2013. október 28., hétfő

Az USA szerint korlátozni kell a titkosszolgálatok működését

További korlátozásokra van szükség az amerikai titkosszolgálatok adatgyűjtési és megfigyelési módszereit illetően, közölte hétfőn a Fehér Ház. A titkosszolgálatok működésének felülvizsgálatát már az év végéig befejezik.

További korlátozásokra van szükség az amerikai titkosszolgálatok adatgyűjtési és megfigyelési módszereit illetően, közölte hétfőn a Fehér Ház. Barack Obama amerikai elnöknek nem volt könnyű az elmúlt egy hét: az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok alapján megvádolták azzal, hogy lehallgatták Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját, illetve kiterjedt kémtevékenységet végeztek Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban is.

A Fehér Ház azt is bejelentette, hogy az amerikai titkosszolgálatok működésének felülvizsgálatát az év végéig befejezik. Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó szerint a felülvizsgálat nagyon szigorú lesz, és éppen folyamatban van. Jay Carney szóvivő elmondta, hogy Obama elnök ugyan teljes mértékben megbízik az NSA vezetőjében, Keith Alexanderben és az ügynökség többi munkatársában, azonban belátja azt is, hogy "szükség van az egyensúly megteremtésére az adatgyűjtés szükségessége és a magánadatok védelme között."

Az Európai Parlament tagjaiból álló európai delegáció Washingtonban találkozott az amerikai törvényhozókkal, hogy újraépítsék az adatgyűjtési botrány miatt megtört kapcsolatokat, tudósít a Reuters. Az amerikai fél egyik képviselője, Mike Rogers republikánus honatya a zárt ajtók mögött tartott megbeszélés után elmondta, hogy az európai delegációval a bizalom visszaállításának, az együttműködésnek és a titkosszolgálati adatok megosztásának szükségességéről beszéltek. Rogers, az amerikai titkosszolgálatok nagy védelmezője szerint többen félreértették az amerikai ügynökségek tevékenységét, habár azt elismerte, hogy az európai képviselők legitim aggályokat fogalmaztak meg.
NOL

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése