Sokáig mélyen hallgatott a hazai és az európai sajtó nagy része a tavaly kezdődött, EU–Egyesült Államok szabad kereskedelmi egyezményről
szóló tárgyalásokról. Miközben a szerződésről az egyeztetések lassan a
végéhez közelednek, most erősödtek fel azon kritikus hangok, amelyek
szerint az egyezmény korántsem az európai (vagy a magyar) társadalom
érdekét szolgálja, hanem néhány amerikai és európai nagyvállalat
profitját növelné, és jelentősen erősítené a világcégek hatalmát az
államokkal szemben.
Zöldelemzők szerint nemcsak a jövőbeni környezetvédelmi,
fogyasztóvédelmi szabályoknak tehetne majd keresztbe ez a szerződés,
hanem a jelen előírásokat, így akár a hazai GMO-moratóriumot is
felülírhatná.
Brüsszelben a helyi szakszervezet szervezésében több száz ember
tüntetett május közepén e szabad kereskedelmi egyezmény ellen. Itthon
eközben alig érte el az ingerküszöböt, pedig a minket és
szuverenitásunkat is nagymértékben érintő világgazdasági megállapodást
sok szakértő a létező eddigi legnagyobb kereskedelmi egyezménynek
nevezi. A hivatalos nevén transzatlanti befektetési és kereskedelmi
partnerség (TTIP) gyakorlatilag egyetlen, egységes szabadpiaccá
olvasztaná össze a világ két legnagyobb gazdaságát. Az egyezmény számos
kockázatot is magában rejt: veszélyezteti a GMO-kat visszaszorító
szabályokat, és alig néhány év után máris megakadhat az emberi
egészséget károsító vegyi anyagokat korlátozó európai folyamat is. Nem
véletlen, hogy az Európai Zöldek népszavazás kiírását követelik az
egyezményről.
Mennyire lesz előnyös nekünk, ha az Egyesült Államok (a világ
legnagyobb gazdasága) gyakorlatilag 29. európai tagállamként
beleszólhat az uniós szabályozásokba, ám eközben semmilyen
kötelezettséget sem vállal? Az Egyesült Államok környezetvédelmi
felelősségérzetét jól jelzi, hogy egyetlen jelentős, világméretű
környezetvédelmi megállapodást sem ratifikált: se az üvegházhatású
gázok kibocsátásának csökkentését előíró kiotói jegyzőkönyvet, se a
káros vegyi anyagokat korlátozó stockholmi egyezményt, de még csak a
hulladék elmaradott országokba exportálását tiltó bázeli egyezményt
sem. Holott ezek az egyezmények a környezetvédelmi fenntarthatóság
legminimálisabb garanciái, és a világ szinte összes jelentős országa
aláírta őket. Ezért fordulhatott elő az az eset, hogy amikor egy
Ghánába tartó amerikai hajón veszélyes hulladékot találtak, azt nem
fordíthatták vissza, mivel az Egyesült Államok nem részese a bázeli
egyezménynek.
Kinek lesz haszna az egyezményből? A nagyvállalatok kommunikációja
szerint a lakosoknak, hiszen nő a közös GDP – állítólag akár fél
százalékkal –, nő a munkahelyek száma. Ám e gazdasági előnyöket eddig
semmilyen komoly tanulmány nem támasztotta alá; sőt jobban utánanézve
az egyezmény alapvetően a multinacionális cégeket segítené. Egy
részletes osztrák felmérés szerint a TTIP hasznai a társadalom számára
igen alacsonyak: igaz, hogy bővül a kereskedelem az Egyesült
Államokkal, ugyanakkor csökken az EU-n belül; ráadásul épp a
szegényebb, iparosodó országok kerülnek hátrányba a nemzetközi
kereskedelemben. Ez utóbbi „csupán” társadalmilag igazságtalan, viszont
az Európán belüli kereskedelem csökkenése kockázatot jelent a magyar
gazdaság számára is, hiszen a tavalyi magyar export 77,1 százaléka az
unióba irányult. Az EU és az Egyesült Államokon kívüli kereskedelem
háttérbe szorulása nem jelent értékelhető gazdasági előrelépést, és a
környezetet sem segíti, ha ezentúl orosz gáz helyett amerikai szenet
égetünk. Ami talán még ezeknél is nagyobb kockázat, hogy a szabad
kereskedelmi megállapodás nemcsak az egymás közötti vámokat,
importkvótákat szüntetné meg, hanem a termékekre, gyártásukra vonatkozó
törvényi előírásokat is harmonizálná ebben az új övezetben.
Eleve gyanús, ha a hatalmas multinacionális cégek rendre támogató
nyilatkozatokat adnak ki egy egyezmény mellett. Környezetvédő civil
elemzések szerint például a TTIP kimondottan a nemzetközi vegyipar
érdekeit szolgálná, nem véletlen, hogy szinte az összes létező
vegyipari, növényvédőszer-gyártó vállalat és szövetség sürgette az
egyezményt, és javaslatokat tett a vegyipari szabályozás
harmonizálására. Ez a témakör azért különösen érzékeny, mivel Európában
az elmúlt évtizedben nagymértékben szigorodtak a vegyi anyagok
engedélyezési előírásai, mindeközben az egyesült államokbeli rendszer
sokkal lazább, és nem zárja ki a káros anyagok használatát. A
Greenpeace is felhívta korábban a figyelmet arra, hogy a szabad
kereskedelmi egyezmény könnyen alááshatja a jelenlegi szigorú uniós
előírásokat, egyebek között az élelmiszer-biztonság területén is. Az EU
például a génmódosított növények korlátozásán és a hormonhatású
vegyszerek tilalmán túl a növényvédő szerekre is alacsonyabb
határértékeket engedélyezett, mint az Egyesült Államok. Emellett civil
szervezetek évtizedes küzdelmének köszönhetően Európában már a legtöbb
vegyi anyagot, növényvédő szert csak nagyon szigorú kockázatelemzést
követően lehet engedélyezni. Azt viszont senki sem tartja valószínűnek,
hogy a TTIP révén az Egyesült Államok szabályozásai szigorodnának az EU
szintjére. A termékek szabad áramlásával pedig ez az európai biztonsági
háló kerülhet veszélybe. Európa már évek óta tilt számos olyan hormon-
vagy génkárosító, potenciálisan rákkeltő anyagot, amely az Egyesült
Államokban a mai napig felhasználható.
A vegyipar igencsak tart attól az uniós előírástól is, amely a
rákkeltő anyagok után az emberi hormonrendszert károsító anyagokat is
korlátozná. Ez a szabályozás rengeteg növényvédő szert,
műanyagadalékot, sőt akár kozmetikai összetevőket is érinteni fog. A
tényleges kivonásokra a szükséges feltételrendszerek kialakításáig
azonban sajnos továbbra is várni kell. A vegyipari cégek így sok
reményt fűznek ahhoz, hogy az egyezmény révén az Egyesült Államok és
általa a vegyipari multik is beleszólhatnak az ezen veszélyes anyagok
kivonásáról szóló döntésekbe. Az egyezmény része ugyanis egy
úgynevezett „szabályozási együttműködési tanács”, amely alapján a
kereskedelmet érintő minden új jogszabályt meg kell vitatni az
amerikaiakkal. Ebbe beletartozik a környezet-, egészség- és
fogyasztóvédelmet érintő minden szigorítás, azaz a GMO-k és a vegyi
anyagok engedélyezései is. Az Egyesült Államok ezáltal szinte az EU új
tagállamává válik, tekintve az ügyekbe való beleszólási és
lobbilehetőségeit.
Egy kiszivárgott amerikai jelentés szerint a kereskedelem legnagyobb
akadálya jelenleg az EU vegyi anyagokra, kozmetikumokra, veszélyes
hulladékokra, növényvédő szerekre, bioüzemanyagokra és GMO-kra
vonatkozó szabályozása: nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok ezeknek
az előírásoknak a lazítását szeretné elérni. Biztosak lehetünk abban,
az egyezménytől sok szereplő azt várja, hogy leáll a káros anyagok
kivonása, egyúttal mind több GMO-t kell beengedni az európai, így a
magyar piacra is. Az Egyesült Államok részvétele emellett jó eséllyel
befagyasztja a jövőbeni környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi
előírásokat, hiszen azok akadályozhatják a kereskedelmi célokat. A
sajnos világszerte elhaló éghajlatvédelmi szabályozás koporsójába is
újabb szöget ütne az egyezmény, az Egyesült Államok ugyanis az
EU-tagállamokon amúgy is nagy nehézséggel áthajtható klímavédelmi célok
és feladatok elfogadását is befagyaszthatja. Már most is világos, hogy
az Egyesült Államok megújuló energiák helyett inkább a saját szenét és
palagáz-technológiáját látná szívesebben Európában, a technológiában –
és az azzal járó szennyezésben – is jártas cégei közreműködésével.
Szintén gyanúra ad okot, ha a szerződés részleteiről szinte teljesen
titokban, az alapvető átláthatóságot is mellőzve folynak a tárgyalások.
Nem adnak helyet az EU-ban bevett és büszkén hangoztatott szokásos
társadalmi részvételnek sem. A párbeszédbe alapvetően csak az ipari
szereplőket hívták meg, civilek még a dokumentumokhoz sem kaptak
megfelelő hozzáférést. Még az egyetlen demokratikusan választott uniós
intézmény, az Európai Parlament sem fogja vitatni a jogszabályt, csak
megszavazhatja vagy elutasíthatja.
A TTIP egyik legproblémásabb része az úgynevezett ISDS, a beruházók
és államok közötti vitarendezési mechanizmus, amelynek alapján a cégek
bármikor beperelhetnék azokat az országokat, amelyek az EU vagy az
Egyesült Államok általános szintjénél szigorúbban védenék a saját
állampolgáraik egészségét, a környezetet. Erre példa Magyarország is a
GMO-k terén, vagy a skandináv országok az egészségkárosító vegyi
anyagokat illetően. Jelenleg az EU-tagországoknak mindig joguk van az
uniós rendelkezésnél szigorúbb környezetvédelmi szabályokat alkotni,
szigorúbb határértékeket bevezetni. A kereskedelmi jog ennél
bonyolultabb, de számos pozitív példa mutatja, hogy az EU lehetőséget
ad a tagországoknak bizonyos, szakmailag megalapozott korlátozásokra,
mint amilyen a magyar védzáradék a génmódosított kukorica ügyében. A
szabad kereskedelmi megállapodás után viszont könnyen lehet, hogy a
világvállalatok rafinált ügyvédei ránk kényszeríthetik génmanipulált
vagy éppen hormonkezelt állati termékeiket és mérgező vegyszereiket. Az
ISDS alapján a palagázcégek egy-egy helyi palagáz-moratórium
beperlésével is könnyedén eurómilliókat kereshetnek, egyetlen kapavágás
nélkül. Sajnos a múltból számtalan példa van arra, amikor a multicégek
az állampolgárokat védeni hivatott jogszabályokat használják fel a
saját gazdasági érdekeik védelmében. Amikor a környezetet és emberi
egészséget pusztító tevékenységüket a nemzetközi joggal takarózva
végzik, kijátszva és semlegesítve a helyi értékeket, érdekeket védő
szabályozásokat. A legismertebb esetek közé tartozik, amikor a Philip
Morris az ausztrál–hongkongi szabad kereskedelmi egyezmény alapján
beperelte az ausztrál kormányt és egészségvédelmi intézkedését, vagy
mikor a francia Veolia lépett fel jogi úton az egyiptomi
minimálbér-emelés ellen.
Az EU–Egyesült Államok kereskedelmi egyezmény jelen formáját tehát
határozottan elítélik a környezetvédő civil szervezetek, de az európai
szakszervezetek is. A környezet- és fogyasztóvédelmi, munkajogi
biztonságot adó európai jogrendszert ugyanis egyáltalán nem bizonyított
gazdasági előnyök oltárán kellene feláldozni. Az idén folyamatosan
zajló vitákban fontos lenne, hogy a magyar állam is kiálljon a
környezetvédelmi értékeinkért, egyebek között az alaptörvény által is
garantált GMO-mentességért. A nagyvállalatok által diktált egyezménnyel
ugyanis itthon szinte mindenki csak veszíthet, a környezetvédelemtől a
vállalkozásokig.
A szerző a Greenpeace vegyianyag-szakértője
MNO