Fokozódó őrület: a spanyol kormány állampolgárságot ad az inkvizíció idején elűzött zsidók leszármazottainak

Több mint 500 évvel ezelőtt zsidók tízezrei menekültek el Spanyolországból, mert üldözték őket. Az ok: a tűrhetetlen uzsoráskodás, melynek következtében spanyolok tömegei veszítették el vagyonukat, és süllyedtek kilátástalan nyomorba. Fél évezred elteltével leszármazottaikat vissza kívánják hívni a nagyokos spanyolok. (Vagy inkább a cionbérenc madridi kormány.)

Mielőtt a 15. században működésbe lépett volna a spanyolországi inkvizíció, hozzávetőleg 300 ezer zsidó élt Hispániában. A világ egyik legjelentősebb zsidó közössége volt a spanyolországi. Napjainkban 40 és 50 ezer közé tehető a számuk – amely azonban rövidesen jelentős mértékben növekedni fog.

Régi-új honfoglalók szemelték ki Spanyolországot is

Novemberben Alberto Ruiz-Gallardon, a madridi kormány igazságügyi minisztere vázolta azokat a terveket, melyeknek értelmében az egykori spanyolországi szefárd zsidó közösség leszármazottai gyorsított eljárással spanyol útlevélhez és állampolgársághoz juthatnak. A lehetőség világszerte mozgósította a szefárd zsidókat. A Spanyol Zsidó Közösségek Szövetsége elnevezésű szervezet közlése szerint a bejelentést követő egy hónapon belül 6 ezer állampolgársági kérelem érkezett – az egyik közülük az USA kongresszusának egy meg nem nevezett tagjától.

"Az első reakcióm az volt, hogy ez egy félelmetes pillanat, és nem az igazság órája” – fejezte ki „érzéseit” Doreen Carvajal, a New York Times Párizsban dolgozó riportere. Ő egyébként amerikai állampolgár, de mint mondta, „romantikus gondolatok” ébredtek benne, ezért úgy döntött, megszerzi a spanyol útlevelet, hogy „ezzel bezáruljon a kör”. „Mindez nagyon poétikus” – jelentette ki az újságírónő, akinek az „érzései” nyilván mindennél fontosabbak. Carvajalt katolikusnak nevelték, néhány évvel ezelőtt azonban felfedezte „szefárd zsidó gyökereit”.

Propagandakép a szent inkvizícióról

Miután a „nagy felfedezés” megtörtént, Carvajal kutakodni kezdett, és sikerült visszavezetnie a családfáját a 15. századig. Azt is kiderítette, hogy az ősei a Madridtól északra található Segovia városában éldegéltek. A családja minden bizonnyal lebilincselően izgalmas történetét Carvajal könyvben is megírta, melynek címe: Az elfelejtett folyam: a túlélés, az identitás és az inkvizíció modern története.

Az újságírónő felvette a kapcsolatot Spanyol Zsidó Közösségek Szövetségével, azonban azt közölték vele, hogy nem jogosult az állampolgárságra. Legalábbis egyelőre. Carvajal nem is tett le szándékáról. Az elutasítás egyik oka lehet, hogy a hölgy családja a spanyol zsidók azon egyharmadához tartozik, akik eléggé el nem ítélhető módon megtértek a katolicizmushoz annak érdekében, hogy elkerüljék az inkvizíciót. (De egyes történészek szerint még megtérésük után is megfigyelték, és üldözték őket, mivel nem hagytak fel bizonyos „zsidó szokásokkal”, és legfőképpen az uzsoráskodással.) Mindennek tetejébe Carvajal a zsidó vallását sem gyakorolja. Előbb meg kell térnie a judaizmushoz, és azután folyamodhat a spanyol állampolgárságért – közölték vele a Spanyol Zsidó Közösségek Szövetségének illetékesei. (Agyrém: ma már tehát ahhoz, hogy megkaphassa valaki a spanyol állampolgárságot, meg kell térnie a judaizmushoz. De ugye el kellene hinnünk, hogy nincsen zsidó világuralom, és a zsidók nem kiváltságos népcsoport a nyugati világban.) Mindennek ellenére az újságíró hölgy jogtalanságot és kényszert szimatol. „Úgy érzem, hogy megint rám akarnak erőszakolni valamit. Itt vannak az egykoron erőszakkal katolicizmusra térített emberek leszármazottai, és most megint azt mondják nekik, ezt tegyétek, azt tegyétek, és térjetek át egy bizonyos vallásra. És mi van akkor, ha valaki történetesen egy szekuláris zsidó?”

Az állampolgárság megszerzésének pontos szabályait egyelőre még nem rögzítették le. Ezért aztán nagyon is elképzelhető, hogy a zsidóság köreiből érkező kritikák hatására módosítanak a tervezeten. Nehogy valami apró jogsérelem érje a sokat szenvedett és mindig üldözött „szegény zsidó embereket”.

A Carvajal család

Mauricio Toledano, a Spanyol Zsidó Közösségek Szövetségének főtitkára a BBC számára adott nyilatkozatában közölte: a kormányzat még dolgozik a törvénytervezet részletein. Véleménye szerint a jogszabály végső változata alapján a spanyolországi szefárd ősökkel rendelkező minden egyes személy jogosult lesz az állampolgárságra – függetlenül attól, az illető zsidónak vallja-e magát, vagy sem.

Összességében hozzávetőleg 100 ezer zsidó menekült el Spanyolországból a 15. században. Voltak, akik közülük Észak-Afrikába mentek, de a többség az akkor még virágzó Oszmán Birodalom területén telepedett le. Abban az időben a Török Birodalom Magyarországgal volt határos, és uralma alatt tartotta a Balkánt, Anatóliát és a Közel-Kelet jelentős részét.

Napjainkban a Törökországban élő zsidók 90%-a szefárd zsidó. Közülük való Roni Rodrigue, az 55 esztendős isztambuli autókereskedő is, aki már régebben benyújtotta folyamodványát a spanyol állampolgárság megszerzése érdekében. "Arra gondoltam, ha jogom van benyújtani a kérvényt, miért ne tegyem meg” – magyarázta magasröptű motívumait a zsidó kereskedő, aki egy hasonló kezdeményezésen felbuzdulva már négy esztendővel korábban kérte a spanyol állampolgárság megadását. 11 hónap elteltével ügyét kedvezően el is bírálták, azonban állítólag több üldözött barátja évekig is várakozni kényszerült. Rodrigue egyelőre nem kíván Hispániában letelepedni, és még csak kétszer járt ott, de egyfajta „kapcsolat” azért persze már Spanyolországhoz köti.

Rodrigue még egy kicsit tud beszélni a szefárd zsidók ősi nyelvén, a ladinón, mely a régi spanyol nyelven alapszik, de igen sok héber jövevényszó is van benne. Szülei még egymással is ezen a nyelven érintkeztek, de az újabb generációknak már nem tanítják meg. Márpedig nem fordulhat elő, hogy a zsidósághoz kötődő valamilyen hagyomány kihaljon.

A szefárd zsidók állítólag mindig is meleg érzelmekkel tekintettek Spanyolországra. „Lelkem és szívem mélyén még most is spanyol vagyok” – jelenti ki például egy neve elhallgatását kérő, Nagy-Britanniában élő szefárd zsidó. Mint meséli, földet vásárolt Spanyolországban, ahol most egy házat is épít. Sőt, már arról is gondoskodott, hogy halála után spanyol földbe temessék el. Ő is igazságtalannak érzi az állampolgárság megszerzésére vonatkozó törvény nyilvánosságra került szabályait, és szeretné, ha azokon változtatnának. Korábban már folyamodott spanyol állampolgárságért, azonban végül visszavonta kérelmét, mivel a kedvező elbírálás érdekében a gaz antiszemiták meg akarták fosztani brit útlevelétől. Márpedig ilyesfajta rasszista megkülönböztetést nem lehet elviselni. A jogszabálytervezet várható módosítása nyomán azonban megmaradhat a brit állampolgársága is, miközben felveheti majd a spanyolt is. Mindez ugyanis neki (faji alapon) „jár”.

Hinnünk kellene abban a mítoszban is, mely úgy szól, hogy a zsidók kiűzése nyomán tönkrement a spanyol gazdaság. (Ellenkezőleg: a zsidók távozását követően kezdődött meg Amerika gyarmatosítása és a spanyol világbirodalom kialakulása. Az 1492 utáni két évszázad Spanyolország legdicsőségesebb korszaka.) Maria Josep Estanyol, a Barcelonai Egyetem tanára, a következőképpen igyekezett hódolni a többnyire uzsoráskodásból élő hispániai zsidóság mai utódai előtt: "Az Oszmán Birodalom idején a szultán állítólag azt mondta, hogy nem érti, hogy olyan nagy király, mint a spanyol Ferdinánd, hogyan képes meglenni a zsidók nélkül, akiknek gazdagság, a vagyon köszönhető volt.” A „történész” szerint „a szultán nagyon örült annak, hogy a Hispániából elüldözött zsidó családok Törökországban telepedtek le, mert gazdagították a birodalmat”. Nem világos azonban, hogy ha a zsidók tömeges betelepítése révén lehetett felvirágoztatni országokat és birodalmakat, akkor miért üldözték el őket például 1290-ben Angliából (az 1650-es évekig nem is engedték vissza őket), Franciaországból és időnként majd mindegyik európai országból? Ennyire képtelenek voltak megérteni az ostoba középkori uralkodók a gazdagodás és a fellendülés titkát?

Az egykor Spanyolországban élő szefárd zsidók hazatelepülése évtizedek óta napirenden van. Hogy azonban miért éppen most született törvény a kérdés végleges rendezését illetően, azzal kapcsolatban csak találgathatunk. A válasz, amit majd gyakran hallani fogunk, az lesz, hogy a zsidók betelepülésére azért van szükség, mert „fellendítik majd a válságban lévő spanyol gazdaságot”. Vannak olyan feltételezések, melyek szerint a spanyol kormány ily módon akarja kiengesztelni Izraelt azért, amiért Madrid tavaly ősszel támogatni merészelte Palesztina „nem állami megfigyelői” státuszának megadását az ENSZ-ben.

Ha azonban az egykori spanyolországi szefárd zsidók leszármazottainak feltétel nélkül megítélik a spanyol állampolgárságot, akkor az faji megkülönböztetést jelent a muzulmánokra nézve. Több muszlim vezető is felhívta a figyelmet ugyanis arra, hogy a 15. században, az inkvizíció üldözései elől muzulmánok tömegei is elmenekültek Spanyolországból. Valamilyen rejtélyes oknál fogva azonban az ő leszármazottaik számára nem készült az állampolgárság gyorsított megadását biztosító törvény.

Perge Ottó - BBC nyomán

Kapcsolódó: XVI. Benedek lemondása és az egyházellenes támadások margójára

További részletek: http://kuruc.info/r/6/109102/#ixzz2NDSfpNUc

Szelei István: A budai pasa lehet hős, de a kitörők nem?

Évek óta tapasztalom, hogy a liberálisok mennyire sematikusan állnak hozzá bizonyos kérdésekhez. A jobboldalt rendre korlátoltnak nevezik, miközben szellemi értelemben épp ők azok, akik korlátolttá teszik saját magukat. Az 1945-ös budapesti véderő kitörésének megítélésénél is ez a helyzet.

Mielőtt egyeseket a zsigeri védekező mechanizmus most szellemi kirekesztővé tenne és a felületes „béke, szabadság és humanizmus” címszavak mögé bújtatna, egy kérdésen gondolkozzunk el: Amikor Savoyai Jenő az egyesített keresztes seregekkel 1686-ban visszafoglalta Budát a töröktől, miért hajtott fejet Abdurrahmán, az utolsó budai pasa harcban elesett teste előtt? Holott keresztény vallási értelemben ott a „gonosz pogány török” uralma feletti győzelemről is szó volt. Az előtt az emberi nagyság előtt való tisztelgés ez, amit a hetvenediken túl lévő pasa felmutatott a harc során. Teljesen függetlenül attól, hogy korábban mennyire volt úgymond „zsarnok” ez a pasa, avagy sem. A hősiesség eszménye ugyanis minden ideológia és vallás felett áll. Amikor egy harcos az utolsó leheletéig teljesíti a kötelességét egy olyan helyzetben, ahol tudja, az emberi méltóság alapján már nincs visszaút, az a legmagasabb emberi érték felmutatása: az önként vállalt áldozaté. Egy olyan helytállás, mely előtt épp a liberálisok által annyira hangoztatott emberség alapján is fejet kellene hajtanunk. Nem vallás és nem ideológia előtti tisztelet ez, hanem az emberi nagyság előtt. A liberalizmus azonban, ahogy a kommunizmus ezt a kettőt úgy látszik, nem tudja különválasztani. Ez a kérdés független attól, hogy a budai pasa a hitért küzdött, vagy, csak azért mert tudta, hogy hazatérve a selyemzsinór várt volna rá. Egy harcos számára a legmagasabb eszményt testesítette meg: a helytállást. A helytállást, mely tudatos áldozattá lett. Az, hogy miért áldozza, teljesen egyéni, de bármely ügyről is van szó, maga a tett megnemesül.

Budapest védőiről sok mindent el lehet mondani. Tagjai közt voltak sorozott és önkéntes Wehrmacht és SS katonák, magyar honvédek, önkéntes egyetemisták és nyilasok. Ténykérdés persze, hogy a nyilasok egy része ideológiai harcot is folytatott. A hősiesség kérdésétől azonban ez a kérdés teljesen független. Egy valóban elszánt, megalkuvás nélküli küzdelem ugyanis mindig eléri azt a szintet, amikor a külső ideológiai mázak és színek lefoszlanak és a valódi emberi kvalitások megmutatkoznak. Egyesek ilyen helyzetekben megfutamodnak, vagy a gyávaságot árulással leplezve a túlélésre játszanak. Paradox módon ez utóbbiakat mégis hősöknek tekinthetik, függetlenül emberi kvalitásuktól, csak azért mert ezzel vagy azzal az ideológiával szembefordultak. A védőket pedig vagy a bolond fanatikus, vagy a megvezetett fiatal és a szerencsétlen áldozat bélyegével degradálhatják le. Csak azért, mert az adott ideológiai kurzus ezt így kívánja. A Budai Várból 1945. február 11.-én kitörő védősereg tagjai ugyanis nem lehetnek hősök. Ezzel azonban maga a liberalizmus és az egész politikai korrektség leplezi le önmagát s mutat rá arra, hogy az emberi értéket mennyire nem az egyetemesség szemszögéből kezeli. Erre még az ádáz vallásháborúk idején sem került sor, hisz egy harcos az ellenfél nemes önfeláldozó harci áldozata előtt, mint az emberi nagyság egy megnyilvánulása előtt mindig meghajolt. Ma viszont e szavak valódi nemes jelentése kereskedelmi árucikké degradálódott. Ideológiák és érdekek adásvételi eszközévé lettek az olyan fogalmak is, mint tisztesség, becsület, hűség és hősiesség.

A Budai Várban ma is áll a Bécsi kapu közelében az, az emlékmű, ahol Adurrahmán pasa egy szál karddal a kezében esett el. Helytállása, hűsége és becsülete az önként vállalt áldozaton keresztül hőssé tette őt. És nemcsak a törökök, az albánok, vagy a muszlim vallás szemében. Hősiességét, nemes harcosi mivoltát senki nem kérdőjelezi meg. Buda 1945-ös védőit viszont - akik a kitöréssel szintén egy önzetlen áldozatot vállaltak -, amiért hűséggel és becsülettel helytálltak, ma hivatalosan csak a megvetés, a lesajnálás, vagy az elhallgatás illetheti meg.

polgarportal.hu

Az orosz ortodox egyház elutasítja az azonos neműek közötti házasságot

Az orosz ortodox egyház szolidaritását fejezi ki mindazoknak, akik Franciaországban és az Egyesült Királyságban az egyneműek közötti házasság ellen tüntettek a bevezetésre váró törvényjavaslatok láttán, amelyek elfogadásával az egyes országok kormányai megnyitják az utat a homoszexuális párok közötti házasság és az örökbefogadás felé. 

A moszkvai pátriárkátus egy angol és francia nyelven is kiadott jegyzékében hangsúlyozza, hogy az orosz ortodox egyház szerint a törvényjavaslatokat a képviselők egy részének akarata ellenére terjesztették elő és figyelmen kívül hagyták az állampolgárok tömeges, nyilvános tüntetéseit. Ezek a döntések az európai társadalmakban a házasság fogalmának teljes kiforgatásáról tanúskodnak – olvasható az orosz ortodox egyház háromnyelvű jegyzékében. 

Ami ennél is nagyobb aggodalommal tölti el a moszkvai pátriárkát, az a homoszexuális párok általi gyermek-örökbefogadásra irányul. Ez hozzásegít a nemek közötti különbségek „elmosódásához” és végleges lemondást jelent arról a szemléletről, miszerint egy férfi és egy nő közös küldetést vállal kiegészítve egymást a családi életben. „A folyamat láttán – hangsúlyozza az orosz ortodox egyház jegyzéke – fontosnak tartjuk azokkal a politikai, vallási és vallás nélküli erőkkel való párbeszédet, amelyek védelmezik a család hagyományos értékeit, felfogásmódját, bemutatását”. 

(Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)