Milyen volt az életed, mielőtt kiköltöztél a vadonba? Volt munkád? Hová jártál iskolába?
Mick Dodge: Igen, nehézgépkezelőként
voltam, de csatornát ástam, fát vágtam, mosogattam is, ha úgy hozta a
szükség, no és persze tanítottam az Earth Gym (Edzés a természetben)
technikát. Okinawaban, Japánban, a Kubasaki középiskolában
érettségiztem. Főiskolára sosem jártam, de olvasni szeretek. Ha a
könyvnek van értelme és természeti szempontból is értékes, akkor ültetek
egy fát ahelyett, amit a könyv nyomtatásáért kivágtak, és megosztom a
könyvet másokkal is. Ha viszont a könyvnek nincs értelme, akkor is
ültetek egy fát, de ekkor magát a könyvet wc papírnak vagy begyújtósnak
használom. Az életem ugyanarról szólt, mint most, hogy megtanuljam
felfedezni és alkalmazni a testgyakorlás különféle módjait és hogy
megtanuljak létrehozni egy olyan testedzési módot, ami az arany
középutat jelenti a vad és a civilizált közt, a vadrezervátum és a
modern domesztikáció falai között. De meg kell, hogy említsem, hogy
mióta mezítlábas nomád vagyok nincs lábfájásom, hátfájásom és a szívem
is erősebb.
Elsősorban mi ösztönzött arra, hogy kiköltözz az erdőbe?
Fájt a lábam. Kalapácsujjaim voltak,
talpi fájdalmaim (plantar fasciitis), eldeformálódott lábaim. Annyira
fájtak a lábaim, hogy alig tudtam menni, pedig előtte mindig futással és
gyaloglással vezettem le a civilizált élet stresszét, így próbáltam
értelmet adni a modern világ történéseinek, amelyben éltem. Hoh számomra
már ekkor is az otthont jelentette, így hát hazajöttem meggyógyítani a
lábam.
Ahogy ösztönösen a saját utamat jártam,
kiléptem a modern világ elszigeteltségéből és a természetben találtam
magam. Az eredmények gyorsan jöttek. Nemcsak a lábaim gyógyultak meg, de
a hát- és nyakfájdalmaim és a szívpanaszaim nagy része is megszűnt és
nagyon hamar újra futottam is, mint az őrült, kilépve ebből a folyton
ülő, stresszes, elkábított, túlzottan bebiztosított modern világbeli
életből. Arra edzettem az elmém, hogy ismerje fel a problémák gyökerét.
Úgy táncoltam, ahogy a tűz, úgy futottam, mint a szél, keményedtem, mint
a kő, és áramoltam, mint a víz, pusztán azáltal, hogy mezítelen
lábammal megérintettem a Földet és hagytam, hogy így tanítson. Egyszerű
dolog ösztönösen a magad útját járni, de nem megy egyből. A Természet
felzabál, ha nem figyelsz oda.
Hiányolsz valamit a modern civilizációból?
Egyáltalán nem hiányzik. Viszont nem
lehet tőle teljesen megszabadulni. Ezért kifejlesztettem egy testedzési
technikát, ami segít ki- és belépni a rendszerből, kilépni a falak,
gépek, elektronika, társadalmi blabla világából egy időre, kapcsolódni a
természet áramlásához, majd újra visszatérni.
Megsebesült a lábad valaha így mezítlábasan?
Az egyik mezítlábas hosszútávfutó
próbámon az Olympic-hegységben a hegy megleckéztetett. Akkor kezdődött a
tél. Jött a havazás, és én majdnem elveszítettem a lábujjaim miatta.
Nem volt nálam ugyanis semmiféle lábbeli és 30 mérföld gyaloglás várt
rám. Úgyhogy felszabdaltam a szarvasbőr kabátom és eszkimócsizmát
készítettem belőle, hogy védje a lábamat. Az volt az a pillanat, amikor
ráébredtem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon a mezítlábazással
kapcsolatban. Hatásos tanítás volt. Megértettem a jelentését és
bölcsességét őseim azon mondásának, miszerint "Ne öntsd ki a fürdővízzel
együtt a gyereket is!".
Mennyire nehezek a telek ilyen szűkös erőforrásokkal?
Egyáltalán nem nehezek. Nekem ez az
egész egy kaland és még sosem kellet szűkölködnöm ennivalóban. Csak
járom a magam útját ösztönösen. Nem sok minden van, amit ne ennék meg.
Mindenevő vagyok, ami azt is jelenti, hogy megtanultam, hogyan váljak
dögevővé és engedtem, hogy az éhségem által vezérelve mindenféle
ennivalót felfedezzek. Például rábukkanok egy jávorszarvasra, amit egy
puma ölt meg. Amikor egy puma megöl egy jávorszarvast, az egész erdő
odasereglik enni. Így hát én is. Sokszor akadok elgázolt állatokra. A
legtöbb ember fél ilyen húst enni, a szárított húst mégis megeszik. Így,
hogy mit eszem egy átlagos héten az attól függ, hogy a három területem
közül melyiken járok. De van egy igazán spirituális étel is, amit
próbálok mindig készleten tartani a rejtekhelyeimen és raktáraimban és
az a csokis keksz. A nagyanyám kapatott rá.
Mennyire kerültél veszélyes helyzetekbe állatokkal való találkozásaid során?
Egyszer az út mentén épp a táborhelyemre
gyalogoltam, amikor egy őrült mobilon beszélve, legalább 80 mérfölddel
hajtott és majdnem elgázolt egy szarvast és vele együtt engem is. A
legveszélyesebb találkozásaim a vadrezervátumban, a város falai közt
vagy éppen a nyílt terepen mindig a kétlábúakhoz kötődtek.
Mit tesz, ha megbetegszel? Kerültél valaha igazi vészhelyzetbe?
A tűz volt az első az elemek közül az
erdőben, amivel megtanultam kialakítani egy olyan kapcsolatot, hogy
gyógyításra tudjam használni. A gyógyításban a másik fontos elem a víz.
Hiszen végeredményben mindannyian két lábon járó vizes zacskók vagyunk.
Észrevettem, hogy ha városi emberek közt voltam, ott gyakran elkaptam
valamiféle influenzát. Olyankor visszatértem Hoh-ba, ittam a vízből és
jeges vízbe áztattam az egész testem. A nagyapám ezt úgy hívta, hogy
"megcsókolni a gleccser lábát". Van mindenféle gomba és gyógynövény is,
amit gyógyításra lehet használni és baráti kapcsolatot ápolok azokkal a
Föld-közeli közösségekkel is, akik a gyógynövények és a gyógyítás
mesterei, mint pl. a barátom, Gare doktor, akit a sorozatban is
bemutattunk.
Az életstílusod miatt jobban értékeled az Anyatermészetet?
Az a kifejezés, hogy jobban értékelem,
távolról sem fejezi ki azt, amit a Föld iránt érzek és amilyen belső
változásokon átmentem és átmegyek még mindig. A fenébe is, hiszen csak
most kezdem az egészet! Az egyik dolog, amit tanultam az egyik hosszú
vadrezervátumbeli próbámon az az volt, hogy törjek ki a modern világ
polarizáltságából. Az emberek mindig megpróbálnak beskatulyázni.
Azáltal, hogy távol kerülök a komfortos dolgoktól, szokásoktól,
tárgyaktól, mint a cipők, gépek, falak, elektronikai berendezések, azon
kapom magam, hogy azt kutatom, mi az, aminek értelme van a világon és
szerintem a vadon és a domesztikált dolgok integrációjának van értelme.
Úgyhogy megtanultam megkeresni és az arany középutat járni. Sokszor
persze nem könnyű megtalálni az arany középutat a modern világ és a
Természet között, de remek mulatság és kaland.
Mi a legjobb és a legrosszabb ebben az életstílusban?
Minden jóban van valami rossz is. Ilyen
az élet játéka. Az én nagy szenvedélyem az életben az, hogy felfedezzem,
magamévá tegyem, dacoljak vele és kiegyensúlyozzak mindent, amivel csak
szembetalálom magam ezen a három területen, ahol megfordulok.
Nem hiszem, hogy túl sok nő élne a hegyen. Nem vagy néha magányos?
Utam során sok nővel alakítottam ki
csodás kapcsolatot és hoztam létre velük erős testvéri szövetséget. Nem
mindig értem, hogy miről beszélnek. De ha a talpuk érinti a Földet,
akkor könnyebben megértem őket. Néhány évvel ezelőtt találkoztam
Cedarral. Ugyanaz az Olympic hegységről alkotott víziónk és ugyanolyan
mélyen gondolkodunk a természetről és ahhoz, hogy egy Földről származó
vízió valósággá váljon, ahhoz egy küldetés kell, a küldetés hozza létre a
fizikai valóságot. Cedar többekkel karöltve hozta létre az
Olympic-hegység Földi Bölcsesség Körét (Olympic Mountain Earth Wisdom
Circle). Életünket a Földdel való szoros kapcsolatból fakadó szemlélet
vezérli és Cedaré tűzhelyeink női bölcsességből származó tüze, amihez én
is mindig visszatérek, ami számomra a kiindulási pontot jelenti.
Miért egyeztél bele a TV sorozatba?
Három szenvedélyem van az életben: az
egyik a tanítóm, a Hoh folyó, itt az Olympic-hegység vidékén - meg
akartam mutatni, mit tanultam tőle az edzésről és az életről. A második
szerelmem és szenvedélyem a közösségem, a törzsem, ami mindhárom
területen jelen van. És a harmadik szenvedélyem az abbéli
elhivatottságom és vízióm, amit amióta csak az eszemet tudom
űzök-hajtok, hogy megtanítsam és megosszam másokkal a "Edzés a
természetben" (Earth Gym) technikát.
Gondolom nincs tv-d. Mégis hogy éled
meg azt, hogy híres lettél, és hogy emberek eljöhetnek ide, hogy
megkeressenek, megzavarva ezzel az intim szférádat és az egyedülléted?
Utoljára nagyon fiatalon néztem tv-t és
rendkívül untatott. De most láttam néhány videót a forgatásról. Nagyon
tetszik a táj. Imádom látni a testvéreimet. De nem fogom nézni az adást,
főleg mert utálom magam látni vagy a hangomat hallani a tv-ben és
legenda sem vagyok. A természeti táj a legenda. A hírnév a modern világ
csapdája, ami tőrbe csalja és bebörtönzi a lelket. A hírnév a modern
világ azon dolgai közé tartozik, ami mindig együtt jár a vádakkal és a
szégyennel. El fogok futni előle és kikerülöm, hiszen ez e nevem is
(Dodge jelentése elugrik, kitér, kikerül, kihúzza magát). Ha valaki jön
és engem keres, ott leszek, hogy ellopjam a cipőjét, a kezébe adok egy
botot és egy kötelet, megmutatom neki a köveket és hogy hogy kell
végrehajtani egy gyakorlatot az Earth Gym technikával.
Mit gondolsz, az emberek hogy fognak reagálni a műsorra? Azt fogják gondolni, hogy megőrültél vagy inkább irigykedni fognak?
Fogalmam sincs és nem is érdekel.
Magának kell megkérdeznie őket. Amikor elkezdtem a mezítlábazást, egy
csodás módját fedeztem fel közös kulturális történetünk felderítésének.
Bementem mezítláb a városba, be egyenesen egy boltba. Volt, akinek
tetszett és azokra az időkre utalt, amikor még mindenki mezítláb
közlekedett. Mások utálták, gúnyolták, sőt még mérgesek is lettek
miatta. Én meglepődtem rajta, hogy egyáltalán ránéztek a lábamra. Hiszen
mindannyian kétlábú állatok vagyunk. Így jött létre a fajunk. Nincs
időm és kedvem hozzá, hogy kitaláljam, mások mit gondolnak. Egyszer már
kimondták, hogy ez a " szabadok országa és a bátrak otthona". De egyre
inkább "a szabadok országa és a bebörtönzöttek otthona" lesz belőle. Nem
tudom, hogy az emberek mit gondolnak. De legjobban azt szeretném, ha
azon gondolkodnának, hogy ne tegyék tönkre a földet, amin járunk.
Van még valami, amit a közönség felé közvetíteni szeretnél?
Hogy álljanak fel, lépjenek ki a kis
kalitkájukból és sétáljanak egyet a lakóhelyük környékén. Ha így
tesznek, talán feltűnik majd pár egyszerű dolog. Hogy mi történik, ha
ösztönösen a saját utunkat járjuk? Fogalmam sincs, senki nem tudja. Csak
a saját történetemet tudom elmondani. De azt is tudom, hogy mindannyian
történetmesélők vagyunk, úgyhogy remélem, az emberek elég hosszú időre
kiszállnak a kalitkáikból ahhoz, hogy ráérezzenek a közös múltunkra való
emlékezésre, hogy kialakítsanak gyógyulási technikákat és elkezdjék
visszaállítani a természettel való mély kapcsolatukat.
