2004. július 3., szombat

Kapitalista kiáltvány

A kapzsiság dicsérete
Newsweek
Ismét kísértet járja be a világot: a kapitalizmus visszatér. Az elmúlt félévben politikusok, üzletemberek és szakértők arról győzködtek bennünket, hogy a kapitalizmus válságának kellős közepén vagyunk, a tőkés rendszer pedig mélyreható átalakulásra szorul, fájdalmas évek előtt állunk. Már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt. Fareed Zakaria, a Newsweek szerkesztője a tekintélyes magazin lapjain fejti ki a véleményét a kapitalizmus jövőjével kapcsolatban.
Minden gazdasági rendszer megváltoztatható, különösen egy ilyen mély globális válság nyomán. Mégis úgy tűnik, hogy nem lesz túl nagy változás, a pánik megszűnőben van. Meglehet, csoda történt, talán az államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok gyors intézkedései normalizálják a helyzetet. A kormányok inkább túlreagálták, semmint alulreagálták a problémát, s ezzel elhárították a rendszer teljes összeomlását. Persze még hosszú út áll előttünk. Még lesznek bankcsődök. A fogyasztók előbb takarékoskodnak, s csak utána kezdenek ismét költekezni. Az adóssághegyeket csökkenteni kell. Az amerikai kapitalizmust kiegyensúlyozzák, újraszabályozzák és helyreállítják. A problémák azonban nem tűnnek el.
Sokak szerint az amerikai bankárokat meg kellene büntetni, akik nem igazán bánták meg a tetteiket. Az igazság ezzel szemben az, hogy a pénzügyi szférában több tízezer állás szűnt meg. A piacok nem az erkölcsről szólnak. Széles, összetett rendszerek, s ha a dolgok kellőképpen stabilak, újra mozgásba lendülnek.
Ha az utóbbi 20 év nagyobb kríziseire visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy minden alkalommal (1987, 1997) többen is rendkívül súlyosnak ítélték a helyzetet, amely azonban végül rövid idő alatt rendeződött. Most is sokan mondják, hogy a derivatíváknak (a származékos ügyleteknek) egyszer s mindenkorra befellegzett. Nos, majd meglátjuk (ugyanezt mondták az internet-buborék kipukkanásakor, ehhez képest azóta is hatalmasat fejlődött az iparág). Van, aki éppenséggel azt állítja, hogy több derivatívára van szükségünk ahhoz, hogy a piacok még stabilabbak legyenek. Nagyon is lehetséges, hogy hamarosan azt fogjuk mondani, nem kevesebb, hanem több kapitalizmus kell! Akárhogy is, a kapitalizmus marad továbbra is a legproduktívabb termelési mód, amit valaha feltaláltak. Churchill híres demokrácia-paradoxonja mintájára ez a létező gazdasági rendszerek közül a legrosszabb, kivéve az összes többit... Jó példa India, ahol a közelmúltban tartott parlamenti választásokon a gazdasági liberalizáció ellen kampányoló baloldali pártok az elmúlt 40 év legrosszabb választási eredményét érték el. A világnak ezen a fertályán a piac és a szabad kereskedelem emberek százmillióit húzta ki a szegénységből.
A kapitalizmus fejlődést, ugyanakkor instabilitást is jelent. A rendszer dinamikus, de hajlamos a megtorpanásokra, ami súlyos zavarokat okozhat. Az elmúlt 90 évben szakadatlanul arra törekedtünk, hogy stabilizáljuk a rendszert, miközben megőrizzük a dinamizmusát. Fontos látnunk, mi nem működött. Merthogy amit megtapasztaltunk, az nem a kapitalizmus válsága, sokkal inkább a pénzügyek, a demokrácia, a globalizáció, végső soron az etikai elvek krízise.
A pénzügyek története tele van zavarokkal az 1637-es holland tulipán-ügytől napjainkig. Ezeknek az okai változók, a lefolyásuk nagyjából hasonló. Nyugodt időkben, amikor fejlődik a gazdaság, s zavartalan a technológiai innováció, a pénz olcsóvá, a hitelformák pedig sokfélévé válnak. Az olcsó hitel mohóságot szül, rossz kalkulációkat és összeomlást eredményez. A szóban forgó masszív reformok helyes irányba mutatnak, a derivatívákat szigorúbban kell szabályozni. Az 1930-as években bevezetett szabályok ma is megfelelők volnának, a baj azonban az, hogy az elmúlt 15 évben felhígították őket. A válság a kanadai bankrendszert érintette a legkevésbé, mert ott a régi szabályok ma is érvényben vannak.
Az elmúlt 15 év legelterjedtebb amerikai szabályozója a hitelkamatok változtatása volt. A Fed volt elnöke, Alan Greenspan hol emelte, hol csökkentette a kamatlábakat a folyamatoknak megfelelően, vagyis úgy viselkedett, mint az utóbbi két évtized legtöbb amerikai politikusa: a nehéz helyzetek legkönnyebb kezelését választotta. A piszkos munkát senki sem akarta elvégezni. A kamatok alacsonyak maradtak, az Egyesült Államokban a fogyasztás a GDP 67 százalékáról 73 százalékára emelkedett, miközben a hitelek nagysága az egekbe emelkedett, amit a kormányzat és a Kongresszus is támogatott. Ronald Reagan elnöksége óta az amerikaiak többet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek, a különbözetet pedig kölcsönökből fedezték. Ez nemcsak a magánemberekre, hanem az államra is igaz volt, minek következtében Amerika eladósodott. A rést vagy adóemeléssel, vagy kiadáscsökkentéssel lehetett volna szűkíteni, erre azonban senki sem vállalkozott. S éppen ebben rejlik a modern demokrácia legnagyobb problémája: a rendszer képtelen arra, hogy a hosszú távú haszon érdekében rövidtávon fájdalmas lépéseket tegyen. 20 éve a legkomolyabb strukturális problémákra (a társadalombiztosításra, az egészségügyi ellátásra, a bevándorlásra) szinte ügyet sem vetettek. Miközben Amerikában a problémák akuttá váltak, Európa és Japán több figyelmet szentelt ezeknek a kérdéseknek. A mostani amerikai kormány bátorsága ugyan dicséretes, ez a bátorság azonban a pénzköltésben nyilvánul meg, ennek árát pedig csak néhány év múlva fogjuk megtapasztalni.
A valóságban a probléma messze túlnyúlik Washingtonon, sőt a rossz bankárokon, a laza szabályzókon és a kertelő politikusokon is. A globális pénzügyi rendszer ugyanis az elmúlt 30 évben jóval gyakrabban mutatott fel súlyos zavarokat, mint korábban bármelyik periódusban. A problémák nem egyszerűen a kudarcok következményei, éppen hogy a sikerek eredményéről van szó. Az 1980-as évek végén példátlan politikai stabilitás köszöntött a világra, a hidegháború véget ért, a fegyveres konfliktusok és az áldozatok száma csökkent. Az infláció több helyen megszűnt (az 1970-es években a hiperinfláció még tucatnyi országban érintette súlyosan a középosztályt és destabilizálta a társadalmakat). Az információs forradalomnak köszönhetően példátlan változások mentek végbe, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. Az utóbbi 25 évben a világgazdaság tízévenként megduplázta a teljesítményét (1999: 31 trillió, 2008: 62 trillió dollár). A recessziók minden korábbinál enyhébbnek bizonyultak. Ázsiában több mint 400 millió ember jutott ki a szegénység fogságából. 2003-2007 között a világ összjövedelme 3,1 százalékkal bővült, ami az emberiség történetében sohasem fordult elő. A növekedés csúcspontján, 2006-ban és 2007-ben 124 ország produkált 4 százalékos vagy annál nagyobb növekedést. Több olyan ország is van, amelynek annyi pénze lett, hogy hirtelen nem tudta mire költeni. Kína pénzes ládikájában több mint 2 trillió dollár lapul, míg nyolc másik feltörekvő piac tartalékai meghaladják a 100 milliárd dollárt. Az elképzelhető legbiztosabb helyre fektették be a pénzüket, amerikai államkötvényekbe, az adósságvásárlás révén pedig alacsonyan tartották a kamatlábakat, így a hitelek Amerikában olcsókká váltak, ami kedvezett az amerikaiak kedvenc elfoglaltságának, a shoppingolásnak.
A jó idők önelégültté teszik az embereket. A világgazdaság autóversenyhez vált hasonlatossá, ilyen gyorsan azonban korábban még nem vezettünk autót, s igazán azt sem tudtuk, merre tartunk. A baleset végül bekövetkezett. Az igazi probléma az, hogy még mindig vezetjük ezt a kocsit. A világgazdaság még összetettebbé, még összefonódottabbá vált. A kínaiak továbbra is többlettel rendelkeznek, amit valahová muszáj kihelyezniük. Washingtonnak és Pekingnek keményen kell dolgoznia azért, hogy a kölcsönös függőségüket csökkentsék, hogy újabb baleset ne következzen be.
Szélesebb értelemben az alapvető válság, mellyel szembenézünk, maga a globalizáció. Globálissá tettük a nemzetgazdaságokat. A kereskedelem, az utazás és a turizmus összeköti az embereket. A technológia világméretű hálózatokat, vállalatokat és fogyasztást teremtett. Politikánk viszont szigorúan nemzeti keretek között maradt. Ez a feszültség áll korunk legtöbb „balesetének" a hátterében. A politika ugyanis képtelen a globális problémákra globális válaszokat adni. Alaposabb nemzetközi együttműködés nélkül még több problémával fogunk szembesülni, s még a globalizáció is a visszájára fordulhat.
Zakaria a továbbiakban kifejti, hogy jelenleg nem csupán gazdasági, hanem morális válsággal is meg kell küzdenünk. Az utóbbi évtizedben történtek legálisak voltak. De csak nagyon kevesen cselekedtek felelősségteljesen és nagylelkűen. Egyetlen rendszer sem működhet az őt összetartó erkölcsök és értékek nélkül. Hiába vezetünk be reformokat, általánosan elfogadott értékek és erkölcsi normák nélkül eredménytelenek leszünk.

http://www.newsweek.com/id/201935