Mikor
a fennálló politikai rendszert jellemezzük, bevett, ám fölöttébb
megtévesztő gyakorlat azt demokratikusként, esetleg parlamentáris
demokráciaként leírni. Tudvalévő, hogy egyrészt lehetetlen, hogy a nép
uralkodjon, másrészt pedig a „népképviselet” kifejezés túl homályos
ahhoz, hogy továbbvihessük ezt a szálat egy komoly vizsgálat esetén.
Nagy elméleti és gyakorlati haszonra teszünk szert akkor, ha elvetjük a
fősodorral együtt haladó - voltaképpen süllyedő - fogalmi
meghatározásokat. A fennálló rendszert érdemesebb egy parlamentáris
hatalmi játékkal kombinált, nemzetellenes elnyomó rezsimként leírni. A
politika - mint a lényeges nemzeti és társadalmi kérdésekre válaszokat
adó szféra - jelentősége tehát bizonyos tekintetben háttérbe szorul.
Előző írásunkban a fennálló rendszert tudatlanságból segítő nemzeti
politizálásról ejtettünk néhány szót, az alábbiakban a pozitív irányok
megjelenését fogjuk megemlíteni.
A
nemzetellenes rezsim fennállásának velejárója, hogy a magas szellemiség
üldöztetés alatt áll. Szellemiség nélkül nem építhető fel szervezet,
mert idea híján anarchiába zuhan a politikai cselekvés, továbbá
elmondhatjuk azt is, hogy - miként a gyakorlat mutatja - szellemiség
hiányában érdemi cselekvés sincs, de felfelé vezető tettekről legkevésbé
se szólhatunk. Felfelé vivő szellemiséget ma Magyarországon
maradéktalanul egy szervezet jelenít meg. Másik részről pedig az
idealisták új bástyája kezd körvonalazódni szellemi elitképzés
formájában. A leendő magas szellemi közeg és a markáns szellemiséget
képviselő hierarchikus szervezet jelentheti a nemzeti politizálás új
erővonalát. A politikai realitás - eltérően a liberális demokrácia
előírásaitól - a szellemiség éltetése és átélése, közösségben való
megélése.
A
szellemiség, amennyiben valóban szellemiség, mindent túlél. Sikerről
beszélhetünk a Magyar Nemzeti Arcvonal szervezeti rendjének
stabilizálása kapcsán is. A felső vezetés körül viszonylag kevesen
maradtak az eltávozók számához képest, de a vezetésben meglévő
szellemiség kisugárzása egyrészt új tagokat vonzott a szervezethez,
másrészt a régi tagság értékes része is jelezte visszatérési szándékát.
Történelmi sikernek számít, amit a Győrkös István vezette Magyar Nemzeti
Arcvonal véghezvitt. A nyers fizikai erő szellemiség hiányában olyan
ellen-erő, mely visszaüt a szervezetre, és demoralizáló hatásával
megfojt minden értéket. Így hát két erővonal marad Magyarországon: a
végzet felé menetelő ideokrata-ál-szellemi egységfront, illetve az
hierarchikus-idealista front, mely horizontálisan és vertikálisan is
képes egységet teremteni a magyarság számára.
Kovács Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése