A
zsidók gazdasági és társadalmi felemelkedésének úgyszólván egyetlen
számottevő útja a kora középkortól fogva a pénz forgalmazása: különböző
pénznemek átváltása és a pénz uzsorakamatra való kihelyezése volt. Ez
volt a zsidóság hagyományos specialitása a keresztény társadalmi és
gazdasági rendben, melyben éltek, ennek a feladatnak ellátásáért tűrték
meg őket, és ez volt jólétük és olykor üldöztetésük forrása is.
Ilyen
közepesen tehetős pénzváltó családba született Meyer Amschel Rothschild
a Majna parti Frankfurtban az úr 1743. esztendejében. Az ő zseniális,
maga és nemzetsége számára elképzelhetetlen vagyont és hatalmat teremtő
meglátása volt az, hogy nem kisembereket kell uzsorakamatokkal
szipolyozni, hanem uralkodók és államkincstárak hitelezőjévé kell válni,
és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a kifogyhatatlan
pénzáradatokat, melyek a soha ki nem fizetett és lehetőleg ki sem
fizethető kölcsönök folyományaként a hitelező bankárok pénzeszsákjaiba
vég nélkül ömlenek.
Ez
volt Meyer Amschel Rothschild brilliáns "találmánya", magának és
utódainak és a velük szövetkezőknek soha nem látott vagyon és hatalom,
az emberiség millióinak pedig pokolbéli átok és rákfenénél borzalmasabb
pusztulás.
Mindez
pedig nem csupán a meggazdagodás telhetetlen vágyából fakadt, ennek
mélyebb rugói voltak: az egész emberiség fölötti uralom megszerzése,
amint a próféták megírták, és ehhez a mindenható pénz is csak eszköz
volt.
(A
Rothschild-házra nézve általában lásd Corti, Count Egon Caesar, "The
Rise of the House of Rothschild", Western Islands, 1972; Nicolov, Nicola
M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990.")
A
Rothschild-család a nevét a házukat a frankfurti zsidónegyed egyetlen
utcáján házszám helyett azonosító kis piros cégértől (rot Schild) vette,
eredeti nevük Elchanan volt. Ezen a néven szerepel a család őse, Isaak
Elchanan 1585-ben, mint a Piros Cégér lakója (Isaak Elchanan beim roten
Schild). Később a család a Bauer vezetéknevet vette fel. Úgy tűnik, a
cégér utáni ragadványnevet hivatalosan először Meyer Amschel használta.
A
kis Meyer Amschel tízéves korától fogva a családi pénzváltó üzletben
dolgozott, és a sokféle pénzérme felkeltette érdeklődését a numizmatika
iránt. Ebben hamarosan szakértő lett, és amikor szüleit két évvel később
elvesztette, majd néhány év múlva az üzletet is átvette, ez szolgált
szédületes karrierje alapjául.
A
hessei fejedelemség trónörököse, Vilmos herceg fő passziója a
numizmatika volt, és Meyer Amschel ilyetén szolgálatai révén már
1763-ban bejáratos volt az udvarába. A trónörökös saját tartománya a
ráérő ideje volt, a híres frankfurti vásárokat is gyakran meglátogatta.
Meyer Amschel ilyen alkalmakkor is ápolta a herceggel való üzleti
kapcsolatait, és idővel ezek rendszeressé váltak.
Miután
a herceg bizalmába férkőzött, a fiatal zsidó helyes meglátással udvari
címet is szerzett magának, mint "a Hesse-Hanau fejedelemség
koronaügynöke". Ez azután megnyitotta előtte a legelőkelőbb német főúri,
sőt uralkodói családok ajtaját. Vilmos herceg III. György angol király
unokája és V. frigyes dán király veje volt, s bár tartománya mindössze
50.000 lakost számlált, az egész német birodalomban kitűnő
összeköttetésekkel rendelkezett. Így ívelt felfelé Meyer Amschel
csillaga az 1770-es években, miközben felesége 1773-ban, 1774-ben és
1775-ben fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik az Amschel, Salamon és
Nathan neveket nyerték.
Meyer
Amschelnek már virágzó, az egész német birodalomra kiterjedő
numizmatikai hálózata volt, saját nyomtatott katalógussal, mikor
Hesse-Cassel uralkodója, II. Frigyes váratlan halála folytán 1785-ben
alkalma nyílt a nemzetközi pénzvilágba való betörése. A hessei
uralkodóház több nemzedék gondos munkájával hatalmas vagyonra tett szert
hivatásos katonaság kiképzése és katonai egységeinek más uralkodók
részére való bérbeadása révén. Különösen gyakran vette igénybe ezt a
szolgáltatást Anglia, ahol ebben az időben már 12.000 hessei zsoldos
katona állomásozott. Az ezek után fizetendő óriási bérösszegeket Hesse
Cassel fejedelmei magas kamatozású kötvényekbe fektették be, éspedig
többnyire Angliában. Meyer Amschel hercegi pártfogója tehát, aki IX.
Vilmos néven lépett a trónra, egyik napról a másikra fantasztikus
örökség birtokosa lett.
Ezeket
a fejedelmi pénzhalmazokat, melyek teljes összegét a kortársak legalább
20 millió tallérra becsülték (bár mások szerint akár 60 milliót is
kitehettek), kezelni kellett, különösen mert az angol kincstár gyakorta
váltókkal fizetett, és ezek piacra vitele és leszámítolása gondos banki
munkát igényelt. Azonkívül az új fejedelem úgy döntött, hogy ideje
ezeknek az angol befektetéseknek jó részét a kontinensre áttelepíteni,
és ehhez szintén ügyes bankárokra volt szüksége. Meyer Amschel hamar
átlátta a számára ebben rejlő lehetőségeket, de egyelőre meg kellett
elégednie apróbb tranzakciókkal, mert a fejedelem most már Frankfurttól
távol, Casselben székelt, és nehéz volt rávenni, hogy családja bevált
bankházaitól megváljon.
Ebben
az időben Meyer Amschel már meglehetős jómódra tett szert - bár még nem
tartozott az igazán vagyonos frankfurti zsidók közé -, és ennek látható
jeleként 1785-ben megvásárolta a zsidónegyed egyik tekintélyesebb
ikerházának a felét. Az épület másik felében egy Schiff nevű család
lakott; ezzel a névvel még fogunk találkozni a Rothschild-ház későbbi
története folyamán. Itt rendezte be Meyer Amschel a Rothschild családi
üzletet, mely pénzváltás és kölcsönügyletek mellett többféle jövedelmező
kereskedelmi tevékenységet is folytatott.
Kisebb
méretű kezdeti pénzügyi sikerei után Meyer Amschelnek végül is a
francia forradalom és a napoleoni háborúk hozták meg a nagy lehetőséget.
A hessei uralkodó 1795-ben Poroszországgal együtt kiugrott a
franciaellenes koalícióból, és ezt követően minden energiáját a korábban
is igen jól forgatott kölcsönügyleteinek szentelte. Úgyszólván egész
Európa bankárja lett, és a tovább hadakozó német fejedelmeket gyakran
látta el pénzzel, természetesen magas kamat mellett. Egyre szélesedő
fejedelmi üzletköre ápolásához újabb pénzemberekre volt szüksége, és
ezek egyikét az utóbb kissé elhanyagolt Meyer Amschelben találta meg. A
hercegnek ez a választása annál inkább is kézenfekvő volt, mert a
franciák német-alföldi hódításai folytán Európa addigi központi
pénzpiaca, az amszterdami tőzsde 1795-ben gyakorlatilag összeomlott, és
szerepét egyre fokozódó mértékben a frankfurti tőzsde vette át.
Ezekben
az években a franciaellenes szövetség vezetőhatalmai Anglia és Ausztria
voltak, és az ezzel járó hadviselés költségei mindkét birodalom
kincstárát alaposan kimerítették. Egyre gyakrabban fordultak ezért IX.
Vilmoshoz nagy összegű kölcsönökért, melyeket a hessei uralkodó
megfelelő feltételek mellett mindig szívesen megadott. Meyer Amschelnek
jelentős szerep jutott az ilyen hitelügyletek lebonyolításában, minek
folytán annyira megtollasodott, hogy vagyona közvetlenül a századforduló
előtt már nem volt messze az egymillió aranytól.
Ilyen
nemzetközi méretű bankártevékenység mellett szükségessé vált Meyer
Amschel számára külföldi képviseletek létrehozása, és ehhez a megfelelő
személyeket saját fiaiban találta meg. A két legidősebb, Amschel és
Salamon már jól bedolgozta magát a frankfurti családi üzletben, míg a
harmadik, a 21 esztendős, rendkívül eleven és tehetséges Nátán tettre
készen várta, hogy talentumainak megfelelő megbízást kapjon. Logikus
volt ezért apja választása, mikor 1798-ban ezt a fiát menesztette
legfontosabb külföldi érdekeltségébe, Angliába 20.000 fontsterling
kíséretében.
Ez
a lépés újabb fordulópontnak bizonyult a Rothschild bankház
emelkedésében. Miközben a családfő továbbra is gondosan szövögette
üzleti kapcsolatait a váltakozó szerencsével folytatott háborúskodás
közepette egyre riadtabbá váló német uralkodókkal, sőt a maga számára
császári, két idősebb fiának pedig egyéb udvari rangokat és
kiváltságokat is nyert, az ifjú Nátán Manchesterben nyitott bankházat,
és szívós és kitartó munkával angol üzleti csatorna alakult ki Frankfurt
és a szigetország között, melynek mindkét végét a Rothschildok
tartották kezükben, és ezen keresztül hatalmas pénz- és áruforgalom
bonyolódott le. Nagyban elősegítette ennek a kétirányú üzleti vonalnak
az eredményességét a nemzetközi információs hálózat, melyet Meyer
Amschel a német-római birodalom örökletes postamestereivel, a
Thrun-Taxis-házzal ápolt jó viszonya révén 1800-tól kezdve kiépített.
Nátán
angliai működésének első valóban jelentős gyümölcse a Napoleon által
1805-ben kihirdetett kontinentális blokád sikeres kijátszása volt. A
nélkülözhetetlen gyarmatáruk, különösen a cukor, a kávé és a dohány
egyetlen beszerzési forrása Anglia volt, és a blokád miatt ezek árai a
kontinensen roppant magasra szöktek. Megfelelő kenőpénzek árán és
kedvező időpontokban azonban lehetséges volt hollandiai és észak-német
kikötőkön keresztül a blokádon áttörni, mivel Napoleon ellenőrzése a
terjedelmes európai partvidéken nem volt egészen teljes. Így Nátán
segítségével és saját információs szolgálatukra is támaszkodva, a
Rothschildok éveken keresztül hatalmas haszonnal járó
gyarmat-áruforgalmat bonyolítottak le.
Az
angol kapcsolat még jövedelmezőbbé vált a Rothschild-ház számára, mikor
Napoleonnak végre elege lett az időközben német választófejedelemmé
emelkedett hessei herceg haszonleső semlegességéből, és gazdag
zsákmányra is számítva IX. Vilmost és kincsestárait üldözőbe vette. A
herceg Meyer Amschelt bízta meg az angol és dán befektetései után járó
kamatok beszedésével, és ebben a rendkívül jövedelmező műveletben
Nátánnak is megfelelő szerep jutott. Idővel az angliai befektetések
kezelése Nátán kizárólagos feladatává vált, míg az országából menekülni
kényszerült IX. Vilmos minden egyéb vagyonának felügyeletét, és olykor
mentését is, Meyer Amschel irányításával a két idősebb Rothschild fiú
látta el.
A
Rothschildok így 1808-tól fogva a dúsgazdag herceg összes
pénzforrásainak bizalmas kezelői lettek, és mivel úgyszólván valamennyi
európai uralkodó ezektől a pénzforrásoktól, illetve az azokat a
tulajdonos megbízásából kihelyező bankároktól remélte maga és rogyadozó
államkincstára boldogulását, a Rothschild-ház az egész kontinensen
meghatározó politikai befolyásra tett szert.
Ezentúl
már nem a Rothschildok folyamodtak az uralkodók kegyeiért, hanem azok
jöttek hozzájuk a mindenható Pénzért, s a feltételeket a Rothschildok
szabták meg. Ők irányították a kulisszák mögül a háborúkat is, melyek
gazdagodásuk fő forrásai voltak, mert Montecuccoli híres mondása szerint
a háborúhoz három dolog kellett: "pénz, pénz és pénz", és a három-egy
dolog fölött egyre nagyobb mértékben a Rothschildok rendelkeztek.
Pénzeszsákjaik megszorítása hadjáratok, sőt országok sorsát döntötte el,
és ebbeli döntéseiket nem emberbaráti szempontok, hanem kizárólag saját
önös érdekeik, pénzhegyeik növelésének vágya irányították.
Nem
volt mentes ettől a növekvő Rothschild-hegemóniától maga a császár sem.
A hosszú háborúskodás miatt a bécsi udvar pénzügyeiben teljes káosz
uralkodott. A papírpénzt annyira felelőtlenül szaporították, hogy az
rohamosan vesztett értékéből; 1810 elején egy ezüstpénzért ötször annyi
névértékű kincstárjegyet kellett adni, néhány hónappal később már
tizenkétszer annyit. Az állampapíroknak ez a rohamos inflációja gyors
mentőakciót igényelt, és a czászári kincstár a hessei herceg vagyonát
kezelő Rothschildokhoz fordult segítségért.
A
Rothschildok azonban óvatosak voltak, és az általuk javasolt bonyolult
kölcsönügylet nem felelt meg a császár pénzügyi tanácsadóinak. A
tervezett tranzakció tehát nem jött létre, de a tény, hogy a
Rothschildok közvetlen kapcsolatba kerültek a császári udvarral, óriási
mértékben emelte tekintélyüket a nemzetközi pénzvilágban.
Ezen
a ponton a Rothschildok már nem csupán a hessei herceg befektetésre
váró millióit voltak képesek megcsillogtatni fejedelmi klienseik szemei
előtt, hanem maguk is igen jelentős tőkével rendelkeztek, melyet egyre
magasabb körökben forgattak. Így 1810 decemberében már saját pénzeikből
kölcsönöztek 400.000 tallért a dán pénzügyminiszternek. Rövidesen ők
pénzelték a bajba jutott császárt, az angol kincstárt, és Napoleon egyre
nagyobb méreteket öltő hadjáratait is. Mindezt olyan diszkréten tették,
hogy a szembenálló felek nem is sejtették ezt a kétszínű pénzpolitikai
játékot.
Üzleti
köreik szélesedése és vagyonuk rohamos növekedése szükségessé tette a
Rothschildok számára a cég jogi szerkezetének szabályozását. Ezért az
apa 1810 szeptemberében formális társasági szerződésre lépett fiaival:
magának megtartotta a vezető szerepet és a viszonylagos
részvénytöbbséget, de a két legidősebb fiú, Amschel és Salamon is
jelentős részt kapott az üzletben, míg a két legfiatalabb, Károly és
Jakab, akik még kiskorúak voltak, kisebb összegekben részesültek. Nátán a
családdal kötött titkos megállapodás szerint Amschellel és Salamonnal
azonos arányban vált a cég tulajdonosává, de bankháza Angliában lévén,
nevét nem volt ajánlatos Frankfurtban dobra verni.
Egyre
nagyobb stílű nemzetközi pénzügyleteik ellenére a Rothschildok továbbra
is kitartottak a hessei választófejedelem mellett, aki Napoleontól való
félelmében állandó jelleggel Prágában ütötte fel székhelyét. Az
összekötő szerepét Frankfurt és Prága közt többnyire a Károly fiú látta
el, míg Jakab a közben Párizsba áttelepült Salamont és a Manchesterben
székelő Nátánt látogatta rendszeresen a frankfurti üzleti központból.
Nátán ekkor már maga is tekintélyes pénzember volt Angliában, és a
francia blokád rendszeres áttörése, valamint más ügyes tranzakciók révén
hatalmas saját vagyonra tett szert. Salamon Párizsban forgatta a
Frankfurtból rendelkezésére bocsátott pénzösszegeket, és rövid idő alatt
annyira beférkőzött a francia üzleti életbe, hogy Jakab is csatlakozott
hozzá, és Nátánnal onnan tartotta fent a kapcsolatokat. A
Rothschild-háznak így hatalmas támaszpontjai működtek a Csatorna mindkét
oldalán, a két szembenálló tábor legfőbb politikai központjaiban, mikor
Napoleon a Grande Arméeval elindult nagy kalandjára Moszkva felé.
Ezekben a napokban érkezett Meyer Amschel Rothschild földi életútja
végére.
Halála
közeledtét érezve az agg bankár 1812 szeptember 16-án megíratta
végrendeletét, melyben a "Meyer Amschel Rothschild és Fiai" bankházat
egyenlő arányban öt fiára hagyta. Leányairól másképpen gondoskodott,
vejeit és fiaikat pedig teljesen kizárta az üzletből. Meghagyta
családjának, hogy szigorúan tartsák meg az ortodox zsidó hitet, és
lehetőleg egymás közt házasodjanak, keresztényekkel pedig semmiképp sem.
Három nappal később örökre lehunyta szemét, és az immár gigantikus
pénzbirodalom az öt Rothschild fiúra szállt.
Meyer
Amschel Rothschild nem az első zsidó volt, aki keresztény közegben
magasra kapaszkodott. Nem is ő volt az első pénzember, aki nemzetközi
arányokban gondolkodott és működött. De ő volt az első keresztény vagy
zsidó, aki a mindenható Pénzt politikai manőverekre használta fel, a
politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkettőben teljesen gátlástalan
volt. Neki egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhető hatalom. Az
uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan
nem volt képes kimutatni. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem
a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm
azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt
képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként
megőrizték, és idővel sikerre is vitték azt.
Még
abban az évben alkalmuk nyílt a Rothschild fiúknak apjuktól örökölt
üzleti érzékükről bizonyságot tenni. Napoleon Tél generálistól
elszenvedett katasztrofális veresége után az egész európai szövetségi
rendszer átszerveződött. Ausztria és a franciák német csatlósai sorra
átálltak Anglia, a Napoleon-ellenes koalíció vezető hatalma oldalára, és
megindult az élet-halál küzdelem a francia hegemónia lezárására. Ehhez
azonban ismét pénz kellett, igen sok pénz, és a kontinentális hatalmak
kincstárai meglehetősen üresek voltak. Különösen támogatásra szorult
Ausztria, mert pénzügyei még zavarosabbak voltak, mint korábban. Anglia
kötelezettséget is vállalt jelentős összegek kiutalására, de ezeket
valami úton-módon el kellett Bécsbe juttatni, ami az akkori viszonyok
mellett nehéz feladat volt. Itt nyílt nagy lehetőség a Rothschild-fiúk
számára, akiknek már jól kiépített, egész Európára kiterjedő
bankhálózatuk volt. Ehhez a vállalkozáshoz azonban át kellett szervezni
az üzlet felépítését.
Nátán
angliai összeköttetései révén megszerezte családja számára a nagy
haszonnal járó angol segélyakció lebonyolításának oroszlánrészét, és
hogy közelebb legyen a tűzhöz, Manchesterből áttette bankháza székhelyét
Londonba. A vonal másik végének működtetésére Salamon Párizsból
áttelepült Bécsbe, a párizsi bankház vezetését pedig az akkor még húsz
esztendős Jakab vette át. A Rothschildok így Frankfurt, London és Párizs
után Bécsben egy negyedik fontos támaszpontot építettek ki, és ezáltal
döntő szerephez jutottak az egész kontinens pénzügyeiben. Most már ők
állították Európa uralkodóit is: a Bourbon XVIII. Lajos visszatérését
Párizsba Nátán finanszírozta, míg Amschel és Károly Frankfurtban a
Napoleon által elzavart német fejedelmek restaurációjának anyagi
alapjait biztosították.
Napoleon
azonban nem hagyta magát, és Elba szigetéről visszatérve egy utolsó
kísérletet tett uralmának és európai hegemóniájának helyreállítására. A
Rothschildoknak most már semmi lehetőségük nem volt korábbi kettős
játékuk megismétlésére, ezért létérdekük fűződött ahhoz, hogy a
káplárból lett császár egyszer s mindenkorra eltűnjön az európai
politikai színpadról. Ismét szorgosan közvetítették az angol segélyeket
Bécsbe, Berlinbe és Szentpétervárra, sőt olykor maguk is megelőlegezték
ezeket, ha a pénzküldemények elakadtak. Természetesen ez a művelet is
jelentős haszonnal járt számukra.
A Rothschildok
utolsó nagy lehetősége, hogy a napoleoni háborúkból hasznot húzzanak, a
Watterloo-i csata alkalmával nyílt, mikor is Nátán elkövette a
világtörténelem legnagyobb tőzsdei csalását. Minden lehetőségre
felkészülve futárszolgálatot létesített London és a kontinens között,
melynek segítségével naponta értesült a hadi-eseményekről. Mikor
Ostende-i ügynöke egy nappal Wellington hivatalos jelentése előtt
befutott a hírrel, hogy a szövetségesek átütő győzelmet arattak, Nátán
suttogó rémhírterjesztésbe kezdett a londoni tőzsdén. Erre az ijedt
befektetők tömegével dobták piacra az angol és egyéb államkötvényeiket, a
Rothschild ügynökök pedig potom áron felvásárolták ezeket. Mikor azután
a győzelem hírére a kötvények árfolyama magasra szökött, Nátán
fantasztikus nyereségre tett szert.
Érdemes
megemlíteni az utódok közül Lionel de Rothschild-ot (1808-1879) is, aki
nem akárhogy jutott be a brit parlamenti alsóházba. A dolog nem
sikerült elsőre, ugyanis a brit hagyományok szerint az eskütételkor a
keresztény Bibliára kell esküdni, Rothschild pedig erre nem volt
hajlandó. Hogy milyen hatalmat jelentett már akkor is a Rothschild név,
jól mutatja, hogy végülis letette a saját esküjét 1858-ban fedett fővel
és a végén a "Jahve engem úgy segéljen!" szavakkal. Így lett ő a brit
parlament legelső zsidó tagja (- szerk.).
Egy
időben sikerült Nátánnak az angol központi bank, a Bank of England
igazgatói közé is befurakodnia. Ezt a bankot, a világ első jegybankját
1694-ben William Paterson skót üzletember alapította, amikor Orániai
Vilmosnak 1,2 millió fontot kölcsönözött a XIV. Lajos francia király
elleni háború költségeire. Paterson a kölcsönt egy részvénytársaság
keretén belül nyújtotta, amely egyidejűleg királyi pátenssel
jogosítványt kapott a kölcsön összegével azonos összértékű bankjegyek
kibocsátására. A királyi fedezet mellett működő bank rövidesen Anglia
legnagyobb pénzintézetévé fejlődött, melynek bankjegyeit a többi bank is
elfogadta, sőt idővel egymás közti elszámolásra is használták. Ennek
következtében a Bank of England a bankok Bankárjává vált, és a
kereskedelmi bankok rajta keresztül rendezték egymás iránti
követeléseiket. Nátán hamar átlátta az ebben rejlő kolosszális
lehetőségeket. Jól kiépített üzleti és társadalmi kapcsolatai révén
helyet szerzett magának a Bank of England igazgatósági tanácsában, majd
belső terjeszkedéssel az egész bankot saját ellenőrzése alá vonta. A
Bank of England, amely a Bank Charter Act of 1844 (angol banktörvény)
folytán hivatalosan is Anglia központi jegybankja lett, ekkor még mindig
privát részvénytársaság volt, és az is maradt egészen az 1946-ban
történt államosításig.
Nátán
vezette a Rothschildok és üzlettársaik offenzíváját az akkor még ifjú
óriásnak tekintett Egyesült Államok központi jegybankjának
megkaparintására is. Amerika már kapott ízelítőt egy központi jegybank
kétes adásaiból, amikor Alexander Hamilton javaslatára a Kongresszus
1791-ben létrehozta a Bank of the United States-t, mint
magánvállalkozást. Az akkori alelnök, Thomas Jefferson, minden idők
legbölcsebb és legelőrelátóbb amerikai államférfija, élesen ellenezte a
javaslatot, mondván, hogy a nemzeti valutának egy magánkézben lévő
központi bank rendelkezésére bocsátása "nagyobb veszélyt jelent a nép
szabadságára, mint egy a határokon álló hadsereg." A bank tevékenysége
sokban igazolta Jefferson félelmét, és mikor húszéves működési engedélye
1811-ben lejárt, a Kongresszus nem újította meg azt. Az európai bankok,
elsősorban a Rothschild-ház egyre erősbödő és megfelelő pénzügyi
manőverekkel alátámasztott nyomására azonban az amerikai törvényhozás
1816-ban újra megalapította a Bank of the United States-t, ez alkalommal
még szélesebb jogkörrel és szorosabb kormánykapcsolatokkal, és most már
a Rothschildok ellenőrzése alatt.
Időközben
javában folyt a bécsi kongresszus Európa újrarendezésére, és az ott
felállított új hatalmi rendszernek, a Szentszövetségnek, szintén pénzre,
sok pénzre volt szüksége, amit ismét a Rothschildok szolgáltattak busás
haszon mellett. Ismételten talpra állították a bécsi császári
kincstárt, és ugyancsak ők folyósítottak hatalmas államkölcsönöket a
hosszú háborúk után súlyos anyagi gondokkal küszködő porosz
királyságnak, ami ismét rendkívül nyereséges volt számukra. A porosz
kapcsolatok ápolására a legmozgékonyabb testvér, Károly gyakori látogató
lett Berlinben és Potsdamban.
Ez
időben a carbonari mozgalom felkelést szított a nápoly-szicíliai
királyságban a Szentszövetség által visszaállított I. Ferdinánd zsarnoki
uralma ellen, és Metternich elrendelte Nápoly katonai megszállását.
Rothschild Salamon bécsi székhelyén rögtön felmérte a háza számára
mutatkozó lehetőségeket, és azonnal megkezdte jelentős summáknak
Nápolyba való átutalását, melyeket az osztrák államkincstár garantált.
Egyidejűleg Károly öccsét is a nápolyi királyságba küldte, hogy a
szükséges kölcsönügyleteket letárgyalja, és azok visszafizetésére
felügyeljen. Az, hogy mindez a kor egyik legelnyomóbb rendőrállamát
segített talpra állítani, a bankárokat egy csöppet sem zavarta.
Egyidejűleg a Párizsban székelő Jakab testvérük számára elnyerték az
osztrák konzoli kinevezést, Károly pedig Nápolyban foglalta el állandó
őrhelyét.
A
Rothschildok csillaga most már magasan fénylett Európa egén. 1821
novemberében egy frankfurti látogatása során Metternich egy
ebédmeghívást is elfogadott Amscheltől, ami természetesen Salamon útján
Bécsben már előre meg lett beszélve. 1822 szeptember 23-án a
Rothschild-ház 900.000 gulden személyes kölcsönt nyújtott a hercegnek
előnyös feltételekkel. Hat nappal később Ferenc császár mind az öt
Rothschild-testvért összes fiú és leányági leszármazottaikkal együtt
bárói rangra emelte. A Rothschild-címerre felkerült a hétágú főnemesi
korona. Családi mottót is kaptak a bankárok: Concordia, integritas,
industria - "egyetértés, becsületesség, szorgalom." Az olvasó majd
eldönti, ezek indokoltak voltak-e vagy sem.
Ettől
kezdve a Rothschildok Metternich elnyomó rendszerének elkötelezett
oszlopai lettek. Már korábban is következetesen az uralkodó oldalán
álltak az Európán végigszántó viszályokban - nem okvetlenül ezek iránt
érzett lojalitásból, hanem mert őket egyszerűbb volt tologatni, mint a
népeket, és nagyobb hasznot is lehetett belőlük húzni -, de most
szilárdan beálltak a bécsi kongresszuson létrehozott hatalmi rend mögé,
és minden erejükkel azon voltak, hogy az semmiképpen meg ne repedezzen.
Ezért készek voltak a legbrutálisabb zsarnokokat is megtámasztani népeik
szabadságtörekvéseivel szemben, csak a biztonsági rendszer, melyre
gazdasági hatalmukat alapozták, meg ne rendüljön.
Európa
népei azonban nehezen viselték az 1815-ben rájuk kényszerített jármot,
és a nápolyi királyság után Spanyolországban sokasodtak meg a gondok.
1820 nyarán a Cortez radikális érzelmű tagjai foglyul ejtették VII.
Ferdinánd spanyol királyt, és az a többi európai uralkodóhoz fordult
segítségért. Ezek nehezen mozdultak, de végül is Metternich 1822
októberében újabb kongresszust hívott egybe Veronában, melynek teljes
költségét, sőt a herceg személyes kiadásait is a Rothschildok fedezték.
Megérte nekik a befektetés, mert a kongresszus folyamán számos előnyös
üzletet kötöttek az egybegyűlt hatalmakkal - többek közt nagy összegű
kölcsönöket nyújtottak az orosz cárnak, kitől Salamon és Jakab a Szent
Vladimir-rendet is megkapták -, majd ők finanszírozták a spanyol király
kiszabadítására indított hadjáratot, ők vesztegették meg, költséget nem
kímélve, a VII. Ferdinándot Cadizban fogva tartó csapatok parancsnokait,
és ők állították talpra a király zsarnoki rendszerét, természetesen
óriási nyereséggel önmaguk számára. A hadjárat végén Jakab a francia
királytól még a Becsületrend nagy-keresztjét is elnyerte.
Mindezek
alatt Nátán ügyesen lavírozott Londonban, ahol a parlament egyáltalán
nem nézte jó szemmel a rendőrállamok további megszilárdulását a
kontinensen. Sikerült is neki elérnie, hogy testvérei ismételt
beavatkozásai a Metternich-rendszer oldalán sem az ő, sem azok angol
üzleti kapcsolatait nem érintették. Nátán ebben az időben már az angol
kormány bizalmi pénzügyi tanácsosa volt; véleménye súlyosan esett a
latba, akár a toryk, akár a whigek voltak hatalmon. Testvérei működését
is ő koordinálta londoni székhelyéről, különösen az 1828-29-es balkáni
orosz-török háborúval kapcsolatban, melyet a Rothschildok minden
erejükkel igyekeztek megakadályozni, nem annyira a nemzetek békéje, mint
inkább saját jól felfogott üzleti érdekeik szolgálatában.
Azonban
hasztalanul szorgoskodtak a Rothschildok a számukra oly jövedelmező
európai hatalmi rendszer fenntartásában, a zsarnokok béklyójában vergődő
népek szabadságtörekvéseit nem lehetett örökké féken tartani. 1830
júliusában forradalom tört ki Párizsban: a király egész minisztériumával
együtt elmenekült, és a hatalmat a liberális gondolkodású orleánsi
herceg vette át. A párizsi por ugyan rövidesen elült, és a Rothschildok
gyorsan köpönyeget váltva sikeresen újraszervezték franciaországi
érdekeltségeiket az új király, Lajos Fülöp mögött. Az újabb francia
forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból, és azt már nem
volt olyan könnyű visszaparancsolni. Európa-szerte liberális mozgalmak
ütötték fel fejüket, itt-ott forradalmakba és szabadságharcokba is
torkollva, és a Metternich által oly gondosan ápolt európai hatalmi
rendszer megrendült.
A
konzervatív reakciónak sikerült ugyan véres katonai és rendőrakciók
árán a rendet helyreállítani, de már nem volt minden a régi. Európa
uralkodóinak viszketni kezdett a nyakuk. A Rothschildok sem ülhettek
olyan biztonságosan pénzeszsákjaikon - a Metternich-rendszer
fennmaradásában nem bízhattak többé.
A
Rothschildok még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy nyíltan színre
lépve pénzhatalmukat közvetlenül politikai birodalommá alakítsák át, de
időszerűnek látták, hogy ebben az irányban tegyenek egy átkaroló
mozdulatot a mit sem sejtő emberiség ellen. Fegyvertársi rangra emelték a
korábban is általuk szított és pénzelt szabadkőműves mozgalmat, és
azzal egybefonódva megkezdték a fennálló politikai és társadalmi rend
lebontását. Folytatjuk...
Endrey Antal