helyi gazdaságot, keresletet generál, gyorsabban forog a hivatalos pénznél, vásárlói bizalmat növel.
A baltoni korona
A balatoni korona
Fotó: MTI

A balatoni koronát nehéz lesz hamisítani – mondta el. A megfelelő védelem érdekében több biztonsági elemet alkalmaztak, ilyen a különleges színösszetétel, a papír, a dizájn, s minden utalványon található egy fém fólia, rajta dombornyomással a korabeli fémpénz mintázata.
Navracsics Tibor, Porga Gyula, Leitold László és Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke balatoni koronát váltott a megyeházán, majd húszezer forint értékben színházjegyet, állatkerti, strand- és várbelépőt vásároltak vele, amit karitatív célokra ajánlottak fel.

http://mno.hu/gazdasag/helyi-penzt-hozott-forgalomba-navracsics-1062422?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A tűzoltóságot is szétverik

A honvédség és a rendőrség szétverése, fellazítása, lejáratása után sorra kerül a tűzoltóság is. Vonatkozó írásunk után szakmabeli olvasóink hívták fel figyelmünket az alábbi nyílt levélre, melyet a belügyminiszternek címzett a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete.
A levélből csak egy részletet emelünk ki, teljes tartalma a szakszervezet honlapján megtalálható.
„A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által emlegetett „átszervezés”, „feladatracionalizálás”, „szervezetkorszerűsítés”, „reagálóképesség fokozás”, a „védelem közelebb vitele a lakossághoz” folyamat a tegnapi nap során újabb epizóddal bővült.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állományából nagyságrendileg 100, zömében sokéves szolgálati tapasztalattal rendelkező hivatásos tűzoltó lett berendelve az FKI dísztermébe személyi elbeszélgetésre. Engedje meg Miniszter Úr, hogy erről az 1996. évi XLIII. törvény 34/A. § (6) bekezdésében foglalt szakszervezeti jogok – és ezzel a munkavállalók érdekeinek – csorbításával lezajlott eseményről első kézből némi áttekintést adjak:
Varga Ferenc tű. ezredes, FKI igazgató beszédében tudatta a megjelentekkel, hogy számukra az FKI nem tud státuszt ajánlani. Ugyanakkor megnyugtatta a jelen lévőket, hogy országos szinten mindenkit el tudnak és szándékoznak helyezni. Ezután párhuzamosan 6 munkabizottság kezdte meg a személyi elbeszélgetéseket. Ezeken az elbeszélgetéseken a hivatásos állomány tagjainak két választási lehetősége volt: Elfogadja a számára felajánlott státuszt, vagy megszűnik a szolgálati viszonya.
Néhány szemelvény a felajánlásokból:
Dánszentmiklósi lakhelyű bajtársunknak státuszt ajánlottak fel Dunaújvárosban.
Váli lakhelyű bajtársunknak státuszt ajánlottak fel Dunaújvárosban.
Tököli lakhelyű bajtársunknak státuszt ajánlottak fel Sárbogárdon.
Budapesti lakhelyű bajtársunknak nem konkrét státuszt ajánlottak fel Csongrád megyében.
Budapesti lakhelyű bajtársunknak státuszt ajánlottak fel Balassagyarmaton.
Mindezeket úgy, hogy tudvalevő: a hivatásos tűzoltóság sehol nem rendelkezik nőtlen-tiszti szállóval, illetve idejekorán közölték mindenkivel, hogy a munkába járás költségeit nem fogják téríteni!
A legfelháborítóbb eset talán egy érdi lakhelyű bajtársunkkal esett meg, akinek Nógrád megyét ajánlották meg. Kérdésére, hogy ezt mégis hogyan gondolták azt a választ kapta, hogy adja el a házát és költözzön oda a családjával!
Kérdezem Miniszter Urat, hogy egy „feladatracionalizálás” szlogen alatt – mely szóhasználat elméletileg egy előzetes és alapos felmérést sejtetne – zajló „átszervezés”, „szervezetkorszerűsítés” alatt hogyan fordulhat elő, hogy dánszentmiklósi lakosnak dunaújvárosi, míg érdi bajtársunknak Nógrád megyei státuszt ajánlanak fel?
Hogyan fordulhat elő az, hogy kinevezett gépjárművezetőnek szűnik meg állítólag a státusza – míg ugyanebbe a laktanyába több kolléga érkezik ugyanilyen státuszba?
Hogyan fordulhat elő az, hogy egy olyan bajtársunknak, akinek másfél éve be van adva az áthelyezési kérelme a balassagyarmati tűzoltóságra egy budapesti státuszt ajánlottak, míg másnak pont Balassagyarmatot?
Hogyan fordulhat elő az, hogy míg több éves–évtizedes szolgálati viszonnyal rendelkező, tapasztalt tűzoltóknak szűnik meg állítólag a státusza és ajánlanak fel nekik pozíciókat nem létező katasztrófavédelmi őrsökön vagy éppen az ország más pontjain, addig – az ő érdemeik maximális tiszteletben tartása mellett! – próbaidős vagy éppen csak 1- 1,5 év szolgálati viszonnyal rendelkező újoncok maradnak ugyanezekben a státuszokban és helyeken?
Kérdezem Miniszter Urat, hogy mi ez, ha nem bújtatott leépítés (létszámcsökkentés) és tisztogatás?”
A kérdésekre a válasz: a hatalom fél! Ami a tűzoltóságnál (is) folyik, a hatom leépülésének és ebből fakadó rettegésének egyértelmű jele. Ezért szedik szét a jól összeszokott bajtársi közösségeket, melyek egy rendkívüli helyzetben veszélyt jelenthetnek a hatalom számára. A tűzoltók amúgy sem ijedős legények, a névjegyüket is letették múlt év elején az asztalra. Ráadásul elismertek, a társadalom bizalmát bírják. (Ennek megtörésén is dolgoznak már!) Ahogy a rendőrök, ők is az átlagnál jobban belelátnak az ország általános helyzetébe is. A hatalom próbálkozásai épp ezért ezúttal is visszájára fognak elsülni.
A tűzoltók környékén folyó történésekre ezentúl fokozott figyelmet fordítunk, sorsukat figyelemmel kísérjük, a szakszervezetek megmozdulásait támogatjuk.
Juhász Pál

Miért is bírságolnak a tűzoltók?

 

Az elmúlt napokban olvasóink hívták fel rá a figyelmünket, hogy a tűzoltóság munkatársai jelentek meg náluk a lépcsőházban és több esetben ahol bútor, dísztárgy vagy cserepes virágállvány volt, 40 és 60 ezer forint körüli büntetéseket szabtak ki. Ezen felháborodva több olvasónk is megkereste a helyi tűzoltóságot, ahol „mosták kezüket” a tűzoltó vezetők. Mivel nem sikerült kérdéseikre választ találni, ezért hozzánk fordultak segítségül.
Megpróbáltunk kicsit utánajárni, hogy valójában mi lehet a háttérben. Miért okoznak országszerte egyre nagyobb bosszúságot azok az emberek, akik az ország legelismertebb, a teljes lakosság körében legnagyobb szimpátiát maguknak tudható szakmát választották hivatásul. A napi hírek között csak említésképp szerepelt, hogy a tűzoltóság és a katasztrófavédelem bírságolhat (bírságol is) akár a lépcsőházakban elhelyezett virágok miatt is, tűzvédelmi szabályokra hivatkozva. A hírekből épp csak a lényeg maradt ki, a dolog háttere.
Az azonnal, bejelentés nélküli ellenőrzés és figyelmeztetés nélküli bírságolás ugyanis nem „az ellenőrzések szigorúságát jelzi”, hanem az okáról árulkodik. Nincs bejelentés, nincs figyelmeztetés, rögtön bírságolás van, emelt összeggel. Nem a szabályokról szól a történet, hanem a pénzről.
Ahogy a többi hasonló bírság, és az újabbnál újabb adónemek, ez is a pénzbehajtásról szól, az állam utolsó előtti (a lakosságnál lévő) tartalékainak kipréseléséről. A hírek szerint a beszedett pénz közvetlenül az államkasszába kerül.
Azonban ez nem csak a pénz, illetve az állam katasztrofális helyzetét veti fel, hanem egy erkölcsi kérdést is. A sivár lépcsőházak mellett ugyanis egy mindenki által elismert, a leginkább hiteles rendvédelmi szervezet tekintélyét verik a porba a rájuk kényszerített bírságoltatással.
A szomszédos háztömbben történt bírságolás után a figyelmes közös képviselő igyekezett megelőzni a bajt. (olvasónktól)
Míg a rendőrök munkáját lehet kritizálni, és helytállásuk egyéni elbírálás kérdése, addig a tűzoltók iránti bizalom meglehetősen erős és egységes. Magunk is elismeréssel adóztunk a tűzoltók érdekvédelmi megmozdulásai előtt, tagjaink között is több tűzoltó van.
Így a mundér becsületének védelméért is megkerestük Salamon Lajost, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnökét. Kérdéseinkre megtudtuk, hogy hallottak már a muskátlikért büntetéseket kiszabó akciókról, de Ők maguk sem tudnak semmiféle új törvénymódosításról. Egy régebb óta érvényben lévő rendeletet rángatott elő a katasztrófavédelem vezetése, amire hivatkozva küldték sarcolni a megbecsült tűzoltókat.
Salamon Lajostól megtudtuk, hogy a tűzoltóságot kényszerpályára állították. Az ellenőrzést egyre inkább átveszi felettük a katasztrófavédelem, aminek a jelenlegi vezetői volt határőr és katonatisztek, amit az állomány nehezen tud elfogadni, aminek fő oka a szakmai hozzáértés hiánya.
Így fordulhat elő, hogy a készenléti szolgálatban lévő kollégáikat a tűző napon, vagy éppen a dermesztő hidegben a tűzoltóépület előtti térre vezénylik és ott alaki foglalkozást tartanak nekik. Tetszik érteni? Akár a sorozott állományt hajdanában a seregben. Ha nincs feladat éppen, akkor csinálnak nekik. Pedig a tűzoltók nem is alakzatban, hanem a körülményekhez igazodva végzik a munkájukat. 
Az elnök úrtól az is megtudtuk, hogy a jogszabály nem hagy mérlegelési lehetőséget kollégái számára. Ha a lépcsőházban a közlekedést akadályozó bármilyen tárgyat találnak, akkor büntetniük kell. Véleménye szerint az mellett, hogy a most kialakulóban lévő gyakorlat a testület presztízsét rombolja, valamilyen szinten értelmetlen is, mert a tűzoltók „éles helyzetben” nem néznek se istent, sem embert, ha az élet védelméről van szó. Át fognak menni erőből a betonfalon is, ha a helyzet azt kívánja. Valamint a cserepes muskátliknál sokkal nagyobb gondot jelentenek a ráccsal lezárt lépcsőfordulók, folyosók, amikről a jelen jogszabály nem rendelkezik.
A szakszervezeti vezető elmondta, hogy egyre kisebb a mozgásterük, munkájukat a kormány minden eszközzel igyekszik ellehetetleníteni, így az érdekképviselet egyre nehezebbé válik. Megtudtuk, hogy a szakszervezetnek nem lehet a tűzoltó laktanyában irodája. A érdekképviseleti munkához szükséges irodát, bútorokat, irodai eszközöket maguknak kell saját költségen biztosítaniuk. Vezetőik munkáját áthelyezésekkel lehetetlenítik el, így minden elért eredményért keményen meg kell küzdeniük.
A hasonló előírásoknak és a kollégáik alulfizetettségének tudható be, hogy a hivatásuk szeretete ellenére nagyon sok tűzoltó akassza szegre a sisakját. A kezdő tűzoltó keresete átlag 80 000 forint körül van, a tapasztaltabb, hosszabb ideje a társadalom megbecsülésének örvendő kollégájuk is csak 110 ezer forintot költhet havonta a családjára. A szakmában kialakult áldatlan állapotoknak tudható be, hogy többek között Baranyában az elmúlt időszakban közel tíz tűzoltó szerelt le és további harminc kollégájuk gondolkodik a leszerelésen.
Ha a helyzet változatlan marad, akkor az autósokat bírságoló rendőrök után a lépcsőházakban muskátlik után kutató tűzoltók lesznek a társadalom szándékos megosztásának újabb céltáblái? Talán a tavaly tavaszi határozott kiállásuk túl fenyegető volt a hatalom számára? Lehet ám velük packázni! De szerintünk nem biztos, hogy tanácsos!
Sólyom Gábor, Bánfalvi Béla

Az állam háborút folytat a rendőrség, a tűzoltóság, és a honvédség ellen

 

Ez már nyílt háború, vagy hadjárat. A kormány elfogadta, hogy 57 éves kor előtt senki nem mehet nyugdíjba. Mielőtt ezt részleteznénk, nézzük meg ki is a katona, a rendőr, és a tűzoltó, és mik a rendvédelmi szervek.
Ezek az úgynevezett rendvédelmi szervek nem mások, mint a haza rendjének, védelmének, és megőrzésének letéteményesei. Ezekben a szervezetekben a nemzet legkülönbjeinek kellene a hazát szolgálni. Ahhoz, hogy ezeket a hivatásokat (és nem szakmákat) a fiatalok számára vonzóvá tegye a haza vezetése, megfelelően kell válogatni, és csak a legjobbakat felvenni. Ezeken a szolgálati helyeken viszont tetszik vagy nem tetszik, a hazát szolgáló emberek nap mint nap után komoly veszélyeknek teszik ki a testi épségüket.
Feltesszük a kérdést. Ki az, aki a cigányokkal zsúfolt utcán, vagy kerületben kimegy letartóztatni a cigányokat? Mert bizony kimennek, mivel a börtönök cigányokkal vannak tele, akik közül egy sem önként adta fel magát. Kinek van kedve folyamatosan a tűző napon teljes katonai felszerelésben futni a kilométereket, gyakorlatozni, és ha kell a fronton az életét kockára tenni? És ki az, aki felmászik a tizedikre amikor vágni lehet a füstöt az épületben, vagy kérdés nélkül szétzúzott emberi testeket szednek össze, megégett hullákat szednek ki roncsokból. Mindezt azért, mert hivatásuk van, segíteni másokat, védelmezni, rendet tartani. Ez önmagában egy olyan érdem, mely már magában jutalmat érdemel a nemzettől. A folyamatos veszély, a gyomorforgató helyzetek, az állandó fizikai készenlét és erőnlét - amit nem saját kedvtelésükből fejlesztenek, tartanak szinten - kialakított a világon mindenütt egy jutalmazási rendszert. Mint ahogy azt már korábban írtuk, 150 évvel ezelőtt megvalósult ez a rendszer az akkor megalakított csendőrégnél. Az évek szorzói, a rendfokozattal, beosztással járó kedvezmények, családi juttatások, és minden ami ehhez hozzá tartozik. Az állam jelenlegi vezetése mindezt elveszi, mondhatjuk nyugodtan, hogy zimbabwei szintre züllesztve ezen hivatások jutalmazások rendszerét, felrúgva egy 150 éves bevált hagyományt.
A hivatástudat ugyanis önmagában nem elég! A hivatást vonzóvá is kell tenni. Ha nem az, akkor bármilyen hivatástudata lehet valakinek, elkezd mérlegelni. És a mérleg arra fog billenni, hogy hagyd a fenébe, nem éri meg!
Most a kormány tovább súlyosbítja a helyzetet, ugyanis közölte, a nyugdíjak nem emelkedhetnek évi 3%-nál többet semmilyen körülmények között, mivel ez az éves gazdasági fejlődési szint maximuma. Vagyis az állam mostantól nem az inflációval, a reálértékkel számol, hanem valami teljesen ködös, senki számára nem érthető és felügyelhető arányszámokkal.
Melyek azok a következtetések, amiket levonhatunk?
Először is az, hogy az államnak nincs szüksége hivatásosokra. Mert a hivatásos nem a kormányt szolgála, hanem a népet! Az államnak (kormányzatnak) csak a TEK-féle zsoldosokra van szüksége, jórészt a saját védelmére - a néppel szemben. Hogy az állomány többi része milyen körülmények között mit csinál, azt a kormány le sem sajnálja, legfeljebb csak az üres frázisokat pufogtatja egyes ünnepélyes alkalmakkor. Ebből felmérhető, hogy a kormányzó személyek értékrendje szerint a hivatásosok nem hivatásosok, hanem olyan személyek, akik nem akarnak dolgozni, és munkakerülő, semmitérő népség. Ahelyett hogy valami gyárban termelnék a kapitalista hasznot, képesek a rendre felügyelni, embereket menteni, hazát védelmezni. A kormány értékrendje szerint feleslegesek.
Mivel tisztában vagyunk vele, hogy kik, és milyen beképzelt ripacsok ülnek a parlamentben, a sértődés is erősen motiválja a vezetést. Ugyanis köztudott dolog, hogy a népi elismertségben a tűzoltók állnak az első helyen, és valamennyi hivatás messze mögöttük áll. A politikusok pedig a WC-s néni után, a bányászbéka hátsója alatt a legutolsó 'dicsőséges' helyen állnak. Féltékenyek, és ha valaki ismeri milyen egy féltékeny „ripacs”, hát el lehet képzelni a bennük munkálkodó gyűlöletet és irigységet.
Egyet azonban megígérhetünk a volt és a még szolgáló rendvédelmiseknek. A világ változik, és ha Isten is úgy akarja, hogy az MNA kormányzó helyzetbe kerüljön, akkor az államot vezető pozícióból vissza fogja állítani ezen hivatások régi fényét és dicsőségét. A 150 éve fennálló régi megbecsülést a kormány részéről. A rendvédelmi juttatásokkal szembeni rosszallást pedig megfelelő stratégiával fogja kezelni, és megszüntetni. Ezek a szervek a haza dicsőségére, a haza érdekében fogják végezni a munkájukat, megfelelő elismertség mellett. Mert nekünk magyaroknak szükségünk van rá, hogy fiataljaink legkülönbjei óvják, védelmezzék a nemzetet!
Tálas András


Üdvözlet!
Nem vagyok nagy szó-huszár, ennek ellenére szeretném megköszönni a cikket, amiben az FTSZ nyílt levelét kitette a honlapra, a hozzá fűzött pár sorral együtt. Hasonló ok-okozat összefüggést látok én is hivatásosként, mint amit a szerkesztői megjegyzésben olvasok.
Az elmúlt körülbelül egy év alatt érték el ezt a (fogalmazzunk finoman) kétes megítélésű "eredményt". Kezdődött az állomány szétverése a nyugdíj körüli felhajtással. Rutinos öreg rókákat ösztönöztek arra, hogy jelentkezzenek FÜV-re, "ki tudja mi lesz fél év múlva" "eltörlik a nyugdíjkorhatárt" és hasonló érvekkel. Ők persze jelentkeztek is az egész procedúrára, és akinek megvolt a szerződésében meghatározott 25 év szolgálati viszonya, az sikerrel vette az "akadályt".
Ez volt az első lépés a szétverésben. Persze a média hathatósan támogatta a dolgot, a néhány-tucat 38-40 évesen nyugdíjazott rendvédelmist példának felhozva... Olyan nagyságrendben mentek el nyugdíjba a kollégák, hogy a helyükre nagyon sok újakat kellett felvenni. Ez normális, természetes folyamatban nem is probléma, az újoncot az öregek benevelik a rendszerbe, gondolom aki volt katona, tudja miről beszélek. No, itt ez a folyamat kontrollálhatatlanná vált, ismerek olyan hivatásos tűzoltóságot, ahol az egyes szer (ami mindig, elsőnek vonul a kárhelyre) személyzetének tapasztalata összesen nem éri el a 10 (!) évet. Ebben benne foglaltatik a szolgálat parancsnok tapasztalata is. Ez azt jelenti, hogy én egyedül majdnem annyi tapasztalattal rendelkezem (szigorúan szolgálati idő alapján nézve), mint ott 6 kolléga. Aggályos? Az.
No de, menjünk tovább. Az öregek eltávolítása megnyitotta a kaput. Fiatal, frissen felszerelt tűzoltót ugráltathatják, alakiztathatják, ragaszthatnak rá szép plecsnit, Katasztrófavédelem felirattal. Persze nagyon figyelnek arra, hogy amikor bírságolásról, ellenőrzésről, szerencsétlen polgár szivatásáról van szó, akkor a Tűzoltó legyen a tv-ben, amikor elhárításról, életmentésről, akkor Katasztrófavédelem látszódjon a médiában. Véletlen lenne? Nem hiszem/hisszük.
"Apróságokra", mint túlórapénzek körüli színjáték nem térek ki. Eljött a demonstrációk időszaka. Az első után betiltották, hogy szerkocsival demonstráljunk, a saját (!) pénzünkön megvett munka-ruhában, mint állomány tagja részt vegyünk. Magyarán az egység látszatát megtiltották. Mindezt az a szerv, aki akkor még (saját bevallásuk alapján) még nem gyakoroltak felügyeletet felettünk. (Ennek később lényegi része lesz)
Majd két héttel később leültünk az Ország Háza elé. Itt kezdődtek a kirakat-perek (nem teljesen illik rá, de jobb nem jut eszembe). Utánaolvashatunk az egri kolléga meghurcolásának, Árok Kornélnak adott OKF-es ultimátumnak, stb. Ekkor, jó magyar szokáshoz híven, félmunkát végeztünk. Ez nem volt elég arra, hogy valami végre gyökeresen változzon, de elég volt arra, hogy a figyelmet ránk terelje, hogy még egységben vagyunk. Jött is a felügyeleti szerv, az OKF. Róluk annyit, hogy az általuk emlegetett vörös-iszap katasztrófa eszkalálódásában alaposan benne vannak... ezt mint résztvevő mondom... részleteket kifejthetem, most nem illik ide.
Szóval a nyakunkba teljes terjedelmében megkaptuk a katasztrófavédelmet már tavaly. Ők körülbelül 13 ezer főt számlálnak. Folyamatosan növekszik a létszámuk, mert saját maguknak generálják a feladatokat. Ide mennek a sokmilliárdok, hasonlóan a TEK-hez. Kérdezhetné a honpolgár, hogy a katasztrófavédelmisnek, és a polgári védelmisnek az igazolványán miért olvasható "fegyverviselésre jogosult" szöveg? Szögezzük le, hogy a tűzoltó-igazolványon ilyen sose volt, mi nem fogunk tüzet nyitni senkire... legfeljebb vizet locsoláskor :)
Kis kitérő után, vissza a szétveréshez. Pomáz-i parancsnok levele port kavart, általam érthetetlen módon bekerült a hírtv-be is, íme az OKF válasza. Bicskanyitogató? Az. Kollégám majdnem leverte a monitort, amikor mutattam neki.
Szóval itt tartunk most. Bő egy év alatt sikeresen lezüllesztették az egész állományt, a nevet, az emberek hivatás-szeretetét. Mindent.
Sok ember fogja elhagyni az állományt, hamarosan meg fognak mutatkozni a hiány jelei. (állítólag Tatabányán már 24/24 szolgálat van, és a parancsnok kihasználja a törvényi maximális időt az emberek visszatartására, különben nem tudná kiállítani a szolgálatot)
Hirtelen így ennyi dióhéjban.
Maradok tisztelettel.
N.S.

A mexikói katasztrófavédelmi gyakorlatba betervezett földrengés bekövetkezett

Bizarr egybeesés: a kormány által szervezett szimulációnak a valóságban is bekövekezett, Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés is része volt.

Sokakban megerősödött a félelem, hogy a kormányok szeizmikus események elindítására alkalmas technológiákkal kísérleteznek, miután kiderült, hogy a keddi mexikói földrengés egybeesett a kormány katasztrófavédelmi gyakorlatával, amely során a bekövetkezett földmozgással azonos erősségű földrengést szimuláltak.
Később a geológiai intézetek a rengést 7,9-ről 7,4-es erősségűre módosították. A gyakorlatot a mexikói állami katasztrófavédelmi bizottság felügyelete alatt hajtották végre. „A következő, március 20-ra tervezett, a Richter-skála szerinti 7,9-es földrengés által előidézett helyzet kezelését demonstrálni hivatott mega-szimulációra való felkészülés részeként az állami polgárvédelmi hatóság egy kabinet előtt tesztgyakorlatokat hajtott végre,” írta az El Heraldo mexikói lap március 2-án. A hatóságok egy reklámplakátot is kiadtak az esemény beharangozására, egyértelműen március 20-át jelölve meg a gyakorlat időpontjaként.
Egy másik mexikói lap, a La Voz del Norte március 13-án adott hírt a március 20-án körülbelül déli 12-re tervezett mega-szimulációról, leírva, hogy három kormányhivatal is fontos szerepet játszik a gyakorlatban. A földrengés helyi idő szerint március 20-án délután 12:02-kor, az Oaxaca térségben történt az amerikai geológiai intézet, az USGS adatai szerint. A bizarr egybeesés miatt többen is szeizmikus kísérletre gyanakszanak.
Az, hogy számos kormány rendelkezik szeizmikus események kiváltása alkalmas technológiával már nem összeesküvés elmélet, hanem megalapozott tény. Az időjárás befolyásolás területének szakértője, Ben Livingstone, volt haditengerészeti fizikus, aki a 60-as években, még a vietnámi háború idején Lyndon B. Johnson tanácsadója volt az időjárás befolyásolásának hatékonyságával kapcsolatos kérdésekben, számos dokumentummal alátámasztotta, hogy az Egyesült Államok már az 50-es évek elején több olyan programot is finanszírozott, amelyek célja időjárás befolyásoló fegyverek kifejlesztése volt.
1997-ben William Cohen, akkori amerikai védelmi miniszter a Georgia Egyetemen mondott beszédében egy „ökológiai jellegű terrorveszélyről” beszélt, „aminek lényege, hogy elektromágneses hullámok segítségével meg lehet változtatni az időjárást, illetve földrengéseket vagy vulkánkitöréseket lehet előidézni távirányítással.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok hír, illetve pletyka járta be a világot. „Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak” című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, melyek alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását aljas célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Az is bebizonyosodott már, hogy egyes földrengéseket emberi tevékenység váltott ki. A földalatti nyomásban bekövetkezett változások egy svájci geotermikus erőműnél például 3,4-es erősségű földrengést okoztak 2007-ben.
Függetlenül attól, hogy a keddi földrengést egy rosszul elsült szeizmikus kísérlet váltotta-e ki vagy sem, maga a tény, hogy a rengés pontosan a kormány által szervezett katasztrófavédelmi gyakorlattal egy időben és a gyakorlatban meghatározott erősséggel következett be elég bizarr egybeesésnek számít, így sok ember fantáziáját megmozgatta.

Forrás: Infowars.com

Az amerikai hadsereg új „hősugár” fegyvere

A tudományos fantasztikum egyre több ága válik tudományos valósággá az amerikai hadseregben. Az egyik legújabb fejlesztés, a „hősugár” egy olyan nem halálos elektromágneses hullámot bocsát ki, amivel a hadsereg reményei szerint hatékonyan tudják kontrollálni a megvadult tömegeket. A hadsereg a média képviselői előtt mutatta be az elviselhetetlen hősugarat kibocsátó rendszert. Elmondások szerint a hatás leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy forró sütő ajtaját hirtelen kinyitva az embert megcsapja a forróság.
„Nem lehet látni, nem lehet hallani, nincs szaga, csak érezni lehet,” nyilatkozta Tracy Taffola ezredes a rendszer nyilvános bemutatóján az amerikai tengerészet Washington DC közelében fekvő bázisán. A „hősugárnak” hivatalosan a minden leleményességet nélkülöző Aktív Tagadás Rendszer (Active Denial System) elnevezést adták és akár egy kilométer távolságból is hatásosan alkalmazható egy összegyűlt tömeg ellen. A harci járműről működtethető rendszer egy műholdvevőhöz hasonló tányérból láthatatlan, magas frekvenciájú elektromágneses sugarat bocsát ki.
„Ez az eddigi legbiztonságosabb nem halálos eszköz,” amit az amerikai hadsereg valaha is kifejlesztett, mondta Taffola.
A rendszerből érkező hő olyan erős, hogy az ember természetes reakciója az azonnali menekülés. Ezt „viszlát” effektusnak is hívják.
A több ezer próbabevetésen résztvevő hétszáz önkéntesből mindössze kettőt kellett kórházba szállítani a kísérlet után.
Az Aktív Tagadás Rendszerből érkező hő olyan frekvencián terjed, amit a bőr szív magába, így rendkívül kényelmetlen érzést kelt anélkül, hogy igazi veszélyt jelentene.
A katonaság illetékesei arra nem tértek ki, hogy a frekvencia megváltoztatásával a tömeg szétoszlatása helyett nem megsülnek-e a célba vett emberek. A rendszer kritikusainak egyik legfőbb ellenvetése, hogy az azonnali menekülésre képtelen személyek – például az idősek, rokkantak vagy terhes nők – milyen sérüléseket vagy traumát szenvedhetnek ha hosszabb ideig kénytelenek elviselni a forróságot. Fennáll az a kérdés is, hogy a láthatatlan hősugár nem tömeghisztériát és pánikot okozna-e inkább a már eleve felgerjedt tömegben, tovább rontva az amúgy is kritikus helyzeten.

Forrás: CTV News

Droppa György : Rendszerváltás alacsony fordulatszámon

 A köztulajdon a közösség tulajdonában lévő érték. Ilyen a társadalmi tulajdon és a közvagyon. A magánvagyon nem közvagyon. Ha a közvagyon magántulajdonná válik, a köznép, mindig gyanakszik. Szinte mindig okkal.
 
Előszó helyett
Összefutottam egy barátommal.
 -         Mi van veled?
-         Várnában voltam – mondta. Ott még mindig magyar trolibuszok futnak. Képzeld, egy fogadáson megkeresett Várna polgármestere. Kérdezte, hogy gyártanak-e még trolibuszt Magyarországon. Ha igen, biztosan tőlünk vesznek, mert elnyűhetetlenek.
-         Nem tudom, de szerintem nem gyártanak. Itt már csak kereskednek, bankolnak és irodáznak. Elvesztettük gyárainkat, a bennük lévő szaktudást, majd a telkeket is, melyeken a gyárak álltak. Öngyilkos viselkedés az, mikor senki nem termel, mindenki csak eladni akar.

Gustave-DOREElválunk, elgondolkozom. A rendszerváltás alatt meghívtak egy szűk körű megbeszélésre az SZDSZ vállalkozói tagozatába. Nekem kis éttermeim voltak, tehát vállalkozóként voltam jelen. A többiek elméleti emberek voltak. Egyetértettünk abban, hogy a gazdaság tőkehiányos, technológiaváltás pedig csak működő tőke bevonásával lehetséges. Pénzt pedig csak onnan szerezhetünk, ahol van. Az én javaslatom az volt, hogy először is vegyünk fel nemzetközi megmérettetésre is alkalmas leltárt. Vegyük számba a cég értékét, múltját, az ott dolgozók szaktudását, aztán válasszunk ki néhány vonzó céget, azokat fényezzük fel, és próbáljunk meg eladni néhányat. Fontos, hogy a cég egy része dolgozói tulajdonban maradjon. Megmosolyogtak. Nem vettek komolyan. Úgy éreztem magam, mint mikor a melóst behívják az irodába, és hátratett kezében, válasz helyett a sapkáját gyűrögeti. Nem is mentem többet oda. Pedig kellett volna. Sokunknak kellett volna harsogni, hogy értéket, jó megélhetést, csak több lábon álló gazdaságra lehet alapozni.

Előzmények, hitek és tévhitek
A feleségem családjából sokan disszidáltak 1956-ban. Politikai okokból hagyták el az országot. Koncepciós perekben voltak érintettek, és nem elégedtek meg azzal, hogy kiszabadultak a börtönből. Nem mentek messzire, csak ide, Bécsbe. Amint lehetett, hazajártak. Mi is látogattuk őket, mihelyst lehetett. Így jól láthattuk egymás életét. Nekik mindent újra kellett kezdeniük, mégis mi voltunk a szegény rokonok. Azóta tudom, hogy adakozónak jobb lenni, mint adományozottnak. Egyre vonzóbb világnak láttuk Ausztriát. Kicsit unalmas volt ott, de az élet minden területét behálózta a jólét. Egyre többször tettük fel magunknak a kérdést: ha egy társadalom ilyen is lehet, akkor nálunk miért olyan izzadtságszagú minden? Miért van az, hogy mi fokozatosan lemaradunk, és eladósodunk? Talán az oroszok miatt? Ha a bécsi rokonoknak tettünk fel a kérdéseket a két társadalom különbségeiről, a válasz rendszerint elmaradt. „Mi nem politizálunk”, mondták. Így bennünk is kezdett megérlelődni, hogy mi se politizáljunk – legfeljebb addig, míg kivívjuk azt, hogy nekünk se kelljen politizálnunk… Az én rendszerváltásomnak ez volt az egyik, cseppet sem elhanyagolható mozgatórugója. Visszatekintve, több mint 20 év után, sivár a magyarázat. Sokan vélekedtünk így mégis. Egyszerűen nem fért a fejünkbe, hogy miért kellett ezreknek – már világútlevéllel a zsebünkben – az első burgenlandi faluig menni hűtőládáért. Miért nem lehetett hűtőládát gyártani Jászberényben? És ha nem lehetett, nem lett volna-e egyszerűbb a néhány osztrák kereskedő nyereségét nekünk itthon megkeresnünk? Egyre többünkben fogalmazódott meg: a gazdaság alapjait kellene megváltoztatni, hogy ilyen hibák többé ne ismétlődhessenek meg.

A ’80-as évekre a rendszer egyre nehezebben tudta tartani a tempót a rákényszerített versenyben. A globalizáció újabb és újabb csatákba kényszerítette az országot. A Nyugat örömmel adott el nekünk fogyasztási javakat, de korszerű, világszínvonalú termelőeszközöket, például a mikroelektronika jövőt ígérő termékeit, nem. Politikai okokra hivatkoztak, és összeállítottak egy ún. COCOM listát azokból a termékekből, melyeket mi nem vásárolhattunk meg. Az államadósság folyamatosan nőtt, sokunk félelme volt, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni. Közeledtünk a 20 milliárd dollár adóssághoz, és sokak szemében ez egy rendszerváltás vízióját vetítette előre. Úgy véltük, ha az bekövetkezik, nálunk is olyan lesz minden, mint Ausztriában.
Nem lett olyan.

Hivatalosan rendszerváltás volt Magyarországon 1989 és 1991 között. Ha a rendszerváltás olyan természetű dolog, melyben minden megváltozik, akkor Magyarországon rendszerváltás volt. Ha ellenben a rendszerváltás olyan dolog, melyben a népakarat egy, a korábbinál jobb rendszert kényszerít ki, akkor Magyarországon nem volt rendszerváltás.

Nem lenne igaz azt állítani, hogy azóta minden rosszabbra fordult, azt ellenben nyugodtan állíthatjuk, hogy az emberek nagy többségénél az ún. rendszerváltás nem vált be, mert rosszabbul élnek, mint a rendszerváltás előtt. A többség számára megszűnt a békés gyarapodás és a hosszú távú kiszámíthatóság lehetősége. Mielőtt ezt a kérdést kibontanám, két alapvetően fontos dolgot leszögeznék.

1. Minden rendszer állandóan változik, ez így lett volna akkor is, ha nem következik be a rendszerváltás.
2. Hamis képet kap az, aki a Kádár-rendszerre úgy tekint, mint egy homogén egészre, mert három, kb. tíz-tíz éves periódusa egymástól nagymértékben eltért.

Ha a Kádár-rendszerre így tekintünk, akkor az azóta eltelt időben két újabb változási periódus ideje pergett le. Ha ezek folytonossági fejlődését, változásait vizsgáljuk, sokkal közelebb kerülünk a valósághoz, ellentétben azzal az ellentmondással, amelyet a ma divatos történelemszemlélet sugall.

Ezért fix pontként megpróbálom meghatározni, hogy a rendszer – kényszerű párbeszédben a tőkés, liberális világszemlélettel és belső ellenzékével – hol tartott 1989 végén. Ha az akkorra kialakult politikai helyzetet fogadjuk el kiindulópontnak, érdemes eljátszani a gondolattal: mi történt volna, ha az ún. rendszerváltás helyett egy lassúbb, átgondoltabb – ha tetszik: hazafiasabb, a világ változásai közepette a saját érdekeinket is figyelembe vevő –, valódi reformsorozat indul el? Már két ilyen tíz éves perióduson is túljuthattunk volna. Mielőtt azonban folytatom ezt a gondolatot, egy kicsit visszatekintek:

Az ’56 utáni megtorlásoktól kezdve a konszolidációig és a kiegyezés beindításáig sok minden történt. A megtorlások alatt a Magyar Népköztársaság elszigetelődött a világban, de miután Kádár János beszédet mondott az ENSZ-ben, fogadta őt a római pápa, az ország állampolgárai elfogadták pénznemét, kitüntetéseit, okmányait, útlevelét, és kényszerűségből politikai berendezkedését is. Magyarország nyitott külgazdaságú országgá vált, magyar motorvonatok gördültek szerte a világban, nemzetközi árucikké vált a magyar röntgengép, a Csepel varrógép, a József Attila daru, a Duna tengerjáró, az Ikarus csuklós busz, a Ganz transzformátor, a Láng traktor. A magyar gyárak és a mezőgazdaság főleg a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) piacaira termeltek, de árucikkeink, ha kisebb mértékben is, eladhatók voltak az egész világon. A termelésre fönnmaradtak a világháború előtti nagyüzemek, mint a GANZ és a Weiss Manfréd üzemeinek bázisára épült Csepel Vas- és Fémművek. Ezen üzemeknek önálló gyárai is voltak, mint például a Csepel Szerszámgépgyár. Önálló új gyárak is épültek, mint a Szinva-patak völgyében a Diósgyőri Gépgyár vagy a Szerszámgépipari Művek, (SZIM) melyet a legkorszerűbb technológiával hoztak létre 1963-ban, nyolc, szerszámgépeket gyártó vállalat összevonásával és egy fejlesztőintézettel. A rendszerváltás előtti évtizedben milliárdokat fektettek be korszerű feldolgozó-rendszerekbe például a növényolajiparban, a cukoriparban, a konzerviparban, gabonaiparban és a húsiparban.

Ha valaki Budapestre érkezett, minden főútvonal mentén termelő üzemek mellett haladt el. Ha a Váci úton keresztül érkezett a fővárosba, láthatta – a teljesség igénye nélkül – a világhírű, kitűnő, saját fejlesztésű termékeiről híres, Aschner Lipót által alapított Tungsramot, későbbi nevén az Egyesült Izzót, az Újpesti Bőrgyárat, a Budalakk és a Pannónia Szőrmegyárat, a MAHART Hajó- és Darugyárat, a Falemezgyárat, a Vízügyi Alkatrészgyárat, a ma már külföldi tulajdonban lévő, de még ma is működő Cérnagyárat, a Láng Gépgyárat, ahol világszínvonalon gyártottak erőgépeket és nagy dízelmotorokat, a Perion Akkumulátorgyárat, a Kender Juta és Politextil gyárat, a RICO Kötszerműveket, a Danubius Hajó- és Gépgyárat, a Csavarárugyárat, a Chinoin Gyógyszergyárat. Büszkék voltunk a Rubik-kockára, a Goldbergerre vagy a Panyovára, a BudaPrintre, az Egervinre, a Globusra, a Kanizsai Bútorgyárra, a Kispesti Traktorgyárra, az Alföldi Porcelángyárra, a Pécsi Kesztyűgyárra. Hol van ma már a MOM, hová süllyedt a Győri Vagongyár és a Rába Művek, az Orion és a Videoton, a FÉG, a Vörös Október Ruhagyár, a Május 1 Ruhagyár, a VBKM, az Elzett Zár- és Lakatgyár, az Óbudai Hajógyár, mi lett az Alföldi Cipőgyárral, a Csonka János által alapított, későbbi aszódi Kismotor- és Gépgyárral, hol vannak a nagy malomipari létesítmények, és hová lett a méltán világhírű magyar mezőgazdaság? Hol van a FOKA, a MAHART, a MALÉV? Arra is érdemes gondolni, hogy milyen kapacitással dolgoznak azok az üzemek, melyek még ma is működnek, például a még mindig üzemelő sertés- és marhavágóhíd, hiszen az állatállomány is megfogyatkozott. Vagy mi maradt meg a Baromfiipari Országos Vállalatból?

Ha valaki azt hiszi, hogy csak a fővárost sújtotta a világháborúnál is jelentősebb szőnyegbombázás, az téved. A nem túliparosított Szegeden például a rendszerváltással szűnt meg a Szegedi Nyomda, a Szegedi Kender- és Műanyag-feldolgozó, a Dél-magyarországi Rostkikészítő, az Újszegedi Szövőipari Vállalat, a Szegedi Bútorgyár, a Mary Cipőgyár, a Szegedi Konzervgyár, az Alföldi Bútorgyár, a Szegedi Ruhagyár, a Pannónia Szeged Szőrmeipari Rt., a Szegedi Textilművek, a Szegedi Férfi és Női Divatszabó Vállalat, a Szegedi Hangszerkészítő és Javító Vállalat, a Szegedi Kábelgyár, a Délalföldi Pincegazdaság, az IKARUS Szegedi Gyáregysége.

Van-e, aki elhiszi, hogy a rendszerváltás nem a felelőtlen, hozzá nem értő őrültek és erkölcstelen gazemberek dáridója volt? Így fel kell tenni a kérdést: mi történt volna akkor, ha a siettetett rendszerváltás helyett egy megfontoltabb gazdasági szerkezetátalakítás következett volna be? Vajon akkor is ily módon fejezték volna le a magyar ipart és a mezőgazdaságot, s szüntették volna meg az értelmiségi kutatóintézetek és műhelyek tucatjait? Nehezen képzelhető el.

A szomorú tény az, hogy a hazai ipart alapjaiban rendítette meg a rendszerváltás. Az Antall-kormány alatt, miközben a szovjet hadsereg kivonult Magyarországról, a magyar ipar kivonult a Szovjetunióból és a KGST többi országából. A magyar dzsentri korszak legrosszabb hagyományait idézve születtek meg sorozatban a felelőtlen döntések. A következmények önmagukért beszélnek. Százezrek váltak munkanélkülivé és váltak segélyfüggővé, a megszokott, mindennapos munkavégzés helyett. A főként KGST-exportra dolgozó gépiparnak közel 90%-a megsemmisült.

Az ostobán büszke, a piacvesztéstől padlóra került gazdaságot privatizációs pofonokkal gyengítették tovább. Piacot kereső multik, olcsó terjeszkedési lehetőséget látó középvállalkozók, pénztelen, de ígérgetésben gazdag nyerészkedők és szélhámosok jelentek meg a színen. Gazdagon osztogatták leleményes tanácsaikat, keresve a meggazdagodásra vágyó, birtokon belüli magyar partnereiket. Az ország új vezetői – ha más, súlyosabb vádakkal nem illetjük őket – teljesen gyakorlatlanok voltak. Sokaknak első munkahelyük volt a Parlament. Nemhogy a kapitalizmus gazdaságtanát és működését nem ismerték, de sokuknak még az első garzonlakás összespórolásának és megvásárlásának élménye sem adatott meg. A Parlament törvénygyárrá vált, és az új törvények tekintetében még a jogászok és az ügyvédek is tapasztalatlanok voltak. Az ország ideális terepévé vált a zavarosban történő halászásnak. Felborult a korábban kialakult erkölcsi rend. Míg egyesek, akik korábban a cipőjük mellett jártak, hirtelen meggazdagodtak, addig mások azon keseregtek, hogy hiába tanultak, nem boldogulnak. Nagyon lecsökkent a tanulásra és a munkára alapozott életideál vonzereje.

Eleinte mindenki csodálkozott azon, mikor az ott dolgozókat figyelmen kívül hagyó szerződések aláírása után az alkalmazottakat gyorsan elbocsájtották. Hiába tűntek el így a magyar ipar korábbi fellegvárai, a privatizációs szerződések megkötésének gyakorlata nem változott. Ez maradt a gyakorlat, nemcsak a tőkeszegény és elavult gyárak esetében, hanem a legkorszerűbb üzemek esetében is. A törvénygyár mással volt elfoglalva. A korábban már említett SZIM a COCOM listákat is kijátszva, a legkorszerűbb szerszámgépekkel volt felszerelve. Mégis úgy adták el, hogy az új tulajdonos a gépeket azonnal elvitte a Távol-Keletre, ahol azok azóta is üzemelnek. Az embereket, a műszaki értelmiség színe-javát, szélnek eresztették. Maradtak az üres hangárok, ahol parányi cégek tengődnek siralmas pótcselekvésekkel. Máshol a gyárak gépeit és tartalék alkatrészeit ócskavas áron herdálták el, mialatt újabb és újabb ezrek kerültek az utcára. Az ócskavas áránál is olcsóbban adták el a MAHART-DETERT tengerjáró flottáját is. Nehéz elképzelni, hogy az ilyen üzleteket nem a korrupció mozgatta.

Abban az időszakban mesés vagyonok születtek. Néhány használt írógéppel és némi „szellemi apporttal”, az első bérleti díjból visszafizethető kölcsönnel kifizették járandóságaikat, mások pedig az unalomig mondott, „jó hely és idő” felhasználásával vagyont érő gyárakhoz jutottak. Az ilyen gyarapodásokat néha nehéz, máskor könnyű lett volna bizonyítani, de ezen tudás megszerzésében, a gyakorló hatalmak csak a retorika szintjén jeleskedtek. Egy dolog a privatizációval kapcsolatosan biztosan volt: a profitorientáció. Ennek következményeként a cégeken belüli rejtett munkanélküliséget is azonnal felszámolták. Ez újabb tízezrek állásvesztését jelentette.

A rendszerváltás egyetlen igazi sikere a széles körben kiépült demokrácia volt. Csak feltételezni tudjuk, hogy a demokratikus intézményrendszer mennyit fejlődött volna egy lazább és irányítottabb rendszerváltás esetén. Azt ellenben ma már jól látjuk, hogy mai gazdasági mutatóink rosszabbak, mint a rendszerváltás előttiek. Miközben gazdaságilag ellehetetlenültünk, adósságállományunk megsokszorozódott, kíméletlenül eladtuk az állami vagyont, demokráciánk is vészesen apad. Pont azok veszik el tőlünk, akik oly nagy magabiztossággal jelölték ki az új demokratikus utat. Az új hatalmat gyakorló többség a múltra is hamisan tekint. Miközben elfelejtik, hogy az általuk ránk erőszakolt rendszerben diplomát sem szerezhetnének, a Horthy-korszak úrhatnám, a tömegeket cselédsorban tartó társadalmát majmolják. Egy olyan társadalmat, melynek nem volt sajátja az általános választójog, a teljes körű egészségügyi ellátás, az ingyenes oktatás.

Az okozott károkat csak nagyon hosszú idő alatt lehet helyrehozni. Első lépésként legalább akarnunk kell a változást.

* Droppa György a Zöld Demokraták alapítója, a Zöld Baloldal tiszteletbeli elnöke, a Duna Kör ügyvivője
http://www.magyardiplo.hu/2012-marcius/717-rendszervaltas-alacsony-fordulatszamon

iPad 3

A zsidók kiűzése Spanyolországból

A zsidók már ott voltak Spanyolországban a Birodalom korai időszakáról kezdve, tehát nagyon mélyen gyökerező, nagyon gazdag közösség volt, de ahogy az üldöztetések növekedtek Európában, és egyre több helyről utasították ki őket, a spanyol társadalomra is nyomás nehezedett.
1378-ban, Sevillában egy pap kezdte azt tanítani, hogy a zsinagógákat meg kell semmisíteni, és a zsidó lakosságot gettókba kell tömöríteni. (Biztos csak azért, mert zsidók voltak és nem azért, mert uzsorával, megszállással, erkölcstelenséggel tették tönkre az emberek életét.) 1390-ben mind a püspök, mind Kasztília királya hirtelen meghalt. A zsidóság helyzete nagyon sötétre fordult, mert őket kezdték vádolni ennek a két személynek a haláláért... biztos semmi közük nem volt az esethez.


Könyvmáglya

1391. június 4-én Sevillában pogrom tört ki a zsidóság ellen és egész Hispániára kiterjedt. Ennek a következtében zsidóság egyharmada elpusztult, egyharmada áttért a kereszténységre, a maradék pedig elhagyta hazáját. 1391-től számíthatjuk a kiűzetés tragédiájához vezető út kezdetét: ekkor került sor Ferrant Martinez zsidóellenes akciójára Sevillában, amikor kényszertérítések eredményeképp mintegy 100 000 zsidó konvertált – hatalmas szám a XIV. századi Európában! Becslések szerint a kb. 300 000-es „spanyol” zsidó lakosság harmada az üldözések áldozatául esett és egy harmadik harmad valahogy megmenekült, vagy országon belül bújt el, vagy külföldre szökött. Valójában már a XIII. század közepén felmerül az igény az egész hispániai zsidóság áttérítésére: Sevilla 1248-as, III. Ferdinánd király (1217-52) által kiharcolt kapitulációja folytán Granada kivételével majdnem egész Hispánia keresztény uralom alá került, és ez azt a vágyat keltette a hispánok egy részében, hogy véget vessenek a hitbéli sokféleségnek. [7] Ennek köszönhetően rendezik meg 1263-ban a barcelonai hitvitát Móse bem Náhmán de Gerona (Náhmánidesz) rabbi és Pablo Christiani barát között, I. Jakab aragóniai király színe elõtt. Náhmánidész a vita után menekülni kényszerül ugyan, de a zsidók nagy többsége ekkor még nem érzi olyan fenyegetőnek a légkört, hogy áttérésre gondolna.
Ezen időszak rabbijai elkezdték átgondolni, hogy miért is történhetett meg ez az áttérési hullám és felismerték, hogy a hit megkopása és az asszimiláció következtében állt elő ez a helyzet.
Így megjelenik egy csoportja a zsidóságnak, akiket konverzoroknak, áttért zsidóknak neveztek. Mivel ők már kereszténnyé lettek, bejuthattak a társadalom felsőbb rétegeibe, beleértve a nemességet és a királyi réteget is, nem kellett már számolniuk a diszkriminációval.
Pontosan ez a tény vezet a legnagyobb robbanáshoz Spanyolországban.
Három csoportosulást különböztetünk meg ebben az időszakban a zsidóságon belül: a konverzorok csoportját, azon zsidókat, akik megtartották a zsidó identitásukat és az ú.n. marranókat (spanyolul: disznók), akik ugyan formailag áttérnek, de a magánéletben megtartják a zsidó szokásokat és vallást.
Általában ezek a csoportok továbbra is együtt élnek, ami óriási feszültséget eredményez, mert az áttért zsidók antiszemitává válnak. A konverzor csoport viszont egyre feljebb kerül a spanyol társadalomban, amit a tömegek egyre nagyobb féltékenységgel néznek. Megpróbálnak nyomást gyakorolni a társadalomra, hogy közösítsék ki őket, de ezt már vallási alapon nem lehet megtenni, hiszen már ők is keresztények. Faji alapon próbálkoznak tehát. A spanyolok elkezdik a családfájukat kutatni, hogy biztosítsák: nincs zsidó rokonuk.


Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella
Ekkor létrejön egy érdekházasság Spanyolországban. Korábban az ország fejedelemségekből állt. Az uralmon lévő IV. Henrik kasztília királyának mostohatestvére és örököse, Kasztíliai Izabella, valamint Ferdinánd, Aragónia trónörököse között létrejött házasság teszi le egy egységes spanyol királyság alapkövét. A cél, hogy Spanyolországot a kereszténység zászlaja alatt egyesítsék.
A zsidóság még anyagilag is támogatta őket, mivel feltételezték, hogy II. Ferdinándnak anyai ágról való zsidó származása miatt befolyásolni tudja a társadalmat, hogy nagyobb toleranciát mutassanak a zsidóság felé. Kezdetben ez így is történt. Róma azonban nyomást gyakorolt Spanyolországra, hogy ott is állítsanak fel inkvizíciós bíróságokat, és a konverzorokat bélyegezzék eretnekeknek. Ferdinánd először ezt visszautasítja, de Izabella hatására mégis megteszi, mivel pletykák kezdenek terjengeni, hogy Ferdinándot vissza akarják téríteni a judaizmusba.
Ugyanebben az évben egy hatalmas nyílt tárgyalást tartottak, ahova konverzorok ezreit hívták meg, és rájuk bizonyították, hogy megtérésük hamis, majd kivégezték őket. Fontos ismét hangsúlyozni, hogy ezeknek az inkvizícióknak semmi közük nem volt a nem áttért zsidósághoz; céljuk a keresztény egyház berkein belül az eretnekség kiirtása volt. A konverzorokat és marranókat vizsgálták meg, hogy vajon gyakorolják-e a zsidó szokásaikat. Ez ötven éven át tartott.
1491-ben megváltozik a helyzet. Toledóban a konverzorok és marranók ellen vérvádat emelnek. Egy állítólagos összeesküvést lepleznek le, melynek célja a spanyol király trónfosztása volt. Ez volt az a fordulópont, mely a Spanyolországból való kiűzetéshez vezetett. 1492. január 2-án Ferdinánd és Izabella győzelmet aratnak a granadai muzulmánok fölött és ezzel Spanyolország egységes keresztény állam lesz.
Torquemada, a spanyol inkvizíció feje szerint a zsidók mindaddig, míg Spanyolországban maradnak, kísértést jelentenek a konverzorok számára, hogy gyakorolják a zsidó örökségüket. Ráveszi Ferdinándot, hogy adja ki a száműzetés rendeletét, melynek lényege, hogy a zsidók vagy elhagyják az országot, vagy áttérnek. 1492. március 31-én ki is adják ezt a rendeletet.
Ez a rendelet megtiltotta, hogy bárki aranyat, ezüstöt és drágakövet vigyen magával. A kérdés az volt, hogy hova menjenek, hiszen a környező országok már korábban mind kitiltották a zsidókat, oda nem mehettek. Mi legyen a tulajdonaikkal, mely nem elhanyagolható vagyon. Hatalmas műkincsgyűjteményeket, zsinagógákat kenyérért adnak el. Ferdinánd udvarában élt egy zsidó, Don Jichák Ábrávánél, a király kincstárnoka. 1492 tavaszán azzal áll elő, hogy a zsidó közösség helyreállítja a flamand háború alatt kimerült kincstárat, vagyis megvásárolja a maradás lehetőségét.
Torquemada egy furcsa lépést tesz, amelyről egy korabeli inkvizítor így ír:
"Elment a királyi palotába, ruhája alá egy feszületet rejtett és szenteskedve nyíltan szólt a királynak: Tudok a király dolgairól. Lásd, itt van a Megváltó feszülete, akit az átkozott Júdás harminc ezüstpénzért adott el az ellenségeinek és feladta őt a vádlóinak. Ha ez a cselekedet tetszik, akkor adja el magasabb pénzösszegért. Ami engem illet, elállok minden hatalomtól, nem vállalom ennek szégyenét. Te leszel a felelős Isten előtt ezért az üzleti akcióért. Miután ezeket elmondta, letette eléjük a feszületet és elment."


Francisco Ricci: Auto de Fe (1683) Prado


Goya: Az Inkvizíció bírósága (Auto de fe de la Inquisición)
Ennek következtében Ferdinánd véghezvitte tervét a zsidóság Spanyolországból való kiűzetésével kapcsolatban. Négy hónapot kaptak arra, hogy elhagyják az országot. Kiűzetésük napjául 1492. augusztus 2-át (Tis'á Be'áv ), vagyis az első és második Templom lerombolásának napját írták ki. Hatalmas zsidó közösség kényszerült távozásra. Kétszázezer elhagyja az országot, százezer áttér.
A kérdés csak az volt, hogy hova menjenek. Sokan Navarrába, Olaszországba, a mai Hollandiába, Törökországba, a Földközi-tenger kikötőibe vándoroltak és lassan felszivárogtak egészen Budáig. Százhúszezer Portugáliába vándorol. A portugál uralkodó nyolc hónapot engedélyez a maradásra, utána mehetnek, ahova akarnak. Ezért a tartózkodásért azonban hatalmas pénzösszeget kellett fizetniük. Később ezt az ajánlatot visszavonják: vagy áttérnek, vagy rabszolgák lesznek. A zsidó gyerekeket elszakítják szüleiktől, és Afrika partjainál lévő szigetekre száműzik őket. Idézet egy portugáliai zsidó krónikából:
"Dél Tomis szigetét nemrégen fedezték fel. Ezt a szigetet különböző gyíkok, kígyók és más veszedelmes hüllők lakják. Mindenféle racionális érvet nélkülözött ez a hely. A király ezt a helyet arra használta, hogy elátkozott bűnösöket száműzzön ide, s úgy döntött, hogy ezek közé sorolja a zsidók ártatlan gyerekeit is, mivel a szülőket láthatóan Isten büntetése sújtja. Amikor ez a szerencsétlen óra elérkezett, hogy ezt a barbár dolgot végrehajtsák, az anyák arcukat karmolták fájdalmukban, mikor 3 évesnél kisebb csecsemőiket elvitték a karjaikból. Nagy tiszteletben álló vének szaggatták meg szakállukat, amikor saját testük gyümölcsét ragadták el tőlük. A gyerekek átható hangja kiáltott a menny felé, sírtak, mikor szüleik karjából kiragadták őket. Néhány asszony a király lábához vetette magát és azért könyörgött, hagy mehessen el gyermekeivel. De a király kegyelmét még ez sem indította meg. Volt egy anya, akit ez a rettenetes, megmagyarázhatatlan kegyetlenség annyira megrázott, hogy nem törődve a karjában lévő gyerek sírásával, egy hajóról a tengerbe vetette magát. Gyermekét ölelve együtt fulladtak meg.Végül, mikor ezek az ártatlan gyerekek Dél Tomis puszta szigetére érkeztek, amely nem volt más, mint a sírhelyük, kegyetlenül partra vetették és otthagyták őket. Majdnem mindegyiküket ezek a hatalmas gyíkok falták fel. Akik megmenekültek ezektől a hüllőktől, az éhségtől és az elhagyatottságtól pusztultak el."
Így mentek el a zsidók Spanyolországból.


Granada visszavétele
Több évszázados küzdelem során egyesültek a hispán államok és 1479-től csak kettő maradt, Portugália és Spanyolország. A spanyol uralkodópár, Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella, legfőbb célja a rekonkviszta befejezése volt, ami akkor már csupán Granada városát jelentette. Ez 1492-ben sikerült teljesen, amikor Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd királyok elfoglalták az utolsó mór erősséget, Granadát.
Kolombusz Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd spanyol uralkodóktól pénzt kapott, hogy elinduljon Amerikát felfedező útjára. Három hajóval - Santa Maria, Niña, Pinta - vágott neki az útnak. 1492. augusztus 3-án indult Palos kikötôjébôl és 1492. október 12-én kötött ki az egyik Karib-tengeri szigeten.
Torquemada tevékenysége arra is kiterjedt, hogy felkutassa kinek van legalább egyetlen zsidó, vagy muzulmán felmenője. Véleménye szerint a bűn már eleve a zsidók vérében van, amely átterjed az utódokra is, ezért ők hiába gyakorolják buzgón a keresztény vallásukat, akkor is bűnös emberek, mert őseik zsidók voltak. Ez faji megkülönböztetés volt már, emiatt a spanyolországi eseményeket a történelem „kis holokauszt”-nak értékeli.

Forrás: http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=5426