2008. szeptember 20., szombat

A soros Soros-analízis


Le Monde
A Wall Street nem omlott össze, a Wall Street válságban van – mondja Soros György a Le Monde-nak adott interjújában. Hogy meddig érvényes a mondat első fele, az kérdéses: változatlanul  komoly veszélye van a pénzügyi rendszer összeomlásának. Soros ismét elmondta többször kifejtetett nézetét,  amely szerint a piac önszabályozó folyamataiba vetett hit katasztrófába sodorhatja a piacot. Az Egyesült Államok nagy valószínűséggel már most is recesszióban van, eközben Európának a defláció rémével kell majd szembenéznie a csökkenő nyersanyagárak miatt - fejtette ki véleményét egy francia lapnak.
Soros a mostanra kulminálódott pénzügyi válság kialakulásában a döntő felelőséget a Fed előző elnökét, Alan Greenspannek tulajdonítja, aki túl sokáig és túl alacsonyan hagyta az irányadó kamatokat és ezzel  utat nyitott  a „pénzügyi innovációnak”.
Rendkívül aggasztónak tartja a pénzügyi válság „begyűrűződését” a reálgazdaságra: valószínűnek látja, hogy az Egyesült Államok már benne van a recesszióban, amelynek a felgyorsulását prognosztizálja.
Meglátása szerint  Európa a csökkenő nyersanyagárak közepette a defláció időszaka felé tart, érezhetően csökken a termékek és a szolgáltatások ára. A gazdaságra nehezedő nyomás növelni fogja a munkanélküliséget, amelyre kezelési módszerként ajánlja az Európai Központi Banknak, hogy a csökkentsen kamatot, a pénzmennyiséget bővítse és ezzel a deflációt megakadályozhatja. Európában a legsérülékenyebb gazdaságnak a britet látja – a pénzügyi szektor összeroppanása megrendítheti a szigetországot.
Ázsiában a válság a leginkább Kínát fenyegeti – az exportra épülő gazdaságot megrendítheti a kereslet drasztikus visszaesése. A kormányzat, véli Soros, az ország hatalmas devizatartalékait a gazdaság ösztönzésére használhatja, de nem hibázhat, nehogy a pénzügyi krízis olyan politikai válsághoz vezessen, mint 1998-ban Indonéziában.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051555&clef=ARC-TRK-D_01

Nem lehetünk kiszolgáltatva a pénzügyi spekulációnak


Az Uniónak újra kell gondolnia gazdasági modelljét

A világ a reálgazdaságtól eltávolodott pénzügyi rendszer történelmileg példátlan összezsugorodása felé halad – írja Jean-Pierre Jouyet, a francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára a Le Monde-ban megjelent cikkében.
 Ez a kétségtelenül elkerülhetetlen és bizonyos szempontból egészséges folyamat hatást fog gyakorolni magára a gazdaságra. Úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer konstrukciós hibában szenvedett, és mozgatói nem helyesbítették a célokat idejekorán – írja a jobboldali francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára, aki Bernard Kouchner külügyminiszterhez hasonlóan a francia szocialista holdudvarból érkezett.
Az első hiba a kockázatelemzés gyengeségeiből adódott: a pénzügyek szereplői nem tudták megfelelően kezelni a gyorsuló ütemben bevezetett pénzügyi termékeket. A második hiba a magát önszabályozónak deklaráló átláthatatlan rendszer irányításának gyengesége volt, különösen az, hogy egyes angolszász szabályozó hatóságok nem tudták vagy nem akarták megfékezni annak szélsőségeit. Végül a harmadik hiba annak a pénzügyi modellnek a morális gyengesége, amelyben lehetséges a felelősség áthárításának általánossá válása és amely megengedi azokat a pénzügyi praktikákat, amelyek valóságos pénzügyi bűnözéssel értek fel (mint például a kockázat nélkülinek mondott, valójában az ingatlanpiac egy rendkívül ingatag szegmensére alapozott komplex pénzügyi termékek forgalmazása).
            Ezek azok a hibák, amelyeket most ki kell javítani. Ugyanakkor feltűnő ellentmondás van aközött, hogy egyfelől méltatják az Európai Uniót azokért az erőfeszítésekért, hogy a konfliktust kívül tartsa kapuin, másfelől pedig elmarasztalják azért, hogy – úgymond – külső szemlélője maradt a pénzügyi válságnak.
            Az utóbbi vád alaptalan – írja Jouyet. Az Európai Központi Bank (EKB) egy éve cselekszik, likviditásokat injekciózva a bankközi piacba. A pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mozgósított az első európai lépések előkészítésére, amelyek arra irányultak,  hogy az EU országai mentesüljenek  a válság következményeitől. Az Unió részt vesz a nemzetközi összehangolásban, a megfelelő időben azonban ennél tovább kell menni. A pénzvilág e megrázkódtatása nyomán Európának fel kell készülnie arra, hogy újragondolja gazdasági modelljét és azt a szerepet, amelyet benne a pénzügyi rendszernek kíván biztosítani – hangsúlyozza Jouyet, aki szerint az európaiaknak mindenekelőtt vissza kell térniük gazdasági és pénzügyi fejlődésük történelmi alapelveihez.
            Ezek: az átláthatóság, a felelősség, az etika, a hosszú távú bizalmi kapcsolatok a pénzügyi szereplők és a vállalkozók között, és a közhatalom és a szabályozó hatóságok kitüntetett szerepe európai és nemzeti szinten a játékszabályok betartatásában. Egyszerűen fogalmazva: a pénzügyi rendszernek a gazdasági fejlődés szolgálatában kell állnia, és a gazdaságnak nem szabad függenie a pénzügyi spekulációtól.
 
            Az európaiaknak ezután bele kell vágniuk a gazdasági és pénzügyi integráció új szakaszába. Valójában Európa azért nem tudta elérni azt a kritikus méretet, amely lehetővé tette volna, hogy versenybe szálljon az Egyesült Államokkal a feljövő hatalmaktól eredő likviditástömeg magához vonzásáért, mert bank- és pénzpiacai nem integrálódtak eléggé.
            Az euróra alapozódó diplomácia híján az európaiak megfosztják magukat mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a ma már a világon második tartalékvalutának számító euró nyújthat számukra. Az európai vállalatoknak több szerződésüket kell euróban megkötni. Ha nem képesek erős gazdasági és pénzügyi kormányzásra, az európaiak nem lesznek képesek hatékonyan kezelni a válságokat. Az amerikaiak elég bátrak voltak ahhoz, hogy üdvös tisztogatást végezzenek, akár államosítva is, amikor erre volt szükség, a szövetségi hatóságok és a központi bank hatékony fellépésével. Ez megmutatta a liberális pénzügyi ideológia határait és a pragmatikus beavatkozás szükségességét.
            Jouyet végül megfelelő európai pénzügyi normák, szabályozások kidolgozását, illetve szabályozó és - az egyre inkább nemzetközivé váló csoportok tevékenységét, kockázatait – értékelő és felügyelő mechanizmusok létrehozását sürgeti a bankok betéteseinek megvédésére, annak a jelentésnek megfelelően, amelyet René Ricol szeptember 2-án adott át az EU soros elnökségét betöltő Nicolas Sarkozy francia elnöknek. Ebben mindenki érintett, ezért sürgősen kell cselekedni, már az Európai Tanács októberi tanácskozásán, írja a francia államtitkár.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051569

Nem lehetünk kiszolgáltatva a pénzügyi spekulációnak

Az Uniónak újra kell gondolnia gazdasági modelljét
A világ a reálgazdaságtól eltávolodott pénzügyi rendszer történelmileg példátlan összezsugorodása felé halad – írja Jean-Pierre Jouyet, a francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára a Le Monde-ban megjelent cikkében.
 Ez a kétségtelenül elkerülhetetlen és bizonyos szempontból egészséges folyamat hatást fog gyakorolni magára a gazdaságra. Úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer konstrukciós hibában szenvedett, és mozgatói nem helyesbítették a célokat idejekorán – írja a jobboldali francia kormány európai ügyekkel foglalkozó államtitkára, aki Bernard Kouchner külügyminiszterhez hasonlóan a francia szocialista holdudvarból érkezett.
Az első hiba a kockázatelemzés gyengeségeiből adódott: a pénzügyek szereplői nem tudták megfelelően kezelni a gyorsuló ütemben bevezetett pénzügyi termékeket. A második hiba a magát önszabályozónak deklaráló átláthatatlan rendszer irányításának gyengesége volt, különösen az, hogy egyes angolszász szabályozó hatóságok nem tudták vagy nem akarták megfékezni annak szélsőségeit. Végül a harmadik hiba annak a pénzügyi modellnek a morális gyengesége, amelyben lehetséges a felelősség áthárításának általánossá válása és amely megengedi azokat a pénzügyi praktikákat, amelyek valóságos pénzügyi bűnözéssel értek fel (mint például a kockázat nélkülinek mondott, valójában az ingatlanpiac egy rendkívül ingatag szegmensére alapozott komplex pénzügyi termékek forgalmazása).
            Ezek azok a hibák, amelyeket most ki kell javítani. Ugyanakkor feltűnő ellentmondás van aközött, hogy egyfelől méltatják az Európai Uniót azokért az erőfeszítésekért, hogy a konfliktust kívül tartsa kapuin, másfelől pedig elmarasztalják azért, hogy – úgymond – külső szemlélője maradt a pénzügyi válságnak.
            Az utóbbi vád alaptalan – írja Jouyet. Az Európai Központi Bank (EKB) egy éve cselekszik, likviditásokat injekciózva a bankközi piacba. A pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin mozgósított az első európai lépések előkészítésére, amelyek arra irányultak,  hogy az EU országai mentesüljenek  a válság következményeitől. Az Unió részt vesz a nemzetközi összehangolásban, a megfelelő időben azonban ennél tovább kell menni. A pénzvilág e megrázkódtatása nyomán Európának fel kell készülnie arra, hogy újragondolja gazdasági modelljét és azt a szerepet, amelyet benne a pénzügyi rendszernek kíván biztosítani – hangsúlyozza Jouyet, aki szerint az európaiaknak mindenekelőtt vissza kell térniük gazdasági és pénzügyi fejlődésük történelmi alapelveihez.
            Ezek: az átláthatóság, a felelősség, az etika, a hosszú távú bizalmi kapcsolatok a pénzügyi szereplők és a vállalkozók között, és a közhatalom és a szabályozó hatóságok kitüntetett szerepe európai és nemzeti szinten a játékszabályok betartatásában. Egyszerűen fogalmazva: a pénzügyi rendszernek a gazdasági fejlődés szolgálatában kell állnia, és a gazdaságnak nem szabad függenie a pénzügyi spekulációtól.
 
            Az európaiaknak ezután bele kell vágniuk a gazdasági és pénzügyi integráció új szakaszába. Valójában Európa azért nem tudta elérni azt a kritikus méretet, amely lehetővé tette volna, hogy versenybe szálljon az Egyesült Államokkal a feljövő hatalmaktól eredő likviditástömeg magához vonzásáért, mert bank- és pénzpiacai nem integrálódtak eléggé.
            Az euróra alapozódó diplomácia híján az európaiak megfosztják magukat mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a ma már a világon második tartalékvalutának számító euró nyújthat számukra. Az európai vállalatoknak több szerződésüket kell euróban megkötni. Ha nem képesek erős gazdasági és pénzügyi kormányzásra, az európaiak nem lesznek képesek hatékonyan kezelni a válságokat. Az amerikaiak elég bátrak voltak ahhoz, hogy üdvös tisztogatást végezzenek, akár államosítva is, amikor erre volt szükség, a szövetségi hatóságok és a központi bank hatékony fellépésével. Ez megmutatta a liberális pénzügyi ideológia határait és a pragmatikus beavatkozás szükségességét.
            Jouyet végül megfelelő európai pénzügyi normák, szabályozások kidolgozását, illetve szabályozó és - az egyre inkább nemzetközivé váló csoportok tevékenységét, kockázatait – értékelő és felügyelő mechanizmusok létrehozását sürgeti a bankok betéteseinek megvédésére, annak a jelentésnek megfelelően, amelyet René Ricol szeptember 2-án adott át az EU soros elnökségét betöltő Nicolas Sarkozy francia elnöknek. Ebben mindenki érintett, ezért sürgősen kell cselekedni, már az Európai Tanács októberi tanácskozásán, írja a francia államtitkár.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051569

Műholdak háborúja

Az űrben végzett fegyverkísérletek veszélyei
 
Az elmúlt években Kína és az Egyesült Államok több műholdját is megsemmisítette, ami arra utalhat, hogy a két ország biztonságpolitikájában ismét előtérbe került az űrfegyverek kifejlesztése. Guy Gugliotta katonai szakértő a The Atlantic magazinban megjelent elemzésében arra figyelmeztet, hogy súlyos következményei lehetnek az csillagháborús programnak.
2008. február 20-án egy amerikai cirkáló megsemmisített egy meghibásodott kémműholdat. A küldetés sikeres volt: a rakéta célba talált, és a műhold megsemmisült. Gugliotta szerint az eset mégis csak aggasztó: arra utal, hogy a fegyverkezési verseny az űrben folytatódik. A feltételezést erősíti az is, hogy nem sokkal az amerikai eset előtt Kína is lelőtte egyik időjárási műholdját. Gugliotta úgy véli, hogy mindkét eset hátterében a kémműholdak elleni rakétavédelmi rendszerek tesztelése állt.
Gugliotta emlékeztet rá, hogy egy 1967-es nemzetközi szerződésben az Egyesült Államok és a Szovjetunió megállapodott benne, hogy nem folytatják az tömegpusztító űrfegyver-kísérleteket. A nyolcvanas években aztán az ellenséges műholdak levadászására irányuló tesztek is leálltak, mert a kísérletek során rengeteg hulladék keletkezett volna az űrben, amely veszélyeztette volna minden műhold biztonságát.
Az 1991-es öbölháború után Kína azonban újra napirendre tűzte a kémműholdak elleni elhárító rendszerekkel kapcsolatos kísérleteket. A döntés hátterében minden bizonnyal az állhat, hogy a kínai katonai irányítás felismerte, hogy az amerikai hadsereg a kémműholdak segítségével rendkívüli stratégiai és katonai előnyre tett szert, amelynek köszönhetően szinte ellenállás nélkül gázoltak át az iraki hadseregen.
Ma 444 amerikai kereskedelmi műhold kering a Föld körül, Kína viszont mindössze 43 műholddal rendelkezik. Az Egyesült Államok számára ezért különösen nagy fenyegetést jelenthet a műholdak ellen indított katonai csapás. Donald Rumsfeld védelmi miniszterré történő kinevezése előtt elkészített jelentésében arra hívta figyelmeztetett, hogy Amerika az űrben Pearl Harborhoz hasonló támadásnak van kitéve. Rumsfeld azt javasolta, hogy Amerika mielőbb kezdje meg stratégiai űrfegyverek telepítését. A védelmi miniszter emlékeztetett rá, hogy ezt semmilyen nemzetközi szerződés nem tiltja. A 2006-ban elfogadott Nemzeti Űrstratégia ebben a szellemben született. A Pentagonban már felvetődött annak lehetősége is, hogy az Egyesült Államok csapásmérő eszközöket telepítsen az űrbe.
Gugliotta szerint a Bush-kormány az elmúlt években jelentős összegeket költött űrfegyverek kifejlesztésére - félig titokban, többnyire egyéb, nem katonai célú kísérletnek beállítva a fegyverkezést. A szerző becslése szerint a Pentagon évi 25-30 milliárd dollárt  a NASA költségvetésének kétszeresét - fordít űrfegyverekkel kapcsolatos kiadásokra.
A Pentagon mindenesetre tagadja, hogy olyan fegyvereket tesztelne, amelyek alkalmasak lehetnek ellenséges katonai műholdak megsemmisítésére. A katonai vezetés tájékoztatása szerint a februárban lelőtt meghibásodott kémműhold felrobbantását biztonsági szempontok tettek szükségessé. Gugliotta szerint azonban nem meggyőző a Pentagon érvelése. A műhold hibájára ugyanis már 2006 decemberi pályára állásakor fény derült, és ha valóban volt biztonsági kockázat, akkor megsemmisítését aligha lehetett volna több mint egy évig halogatni. De még ha biztonsági szempontból indokolt volt is, a műhold lelövése mindenesetre jó alkalom lehetett élesben kipróbálni egy elhárítórakétát, és egyúttal Kína tudomására hozni, hogy az Egyesült Államok sem akar lemaradni a csillagháborús készülődésben.
Arról azért még nincs szó, hogy az űrfegyverek fejlesztése komoly biztonságpolitikai kockázatot jelentene. De amennyiben a kísérletek tovább folytatódnak, félő, hogy egyre több szemét kerül a világűrbe. A megsemmisített műholdak maradványai pedig tönkretehetik a telekommunikációs, a meteorológiai és a csillagászati műholdakat. Sőt, még az űrhajók fellövése is veszélybe kerülhet. „Űrháborútól és nukleáris téltől nem kell tartanunk" - véli Gugliotta. De abba is elég félelmetes belegondolni, hogy milyen lenne az élet mobiltelefon, műholdas televízió- és rádiócsatornák, GPS és időjárás-előrejelzés nélkül.

http://www.theatlantic.com/doc/200809/space-war

A kommunisták hallgatása

Visszaemlékezések az Olasz Kommunista Párt múltjára
Amióta 2007 júliusában az avignoni fesztiválon bemutatták Jean-Pierre Vincent A kommunisták hallgatása című darabját, a művet nagy érdeklődés kíséri. Ebben a szezonban több színház is műsorra tűzi Franciaországban, nevezetesen Párizs külvárosaiban. A szerző különleges szöveget dolgozott fel: az olasz baloldal három veteránjának a 2000-es évek elején folytatott levelezését. A 98 éves Vittorio Foa a szocialista párthoz közel álló volt szakszervezeti vezető, a 82 éves Miriam Mafaï újságíró és kommunista aktivista, a 83 éves Alfredo Reichlin pedig az Olasz Kommunista Párt (OKP)  egyik vezetője volt, ma a Demokrata Párt tagja.
Levelezésükben azt a kérdést feszegetik, hogy mit takar az olasz kommunisták „hallgatása" a baloldal kudarcáról és a lehetséges újraalapozásáról (rifondazione). Marc Lazar történész, aki a párizsi Siences Po és a római LUISS (a társadalomtudományok nemzetközi szabadegyeteme) tanára, az olasz baloldal kiváló ismerője, a darabot a Le Monde munkatársával együtt nézte meg, majd válaszolt a lap kérdéseire.
A történész emlékeztetett arra, hogy az OKP  a második  világháború után az olasz baloldal vezető ereje volt, 1991-ben viszont egyik napról a másikra harakirit követett el, lemondva a kommunista identitásról, hogy létrehozza a Demokrata Pártot, és ettől fogva kommunista múltját tehernek tekinti. Azért hallgat róla, mert az olasz baloldalnak nincs többé neven arculata, identitása és szinte nincs már múltja.
Ezt a csendet törte meg a három veterán értelmiségi levelezése,   amely azonban nem takarhatja el a munkások világának elfelejtett kontinensét - azt, amely hitt a kapitalizmus megdöntésében, és kétszeresen is vereséget szenvedett. Ideálja nem valósult meg és a munka világa szétesett. Ennek a világnak a hallgatása még fájdalmasabb.
Az OKP történetének eredetiségét az adta, hogy identitását a Szovjetunióval és a többi kommunista párttal kapcsolatos „különbözőségére" építette. Főtitkára, Togliatti azt mondta, hogy az OKP kissé olyan, mint az állatok között a zsiráf: semmihez sem hasonlítható. Valójában ez a különbség igen viszonylagos volt. 1956-ig több hasonlóság mutatkozik közte és a Francia KP között, mint különbözőség: mindkét esetben sztálinista pártról volt szó. Az 1960-as évektől az OKP megfogalmazott bizonyos bírálatot a Szovjetunió irányában, de nem szakadt el Moszkvától még Enrico Berlinguer 1972-től 1984-ig tartó főtitkári tevékenysége idején sem, bár sokszor tekintették őt a Moszkvától leginkább független kommunista vezetőnek.
Marc Lazar nem vitatja, hogy a darab - illetve a levelezés, amelyet feldolgoz - kissé könnyen siklik át az OKP sztálinizmusának problémája fölött, de megjegyzi, hogy az OKP sztálinizmusa belső jellegű is volt, az úgynevezett demokratikus centralizmus nagyon szűk teret hagyott a vitának. Az OKP totalitárius struktúra volt, amelyet lassacskán átjárt a demokrácia kultúrája - és végül elsüllyesztette magát.
Foa, Mafaï és Reichlin a szükséges újraalapozáson töprengenek. A darab is felveti, hogy lehetséges-e ez anélkül, hogy a múlt bírálatát következetesen végigvinnék, de ez ugyanakkor alapkérdés a baloldal egésze számára is. Az olasz baloldal intellektuálisan ragyogó, de politikailag tehetetlen - ezt jól mutatja a darab, amelyben lelkesítő eszmefuttatások vannak ugyan, de megkerüli a legkonkrétabb kérdéseket. Ha mégis sikert arat, az éppen a baloldal jövőjével kapcsolatos nyitott kérdésekkel magyarázható.
A kommunista múlt ugyanis nagy hatást gyakorolt és igazi örökséget hagyott Olaszországra és Franciaországra, nevezetesen kulturális téren, és a  darab részét alkotja annak a fájdalmas vitának, amely az olasz és a francia társadalomban a kommunizmus mérlegéről folyik.

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1051582