2012. november 28., szerda

Liturgikus népénektár az interneten

Mostantól az Éneklő Egyház című népénektár teljes énekanyaga (a zsolozsmákat leszámítva) elérhetővé válik az interneten is, hangzó formában.
A felvételek kifejezetten oktatási célra készültek, és felhasználhatók az Éneklő Egyház új darabjainak megismerésére, tanítására szkólákban, hittanórákon, az előadási mód és az orgonakíséret tanulmányozására. Ezért nem művészeti együttesre bízták az előadást, hanem valóságos plébániai énekcsoportra, melyben a gyermekhangok dominálnak.
Az énektárnak nem minden elemét vették föl. A Szent Vagy Uram-tól (Hozsanna) örökölt közismert énekek csak akkor szerepelnek, ha előadásmódjuk vagy az orgonakíséret szempontjából új javaslata volt a szerkesztőknek. Néhány új éneket is elhagytak, ha terjesztésüket nem kívánják szorgalmazni. A tanítási cél és a takarékosság magyarázza, hogy a felvételek „abbamaradnak”: a gregorián tételekben az antifóna és egy minta-verzus után csak elindítják a refrén visszatérését. Az évközi idő válaszos zsoltárainak teljes előadási mintáját a 601. számnál közlik; a többieknél a felvétel a verzussal indul, a teljes refrén a verzus után hangzik el. (A betanítók ügyeljenek arra, hogy a verzus előtt szokás szerint a refrént kell énekeltetni előbb a szólistával, majd a teljes közösséggel, s csak azután következik az itt hallható verzus.) A verses népénekeknél (kancióknál) általában megelégedtek egy-két versszakkal.
A szerkesztők remélik, e vállalkozásuk is segít eloszlatni a félelmet, mely egyes helyeken még akadályozza a Népénektár bevezetését, megkedvelteti majd a régi-új dallamokat és szövegeket, és ezzel a magyar katolikus egyházzene megújításának eszközévé válik.
Énekelnek az Alsó-Krisztinavárosi Plébánia szkólái, Szendrei Janka vezetésével.
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése