Amikor
az átlagember fölteszi ezt a kérdést és válaszokat keres a romló
gazdasági állapotokra és az egyre élhetetlenebbé váló 89'-es kapitalista
politikai rendszer anomáliáira, nehéz egyértelmű diagnózisokat
felállítania. Ha a problémák gyökerét csupán a belpolitikai térfélen
keresnénk, nem értenénk meg azokat a világpolitikai összefüggéseket,
amelyek meghatározták és jelenleg is meghatározzák hazánk sorsát és
mozgásterét a nagy geopolitikai játszótéren.
Részlet egy internetes bejegyzésből:
Volt
egy korszak, amit ma oly sokan átkoznak, amikor a faluban volt munka,
nem csak a csókosoknak a narancsbárók földjén, hanem mindenkinek. Akkor
apánk és anyánk hajnalban kelt, mert várta őket a tsz vagy a gyár a
városban. Amit megkerestek, az nem csak arra volt elég, hogy lassan éhen
dögöljenek, hanem neveltek minket tisztességgel, házat építettek és
boldogultak. Lehet, hogy csak zsigulit vagy trabantot tudtak venni, de
azzal legalább kirándulni, sőt nyaralni jártunk. Ma ha van is autó, egy
havi fizetés rámegy a tankolásra, az adókra. Nyaralásról a mi gyerekünk
szinte azt sem tudja micsoda, irigykedve nézi a mi gyerekkori képeinket
és kérdezi, hogy hol jártunk, ők miért nem juthatnak el oda és mi
összeszorult gyomorral beszélünk nekik a hitelekről, a
munkanélküliségről, arról, hogy egyszer talán jobb lesz. Aztán lassan
felnőnek úgy, hogy a felét sem kapják meg annak, amit mi kaptunk és mi
csak szégyellni tudjuk magunkat amiatt, hogy nem tudtunk nekik olyan
gyermekkort biztosítani, amiben nekünk részünk lehetett. Mi történt?
Elrontottunk valamit? Mi vagyunk a hibásak? Sorra tesszük fel magunknak a
kérdéseket, de választ nem kapunk. Csak azt látjuk, hogy ez az ország
egy szörnyű zsákutcában van és legrútabb helyzetben a magyar falu van,
ahol semmi, de semmi kiút nincs a reménytelenségből. Aki tudott
elmenekült, aki maradt lassú pusztulásra van ítélve. Van kiút?
Magyarországot elárulták és kirabolták
Ha
röviden kívánjuk összefoglalni az elmúlt 23 év krónikáját, akkor minden
bizonnyal ez a tömör és sommás kijelentés kifejezi a lényeget. A 89'-es
modellváltás és az eltelt több mint két évtized nagyobb kárt okozott,
mint a korábbi háborúk, és nem csak anyagi, gazdasági értelemben, hanem
morális és szellemi vonatkozásban egyaránt, az emberi veszteségről már
nem is beszélve.
Ma
még felmérni is nehéz az okozott pusztítás mértékét, pedig sem
hagyományos értelemben vett háború, sem fegyveres belső konfliktus, de
még olyan mérvű természeti katasztrófa (például a Japánt ért
katasztrófa) sem történt, ami ezt az állapotot indokolttá tenné. A belső
árulás és a hazai atlantisták aknamunkája, melynek során
kiszolgáltatták az országot a nyugati imperialistáknak nem történhetett
volna meg a gorbacsovi árulás nélkül (a nyugati szabadkőművesség azóta
is dicsérgeti Gorbacsovot), melynek során a szovjet államvezetésben
teret nyert atlantista lobbi átengedte Rothschildéknak az egész
közép-kelet-európai térséget.
Rothschildék
kifutófiúja és ügyintézője Soros György, és a CIA készítette elő a
magyarországi 'demokratikus ellenzéket' a politikai vezetőszerepre, így a
jelenlegi kormánypárt vezető káderei is a nyolcvanas években általuk
kerültek kiválogatásra. Az első, immár több párt létrehozásával
lebonyolított választás előtt Soros György szervezte meg (hazai -
szándékosan nem magyart írunk - részről a néhai szdsz-es Tardos Márton, a
Kékszalag bizottság oszlopos tagja koordinálta) azt a londoni
találkozót, amelynek során a kormányalakításra esélyes új pártok
gazdasági szakértői találkoztak a Warburg és Rothschild bankházak
képviselőivel. Ezen a találkozón tudomására hozták hazánk leendő
politikai vezetőinek (tehát az összes győzelemre esélyes euroatlanti
alapállású politikai pártnak), hogy az államadósság elengedésének
kérdését nem tehetik sem választási, sem későbbi gazdasági programjuk
részévé. Továbbá kifejezték arra vonatkozó igényüket is, hogy a teljes
magyar állami vagyon megszerzését lehetővé kell tennie bármelyik
hatalomra kerülő magyarországi politikai erőnek.
Figyelemreméltó,
hogy ennek a találkozónak a résztvevői, teljes mértékben magánemberként
utaztak Londonba, hiszen a választások előtt semmilyen állami vezetői,
vagy gazdasági vezetői tisztséggel nem rendelkeztek, így elmondhatjuk,
hogy egy magánmegbeszélésen döntöttek Magyarország későbbi sorsáról.
Az
úgynevezett nemzeti oldalon népszerű elképzelés az, hogy Magyarország
valamilyen misztikus, vagy kabalisztikus okból van az atlantista
gyarmatosítás célkeresztjében, de ha figyelemmel kísérjük a közeli
térségünk eseményeit és folyamatait észre kell vennünk, hogy ilyen
vonatkozásban nem vagyunk különleges helyzetben, mivel a szovjet-orosz
érdekszféra visszahúzódásával a térség más országaiban is hasonló
átmentek történtek. A különbségek csupán a helyi sajátosságokból adódó
különbözőségekben figyelhetők meg, amelyeknek a legdrasztikusabb példája
a Jugoszlávia ellen indított NATO terrorháborúban csúcsosodott ki.
Jugoszlávia
szétdarabolásáról és a nyugati atlantista érdekszférába való
integrálásáról ugyanazok az erőközpontok döntöttek a kilencvenes évek
elején, amelyek a fent említett magyarországi küldöttséget is Londonba
hívták. Ennek szemléltetésére megosztunk olvasóinkkal egy interjú
részletet, amely néhány hónappal ezelőtt az orosz sajtóban került
publikálásra. Az interjúalany Borka Vučić, korábban Jugoszlávia Központi
Bankjának elnöke és pénzügyminiszter volt.
-
Jugoszlávia egyik pénzügyi vezetője, az Angol-jugoszláv Bank elnöke
voltam, amelyet 1979-ben alapítottak, és Londonban működött. Összesen
hét bankot alapítottam jugoszláv és külföldi tőkével Londonban,
Párizsban, Frankfurtban, Bécsben, New Yorkban. Aztán a kilencvenes évek
elején engem sürgősen Londonba hívtak meg, és közölték, hogy az USA és
Nagy-Britannia meg akarja szüntetni a vegyes bankokat, és ki akarja
vonni belőlük tőkéjüket. Az USA elhatározta, hogy szét kell darabolni
Jugoszláviát, és adóst csinált belőlünk. Mindent megtettek, hogy
tönkretegyék az iparunkat, hogy ne legyenek olyan termékeink, amelyeket
ajánlani tudnánk külföldi fogyasztóknak. Exportunk nem volt, ami nagy
adóssághoz vezetett. Ez volt a banki háború: el akarták pusztítani a
szerb gazdaságot, felháborodást kelteni az emberek körében, akik
elvesztették a munkahelyüket.
A
pénzügyi blokád után – a Nyugat támogatása mellett – már igazi háború
folyt a Balkánon. Borka Vučić így látta ezeket az eseményeket.
-
Az 1991-es háború, aztán a boszniai háború és az 1999-es NATO-agresszió
végleg tönkre tette hazánkat. Mindegyik nemzet saját sarkába húzódott,
az emberek nem tudtak normálisan dolgozni. Sok szerb elveszítette
földjét Boszniában, Horvátországban, Koszovóban, és nincstelen
menekültté lett. 1999-ben a NATO-katonák nemcsak az ország
infrastruktúráját semmisítették meg, hanem gyerekeket is öltek meg. 1999
májusában egy pilóta rakétával lőtt két lányra, akik a Varvarinszki
hídon át templomba mentek. Akkor megölték Jugoszlávia egyik legjobb
matematikusát, aki több nemzetközi versenyen győzött. Még nem tudjuk
pontosan, milyen károkat okozott a NATO-bombázás, de most egyre több
ember szenved a vérrákban, sok a beteg gyermek, pótolhatatlan genetikai
kárt okoztak a nemzetnek, aminek következményeit még sokáig érezni
fogjuk.
Ez
az interjú 2009 tavaszán, Belgrádban készült. Néhány hónappal ezután
Borka Vučić tragikusan, egy autóbalesetben halt meg. Ez 2009. augusztus
1-én Nis város közelében történt.
Ha
a Jugoszlávia és Magyarország nyugati gyarmatosítása közötti
különbözőségeket keressük, ez abban nyilvánul meg, hogy amíg
Magyarország Közép-Európa legnagyobb zsidó-ólja és így jó táptalajnak
ígérkezett a liberális nyugatos és euroatlanti szellemiség befogadására
(a társadalom megdolgozása szempontjából a véleményformáló pozíciókban
is túl vannak reprezentálva), addig Jugoszlávia és azon belül Szerbia
kevésbé fertőződött ettől a népségtől, erősen nacionalista és
militarista beállítottságú lakossággal rendelkezett abban az időben –
tehát hazánkhoz hasonlóan politikai és gazdasági úton, 'puha'
gyarmatosítással nem volt legyőzhető, ezért polgárháborút kellett
kirobbantani a területén, szét kellett darabolni, és a NATO légi-terror
hadműveletét kellett alkalmazni a legyőzéséhez és behódoltatásához. Így a
végeredmény hasonló lesz a magyarországihoz, csupán több lépcsőfokban
és hosszabb idő alatt kerül megvalósításra.
A jelen
Hazánkban
a '89-es modellváltás után eltelt két évtizedben kialakult az a
jelenleg fennálló politikai váltógazdaság, melynek során a protest
szavazatok megszerzése által egymást váltogató radikális és mérsékelt
atlantista pártok helytartóként működtetik a demokratikusnak nevezett
kamatgyarmatot. Ahol az állami vagyon jórészt eladva, az államadósság
kifizethetetlen szinten, saját termelés nincs, az ipari termelő és
feldolgozó szféra szétverve, az összfegyvernemi harc megvívására
alkalmas haderő fölszámolva, széthulló szociális háló és egészségügyi
rendszer, katasztrofális színvonalú oktatás, eladósított vagy
kilakoltatás előtt álló családok, megfizethetetlen üzemanyagárak és
adóterhek, kilátástalan jövő - ez jellemzi az atlantisták elmúlt két
évtizedes országlását.
Visszatekintve
a korábbi államszocialista rendszerre, ahol a társadalmi béke és
igazságosság valóban magasabb, sőt, összehasonlíthatatlanul magasabb
szinten állt a mai viszonyokhoz képest, és a megtermelt javak
újraelosztása sem alakított ki ennyire szélsőséges társadalmi
különbségeket, érthető módon nosztalgiát ébreszt azokban a
korosztályokban, amelyek életük egy meghatározó részét akkor élték le.
De meg kell értenie mindenkinek: ahogy a '89 előtti modell nem állítható
helyre, úgy a '89 utáni sem tartható fent. A változás elkerülhetetlen
és vagy békés úton, vagy kevésbé békés úton, de be fog következni.
Mindazonáltal a jelenlegi euroatlanti politikai kultúrához tartozó
politikai osztály erre a változtatásra alkalmatlan és egyúttal személyük
elfogadhatatlan. Az ő idejük rövidesen lejár. Antall, Boross, Horn,
Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, és ismét Orbán - a
történelemkönyvekben Magyarország egy dicstelen, cion-kapitalisták által
megszállt korszakát fémjelző nevei lesznek.
A megoldással és a lehetséges terápiával a következőkben foglalkozunk.
Újszászi István