2012. január 12., csütörtök

Magyar valóság - jelentés Pécsről!

(a jelentés műfaja: hétköznapi horror)
Pécs, a délvidéki nagyváros, az egykori ipari-bányászati-kultúrlis központ (a Dunántúl fővárosa, a Balkán kapuja stb..) napjainkban bizony történetének igen sötét fejezetét morzsolgatja. Az utóbbi 20 év története a folyamatos hátrálás és visszacsúszás krónikája. A térség mai helyzete és állapota a vidéki Magyarország adekvát tükörképe!
A város termelési és gazdasági potenciálja napjainkban csak töredéke a rendszerváltást megelőző évekének. Azokban az időkben két hatalmas bányászati cég (a Szénbánya és az Uránbánya országos ismertségű) volt a tartóoszlopa a helyi gazdasági életnek. És persze az emblematikus pécsi üzemek: a Dohánygyár, a Sörgyár és a Zsolnay Porcelángyár. Nagyon jelentős könnyűipar (Bőrgyár, Kesztyűgyár és egyéb üzemek), élelmiszeripar (Tejüzem, Húsüzem és egyéb élelmiszeripari feldolgozók) és hatalmas építőipari kapacitás (élén az akkori megyei építőipari tröszttel) volt jelen a térségben. Ezek hozták létre helyben az ország egyik legnagyobb lakótelepét és a térség számos monstre beruházását (valószínűleg a Pécs2010 beruházásaival sem szenvedtek volna olyan szánalmas kudarcot, mint a maiak).
Az előbb felsorolt nagy gyárak mellett százával voltak jelen kis és közepes üzemek, amelyek szintén életképesnek bizonyultak az adott korban. Mindezt jól egészítette ki Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme, amely hol egyben, hol részekre bontva adott munkát több ezer oktatónak, és képzett több tízezer szakembert évente. (Manapság nem Pécsett, hanem az egész megyében nincs 15 darab legalább 200 főt foglalkoztató termelő egység. Az egyetem az több ezres, dehát az nem termelő. Az utolsó nagyobb cég a finn Elcoteq 2011-ben húzta le a rolót, és azóta nyugodtan elmondható, hogy komolyabb termelő üzem már nincs az egész térségben)
Természetesen a helyén kell kezelni az akkori idők gazdaságát, ami hatékonyságban nyilván messze nem venné fel a versenyt a mai idők cégeivel, de teljes volt a foglalkoztatás és mindenki tisztességgel meg tudott élni, aki az országnak ezen a táján telepedett meg. Ha igaz sok jobboldali közgazdász azon állítása, hogy országos szinten jelenleg az egy főre jutó reálbér visszaesett a 70-es évek végének szinvonalára, akkor bizony keserű szájízzel, de meg kell becsülni az 'ocsmány átkos' időszak akkori eredményeit.
Mindez néhány év alatt szertefoszlott, semmivé vált! A cégek egy részét a gazdaságtalanság hazug ürügyével leállították, más részét mohó-korrupt privatizálók hada szedte darabokra. A még ezután is kitartó cégek a multik piac-letakarító műveleteinek váltak áldozataivá. A kilencvenes évek első felének lázas pusztítása hatalmas károkat okozott, és a mai napig helyrehozhatatlan sebeket ejtett a délnyugati régión.
A cégekkel, üzemekkel együtt került a szemétre mindaz a sok évtizednyi termelési tapasztalat, know-how, szervezési és szervezeti tudás, ami felhalmozódott a térségben. Mielőtt valaki újfent megjegyezné, hogy azok gazdaságtalan szocialista üzemek voltak, akkor emeljük ki azt a tényt, hogy ezen cégek közül több is túlélte a Horthy időszak sőt a Monarchia világát is. És tegyük hozzá sürgősen, hogy ezeknek a cégeknek a rentábilissá tételére még csak kisérleteket sem tettek.
Mert az ami napjainkban folyik, nevezetesen, hogy az egykori munkások otthon morzsolgatják rokkant-nyugdíjas napjaikat, vagy valamely ál-vállalkozásban törik a fejüket kamu ÁFA visszaigényléseken, nos az biztosan sokkal, de sokkal gazdaságosabb társadalmi szinten, ugye? Aki ezt a gazdaságtalanság miatti gyárbezárásokat kitalálta, azt visszamenőlegesen háborús bűnössé kellene nyivánítani. De hagyjuk az indulatokat.....
Ma már látható, hogy a következő években megindult, majd egyre gyorsuló üteművé vált a szakemberek elvándorlása is a térségből. Mindezt általános lakossági elvándorlás is kisérte. Az egykor 192 ezer főnyi lakosságot is elérő megyeszékhely jelenleg 156 ezer lelket számlál. Aki élt akkoriban, az emlékszik rá, hogy a városközpontban éjszaka is nyüzsgött az élet, a vendéglátóipar virágzott és jó volt a közbiztonság. (aki mindezt üres nosztalgiázásnak véli, annak fényképek és tanúk százaival tudom igazolni a leírtakat)
Ma ugyanitt sétálva este már egy ürességtől kongó városközpontot és pangó vendéglőket találni. A közbiztonság helyzetét jól jellemzi, hogy a katasztrófa-hireket adó médiákban ez a város az egyik legtöbbet emlegetett település, és 2011-ben úgy tudom a gyilkosságok száma is itt volt a legmagasabb az országban. Egy halvány pozitívum: az ünnepi évre valóban kissé rendbehozták a belvárost és a köztereket, de rögtön hozzátéve, hogy ezen helyeket 1400-nál is több hajléktalan 'szinesíti'. (döbbenetes szám a 80-as évek 50 hajléktalanjához képest) Sajnos a mélyülő nyomor megnyilvánulásainak évről-évre egyre dermesztőbb jeleit tapasztalom. Korábban csak a hajléktalanok 'megszokott' látványa volt jelen, később megjelentek kisebb csapatokba verődött koszos kukázó gyerekek, az utóbbi időkben pedig többször voltam tanúja jól öltözött emberek kukázásának. Mi lesz a következő fokozat? Sajnos teljesen megszokott történet az iskolába több társának uzsonnát hozó gazdag diák jósága, mivel sok családban már a gyereknek sem jut elég ennivaló.
A lakosság közműtartozásainak összege meghaladja a 2,3 milliárdot, ami valószínűleg szintén előkelő helyezést biztosítana az egy főre jutó országos ranglistán.
Ha ezeket a mai állapotokat valaki előre leírta volna a rendszerváltás sok reményt gerjesztő éveiben, akkor gyaníthatóan az illetőt jó ideig puha falú helységekben tárolták volna. Ennél már csak egy háború tudott volna nagyobb pusztítást végezni!
Hogy a mai hivatalos politika hogyan próbál a semmiből valamit kreálni, azt meg lehet nézni például a pecsgazdasaga.hu homályos fogalmakkal operáló, semmitmondó, protokoll weboldalon. Akkorát ugyebár senki sem hazudhat, hogy itt valami komoly termelés, vagy nagyszabású gazdasági tevékenység folyna, ezért az említett oldal eredménynek minősíti azt, hogy a városban a kereskedő multicégek logisztikai központokat hoztak létre. Az is szerepel ebben a jeles ismertetőben, hogy a város lakosságának háromnegyede a tercier szektorban dolgozik. (ezt úgy lehet valóságosan értelmezni, hogy ezek egy kis része valóban szolgáltat, míg nagyobb részük kényszervállakozásként tengődik, amely többet foglalkozik 'adóoptimalizálással', mint a saját tevékenységével.) Nem tudom, hogy a tercier szektorhoz sorolják e a kényszerből külföldre járók tömegeit (ezek, mint tudjuk általában öregeket ápolni, campinget takarítani és hasonló dolgokat végezni járnak oda). Gondolom a rengeteg volt bányász, bőr vagy tejipari munkás által alapított kis cégek tevékenységének és hatékonyságának leírásával nem szükséges terhelnem az olvasót, azt valószínűleg el tudják képzelni.
Az oktatási intézményeknek köszönhetően rengeteg a felsőfokú végzettségű ember (a tömegoktatásból következően természetesen gyanús minőségű szaktudással), akiknek azonban csak a töredéke jut a képzettségének megfelelő álláshoz. Az olyan - egykor igen keresett és megbecsült - szakemberek, mint a közgazdász-jogász stb.. ma nagyon elégedettek egy biztosítási ügynök állással, de legtöbbször ez sem jut nekik.
Az Európa Kultúrális Fővárosa cím elnyerése is több gondot okozott, mint amennyi örömet hozott. A város hivatalban levő apparátusa egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen léptékű esemény levezénylésére. Ez az esemény hű tükörképét adta a város mai mentális állapotának. Egy néhány tízmilliárdos beruházás-sorozat levezénylése (kombinálva a korrupcióval, a pártok veszekedéseivel és az országos politika szerencsétlen belenyúlásaival) megoldhatatlan feladat elé állította a helyi (önjelölt) elitet. Pedig ez a város normális politikai élettel, kis odafigyeléssel mind fizikailag, mind mentálisan ennek a többszörösét is el tudná végezni. Kevés városban lehet ennyire kontraszelektált a helyi pártpolitikai elit, mint itt. Ha valaki végigolvasta ezt, kérem vesse össze saját településének jelenével és közelmúltjával. Gyanítom, hogy a hasonló tartalmú jelentésekből egy hatalmas országos dossziét lehetne összeállítani. És aki netán rosszindulatúnak tartaná ezeket a sorokat higgye el, sokkal mélyebbre is le lehetett volna merülni a valóság szennyes bugyraiba. Szót sem ejtettem még a helyi közlekedés privatizálásának (az országos hírhedtségű busz eladás-visszabérlés) dicsőséges történetéről. Vagy az EKF projekten kívüli beruházások körüli botrányokról. Vagy a város elképesztő mértékű eladósodottságáról (40 milliárddal országos dobogós helyezés) amelynek kialakulásáról szintén érdekes pletykák terjednek a városban. Vagy a városi képviselők telek ügyleteiről. Vagy a Pécsi Vízmű privatizáció-reprivatizáció 'érdekes' történetéről.
Mivel mindenképpen valami kis reményt adó pozitívummal szeretném zárni az áttekintést, ezért meg kell említeni, hogy végre megépült és működik a városig vezető M6-60 autópálya (bár tudjuk, hogy milyen áron és minőségben) és kezdenek befejeződni a még régebbre esedékes EKF projektek (Zsolnay-negyed, Tudásközpont, Kodály Központ)
Pár szó erejéig idekivánkozik még a tágabb környezet állapota. A régió állapota a vállalkozó-mintafalu Kozármislény kivételével még sokkal szörnyűbb. Egyes, főleg roma-lakta dél baranyai településeken pedig az afrikai szintet idézi. Arrafelé különben is csak kellő körültekintéssel szabad közlekedni. Sokszor, amikor nézem a tévében a politikai vitaműsorokat, és meglátom a kis tornából felmentett Political Capital-os, vagy hasonszőrű elemzőket, akik a cérna hangjukon ömlengenek a szabadság-demokrácia-nyugatias modernitás kíválóságáról, akkor elhoznám ide őket egy 2 napos tanulmányi kirándulásra, mondjuk egy beomlott fedelű nyomor-házba. És megkérném őket, hogy írják le legyenek szivesek, hogy mit adott a demokrácia és az Európai Unió ezeknek az embereknek! És mit adott a vidéki 8 millióból 7-nek!? Mennyi jutott a kohéziós alapokból a Dráva-menti nyomorzónának?
És itt jutottam el az egyik legfontosabb közlendőmhöz: egyre biztosabb vagyok abban, hogy az országos politikai elitünknek fogalma sincs a tényleges vidéki állapotokról. Bár sokat járnak vidékre különböző protokoll eseményekre, de ez a legmélyebb szint, ameddig 'elmerülnek' a nehézségekbe. Nem tudják milyen lehet villany nélkül sötétben üldögélni, vagy tüzelő nélkül nyugdijasként azon töprengeni, hogy a kutyaeledel elfogyasztása után sikerül e kibírni holnap reggelig.
Ezek a jelenségek a vidék vidékén bizony már sorozatossá kezdenek válni és mivel alig-alig esik szó erről a hivatalos fórumokon erős a gyanúm, hogy itt megint közbotrányra lesz szükség, hogy valami történjen...
Ne kergessünk ábrándokat, ezt az állapotot a ma is regnáló politikai és közhatalmi rendszer idézte elő, ez változtatta ezeket a településeket és az ország nagy részét egy lepusztult, elhagyatott szemétdombbá!! Mindegy, hogy azt demokráciának, vagy autokráciának esetleg micimackónak hívják!! És itt nem egyes emberek mulasztásairól van szó, itt maga a rendszer anakronisztikus, rohadt és idejétmúlt. És ezt nem lehet kohéziós alapokkal, és egyéb birodalmi agyrémekkel helyrehozni. Ezt csak emberséges politizálással lehetne helyrehozni. Ez pedig a jelenlegi politikai berendezkedéstől igen messze található.
Ugye emlékszünk még, hogy a szocialista rendszer temetésénél milyen szavak hangzottak el a nekrológokban, például, hogy nem volt emberléptékű, vagy emberközpontú. Nos ez a mai rendszer EMBERTELEN. Ez az alfája és omegája. Felesleges ezt továbbragozni, hogy profitközpontú és uzsorajellegű és a többi szócséplés... És mivel embertelen ezért még a szocialista rendszernél is sokkal, de sokkal rosszabb.
Epilógus
Ebben az állapotban sokáig nem maradhat ez a térség. Rövid idő alatt el kell dönteni, hogy az 'új rendszer' által elpusztított szektorok közül melyeknek van esélye újraépülni és el kell kezdeni a helyreállítást. Ha kell kíméletlen patrióta módszerekkel!
Mert ha nem, ha ez így folytatódik tovább, akkor ezen a helyen egy nemzedék múlva már egy kisvárosnyi ember sem fog élni. Mert ha nem, akkor ez a régió nem leszakad, hanem dugóhúzóba került repülőgépként pörögve zuhan a katasztrófa felé. Egyáltalán nem túlzás ez a radikális kifejezésmód.
Lehet, hogy jövőre ilyenkor már én sem tudok ilyen cikkeket írni, mert én is egy német öregember tolókocsiját terelgetem havi 600 euróért feketén valahol a Duna felső folyása mentén. De én ezt az országot szeretem és itt szeretnék maradni. Ameddig csak lehet....
K. Sz.
Pécs 2012 január

Haslövés! - Lelőtték az ügyészt a tárgyalóteremben

Vége a bírók és ügyészek sérthetetlenségi mítoszának - Németországban. Saját kezébe vette az "igazságszolgáltatást" Dachauban egy férfi, és lelőtte az ügyészt. Váratlanul dördültek a lövések. Az ügyész meghalt, feltehetően a haslövés végzett vele. A bíró sokkot kapott.
2012. január 11. Németország, Dachau. Bírósági tárgyalóterem. Szerda délután.
Feltehető előzmények:
Eredetileg egy 44 ezer eurós társadalombiztosítási csalás miatt idézték be az 54 éves vádlottat, amiért pénzbüntetést, esetleg, maximum 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna.
A tárgyalás valószínűleg a már bevett módszerek alapján indult; a törvényszéki dolgozók, s az ügyész és a bíró, a szokásos módon, emberi mivoltában porba alázták a vádlottat. Aki nagy valószínűséggel valóban bűnös volt a társadalombiztosítási csalásban. És egy darabig csak hallgatta a hatósági dörgedelmeket.
Elgondolkodhatott talán azon, hogy nálánál ezerszer nagyobb gazemberek szabadon futkosnak szerte Európában és Amerikában. Elgondolkodhatott bizony azon is, hogy ezek itt vele szemben sosem képviselték az ő egyszerű, bár gyarló emberi érdekeit, hanem mindig is a kiválasztottak felé hajlott a kezük. Akik akármekkora bűncselekményt követnek is el, ezek akkor is a porban csúsznak előttük. És soha nem lesz igazság a Földön, amíg ezekre van bízva. Lehet, hogy ilyen gondolatok motiválták még délelőtt az otthonában is, amikor a pisztolyát magához vette.
A meglett 54 éves középkorú férfinek feltehetően az sem tetszett, hogy a fiatal, ifjú titán 31 éves ügyész ilyen vehemensen és erőszakosan akarja bűnössé nyilváníttatni, holott a nagy gazembereket észre sem veszi, futni hagyja. Vagy esetleg még bratyizik is velük. A bíró pedig... arról jobb nem is beszélni. Ez az ítélet feltehetőleg már tegnap kész volt, előre megbeszélhették az ügyésszel. Ennyit a régi európai hagyományról, a bírói függetlenségről. Ami kizárólagosan csak arra jó, hogy a bíró is azt csináljon, amit akar. Törvényen feletti lényként létezve.
A pontos történések:
És akkor a középkorú férfi elővette a pisztolyát. Először a bíróra lőtt, elvétette. Majd az ügyész felé fordította fegyverét, akit a karján, a vállán és a hasán sebesített meg. Ezek után teperték le a biztonságiak.
A súlyosan sebesült 31 éves ügyészt kórházba szállították, s ott belehalt a sérüléseibe. Feltehetően a haslövés végzett vele.
Legutóbbi információk szerint, más nem sebesült meg. Viszont többen sokkot kaptak, és sokakat erősen megrendített az eset.
Németországban, ugyanúgy, mint Magyarországon a bíróságokon, az elmúlt években sokat szigorítottak a biztonsági intézkedéseken; a kapuban ruházat átvizsgálás, táska átvizsgálás, fém érzékelő kapu, csipogó, a veszélyesnek ítélt tárgyak biztonsági őrség általi lefoglalása, ám jelen esetben a vádlott nem esett át tüzetesebb vizsgálaton, mielőtt beengedték volna a bíróság épületébe.
Végkövetkeztetés:
Arról persze nem szólnak a híradások, hogy hogyan is jutott el ez az ember eddig a cselekedetig, ezt a megelőző folyamatot csak mi modelleztük. De nem hinnénk, hogy sokat tévedtünk volna. Megvolt annak a megfelelő oka, hogy ez az elszánt ember egy pénzbüntetést, esetleg maximum öt éves elzárást "becserélt" egy majdnem biztos életfogytiglanra.
Mekkora indulat lehetett benne? Esetleg sértettség, megalázottság, vagy düh és kétségbeesés. Hiszen ezek az alapvető érzelmi motivációk egy ilyen cselekmény elindulásakor. Melyet úgy is mondhatunk: az egyéni összeomlás kezdete.
Mindenesetre megölte azt, akiről feltehetően azt gondolta, hogy porig alázta őt. Nem hagyva menekvést sem neki, sem pedig önmagának.
Ezek az összeomlásos esetek egyre gyakoribbak és már nemcsak Amerikában, hanem Európában is. Magyarországon eddig az emberek többnyire csak saját magukat gyilkolták az egyéni összeomlásukkor, de innen már csak egy lépés, hogy magukkal is viszik majd azt, akiről úgy gondolják, hogy minden nyomorúságuknak okozója. Ügyészt, bírót, végrehajtót, és a többi (i)gazságszolgáltatásban résztvevő, és a cionista hódítók érdekeit kiszolgáló hivatalnokot...
Garbolczy János - Szabad Riport Tudósító Iroda

Kadarkúti Égi Üzenetek 134. Mennyei Atya: A lelki fejlődés II.szakasza

2012.01.11   ÉGI ÜZENETEK                Mennyei Atya: A lelki fejlődés II.szakasza
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, eszközömön keresztül szólok hozzátok. Nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Atyai szeretetem lángjából mindegyiketeknek küldök egy csóvát a szívébe. A lelki fejlődés útjának 3 szakasza van, eddig az első szakaszáról hallottatok a tanításaimban, az első szakaszba tartoznak a kezdők. A második szakaszba tartoznak a haladók, tehát ti is ide tartoztok. Az első szakaszban a kezdők a természetes tulajdonságokat fejlesztették ki magukban, hogy hívő keresztény emberek lehessenek, pl. az őszinteséget, a tisztaságot, a becsületességet. Ismereteket szereztek, megismerték Jézus életét, a Szentírást, a Szentháromságot, és egyéb fontos ismereteket. A vallásgyakorlatokat is elsajátították: a templomba járást, a szentgyónást, a szentáldozást. Megismerkedtek a bűnbánattal.
A haladók egyik jellemvonása, hogy nemcsak a halálos bűnöktől irtóznak, hanem a legkisebb bocsánatos bűntől is, és ha mégis véletlenül elesnek, akkor azonnal mély bűnbánatot gyakorolnak. Azután jellemző a haladókra, hogy békések, nyugodtak, nem aggodalmaskodnak, Jézus a szívük közepén van, egészen rá bízzák magukat. A kezdők egymás után mondják a rózsafüzéreket, a betanult imákat, s közben a saját szavukkal nem szólnak az égiekhez. A haladók az imádságot átalakítják. Miközben mondják a rózsafüzéreket, litániákat eszükbe jutunk, mi Égiek, és szólnak hozzánk, dicsőítenek bennünket, kérésekkel fordulnak hozzánk. Szeretnek minket, imádnak minket saját szívből jövő szavaikkal. Erre egy példát mondok. Van két engesztelő, Kati és Rózsika. Mennek haza az engesztelésről, és útközben Kati az imádkozásról beszél: - Képzeld el, én kb. 8-10 rózsafüzért mondok el mindennap. - és sorolja a rózsafüzéreket, amiket imádkozik.
Rózsika csodálkozik: -Hogyan tudsz ennyi rózsafüzért elmondani, hogyan fér bele az idődbe? Te nagyon buzgó vagy. A Jó Istennek ez biztosan nagyon tetszik, Én csak naponta 3 rózsafüzért tudok elmondani. Van, amikor még ennyit se. Csak tudod, én mielőtt belekezdek az imádkozásba, dicsőítem a Szentháromságot, kérem a Szűzanyát jöjjön segítsen, imádkozzon velem együtt. A tizedek között, pedig elmélkedek, az elmélkedések alatt olyan közel kerül a lelkem Istenhez, a Szűzanyához, hogy kénytelen vagyok egy-két meleg hála szót mondani feléjük. És így egy rózsafüzér kb. 1/5 óra hosszat tart.
Drága Gyermekeim! Bizony mondom nektek, Rózsika imája sokkal kedvesebb, értékesebb a szememben, mert ő szól hozzám. Ti is így imádkozzatok, hogy a rózsafüzér mellett a saját szavaitokkal is szóltok hozzánk.
A kezdők nagyon félnek a halálos bűnöktől, ha mégis előfordul azonnal meggyónják, de a bocsánatos bűnt nem veszik olyan komolyan. A haladóknál szinte már nem is fordul elő halálos bűn, viszont a bocsánatos bűnök közül még a legparányibbakat is mélyen megbánják. Gyermekemet nagyon megbántotta valaki, de nem vágott vissza. A szobájába leborult, és sírt-sírt, kb. 2 óra hosszat bánkódott, azért az igazságtalanságért, hogy őt így megalázták, teljesen tönkretették a hírnevét. Egyszer csak eszébe jutott neki egy jó lelki testvére, felhívta telefonon és elpanaszolta neki, hogy ki bántotta, és hogy miket mondott neki. Egy kicsit meg is vigasztalódott, de ahogy letette a telefont, abban a pillanatban belevágott a gondolat: -Jézusom, én most ítélkeztem, megmondtam a nevét, annak, aki megbántott engem, elmondtam a rossz tulajdonságait, félek, hogy ez most ítélkezés volt. Ó, Jézusom, bocsáss meg nekem könyörgök! Eszébe jutott, hogy az őt bántó ember nem csak neki okozott fájdalmat, hanem Jézus szívébe is tövist szúrt. Drága Gyermekeim, amikor egy lélek idáig fejlődik, hogy nemcsak azt bánja, hogy őt megbántották, önsajnálatból, hanem mert Jézust bántotta meg az illető, akkor ez a lélek hamarosan a fejlődés 3. szakaszába kerül. A nyugalom, a béke jellemző még a haladó lélekre. A kezdők nem tudnak nyugodtak lenni, egy kis problémától rögtön elkeserednek, panaszkodnak, zúgolódnak, kiabálnak. De a haladók Istenre bízzák magukat, Isten akaratába belesimítják a sajátjukat, és a gyermeki ráhagyatkozást igyekeznek kifejleszteni magukban. Két tanárnő beszélget egymással a tanári szobában. –Nem értem, hogy van az, hogy amikor te kijössz az órákról, te mindig mosolyogsz, megsimogatod a gyerekek fejét, beszélgetsz velük, mosolyogsz rájuk, mi pedig holt fáradtak vagyunk, alig várjuk, hogy kilépjünk az óráról. Bosszankodunk, hogy már megint milyen érthetetlenek, buták, és fegyelmezetlenek voltak. Azután otthon van négy gyermeked, mennyit kell dolgoznod, otthon fekszik beteg édesanyád, akit ápolnod is kell. A múlt héten megállapították, hogy a melledben rákos daganat van, és te most sem panaszkodsz, te csak mosolyogsz ránk, a mi problémáinkkal foglalkozol, beszélgetsz velünk. Miért vagy te ilyen? Honnan ez a hatalmas erő benned?- kérdezi az egyik. A kolléganő így válaszol: Hát, én Isten szemével nézem ezt a földi világot, felülről nézek mindent. Látom, hogy a földi élet milyen rövid az örök élethez képest, és Isten szemével nézem az embert, mert az ember teste elhamvad, de a lelke örökké megmarad, hát akkor a lelket kell ápolni. A sok gondot, bajt, bánatot, szenvedést, a problémákat megint csak Isten szemével nézem, mert ezek értékes kincsek, el kell fogadni őket, és fel kell ajánlani a saját lelkünk üdvösségéért, hogy oda kerüljünk a Mennyországba és más lelkekért, hogy megtérjenek. Hát ilyen csodálatos dolog, ha valaki hinni tud, ti is támaszkodjatok a hitetekre. Bízzatok Istenben, és nyerjétek el a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmét, mert annál fontosabb nincs a világon. Ez már a lelki fejlődés 3. szakasza.
Drága Gyermekeim! Szeretném elmondani, hogy van most itt jelen a Szentháromság. Én, a Mennyei Atya hosszú fehér ruhában vagyok, egy aranyöv van a derekamon, csak úgy ragyogok a fénytől, mert dicsőségem teljességében vagyok jelen. Ezeket a fénysugarakat rátok bocsátom, fogok a kezembe egy csodálatos, dúsan díszített, aranyszínű faragott keretű kézi tükröt. Végig megyek vele köztetek, néhány helyen megállok vele, felétek tartom a tükröt, és egyszercsak egy homály keletkezik a tükrön, mert ez lelki tükör, a lelketekből jött rá ez a homály, mégpedig az ítélkezés homálya. -Úgy látszik, gyermekem, valakiről rosszat gondoltál, vagy mondtál. Töröld le ezt a homályt, ezt csak egyféleképpen teheted, bánd meg mélyen, és ígérd meg, hogy soha többé nem teszed. És majd ha alkalom adódik, menj és gyónd meg. Egy másik gyermekemhez lépve, az irigység homálya keletkezik a tükrön. A szomszédod családja nyugodt, békés, szeretik egymást, soha nincs veszekedés. Bezzeg a te családodban mindig van valami zűr. Nem egyszer gondoltál rá, hogy miért van az ő szívükben ilyen béke, miért nincs nálunk is ilyen béke. Vagy arra gondolsz, hogy vannak körülötted olyanok, akik látják az Úr Jézust, és a Szűzanyát, és a hangjukat is hallja, te pedig nem. Igazságtalannak tartod, hiszen te többet imádkozol, mint ők. Gyermekem, mélyen bánd meg az irigységedet, és máris letörölted a foltot a tükörről. Tovább lépek, egy másik gyermekem előtt tartva a tükröt a paráznaság homálya keletkezik rajta. Néztél egy jó filmet, egy izgalmas, jó filmet, nem is volt benne semmi rossz dolog, de egyszercsak egy szexjelenet következett. Ki kellett volna kapcsolni, de te nem kapcsoltad ki, hanem végignézted a filmet. És bárkinél megállnék a tükörrel, mindenhol találnék egy kis homályt, ezért ezt a tükröt megsokszorosítom, egy keresztet rajzolok rá. A sok kicsi tükröt kiosztom köztetek, a szívetekbe helyezem, vigyétek haza, és amikor este lesz, vegyétek elő gondolatban, és vizsgáljátok meg lelketeket, hogy vajon a mai napon mit követtetek el. Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével. Most pedig az Úr Jézus következik, gyönyörű királyi ruhában jelent meg köztetek, ő is dicsősége teljében van, annyira ragyog a fény, hogyha láthatnátok, megvakulnátok. A fején egy aranykorona van, piros rubintkövekkel, a hátán egy piros palást, egy piros rubintkő fogja össze a nyakánál, vaj színű ruhában van, aranyszínű szegélyekkel. Így szól: -Köszöntelek benneteket, kicsi Gyermekeim, Én vagyok a ti szívetek Királya. Én most megállok előtted gyermekem -és most mindenki érezze úgy, hogy előtte állok- szeretnék belépni szíved hajlékába, szeretném egészen elfoglalni a szívedet, de drága Gyermekem, nem tudok belépni, mert tele van kacatokkal. A túl sok világi fecsegés kacatja, a nem sokat érő, értéktelen tv sorozatok, vagy könyvek kacatja, vagy benne van a túl sok édesség, vagy fekete kávék. Ezért most arra kérlek benneteket, engedjétek, hogy Én legyek a szívetek Királya, ne ezek a kacatok. És ha majd a szívetek üressé vált, akkor fogok belépni. Leülök a díszes aranytrónra, amit nekem készítettetek. Kezemben a kormánypálca, és irányítani foglak benneteket, a gondolataitokat, a szavaitokat, a cselekedeteiteket, az érzelmeiteket, a szereteteteket és az akaratotokat.
És most, Én Mennyei Atyátok a Szent Lélekről mondok néhány szót. A Szent Lélek ma nem emberi alakban jött el, hanem lángnyelv formájában. Mindenkinek a feje fölött van egy lángnyelv, úgy mint a Szűzanyának és az apostoloknak volt Pünkösdkor. Ezzel a lángnyelvvel a Szent Lélek áttüzesíti a szíveteket, lelketeket, értelmeteket, hogy a vallásgyakorlatokat szívvel-lélekkel végezzétek, hogy sokat apostolkodjatok, hogy lángoló szívvel tudjatok imádkozni. A Szűzanyának hófehér ruhája van, világos kék öv van rajta, a fején pedig egy tüllfátyol van apró pici csillagokkal. A kezében fél literes kis műanyag flakon tele vízzel. Fölemeli magasra és így szól, drága Kicsinyeim, ez nem más, mint a nagyfalui forrás vize, higgyétek el megszenteltem, megáldottam ezt a forrást a Szentháromság jelenlétében. És most azért hoztam el ide közétek, hogy meglocsoljalak vele benneteket, és mindenkire ráhull egy-két csepp belőle. Ez a csepp megújítja lelketeket, tisztára mossa, megváltoztat benneteket, meggyógyítja lelketeket, testeteket egyaránt. Kérlek benneteket sokszorosítsátok ezt a vizet, amit kaptatok, hoztatok. Akármilyen keveset tesztek egy félliteres vízbe, és teleteszitek vízzel, az ugyanolyan értékes, mint amit a forrásból merítettetek. Adjátok tovább minél több testvéreteknek, akik hisznek benne. Már vannak csodálatos gyógyulások, az én Évám már kapott visszajelzéseket. Csak használjátok bátran!
Most pedig Én, Mennyei Atyátok atyai szeretetemmel Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.