Peg Streep pszichológusnő négy
pontban foglalta össze, hogy mi az, amire a tizen- és huszonévesek
vágynak a környezetüktől, és amit manapság elsősorban a közösségi médián
keresztül kapnak meg. Ez a négy dolog a válasz arra, hogy miért lógnak a
fiatalabbak különösen sokat a Facebookon, de az is kiderül belőle,
miért ennyire fontosak a lájkok ennek a korosztálynak – gyakorlatilag az
egész életük most már a tetszik gomb köré rendeződik. A cikk eredetije a
Psychology Todayen olvasható.
1. Figyelem
– A fiatalok először is azt akarják, hogy figyeljenek rájuk, ebben
nincs sok szenzáció, viszont az már újdonságnak számít mondjuk 10 évvel
ezelőtthöz képest, hogy a legifjabb generáció manapság elsősorban a
Facebookon keresztül kapja meg azt a figyelmet, amire ösztönösen vágyik.
Egy amerikai felmérés szerint a Facebookot használó fiatalok 92%-a a
saját nevét használja, nagyjából ugyanennyien szoktak magukról fotókat
is feltenni a netre, kb. 25% videót is. A pszichológus szerint emögött
az van, hogy azt akarják, hogy figyeljenek rájuk, ezért osztanak meg
minél több személyes információt magukról.
2. Elismerés –
Ez a pont természetesen még fontosabb, mint az első, hiszen a többség
nem csak úgy általában szeretne a figyelem középpontjában lenni, bármi
áron, hanem van egy jól meghatározható célja az egésszel. Nem csak azt
szeretnék, hogy a többiek figyeljenek rájuk, hanem azt is, hogy
elismerést, pozitív visszacsatolást kapjanak a többiektől. És ennek a
XXI. században intézményesült új formája a lájk. A fiatalok nemcsak azt
szeretnék, hogy mindenki lássa őket, hanem azt is, hogy aki látta őket,
az lájkoljon is, azaz nyilvánosan tetszést nyilvánítson. Bizonyos
szempontból nincs semmi újdonság ebben sem, hiszen a közösségbe való
beilleszkedés, a társak véleménye mindig is roppant fontos volt a
fiatalok zöme számára, csak Pál utcai fiúk kora óta annyi változott,
hogy most már nem az számít, hogy a többiek csupa kis vagy csupa nagy
betűvel írják-e be Nemecsek Ernő nevét a gittegylet jegyzőkönyvébe,
hanem a facebookos posztokra kapott lájkok számán méri le magát
mindenki, és ezzel mér le mindenki mindenki mást is.
Barcroft
MediaA pszichológusnő a "lájkkurva" szót is idézi, arra utalva, hogy a
fiatalok direkt arra mennek ki a Facebook-profiluk szerkesztése közben,
hogy minél többen, minél többször nyomják meg a tetszik gombot. Ha egy
poszt vagy fotó kevés lájkot kap, azt törlik vagy átszerkesztik, hiszen
minél jobb képet akarnak magukról mutatni. A fent már idézett felmérés
szerint egy amerikai tizenéves kerek perec azt nyilatkozta a kutatóknak,
hogy a facebookos népszerűségtől függ, hogy az életben
(=iskolában/haverok körében) ki mennyire népszerű.
A
cikk Coye Cheshire kutatását idézi, ami szerint a lájkolás
gyakorlatilag addiktív. Azaz: ha posztolunk valamit, és azt mások
lájkolják, az annyira jó érzés, hogy feléled bennünk a vágy, hogy
posztoljunk még valamit, hogy a jó érzést megint érezzük. Minél több a
pozitív visszajelzés, annál több mindent fogunk megosztani, és annál
inkább arra törekedve, hogy az újabb posztjainkra is minél többen
nyomják meg a tetszik gombot. Így lesz valakiből lájkkurva, aki szinte függőségben él, és bármit megcsinál azért, hogy lájkolják a posztjait:
fenntart például egy kirakatkapcsolatot, bizonygatva a Facebook
közönségének, hogy milyen csodálatosan harmonikus a párkapcsolata.
Megdöbbentő
az a párhuzam, hogy manapság minden cég a Facebookot használja egyik
elsődleges marketingeszközként, és a vállalatok próbálnak minél több
lájkot begyűjteni önmaguk, illetve termékük népszerűsítésére. A
közösségi hálót rendszeresen használó fiatalok gyakorlatilag ugyanígy
reklámozzák saját magukat, illetve saját párkapcsolatukat a Facebookon.
3. Imázs
– A Facebook harmadrészt azért is olyan vonzó a fiataloknak, mert ott
könnyebben ki tudnak alakítani magukról egy bizonyos imázst, amit a való
életben kialakítani esetleg nehezebb lenne. Az interneten 100%-ban
kontrollálni lehet, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról: lehet csak
előnyös képeket posztolni, csak a jót leírni, a negatív kommenteket
törölni, és csak a kívánatos embereknek mutatni magunkat. Ennek az
imázsnak a kialakítása és fenntartása fáradságos munka tud lenni, de a
fiatalok zöme a jelek (és a felmérések) szerint úgy érzi, megéri. Már
csak azért is, mert még mindig hatékonyabb a kampányolás a neten, mint a
valós életben, ahol simán előfordulhat, hogy mások szeme láttára esünk
pofára, és az életben a nyilvános kudarcot utólag nem lehet törölni.
4. Ne maradjanak le
– És még egy dolog, ami a fiatalokat a Facebook felé hajtja: úgy érzik,
ha nem nézik folyamatosan a közösségi oldalakat, lemaradnak valamiről.
Érdekes, hogy tizen- és huszonévesen az embert mennyire tudja hajtani az
attól való félelem, hogy nehogy lemaradjon valamiről vagy kimaradjon
valamiből, amikor pont ebben a korban lehetne a leginkább hátradőlni,
hiszen ott van még az ember előtt az egész élet, ezer lehetőség lesz még
bárminek a bepótlására vagy újrakezdésére. A fiatalok mintha folyamatos
kapuzárási pánikban élnének, mindent azonnal tudni akarnak, mindenben
mindenképpen részt akarnak venni, mintha az lenne az utolsó lehetőség. A
Facebook mára olyan hatalmas lett, hogy aki nincs rajta, az könnyen úgy
érezheti, kimarad valamiből (a buliból? a társaságból? a haveri
körből?), hiszen a dolgok a Facebookon történnek. Mindezeket figyelembe
véve meglepő, hogy más pszichológus mégis amellett érvel, hogy a
közösségi médiával kapcsolatos jópár negatív vélemény csak tévhit.
(velvet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése