A
gyógyíthatatlannak hitt (vagy szándékosan annak mondott) kóma nem is
olyan gyógyíthatatlan. A kómás betegnél a tudat nem képes visszavenni az
irányítást a teste felett. Testen kívülre kerülhet, ahol különböző
tudatsíkokon tapasztalhat meg dolgokat. Szellemi módszerekkel a lelket
vissza lehet hozni a testbe és így előidézhető a gyógyulás.
"Az
Élet új technokrata szemlélete körvonalazódik, melyben az egyén felett
álló hatalom dönt a tudomány álarca mögött arról, gazdaságos-e még
minket életben tartani, megéri-e még a felépülésben reménykedni,
hasznos-e minket intenzív kezelésekkel a kómából visszahozni. Rossz
irányba halad az az orvoslás, amely elveszi az egyén saját élete feletti
önrendelkezési jogát."
Csipkerózsika ébredése
A
New Mexikóbeli Albuquerqueban élő Patricia White Bull 26 éves volt,
mikor negyedik gyermekét császármetszéssel világra hozta. A műtét jól
haladt, mikor légzése hirtelen leállt. Mint később kiderült,
tüdőembóliája alakult ki, vagyis egy vérrög zárta el tüdejében a
vérkeringést. A gyors orvosi beavatkozás a légzést újraindította, de az
átmeneti oxigénhiány olyan súlyos agyi károsodásokat okozott, hogy az
asszony kómába esett és többé nem tért magához. Az orvosok
megállapították, hogy az úgynevezett állandósult vegetatív állapotba
került, vagyis élő halottá vált. Ebben az állapotban a beteg nem
ébreszthető, semmilyen ingere nem reagál, s egyedül az agy legősibb
központjai működnek, fenntartva a légzést és a keringést. A család
összeomlott, a férj még három évig reménykedett, majd négy gyermekével
visszaköltözött szüleihez, később pedig elvált. Patricia egy speciális
intézetbe került, ahol hozzá hasonló öntudatlan állapotban lévő
betegeket ápolnak - halálukig. A kezelés mindössze annyi volt, hogy
mesterségesen táplálták, megvédték a fertőzésektől, s naponta többször
tisztába tették. A család olykor meglátogatta őt. A gyerekeknek a mama
egy élettelen test volt az ágyban, aki többet már nem simogatja meg a
fejüket, nem várja őket otthon iskola után, nem veszekszik az elöl
hagyott játékok miatt, és akihez többé már nem lehet odabújni. Így telt
el tizenhat reménytelen év.
1999 karácsony estéje ugyanolyannak
indult az "élő halottak házában", mint az év többi 364 estéje. Az
ügyeletes ápolónő Patricia ágyát rakta éppen rendbe, mikor egy hangot
hallott: "Kérem, ne csinálja ezt". A rémült ápolónő hirtelenjében nem
tudta, hallucinál-e vagy álmodik; körbepillantott, és döbbenten látta,
hogy Patricia szeme nyitva, és rosszallóan néz rá. Az intézet
felbolydult. Az orvosok és a személyzet teljes értetlenséggel álltak az
esettel szemben, hiszen Patricia rácáfolt minden addigi tapasztalatra és
tudományra. Azt hiszem fölösleges a szavakat keresgélnem, hogy leírjam a
család boldogságát, mindenki elképzelheti, milyen lehetne az, ha
tizenhat éve halottnak hitt szeretett hozzátartozója visszatérne az
életbe. Patricia állapota rohamos javulásnak indult. Január elejére már
jól beszélt, szilárd táplálékot evett, sőt írni is tudott, s tolókocsin
kirándulásokra vihették.
Patricia gyógyulását sokan csodának
tekintik. Bizonyos értelemben valóban csoda, hiszen az egészségügyi
személyzet nem tett ezért semmit, és soha nem is hitt abban, hogy
Patricia egyszer felébredhet. A csoda tehát az, hogy mégis sikerült. Dr.
Dimancescu kómaszakértő szerint a kómából való visszatéréshez nem
csodára, csupán szakszerű kezelésre volna szükség. Ezt azonban a legtöbb
orvos nem ismeri, és a kómába, majd az állandósult vegetatív állapotba
került beteget még az erre szakosodott intézményekben is úgy tekintik,
mint aki már félig halott. Jó esetben azt gondolják, csak ki kell várni a
halált, rosszabb esetben megsiettetik azt.
Elsietett halálos ítéletek
Tanya
Liu Taiwan közkedvelt médiasztárja pár éve Angliában súlyos
vonatbalesetet szenvedett, s kómás állapotban szállították egy londoni
kórházba. Itt több orvos egybehangzóan megállapította, hogy a riporternő
agyhalál állapotában van, öntudatra ébredésének és felépülésének esélye
nulla. Javasolták, hogy felhasználható szerveit rokonai ajánlják fel
rászoruló betegeknek. Liu szülei nem voltak ennyire jószívűek,
visszautasították a diagnózist, és Kinába a Beijing-i Xuanwu kórházba
szállíttatták lányukat. Három hónapos gyógynövény terápia és az agy
speciális elektromos ingerlésének hatására Liu három hónap alatt
visszanyerte öntudatát és mára gyakorlatilag felépült.
Jacqueline
Cole 44 éves volt, mikor agyvérzés következtében kómába került. Orvosai a
felépülés esélyét egy a millióhoz becsülték. Hetekkel később, némi
orvosi nyomásra, a család lemondott Jacquelineról és bírósághoz
fordultak, hogy a kórház megszüntethesse a lélegeztető gép használatát
és a mesterséges táplálást. A bíróság a kérést elutasította. Pár nappal
később Jacquelinet egy barátja felkereste a kórházban, hogy utolsó
pillantást vessen rá halála előtt. Mikor megfogta kezét és ráköszönt,
Jacqueline kinyitotta a szemét és rámosolyogott. Ma Jacqueline teljes
értékű életet él, csupán memória problémái maradtak vissza
agyvérzéséből.
Fiona Smith angol orvosnő Franciaországban nyaralt
családjával, mikor autóbalesetet szenvedtek. Gyermekei kisebb
sérülésekkel megúszták, férje azonban meghalt, ő pedig kómába került.
Egy agysérülésekre specializálódott kórházban a francia orvosok úgy
vélték, Smithnek 3-4 hónap elteltével van némi esélye a felépülésre. Ám
amikor további kezelésre hazaszállították Angliába, az angol orvosok
állandósult vegetatív állapotot állapítottak meg, és a gyógyulást
reménytelennek minősítették. A család azonban -úgymond hiú- reményeket
táplált, amit szakemberek a halállal szembeni "tiltakozási fázisnak"
neveznek. Ez azt akarja jelenteni, hogy a hozzátartozók még nem tudják
elfogadni a halál tényét, de majd remélhetőleg felnőnek a helyzethez.
Szerencsére Smith szülei határozottan nem akartak "felnőni" a
helyzethez, és mikor semmi javulást nem tapasztaltak, átvitték lányukat
egy másik kórházba, ahol a kezelés része volt a mindennapi tornáztatás,
különféle ingerek alkalmazása, és az, hogy minden nap kitolták őt a tévé
szobába is, jóllehet teljesen öntudatlan állapotban volt. Míg az előző
kórházban hónapokig semmi változás nem volt tapasztalható, az
ingergazdag környezetben három hét múlva Smith visszanyerte öntudatát, s
pár hónap múlva teljesen gyógyultan hagyta el a kórházat.
Orvos
létére szembesülnie kellett azzal, hogy az orvosszakma milyen könnyen
tör pálcát valaki feje fölött, s szüntetik meg az életfenntartó
kezeléseket, pusztán mert úgy ítélik meg, az eset már reménytelen. "Nem
minden család olyan jól informált, mint az enyém volt, s az emberek nem
merik megkérdőjelezni a félistennek tekintett orvosok szakvéleményét.
Feltételezik, hogy ha az orvosok valakiről kimondják a halálos ítéletet,
akkor azt az emberi élet iránt érzett mély felelősséggel teszik. Ma úgy
gondolom, ez közel sem biztos. Ha nem lettek volna szüleim olyan
erőszakosak, ma halott lennék"-nyilatkozta a BBC egy vitaműsorában.
A
95 halálos áldozatot követelő 1989-es hillsborough-i futballmecs
tragédia két kómába esett áldozatának története ugyancsak hátborzongató.
Tony Blandnél és Andrew Devinenél egyaránt kimondták az állandósult
vegetatív állapot beálltát, s felépülésüket reménytelennek ítélték. A
Tony Bland-et ápoló kórház 1993-ban bíróságilag kérvényezte, hogy
beszüntethesse a fiú mesterséges táplálását. A Lordok Háza döntése
alapján megadták a kórháznak az engedélyt, hogy "hagyják Tony Bland
meghalni". Az ítélet azonban gyakorlatilag egy kegyetlen gyilkosságra
adott engedélyt, ha sommásan foglalom össze az egyik legnevesebb angol
orvosi lap szerzőjének véleményét. A táplálás és itatás megszüntetése
ugyanis lassú kínhalálra ítélte Tonyt, aki két hét alatt pusztult bele a
szomjazásba és éhezésbe. Ezt senki nem nevezné természetes halálnak,
kegyes halálnak meg még úgyse. Pár évvel később azonban még jobban
felkavarta a közvéleményt, hogy Andrew Devine, akit Tonyval azonos
diagnózissal más kórházban ápoltak, nyolc év után felébredt a kómából.
Hasonló esetek újra és újra felvetik azt a kérdést, meddig tartható
fent az orvosok jog által is megtámogatott tévedhetetlenségi mítosza.
Sok éven át vizsgáztattam orvostanhallgatókat, s a "Haldokló beteg"
tételt húzó hallgató mindig szorgalmasan felsorolta a halálos
diagnózissal, majd a halállal való szembesülés fázisait, melynek egyik
szakasza a "tiltakozás". A hallgató ilyenkor elmagyarázta, hogy a
betegek sajnos ilyenkor még nem tudják elfogadni a diagnózist, és
elkezdenek orvostól-orvosig futkosni. Van bennük ilyenkor valami
neheztelés vagy sajnálat; mennyivel egyszerűbb és nemesebb volna rögtön
elfogadni a halált, ha már annak úgyis jönnie kell. Nem tudtam megállni,
és mindig megjegyeztem, hogy azért vannak téves diagnózisok is, és sok
beteg életét mentette meg már, hogy kicsit akadékoskodott orvosaival.
Kómában lenni
Az
orvosok többsége úgy tekinti a kómában vagy állandósult vegetatív
állapotban lévő személyt, hogy az nem érez, nem észlel, nem gondolkodik,
csupán csak egy hús-vér automata. Kétségtelen, hogy az EEG általában
lapos, vagyis az agyműködésnek semmi jele, s a beteg nem reagál
semmiféle ingerre. Ez azonban nem feltétlen jelenti azt, hogy a beteg ne
érzékelné környezetét, ne gondolkodna és érezne. A kómából visszatért
betegek gyakran számolnak be arról, hogy hallották, amint az orvosok
türelmetlenül, vagy ellenségesen újra és újra kioktatták
hozzátartozóikat, hogy fölösleges itt tölteni az időt, a beteg
menthetetlen. Sok beteg elmondja, hogy miközben külső szemlélő számára
élő halottnak tűnt, aközben ő észlelte környezetét, de mintha vastag
üveg mögé lett volna zárva, nem tudott semmiféle jelet adni a
külvilágnak.
Ha ez így van, belegondolni is szörnyű, milyen lehet
védtelenül, kiszolgáltatva elviselni a halára éhezés és kiszáradás
folyamatát, ha az egészségügyi intézmény gazdasági vagy "emberiességi"
okokból úgy dönt, beszünteti a kómás beteg kezelését.
Sok beteg
visszatérése után különös víziókról számol be, melyek erős hasonlóságot
mutatnak a halálközeli élményekkel. Sokaknak Istenélménye van,
találkoznak a Szeretettel, keresik életük értelmét, nagy utazást tesznek
egzotikus képzeletbeli tájakra, vagy csatákban vesznek részt. E
jelenségeket kómakutatók "belső tudatosságnak" nevezik, e folyamatokról a
külvilág hagyományos módszerekkel nem képes információt szerezni; a
beteg "fekete doboz" a környezet számára.
A csoda receptje
Dr.
Dimancescu és mások speciális terápiát és kommunikációs technikát
dolgoztak ki kómás betegek kezelésére. Ennek lényege, hogy "igen-nem"
válaszokat várunk a betegtől, s minden lehetséges testi jelet
megfigyelve keressük azt a csatornát, amelyen keresztül a beteg képes
kommunikálni. Ez lehet a szemhéj finom rebbenése, a légzés enyhe
gyorsulása, a vérnyomás, pulzus megváltozása, stb.
Dr. Arnold
Mindell pl. egy agydaganat miatt kómába esett kisfiúval kezdett
dolgozni. A gyermek számára közeli halált jósoltak. Dr. Mindell
eldöntendő kérdéseket tett fel a kisfiúnak, s figyelte a "válaszokat".
Észrevette, hogy a kisfiú álla időnként elvörösödik, ezt válasznak
értelmezve különös beszélgetésbe kezdett vele. Megkérdezte tőle, azért
van-e kómában, hogy ne kelljen iskolába mennie. A kisfiú álla nem
változott. Számos más kérdést feltéve, meggyőződött arról, hogy valóban
"beszélgetnek". Ismerve a kómás betegek belső élményeit, végül
megkérdezte a kisfiút: "azért vagy kómában, hogy közelebb kerülj
Istenhez?" Amikor a kisfiú álla válaszként bevörösödött, s Dr. Mindell
"lefordította ezt szüleinek, mire az apa hevesen tiltakozni kezdett,
hogy az ő fiából nem lesz pap. A kisfiú később szerencsésen felépült, s
felnőve teológiát kezdett tanulni.
A kóma nem állapot, hanem
folyamat, mondja Dr. Amy Mindell. Könyvének címe: "A kóma, mint gyógyító
utazás". A beteggel folytatott rendszeres "beszélgetés" célja
alapvetően a támasz és szeretet nyújtása, de megannyi tapasztalat
bizonyítja, hogy a kómából általában azok ébrednek fel, akiket
rendszeresen sok fizikai és emocionális inger ér. Dr. Dimancescu 1%-nál
is kevesebbre becsüli a kómából való visszatérés esélyét azoknál a
betegeknél, akik, bár korrekt orvosi ellátást kapnak, nem részesülnek a
kezdetektől a minden érzékszervi modalitásra kiterjedő ingerterápiában
és tornában. Akik viszont komplex kómakezelésben részesülnek, azok 92%-a
felébred a kómából, s több mint 35%-uk felgyógyul.
A csoda receptje
tehát kitartóan ingerekkel segíteni az agyat, hogy regenerálódjon.
Ehhez nagyon fontos minden apró változást bátorítani, megerősíteni. A
megdicsért apró ujjremegésből hamarosan mozgás válhat, az apró nyögések
idővel szavakká formálódhatnak. A csupán orvosi kezelést nyújtó
intézményekben bekövetkezett "csodás" ébredések valójában szinte kivétel
nélkül a hozzátartozók kitartó jelenlétének, simogatásainak, beszédének
köszönhető. A legerősebb inger természetesen a szeretet, az az érzés,
hogy a beteget visszavárják. Micsoda örült ötlet egy állandósult
vegetatív állapotban leledző lányt koncertre vinni, csak mert kedvenc
énekese a városban turnézik? Christiane Kittel hét évi kómából akkor
ébredt fel, amikor szülei tolókocsiban elvitték Bryan Adams koncertjére.
A lány hét év után hirtelen öntudatra ébredt, felnyitotta szemét,
követte a koncertet, s anyját szólította.
Az agy különös képességei
Az
agy nem egy szivacs, amit ha legyártottak, onnantól már csak
használódik és romlik, hanem egy önmagát átszervezni, gyógyítani képes
szervezet. Számos vizsgálat jelzi, hogy az agy hihetetlen képességekkel
rendelkezik önmaga újrastrukturálására. Sorba dőlnek meg a feltevések az
agy "előre huzalozottságával" kapcsolatban. Míg a számítógép valóban
tönkremegy, ha megsérül egy alkatrésze, az agy képes arra, hogy az
elpusztult neuronok feladatát más agysejteknek adja át. Még nem tudjuk
pontosan mi történik a kómából való ébredés során, de az agy
önkorrekciós képességeire számos bizonyítékunk van. Amikor pl. valakinek
a balféltekei beszédközpontja megsérül, a jobbfélteke szinte napokon
belül kezdi átvenni a beszédfunkciókat - ha megfelelő rehabilitációs
programban részesül a beteg.
Az agy önszervező képességére jó példa
az a vizsgálat is, melyben kimutatták, hogy vakoknál a látókéreg
átveszi a tapintással szerzett információ feldolgozásának feladatát,
vagyis az agy teljesen "áthuzalozza" magát, hogy a hatalmas,
kihasználatlan látókéreg ne heverjen parlagon.
Az élet új jelentése
Az
orvosi technika fejlődése létrehozta az Élet és Halál közti
Senkiföldjét. Az orvoslás megmenti a kómába zuhantakat az azonnali
haláltól, majd ugyanez az orvoslás praktikus megfontolásoktól hajtva
elveszi (visszaveszi?) tőlük később az Életet.
Úgy tűnik, megszűnt
az Élet feltétlen szentsége, s helyét átvette az "Élni érdemes Élet"
fogalma, írja Peter Singer morálfilozófus. Ma Angliában két független
orvos egybehangzó véleménye alapján abba lehet hagyni az állandósult
vegetatív állapotú betegek életfenntartó táplálását és kezelését. Az
Angol Orvosi Társaság javasolta, hogy ezt az elvet terjesszék ki az
elbutult vagy súlyos agyvérzéses betegekre is.
Az Élet új
technokrata szemlélete körvonalazódik, melyben az egyén felett álló
hatalom dönt a tudomány álarca mögött arról, gazdaságos-e még minket
életben tartani, megéri-e még a felépülésben reménykedni, hasznos-e
minket intenzív kezelésekkel a kómából visszahozni. Rossz irányba halad
az az orvoslás, amely elveszi az egyén saját élete feletti
önrendelkezési jogát.
Tények Tévhitek