2011. szeptember 15., csütörtök

Kadarkúti Égi Üzenetek 119. Szűzanya: Istenszeretet

2011.09.14 ÉGI ÜZENETEK
Szűzanya:  Istenszeretet
Szűzanya: Drága engesztelő Gyermekeim! A szeretet rendkívül fontos. Annyira elképzelhetetlen szeretet nélkül az ember élete, mint ahogy a virág napfény nélkül nem tud megmaradni. A fuldokló levegő nélkül és a szomjas ember víz nélkül. Hogy mennyire hiányzik a szeretet, és mi történik azzal, aki nem kap belőle, arra most én egy nagyon szép példát fogok mondani az életből.
Ilonka néniről van szó. 82 éves, egész életét rááldozta a vele együtt lakó családjára. A legkisebb fiával és annak családjával lakik együtt már évtizedek óta. Sütött, főzött, vasalt, mosott rájuk. Vitte a gyereket az óvodába, amikor kicsi volt. De most egy nagy változás történt az életében. 3 szoba van a lakásban, az egyikben lakik Ilonka néni, a másikban a 22 éves unoka, a harmadikban pedig a szülők. A fiúnak megtetszett egy leány, udvarolt neki egy darabig, majd elvette feleségül. Természetesen nem volt külön lakása, és odahozta a szobájába. Együtt laktak, Ilonka néni azt hitte, minden folytatódik, úgy mint eddig. De most már a fiatal menyecske változtatott a helyzeten. Azt mondta, hogy ő önálló akar lenni, ne legyenek közös háztartásban. Egy konyha volt, és bizony elég nehéz volt megosztozni, hogy ki mikor főz. De mégiscsak sikerült valahogy békében megoldani. De aztán történt egy másik változás is. Megszületett az első unoka, Ilonka néninek a dédunokája. A fiatalasszony és a férje szerették volna, ha még egy szobájuk van. Kevésnek tűnik valahogy ez az egy szoba hármuknak. Megbeszélték a szülőkkel, hogy Ilonka nénit ki fogják helyezni a garázsba. Ilonka néni nagyon jó szívű volt, beleegyezett. A garázs alját szépen lefedték línóleummal, szigetelték az oldalát, hogy ne fázzon meg télen, kihurcolták a bútorait. Ilonka néni ezután ott lakott a garázsban. Nem volt már szükség semmire tőle, nem várták, hogy eljöjjön vásárolni, nem várták, hogy főzzön, mosson, vasaljon, semmi munkát nem fogadtak el tőle. Ezért egy kicsit szomorú volt, de aztán arra gondolt: -Ott van nekem az Úr Jézus, meg a Szűzanya, és ott a rózsafüzérem. Legalább többet tudok majd imádkozni. De sajnos ez a béke nem sokáig volt ott a szívében, ahogy ott ült a garázsban az ágyán. Mert egyszer csak vettek egy új, milliókat érő autót a fiúnak. Nézték, hogy az autó ott van az udvaron, ráesik az eső, jön a tél,  hóban, fagyban ott lesz a drága autó, ennek a garázsban a helye. Összedugták a fejüket a családtagok, és elhatározták, hogy Ilonka nénit beteszik a szociális otthonba. Szereztek is neki egy jó helyet. Ilonka néni elszomorodott, azért mert meg kellett válnia a családjától és az ő ismerős, kedves bútordarabjaitól, személyes tárgyaitól. De mit volt mit tenni, megértette, hogy az autó nem mehet tönkre. Szomorú volt, hogy az autót jobban szeretik, mint őt, de elfogadta ezt a helyzetet. Bekerült a szociális otthonba és ott egy nagyon kellemetlen szobatárs jutott neki. Hogy ha becsukta az ablakot az volt a baj, ha kinyitotta az volt a baj, ha imádkozott a kis ágyán, némán, csendben, akkor zavarta, hogy ő nem tud aludni. Ha a kislámpáját meggyújtotta, akkor megint csak veszekedett. Aztán amikor a bőröndből elővette a szép nagy keresztjét a corpussal, és gondolta, hogy ez az egy tárgy, amit magával hozott, hát ezt most kiteszi az ágya fölé. Kalapácsot és szöget is hozott magával, annyira előrelátó volt. De abban a pillanatban, ahogy megfogta a szöget és a kalapácsot, társa rögtön veszekedni kezdett vele, hogy ezt hagyja abba, hogy semmit nem lehet kitenni a falra. Azonnal megy és megmondja gondnoknak, hogy összeszurkálja a falat. Mit volt mit tenni, szegény Ilonka néni ráfektette a keresztet a párnájára, attól kezdve együtt aludt Jézus Krisztussal. Nem baj, így legalább közelebb volt hozzá, hozzásimulhatott. Megpuszilgathatta közben, ahogy lefeküdt. Az zavarta legjobban, hogy nem lehetett imádkozni úgy, mint otthon a garázsban. És erre fogta magát és elment a templomba. Be volt zárva, csak a rácsig volt nyitva. Nem baj, nem zavarta őt, bement, látta a tabernákulumot a rácson keresztül. Elmondta a három rózsafüzért állva, mert ott bizony nem volt szék, nagyon elfáradt a 82 éves lábaival, de azért ezt megtette nap mint nap. Egyszer eszébe jutott, hogy most már el kellene menni a férjéhez is a temetőbe. Tél volt, jó hideg, és nagy volt a hó. Felvette a hosszúszárú csizmáját, a meleg télikabátot, rózsafüzért a zsebébe és ment a temetőbe. A férje sírja mellett volt egy kis pad és arra le akart ülni. Látta, hogy vastagon ellepte a hó, a kezével lesöpörte és leült. El kezdte mondani a rózsafüzért, de nagyon hideg volt, a szíve egészen összeszorult, és rosszul lett. Hirtelen rádőlt a padra, a padról legurult a földre, a hóba, és három nap múlva találták meg a holttestét összefagyva.
A szomorú történetből láthatjátok, kicsinyeim, hogy mennyire hiányzik a szeretet az embernek. Hogy hova vezet, ha nem kap semmi szeretetet. A szeretet három területre lehet osztani: az egyik az Istenszeretet, a másik a felebaráti szeretet, a harmadik az önszeretet.
Ma, gyermekeim, az Istenszeretetről fogok nektek beszélni.
Először nézzük, hogy Isten hogyan szereti az embereket, a teremtményeit. Amikor Istenről beszélek, mindig az egész Szentháromságra gondoljatok. Az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre. Hát hogy szereti Isten a teremtményeit? Először is válogatás nélkül. Neki mindegy, hogy valaki fehér, fekete vagy sárga bőrű, egyformán szereti. Neki mindegy, hogy az egyik férfi, a másik nő. Egyformán kedves neki. Vagy az egyik gyerek, a másik felnőtt. Vagy az egyik vallásos, a másik hitetlen. Vagy az egyik katolikus, a másik zsidó vagy muszlin. Teljesen mindegy Istennek, ő egyformán szeret minden embert, aki csak él a világon. A másik, ami jellemző Isten szeretetére, hogy feltétel nélkül szeret. Egyszerűen nem mond semmi feltételt az embereknek, hogy most ilyen vagy olyan légy. Soha nem mondja Isten, te nem jársz templomba, ezért téged nem szeretlek. Ilyet ő soha nem ejt ki a száján. Vagy te parázna vagy, mert együtt élsz egy férfivel, és nem házasodtatok össze, nincs rajtatok az áldásom, nem szeretlek titeket. Ilyet Isten soha nem mond. Vagy nem szeretlek, mert ítélkezel, mert káromkodsz. Viszont felállította Isten a Tízparancsolatot, és aki annak nem tesz eleget, az azért elszámolás alá kerül majd halálakor, az első ítéletkor, és az utolsó ítéleten. De addig rengeteg kegyelemmel árasztja el. A harmadik, hogy Isten szeretete örök. Ugye ha mi, emberek megismerünk egy kellemes, jó természetű embert, akkor rögtön rajongásig tudjuk szeretni, és ez a szeretet eleinte még nagyon erős és lángol a szívünkben. De ahogy megszokottá válik az a felebarát, a szeretet egyre enyhébb lesz iránta. Gondoljatok egy házaspárra. Most egy negatív példát mutatok nektek:
Két fiatal összeházasodik, nagyon szeretik egymást, őrületig szerelmesek. Aztán összeköltöznek, és megismerik egymás természetét, és a szerelem egyre jobban elhal bennük. Mindig gyengébb, gyengébb lesz bennük, elhalványodik, a végén pedig szinte gyűlöletté válik. Tehát az ember nem állhatatos a szeretetben. Az ember szeretete nem tart örökké. Milyen más Isten szeretete irántunk. A fogantatásotoktól kezdve, egészen örökkön örökké a halálotokon át, a túlvilágon át, örökké tart az ő szeretete, soha nem múlik el. És talán akkor lesz a csúcsán a szeretete, amikor ott leszünk mellette, vele együtt élünk ott a Mennyországban.
Eddig arról volt szó, hogy Isten hogyan szeret bennünket, most pedig arról szeretnék beszélni, hogy miért kell szeretni Istent nektek, gyermekeinek.
Először is gondoljatok arra, hogy Isten, a hatalmas Úr, az Ég és a Föld Ura megteremtette a világot. Az egész Világmindenséget, a Naprendszereket, ezen belül megteremtette a bolygókat, csillagokat, a bolygókhoz tartozó Holdakat, és magát a Földet. Szeressétek Istent ezért a gyönyörű Földért, amit lakóhelyül adott nektek! Szeressétek Istent a kék égért, a rajta úszó fehér bárányfelhőkért, a zöld rétekért, a fenséges erődkért, a hófödte hegycsúcsokért, a lankákért, a virágos mezőkért, a madárcsicsergésért, a kedves vadállatokért, akik olyan gyönyörűek, a cicátokért, a kutyátokért és szeressétek az emberért, mert végül az embert is megteremtette, és személy szerint téged is életre hívott. Ó, milyen boldogság ez, hogy meghívott Isten bennünket a földi életre, mert a földi élet igaz, hogy sok szomorúságot, gondot okoz nekünk, de ugyanakkor örömöket is ad. Hát mennyire lehet örülni annak, amikor a napod jól sikerül, mindent meg tudsz oldani, amit beütemeztél, vagy mennyire lehet örülni egy jól sikerült vizsgának, vagy amikor egy súlyos betegségből meggyógyulsz. Vagy mikor a kicsi unokád rád mosolyog vagy felkacag. Annyi szépség van már ebben a földi életben is.
De szeressétek Istent a szenvedésekért is! Mert a szenvedés is érték, majd erről később fogunk beszélni. Szeressétek Istent a többi emberért, akiket körétek állított, a hozzátartozóitokért, barátaitokért, rokonaitokért, ismerőseitekért, az ellenségeitekért. Mert ha mindig csak kedvesen, kényeztetve, nagy szeretettel szólnak hozzátok, akkor hiúak lennétek, önteltté válnátok. Kell, hogy legyen egy rosszakaratú ember is valahol a környezetedben, aki a hibáidra keményen rávilágít, tükröt tart eléd. Tehát szeretni kell Istent még az ellenségeitekért is.
És most nézzük, hogy az ember, mit tud adni Istennek ezért a nagy szeretetért! Mivel tudja kifejezni, hogy ő is szereti Istent. Például az imával. A napi 24 órából kell, hogy találj 1-2 órát, vagy 3-at, vagy 5-öt tetszés szerint, kinek hogy van hozzá kedve, beállítottsága, lehetősége. Kell egy kis időt szakítani Istenre, amikor csak Vele vagy. Senki más, csak Isten és te, ti ketten vagytok együtt a kis szobádban, rejtekedben. És akkor hívni kell Őt, az egész Szentháromságot, hogy jöjjön oda, hogy ott legyen körülötted. És akkor érezni fogod a jelenlétüket, dicsőíteni kell őket, ha már odahívtad, mindegyiküket külön-külön. Azután elmondani a kéréseidet, a köszönetedet, a háládat, és amikor ez megtörtént, akkor el lehet kezdeni imádkozni. És ahogy belefogsz, mondjuk egy rózsafüzérbe és mondod a Miatyánkjait és Üdvözlégyeit, azt veszed észre, hogy nem tudsz figyelni. Éppen ezért azt kell tenni, hogy a rózsafüzér tizedei előtt, mindig elmélkedni, szemlélődni kell. Pl. a fájdalmas rózsafüzér második tizedénél vagyunk, (Akit érettünk megostoroztak. Mielőtt belekezdenél ebbe a 10 üdvözlégybe, csak annyit mondjál a te Jézusodnak: „Uram Jézusom, szeretlek Téged, megyek oda az ostorozó oszlophoz, ahol vagy, látom levetkőztettek, teljesen meztelenül állsz ott. Ó, de boldogan eltakarnálak, hogy ne nevetgéljenek rajtad a gonosz emberek. És most felkötöznek az oszlophoz, előveszik korbácsaikat, azokat a szörnyű szerszámokat és nagyokat vágnak a hátadra, Jézusom, bár inkább engem korbácsolnának, mert én bűnös vagyok, te pedig egészen ártatlan. És gondoljatok bele, ahogy így imádkozzátok a rózsafüzért, az örvendetesnél, a dicsőségesnél is, a világosság rózsafüzérnél is. Mindenhol kell, hogy eszetekbe jusson egy mondat. Ha nem is jut eszetekbe más, csak ennyit mondjatok közben: Jézusom szeretlek, Szűzanyám jöjj ide, te is imádkozz velem! Elég ennyi is, és már a lelked felfrissül és tele leszel szeretettel. A konkrét imaidőn kívül mást is kell nyújtanod Istennek, hogy érezze, mennyire szereted. A nap 24 órájában szinte állandóan engesztelni kell őt. Nagyfalun is ezt mondja Csilik Atya.
Mit is jelent ez, hogy a nap 24 órájában engeszteljük? Talán állandóan imádkozni kell, és elhanyagolni az állapotbeli kötelességeinket? Nem, egyáltalán nem azt jelenti, csak azt, hogy belevonod az életedbe. Amikor felébredsz, rámosolyogsz Jézusra, és mondod: Köszöntelek édes Jézusom, hálásan köszönöm, hogy ki tudtam magam pihenni az éjszaka. Neked adom az előttem álló napot. Irányítsd értelmemet, szívemet, segíts dönteni ebben-abban. Vagy amikor dolgozol a kertben és már nagyon fáj a derekad, túlságosan forrón süt a nap, letörlöd a homlokodról a verítéket, fölegyenesedsz és mondod: Jézusom, neked adom fáradságomat, oszd ki a hitetlen és közömbös lelkek között, hogy megtérjenek. És nem is folytatom, mert annyi mindent lehet mondani Jézusnak a nap folyamán, és ezzel érezni fogja, hogy mennyire szereted. Az ima után itt van a hála. Gondoljatok bele, hogy mennyi mindenért kell köszönetet mondani a Jó Istennek. Természetes, hogy hálásak vagytok, ha valami jól sikerül, hálásak vagytok, hogy fedél van a fejetek fölött, hogy ki tudtátok fizetni a számláitokat, hogy nem nyomorogtok. Hálásak vagytok, hogy a gyereketek átment az érettségin, vagy jól sikerült neki. Hálások vagytok, hogy megszületett az unokátok. Tehát az természetes, hogy a jó dolgokért hálásak vagytok. Még az egészségetekért is hálát adhattok. De az már nem annyira természetes, hogy pl. hálát kellene adni Istennek azért, hogy van két lábatok, amin el tudtok menni a templomba, az engesztelésre. Van két dolgos kezetek, amivel még meg tudjátok művelni a kerteteket, meg tudjátok főzni az ebédet, el tudtok mosogatni, tudtok dolgozni. Azután van két szemetek, amivel sok minden szépséget láthattok az életben, elképzelitek, hogy milyen lehet sötétségben élni. És ezért hálát kell adni, a szemünkért is. Hálát kell adni azért is, hogy hallotok. Amikor valami szép zene van a rádióban, vagy a tv-ben, jó gyönyörködni a zenében, végighallgatni a nagy művészek szimfóniáit. Azután, mikor átmentek az úttesten, milyen jó, hogy halljátok az autók dübörgését, mert különben, ha nem hallanátok, és nem lennétek eléggé szemfülesek, elütne könnyen az autó, tehát a hallásotokat is meg kell köszönni. Ami olyan természetesnek tűnik, mind meg kell köszönni. Hogy nem vagytok tolószékben, tudtok jönni-menni. Hogy nem vagytok ágyhoz kötöttek. És ha tolószékben vagytok azt is meg kell köszönni, hogy értelmeteket még mindig meghagyta a Jó Isten. Tudtok imádkozni, tudtok szeretni. Tehát mindezért hálával tartoztok Istennek.
Azután a harmadik, amivel ki tudja fejezni az ember az Istenszeretetét az áldozat, az önmegtagadás és a szenvedés. Nézzük a szenvedést! Ha van valami betegséged és fájdalmad, akkor ti, engesztelők máshogy fogjátok ezt fel, mint azok, akik nem vallásosak. A nem igazán hívő emberek a szenvedéstől dühösek lesznek, még káromkodnak is. Ilyeneket mondanak, hogy Isten miért ver engem, miért nem a szomszédomat veri, vagy miért nem a kollégámat, az mennyi bűnt elkövet. És akkor én, aki rendesen éli az életét, én szenvedjek itt. Nos hát, a nem igazán hívő ember így fogadja a szenvedést.
De ti még a szenvedéssel is ki tudjátok fejezni Isten iránti szereteteteket. Mert, ha beleestek egy betegségbe és fájdalmatok van, akkor nem méltatlankodtok, hanem elfogadjátok és felajánljátok Istennek azért, hogy lelkeket mentsetek. Azért kell lelkeket mentenetek a fájdalmaitokkal, mert Isten éhezik és szomjazik a lelkek után. És hull a könnye, azért mert látja a pokol felé haladni azt a rengeteg sok millió embert. És csodálatos módon a ti szenvedéseiteket átalakítja - ha felajánljátok - kegyelemmé, és rászórja ezeknek a millióknak a fejére és nagyon sokan közülük megtérnek. Azután nézzük az áldozatok kérdését! Hogyan lehet áldozattal kifejezni, hogy szereted Istent? Hogy lehet örömet okozni Istennek?  Itt van a böjt vagy a virrasztás, mint áldozat. A böjtöt ugyanúgy, ha vállalod, föl lehet ajánlani a lelkek megtérésért. De, aki nem egészséges, annak nem szabad böjtölni, legalábbis gyomorböjtöt végezni. Azért, mert a test a Szentlélek temploma, és aki azt rongálja, bűnt követ el. Tehát a cukorbetegek, gyomorbetegek stb. nem böjtölhetnek, nem szabad nekik, Isten nem engedi. De akkor mit tegyenek ők? Itt van pl. a nyelv böjtje. Ha nagyon szeretsz beszélgetni, egyik nap elhatározod, hogy most lecsökkented a beszélgetéseket, most csak a legfontosabbakat fogod kimondani a családtagok vagy a szomszédok között. Vagy ami még sokkal nehezebb, hogy hallasz egy hírt, pl. hogy a szomszédasszony megcsalja a férjét. És ezt, mint újdonságot szeretnéd elmondani ennek is annak is, de ha böjtölni akarsz a nyelveddel, egy szót sem szólsz, magadba zárod. Vagy ha megbántottak, megsértettek, mondjuk a menyed vagy a vejed, durva szót mondott, akkor olyan jó lenne elpanaszolni valakinek, aki meghallgatna, megvigasztalna, mondaná, hogy ó, hát pont neked mondanak ilyet, ez nem is igaz, ez rágalom, szegénykém. És ezt az együttérzést várod a másik embertől, és ezért szeretnéd elpanaszolni. De ha a nyelvedet böjtölteted, akkor magadba zárod ezt a fájdalmadat, nem mondod el senkinek, csak Jézus Krisztusnak. Ez nagyon nehéz.
De higgyétek el, megadja hozzá a kegyelmet, csak kérni kell. Azután ott vannak az önmegtagadások, amikor lemondasz valamiről, amit nagyon szeretsz. Képzeld el magad, hogy mész az utcán hőségben, kánikulában, csorog a víz az arcodról, és egy cukrászda ajtaja nyitva van. Be szoktál menni ide, és veszel egy fagyit általában. De most eszedbe jut Jézus, szeretetet érzel iránta, örömöt akarsz neki szerezni, elfordítod a fejed, nem mész be és nem veszel fagylaltot. Ezt egyszer-egyszer megteszed. Ez egy nagyon szép önmegtagadás. De van ennek egy magasabb foka, ahová már kevesen jutnak el. Elhatározod, hogy hátralévő életedben végig lemondasz a fagylaltról, vagy a fekete kávéról, vagy a szeszes italról, vagy bármiről, amit te szeretsz. Minél jobban kiüresíted magad, drága gyermekem, annál előbbre jutsz az életszentség útján. Amikor már egészen kiüresítetted magad, és mindenről lemondtál, ami neked kedves, akkor foglalja el igazán Jézus helyét a szívedben. Vannak egész apró, jelentéktelen önmegtagadások, de Isten előtt hatalmas kincsek. Rászáll egy légy a karodra, nem zavarod el, hagyod, hadd kellemetlenkedjen egy kicsit, Isten kedvéért, hogy örüljön, hogy áldozatot hozol. Vagy viszket valahol a bőröd, nem vakarod meg, vagy nagyon szomjas vagy, már nyúlsz is a pohár után, de aztán eszedbe jut az Úr Jézus szomjúsága és csak két perc múlva iszol és felajánlod a lelkekért. Vagy mész az utca napos oldalán, csorog rólad a víz, mert annyira meleg van. A másik oldal, ahol a dolgod lenne, árnyékos, de te mégsem mész át, végig mész a napos oldalon Isten iránti szeretetből. Ez egy gyönyörű önmegtagadás. A Mennyei Atya, Jézus és a Szentlélek nagyon szereti az önmegtagadásokat. Azt szokták ígérni, ha mindennap végzel önmegtagadást nagyon nagy lépésekben fogsz haladni a szentté válás útján.
És most befejezem, amit az Istenszeretettel kapcsolatban szerettem volna tanítani nektek. Elmondom, hogy a tanítás alatt hogyan is van jelen a Szentháromság. A Mennyei Atya hosszú, fehér ruhában és aranypalásttal a vállán, gyönyörű csillogó aranykoronával jelent meg, mint az Ég és a Föld Ura, Királya. Ide áll elétek, és ahogy itt áll ezt mondja: „Gyermekeim! Most leveszem a koronámat, ide teszem a kezembe. Emlékezzetek az első parancsomra: „Én vagyok a te Urad, Istened, Uradat Istened imádd, és csak neki szolgálj!” Hát én most ezt szeretném megvalósítani egyenként a ti kis szívetekben. Végigmegyek köztetek, megfogom a koronámat, és beleteszem mindegyiketek szívébe, mert szeretném elérni, hogy Én legyek a ti szívetek Királya. Hogy Én mondhassam meg, mikor mit tegyetek, hogy Én szerethessek helyettetek. Engedjétek meg ezt, kicsinyeim! És most mindegyiketek homlokára rajzolok egy kicsi keresztet. Most a Szűzanya szól újra: Drága Gyermekeim! A Mennyei Atya idejön a helyére, itt áll veletek szemben, és most az Úr Jézus következik, de hogyan! Pici 3 éves gyermekként, úgy fog szólni hozzátok. Itt áll mellettem, édesanyja mellett, és azt mondja: „Édesanyám, vegyél öledbe és vigyél körbe a testvéreim között. – Mi van a kezedben, kisfiam? –Az én kezem tele van apró kicsi piros szívecskékkel. Annyi szív van a kezemben, ahányan itt ülnek ebben a teremben. Vigyél oda édesanyám, mindenkinek szeretnék egy kis piros szívet beletenni a szívébe. És már viszem is kisfiamat. És mikor beleteszi a kis szívet a szívetekbe, így szól hozzátok. Azért teszem bele kicsi gyermekszívem a ti szívetekbe, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az én szívem, hogy mindig mondjátok el napközben, sokszor a fohászt: „Jézusom édes szíve add, hogy mindig jobban szeresselek.” És ahányszor elmondjátok, ez a szív mindig egy kicsit nagyobb lesz, és a végén akkora lesz, mint a ti szívetek. És most egyenként, miután kicsi szívemet beletettem a ti szívetekbe, kicsi karomat kitárom, átölelem a nyakatokat és egy gyermeki csókot lehelek az arcotokra.
És most Én, Szűzanyátok szólok újra hozzátok. Visszajön a kicsi Jézus az ölemben, és ide leállítom magam mellé. És most a Szentlélek következik. Hófehér, hosszú ruhában áll itt, hosszú, fehér szárnyakkal, egészen a földig ér a szárnya. A kezében van egy aranyszínű lapos kehely, és ebbe a kehelybe magas tűz lobog az Ő szeretetlángjának tüzével. Amikor kezdtetek gyülekezni, megtelt a terem angyalokkal. A sok angyal közül egy 5-6 éves forma angyal idejön a Szentlélekhez segíteni. A Szentlélek Isten odaad a kezébe az apró kis gyertyákat, mint amilyeneket a körmenetben is szoktak vinni. Még nincsenek meggyújtva. A Szentlélek Isten az angyalkával körbemegy köztetek. Az angyalka egyenként nyújtja a gyertyákat a Szentlélek Istennek, aki meggyújtja az Ő szeretetlángjával, és belehelyezi a szívetekbe. És ezt mondja a Szentlélek: Drága Gyermekem! Most az én isteni szeretetlángomat teszem a szívedbe, hogy úgy szeress Engem, a Szentlélek Istent, mint ahogy Én szeretlek téged, hatalmas, lángoló szeretettel. Emlékezz vissza arra, hogy minden jót, ami benned van, minden erényt Én ültettem a szívedbe! A legszebb erényeteket elsősorban: a hitet, a reményt, a szeretetet.
És most visszajönnek ide a sorba, hárman állnak egymás mellett és Én, Édesanyátok. És mi mindnyájan felemeljük a kezünket, és egy nagy keresztet rajzolva megáldunk benneteket az Istenszeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.