2013. október 28., hétfő

Kínai cégek a brazil olajkoncessziót nyerő konzorciumban

Rio de Janeiro: A CNOOC és a CNPC kínai olajcégek, a Royal Dutch Shellel, a francia Totallal és a brazil állami olajóriással; a Petrobras-szal együtt alkotott konzorciumban, – elnyerték a brazil partoknál fekvő Libra olajmező kitermelési jogát.
A kínai cégek, a Kínai Tengeri Olajvállalat, a (CNOOC) és a Kínai Kőolaj- és Földgázvállalat; a (NCPC), – egyenként 10%-os részesedéssel rendelkeznek, – a Shell és a Total egyaránt 20%-kal, – a fennmaradó 40% pedig a konzorciumnak otthont adó Brazília állami olajcégé; a Petrobrasé.
A kiírás szerint minden konzorciumban legalább 30%-os részesedést kellett biztosítani a Petrobrasnak, és a brazil államot illeti az olajmező kitermelésének legalább 41,65%-a. Az pályázatokról az államnak biztosított kitermelési arány nagysága alapján döntöttek.
A Libra olajmező volt az első, amelynek kitermelési jogait új szabályok szerint ítélték oda. Az olajmező becslések szerint 9-12 milliárd hordó kitermelhető olajat rejt, ami közel megduplázza Brazília bizonyított olajtartalékát.
Xinhua – CRI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése