2012. július 18., szerda

Az Agenda 21 célkitűzései több ponton egyeznek a kommunista kiáltvánnyal. Nyilván az ihlette.

Az alábbi videó 9 és fél percben bemutatja az ENSZ Agenda 21 programjának valódi szándékait és célkitűzéseit. Az összeállítás nem nyújt teljes képet erről a globális és rendkívül megtévesztő erőfeszítésről, célja csupán ráébreszteni azokat, akik eddig csak felületes vagy semmilyen információval nem rendelkeztek a témában, hogy a fenntartható fejlődés nem egészen az, aminek látszik, illetve, aminek a globalista elit láttatni akarja.
A videóban megszólalók közül többen egykor maguk is részt vettek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ENSZ tárgyalásokban, tehát információik első kézből származnak.

Sértő-e Simon Peresz hazánkba látogatása?

Simon Peresz nemsokára - Áder János köztársasági elnök meghívására - látogatást tesz a felvásárolt Magyarországon. Mielőtt kifejtenénk saját véleményünket ezzel kapcsolatban, egy valamit le kell szögezni. Nem értjük, hogy ezzel kapcsolatban mi a Jobbik problémája, elvégre ők nem tesznek ember és ember közt különbséget származás alapon. Vona Gábor kijelentései alapján Peresz látogatása olyan, mintha bármely más ország államfője tenne látogatást Magyarországon.
Miért is jön Simon Peresz Magyarországra? A köztársasági elnök szavaival élve „Izrael az elmúlt tíz évben olyan fejlődést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amiből Magyarország is profitálhat”. Tehát az izraeli államfő üzletelni jön. Tudniillik, Magyarország földalatti vízkészleteinek eladásáról már 2008-ban egyezmény született, akkor zárultak le az előprivatizációs tárgyalások. A Fidesz az elmúlt két évben pedig az országos szinten működtetett pénznyelőiből fizetett strómanokkal vásárolja fel a magyar termőföldeket. Tehát az izraeli államfő a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás miatt jön.
Mit lehet ezen még felháborodni? Aki ezen felháborodik, az még mindig abban az illúzióban él, hogy van magyar államiság. Ideje lenne felébredni! Nincs magyar állam Magyarországon, és Simon Peresz magyarországi látogatása emiatt legalább annyira természetes, mint a magyarországi állam- és kormányfők látogatásai Tel Avivban.
Mi ezen nem háborodunk fel. Csak sajnálni tudjuk Simon Pereszt, mert egy rendkívül rossz üzletet jön most megkötni. Azt hiszi, hogy jó üzlet, de nem fog vele jól járni, mert a pénzéért semmit nem fog kapni.
Peresz kilóra megveszi a magyarországi kormányt, a Fidesz kiárusítja neki a termőföldet és a vízkészletet. Izrael pedig bár nem sokat, de fizetni fog érte. Csakhogy ezért a pénzért se a termőföld, se a víz nem lesz az ő tulajdonában. Mert ez itt a mi földünk, a mi vizeink, és akkor is a mi tulajdonunkban lesz, mikor a kormány eladja. Simon Peresz fizethet, amennyit csak akar, de ezeket a vizeket és termőföldeket mi államosítani fogjuk, és magyar gazdák kezébe fogjuk adni. Az izraeli államfő ezzel csak a mi dolgunkat könnyíti meg – mert mikor eljön az államosítás ideje, az államosított földeket mind zsidó tulajdonostól fogjuk elvenni, így mindenki tudni fogja, hányadán állunk.
Ezért Peresz magyarországi látogatásakor egy nagyon rossz üzletet jön kötni, és nem felháborodni kell, hanem sajnálni kell (már akinek van gusztusa hozzá) a szerencsétlen zsidót, aki épp kidobja a pénzét az ablakon.
Fenyvesi Áron

Sorban meggyilkolják a szír vezetőket

Nemrég robbantás rázta meg Damaszkusz belvárosát, a merényletben több szír tisztviselő is meghalt. A merénylet áldozata lett a szír katonai hírszerzés vezetője, a belügyminiszter pedig megsebesült. A robbantást egy öngyilkos merénylő hajtotta végre, aki az épületben ülésező vezetők testőrségének alkalmazásában állt.
A Nyugat az orosz katonai támogatás miatt nem lát más lehetőséget Szíria feldarabolására, mint hogy sorban célponttá válnak a szír vezetők. A merényletek fő célpontja nyilvánvalóan Bashar Asszád szír elnök, de a szír vezetésben az újabb személycserék is zavart okozhatnak, ezt pedig egyetlen módon tudják kikényszeríteni: ha sorban meggyilkolják a szír vezetőket.
Ilyen féreg-lelkű emberek ülnek nyugaton a vezető pozíciókban – ez minősíti az USA és az Európai Unió valós külpolitikáját. Ezek gondolják azt magukról, hogy "megmentik az emberiséget". A változások után az ítéletük is a cselekedeteiknek megfelelő lesz! Akkor merjen az amerikai külpolitika demokráciáról és emberi jogokról prédikálni!
Molnár István


Az USA Kongresszusának képviselőháza csütörtökön jóváhagyta a 2013. évre szóló hadi kiadások törvénytervezetét mintegy 606 milliárd dollár összegben. Ebből 87,7 milliárdot Afganisztánra és egyéb külföldi hadműveletekre szánnak.
Ezen kívül a képviselőház hozzáadott a hadi kiadások költségvetéséhez több módosítást, amelyek közül az egyik megtiltja a Pentagonnak az együttműködést az orosz Roszoboronexport társasággal, mivel az fegyvereket szállított Szíriának.
A módosítés kezdeményezője Jim Moran köztársasági kijelentette, hogy „elfogadhatatlannak” tartja fegyverek vásárlását egy olyan társaságtól, amely „közvetlenül részt vett ártatlan szíriai férfiak, nők, gyermekek ezreinek meggyilkolásában”.
Érdemes megjegyezni, hogy a módosítást néhány órával azután fogadták el, hogy Oroszország újra megvétózta a Basar al Asszad rezsímje elleni szankciók bevezetését előirányozó ENSZ határozattervezetet.
ruvr.ru

A NATO a török médiával terelgeti a patkányokat

 

A nyugati média megismétli a líbiai forgatókönyvet, most épp a szír elnök sérüléséről írnak. A török média szerint Bassár Asszád szír elnök állítólag megsebesült a fővárosban zajló harcok során, és Latakiába vonult vissza sérülten. Mivel a nyugati média cionista irányítás alatt van, ezért biztosak vagyunk benne, hogy az egészből semmi nem igaz. Ebből a hírből csak a helyszín a fontos, mert ha Latakiát említik, akkor az annyit jelent, hogy a NATO erők Latakiára fogják összpontosítani a támadásokat, és emiatt akarják előtte a lázadó patkányokat is odacsődíteni.
Ez egy logikus célpont, mivel tengerparti kikötőváros révén stratégiai fontosságú hely, amire a NATO logisztikának szüksége lehet – ki akarnak rakodni, mielőtt még az orosz flotta odaér. A lázadó patkányaik eleve az amerikaiaktól és arab szövetségeseiktől kapott tüzérséggel és járművekkel közlekednek, egy ilyen hírrel könnyen oda lehet őket csődíteni a kiszemelt területre – a NATO vezetés is feláldozhatónak (patkányoknak) tartja őket.
Történik mindez azután, hogy a szír lázadók „üzenetünk Bassár Asszádnak” címmel egy korábban Líbiában készült videót tettek közzé több internetes közösségi portálon, amin a líbiai lázadók Kadhafi holttestét gyalázzák. (utalván arra, hogy Asszádra is ez a sors vár) Nem nehéz felismerni, hogy a NATO a török médiát a szír belügyekbe való beavatkozásra használja fel. A szír hatóságok rendszeresen elkobozzák a NATO által az országba csempészett kommunikációs eszközöket, így a patkányok állatias ösztöneit felhasználva a médiában terjesztett hírekkel zavarják őket a következő célponthoz.
Fenyvesi Áron

A pszichológusnő nem nevezheti magát kereszténynek a blogján

Hite megvallásával szakmai működési engedélyének visszavonását kockáztatja a brazil szakember.
Marisa Lobo keresztény pszichológusnak nevezte magát blogján és Twitter-profilján. Ezzel szakmai működési engedélyének visszavonását kockáztatja, mivel az országos pszichológiai szövetség (CFP) etikai kódexe szerint hite megnevezésével „befolyásolhatja a pácienseket”. A szervezet szigorúságának valószínűleg az az oka, hogy Lobo a homoszexualitás gyógyításával foglalkozik.  

Marisa Lobo a CFP-hez intézett levelében alkotmányellenesnek nevezte a szövetség etikai kódexét, és ezt írta: „Kijelentem e pszichológiai tanácsnak, hogy a döntést nem fogadom el. Sem a blogomról, sem a twitteremről, sem a weboldalamról nem távolítok el semmit, ami a pszichológiához és a hitemhez köt. Ellenkezőleg: szeretném, ha a pácienseimnek jogukban állna, hogy azért válasszanak engem terapeutájuknak, mert tudják, hogy én, Marisa Lobo olyan pszichológus vagyok, aki hisz a mindenható Istenben” – idézi a levelet a Vatican Insider.
A kérdésre, nem fél-e, hogy tanúságtétele miatt véget érhet pszichológusi pályafutása, Marisa egy interjúban így válaszolt: „Egyetlen dologtól félek... nehogy Jézus megtagadjon engem az Atya előtt; ez pedig nem fog megtörténni, mert én sem tagadom meg őt az emberek előtt.”
Magyar Kurír

Az USA rakétarendszert telepít Katarban

Kedden a Wall Street Journal az amerikai Honvédelmi Minisztérium egy forrására hivatkozva bejelentette, hogy az amerikai hadsereg egy új típusú rakétarendszert telepít Katarban, ahhoz hasonlót, mint amit nemrég a Negev-sivatagba is telepítettek, valamint Törökország középső részén.
A telepítések befejezését követően az amerikai haderő így egyszerre tud rakétákat indítani Iránra északról, nyugatról és délről. A forrás szerint Katarban összesen 8000 amerikai katona teljesít szolgálatot, és az országban lévő amerikai létesítmény radarrendszerének korszerűsítésére nemrég újabb 12 millió dollárt költöttek.
Az Egyesült Államok néhány hónap múlva az Egyesült Arab Emírségek területére is telepíteni fogja ugyanezeket a rendszereket.
Az amerikai fegyverrendszerek telepítése felgyorsult a térségben, mert Irán már nem csak Izraelt és egyes európai országokat éri el saját rakétáival, hanem fejlesztés alatt áll egy új fegyverrendszer, amivel 2015-re már az Egyesült Államok területén tudnának ellencsapást mérni.
Szeptember 16-27 között az amerikai haditengerészet gyakorlatot tart a Perzsa-öbölben, amin az összes aknaszedő flotta és másik 20 tagállam haditengerészete is részt vesz. Ezzel párhuzamosan a Hormuzi-szorossal kapcsolatos törvények beiktatása miatt a nyugati országok és az arab szövetségesek igyekeznek alternatív olajszállítási útvonalat biztosítani.
Molnár István

Gazdag István: Médiatikus háborúk: a kommunikáció szerepe korunk háborúiban

A berlini fal leomlásakor a nyugati országok és különösen az Egyesült Államok elvesztették „meghitt ellenségüket”, a keleti blokkot, amelyre mindaddig a közvéleményük minden félelmét koncentrálták. Jövőbeli háborúik igazolásához új ellenségeket kellett kreálniuk maguknak, eltitkolva ugyanakkor az új konfliktusok lényegében gazdasági és geopolitikai érdekekre alapozott, tehát távolról sem idealista okait: a katonai támaszpontokat, a területi és kereskedelmi dominanciára való törekvést, az energiahordozókat, az olajvezetékeket stb. A telekommunikáció utóbbi években tapasztalt rendkívüli fejlődése olyan információs rendszert hozott létre, amely elég fejlett ahhoz, hogy egyenes adásban a tévéképernyőkre juttasson bármilyen eseményt ezer kilométerekre onnan, ahol megtörtént. Ilyen körülmények között a képek felhasználása és ellenőrzése különleges jelentőségre tett szert.
Modern életmódunk a nyugati népesség legnagyobb részét tévéfüggővé tette. Munkából hazatérve az emberek többsége bekapcsolja televízióját és aláveti magát a mozgóképek uralmának. Gondolkodás nélkül. Ennek az életmódnak természetes velejárója egy fogyasztói massza kialakulása, amely különösen fogékony a kommunikációra. A demokratikus társadalmakban dívó gondolatellenőrzés eredményességéhez szükséges illúziókat tárgyaló esszéjében (Necessary Illusions: Thought Control in Democratic Societies, Pluto Press, London 1989) Noam Chomsky amerikai nyelvész azt magyarázza, hogy a demokratikus rezsimekben mindenképpen el kell hitetni a közvéleménnyel, hogy minden (kormányzati) cselekedet jogos és igazolható. Következésképpen az illúzió megteremtéséhez nagyon fontos a kellőképpen agyafúrt kommunikáció igénybevétele.
A világ amerikai elvek szerinti geopolitikai átrendezése magával hozta e furfangos rendszer elhatalmasodását, lehetővé téve, hogy a nemzetközi közvéleményt annak a leegyszerűsített képeivel árasszák el, amit valóságként kellene felfognia, olyan politikai döntések támogatása végett, amelyek népszerűtlenek vagy az erkölccsel és a nemzetközi joggal ellentétesek lennének, ha realista módon tálalnák őket. A prűd angolszász mentalitás megkívánja, hogy minden cselekedet erkölcsös legyen, vagy ha nem az, akkor el kell hitetni az ellenkezőjét. Nem véletlen, hogy éppen egy brit diplomata, Lord Arthur Ponsonby (1871-1946) fogalmazta meg a háborús propaganda négy vezérelvét, imigyen: 1) A háborúért egyedül a szemben álló tábort terheli a felelősség 2) A szemben álló tábor vezére maga az ördög megtestesülése (ő az ügyeletes „szörnyeteg”) 3) Mi nemes ügyet védelmezünk, nem pedig magánérdekeket 4) Az ellenség szándékosan provokál ki atrocitásokat, és ha mi el is követünk szörnyűségeket, önkéntelenül tesszük.
A médiumok viselkedése 1996-ban az USA által patronált tálibok végső győzelme kapcsán klasszikus példája ennek a képmutatásnak. Nadzsibullah ex-államfő brutális kivégezéséről - akit meglincseltek, majd fivérével együtt felakasztottak, és napokig lógva hagytak a tömeg őrjöngésének kitéve - meglehetősen visszafogott hangnemben számoltak be, és nem botránkoztatta meg őket az a barbárság sem, ahogyan a tálibok a Korán törvényeit alkalmazták, vagy a rabszolgasors, amelyre a nőket kárhoztatták. A dolgok azonban hirtelen megváltoztak. Amióta ugyanis a NATO-szövetségesek Afganisztánban harcolnak, a nyugati médiumok a tálibokat kegyetlen és fanatikus terroristaként ábrázolják. Az amerikai tengerészgyalogosok csúfosan végződött mogadishui bevetése szintén a médiatikus agitprop szerepét és a vizuális kommunikáció fontosságát példázza az igazságtalan és igazolhatatlan cselekedetek elfogadtatásában.
Így született meg a háborúskodás egy új, cinikus és erkölcstelen, ám a tömegek meggyőzésének művészetét szinte már tökélyre fejlesztő formája, a tömegtájékoztatási eszközök révén megvívott médiatikus háború, amelynek urai a hatalommal szoros kapcsolatot fenntartó kommunikációs szakemberek, akik sokkal kifinomultabb és meggyőzőbb tömeglélektani módszereket alkalmaznak, mint a klasszikus háborús propaganda. Technikájuk abból áll, hogy kitalálják és különböző stratégiákkal megvédjék az ügyfeleik arculatát, kihasználva minden információt az ellenfél ellen, még a hamisakat is, ha a médiahatásuk biztosított. Amikor pedig a hírügynökségeken keresztül terjesztett valós vagy fals információ által gerjesztett szenzáció gyengülni kezd, egy újabbat ajánlanak helyette, hogy kiváltsák a közvélemény szánakozását vagy felháborodását. A következmények katasztrofálisak, hiszen a valódi drámát meghamisítják a kitalált drámával, és ennek az alantas játéknak végső soron mindig a civil lakosság issza meg a levét.
Egészen eltérő módon értékelték például a boszniai háborús felek által elkövetett kegyetlenségeket, ahogyan azokat bemutatták, amikor moszlimok álltak szemben szerbekkel Szarajevóban, moszlimok horvátokkal Mostarban vagy moszlimok moszlimokkal Bihaćban. E tekintetben a koszovói ügy még tipikusabb, mert olyan ellenfelekről szól, akiknek a nemzetközi megítélését már eleve befolyásolja a nyugati hatalmak politikai választása és korábbi negatív imázsuk.
Az öbölháború idején Kuvait megbízta a washingtoni Ruder & Finn kommunikációs ügynökséget, amely áldozati arculatot fabrikált ügyfelének, Szaddám Huszein „kegyetlenségét” hangsúlyozva, holott az iraki vezető egyetlen katonát sem mert volna Kuvaitba küldeni az USA előzetes (hallgatólagos) beleegyezése nélkül. A médiainformációk által kiváltott nemzetközi felháborodás hulláma végül arra késztette az ENSZ-t, hogy áldását adja az Irak elleni súlyos szankciókra és pusztító hatású technológiai háborúra, amely félmillió felnőtt áldozatot követelt, míg a mesterségesen kiváltott gyógyszer- és élelmiszerhiány, valamint a szegényített urániumtartalmú muníció és más biológiai és vegyi anyagok használata következtében legalább egymillió gyermek vesztette életét. Megérte? Madeleine Albright, Clinton egykori külügyminisztere szerint legalábbis mindenképpen (in „60 Minutes”, CBS, 1996. május 12.).
A Ruder & Finn morbid szakértelmét Horvátország, a boszniai muszlim párt és a koszóvói albán ellenzék is igénybe vette a balkáni konfliktus elejétől. James Harff, aki akkoriban az ügynökség vezetője volt, később interjút adott Jacques Merlino francia újságírónak, amelyet ez utóbbi a Nem minden jugoszláv igazságot jó elmondani c. könyvében publikált. Egykori jugoszláv ügyfeleiről, stratégiájáról és az elért sikerről az amerikai kommunikációs guru többek között ezt mondta: „1992. augusztus 2. és 5. között, amikor a New York Newsday felplankolta a táborok ügyét, mi azonnal rámozdultunk, és megkörnyékeztünk három nagy zsidó szervezetet: a B’nai B’rith Rágalmazásellenes Ligáját, az Amerikai Zsidó Bizottságot és az Amerikai Zsidó Kongresszust. (...) Fellépésük a bosnyákok oldalán rendkívüli pókerhúzás volt, mert így a közvéleményben összemoshattuk a szerbeket a nácikkal. (...) Az információk ellenőrzése nem a mi dolgunk. (...) A mi munkánk ... a számunkra kedvező információk keringésének meggyorsítása, a jól megválasztott célpontok megcélzása. (...) Amint egy információt jónak találunk, azonnal le kell horgonyoznunk azt a közvéleményben, mert tökéletesen tudjuk, hogy mindig az első állítás számít. A cáfolatok egyáltalán nem hatékonyak. (...) Mi profik vagyunk és nem azért fizetnek bennünket, hogy moralizáljunk” (Les vérités yougoslaves ne sont pas toutes bonnes a dire, Albin Michel, 1993, p. 126-129).
„Az Egyesült Államok megkettőzte erőfeszítéseit, de nem talált bizonyítékot a horvátok és muzulmánok szisztematikus lemészárlására a szerb fogolytáborokban”, írta a The New York Times 1992. augusztus 22-én, nem sokkal azután, hogy a brit ITN tévécsatorna lefilmezett egy csoport muzulmánt a szögesdrótkerítés mögött Trnopoljéban, tápot adva ezzel a szerb megsemmisítő táborokra vonatkozó deliráns képzelgések egész hullámához. A csonttá soványodott muszlim férfi képe bejárta a világot, a XX. század végi újnácikat és koncentrációs táboraikat szimbolizálva. Valójában egy menekülttáborról volt szó, amelynek a lakói teljesen szabadon mozoghattak. A televíziós stáb azonban egy mezőgazdasági eszközök őrzésére felállított szögesdrótkerítésen belül helyezte el a kameráját, azt a látszatot keltve, hogy a lefilmezett emberek foglyok. Mindenesetre ez a hamis szenzáció elérte a célját. Az senkinek sem jutott az eszébe, hogy a brit tévések zavartalanul forgathattak a szerb táborban, holott soha egyetlen riporter sem tehette be a lábát - és pláne nem fotózhatott - horvát vagy muzulmán táborokban, így a Split melletti Lorában, a boszniai Tarcinban vagy Čapljinában, ahol a horvátok bosnyákokat tartottak fogva.
Ugyanez a klisé rutinszerűen ismétlődik. Beindítanak egy rágalomhadjáratot, rettenetes leleplezésekkel bombázva a médiát az ellenfél viselkedéséről, hogy negatív előítéletet teremtsenek, amely majd mélyen meggyökeresedik a köztudatban. Az információk gyakran légből kapottak vagy szubjektív módon interpretáltak. Miután nyilvánosságra hozták őket, figyelmen kívül hagynak minden helyesbítést vagy cáfolatot. Az agyafúrt meggyőzési munka mély gyűlöletet kelt a közvéleményben a kommunikáció tárgya iránt. Az emberek az elébük vetett „ellenségben” minden frusztrációjuk kiváltó okát látják, és anélkül támogatják a katonai beavatkozást és a bombázásokat, hogy elgondolkodnának a probléma objektív okairól, nem törődve az érintett lakossággal, a férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel - vagyis hasonmásaikkal.
Példa rá a boszniai Goražde ostroma is. Goraždét katonai védelem nélküli, nyílt városként ábrázolta a média, pedig a muzulmánok erőddé alakították, fegyvergyárakkal és vegyi üzemekkel. Az állítólagos szerb orvtámadások csak a muzulmánok provokatív aknáira válaszoltak, amelyeket az UNPROFOR erők szeme láttára lőttek ki. Boszniában a „képbombázás” technikáját a háború kirobbanása óta sikerrel alkalmazták. 1992-ben, a konfliktus kezdetén, nem sokkal az augusztusi londoni konferencia előtt a szerbek győztesek voltak minden vonalon. Mindenképpen el kellett kerülni, hogy elnyerjék a nemzetközi közvélemény szimpátiáját. Fényképek és újságcikkek dömpingjének köszönhetően az egész világ közvéleménye megdöbbent az egyik szarajevói kenyérbolt előtt sorban állók közé lőtt akna pusztításán, amely arra késztette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy súlyos szankciókkal sújtsa a szerbeket. Ami az ugyancsak szarajevói Markale piacon 1994 februárjában és 1995 augusztusában becsapódott aknákat illeti, ezek valóságos médiavihart váltottak ki. Az előbbi támadásra a genfi nemzetközi tanácskozás előtt került sor, az utóbbi pedig ürügyet szolgáltatott a Clinton-kormánynak a boszniai Szerb Köztársaság bombázásához. Később aztán kiderült, hogy mindhárom szcenárió a muzulmánok műve volt (ld. Yossef Bodansky, Offensive in the Balkans. The Potential for a Wider War as a Result of Foreign Intervention in Bosnia-Herzegovina, International Media Corp., 1995).
Hogy leplezzék a nyilvánvaló jogsértéseket, amelyeket Jugoszlávia bombázása során követtek el - a valós cél Koszovó ellenőrzése lévén, ahová mindenképpen katonai támaszpontot akartak telepíteni a kaukázusi köztársaságokból induló és a régión áthaladó kőolajvezetékek felügyelete végett -, a NATO és az USA is filmforgatókönyveket adaptált. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OSCE) megfigyelői előírták a jugoszláv milícia számára, hogy számoljon be az UCK albán szeparatista terrorcsoport elleni rendőrségi akcióiról. A račaki hátborzongató sztori tehát éppen kapóra jött, és a megcsonkított albán holttestek felfedezése a koszovói intervenciót eredményezte. A boncolás ugyan megerősítette, hogy az amputálásokat a halál beállta után hajtották végre, a finn, fehérorosz és jugoszláv patológusok pedig azt is megállapították, hogy a halálos sebeket távolról leadott lövések okozták, az OSCE ellenőrei azonban óvakodtak közzétenni jelentéseiket, és hagyták kirobbanni a médiaszenzációt. Amikor aztán a NATO-bombázások és „járulékos veszteségeik” kezdtek veszélyes pszichológiai hatást gyakorolni a közvéleményre, eldöntötték, hogy ennek ellensúlyozására Milosevics jugoszláv elnököt háborús bűnössé nyilvánítják, a média megkapta az aktuális közellenséget, és így a világ (amerikai) rendje helyreállt.
MD 2012. VII. 11-18.

Kadarkúti Égi Üzenetek 152. Szűzanya: Jézus Krisztus tudása

ÉGI ÜZENETEK
2012-07-17
Szűzanya: Jézus Krisztus tudása
Drága Gyermekeim! Ne féljetek! Én vagyok Mennyei Édesanyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Anyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. Ma Jézus Krisztus tudásáról tanítalak titeket.
Jézusban nemcsak a kegyelem teljessége van meg, hanem a tudásé is. Mint ahogyan hallottátok a múlt héten, hogy a kegyelem teljessége változatlan benne, ugyanezt elmondhatjuk a tudásáról is. Fogantatása pillanatától kezdve csecsemő- és gyermekkorán át a mai napig és örökre Istenként ugyanakkora bölcsességgel, tudással, ismeretanyaggal rendelkezett. Nem növekedett és nem csökkent benne a tudás. Nézzük, mi volt ennek a tudásnak a forrása! Az, hogy az Én Szent Fiamnak nemcsak istensége, hanem embersége is személyes egységben van Istennel. Isten az Ő Fiának emberi természetét a legmagasabb létfokozatra emeli, személyes egységbe hozza saját magával és megadja neki, hogy Őt, Atyját színről-színre láthassa. Ez a színről-színre látás részesíti Jézust az isteni tudásban. De benne nem csak isteni tudás volt, hanem emberi tudás is. Ez kétféle 1.) természetes módon szerzett tudás és 2.) rendkívüli módon szerzett tudás. A természetes úton szerzett tudást tanulással, tapasztalatokkal szívta magába. Így pl., mint a többi csecsemő, megtanult megfordulni, felülni, feltérdelni, felállni, beszélni. Ó, milyen édes volt, mikor az első lépéseket tette felénk. József és Én kitártuk a karunkat és hol egyikünkhöz, hol másikunkhoz tipegett. Megtanult bögréből inni, kanállal enni. Megtanítottuk imádkozni. Összetette két kicsi gömbölyű kezét és úgy dicsérte velünk együtt a Mindenhatót. Megismertettük vele a szent írásokat, és nagyobbacska korában már Ő is felolvasott a templomban. Nem irattuk be iskolába, hanem Én, Édesanyja tanítottam meg írni, olvasni, számolni. Nagyon könnyen tanult, éles esze volt. Valtorta Mária, a mi kedves választottunk sok látomást kapott, többek között a kis Jézus gyermekkoráról. Az Én drága Fiam a következő kedves történetet mutatta be neki. Józsefem testvére, Alfeus, és annak felesége, Mária két gyermeküket egy napra rám bízták. Körülbelül Jézussal egyidősek voltak, 7-8 évesek. A három kisfiú egy fa alatt játszott kis játék-kocsikkal, melyekre leveleket, fadarabokat, forgácsot tettek, ezek voltak az áruk. Boltosat játszottak. Az egyik gyerek kitalálta, hogy inkább játszanak kivonulást Egyiptomból. Kiosztották a szerepeket, hogy Jézus lesz Mózes, a másik fiú Áron, a harmadik Mária, aki az aranyborjút fogja imádni. Ez a harmadik gyerek nem akart lány lenni, és bálványimádó. A kis Jézus bölcsen így szólt hozzájuk: Hát akkor játsszuk el azt, amikor Jozsuét megválasztják Mózes utódjául. Ebben a játékban te is férfi lehetsz. Jó lesz? Csak egy ellenvetés volt, hogy akkor Mózesnek meg kell halni, és a kis rokonfiúk, nem akarják, hogy Jézus „meghaljon”. Igen, de előtte még megáldom Izraelt. Beleegyeztek. Még valamin vitatkoztak. A vendéggyerekek azt mondták, hogy ebben a játékban a kiskocsikat ne használják, mert a régi zsidóknak a kivonuláskor nem voltak kocsijaik. Csak Jézus állította, hogy bizony voltak. Én vetettem véget a vitának: „Igaza van fiamnak. Az izraeliták kocsikon szállították a gyengébbeket és az élelmet, vizet. A szövetségszekrényt viszont kézbe vitték.” A játék vége felé Jézus, mint Mózes, felszaladt a kert végén egy kis dombra, és onnan beszélt Izraelhez Isten parancsairól és ígéreteiről. A két kisfiú, akik Izrelt képviselték, ámulva hallgatták. Kijelölte Jozsuét vezérül, és magához hívta. Tábla helyett, egy fügefa levélre felírt egy hosszú  éneket és úgy tett, mintha felolvasná. Elbúcsúzott Jozsuétól és elterült a füvön. Behunyta a szemét, mintha meghalna. A két játszótárs csodálkozott Jézus tudásán, hogy így tud beszélni. Éppen a játék végén megérkezett Alfeusz feleségével és 3 báránykát hozott a gyermekeknek ajándékba. Jézusnak fehéret, Jakabnak és Júdásnak feketét. Ebéd alatt a felnőttek arról beszélgettek, hogy milyen fontos a tanulás a fiúknak. A vendégfiúk már iskolások, de Jézus –noha kicsit fiatalabb – még mindig itthon van édesanyjával. Mégis sokkal jobb, és nagyobb tudású. Megkértek engem a rokonok, hogy vállaljam el Jézus mellett, Júdás és Jakab tanítását is, hiszen annyi rosszat tanulnak pajtásaiktól az iskolában. Elvállaltam. A fiúk boldogan simultak Hozzám. Az Én Kisfiam velem együtt örült, mert nem volt féltékeny.
Jézusban nemcsak természetes úton szerzett tudás volt, hanem rendkívüli módon szerzett tudás is. Az átlagos, mindennapi ember nem ismeri a sorsát, a jövőben ráváró feladatokat. Gyermekeim, ti sem tudjátok pontosan mi történik majd veletek a következő órákban, napban, évben. De vannak olyan gyermekeink, a próféták a múltban és a jelenben, akik Istentől különleges tudást kapnak. Akik előre látják, hogy Istennek milyen tervei vannak velük, sőt kinyilatkoztatást kapnak az emberiség jövőjéről. Ha a próféták csak emberek, és mégis Isten így kitünteti őket, akkor Jézusnak, aki Isten természetszerű Fia, aki a világ Megváltója és Üdvözítője, még inkább kijár Atyjától a rendkívüli tudás, hogy ismerje saját helyzetét, feladatát és küldetésének megvalósítását. És ez a különleges tudás fogantatásától kezdve benne van.
Végül tisztázni szeretném bennetek az isteni mindentudás fogalmát. Ez egy olyan hatalmas tudás, ami végtelen, mérhetetlen, abszolút. Az emberi értelem ezt a tudást nem tudja befogadni. Ezért Jézus Krisztus, mint közöttetek élő Istenember nem volt mindentudó. Fogantatásától kezdve csak viszonylagos mindentudással rendelkezett, de most már a Mennyben, mint második isteni személy, teljes isteni mindentudása van. Hiszen Ő a ti leendő bírátok, az ítélet az Ő kezében van. Kell, hogy ismerje az egész világmindenséget és benne a ti szíveteket, legtitkosabb gondolataitokat, érzelmeitek minden rezdülését.
Drága Kicsinyeim, most próbáljátok elképzelni, mit látok Én! Megnyílik a terem mennyezete és a távolból a kék égbolton egy kis fénygömb látszik. Egyre közelebb lebeg imádó fehérruhás angyalok kíséretében, és látom, hogy a gömb átlátszó, a tetejét egy hófehér liliomokból készült virágkoszorú díszíti és a közepében a gömbön áll egy csillogó aranykorona. Az egész jelenség leszállt elétek a padlóra. Van rajta egy nagy háromszög alakú dupla szárnyas arany ajtó, melyet két angyal nyit ki. Az ajtón kilép a Mennyei Atya királyi ruhában és ölében tartja a kicsi 2 éves Jézust. Majd kirepül a gömbből egy óriási fehér galamb glóriával a fején. Ő a Szentlélek Isten. Fejetek fölé száll, és tollaiból, szárnyaiból színes virágszirmokat hullat rátok. Először a Mennyei Atya szólalt meg: Isteni mindentudásom erejénél fogva bepillantást engedek nektek hűséges gyermekeim a jövőtökbe. Úgy vagytok most itt, mint régen. Akkor sem hittek prófétáimban, ma sem. Noét is kinevették és kicsúfolták, de ezek a vízözönben mind elvesztek. Titeket sem vesznek komolyan, mikor a közelgő Nagy Figyelmeztetésről beszéltek. Nem hajlandóak meghallgatni benneteket és így majd nem tudnak felkészülni rá, sokan a bűneik miatt testileg, lelkileg el fognak pusztulni. Egy megdöbbentő kozmikus fényjelenséggel kezdődik, melyet a tudósok semmivel sem tudnak majd megmagyarázni. De lesz egy láthatatlan erő, a Szentlélek Isten kiáradása, amely mindenkit mélyen fel fog kavarni lelkében és érzelmeiben. Aki felkészülten várja - tiszta lélekkel és telve szeretettel -, annak nagy örömben lesz része. Viszont, aki korábban gúnyolódott a Nagy Figyelmeztetésen és bűnökkel terhelten áll elé, az soha nem látott, kimondhatatlan lelki szenvedésen megy át. E pillanatban mindenki egyedül lesz a lelkével és feltárul előtte minden jó és rossz cselekedete. Lesz, akinek oly sok a bűne, hogy a látványtól meghal. Imádkozzatok irgalmamért, mert az a 20 perc nagyon kemény lesz. Az egész emberiséget naponta helyezzétek irgalmas Szívembe!
Most Én szólok hozzátok, Engesztelőim szeretett Atyám öléből. Én, Jézus Krisztus ugyanúgy birtokában vagyok az isteni mindentudásnak, mint Ő. Szeretném megmagyarázni nektek, ami rejtély számotokra: hogy miért nem fogadják el oly sokan a Nagy Figyelmeztetést, és a tömegek miért nem hallanak róla, jóllehet Mi, Égiek eszközeinken keresztül a világ minden részén hirdetjük. Hallgatnak róla a tudósok, nem prédikálnak róla a papok. Pedig ez olyan nagyfontosságú dolog lesz, amelyről minden teremtményünknek tudni kellene. Egyrészt az az oka, hogy ez az esemény nem tartozik a tudomány tárgykörébe. Az emberi értelem nem tudja felfogni és nem kézzel fogható. Az emberek nagy része csak azt hiszi el, amit tudományosan megmagyaráznak neki. Másrészt az Egyház tanításaihoz sem tartozik, nincs benne a Szentírásban. A papok nagy része azt állítja, hogy a kinyilatkoztatások lezárultak a Szentírás utolsó szavaival. Nem hisznek Isten mindenhatóságában, hogy ugyanúgy, mint régen, ma is szól választottjaihoz. Ezek a gyermekeink a benső szó kegyelme által, a hallás és látás kegyelme által, tehát misztikus úton, értesülnek e rendkívül fontos eseményről. Még azt is elmondom nektek, hogy amit Atyám a figyelmeztetés bevezetőjeként kozmikus fényjelenségnek nevez, az két égitest összeütközése lesz egymással, de semmi anyagi, fizikai kárt nem okoz. Mégis nagyon ijesztő lesz. Ugyanebben a pillanatban Szentlelkem bevilágít lelketekbe. Azután megjelenik az égbolton a kereszt. A hitetlenek manipulációnak, trükknek tekintik és ráfogják a katolikus Egyházra, hogy ezzel félemlítik meg az embereket. Drága Engesztelőim, ti csak legyetek hűségesek hozzám a nagy szétválasztódás idején, csak így menekülhettek meg. Én a ti Megváltótok veletek leszek a nagy megpróbáltatásokban. Ne féljetek! Végig két karomban tartalak benneteket. És most átadom a szót Édesanyámnak, hogy elbúcsúzhasson tőletek.
Drága Kincseim! Tanításunk végére ért. Csak annyit mondok még nektek, hogy a Szentlélek virágszirmai, melyek beborítanak benneteket, a tudás és bölcsesség kegyelmei. Azt akarja, hogy okosan döntsetek a felkészülésben is, ami most tart a Nagy Figyelmeztetés előtt és bölcsen válasszátok meg a helyeteket az üldözések, az Antikrisztus uralma alatt is. Gyermekeim, egy nagyon hosszú kék palást van a ruhám felett. Leveszem, és rátok borítom, védelmül a megpróbáltatások idejére. Megáldalak benneteket a bölcsesség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Hol van a boldogság?



Nem a hitetlenségben. – Voltaire a legkiemelkedőbb hitetlen volt. Ezt írta: “Bárcsak sose születtem volna.”

Nem a pénzben. – Jay Gould amerikai milliomos haldoklásakor ezt mondta: “Azt hiszem, én vagyok a földön a legszerencsétlenebb ördög.”

Nem a pozícióban és hírnévben. – Lord Beaconsfield mindkettőből nagyon sokat kapott, és ezt írta: “A fiatalság tévedés, a férfikor küzdelem, az öregkor titok.”

Nem az istentelenségben. – Thomas Payne utolsó pillanataiban így kiáltott fel: “Ó Uram, segíts rajtam! Istenem, segíts rajtam! Jézus Krisztus, segíts rajtam!”

Nem az élvezetekben. – Lord Byron, aki mindennap úszott a gyönyörben, ezt írta utolsó születésnapján: “Napjaim sárga lapok. Az élet virágai és gyümölcsei eltűntek. Csak a férgek, az üszög és a bánat az enyém.”

Nem a hatalomban. – Napóleon Szent Ilona szigetén a száműzetésben ezt írta: “Nagy Sándor, Caesar, Nagy Károly és én birodalmakat alapítottunk. De mire alapoztuk azokat? Erőszakra! – Jézus Krisztus a szeretetre alapozott, és ma milliók meghalnának érte.”

Hol található a boldogság? Jézus mondta: “Ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.” (János 16: 22)

Hol található a boldogság? A válasz ez: egyedül Krisztus
ban.

Oden Hetrick Tiszteletes Bizonysága a Mennyről

Oden Hetrick Tiszteletes 1922-ben született, 2001-ben költözött haza "végleg" a mennybe. Bizonyságát videó és könyv formájában gyermekei hozták nyilvánosságra 2008 körül... http://www.odenhetrick.com
Már kisfiúként elhatározta: "ha létezik örök élet én meg fogom találni". Szívelégtelenséggel született, de 12 évesen szülei elvitték egy ébredési összejövetelre ahol az evangélista imádkozott érte és teljesen meggyógyult. Kora gyermekkorától tudta, hogy angyalok őrzik és 16 évesen átadta az életét a Megváltónak, Jézusnak. Hatalmas öröm töltötte be és onnantól kezdve várta, hogy a mennyben éljen örökké. Isten többször megmentette a haláltól, gonosz emberektől, balesetektől. Bibliaiskolát végzett és nagyon megszerette a Biblia tanulmányozását. Élete során több könyvet és újságcikket írt az igazságokról, melyeket fölfedezett. Szolgálatának másik része a családjával való utazgatás és énekelés volt. Így tudta megosztani másokkal az üdvösség jóhírét és hogy mi a végső célállomásunk. A 80. mennyei látogatása után abbahagyta a számlálást...

Miért volt jólét a kommunizmusban?

Abban talán megegyezhetünk, vagy legalábbis sokan ezért sírják vissza a múltat, mert a szocialista-kommunista rendszerben, tipikusan a ’70-es, ’80-as években sokkal jobban élt az átlagember, mint ma. Miért volt ez így, ránézett erre már valaki? Alább erre próbálunk egy nézőpontból választ adni.

A ’70-es, ’80-as években volt egy jelző: KMK, azaz közveszélyes munkakerülő. Talán emlékszünk arra, hogy tiltott volt nem dolgozni. Ma ez már annyira elképzelhetetlen, hogy nem is értjük, hogyan lehetett ezt a rendet fenntartani.

Nézzük meg, hogy ebben az időben, hogyan is működött a nemzetgazdaságunk, és a Magyar Nemzeti Bank:

Az 1929 őszén kirobbant világgazdasági válság előidézte pénzügyi krízis 1931 júliusában elérte Magyarországot is. A Magyar Nemzeti Bank ez időtől kezdve 2001-ig a kötött devizagazdálkodás megvalósítója, e téren a hatósági feladatok ellátója, gazdaságpolitikai felelősséggel és hatáskörrel rendelkező központi bank volt. Ez annyit jelent, hogy 1931 és 2001 között, csak akkor volt valutája az országnak, ha volt export teljesítményünk. Amennyi exportunk volt, annyi valuta érkezett az országba, amivel gazdálkodhattunk import kereskedelmet, mert nem konvertibilis valutánk volt. Úgy is mondhatjuk, hogy akkor a pengő, majd a forint egy országos helyi pénzként működött, ami védte a nemzetgazdaságot, és ezáltal a munkahelyeket.

A Magyar Nemzeti Bank 1948 második felétől a jegybanki hatáskörök mellett kereskedelmi banki feladatokat is ellátott. Mint államosított központi bank, irányítása kormányzati fennhatóság alá került. Ez annyit jelentett, hogy mindenki, akinek banki ügyet kellet intéznie, közvetlenül az MNB-val állt kapcsolatban. Ennek jelentőségére majd később térek ki.

1949: Magyarország alapítótagként lépett be a KGST piacra, ami a szocialista országok közti munkamegosztásra és specializálódásra épült. A tagállamok közötti kereskedelem a tervgazdálkodás körülményei között kétoldalú elszámolással folyt, mert konvertibilis valuta híján a tagállamok nem voltak érdekelve aktívum elérésére – ez ingyen hitelezést jelentett volna.

Mi is történt eddig? 1931-ben létrehoztuk a nem konvertibilis pénzünket, és az egész KGST piac is az országok közti barterkereskedéssel működött, nem pedig eladósítással, piacok felvásárlásával, mint ma. Tehát azért volt mindenkinek munkája, ill. azért tudott az állam mindenkinek munkát adni, mert az ország hazai, és KGST piaci termelése érdekében mindenkire szükség volt, amit az állam a saját pénzéből fenn is tudott tartani. Az MNB a kormány kontrollja alatt volt, Ő bocsájtotta ki a forintot, annyit amennyire szüksége volt, azaz sose volt hiánya, és ezzel tartotta fent a munkahelyeket. A megtermelt javakat, mint pl. az Ikarus busz, amit sok ezer ember gyártott, becserélte a KGST piacon pl. bolgár targoncára, amit ott szintén sok ezer ember gyártott le. Mindezt csakis a nem konvertibilis valutával lehetett csak fenntartani ebben a formában.

Nos erre a fenti jóléti országra emlékszik vissza mindenki, aki akkor boldogabb volt, mint ma.

De mi történt közben, ami miatt ez megszűnt?

Az 1970-es évek elején az akkori államvezetés elkezdte a magyar állam dollár alapú eladósítását, ami annyit jelentett, hogy az ország dollárhitelt vett fel, amit dollárban, és kamatra kellett visszafizetni. De honnan volt az országnak dollár bevétele, amit hiteltörlesztésre tudott fordítani? Forintért nem kapott, mert az USA-nak (se) kellett a forint magában. Akkor mégis honnan lehet dollárt szerezni? A válasz:
•Újabb hitelfelvétellel
•Exporttal, amit az USA piacra termeltünk (valamennyit)
•Privatizációval, azaz dollárért eladjuk a nemzeti vagyont
•Befektetőket csábítunk ide, azaz olyan törvénymódosításokkal, ami nem az állampolgárokat védi, és szolgálja, hanem a befektetők érdekeit, pl. a multinacionális vállalatok adókedvezményeinek megszavazásával
•Ennek az egyik megvalósulása az 1982-es IMF törvény is
•Az 1987-es kétszintű bankrendszer
•Az 1991-es jegybank függetlensége
•A 2001-es kötetlen devizagazdálkodás
•2004 Magyarország EU-csatlakozásával az MNB tagjává vált a Központi Bankok Európai Rendszerének

Akkor sorban nézzük meg a tv.-i változásokat:

1987. január 1-jével Magyarországon visszaállt a kétszintű bankrendszer. Innentől kezdve az MNB csak pénzgyártó, és nagyker szerepet töltött be. Sokkal könnyebben lehetett idővel virtuálisan privatizálni, ill. függetleníteni, mivel senkivel sem állt közvetlen jogi kapcsolatban.

A létrejövő új kereskedelmi bankok apparátusa, fiókhálózata, ügyfélköre kevés kivételtől eltekintve a Magyar Nemzeti Banktól került át a megalakuló pénzintézetekhez.

A Magyar Nemzeti Bankról 1991 októberében elfogadott – majd többször módosított – törvény helyreállította a jegybank függetlenségét, újraszabályozta feladatkörét. Vagyis a leválasztott MNB, azaz független MNB nem finanszírozta közvetlenül a államot, csak kamatra állampapírért cserébe, ami kamatot az adóbevételekből finanszírozott. Nem tudom kinek volt érdekében, de az államon belül létre jött egy másik “állam”, az MNB, akinek a feladata az volt, hogy kamattal terhelve bocsájtott ki forintot az államnak, így az állam az állampapírokon keresztül folyamatosan eladósodott az MNB felé.

Amikor pedig nem tudott az állam adósságot fizetni se valutában, se forintban, akkor pedig a lobbicsoportokon keresztül törvénymódosításokkal újabb befektetők érkeztek, akik a valutát forintra váltották, így azzal ideiglenesen munkát adva nekünk, és adót az államnak, amivel az állampapírok hozamait fizette ki az állam. Az így szerzett valutával pedig az IMF adósságot törlesztette, amennyit csak tudott. Továbbá a privatizáción keresztül tudott megintcsak valutához jutni az állam, amivel az megint csak az IMF hitelét törlesztette valamennyire.

2004-ben pedig az EU csatlakozással teljesen elvesztettük gazdasági immunrendszerünket, azaz megszűnt gazdaságunk vámbevételei, és ezáltal a hazai termelés védelme, ami munkát adott nekünk, és beömlött a sok hitel a gazdaságunk szereplőire, aminek kamatjait már nem tudjuk lassan kitermelni, mert nincs pénz a rendszerben.

Közben pedig többször is vettünk fel úgy valutában hitelt, hogy az csak MNB tartalékként kell, mert így ha kivonul egy multinacionális gazdasági szereplő a magyar gazdaságból, akkor muszáj neki a hozammal növelt forint árát átváltani valutára. Ha nem lenne tartaléka az MNB-nek nem tudna kivonulni a multi cég. A tartalékot pedig hitelbe kaptuk, és kamatot fizetünk érte az adónkból.

Nézzünk meg néhány számot:
•2010-ben a bankok 1700 milliárd forintot vittek ki az országból (Forrás Privátbankár.hu)
•2010-ben mi magyarok 400 milliárd forintot vittünk ki az országból (Forrás Magyar Turizmus Zrt)
•2010-ben összesen ez kb. 875 000 munkahely fenntartására elég pénz mennyisége bruttó 200e Ft-os fizetéssel



•2011-ben a bankok 1800 milliárd forintot vittek ki az országból (Forrás Privátbankár.hu)
•2011-ben mi magyarok 550 milliárd forintot vittünk ki az országból (Forrás Magyar Turizmus Zrt)
•2011-ben összesen ez kb. 980 000 munkahely fenntartására elég pénz mennyisége bruttó 200e Ft-os fizetéssel

Hogyan lehet ismét olyan jólét, mint a kommunizmusban?
•Tudatos vásárlással lehetőleg amennyire lehet magyar terméket kell vásárolnunk, hogy újra egymásnak adjuk a munkát
•Egy nem konvertibilis fizetőeszköz bevezetésével vissza kell térni az import termékek leállításával, és újra exportra tudunk előállítani termékeket vele, amit legrosszabb esetben is barterben tudunk becserélni más országok termékeivel


forrás: www.penzvilag.info


Röviden: nem volt jólét!
Kicsit hosszabban: volt kiszámíthatóság, stabilitásnak tűnő lassabb, egyenletesebb süllyedés, miközben ugyancsak folyt az ország értékeinek, anyagi, pénzügyi kirablása, igaz kevésbé látványosan!

Oden Hetrick tiszteletes bizonysága a Mennyről

Oden Hetrick Tiszteletes 1922-ben született, 2001-ben költözött haza "végleg" a mennybe. Bizonyságát videó és könyv formájában gyermekei hozták nyilvánosságra 2008 körül... http://www.odenhetrick.com
Már kisfiúként elhatározta: "ha létezik örök élet én meg fogom találni". Szívelégtelenséggel született, de 12 évesen szülei elvitték egy ébredési összejövetelre ahol az evangélista imádkozott érte és teljesen meggyógyult. Kora gyermekkorától tudta, hogy angyalok őrzik és 16 évesen átadta az életét a Megváltónak, Jézusnak. Hatalmas öröm töltötte be és onnantól kezdve várta, hogy a mennyben éljen örökké. Isten többször megmentette a haláltól, gonosz emberektől, balesetektől. Bibliaiskolát végzett és nagyon megszerette a Biblia tanulmányozását. Élete során több könyvet és újságcikket írt az igazságokról, melyeket fölfedezett. Szolgálatának másik része a családjával való utazgatás és énekelés volt. Így tudta megosztani másokkal az üdvösség jóhírét és hogy mi a végső célállomásunk. A 80. mennyei látogatása után abbahagyta a számlálást...

Sánta János: Só és világosság

Az is baj, ha túl sok van belőlük, az is baj, ha kevés.
A keresztény ember legyen só és világosság, mondja a Szentírás. Legyünk jelen mindenütt, de ne terpeszkedjünk rá a másik lelki világára.
Ha egy sótlan ételt megsózunk, nem lesz az igazi, de jobb mintha sótlan maradt volna. Ha egy sötét életállapotot megvilágítunk, nem biztos, hogy szívderítő látvány kerül elénk, de mégis jobb, mintha a sötétség uralkodna ott tovább.
Csak Jézus az igazi só és az igazi világosság. Mi inkább utólagos só és utólagos világosság tudunk lenni, mert a bűn már megelőzött bennünket. De ne veszítsük kedvünket, Isten általunk akarja megízesíteni és megvilágítani az életet, s ne csodálkozzunk azon, ha ez most még sokaknak nem tetszik.

Történelemhamisítás az akadémiáról

Áttörés a magyar őstörténet-kutatásban: "A magyarok a zsidóktól származnak", és "Árpád fejedelem is zsidó"
Mivel a történettudomány kulcspozícióit is zsidók, illetve az ő szolgálatukban álló filoszemiták népesítik be, ne csodálkozzunk, ha meghamisítják a múltunkat. És nem csupán a 19. század második felének és a 20. századnak a történetét mutatják be hamis fényben, hanem egyre gyakrabban pedzegetik a „tudósok”, hogy a zsidók már a honfoglalás előtt is éltek a Kárpát-medencében, sőt egyesek szerint az sincsen kizárva, hogy a honfoglalók között is jelentős számban voltak zsidók. Mi több, Komoróczy Géza zsidó történész professzor a minap egyértelműen ki is mondta: Árpád fejedelem igenis zsidó volt.
 

Komoróczy, aki szerint még Árpád fejedelem is zsidó volt
Komoróczy Géza történész professzor a Hitgyüli Hetek című lapjának abból az alkalomból adott interjút, hogy nemrégiben megjelent A zsidók története Magyarországon című kétkötetes műve. Komoróczy szerint a 18. század vége előtt nemigen kutatták a zsidók történetét, és ha beszéltek róluk, általában „jelentéktelen idegen elemként” utaltak rájuk. A „modernizációt” követően pedig „leginkább mint gyárosokról, a kapitalizmus hordozóiról esik róluk szó” – véli a professzor. A könyvben a holokausztról is jelentős terjedelemben olvashatók a szokásos hazugságok, ám fenyegető jel, hogy immár a magyar középkort, sőt az őstörténetünket is a zsidók akarják megírni. Komoróczy a könyvében szót ejt egy „szerzetesről”, aki a 10. század végén állítólag azt írta, hogy a „magyarok szeretnek azzal büszkélkedni, hogy a zsidóktól származnak”. Igaz, a professzor maga is megemlíti az interjúban, hogy a szerzetes utalása önmagában semmit sem jelent, azonban a bogarat mindenesetre elültette a gyanútlan olvasó fülébe. Arról persze nem beszélt a ravasz „tudós”, hogy a középkori utazók, krónikaírók és szerzetesek – legyenek azok arabok, bizánciak, franciák, németek oroszok vagy magyarok – kivétel nélkül török eredetű, a legtöbb esetben a hunokkal azonos vagy velük közeli rokonságban álló népnek mutatják be a magyarokat. Ami persze a legkevésbé sem gátolta meg a „modern kor” számos történészét abban, hogy könyveikben leírják, és a katedráról hirdessék : a középkori krónikák mind tévednek, és mítoszoknak adnak hitelt a magyar nép eredetére vonatkozóan. Vajon akad-e olyan „hivatalos” történész, akinek lesz bátorsága kételkedni annak a 10. században élt szerzetesnek a szavában, aki szerint a „magyarok szeretnek zsidó származásukkal büszkélkedni”?
Komoróczy a 16. századi „protestáns históriásének-irodalomban”, sőt Ady költészetében is megtalálta a nyomait a feltételezett „magyar-zsidó rokonságnak”. A históriás énekek szerzői azonban elsősorban azért emlegetik a zsidókat, mert hasonlóságokat véltek felfedezni a választott népnek az Ószövetségben leírt sanyarú sorsa és a magyarság korabeli súlyos helyzete között. A történész professzor más légből kapott feltételezéseket is megenged magának: a „honfoglalás előtt magyar törzsek találkozhattak zsidó kereskedőkkel is” - jelenti ki. De még további ötletekkel is előáll. Miután elmondja, hogy a magyar törzsek a hivatalosan a zsidó hitre tért Kazár Birodalom „mellett vagy éppen annak keretei között éltek a 8-9. században”, és egy időben a „kazárok szövetségesei voltak”, az alábbi, semmiféle bizonyítékkal alá nem támaszható kijelentést teszi: „Könnyen elképzelhető, hogy nemcsak a kazárok, hanem szövetségeseik vezetői is felvették a zsidó vallást”. Ilyesfajta elképzelésekre és légből kapott feltételezésekre épül majd az új, filoszemita jellegű magyar őstörténet?
Különös viszont, hogy miközben a professzor maga is csak lehetségesnek tartja, hogy a honfoglalás előtt a magyarok „találkozhattak zsidó kereskedőkkel”, illetve hogy a magyar törzsek vezetői „felvették a zsidó vallást”, teljesen biztos Árpád fejedelem származását illetően: „ha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan” – nyilatkoztatja ki. Az ember esze megáll. Ha ilyesfajta teljesen megalapozatlan érvekre építették föl a holokauszt-történetet és az Izrael állam történelmi legitimitását, ne csodálkozzanak, ha mítoszaikat könnyűszerrel halomra döntik a revizionisták.
A továbbiakban Komoróczy említést tesz arról, hogy IV. Béla privilégiumokat adott zsidóknak, majd nem hallgatja el azt sem, hogy Nagy Lajos viszont 1360-ban (bár a saját kutatásai szerint 1348-ban) kiűzte őket. Ha tisztességes tudós lenne, illett volna beismernie: nem csak Nagy Lajos idején születtek olyan rendeletek, melyek a zsidók káros tevékenységét korlátozni igyekeztek, hanem számos más uralkodó is megpróbálta visszaszorítani a zsidóság veszedelmesnek ítélt befolyását. Komoróczy még az Aranybulla „antiszemita” rendszabályairól sem tesz említést, viszont a jól ismert zsidó propagandafogással él, amikor azzal próbálja indokolni Nagy Lajos királyunk zsidóellenes intézkedéseit, hogy az 1348-as pestisjárvány idején „elterjedt a vád: a járványt a zsidók terjesztik”. Mintha a minden korban és mindenütt megjelenő zsidóellenesség oka valamiféle babonás hiedelem lenne, melyet a tanulatlan, buta antiszemiták terjesztenek! Mintha a fennmaradt iratokból és könyvekből nem derülne ki teljesen világosan, hogy a zsidókra nem ostoba mendemondák miatt haragudtak, és nem is csupán az „irigység” illetve a „bűnbakképzés” az oka az ellenük fel-fellángoló gyűlöletnek. Komoróczy könyvével és nyilatkozatával sajnos ismét bebizonyította, ami egyébként a legtöbb cionista történészről elmondható: nem igazságot kereső tudós, hanem propagandista.
Arra a kérdésre, hogy milyen okokkal magyarázható a zsidóság „fennmaradása” és a polgárosodásban játszott jelentős szerepe, Komoróczy felsorolja az ismert filoszemita válaszokat: a zsidók hűségesek voltak a hagyományaikhoz, de ugyanakkor tudtak változni és „modernizálódni”, amikor arra szükség volt, szolidárisak voltak egymással, betartották a királyi-állami törvényeket, de mégis ragaszkodtak „egyfajta autonómiához” (vagyis mégsem tartották be a törvényeket). Komoróczy a progresszív adózás, valamint papírpénz és a bankrendszer feltalálását is a zsidóknak tulajdonítja (de az uzsorakamat és a pénzzel kapcsolatos más visszaélések „feltalálásáról” nem tesz említést), és azzal is érvel, hogy a zsidóság szétszórtságából következően „sokközpontú társadalom”, amely „alkalmazkodóképesebb” és „hatékonyabban tud reagálni a körülmények változására, mint ” egy centralizált állam. Tehát a decentralizációt is a zsidók találták föl – milyen kár, hogy az irányításuk alatt álló nyugati világot mostanában egyre szorosabb kézzel, felülről vezérlik. Komoróczy természetesen nem mulasztja el az utalást a zsidók írástudására, műveltségére és nyelvismeretére sem, mint amelyek nélkül elképzelhetetlen lett volna a fennmaradás.
Mindezen kiváló tulajdonságok és nagyszerű vívmányok ellenére azonban a professzor szerint a „zsidó közösségek tevékenysége nem arra irányult, hogy mások fölött hatalmat gyakoroljanak”. De ha így van, és ráadásul, mint a professzor mondja, „a zsidók meghatározó mértékben járultak hozzá Magyarország modernizálásához”, sőt - más nemzetiségekkel ellentétben - „a nemzeten belül képzelték el jövőjüket”, akkor vajon miért lángolt fel mégis az antiszemitizmus? A kérdést maga Komoróczy is megfogalmazza, a válasz azonban a szokásos mellébeszélés: a professzor ugyanis úgy véli, a Németországból eredő „politikai antiszemitizmus” terjedt el Magyarországon. De hogy miért terjedt el, és vajon Németországban miért alakult ki, felváltva a „keresztény antiszemitizmust”? Nos, ezekre a kulcsfontosságú kérdésekre az állítólag nagy tudású professzor nem tud – vagy nem mer – válaszolni. Inkább a szokásos, unalomig ismert holokauszt-alapdogmát fújja: a holokauszt óta nem szabad csúnyákat mondani a zsidókra, „mert egyértelművé vált, hogy ezek az eszmék hová vezetnek”. Íme, mire is jó a holokauszt-mítosz: arra hivatkozva csírájában lehet elfojtani mindenfajta, a cionizmust, Izraelt és a zsidóságot érő kritikát – vagyis a szabad véleménynyilvánítást.
Komoróczy azzal is igyekszik a zsidóság hatalmi pozíciójának elfogadására sarkallni a magyarokat, hogy kifejti: „elenyésző azok aránya, akiknek ősei Árpáddal jöttek az országba”. Mivel tehát itt majdnem mindenki bevándorlók leszármazottja, nem érdemes fennakadnunk azon, hogy a legtöbb zsidó Galíciából érkezett hazánkba – szól a cionista üzenet. Olcsó propagandafogás, melynek célja, hogy a kevéssé tájékozott emberek előtt úgy tűnjön fel, mintha az „antiszemiták” azért haragudnának a zsidókra, mert „idegenek”. Természetesen nem az a baj, hogy „idegenek”, hanem az, hogy nem fogadják el a befogadó nemzet szokásait és törvényeit, és uralkodni akarnak a magyarság fölött.
Az interjú befejező részében pedig Komoróczy a magyarság rettenetes „bűneit” ecseteli, amiért a hatóságok, az államigazgatás, sőt az egész magyar lakosság „asszisztenciája mellett” zajlott a zsidók deportálása 1944-ben. De nem kíméli az egyházi vezetőket sem, akik szerinte az első és második zsidótörvény tárgyalásakor is dicstelen szerepet játszottak, 1944-ben pedig még a kikeresztelkedés lehetőségét is korlátozni próbálták, és csak a kikeresztelkedett zsidók védelmében léptek fel.
De megkapja a magáét id. Antall József is, akiről eddig az volt elterjedve, hogy a háború idején zsidókat mentett. Azonban Komoróczy most azt állítja, hogy olyan dokumentumok kerültek elő, amelyek alapján megállapítható: valójában id. Antall József is bűnös, ugyanis azon a véleményen volt, hogy a lengyel menekültek között lévő zsidóknak nem jár támogatás.
Komoróczy tehát a zsidóság militáns, szélsőséges, a Dániel Péterhez hasonló elmebetegeket is magába foglaló szárnyához tartozik, amely sokkal súlyosabbnak látja a magyarságnak a zsidóság ellen elkövetett bűneit, mint ahogyan azt a hivatalos történetírás eddig bemutatta. Mi következik a magyarság soha el nem múló bűnösségéből? Az, hogy „ne engedjünk teret a zsidógyűlöletnek” – fogalmazza meg a zsidó professzor. Vagyis nem szabad tiltakoznunk hazánk felvásárlása, gyarmatosítása, iparunk, földjeink elvétele, a nemzeti szimbólumaink, ünnepeink és hagyományaink meggyalázása ellen.
Komoróczy Gézának akkor sem lenne igaza, ha nemzetünk valóban súlyos bűnt követtünk volna el a zsidóság ellen. Radnóti Miklós még tudta, és ki is merte mondani: nem vagyunk bűnösebbek, mint a többi nép.
Úgy látszik azonban, a „magyar bűnösség” felemlegetése és a holokauszt sem elegendő ahhoz, hogy a zsidóság elfogadtassa uralmát a magyarság felett. Bizonyos cionista értelmiségi körök szükségesnek érzik a zsidó-magyar sorsközösség, az évezredes zsidó-magyar együttélés, sőt rokonság ideájának elültetését a fejekben. Talán nem elég nekik, ha csak bűntudatot érzünk velük szemben? Azt is akarják, hogy szeressük őket?