2009. szeptember 28., hétfő

„Az ideológiák meghalnak, ha megjelenik a valóság”


A pénzügyi válság államosítása

 
Igencsak fel kell tűrni az ingujjat, amikor érvényét veszti az, ami tegnap még dogmának számított. Amerika most ezermilliárd dollárt áldoz az adófizetők pénzéből, hogy megmentse azokat a bankokat és biztosítókat, amelyek elszámították magukat. Vagyis a megrémült kormány államosítja - szocializálja - milliárdos veszteségeiket - foglalja össze az amerikai helyzetet Werner A. Perger  a hamburgi Die Zeit című hetilapban.
Az elemzés rámutat, hogy az amerikai vezetés részben maga is felelős a pénzügyi összeomlásért, hiszen nyolc éven át ideológiai okokból elutasította a spekulánsok szigorúbb ellenőrzését, de erről most nem folyik vita. A pénzügyminiszter és a jegybank elnöke azt szeretné, hogy a törvényhozás mindenféle késleltető vita és ellenállás nélkül fogadja el a szanálási tervet az adófizetők következő nemzedékeinek a terhére. Aki akadékoskodik, az lesz a hibás, ha kudarcba fullad a mentőakció - hangzik a jelszó.
A hamburgi hetilap elemzője szerint megint „a legértelmesebb európai kormányfő", a luxemburgi Jean-Claude Juncker foglalta össze a legpontosabban a helyzetet, amikor kijelentette: „Az ideológiák meghalnak, ha megjelenik a valóság.". Juncker arra utalt, hogy a konzervatív amerikai vezetés habozás nélkül kivonult neoliberális szellemi erődítményéből, és az államszocialista válságkezeléstől várja a megoldást.
Természetesen a máról holnapra ideológiájukat vesztett érintettek nem fogják rögtön beismerni, hogy tévedtek. Aki éveken át a reagani mondást hajtogatta, miszerint válság esetén az állam nem a megoldást, hanem a problémát jelenti, aligha fog a mostani gátszakadás idején a saját felelősségéről beszélni.
De vajon mi most a teendő? Ütött a baloldali populisták, a marxisták, az ó- és újkommunisták órája? Igazolva érezhetik magukat azok a megkeseredett német szociáldemokraták, akik a Balpárthoz csatlakoztak? Perger szerint legfeljebb elégedettek lehetnek, hogy igazuk lett. Csakhogy közhelyes igazságaikon kívül semmit sem tudnak felajánlani. Senki sem várja tőlük, hogy komoly javaslatokat tegyenek a károk mérséklésére, a szükséges változtatásokról nem is beszélve.
Most ugyanis egy hatalmas, nemzetek feletti programra van szükség, egy globális, a világ pénzügyi rendszerét átalakító Agenda 2008-ra, amelyhez képest kismiska a német Agenda 2010 (a német szociáldemokrata kormányzat által 2003-ban jóváhagyott megszorító reformcsomag - globusz.net). És ehhez az erőfeszítéshez ortodoxiától mentes reformpolitikusok kellenek, amilyeneket a megújult európai középpártokban lehet találni. Közéjük tartoznak az „új konzervatívok", amennyiben komolyan gondolják szociális elkötelezettségüket. Némelyikük, így például Angela Merkel már korábban felvetette a pénzügyi reform kérdését, de Washingtonban ezt nem vették komolyan. Ugyanígy ide tartoznak a balközép pártok, amelyek ugyanilyen sikertelenül propagáltak egyfajta harmadik utat.
Ez az álláspont politikailag mindeddig nem feltétlenül volt kifizetődő, miként ezt az egész európai szociáldemokrácia válsága mutatja. Most viszont, a bal- és a jobbszél populista ígérgetéseivel szemben érvényesülhet a szociáldemokraták néhány előnye: a kormányzati tapasztalat, a nemzetközi összefonódás és az erősen megterhelt, de fölélénkíthető kapcsolatok a szakszervezetekkel.
Az ideológiákon túllépő európai szociál- és kereszténydemokraták együtt képviselhetnék a legjobban az európai „modellt" a várható neoliberális restaurációs próbálkozásokkal szemben - nyilvános politikai vitákban is. E modellt Werner A. Perger szerint a következők jellemzik: a munkavállalók beleszólási joga a munkaadói döntésekbe, a szociális állam, valamint az az elv, hogy a magántulajdon nem használható fel a közjó ellenében.
Egyfajta nagykoalícióra kell tehát lépniük azoknak, akik már eddig is szkeptikusan figyelték a tőzsdei történéseket, de javaslataik süket fülekre találtak. Amennyiben az amerikai elnökválasztáson a változás jelöltje, Barack Obama győz, Washingtonban máris tárgyalópartnerre találnak, aki hozzájuk hasonlóan gondolkodik - reménykedik a Die Zeit munkatársa.

http://www.zeit.de/online/2008/39/finanzkrise-ideologie-europa