2012. szeptember 12., szerda

Újabb szög a nemzeti szuverenitás koporsójába

Amikor a francia és holland állampolgárok saját országuk szuverenitását az európai kormánynak és választás nélkül kinevezett bürokratáinak átjátszó európai alkotmány elfogadásáról szavaztak 2005-ben, éltek a lehetőséggel és meghiúsították a dokumentum aláírását. Az európai politikusok pedig megtanultak egy fontos leckét: többé nem hagyhatják, hogy a nép döntsön a számukra fontos kérdésekben. Az ilyen ügyeket jobb az elitre, illetve a politikusokra, bankárokra és a választás nélkül kinevezett bürokratákra bízni.
Szerda reggel, Andreas Voßkuhle, a német alkotmánybíróság elnöke, bejelentette, hogy az eurózóna két túlélő stratégiája, az ESM mentőalap és a monetáris unióról szóló egyezmény „úgy tűnik” nem sértik a német alkotmányt. Ezzel elutasították a felperes igyekezetét, hogy a törvény elfogadását megakadályozza, így Joachim Gauck, német államfő aláírhatta, az immár kötelező érvényűvé vált nemzetközi megállapodásokat.
A német alkotmánybíróság ezzel mosolyogva átengedte a szuverenitást az Európai Unió választás nélkül kinevezett bürokratáinak. Immár ötödször. Az első ilyen eset a Maastrichti Egyezmény volt 1993-ban, majd ezt követte az euró bevezetése 1998-ban, a Lisszaboni Egyezmény 2009-ben, végül az EFSF mentőalap megalapítása 2011-ben.
Angela Merkel örömmel fogadta a döntést és megdicsérte a bírókat: „A bíróság azt az utat választotta, ami engem is vezérelt az ügyben,” mondta, köszönetet mondva támogatóinak, köztük az SPD ellenzéknek és a zöldeknek, a világnak pedig azt üzente, hogy lám Németország hajlandó vinni a rátestált terheket. Azonban egy múlt heti közvélemény kutatás eredményei azt mutatták, hogy a terhet cipelni hivatottak 54 százaléka azt szerette volna, ha az alkotmánybíróság meghiúsítja az ESM német finanszírozását és a fiskális unióról szóló egyezmény aláírását. A megkérdezettek mindössze 25 százaléka mondta azt, hogy szerinte a bíróságnak át kell engedni a törvényeket.
A hurok tovább szorult a nemzeti szuverenitás körül Európában, de leginkább az eurózónában. Michel Barnier, a Belső Piacok és Szolgáltatások európai biztosa, elmondta, hogy egy nemzetek feletti, mentő- és letéti biztosítási alapot is magában foglaló bankfelügyeletet akar létrehozni az EKB fennhatósága alatt. Ez a szerv nemcsak az eurózóna szempontjából legfontosabb 25-30 bankot felügyelné, de még csak nem is a bukásra túl nagy, de azért a világgazdaság bedöntéséhez elég nagy bankokat, hanem mind a 6000 eurózóna bankot, egészen a legkisebb takarékszövetkezetig.
Biztosítani kell a jogot a központi bankfelügyelet számára, hogy „bármilyen helyzetben közbeléphessen bármelyik bank esetében,” mondta, miközben több, a bankrendszer szempontjából kevésbé fontos bankot megemlített, amelyek összeomlottak, mint például a Northern Rock, a Bankia vagy a Dexia.
A fent összefoglalt hatalomátvétel komoly ellenállásba ütközött Németországban. Wolfgang Schäuble például csak a bukásra túl nagy bankokat helyezné központi felügyelet alá. A Bundesbank, érdekellentétekre hivatkozva úgy gondolja, hogy az Európai Központi Bankot kellene az általa finanszírozott bankok szabályozójává tenni. A Takarékbankok Szövetsége pedig erősen helyteleníti, hogy az EKB felügyelje a takarékbankokat, arra hivatkozva, hogy a takarékbankok pénzét a rossz adós országok bankjainak kimentésére használnák, ezáltal csökkentve a takarékbankok pénzügyi biztonságát. Az intézkedéssel a rogyadozó pénzintézetek egyenesen az EKB-hoz fordulnának a nehézkes és parlamenti jóváhagyást igénylő Európai Stabilitási Mechanizmus helyett.
Az ellenállás várhatóan az idő előrehaladtával enyhülni fog, majd teljesen megszűnik és végül mit sem változtat azon a felálláson, hogy mostantól a bankárok felügyelik a bankárokat a bankárok javára.
Választás nélkül kinevezett európai bizottsági elnök José Manuel Barroso természetesen hozzátette a magáét a témához, az Európai Parlamentben elmondott évértékelő beszédében, amikor nemcsak egy központi bankfelügyelet és mentő mechanizmus felállítását szorgalmazta, hanem Európa teljesen központosított irányításának gyorsított bevezetését a „nemzetállamok föderációjának” megalapításán keresztül.  Nagyszabású tervét nemcsak a 17 eurózóna tagállamra, hanem az Unió mind a 27 országára kiterjesztené, beleértve a szuverenitásához talán mindenkinél jobban ragaszkodó Egyesült Királyságot is.
Az Európai Bizottság, a szintén választás nélkül kinevezett Európa Tanács elnökkel, Herman von Rompuy-jal együttműködve, még pontosítaná a tervet, majd ezt követően terjesztené a kasztrált Európai Parlament elé (hiszen ez a parlament nem kezdeményezheti új törvények bevezetését, csak szavazhat a Bizottság vagy a Tanács által benyújtottak felől).
Barroso azonban becsület szavát adta, hogy az új rendszerben több demokrácia lenne, beleértve az elnök megválasztásának lehetőségét is, ami így ösztönözheti az európai politikusokat a hatalomátvételben való részvételre, hiszen ily módon már egy magasabb szintű, nagyobb hatalmú kormányba léphetnének.
A média nagy visszhanggal ünnepli a német alkotmánybíróság döntését: az „Európai Államok Szövetségének” megalapításához szükséges építőkövek elkészültek és az euró adósságválság végre megoldódhat.
De valóban átadásra került a német költségvetési szuverenitás? Az EKB most már tényleg átsétálhat a német adófizetőkön, korlátlan pénzeket pumpálva a spanyol, olasz, portugál, ír és francia (?) kötvényekbe, parlamenti hozzájárulás nélkül?
Korántsem, hiszen a 190 milliárd euró feletti német befizetéshez, illetve garanciavállaláshoz a törvényhozás mindkét házának hozzájárulása szükséges. Az alkotmánybíróság határozatából úgy tűnik a Bundesbank megtagadhatja a közvetlen monetáris tranzakciókat, arra hivatkozva, hogy az ellentétben áll az Európai Unió működési szabályzatával. Ez lehet a Menekülési Mechanizmusunk.

Vegyi permetezés - Így néz ki egy chemtrail gép belseje

Globális csoport a „vallási újságírásért” a Rockefeller Alapítvány támogatásával

A Rockefeller Alapítvány nemrégiben egy nemzetközi újságírói csoport létrehozásában segédkezett, aminek célja az újságírás támogatása vallási kérdésekben, jelenti az AP.
Az újonnan megalakult Vallási Újságírók Nemzetközi Szövetségének célja, saját elnökük, Maria-Paz Lopez megfogalmazása szerint, „pontos, korrekt és kiegyensúlyozott” újságírás mindenfajta vallási kérdésben.
A Vallási Adatbázis Archívum Szövetséggel együttműködve, az új nemzetközi csoport weboldalán azt írja, hogy szervezetük a „világ első nemzetközi testülete, amely olyan eszközökkel, forrásokkal és támogatással látja el a vallási kérdésekről író újságírókat, szerkesztőket és riportereket, amelyek biztosítják a pontos, korrekt és kiegyensúlyozott újságírást vallási kérdésekben az egész világon.”
A szervezet 23 ország vezető újságíróinak közreműködésével alakult a Rockefeller Alapítvány olaszországi Bellagio Központjában és több mint 90 ország 400 újságírója fogadta el a szervezeti tagságba való meghívást, áll a csoport weboldalán.
A „Globális Hang” mottó alatt a szervezet kihangsúlyozza, hogy a „globális újságírás vallási kérdésekben komoly felelősséget jelent.”
Micsoda szerencsés véletlen, hogy a Rockefeller Alapítvány éppen arra járt és hírét vette az újonnan alakuló szervezetnek, és így biztosíthatta a sikerhez szükséges kezdőlökést.
Az elmúlt évtizedek során a Rockefeller vonal több ága is számtalan (többnyire sikeres) kísérletet tett a vallás kisajátítására, azt remélve, hogy ezzel rávehetik a nyájat a klímaváltozás emberi eredetének elfogadására.
2010-ben kiadott, a 2005 és 2010 között kiutalt támogatásokról szóló jelentésében, a Rockefeller Brothers Alap elismeri, hogy számos „nem zöld” (értsd a környezetvédelmen kívüli) „szószólót” is támogatott az ember okozta klímaváltozás doktrína elfogadtatására saját közösségeikben. Ezek közé a szószólók közé tartoztak bizonyos polgármesterek, kormányzók, nemzetbiztonsági szakértők, katonai vezetők és… evangéliumi keresztények.
A jelekből úgy tűnik, hogy a Rockefellerek most már a vallási újságírókat is a listára tették.
„… a nem zöld szószólók számára rendelkezésre álló alapítványi pénzek jelentősen nőttek (…). A Rockefeller Brothers Alap támogatást nyújt „a klímáért tevékenykedő szövetséges szószólóknak”, amelyek közé tartoznak vállalkozások, befektetők, evangéliumi keresztények, gazdák, sportolók, munkás és katonai vezetők, nemzetbiztonsági szakértők, veteránok, fiatalok, kormányzók és polgármesterek.”
A dokumentumban arról is olvashatunk, hogy az elmúlt évtized során az alapítvány támogatta a vallási, állami és helyi vezetőket, hogy segítsenek az ember által előidézett globális felmelegedés eszméjének terjesztésében. A jelentés a következőképpen folytatódik:
„Az alapítványoknak, köztük a Rockefeller Brothers Alapnak jelentős szerepe volt abban, hogy ezek a csoportok megszervezzék tagságukat, nyilvánosan hangoztassák klímaváltozási megoldásaikat és támogassák azokat az irányelveket, amelyek a klímaváltozást adresszálják országosan és nemzetközileg egyaránt. A csoportoknak nyújtott közvetlen anyagi támogatás mellett, az Alap technikai támogatást is biztosított a stratégiai fejlesztésekhez, kommunikációs tervezéshez és támogatói képzésekhez.”
A jelentés részletesen leírja, miként vett részt az Alap a klímaváltozással foglalkozó szervezetek, többek között az IPCC (ENSZ kormányközi panel a klímaváltozásról) megalapításában és támogatásában.
2009-ben azonban, a klímabotrány kitörésével, komoly akadályba ütköztek, így nyilván most fokozott erővel próbálják újraindítani a kezdeményezést.
„A lakosság érdeklődése a kérdés iránt 2007-ben tetőzött, ám a közvélemény bizalma jelentősen csökkent a klímatudomány iránt, amikor 2009-ben a Kelet-Angliai Egyetem számítógépeiről bizalmas levelezések kerültek nyilvánosságra, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a klímaváltozással foglalkozó tudósok meghamisították a hőmérsékleti adatokat, visszatartva azokat, amelyek a hőmérséklet csökkenését mutatják, és megpróbálták lejáratni azon tudóstársaikat, akik szerint a klímaváltozást nem az emberi tevékenység idézi elő.”
A Rockefellerek akciója a „nem zöld szószólók” megvásárlására véletlenül sem esetleges vállalkozás és azt is tudjuk, hogy az Alap rendszeresen szerződtet ünnepelt újságírókat. A Rockefeller Alap már a hetvenes években is rendszeresen lefizette az újságírókat és számos médiabirodalmat finanszírozott, akik már akkor is szomorúan kommentálták, hogyan teszi tönkre az ember „földanyát” (ami sok esetben valóban így van, de ez nem befolyásolja éghajlatunkat és sokszor éppen az elit szervezetei végzik a legnagyobb pusztítást illetve kényszerítenek ki környezetkárosító lépéseket a szegény országoktól ). Már azokban az években elkezdtek írni arról, hogy a genetikailag módosított élelmiszerek megoldást nyújthatnak az emberiség valamennyi bajára.
A Rockefeller Alap folyóiratának 1974-es kiadásában a következőket olvashatjuk:
„Több tudományos rovat szerkesztőjét felkértük, hogy vegyenek részt az Alap klímaváltozással, élelmiszertermeléssel, államközi konfliktusokkal, a növények kártevőkkel szembeni ellenállásával és a vízgazdálkodással kapcsolatos gyűlésein. Ezt követően több cikk is megjelent a New York Times címoldalán és az Associated Press is számos komoly, sokak által átvett riportot adott le. A cikkírókat minden esetbe bemutattuk programfelelőseinknek és bátorítottuk, hogy forrásként használják őket. (Most már gyakran keresik fel programfelelőseinket, különösen széles érdeklődésre számot tartó kérdésekben, mint amilyen az élelmiszertermelés, a népességi problémák, a környezetvédelem vagy a művészet.).”
Hosszú és aljas történelme során a Rockefeller Alap több alkalommal és nem egy kiadványában kérkedett azzal, hogy miként használ fontos médiaszemélyiségeket saját céljaira. A feljegyzések egyetlen egyszer sem említik, hogy a felkeresések során bármilyen problémába vagy ellenállásba ütköztek volna. 1974-es éves jelentésükben a következőket írják:
„A világ élelmezési helyzetéről szóló 25 részes sorozatuk készítése során, a New York Times riporterei megismerkedtek és gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki számos tisztviselőnkkel. Munkatársaink komoly mennyiségű információt bocsátottak rendelkezésükre azonkívül új kapcsolatokkal látták el Bill Moyers-t a globális függőségről készülő tévésorozatához. Ez csak néhány példa új és produktív kapcsolatainkra a tömegkommunikáció világából.”
A polip egy másik karja, az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA), egy 2009-ben kiadott dokumentumban leírja, milyen trükköket alkalmaznak az ENSZ népességszabályozási programjaival együttműködni nem hajlandó gyülekezetek elérésére:
„Az ENSZ Népesedési Alapja azt találta, hogy a hitalapú és vallásközi szervezetek vezetői nyitottak a reprodukciós orvostudománnyal kapcsolatos kérdések megvitatására, ha az ügyet kellő gonddal és érzékenységgel kezeljük.”
A „változás ügynökeinek” egyik feladata a szervezet fő agendájának támogatása lenne „a félreinformáló kampányok ellensúlyozásával és az ICPD (Népesedési és Fejlesztési Nemzetközi Konferencia) szervezetén belüli társadalmi támogatás kiépítésével.”
A dokumentum egyértelműen leírja a toborzás elsődleges céljait:
„Meggyőző társadalmi-kulturális környezet létrehozása (a viselkedés, a hozzáállás és a gyakorlat befolyásolásával) a kulcsfontosságú közösségek népszerűsítésével és mozgósításával az ICPD PoA és az MDG (Millennium Fejlesztési Célok) céljainak megvalósítása érdekében.”
„Az Országos Vallási Együttműködés a Környezetért szövetséget kötött az Amerikai Katolikus Konferenciával, a Környezet és Zsidó élet Koalícióval, az Országos Templomi Tanáccsal és az Evangéliumi Környezetvédelmi Hálózattal, amelyek együttesen 100 millió amerikai tagot számlálnak.”
Az ENSZ egy másik frontszervezete, a Felekezetközi Együttműködés a Környezetért, amit 1980-ban alapítottak, saját bevallása szerint azért jött létre, hogy „informálja az észak-amerikai gyülekezeteket a földet sújtó környezeti problémák komolyságáról.”
A teljes infrastruktúra végrehajtói karjának számító UNFPA és ENSZ-béli leányszervezetei célul tűzték ki, hogy behálózzák a világ vallásait:
„2002 óta az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapja kihangsúlyozta mennyire fontos érzékenyen eljárni az egyes programoknál. Éppen ezért dolgozunk szoros együttműködésben a közösségekkel és a helyi változás ügynökökkel, beleértve a vallási vezetőket is.”
Ezek a szervezetek, a Rockefellerektől az ENSZ-ig, évtizedek óta saját propagandájuk terjesztésére használják forrásaikat. Legújabb, vallásos újságírói szervezetük csupán egy újabb fejezet programjukban.
Forrás: Infowars.com