2009. április 4., szombat

Kísért a múlt: történelmi válságpárhuzamok

A New Deal újraírt történelme
The New York Times

Franklin Delano Roosevelt közel fél évszázadig a jobb- és a baloldal közös ikonjának számított. A New Deal programját a politikusok többsége a harmincas évek gazdasági válságának hatékony ellenszerének tekintette. Az elmúlt években azonban megváltozott a korábban kialakult konszenzus: a jobboldalon egyre többen elkezdték kétségbe vonni a roosevelti örökséget, a New Dealt intézkedéseit hibáztatva a válság elmélyüléséért. Az újabb gazdasági válság tavalyi kirobbanása óta a republikánus politikusok és jobboldali publicisták egyre inkább a New Deal káros hatásával példálódzva ellenzik az állami beavatkozást: a gazdaságélénkítő csomagokat és a szociális kiadások növelését. A két oldal képviselőinek április eleji, a New York University-n rendezett összecsapásáról Patricia Cohen számol be a The New York Timesban.
A gazdasági válság hatására ismét az érdeklődés középpontjába került a harmincas évek. Barack Obama gazdaságélénkítő csomagját sokan Franklin Delano Roosevelt elnök New Dealjéhez hasonlítják. Szinte természetes, hogy a gazdasági válsággal kapcsolatos vitában előkerültek a történelmi párhuzamok, mindenekelőtt az 1930-as évek világválsága. Nem meglepő az sem, hogy az állami beavatkozás ellenzői szerint a New Deal ahelyett, hogy orvosolta volna a gazdaság bajait, inkább csak a válság elmélyítését okozta. Az Obama-csomag és a gazdasági ösztönzés hívei viszont úgy érvelnek, hogy állami beavatkozás nélkül még nagyobb lett volna a visszaesés. A múlt értelmezésével és a jelenlegi válságkezeléssel kapcsolatos álláspontokat képviselő tekintélyes közgazdászok április elején a New York University-n szervezett konferencián csaptak össze.
Amity Shales, a Council on Foreign Relations agytröszt munkatársa 2007-ben adta ki Az elfelejtett ember: a nagy gazdasági világválság új értelmezése című könyvét, amelyben azt igyekszik bizonyítani, hogy a harmincas évek válságában „az intervencionizmus és a piaci megoldásokkal szembeni bizalmatlanság jelentette a legfőbb problémát". Shales a New York-i konferencián tartott előadásában elismerte, hogy a bankokba vetett bizalom visszaállítása és a társadalombiztosítás bevezetése alapvetően jó ötlet volt, de az állami szerepvállalás növelését összességében mégis károsnak ítélte, hiszen a piacgazdaság meggyengítése lassította a talpra állást. A New Deal sikertelenségét mindenekelőtt a magas munkanélküliségi ráta bizonyítja: hiába az állami beavatkozás, a munkanélküliséget a második világháború kitörésééig nem sikerült letörni.
Hasonló szellemben érvelt Richard K. Vedder, az Ohio University közgazdásza, aki szerint az árak és a bérek magasan tartása okozta a munkanélküliség növekedését, ami tartósan fékezte a gazdasági növekedést. John Cochrane, a University of Chicago professzora azt emelte ki, hogy a piaci folyamatokba történő jelentős beavatkozás elbizonytalanította a befektetőket, ezzel súlyosbítva a válságot. Anna Schwartz, aki korábban Milton Friedman és Robert E. Lucas munkatársaként dolgozott, a gazdasági ösztönzőcsomagokat rendkívül károsnak minősítette, mondván, hogy az állami beavatkozás letörte a vállalkozó kedvet.
A New Deal védelmezői kitartottak amellett, hogy állami beavatkozás nélkül még súlyosabb lett volna a válság. Jeff Madrick, a New School közgazdásza arra emlékeztetett, hogy az amerikai termelés közel harmadával esett vissza a harmincas években, a New Deal intézkedései miatt viszont mindössze 5 százalékkal nőtt a deficit. Ilyen szerény állami beavatkozás mellett pedig még a munkanélküliség 25 százalékos csökkenése is jelentős eredménynek tekinthető.
Nick Taylor, a Roosevelt-éra gazdaságtörténésze vitába szállt azokkal az értelmezésekkel, amelyek szerint az állami beavatkozás növelte a bizonytalanságot. Szerinte a New Deal által indított jelentős állami infrastrukturális beruházások nem csak munkahelyeket teremtettek, de egyúttal megalapozták a második világháború utáni gazdasági növekedést. Taylor úgy vélte, hogy a munkanélküliség 1937-től mért újbóli növekedése nem a New Deal kudarcaként, hanem Roosevelt elnök a költségvetési egyensúly megteremtésére történő törekvéseinek eredményeként értelmezhető. Vagyis a munkanélküliség éppen azért kezdett nőni, mert Roosevelt elbizonytalanodott, és a New Deal szellemével ellentétes döntéseket hozott.
A konferencia záró paneljében a meghívottak arról beszéltek, hogy mennyiben hasonlít a mai válság az 1930-as évek krízisére. Az állami beavatkozás hívei optimisták voltak, és úgy méltatták az Obama-kormány határozott és késlekedés nélküli fellépését. A fiskális szigor hívei szerint azonban csak ideiglenes élénkítő hatása lehet az Obama-csomagnak, és hamarosan bekövetkezik az 1937-ben is tapasztalt, a New Deal kifulladásával megjelenő újabb hanyatlás. Akadt olyan közgazdász is, aki szerint nem helyes párhuzamot vonni a harmincas évek és a mostani válság között. Harold L. Cole, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (FED) tanácsadója arra emlékeztetett, hogy a harmincas években mindössze 25 százalékos volt a foglalkoztatottság, és a válság tízszer akkora volt, mint a tavaly kirobbant krízis.
A konferencia tanulságait Robert E. Rubin, a Clinton-kormány pénzügyminisztere foglalta össze: „elképesztő, hogy milyen élénk vita övezi még ma is a nyolcvan évvel ezelőtti gazdasági világválságot, és hogy még ma is mindkét oldalon sokan ideológiai és politikai szempontok alapján ítélik meg a történteket."

http://www.nytimes.com/2009/04/04/arts/04depr.html?_r=2&ref=business

Nukleáris leszerelés: prioritás vagy naivitás?

Az Obama-Medvegyev megállapodás utáni reakciók

 
Aleksander Kwasniewski és Lech Walesa volt lengyel államelnökök, illetve Tadeusz Mazowiecki korábbi miniszterelnök arról ír a The Moscow Timesban, hogy az orosz és az amerikai elnök megállapodása után már nem csak pacifista utópia az atomfegyverek nélküli világ. A lengyel politikusok szerint a globális nukleáris leszerelés a világ biztonságának legfőbb garanciája. Anne Appleabaum, a The Washington Post Oroszország-szakértője szerint viszont naiv feltétlezés, hogy Irán és Észak-Korea lemondana a nukleáris fegyverekről csak azért, mert az Egyesült Államok és Oroszország megállapodást köt a leszerelésről. Ráadásul - teszi hozzá az amerikai publicista - túlzás azt állítani, hogy az atomfegyverek jelenti a legnagyobb fenyegetést a világban.
„Miután Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök megállapodott a stratégiai atomfegyverek csökkentéséről, ismét van rá remény, hogy globális nukleáris leszerelés kezdődhet. A leszerelés fontosságát nem lehet eltúlozni: rendkívüli veszélyt jelentene, ha a terrorizmust támogató államok vagy terrorszervezetek kezébe kerülnének atomfegyverek" - írják a lengyel politikusok a The Moscow Timesban.
Kwasniewski, Walesa és Mazowiecki szerint a hidegháború idején az atomfegyverek az elrettentés legfőbb eszközei voltak, és hozzájárultak a kétpólusú világ stabilitásához. A vasfüggöny leomlását és a hidegháborús szembenállás megszűnését azonban nem követte a nukleáris elrettentésre épülő egyensúlyt felváltó békés együttműködés. Sőt, még a 2010-ben lejáró atomsorompó egyezmény meghosszabbításáról megállapodni.
A világ nukleáris robbanótölteteinek 96 százalékát - összesen több mint 25 000 atomfegyvert - birtokló két nagyhatalom vezetőinek megegyezése után remény van rá, hogy sikerülhet a teljes nukleáris leszerelésről globális megállapodást kötni. A lengyel politikusok emlékeztetnek rá, hogy jelenleg három atomhatalom - India, Pakisztán és Izrael - tulajdonképpen háborúban áll, és két kiszámíthatatlan állam - Észak-Korea és Irán - atomkísérleteket folytat. De nem csak az antidemokratikus és a terrorizmust támogató államok nukleáris hatalommá válása jelent rendkívüli veszélyt, hanem az is, ha terrorista szervezeteknek sikerül atomfegyverekhez jutnia. Ezért a világ biztonsága érdekében mielőbbi teljes nukleáris leszerelésre van szükség - írja Kwasniewski, Walesa és Mazowiecki.
Anne Appleabum szovjetológus, a The Washington Post publicistája, aki mellesleg Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felesége, viszont úgy gondolja, hogy a nukleáris leszerelés egyáltalán nem olyan fontos cél, mint azt a lengyel politikusok sugallják. Ráadásul, teszi hozzá Appleabaum, korántsem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk.
Applebaum emlékeztet rá, hogy Barack Obama már elnökválasztási kampányában a globális nukleáris leszerelés fontosságáról beszélt, és szenátorként is kiemelt figyelmet szentelt az atomfegyverek elterjedése elleni küzdelemnek. „Mindez nagyon szép és nagyon jó, de túlzás lenne, ha Obama elnökként is a globális nukleáris leszerelést tenné legfontosabb külpolitikai irányelvévé." Obama azt reméli, hogy ha az Egyesült Államok csökkenti nukleáris arzenálját, akkor a világ többi atomhatalma is követni fogja a példáját. Applebaum szerint ez a feltételezés azonban teljesen alaptalan. Mint azt a múlt hétvégi észak-koreai rakétakísérlet is bizonyította, vannak olyan országok, amelyek nem hajlanak a leszerelésre. És nem kizárólag diktatúrák tartoznak közéjük: egyáltalán nem biztos, hogy Nagy-Britannia és Franciaország hajlandó lenne követni az Egyesült Államok példáját, és lemondana az atomfegyverekről.
Az is túlzás - teszi hozzá Applebaum -, hogy az atomfegyverek jelentik a legnagyobb veszélyt - legalábbis Amerika és Európa számára. Még ha Irán atomhatalommá válik is, aligha fenyegetheti az Egyesült Államokat vagy Európát. A biológiai fegyverek, sőt, a személyszállító repülőgépek is nagyobb kockázatot jelentenek az atomtölteteknél - utal az amerikai publicista a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokra. A háborús konfliktusokban pedig továbbra is a hagyományos fegyvereknek jut a legnagyobb szerep. A tavaly nyári orosz-grúz háborút tankokkal, katyusákkal és gépfegyverekkel vívták, pedig Oroszország rendelkezik atombombával. Ha Moszkva minden nukleáris fegyverről lemondana, az sem jelentene kisebb fenyegetést szomszédai számára, mint most. Tajvan sem érezhetné magát nagyobb biztonságban, ha Kína leszerelné nukleáris arzenálját.
„Az atomfegyverek nélküli világ megteremtése nemes cél, de önmagában nem változtatja meg a globális hatalmi egyensúlyt, nem segít az al-Kaida megfékezésében sem és nem akadályozza meg, hogy autoritárius államok lerohanják gyengébb szomszédaikat." Applebaum szerint a demokratikus intézmények megerősítése sokkal hatékonyabb és realistább eszköze a béke és biztonság megteremtésének.

http://www.moscowtimes.ru/article/1016/42/375989.htm