Jelenlegi
állapotok szerint novemberben Kijev társulási megállapodást ír alá az
Európai Unióval, és az EU szabadkereskedelmi övezetéhez történő
csatlakozással Ukrajna megpecsételi saját sorsát. Az ukrán politika mára
már tisztában kellene legyen azzal, mit várhat Brüsszeltől, tisztában
kellene legyen a veszéllyel, amit a nyugat jelent Ukrajna területi
egységére nézve. A Kígyó-sziget esete precedens értékű, és előrevetíti,
ahogy a nyugat darabokra tépi majd Ukrajnát a csatlakozást követően.
A
Fekete-tenger térségében található Kígyó-sziget egy Románia és Ukrajna
közt kibontakozott területi vita forrása volt, melynek végén a
Nemzetközi Bíróság Románia javára "ítélkezett". Ez az ügy azonban csak
egy a sok közül, Ukrajnával szemben szinte valamennyi szomszédos
országnak van (vagy lehetne) területi követelése. Azt már az Európai
Unió korábbi gyakorlatából tudni lehet, hogy csatlakozás után nem az új
tagállam jár jól, az országok prédaként lépnek be, amin a nyugati
elkötelezettségüket már bizonyított tagállamok osztozhatnak. Ha
figyelembe vesszük azt, hogy mik lennének Ukrajna természetes határai,
és azon felül Ukrajna területének nagy részét szinte ajándékba kapta,
egyértelműen látható, hogy Kijev esetében nem csak a gazdaság
újrafelosztása fog lezajlani. Brüsszel pedig kihasználja a vonakodóan
csatlakozó államban rejlő lehetőségeket, és háttéralkuk során
területeket ígér azoknak, akik Ukrajnánál nagyságrendekkel lelkesebben
erőltetik az európai integrációt.
A
Kígyó-sziget ügyét követően a nyugat már készenlétben tartja a
következő bomlasztási lehetőséget. A préda belépése után megkapják a
koncot azok, akik a csatlakozási feltételeknek jobban és hamarabb
megfeleltek, vagy a nyugati tömbnek már nagyobb szolgálatot tettek.
Ennek megfelelően Kijev európai integrációjának erőltetése óta Ankara is
egyre hangosabb, ahogy egyre közeledik a lehetőség, hogy befolyását a
Krím-félszigetre kiterjeszthesse.
Viktor
Janukovics ukrán elnök Törökországban tett látogatása után Erdogan
elnök találkozót szervezett a krími tatár vezető Mejlis M.Dzhemilevvel.
Törökország javasolta, hogy tartsanak négyoldalú találkozót a krími
tatárok kérdésének rendezésére, melyen Törökország, Ukrajna, és a Krími
Autonóm Köztársaság vezetői vennének részt. A javaslatot az ukrán vezető
nem tudta nem visszautasítani, mivel Kijevre egyre nagyobb nyomás
nehezedik a nemzetiségek helyzete kapcsán. A tatár-kérdés különösen
égető probléma Kijev számára, mivel Törökország nem titkolja,
szabadkereskedelmi övezetet akarna létrehozni Ukrajnával, amit a tatár
területek felvásárlására használna fel. Ankara ki akarja terjeszteni
befolyási övezetét Ukrajna egy részére, és az ország európai uniós
csatlakozása erre nemsokára lehetőséget ad.
Az
említett négyoldalú találkozót 2014. januárjában tartják majd, amikor a
török külügyminiszter Ahmet Davutoglu Kijevbe érkezik az EBESZ (Európai
Biztonsági és Együttműködési Szervezet) tagországok találkozójára. Az
ENSZ és az EBESZ szakértői csoportjai vizsgálják, hogy Kijev
"helyrehozta-e már a krími tatárok ellen elkövetett történelmi
igazságtalanságokat". Tudhatjuk, hogy ez mit jelent, mert ez egy
szokványos eljárás a nyugati imperializmusban. Ha Ukrajna csatlakozik az
Európai Unióhoz, és a nyugati zsidó tőke gyarmatosítja az országot, a
szakértők bejelentik majd, hogy Kijev nagy előrelépéseket tett a
történelmi sérelmek orvosolására. Ebben az esetben Ankara megkapja az
odavetett koncot, és kiterjeszti gazdasági-politikai befolyását az
említett területre. Ha Ukrajna nem lép be, hamarosan emberi jogi
aktivisták lepik el az utcákat, a Nyugat elítéli a krími tatárok
agresszív elnyomását, elítéli az ukrán kormányt, és támogatja a krími
tatárok függetlenedési törekvéseit. Ukrajna pedig elveszített egy újabb
területet - de nem lehetnek illúziói az ukrán vezetésnek, mert ahogy a
Kígyó-sziget ügye is nyomásgyakorlás része volt, a krími tatárok után is
jön majd újabb ügy, és Brüsszel addig zsarolja az ukrán vezetést, amíg
le nem omlanak a határok. Vagy így, vagy úgy.
Az
Európai Unió vezetőit, de még az emberi jogi aktivistáikat sem érdekli a
krími tatárok helyzete, sőt, egyáltalán semmilyen nemzetiség helyzete
nem érdekli őket. Az viszont igen, hogy Kijev lehetőleg minél több
régiója fölött elveszítse az ellenőrzést. Ugyanígy törekszenek arra is,
hogy a kormány lehetőleg hitelességét veszítse a nép szemében. Az EU
vezető politikusai már nemegyszer egyértelművé tették, az EU-ukrán
kapcsolatok már nem csak attól függenek, hogy Kijev végrehajtja-e a
reformokat, hanem egyrészt attól, hogy Kijev hajlandó-e látványos
engedményeket tenni az LMBT-nek nevezett aberrált kisebbség felé,
másrészt pedig a krími tatárok helyzetétől. Egy olyan konzervatív
országban, mint Ukrajna, pedig a társadalomellenes elemek támogatása
aláássa a kormány legitimitását, ami így egyre inkább Brüsszeltől válik
függővé. A legitimitásvesztés és az önállósuló tartományok mellett pedig
Ankara egyre látványosabban és nagyvonalúbban támogatja a krími tatárok
helyzetével foglalkozó emberi jogi szervezeteket.
Erdogan
az elsők közt jelentette be; Ankara üdvözli Ukrajna európai uniós
csatlakozással kapcsolatos terveit. Az elnök tanácsadója pedig azt
találta mondani, hogy az Európai Unió olyan szakaszába lép, ami lehetővé
teszi, hogy a törökök visszatérjenek saját politikai hagyományaikhoz.
Ez a bizonyos politikai hagyomány azt jelenti, hogy Törökországnak
vissza kell szereznie természetes vezetői szerepét a Közel-Keleten,
Észak-Afrikában, Közép-Ázsiában és a Krím-félszigeten. Ez a török
külpolitika új doktrínája - és hogy mindez mit jelent Kijev számára?
Ezen
a ponton érthető, hogy Ukrajnában az emberi jogi csoportoknak egyre
több muzulmán aktivistája van. Egy újonnan alakult emberi jogi csoport, a
Muzulmán Liga kifejezetten a krími muzulmán nők vallási alapú hátrányos
megkülönböztetésével foglalkozik (a muzulmán fejkendő viselésének
tiltása, stb.) és nyilvánvalóvá tették; nincs párbeszéd, nincs
kompromisszum. Ez pedig a szeparatizmus előszele, aminek anyagi
támogatottsága egyelőre azon múlik, hogy Kijev beadja-e a derekát
Brüsszelnek.
A
török külpolitika számára egy európai Ukrajna jóval könnyebb préda,
mint egy eurázsiai Ukrajna, ami politikailag, gazdaságilag, katonailag
is másik hatalmi tömbhöz tartozna. Így, hogy Kijev egyre inkább beadja a
derekát Brüsszelnek, egy újabb ország példáján is végignézhetjük, amint
az atlanti hiénák sorban vetik rá magukat a védekezésképtelenné
reformált áldozatra. Nem mondhatjuk, hogy Kijev a szabadpiac áldozatává
válik - inkább azt mondhatjuk, hogy Kijev a szabadpiac keretein belül
válik az atlantizmus és a térségi hatalmi terjeszkedés áldozatává.
Brüsszel elveszi, amire igényt tart - a többi pedig az etnikai, vallási,
ideológiai, egyéb választóvonalak mentén fog eldőlni.
Molnár István